A vicc kategóriáját erősen felülmúlja a hatalom újabb önkénye, amivel éppen most léptek porondra. A Fidesz , vagy inkább maga Orbán Viktor kipróbálja az általa létrehozott végrehajtói hatalom működőképességét. Dopeman írt egy számot. Nem ez volt neki az első, és nem is ez lesz az utolsó. Nyíltan beszél benne a csávó a mindennapi dolgokról, szidja a kormányt, a politikát, az ellenzéket, de ez a valóság ahogy ő kimondja ,nyíltan.Van aki becsomagolja. Ő nem. Én nem vagyok rajongója a zenéjének, és a szövegének, de amit most próbálnak vele lenyeletni, az engem is érint. Mert amit ő kimondott, azt én naponta használom a mindennapi beszédemben.De akivel beszélgetek annak a szavait sem nagyon tűri a nyomdafesték. Hiába, aki nem kapart eleget, az már csak ilyen egyszerű szavakból ért. De a nagyszerű nyomozóhatóság most kitalálta, ez a szöveg belefér, de a himnusz sorai nem. Vajon miért? Ahogy én hallgattam, mert meg kellett tennem, semmit nem tett a HIMNUSZ-szal. Ki van emelve a környezetéből, szinte elkülönül annak teljes tartalmától. Ha elemezzük a dolgot, akár megtehetjük így is. A Fidesz végrehajtó gépezete napokig rágódott rajta, mi a fenébe kössenek bele. Mert nem a zenével volt bajuk, hanem annak előadójával. Napokba tellett amíg eldöntötték, a Himnusz miatt, van lehetőség a támadásra. Közben eszükbe sem jutott, ez alatt az idő alatt, amíg ingyenreklámot adnak, nagyon sokan meghallgatják. Az addig talált 14 /tizennégy, csak leírom számmal a hatóság kedvéért/ nem tetszik jelzés így szemben áll közel 280.000 /kettő, nyolc, nulla, nulla, nulla, nulla/ hallgatóval, akik szerintem egyetértenek a mondanivalóval. Hirtelen milyen fontos lett a kisebbség! Pedig ez nem 2/3-ad, akinek tetszik, vagy nem. A Himnuszt nem Dopeman gyalázza, hanem Ti, kedves bábok, aki szerint az első sor így szól:"Isten, álld meg a Fideszt, jókedvvel, bőséggel". Ezek a sorok így sokkal aktuálisabbak nálatok. Ezért nem is folytatom. Mert ez a valódi gyalázat. A szöveg többi része miért nem érdekes? Mert az tartalmazza a valóságot? Ejnye! Ha el akarjátok hallgattatni akkor nem tudom, nem lett volna elég a Médiahatóság? Ja, hogy az beégett Ice-T-vel. Akkor elő lehet venni a hazugsággyár végrehajtását, és szegény ügyészeknek azzal kell foglalkozni, megértsék a köznép nyelvét. Ezen az alapon sokan kellene ott üljünk a vádlottak padján. De a Fidesznek sem kellene ebbe nagyon belemenni, mert amit ők művelnek a parlamenttel, az is gyalázatnak minősül. Csak még nem hallják a vádbeszédet. Mert nem akarják meghallani. És ha a parlament nemzeti jelkép, annak gyalázása ugyanúgy bűncselekmény.De ahogy én látom itt egy kicsit mellélőttek. Nem tudják elfelejteni Dopeman-nak, hogy a D-Day rendezvényen elvállata a ceremónia mester szerepét. Mert onnan lett ő fontos valakinek. Vagy valakiknek.Szerintem egyértelműen inkább egy bosszú áll a háttérben az előadóval szemben. De ezt is idióta módom kezelik, mint a többi ötletelésüket. Nem tudom, ha véletlenül személyes jó barátja lenne a vezérnek/ bocsi Dopeman, de nekem is nehéz ezt leírni/ és Úgy használta volna a Himnuszt, akkor nevetnünk kellene? Fúúú, még egyszer bocsánat még a feltételezésért is. Tehát, mivel nem span a csávó, és még oda is ment dumálni, akkor most szívassuk meg, hátha a többi befogja a száját. Ha ez a nagyszerű terv, akkor baromsága méltó a Fidesz nagyszerű vezéréhez, vagy valamelyik ötlet gyárosához. Mert csak az idióta gondolja, megfélemlíthet ezzel bárkit. És ha csak simán leakartatok számolni valakivel, akkor szereztetek neki egy csomó rajongót, amit remélem megfelelően fog felhasználni, és visszanyalatja veletek a fagyit gyökerek.BANDITA.

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr973445930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása