Valami újra történik a világban. Mintha a válság újra elő jött volna, csak ez egy kicsit durvább. Ha mozaikot akarnék összerakni, sok minden másként is történhetett volna. Az ember már szinte paranoiás, ebben a felgyorsult világban, ahonnan eltűnt a nyugalom. Állandóan változik valami, és nagyon gyorsan dőlnek romba az elért eredmények. Nem inga módjára él az ember, mikor úgy érzi kicsit jobban megy, és esetleg hátradőlhet, hirtelen valakik még pénzt találnak a zsebében, és ki akarják szedni azt. Ma már semmi sem állandó. Ez nem is baj, a világnak fejlődnie kell. A fejlődés alkotóeleme az ember, az általa végzett termelő, és alkotó munka. Előállítunk valamit, ami előbbre visz, vagy egyszerűen csak kell, és ez érték számunkra. Sokan nem is akarnak mást, csak viszonylagos nyugalmat, és biztonságot. Mást nem tudnak ezért adni, csak saját magukat. A fejlődés nem állhat meg, a dolgokat újra elő kell állítani, a jobb élet feltételeit meg kell teremteni. Azonban mostanában kicsit mást látok. Az érték elvesztette jelentőségét. Nem a fejlődés, a teremtés a lényeg, nem a figyelem a segítség az első szempont, a biztonság is háttérbe szorult. Nem akarok teóriákat felállítani de nekem egyre jobban úgy tűnik eldöntötték a sorsom, és nem én vagyok az, aki ebből jól jön ki. Folyamatosan csak a rossz dolgok történnek. A politika, és a gazdaság olyan szinten összenőtt, amit már nem lehet kibogozni. És nem a politika, ami az embert szolgálná a nyertes. Valahogy elvesztünk ebben a körforgásban. Mindent, és mindenkit a pénz irányít. Ebben semmi új nincs, és ez így is fog maradni, amíg az emberek ezt hagyják. Márpedig kénytelenek ezt tenni, mert beleszólásuk nincs. Nélkülük döntenek, róluk. Ez nagy szívás. Valakik úgy gondolják, őnekik semmi sem elég. Mindenen, mindenkin átgázolva megszerzik maguknak azt amit nem is használnak. Mindent akarnak minden áron. Az emberek egyik fele ezt szívesen segíti, mert neki is jut morzsa. A nagy többségtől azonban a morzsákat is elszedik. Nem vagyok próféta, vagy látnok, és nem tudom mi a megoldás. Életben akarok maradni, részemről ennyi a történet. Nem akarok nagyobb házat, több szobát, hiszen egyben alszom nyugodt álmom. Nem akarok állandóan repülni, csak biztonságban lenni a földön. Szeretek adni, már amennyit bírok, és szeretek értéket előállítani, amit elfogyasztok, és ebből másnak is jut. Tudom i az elég. Nincs is másom mint az eszem, és a két kezem, amivel dolgozom. De ne is tartozom senkinek. Ez így nem igaz, mert csapdában vagyok, és tartozásom is van. Nem úgy élek ahogy szeretnék, hanem úgy ahogy valakik szerint élnem kell. És ez nem jó nekem. Kihasználhatnak a végtelenségig, de lassan nem lesz mit elvenni tőlem. Akkor mehetek a szemétdombra? Miből gondolja bárki is , büntetlenül lehet packázni sok milliárd emberrel. El lehet tőle venni mindent, és őt magát is meg lehet vásárolni, azzal ami számára idegen. Lehet ülni a jól őrzött várakban, szuper kényelemben, lehet számon tartani ki mennyit ér, ki mennyit tud segíteni a még több vár és repülő megszerzésében. Lehet embereket találni a mocskos munka elvégzésére, melyben nem az egyén számít, csak az , akinek semmi nem elég. Az olaj, gáz, pop-corn, cukor, zsír, hús, kukorica, arany papíron létezése nem érték. Azt valakinek a fizikai valójában is elő kell állítani. Ha ezt nem sikerül a papírral kitörölheti az arany ülőkén a fenekét, hanem tud erre már megfizetni senkit. Rövid az ember élete ahhoz, hogy amit megszerez, az kicsit élvezze is. Ha valaki mindent akar, és erre tette fel az életét, az nem tud élni. Ha pedig csak a holnapot nézi, nem jó munkát végez, mert van holnap után is. És nem biztos, hogy az ilyen ember az nyugodt, és elégedett. De hozzám hiába jön panaszkodni, vagy hiába küldi a lakájait. Én nem állok vele szóba. Nyugodt álmom nem zavarja az ő problémája, annak megoldásában nem segítem. Sőt! Számomra nem is létezik, így ha a szemétre akar juttatni, gond nélkül végzek vele, hiszen ő sem ér számomra semmit. És nyugi! Nem tudja magát megvédeni, sem azt amit elvett tőlem.