Az, hogy idióta vagy, eddig sem volt kétséges számomra! Sok mindent tettél, amivel méltán kiérdemelted sok ember antipátiáját, de ezt nem kell megköszönnöd. Mi lenne az ami esetleg jobb belátásra bírna? Szerintem semmi. Kaptál finom figyelmeztetéseket mindenhonnan, de a csákány effektus miatt ez csak átment a fejeden. Az még talán rendbe is lenne, ha nem hallgatsz az ellenzékre. Mint a nevében is benne van, ők az ellenzék, nem azért vannak ott, téged imádjanak. Ezt Te nagyon jól tudod, elég sokáig voltál ebben a szerepkörben, de akkor kimerült a tevékenységed abban, bojkottáltál, kordont bontottál, ellenálltál, vagy egyszerűen nem is voltál ott, mert ez számodra nem volt pálya.Pedig akár segíthettél volna, mint ahogy most próbáltak neked azok, akik még nem voltak fertőzöttek a politikától, vagy képesek lettek megújulni, és irányt váltani.

Persze nálad más volt a pálya, és mindezek előtt nem tudtad megbocsájtani a vereséget.Pedig a vereség néha jót is tehet az emberrel, ha időben kapja, és még esetleg tanul is belőle. Te egyiket sem fordítottad az előnyödre. Az időt , amit a vereséggel kaptál, nem arra fordítottad konstruktív dolgokban vegyél részt, Te ez alatt az idő alatt elő készítetted a bosszúdat. Mert úgy érezted Magyarország elárult, és neked ezen az országon bosszút kell állnod. Nem tanultál semmit abból a jóindulatú kritikákból sem, amit az okos ember általában megfogad, és alkalmaz. Ellenzéki éveid alatt végig arra készültél, milyen módon lehet teljesen az uralmad alá hajtani majdan az országot, hogy az még egyszer ne fordulhasson elő, nem Te állsz a középpontban. Szisztematikusan készültél erre, és lázas agyadban egy víziót dédelgettél, amit szerintem Észak-Korea, vagy az az idióta türkménbasi ihlethetett meg. El is indultál egy olyan irányba, ami az elmúlt regnálásod teljesítménye alapján számodra már csak egy irányt tartogathat. Mehetsz a büdös francba. Uralmad alá hajtottál minden olyan állami területet, és intézményt, ami akár csak gondolatban is gát lehet számodra., azokat tele raktad a saját embereiddel, akikről úgy gondolod tőled függnek. Ez majd a végén még kiderül, jól számítottál-e.Végig vertél egy csomó olyan törvényt, ami már a külföldiek szemébe is gerendaként meredezett,és ezt szóvá is tették neked. Össze gyűjtötted a szabad pénzeket, és dilettáns módra elszórtad, persze előtte a segítőid magadhoz láncoltad belőle. Senkire, és semmire nem hallgattál. mentél egy olyan úton, ahonnan számodra már nem létezik visszaút, és nálam megbocsájtás sem. Ha valaki ellenvéleményt fogalmazott meg, azt félresöpörted, és tetted ezt az emberek nevében. Most az év végén, mikor beszéltél a rádióban, elárultad magad.

Azt mondtad senkinek nincs joga a magyar nép választott képviselőinek jogalkotási munkájába beleszólni semmilyen formában. Először meghozzák a törvényt, aztán lehet róla beszélni. De beleszólni nem lehet, főleg külföldről nem. Valamit elárulok neked. Van olyan aki beleszólhat a törvénykezésedbe. Méghozzá az, akinek a nevében hozod meg azokat, de mint kiderült a saját érdekedben.És ők a választók. Lehet furcsa lesz számodra, de nagyon úgy néz ki, jelen helyzetben nem négyévente lesznek választások, mint ahogy Te gondoltad. Hiába vertél keresztül olyan törvényeket, amelyek kizárólagos hatalom megtartásra adnak neked lehetőséget, azok a választók, akire olyan szívesen hivatkozol, szarni fognak az elképzelésedre, és elzavarnak még attól is messzebb ahonnan jöttél. De úgy,hogy ne is tudj visszajönni.

Nem akarok példákat felhozni, olyat mint éber kóma, vagy tolószék, csak annyit, nem leszel tényező sok ember szemében, mert mertél nagyot hazudni nekik. Hiába kapálózol sorsod ellen, az úgyis utolér. Nagyon sokan rájöttek már, hogyan nem szabad játszani a választók bizalmával, és idegeivel. A zsebével, és a jövőjével meg végképp nem. Na ez voltál Te. A negatív példa. Úgyhogy itt az ideje meglásd milyen a valódi összefogás, és milyen az, mikor mindenki visz még egy embert. Mert az új év második napján ez megvalósul!BANDITA.

Címkék: választás orbán törvény

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr323509725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pom pom 2012.01.01. 20:02:36

reméljük egy kimdzsongilles őszinte zokogós nagytemetés lesz idén...

én mindenesetre mindennap nézem a címlapokat, hogy rákosi milyen egészségnek örvend...

fidesmentes demokratikusabb Új Évet kívánok minden tisztességes embernek! (politikusok meg gebedjenek meg mind)
süti beállítások módosítása