Nem tudom ki hogy van vele, de egyre kevesebb híradót nézek. Valamilyen oknál fogva tele van krimivel, erőszakkal, balesettel. Mikor volt a nagy médiatörvény, akkor valami olyasmiről is szó volt, egy híradónak mennyi hírt, és milyen százalékban kell tartalmazni. Nem emlékszem már pontos számokra, de mostanában, egy gyenge horror film is megirigyelheti azt a vért, és szörnyűséget ami a híradóban feltűnik. Kevés az igazán fontos hír, és azok is szűrve érkeznek. Nagyon egyoldalúan megszűrve. Ezen már meg sem lepődöm, hiszen naponta tapasztalom, mennyire nem veszik figyelembe az emberek véleményét, azt pedig, hogy egyáltalán reagáljanak már nem is várom. A cinizmus olyan fokára ért el a kormányzati kommunikáció, amit eddig az iskolában negatív példaként hoztak fel. Csak arról beszélnek ami nekik jó, és azt is úgy, ahogy nekik jó. Miért is gondolom, egyáltalán figyelnek rám? Így nyugodtan leírhatom azt amit gondolok, úgyis csak az emberek olvassák, az írásoknak, gondolatoknak nincs semmi hatása a változásra. Olyan pusztába kiáltott szó az egész, bármilyen nagy ember, híres újságíró is teszi, ha ellenvélemény, akkor a szőnyeg alá söprik. A saját verziójukkal már más a helyzet. A rendszerváltás óta megszoktam, hogy amit politikus mond azt nem fogadom el. Ez lehet magyar sajátosság, vagy az én egyéni felfogásom, valahogy nem hiszem el amit mondanak. És ahogy mondják. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem feláll a szőr a hátamon, mikor valami rossz dolgot akarnak letolni a torkomon, és elintézik annyival, csak az ízét mondják meg. Miért kellene elhinnem valamiről, hogy csokiízű, ha érzem, és tudom, hogy emberi ürülék.Csak azért mert mondják. A csokitól nem hányok, de ettől a maszlagtól, már a meglátáskor rosszul leszek. És még mosolyognak is. Tegnap néztem egy tudósítást a Bálványosi szabadegyetemről, vagy valami ilyesmiről. Valahol rémlett, már régóta van ez a jambori, de különösebben nem hozott lázba. Olyan kirakatnak tűnt az egész, mint amikor egy politikus úgy tesz, mintha érdekelné a véleményed, közben azon jár az esze, melyik potya fogadásról marad le, ahol ingyen van a szóda, mert a whiskyt már te fizeted, csak még nem tudod. Szóval mondja a nagy okosságait, veregeti a vállad, ígéri, majd felhív. Huszonöt éve így ráznak le a csajok, ha nem vagyok szimpatikus nekik, sőt udvariasan ezzel a módszerrel küldenek el anyámba. Mégis tegnap, valami olyasmit hallottam ami kicsit megállított a mindennapi betevő megszerzéséért folytatott gigászi harcomban. Nem idézem szó szerint, de valami ilyesmi volt. Az EU kénytelen volt elfogadni a magyar gazdaság ilyen átalakítását, még ha nem is tetszett neki, mert elfoglalták a belső bajai, és rájöttek, ez olcsóbb, mint kisegíteni, vagy eurómilliárdokkal talpra állítani a magyar gazdaságot. Lehet nem pontos az idézet, de nagyjából valami ilyesmi volt. Azért, amíg az a fiatal srác ilyen frappánsan fényezte saját magukat, pár dolog átvillant az agyamon. Férfi létemre erre nyugodtan hivatkozhatok, és még politikus sem vagyok így tudok gondolkodni is. Az elmúlt fél évben mi voltunk az EU soros elnöke. Távozásunkat vastaps köszöntötte. Döntse el mindenki ez minek szólt. Mi felügyeltük az Eu-ban levő történéseket, célokat tűztünk ki, azokat próbáltuk megvalósítani. Na ez így baromság, nekünk ehhez semmi közünk nem volt, dicső politikusaink tették amiről úgy gondolták meg kell tenni. Mi csak figyeltük a kijelzőt, és láttuk a gong megmentette a kiütéstől a delegációt. Mert volt belső baj rendesen. Ennek egy részét mi okoztuk, holmi médiatörvénnyel, új alkotmánnyal, valami hihetetlen rossz kommunikációval. Vezényeltünk mi mindent, közben arra is kellett figyelni, az itthoni történések miatt ne legyen az elnökség vesszőfutás. A soros elnökség másfelé figyelt, amíg itthon többé kevésbé végigvitték a változtatásokat, ami nem mindenhol aratott tetszést. De könyörgöm, a vezetés ránk volt bízva! Saját magunkat kellett volna seggbe rúgni, ha valamit nem jól csinálunk? Elterelődött a figyelem? Saját magunkról? Már én sem értem. Közben volt, van egy háború a szomszéd földrész közeli országában, ami szintén befolyásolt egy pár dolgot. A magyar alkotmányt biztos nem. Vagy a törvénykezés folyamatát. A vége az lett, megdicsérték saját magukat, mert véghezvitték amit akartak. Beismerték a szabálytalanságokat, és a rosszallást, de ennyi. A lényeget azonban kifelejtették. Az egész " végrehajtás" nagyon egyoldalú volt. Onnan, hogy nemcsak az Eu-ból érkező bírálat, de még a hazai ellenvélemény sem befolyásolta az akaratátvitelt. Senki és semmi nem akadályozta a cinikusan korlátozó, emberektől független törvényalkotást. Minden pont úgy történt ahogy tervezték. Az ellenvélemény nem számított, mindig nekik volt igazuk, aki mást mondott az volt a bohóc, meg a hozzá nem értő, mindenbe kötözködő hülye, akit fel kellett pofozni. Elérték amit akartak. A térképek átrajzolva, jogok korlátozva, választás lezsírozva, az ellentmondok közmunkára ítélve. Ez még nincs, de addig hátha éhen hal sok ember, így nem kell őket felügyelni. Egy kicsit elkalandoztam az elhangzott mondatok értelmezésétől, de én azt vettem ki belőle, úgy igazán tudták nemi jó amit tesznek. Nem jó az embereknek. Nem is ez volt vele a cél. A cél , a minél nagyobb mozgáslehetőség biztosítása a befektetőknek. Így nekik garantálva lesz a profit. Ha ugyanennyi energiát fektettek volna a hazai befektetés, és fogyasztás elősegítésére, nem kellene vernem a klaviatúrát. Így kell. Szép példát kaptam abból milyen is nem akarok lenni. Lehet éhen halok, de az biztos az idén sem megyek nyaralni, ne reggel nyugodtan nézek a tükörben, és mondom magamnak: Menj, edd a zsíros kenyeret, mert neked idealistának kell lenned, és hinned kell a jóban. Ígérem, nem sírok. És nem írom alá: álamfő.