Húsvét hétfő van. A feltámadás ünnepe, ami egy vallási ünnep. Ilyenkor minden ember a családdal, barátokkal igyekszik tölteni az idejét. Sok ember számára aki vallásos, vagy ateista ez egy nagy ünnep, ami egy fontos eseményre való emlékezést is jelent. Hagyománya van ennek az ünnepnek, amely már több mint kétezer éves.Az emberek ilyenkor nem foglalkoznak politikával, de idén ez másképp történik. Elveszik Magyarországon az ünnep vallási jellegét, és ezzel sok embert bántanak meg hitében.De ez ilyenkor nem számít.

Én csak egy egyszerű adózó állampolgár vagyok, aki úgy istenigazából nem is akar politikával foglalkozni. Szerintem az embereknek nem is kellene vele foglalkozni, csak irányt adni neki, mivel teheti jobbá az életüket. Azzal kellene foglalkozni ami jobbá teszi az életemet, és engem segít, amivel ezt elérhetem. Ilyenkor a családdal, az emlékezéssel , a hagyománnyal kell törődni. A húsvét, nekem mint nem nagyon vallásos embernek, a régi és a mostani időkben is a locsolkodásról szólt. Ez ma már nem divat, de sok ember még mindig eljár ismerősökhöz, rokonokhoz. A vallásos emberek ilyenkor egy fontos eseményről, a keresztre feszítésről, és  a feltámadásról emlékeznek, ehhez szólnak az imák. Sokan egyszerűen csak pihennek.És akkor megpróbálják ezt elvenni. Nem kell arról külön beszélni, mi is történt az elmúlt egy évben az országban. Egy éve még senki nem gondolt volna arra, ezt a napot más  töltettel is lehet használni. És a használat most jelen pillanatban kihasználást jelent. Engem mint egyszerű embert azért mélységesen sért, ami ma fog történni. És ami előtte történt, ami ide vezetett az meg egyszerűen felháborít. Elindult valami egy éve, és ma akarnak ennek hagyományt, és ünnepet teremteni. És nem érdekel mit mondanak miért, ez az ünnep foglalt. Nem lehet másra használni. Megpróbáltam én is, de többen jelezték ez vallási, családi ünnep, ne vegyem el senkitől. Meghallgattam, mérlegeltem, és igazat adtam az ellen szólóknak. Nem lehet. Valahogy úgy érzem, minden rendes ember így gondolkozik, és tudja mikor mi a helyes, minek van éppen itt az ideje. És rendes ember meghallgatja a másik véleményét, és el is fogadja azt, még ha nem is ért vele egyet. Először én sem értettem vele egyet mint ateista, ki is akartam használni a szimbólumot, de rájöttem nem tehetem meg. Ez már megtörtént, erre kell emlékezni, a jelen eseményekkel nem szabad párhuzamba állítani ami régen történt. Én elfogadtam ezt.

Azonban ami mostanában történt, azt nem tudom elfogadni. Engem személy szerint is bánt ami történt az elmúlt egy évben. Az pedig az ünnep meggyalázása ami ma fog történni. Ma kell aláírni valamit, ami ellen rengeteg kifogás merült fel, és ráadásul a mai ünnepre hivatkozva ezt szinte vallási köntösbe bújtatva hitelesíteni is pont ma kell. Ha megnézzük az elmúlt egy évet, láthatjuk, ez nem lehet spontán  dolog, sőt, nagyon is tudatosan eltervezett tematika szerint bekövetkező végkifejlet. És nem is lehet megakadályozni, mint ahogy arra sem volt esély, akár a véleményt meghallgassa valaki ellene. Végtelen cinizmus. és az emberek érzéseinek semmibevétele ami a mai nap történik. És meg fog történni, mert a híradások már egy hete erről beszélnek, és élőben közvetítik. Ha valaki mást is akar az ilyenkor nem számít. Ez egy sikersztorinak van előadva, és nincs ellene érv ami meghallgatásra talált volna. Akár hogy  is nézzük, minden az előre írt forgatókönyv szerint zajlik. És párhuzamot is vonhatok az  minden előző történés előtt, ami mostanában történt, mert bármi ellen is próbált az ember ellenkezni, az simán figyelmen kívül lett hagyva. Egy sokak számára szent, és sérthetetlen ünnepen politizálni, nemcsak a pofátlanság netovábbja, de arra kényszeríteni  ez jusson eszembe, és ne a valódi jelleg, már egyszerűen vérlázító. És még az milyen mikor kijelentik, miattam csinálják? Erre már nem is lehet mit mondani.

Ezúton szeretném megköszönni minden  egyes pofátlanul cinikus, vérlázítóan egoista, önmagával eltelt politikusnak, hogy sikeresen elvette az ünnepemet. Azért én továbbra is a húsvétot fogom ünnepelni ezen a napon, önök bármire is próbálnak rábeszélni. Mélységesen felháborít az amit tesznek ezzel a nappal, és mindent megteszek az ellen, az évfordulót, már elfeledett, jelentéktelen kisebbségként élhessék meg. A történelmet,és a realitást ismerve, nem sokat tehetek önök ellen jelen pillanatban, de ami módomban áll azt megteszem. Mivel önök sem vesznek engem, és sok más embert figyelembe, így nem érzem azt nekem is figyelembe kellene vennem önöket. Elérek arra a pontra, mikor az lesz a cél, ne tehessenek több kárt nekem, és jelenlétük a közéletben akár fizikailag se legyen lehetséges.Szerintem aki ezt műveli velem, és sok emberrel, annak nincs helye semmilyen közösségben, és főleg nem annak irányításában.Önök is a fizikai megsemmisítés mellett vannak irányomban, ne csodálkozzanak, ha a saját módszerüket használom. És nekem ebben reális esélyem van az önök jelmondatát használni: "Mindenki hozzon még egy embert". Tudok vinni.

Címkék: húsvét alkotmány

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr992853637

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Levendel Júlia - VIRTUÁLIS ÉLŐKÉP 2011.04.26. 12:35:13

A kultúráért felelős államtitkár ajánlotta, hogy az alkotmány aláírásának napján, húsvét hétfőn, fanfárok és díszőrségi ceremóniák után, a „magyar újjászületés”-t jelképező esemény megkoronázásaként több helyszínen egy időben rendezzenek ha...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása