Már maga a gondolat is valamilyen elégedettséggel töltene el, ha a cím első része igaz lenne. De nem vagyok naiv, több oka is van annak ebből sajnos ne legyen semmi.Kezdjük talán a legfontosabbal. A szociknál is akadt rendesen csaló, tolvaj, hatalommal visszaélő, ez nem csak az ő sajátosságuk, de kiderültek a dolgok, és záporoztak a letartóztatások. Na persze akkor, ha lejárt a mentelmi jog. Sokan nagyon ügyesen elbújtak e mögé. És ezalatt volt idejük sok dolgot eltüntetni, hogy aztán szegény , meggyötört emberként élvezzék a politikai áldozatoknak járó egyenlő bánásmódot, és a széttárt kezek színjátékát. Neveket nem is írok, sokan ismerik őket, és nem is szeretnék általánosítani ebben az ügyben, hiszen van kivétel is. Nem akarok személyeskedni, de Gyurcsány simán odaállt a vizsgálat elé, és nem bujkált, csak kivárt egy kis időt. Mellékesen van is rá pénze, és van esze hozzá, ne hagyjon támadási felületet, ha valóban úgy érzi, meg tudja védeni magát. Az igazság azonban mindig kétélű, van a győzteseké, és van a valódi.

Pintér Sándor nem lenne ilyen nyugodt,mint Fletó, ha véletlenül valaki feljelentené adócsalásért. Mert a győztesek igazsága szerint, ő nem követett el semmi törvénytelent, csak élt a lehetőséggel. Mellékesen tökéletesen tisztában kellett lennie, az általa megszállt piaci területen a törvénytelenségek tárházával, és ügyesen alkalmazta is a kiskapukat.  A vagyonvédelmi piac maga a fertő, de Sanyika nem is nagyon igyekszik megtisztítani. Nyugodtan elbújik a mentelmi jog mögé, és onnan int be a törvénynek. Szerintem nagy kő esett le a szívéről, mikor felkérték a posztjára. Nem azért mert most hú de nagyot fog tenni az országért, és végre bele is foghat, hanem azért, mert nem lehet hozzányúlni. A céget simán átjátszotta, és nyugodtan éli fel a pénzt. És abból a családja minden tagja is részesül valószínűleg, és jut a hozzá közel állóknak is, és egy pillanatig nem lesz lelkiismeret furdalásuk azért, az honnan származik, és ami volt az ára. De azon kívül,hogy csak el kellene költeni, ez a pénz, egy vésztartalék gyanánt azonban tovább termelődik. Ki lehet annyira naiv, beveszi, hogy Sanyinak nincs többé köze az egykori céghez? Ugyan már! Az most indult csak be igazán. Ha egy kicsit megpiszkálnák a könyvelést, érdekes utalásokat találhatnának. Már a bankközi tranzakciókban. De egyenlőre a gyáva féregnek nem kell félnie. Nincs olyan ügyészség, amelyik egyáltalán elfogadná a feljelentést. Polt Péter által vezetett szervezetben legalább is nem. És hamarosan már bíró sem lesz, aki esetleg el is ítélné.A többi állami szervtől is sem kell nagyon tartania. Sanyika, így egy kicsit megnyugodhat. A mentelmi jog, és a haverok megfelelő védettséget jelentenek számára. Ha mégis megtörténik a lehetetlen, és valaki feljelenti adócsalásért, lesz elég tökös és pofátlan ahhoz, hogy cáfolja a szerinte fennálló valótlanságot, egy picit sem fog rászakadni a plafon, vagy megnyílni alatta a föld. Ilyen világot élünk, ahol a győztesek igazsága az első, és főleg a jövedelmező. Mert nem áll oda egy vizsgálat elé, az biztos! Neki, szerinte most az országot kell menteni, nem foglalkozhat régi dolgokkal. Na erről is lehetne egy regényt írni.De nem is ez most a piszkálódásom oka, hanem a jelleme. Mert abban szinte biztos vagyok, nem fog segélyért sorban állni, és simán kijelenti, neki ez mind jár. Mert ő ennyit ér, szerinte.

Pedig az a nagy büdös igazság, sokan tudják mi jár neki. Van elég ember az országban, aki dolgozott a cégénél, és tudja mi is történt ott valójában. És van elég ember az országban, aki ha csak a hírekből is, de tudja kicsoda is ő valójában. és mire képes. Gyáva, és alattomos, sunyi kis gyökér, aki nem fogja elismerni azt amit tett. És vannak akik meg is védik. Csak ez nekem kevés.Hiába is védik, bújhat akár páncélablak mögé, nálam akkor is bűnös.És ha megnézzük az egyik legutóbbi nagy vagyonvédelmi cégnél történt letartóztatást, talán megtaláljuk benne az ő kezét is. Persze csak piaci alapon. Ha egyszer neki is menekülni kellene, biztos nem a magánrepülőjén tenné, mint a mostaniak, az ő jelleméhez a csatornában való iszkolás jobban illik. BANDITA.

Címkék: gyurcsány bíróság ügyészség pintér polt

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr1003440502

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1301. Mentelmi jog – ördög a részletekben 2012.02.03. 21:16:51

A mentelmi jog gyakori témája a blognak, ma – hosszú idő után – sikerült eltörölni. Hogy miért nem ünnepeljük mégsem a demokrácia diadalát? Mert az egyik kezükkel úgy adtak, hogy a másikkal elcsesztek. Sajnos, a zembereknek felületes i...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása