“Na végre már drága miniszterelnöke tündérországnak elő tetszett kerülni. Már nagyon hiányozott ám amíg távol volt tőlünk, a szeretett népétől. Bizony mondom már éppen itt volt az ideje, hogy rendet tegyen a kételkedők fejében, hiszen maga az ország megmentője, minden magyarok érdekének a képviselője a bennünket folyton támadó ellenséggel szemben. Hogy szolgál kedves egészsége? A családot is csókoltatjuk, a gyerekek is biztos örülnek, hogy végre az ön segítsége nélkül is a saját lábukon állnak. Biztos volt sok megbeszélni valójuk egymással. Mi aztán nem tudjuk milyen nehéz elszakadni a fészektől, és benne az aranytojást tojó közpénztől.
Mondtam is az uramnak nem is olyan régen, na figyelj, majd jön Viktor, és minden rendben lesz, csak péntek reggelig kell várni. És így is lett. Már alig bírtuk türelemmel halljuk azt a szép köszönését a rádióban. Még a tyúknak is, mert már csak egy van, mondtam reggel ma ne kukorékolj, a rádiót akarom hallgatni. Olyan szépen tetszett beszélni, komolyan könny szökött a szemembe. Az uram is el volt érzékenyülve, még a közmunkát is abba hagyta mára, csak ne maradjon le önről. Pedig tudom én milyen nehéz volt önnek türelmesnek lenni. Nagyon szomorúak voltuk, mikor azt hallottuk mennyien tüntetnek manapság önök ellen. Azok a gaz kommunisták nem bírnak magukkal. Mennének inkább dolgozni, de büdös ezeknek a munka, higgye ezt el nekem, drága Viktor. Mert ugye szólíthatom így, hiszen én magára szavaztam. Én is úgy látom, könnyebb nekik állandóan csak kritizálni a másikat, de tenni már nem tesznek semmit. Na meg ott az a gyurcsány is. Annak nem volt elég egyszer tönkre tenni az országot? Mit akar még? Jó lenne neki újra visszajönni, és újra kizsákmányolni bennünket. De abból nem kap, ugye kedves Viktor? Ne hagyja! Engem is meg akart venni még annak idején egy havi nyugdíjjal, de én már akkor is láttam rajta, ez nagy zsivány. És most is csak uszítani tud ön ellen. Még jó hogy tetszett mondani ezek a tüntetések nem maga ellen irányulnak, és nem mi megmentésünkön dolgozó kormány ellen vannak. Így már értjük.
Nagyon jól meg tetszett mondani a véleményét arról az útdíjról is. Nekünk ugyan nincs kocsink, nem is tudnánk miből venni, de nagyon egyetértünk önnel. Ez még tesztüzem, ki kell próbálni. Nem is értem szomszédot, akkor meg mit háborog, hogy neki így többe kerül az, ami eddig ingyen volt. Mondtam is neki, te Józsi, hát nem érted ez neked jó. Orbán Viktor megmondta ez a magyarok érdeke, azért ezt neked is be kellene látnod. A fiam is itthon volt az ünnepek alatt külföldről, ahol mosogat, pedig van neki ám diplomája is, még ő is csak káromkodni tudott az útdíj miatt. Ezt nem tudom hol tanulta, én nem erre neveltem, ezt tessék nekem elhinni. Még azt is mondta, hülyék ezek, csak nem forognak. Mit akarnak még lehúzni az emberekről? Nem loptak még el eleget? Hát komolyan mondom, másodszülött gyermekem, de majdnem szájon vágtam. Nincs is itthon, nem is közlekedik itt, pedig szép autója van, de azzal kint jár munkába, akkor neki ez miért nem mindegy?. Mégis mit képzel magáról, mikor olyan embert bánt, aki azon van, neki jobb legyen, ha egyszer hazajön? Már két éve kint dolgozik a szerencsétlen, pedig mondom neki, itthon is van munka, csak azt meg kell becsülni. Erre meg azt vágta a fejemhez, ott többet keres így csicskaként, mint itthon diplomásként. Hát ezért járattam én iskolába? Mikor az országnak minden kézre szüksége van, akkor ő elmenekül? De azért szeretem, csak a gyermekem. Mondtam is a nagyobbiknak, aki most már otthon lehet a családdal, mert megszűnt a munkája a tanácsnál, volt ott valami leépítés vagy mi, de ehhez én nem értek, látod édes lányom, az öcsédből sosem lesz jó magyar. Cserbenhagyja a népét, mikor az számít rá.
Hát, kedves Viktor, nagyon köszönöm önnek, újra a kezébe vette az ország sorsát. Ad majd magának a jó isten ehhez sok erőt, ha ez nem lenne elég, majd én is imádkozok önért. Lehet ez e nép még nem érti meg magát, és nem is tudja követni azon a szép úton amelyen együtt megyünk a nemzet érdekében, hiszen még nem érett meg rá. De nagyon sokan bízunk önben. Vagy inkább csak magában bízunk. Képzelje el, annyit tudnak önről hazudni, hogy néha szinte a sírás fojtogat, mikor ezeket hallom. Hogy ellopta a magánynyugdíjat. Meg mennyit lopott el magának, egy egész stadiont, meg a többit, amiről még nem is tudunk. Meg Paks, és az oroszok. Hajaj, tudnék ám mesélni, de nem vagyok pletykás, ahogy azt a faluban állítják rólam. Ha bekapcsolom este a tévét, mert tudja olyan kártyás villanyórám van, és be kell osztanom mikor, mit használok, hát csak ezeket látom az RTL-en. De én már nem nézem őket, pedig nagyon szerettem a Mónikát, meg az Esmeraldát. Én már csak a köztévét nézem, ott meg azt mondják, már milyen erős az ország. Na ezt akarom én is látni, és így is érzem. Veszek is majd egy gyertyát magának a templomba a boltban ahol minden csak egyre drágább. Persze ha marad pénzem a hónap végén, mert tudja nagyon be kell ám osztani azt a kis nyugdíjat negyven év munka után. Az uram is azért jár közmunkára, neki meg nincs is. Pedig olyan drága minden , de magától nem sajnálom ezt az áldozatot. Elviszem a gyertyát a templomba, a tiszteletes úr is olyan szépen beszél önért, majd neki adom gyújtsa meg az ön hosszú életéért. Utána elmegyek az erdőbe egy kis fáért, mert hideg van ám a házba, én csak a konyhát fűtöm. Drága a gáz, de nagyon köszönöm önnek, az árát legalább csökkenteni tetszett. Szép pénz marad majd a zsebemben ha egyszer majd használom is. Majd veszek belőle az unokának zsemlét, szegény néha annyira siet az iskolába, nem is reggelizik otthon. Itt be is fejezem a levelem, amely remélem jó egészségben és jó erőben találja magát a további küzdelmeihez értünk, szegény árva népért.” BANDITA.