Nem tudok szó nélkül elmenni egy érdekes párhuzam mellett. Hasonlatnak sem rossz, csak ne lenne ennyire aktuális. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a gazdasági szabadságharc, így előszedtem háborús olvasmányaimat, és kicsit leporoltam őket. Az tény, állandó háborúban állunk. Ki a mindennapokkal, ki a pénzpiaccal, van aki saját magával, és van akinek mindegy csak ömöljön a vér. Az utóbbinak semmi sem drága, hiszen nem ő megy az első sorban, neki csak meg kell határozni az aktuális ellenséget, ami jelen állás szerint álladóan akad. Felelőtlenség lenne azt állítani, az ország vezetése nem követel állandó harcot. Ez is egyfajta háború, de nem igazán véres. Ebbe minden politikus, és választó benne van, csak nem mindegy kit hajtanak a vágóhídra, kinek az érdekében, és valójában miért. Az elmúlt nyóc év egy állandó hivatkozási alap a jelenlegi kormánynak, gumicsontnak kiválóan megteszi, és mindig elő lehet venni. Miattuk kerültünk ebbe a helyzetbe, legalábbis a kommunikációjukban ez egy állandó visszatérő momentum, kizárólag ők a felelősei az állandó harcnak, miattuk kell hadban állni mindenkivel, de ezt a kormány értünk teszi. Hmmm. Ezzel nem is akarok vitázni, kétségtelen tény, valóban követtek el hibákat az elődök, nem is kicsiket, de legalább béke volt.Csak hogy volt már akkor is ellenzék, akinek lehetősége adódott a kritika megfogalmazására. De ők már mással voltak akkor elfoglalva. És innen kezd a dolog érdekes párhuzamot hozni a történelemmel, csak éppen nem jó értelemben. Mikor az akkori ellenzék hatalomra került, egyből szinte háborús állapotba került az egész ország. Elkezdődött az ellenség gyártása, mert a nélkül nem lehet harcolni, és mindenféle okot megmagyarázni. Először az államadósság volt a fő célpont, ennek keretében benyelték a magánnyugdíjat, ami már nem is aratott osztatlan tetszést. És hogy ne nagyon lehessen visszabeszélni, elkezdték a korlátozást is ezzel párhuzamosan, valamint a végrehajtó rendszerek átalakítását, ne lehessen törvénytelenséget állítani. Először a sajtóban lett meg az egyoldalú beszéd, aztán az alkotmány vagy mi került átalakításra, és szivárognak még ki dolgok a munka törvényi világából is, melynek már keletkezése sem arat osztatlan sikert, ami pedig benne lesz, az valóban háborúra adhat okot. Csak nem a kormány mellett.Mentek a dolgok a maguk autokratikus módján, és az volt a nagy baj, ellenség még egyenlőre nem tűnt fel a határon. Na mindegy, az Európai Parlamentben azért a kormány szerint kiosztottunk pár kokit, meg sallert, hagy legyen már valami háborús ok is, de ez azért elég hülyére sikerült. Saját magunk előtt kezdtük el lerakni az aknákat, pontosabban a kormány kezdett el védekezni ezzel a módszerrel, pedig békés volt a környezet. Mert az ilyen beszólásokat nem lehet másként értékelni, mint támadásra hívást egy nem létező ellenség ellen. Mert ha támad, már van akna mező. Ha nincs, akkor nem annak kell felszedni, aki lerakta, neki ebből semmi hátránya nem lesz, mindig az szívja meg, akinek a nevében cselekednek.Mert közben a háború átalakult szabadságharccá, ha már nem volt ellenség, legalább magunkat védjük meg, hátha valakinek mégis eszébe jut a harc. Mert minden figyelmeztetés, segítő kritika egyből támadás lett a kormánnyal szemben, mindegy mit akart az illető, a kormány meg akarta védeni az országot, az ha akarta, ha nem. Hirtelen mindenki bántani akarta a szegény országot. Aki hitelt akart adni az is, és aki nem az is. Aki vette az állampapírt, és aki nem is gondolt vásárlásra. Csak itt is volt egy kis bibi. Az országban élők nagy része ekkor már csak hivatkozási alap volt, akinek a nevével gátlástalanul vissza lehetett élni. Nem is kért a Debreceni Nagytemplomba kétszázezer katonát és lóvét a nem létező háborúhoz, mivel az csak beteg agyában tombolt, megmaradt a pénz sima begyűjtésénél, és cserébe csak verítéket ígért, és bizonytalanságot adott. A szavazókét. És most ígért Debrecennek, nem is kicsit, mert ugye van egy szlogenje, ami szerint merjünk nagyot ígérni.Mondjuk kell is Debrecennek sok minden, ahogy az országnak is, csak nem biztos éppen az , ami kormány szerint fontos. De az akna mező is be volt élesítve, mert hátha jön egy kósza ellenség, aki még ha csak szóban is, de megfogalmaz egy enyhe kritikát.Ez kicsit olyan, mintha keresni kellene ki támadott kívülről, közben az ellenség a kapun belül volt. Teljes káosz van mindenhol, bármerre is nézünk ebben a békés harcban, melyet a nevünkben folytatnak, ellenünk. Pedig egyszer vége kell legyen ennek az értelmetlen ökörségnek, és azt amit elrontottak, helyre kell hozni. Felelőtlenségüknek van azonban történelmi előzménye, csak akkor valóban az ellenség rakott akadályokat egy valódi háborúban. Valamikor volt egy diktátor, aki ebben a harcban egyszerűen megoldotta az aknamező felszedését.Ráhajtotta a gyalogságot, így nem kellett vacakolni a felszedéssel, Sztálinnak hívták az illetőt. Jelen esetben én ennek a gyalogságnak a helyében érzem magam. Nem sok közöm, és beleszólásom van a dolgokba, de mégis nekem kell felszedni a másik szemetét, és lehet bele is döglök. Hát nem érdekes a világ? BANDITA.