Ismételten csak gratulálni tudok a nagyszerű megoldásotokhoz kedves  narancsos végrehajtók. Valamit úgy megoldani,  hogy közben az ellenetek hozzon sikert,arra nem mindenki képes. Ebből is csak azt látom, a problémákat nem tudjátok megoldani, de legalább okozzátok. Jelen esetben főleg magatoknak. Le a kalappal. Nem tudom mi járt a fejekben, mikor ilyen nagyszerű terveket kovácsoltok a leszámolási államtitkárságon, de nem is akarok erre a szintre kerülni felkerülni, ha ez játék lenne. Pedig nem az, ez a véres valóság. Kitermeltetek magatok ellen két embert, akiket először lebohócoztok, aztán most megijedtek tőlük, mert rájöttök komoly ellenfelek, és most arra akarjátok őket kényszeríteni adjanak fel egy darabot magukból, és hallgassanak. Mert most már komolyan számoltok velük? A bohócokkal? Vagy csak le akartok velük számolni? Én inkább erre tippelek, és ez a módszer jellemző rátok, amivel kényszeríteni akartok, egy magatok ellen termelt valóságot.Mert most már féltek tőlük!

Az egyik, konkrétan Kónya Péter, már feladni készült hivatását, és le akart szerelni, de utolsó információm szerint, még nem is válaszoltatok neki, így most kivár, mi is történik majd vele. Lehet, elküldi a HM egy vezére Afganisztánba, ahol reményeitek szerint hátha aknára lép, vagy lelövik? Nem tudom, de nem úgy ismerem Pétert mint aki megrettenne hivatása gyakorlásától, addig is csattanós választ adott nektek az Opera előtti beszédével. De ti ezt biztos nem hallhattátok, mert a lapos kúszás befelé lekötötte a figyelmeteket. A HM vezérkara még valószínű utasításra vár, mint aki politikától független szervezet,még nem tudja eldönteni mi is történjen ezzel a renitens emberrel, aki nem fél szemébe mondani Orbán Viktornak: GYÁVA. És teszi ezt egy egész hosszú utca előtt, kamerák kereszttüzében, hogy a világ is hallja. Nem kétséges vár még rá valami, csak még nem találtátok ki mi legyen az.Vagy esetleg még nem érkezett meg a parancs a Vezértől, és addig nem is léphettek a  sorsa ellen?

Ha tanácsolhatom legalább olyan galád és aljas legyen, mint a másik embernek, Árok Kornélnak szánt sors. Mivel életbe lépett az tákolmány, és a törvényeitek is elkezdtek dolgozni nektek, nem  is vesztegettétek az időt, és gyorsan léptetek a másik bohóc ügyében is. Vagy elkezd dolgozni,úgy ahogy, és ahol Ti akarjátok, vagy mehet amerre lát. Nálatok ez ennyire egyszerű. Csakhogy Kornél most is dolgozik, igaz ellenetek, és jól csinálja! Melyikőtöknek volt az az agyament ötlete, neki most tüzet kell oltania? És miért pont ott, ahol távol van a lakóhelyétől?Ott volt olyan tűzoltóság ahol éppen ő hiányzott? Vagy netalán ott volt olyan parancsnok aki megígérte eltávolítja őt?Az eltávolítási módszerbe bele sem merek gondolni. A kollégái biztos nem engednék veszedelembe, abban van most része elég, de egy"lojális" parancsnok az más.Simán leszerelteti parancsmegtagadásért, vagy egyéb átlátszó indok miatt. A katasztrófavédelem azonban ebben az esetben katasztrófát okozott. Ha ez parancsnoki utasításra történt, akkor nem is csodálkozom. Bakondit ismerem, még a Határőrség idejéből, ahol komoly politikai munkát végzett, mint a pártállam helytartója. Ha esetleg nem lenne világos, a Határőrséghez a rendszerváltás előtt csak politikailag megbízható emberek kerülhettek be, és a tiszteknek kötelező volt párttagnak lenni. Nem mellékesen ahogy emlékszem, Bakondi az Országos Parancsnokságon dolgozott, itt abban az időben csak olyan ember lehetett, aki nagyon megbízható a pártnak, a szakmai munka szinte másodlagos volt, pedig sok kiváló szakember dolgozott ott akkor.Ebben Bakondinál most sem lehet változás, de akkor ezt a pártot MSZMP-nek hívták.Erről mostanában ugye kedves Fidesz nem beszél senki, pedig ha jobban megnézzük rengeteg volt párttag van a soraitokban, akik hasonlóan magas beosztást láttak el ebben pártgépezetben. Akkor miért is az MSZP viszi el a balhét. Az MSZMP által elkövetett bűnökért? A tagok nem felelősek? Vagy ezért kellett a gyors törvénybe iktatás, Ti tiszták legyetek? De ezzel ne foglalkozok, vissza térek Bakondihoz. Nem  lehetett tábornok a HATÁRŐRSÉG-nél, már annyi ideje nem volt ennek a hőn áhított célnak az eléréséhez, de a másik párttól ezt is megkapta. Előtte azért kipróbálták egy pár helyen, mert ugye a Fidesznél mindenki multifunkciós,de nem is akarom Bakondi szakmai munkáját értékelni, habár itt  nem igazán a hozzáértés, hanem a lojalitás számít. Már a vezetés irányában. Vagy akár írhatnám ezt, a Vezér irányában. Ezért a sok funkcióért Bakondinak nem tudom mit kellett tennie, de azt sejtem most tudja mit vár el tőle a pártja, és annak Vezére. Meg is fogja tenni, ha a másik bohóccal kell leszámolni, persze szigorúan szakmai, és törvényes alapon. Csak annyira jellemző módon, a tőletek megszokott idiótizmussal állhat neki a dolognak, és követhet el akkora hibát, ami később Kornélnak minden tekintetben még hasznos is lehet. Az eltávolítás módja nagyszerű lehetőséget teremt az ellencsapásra,és főleg arra,ne hagyja kihasználatlanul a lehetőséget. Arra már nem is nagyon lesz szükség magyarázkodjon Kornél, a tények magukért beszélnek, az eljárás módja maga a Vezér, és seggnyaló környezete. Sunyi,alattomos, és nagyon átlátszó. Kornél ezekkel a módszerekkel nem fog élni, abban biztos vagyok, de egyenesen, bátran és őszintén szemetekbe fogja mondani a véleményét, és teszi ezt nektek köszönhetően a nemzetközi, és a kevés hazai független sajtó előtt.

A két bohócból így csináltok komoly tényezőt magatok ellen, kedves Fideszes hazudozók. Ehhez nem is tudok nem gratulálni, és csak megköszönni lehet ezt a nagyszerű segítséget ellenetek. Mert a két bohóc nem csak magáért fog beszélni. ÉS TENNI, hanem sok ember nevében, köztük értem is:BANDITA.

Címkék: mszp fidesz bakondi mszmp árokkornél kónyapéter Katasztrófavédelem

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr423528723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hör 2012.01.26. 13:36:35

Nem tudok szabadulni ettől a cikktől! Nem baj az,hogy valaki véleményt alkot valamiről,de az utóbbi időben egyre gyakrabban történik meg,hogy névtelenül teszi. Úgy gondolják,hogy az ismeretlenség homályába burkolózva mindent meg lehet tenni. Gyalázhatják az ismerőseiket,a szomszédjaikat, a postást vagy általánosítva akár egy egész szervezet állományát! Véleményem szerint névtelenül,gerinctelenül gyalázkodik az más aljasságra is képes. Gondolom az ilyen kis PÖC...az anyját is eladná csak,hogy a figyelem központjába kerüljön. Ennek talán pszichés okai lehetnek talán nem szoptatta elég sokáig az anyja,persze lehet,hogy szimplán csak neveltetési hiányosság torz szüleménye. Senki nem rúgta jól pi..-án párszor(de remélem egyszer megkapja és nem bujkálhat örökké!)! A legtöbb ilyen ember,mint ennek a cikknek a szerzője is valószínűleg alkalmatlan(magyarán kis nyomorék) volt ahhoz,hogy egy olyan szervezetnek a tagja legyen,amelyiket éppen gyaláz. Igazándiból már nem is haragszom inkább szánom ezt a kis félkegyelműt,aki több ezer ember gyalázásával próbálja visszaállítani a renoméját ezzel a kis szánalmas monológjával! Sajnálom,hogy a renomé visszaállítás más(mindenki számára sokkal megnyugtatóbb)formájával(lámpavasra lógatni magát)még nem próbálkozott. Végezetül semmi jót nem kívánok neked,mert az ilyen férgekkel kapcsolatban semmi pozitív nem jut eszembe!!!!!!!!!!!!!

Virányi András (BANDITA) 2012.01.26. 17:12:13

@Hör: Muszáj lenne válaszolni, de nem teszem. Mindennek két oldala van, anyukám meg nagyon szeret engem! Én így láttam.

Hör 2012.01.26. 21:02:04

@BANDITAPOLITIKA: Még egy gondolat és befejezem. Talán eszedben sem jutott,hogy a te nyugalomban töltött éjszakáid megteremtésén hány és hány embert dolgozott. Az általad képzetlennek titulált tiszteknek meg kellett találnia a legoptimálisabb erő-eszköz(amiből mindig hiány mutatkozott) elosztást,hogy a járőrök mindig ott legyenek ahol szükség volt rájuk. Tudom számodra hihetetlen de ez nem volt egyszerű és hatalmas felelősséget jelentett. Az állomány pedig télen-nyáron esőben,hóban sárban,fagyban kint volt a határon akkora,mikor te egyik oldaladról a másikra fordultál a meleg takaró alatt. Az egyetlen olyan szervezet volt úgy a szoc.-ban,mint a rendszerváltás után,amelyik béke időben is harci feladatot látott el. Nem volt még egy olyan szervezet,ahol a hibákat olyan szigorral és következetesen büntették,mint a határőrségnél.Ráadásul ez a szervezet állt teljes mellszélességgel a határokon a román ill. a jugoszláv válság idején és ezt csk a legnagyobb rosszindulattal lehet másként látni! Abban az időben hős határvédők voltunk, a veszély elmúltával pedig simán lekádárhuszároznak ráadásul olyan emberek akik csak hallomásból és pletykákból tudnak valamit erről a szervezetről. Szerinted ez mennyivel jobb,mint a mostani kormány politikája? Nem egészen tiszta,hogy mire is megy ki a játék!Értem én,hogy érzelmileg muszáj lenne válaszolni,de gondolom te is rájöttél,hogy ehhez sem megfelelő jogalapod sem a szükséges ismereted nincs meg! Csak abban az egyben bízom,hogy legközelebb még a gyalázkodó cikkeid megírása előtt képes leszel ellenállni a kényszeres késztetésnek és feltűnési viszketegségnek.

Virányi András (BANDITA) 2012.01.27. 07:39:52

@Hör: Nyugodjál meg, része voltam a szervezetnek, és nagyra becsülöm. Olvasd végig még egyszer, és tedd időrendbe.1987-1993 között voltam bent, és ott hasaltam a román határon, meg az NDK-s inváziónál. Dicstelen volt a végem, de nem a cég volt az oka, hanem én, és pár ember. Nekem csak egyes emberekkel volt ott gondom, és nekik is velem. Nem tituláltam senkit képzetlennek, akkor magam is az lettem volna. Van bennem feltűnési viszketegség, hiszen szépnek és okosnak tartom magam, viszont szeretem a kritikát, főleg, ha kitalálok dolgokat. Ebben az esetben buta és csúnya vagyok. Nézd meg lécci a lapom, akkor talán világosabb lesz a dolog.

Hör 2012.01.29. 09:50:43

Van valami kötődés Virányi Gergelyhez????

Virányi András (BANDITA) 2012.01.29. 13:22:45

Kiderítettük, hogy nincs! Nem semmi volt a suliban ezzel a névvel élni!

Hör 2012.01.29. 20:04:06

Látod milyen az előítélet megesküdtem volna,hogy rajta keresztül kerültél berkeken belülre!

Virányi András (BANDITA) 2012.01.30. 06:27:09

@Hör: Az előítélet a rossz tapasztalatokra épül. Nincs vele semmi gond, csak akkor ha még türelmetlenséggel, és bizalomhiánnyal párosul. Na meg általánosít! Üdv.

Hör 2012.01.30. 09:18:44

Igen újra átolvastam a cikkedet,talán tényleg túl reagáltam a dolgot egy picit.De az igazsághoz az is hozzá tartozik,hogy te is elég kétértelműen és homályosan fogalmaztál!Sajnos a rossz tapasztalatokból a határőrségnél is volt elég. Említetted a dicstelen végedet a cégnél,ami téged is elfogulttá tett. Igaz,hogy a határőrségnél mindenkinek pártagnak kellett lennie de a legtöbben a szakma szeretete miatt váltak azzá. Ez egyfajta kényszer volt,szükséges rossz,de ettől nem mindenki lett automatikusan fő gonosz inkább áldozat. Ráadásul az OPK-n se mindenki volt félkegyelmű,voltak ott is jó szakemberek. Az egy másik kérdés mennyire tudtak érvényesülni vagy a véleményüket érvényesíteni! A kirohanásomért elnézést kérek,de a mondanivalód komolyabb átgondolását továbbra is fenntartom és ajánlom!!! Üdv: Robi

Virányi András (BANDITA) 2012.01.30. 12:39:18

Kicsit átjavítottam,hiszen van amit kihagyok, de nem megfelelni akarok, hanem a véleményem leírni. Nem haragszok a Hör-re, csak néhány embert akarok felpofozni ott. NEM VAGYOK VELE ELFOGULT, MÉG MINDIG ANNAK TARTOM MAGAM! Üdv: András.

Hör 2012.02.01. 09:33:44

A cél sosem az volt,hogy megfeleljél,sokkal inkább az,hogy ne gyalázzuk meg a szervezet valós értékeit,hisz ezzel saját magunkat is ledegradáljuk!Legalább mi(akik jól ismertük a szervezetet) ne álljunk be a határőrség ellen hújjogok sorába a pillanatnyi divatnak behódolva!
Üdv: Robi
süti beállítások módosítása