próbáljuk az egyszerű ember szemszögéből nézni a történelmet. Mi is történt szerintem az elmúlt húsz évben? Sok minden nem ami nekem jó, de ebben benne volt az én kezem is. Konkrétan a családi és egyéb dolgokra gondolok, de most egy kicsit inkább elemzem ahogy én láttam a dolgokat. Először ugye volt a rendszerváltás. Na ezt csak a mostani ismereteimmel könnyű így kimondani, mert gyakorlatilag nem mozdult szinte semmi, de ez a neve. Bohém főiskolás voltam, egy katonai főiskolán, tanultam a nem tudom mit, mert ugye már az egyik nem volt a másik meg éppen jött.Mármint a szocializmus, meg a kapitalizmus. De nézzük a dolgot véresen komolyan. Szüleim egyszerű emberek akiknek nem adatott meg a szocialista karrier, nem voltak vezetők, egyszerűen csak dolgoztak, és igyekeztek mindent megadni nekem. Kikerültem az életbe, és nem voltam arra felkészülve ami ott volt. A politikai pártok megjelenésével előkerültek új nevek a közéletben. Megtanultam, már nincs a "PÁRT",már szabad választás van, és demokrácia. Nem értettem miért kell nekem bárkire is szavaznom, aki ígér,és miért arra aki többet ígér. Feltűntek régi arcok  akik a "régi" rendszerben is valakik voltak és most újra ott lebzseltek.Voltak újak is , de nekik szintén új volt ez az állapot, még ők is tanultak. A régiektől nem tudom mit, azok ugye már megbuktak, tehát valamit rosszul csináltak. De mégis ott voltak. Nem értettem velem miért nem foglalkoznak? Miért nem nekem csinálnak jót, ha már én vagyok a választó. Négyévente.

Egy dologban azonban nagy volt az egyetértés  a politikai hovatartozástól függetlenül, méghozzá a saját fizetésükben. Kaptak is mindent ami szerintük járt nekik. Ők is választóvá váltak. Az ország a csőd szélén volt, elszabadult az infláció, nem volt már munka, de ők választottak. Méghozzá azt aki nekik ígért többet. A parlament egy vicc volt, és most is az, azzal voltak elfoglalva, mit rontott el  a másik, és ezt egyből meg is mondták. Én meg csak álltam és néztem.Ami megszokott volt, hogy segít az állam az egyénen, egyszerűen eltűnt. Néhány ügyes ember, vagyont halmozott fel, pusztán a kapcsolatai által, sokan akik szerencsések voltak és volt is lehetőségük, dolgoztak, vállalkoztak, szinte minden területen az volt a jellemző, az okos ember hamar célhoz ér, és boldogul. Na meg kis szerencsével, ha volt ismerőse, akkor előrébb is jutott. Eladni, venni. Haszon. Termelés.Ötlet. Ezek új fogalmak voltak, és aki ezekhez értett hamar boldogult. Ha mellé még tisztességes is volt, nyugodtan aludt.

Én azonban nem voltam olyan helyzetben, hogy sikeres legyek. Pénzem nem volt, amivel tudtam volna valamit kezdeni, ismeretségem megint nem, csak a két kezem, meg a tehetségem. De csak a kezem kellett. a politikában tapasztalt káosz, kihatott a gazdaságra is. Semmi más nem számított csak a  keletkezett haszon.Mivel romokban volt minden, könnyű volt a zavarosban halászni. Már csak mostani tapasztalatommal látom az összefüggést, de ha egy beosztott azt látja, a vezető  nem példát mutat, csak követendő utat, ő is azt fogja csinálni. Nem is tudom ki fizetett adót? Volt az ÁFA, meg egy csomó minden ami ebből az államhoz folyt be ,ezzel jól elvoltak a politikusok.Nem is tettek mást mint ezt fosztogatták. Közben egymással is törődtek, de mindig minden hibáért az előzőeket tették felelőssé.

Közben ugye választást kellett tartani. Na baj van! Üres a kassza, káosz az országban, pénz alig, mit csináljunk. Gyors tárgyalás, és mivel nem a dolgukat végezték, ezek sikeresek voltak.Nekik. Nem volt törvény  csak tákolmányok, nem volt koncepció, szinte nem volt semmi. Na vegyük elő az ígéreteket! Az volt. De mi a választok nem tudtuk mi van mögötte, hát bíztunk. Pedig már kész volt minden. Megkezdték az eladást, már ami a rablás után maradt. A pártok gyorsan támogatók után néztek, és a z ő segítségükkel megkezdték a munkát. Eladták az ország nagy részét.Köztük bennünket is, annak aki legtöbbet ígérte.Nekik.

csak álltam a káosz kellős közepén, és néztem. Ezt nem hiszem el. dolgozok mint az állat, de nem viszem semmire. Éppen csak élek. Közben megnősültem, mint munkanélküli, aztán elváltam, mint ahogy kell, és nem láthatom a gyerekeimet. Magyar törvény, amit ugye meg kellett volna alkotni erre nem volt.Konkrétan vagyonőr voltam évekig, ebből éltem túl ezeket a helyzeteket. Ezt tudom példának felhozni ebből az időből. Gyakorlatilag egy forint adót nem fizettem, egy rövid időt kivéve, de rengeteget dolgoztam. Ez volt a módi. De nem csak itt sok más területen. Egyszerűen nem értettem, miért nem hiányzik az adóm a költségvetésből? Pedig dolgoztam állami cégnél is.De rájöttem. Nem az államé lett, csak azoké akik a oda juttatták a pártokat. Azok továbbra is elvoltak egymással, még pártokon belül is. Nem volt idő védeni a választót. Néha sikerült olyan munkát szerezni ahol adózhattam végre. De olyan kevés volt a kereset, szinte menekültem. És nem értettem továbbra sem miért jó ez? Nincs bevétel a munkából? A Tisztességes, bejelentett munka utáni adó ilyen kevés? De attól még volt bevétel a fogyasztásból, mert az is ment az államhoz.De ez már egyre kevesebb volt.Á.Most akkor mi legyen? Hitel!Adjunk az embereknek hitelt! Zseniális ötlet.Növekszik a fogyasztás, az államnak nem kell lakást és egyebeket építeni, a járulékos fogyasztás elég egy darabig. Mert ugye törvénykezés nem volt továbbra sem, mert az nem lett volna jó a befektetőknek, ha itt erős a szakszervezet, és az elvégzett munkáért is többet kell fizetni.Nem. nem. Csak dolgozzon olcsón, vegye fel a hitelt, a többi nem a mi dolgunk. Nekünk ez a jó, ezért fizettünk, nekünk is jár a haszon.Mondhatták volna, ha tudnak beszélni. A bérpapír beszélt helyettük.

És folyt tovább a nemzeti sport.Mindenki megszokta nem fizet adót. Már személyi jövedelem adót. De ha már ezt sem akkor nyugdíjat sem. Kinek? Minek? Összegyűjtöm magamnak. Mondták az emberek. Törvénykezés továbbra sem volt, de egész jól elkiabálgattak ott a parlamentben. És mit várunk maguktól, mikor a választott képviselő a költségét számla nélkül veheti fel.Ki a hibás? Ha az állampolgár már a törvényhozásban látja a sportot, az adóelkerülésben, ő is kedvet kap hozzá. Ha még hozzájön a rengeteg adókerülő jövedelem, naná, hogy ő is csinálja. Néha valaki lebukik. Nem baj, gyenge a törvény, mert ugye alig dolgoztak rajta, csak egy jó ügyvéd, az is keressen adómentesen.

És újabb választás! Szinte már irreális ígéretek tömkelege. Éppen túléltünk egy válságot,aminek csak résztvevői voltunk, és újra kellettünk. De lassan elég lesz. Mármint belőlük. Üres a kassza, csurig az adósságoldal, és csak állunk.Továbbra sem a megoldás a cél, hanem ki a felelős A KIALAKULT HELYZETÉRT.

És elérkezek lassan arra a pontra, ahol mindent értek. Én vagyok a hibás mindenért. Ki más? A politika rengeteget dolgozott. Igaz magáért, de hát istenem, tanultak. MINDENT. Főleg azt ami nekik jó. Én meg mit ugrálok. Szeretnék élni? Élek nem. Szeretnék biztonságot. Menj ki egy tüntetésre, mert már lehet, és ne követeld a kormány lemondását. Nehogy azt mond sokat kapsz. Biztonságosan taposunk meg.Szeretnék a gyerekemnek megfelelő oktatást, és főleg megfelelő oktatókat. Lassan már iskolába sem kell járni, mert a tanárok sokba kerülnek az államnak. Öregkoromra szeretnék nyugodtan élni. Először dolgozz,ha van hol,és akkor sem biztos megéred. Szeretnék emberi fizetést. Na nehogy már. Nem azért nem dolgoztam, most a  munkád még ki is legyen fizetve rendesen? Csak állítsd elő ami kell másnak, de ne vegyél belőle. Szeretnék a szüleimről gondoskodni, Neki csak az unokájával kellejen foglalkozni.A szülő már nyugdíjas, mehet vissza dolgozni, a nyugdíjalap másra kell. Mindjárt választás. Szeretnék még sok mindent. Ne akarj te semmit. Örülj,hogy megválaszthatsz.

Az elmúlt öt ciklus bebizonyította, ez a generáció nem termelte ki a maga politikai elitjét. Ma minden teher az dolgozni akaró embereken van, és ezt a terhet meg is kell köszönni. Nem tudom kinek a hibája, hogy egy olyan ország,amelyik maga írta a történelmét, ki van szolgáltatva annak. Az az ország amelyik annyi nagyszerű dolgot, és embert, tudást adott a világnak, ma egy vicc tárgya, ami mindennapjaiban folyik.Az az ország amelyik annyi vért, verítéket, adott a szabadságáért, függetlenségéért, önként, tehetetlenül lesz rab a saját földjén.Szerintem ez nem fog bekövetkezni. Az itt élők méltóak lesznek elődeikhez, és előbb utóbb feltűnnek azok az emberek akik önzetlenül,  kicsit igaz magyar módra újra ámulatba ejtik a világot.Van még Kossuth,  Rákóczi, Szent István ebben az országban.Aki látja szóljon neki jöjjön, mert szükség van rá. De mindenek előtt egymásra van szükségünk. Az egységre,Folyt.köv.

Címkék: politika választás

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr802765840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása