Orbán Viktor határozottan kijelentette a parlamentben a NAV vizsgálat kapcsán hozzá intézett kérdésben:” Aki adót csalt, annak börtönben a helye!” Azóta sem tett a kormánypárt lépéseket egy vizsgálóbizottság létrehozására. Szóvivőik a kényelmes megoldás mellett kampányolnak, ezt ők úgy mondják mostanában, meg kell várni a törvényes vizsgálat befejezését. Ez a szokásos időhúzás a mutyisok háza táján, ha olyan területre téved az emberek figyelme, ahol vastagon benne lehet akármelyik vezető emberük, vagy annak vagyongyarapodása. Pedig még nem is nagyon kötötte össze senki magát a tényt személyekkel, vagy vállalkozásokkal, amelyekre a volt NAV dolgozó utalhat, akikkel kivételezhettek az adóhatóságnál. Pintér Sándor “volt” cége egyike lehet azoknak, akikkel “kíméletesen” bánt az adóellenőrzés,még ha nem is tartozhatott a kiemelt adózók közé, mert a cég egyszerűen elcsalta a valós adózását.

A vagyonvédelem azon területek közé tartozik, ahol az egyik legtöbb az egy cégre jutó be nem jelentett munkavállalók száma. Az is jellemző rá, alvállalkozók hosszú sora végzi el a munkát, akik aztán rövid létezés után nyomtalanul eltűnnek a felhalmozott adó, és járuléktartozásuk függvényében. Pintér Sándor cége abban a nyóc évben gyarapodott elég lendületes iramban, amikor a jelenlegi kormány szerint annyira rosszul mentek itt a dolgok, mert a szocialisták jobban adóztatták a gazdagabbakat. Pintér Sándornak nem kellett ebben az időben mint cégvezető új dolgot feltalálni a megrendelések teljesítésénél, csak a megfelelő számú alvállalkozói láncot beállítani a munka elvégzésére. Ezek aztán szépen alkalmazták is az embereket minimálbéren, mert az akkor még adómentes volt. A munka elvégzése után, vagy közben nem tűnt fel senkinek, legalábbis diszkréten eltekintettek tőle, a valós teljesítés mértéke, és az emberek száma köszönő viszonyban sincs egymással. Senki sem dolgozott túlórában, vagy pótlékkal, mintha minden munka csak hattól kettőig tartott volna. Senki nem ment szabadságra, legfeljebb “papíron”, senki nem volt beteg ebben az időben. A munkavállaló pedig közben több száz órát dolgozott, lényegesen többet, mint ami törvényes lett volna. A különbözetet az alapbéren kívül azért megkapta, igaz, ezt csak úgy zsebbe. Ez általában alatta volt a törvényesen előírt minimum órabérnek, de a magas óraszám ezt kompenzálta a vég elszámolásnál. Azt mondjuk senki nem kérdezte a munkavállalótól ez neki megfelelő-e. És az sem volt kérdés senkitől, mennyi adót spórolnak meg rajta, ami az államot illetné meg. Ez lehetett személyi jövedelem adó, nyugdíj járulék, TB járulék. Ezek azért kimaradtak az államnak járó befizetésből, és maradtak a cégnél, szabad felhasználásra. A megrendelő felé, aki lehetett multi, vagy állami vállalat, csak a számla ment az elvégzett munkáról, annak hátteréről mélyen hallgatott mind a két fél, még össze is kacsinthattak közben. Mert a munkavállaló nem azt kapta ami törvényesen jár számára, neki a sok munka tette “magassá” a fizetését a zsebében. Ebből a különbözetből, vagy adómaradékból lett kifizetve az alvállalkozó, amíg szükség volt rá, a nagyobb rész meg szétosztásra került a megbízást tovább adó cég könyvelésében. Ebből vette ki aztán Pintér Sándor is az ingatlanaira szükséges készpénzt is, ami mára milliárdossá tette.

És ha valaki olyan hülyeségre gondolna, Pintérnek tiszta lett onnantól a keze, a fülkeforradalom után eladta a vállalkozását, akkor az a rezsiharcot is elhiszi, és meg is érdemli a szellemi alultáplált elnevezést. Egy milliárdos árbevételű céget senki nem ad el potom öt millióért, és főleg nem egy idegennek. Úgy meg főleg nem, ezek után a cég letarol minden állami megbízást, sokszorosára növelve bevételét, pusztán csak azért, mert ügyesen pályázza meg azokat. Kitűnő szakember gárdával dolgozik a cég, a szakmai munkájában nem lehet kivetni valót találni. Az elszámolását azonban érdemes lenne kicsit erőteljesebben megvizsgálni. Arról már nem is beszélve, a cég sikereiben mennyire volt benne egy olyan belső ember aki ezt elősegítette, és az ezt miért is tette. Azt is érdemes lenne megvizsgálni, ha lehet egyáltalán ilyen tippet adni a vizsgálathoz, változott-e a munkavállalók alkalmazása a cég történetében, mióta más tulajdonosa van. Gyanítható a válasz, mint ahogy az is, a sikerben a politikai kapcsolat is közrejátszott, és az nem történt ingyen.

Ez csak egy kis szelet lehet a mutyisok zsebének a vizsgálatában, és nem is egyedi. Több vállalkozás ami a kormányhoz köthető, nem igazán állna meg a törvényesség talaján, ha elkezdené egy független vizsgáló bizottság számon kérni azokat. Elég lenne a Közgépbe öntött pénzek sorsát nyomon követni. A kormányzat nem véletlenül igyekszik elkerülni a vizsgálatot. Politikai kapcsolatokból meggazdagodott cég mindig is volt, és mindig is voltak a politikának kedvenc vállalkozásai, melyeket előnyben részesített. A jelenlegi kormány azonban olyan szintre emelte a kedvenc cégek feltőkésítését, ami már nemhogy pofátlan, és gátlástalan, de egyenesen visszataszító is. Mert arra is képesek ennek törvényi keretet adjanak, de csak a saját hasznukra. És elsősorban ebben jeleskednek, nem abban, élhetőbbé tegyék az ország polgárainak a mindennapjait. Nekik elég az, ha ők, és a haverok jól élnek. A többinek ott a negyvenhétezer havonta, meg a naponta rájuk öntött folyamatos hazudozás, csak azért, ezt a politikát továbbra is nyugodtan folytathassák. BANDITA.

Címkék: politika mutyi adócsaló Pintér Sándor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr365681927

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kapitalista kiáltvány: közérdekű közberuházásokat! 2013.12.09. 17:58:42

Az EU-s pénzek elköltésénél sokakban merül fel a kérdés arról, hogy mennyire hatékonyan használjuk fel a nekünk adott pénzeket. Ezt persze egyből ki lehet, és kell is, terjeszteni a hazai adófizetők által befizetett adóforintok felhasználására is. A le...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔batyu♔ 2013.12.09. 10:11:51

Én benne vagyok, de akkor Gyurcsány is az. A velnessét a cégnevére írta le.

2013.12.09. 10:22:31

@♔batyu♔: ezt már többször írtátok, de honnan tudjátok ?

dr Smittpálelnökúr 2013.12.09. 10:34:43

@♔batyu♔: Rajtatok kívül mindenki leszarja gyurcsányt. Tőlem mehet pintérrel együtt a sittre.

♔batyu♔ 2013.12.09. 10:36:19

@h.kovacs: Mi nektek nem írtunk semmit.

♔batyu♔ 2013.12.09. 10:36:55

@dr Smittpálelnökúr: Na mi van, már leszarod? Tegnap még lihegtél érte.

buddha 2013.12.09. 10:38:27

szerintem az olajügyek mellett ez eltörpül Sunyibá dolgainál

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.09. 10:41:10

"És ha valaki olyan hülyeségre gondolna, Pintérnek tiszta lett onnantól a keze, a fülkeforradalom után eladta a vállalkozását, akkor az a rezsiharcot is elhiszi, és meg is érdemli a szellemi alultáplált elnevezést. "

ez a legjobb a posztban, egyszerűen zseniális. :)

ostvan2 2013.12.09. 10:58:44

Nehezen tudom modellezni azt, amikor egy hierachikus felépítésű szervezet (mint a Rendőrség) elkezdi vizsgálni, esetleg meggyanúsítani a nagyfőnököt. Merthogy leváltani csak akkor lehet, ha kiderült a bűnössége. Aminek a vizsgálatához az érintett PARANCSA nélkül nem lehet hozzáfogni. Vagy nyomozhat még valaki más is?

dr kíváncsivagyok 2013.12.09. 10:59:28

a " jobban teljesítunk " szlogen igazságot takar...
Nagyságrandekkel tobbet lopnak Orvbánék...a kétharmad szellemében ...

Mindfield 2013.12.09. 10:59:59

"Pintér Sándor nem adócsaló volt véletlenül?"

Egy adócsaló nem lehetne belügyminiszter, tehát nem volt az.

dr kíváncsivagyok 2013.12.09. 11:00:50

@ostvan2:
"Vagy nyomozhat még valaki más is? "

Persze , Te kis butus , a "fuggetlen" ugyészség...

csak egy néző 2013.12.09. 11:04:36

Egy mókusnak több esélye van az erdőtűzben, mint annak, hogy itt bármi mutyi is kiderülne.
Pintér et belügyminiszter
Polt Peti legfőbb ügyész
És egyébként is 1500+100 évre titkosítva.
Viktorka, ha ezt a mondatod komolyan vennénk "” Aki adót csalt, annak börtönben a helye!”
Nos akkor nem stadionokat, hanem börtönöket kellene építeni, zsinorban.

2013.12.09. 11:07:03

@♔batyu♔: szóval csak hazudozol

nu pagagyí 2013.12.09. 11:21:33

Pintér példája mutatja, hogy lehet valaki multimilliárdos a törvényes keretek betartása mellett is. Sem az olajügyekben, sem Tasnádival vívott harcában, sem a legutóbbi, lányát érintő milliárdos adócsalásban (Eclipse-ügy), még csak fel sem merült, hogy valami törvénytelent tett volna. A pofátlan vádaskodók közül az egyiket saját apja megölésével gyanusították meg, Tasnádit évtizedekre rácsok mögé dugták, Clodo is csak Moszkvából mer picsogni.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.12.09. 11:28:58

@nu pagagyí:

Te el is hiszed a saját hülyeségeidet, vagy csak nyomod, ami reggel lejött a körímélben?

vlgymir 2013.12.09. 11:30:37

Én kicsit finomítanám a miniszterelnök kijelentését:
Minden adócsaló fizesse be a meg nem fizetett adót, ha nincs miből, akkor fegyintézetben ledolgozhatja a következő képlet szerint. Megtermelt érték, minusz az ellátásra költött összeg.
Pártállástól függetlenül.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.12.09. 11:34:26

Pintér Sándor közrendőrből lett milliárdos kb. 25 év alatt, tisztességes-becsületes munkával. Most kedvezményes nyugdíja mellett "belügyminiszter".

Ilyen életpályamodellt minden rendőrnek!!!

Orbán Viktor sose dolgozott versenyszférában, a munkaerőpiacon soha nem mérette meg magát, csak pártkatona volt. Mégis hatalmas vagyonra, birodalomra tett szert.

ILYEN SZÉP NEMZETI, ÉLETPÁLYA MODELLT MINDEN MAGYAR EMBERNEK!

smile750 2013.12.09. 11:36:15

Ezt a temat mar regota fel szerettem volna (szeretnem a mai napig is) vetni nagy nyilvanossag elott, mivel szemelyesen is megtapasztaltam. Tiz evig dolgoztam a hazai biztonsagi szakmaban, amibol egyszer sem voltam bejelentve, egyik cegnel sem, lehetett az balos, vagy jobbos kapcsolatokkal rendelkezo. Egyedul akkor voltam bejelentve, amikor sajat cegem volt, igaz ott is minimalberre, mert nem tudtam kigazdalkodni ennel tobbet. Az alvallakozoi oldalat is megjartam ennek a letranak, igy azt is lattam, hogy ok viszik a kockazatot bagoert, mig ennek az adocsalason es feketen foglalkoztatason alapulo rendszernek a kiotloi, akik nem mellesleg jo politikai kapcsolatokkal rendekezo, ex-rendori vezetok legtobbszor, erinthetetlenek. Hozzajuk soha nem er el a torveny keze, pedig ok a legnagyobb haszonlevezoi, es alakitoi ennek a rendszernek. Es az embernek tnyleg nincs valasztasi lehetosege. Elvallaja a munkat 400 Ft-os oraberert feketen, vagy nem kap munkat. Legfeljebb azzal vigasztalja magat, hogy a 240 ora munkaval keresett penz (ebben az esetben 96000 FT) tobb mint a minimalber, igy jol jart, holott sokkal rosszabbul jart, mert ennel sokkal tobb penzt nem fizettek be utana, es se nyugdija, se betegbiztositasa, se fizetett szabadsaga, es semmi egyeb, ami a torveny szerint jarna. Azota talan ezek a szamok novekedtek, de a lenyeg ugyanez maradt (talan mar 500 Ft az oraber). Egy ido utan annyit finomitottak az addig sehogy be nem jelento alvallalkozok a dolgon, hogy papiron bejelentettek az embert, de nem fizettek utana semmit ,hanem par honap utan eldobtak az alvallalkozo ceget, aztan krealtak egy masikat, igy egy esetleges ellenorzesnel azt lattak, hogy a dolgozo be van jelentve, de fizteve akkor sem volt utana semmi. Errol mindrol tud a fovallakozo, es a legfelso vezetes is, hisz ok krealtak ezt a rendszert. Erdekes az is, hogy a vagyonvedelmi kamara ajanlasa szerint egy fo vagyonort minimalberen foglalkoztatva legalabb 1200 FT + AFA orabert kene kerni, mert az alatt tovenyesen kihozni lehetetlen a mukodest, a legtobb ceg megis 650-800 Ft-ert vallal munkat, es nyernek meg allami es onkormanyzati palyazatokat, holott teljesen egyertelmu, hogy torvenyes foglalkoztatassal ezt nem tudjak kigazdalkodni.

Mistral1011 2013.12.09. 11:39:08

Nem ilyen "egybites" azért ez a dolog...
Adót csalt? LEHET. Törvénytelenséget követett el? Nem.
Akkor ennyi, el lehet húzni (magunkat) a p-ba :-(
És az ilyesmiket lehetővé tevő törvényeket megszavazó birkák mikor lesznek számonkérhetők? Az általuk megszavazott törvényekért CSALÁDI anyagi felelősséggel tartozni? pff...

komplikato 2013.12.09. 11:47:12

@Mindfield: Hát jah. Olajszőkítéssel sem lehetett kapcsolatba hozni ... ööö ... miután sorba halltak a koronatanuk, a maradék meg mindent visszamondott ugye. :D

Berzengő 2013.12.09. 11:49:20

@ "” Aki adót csalt, annak börtönben a helye!”"

index.hu/belfold/simicskapeh0/

SIMICSKA és KÖVÉR cégei nem fizettek

2006. március 30., csütörtök

Több mint 93 millió forint értékben engedett el késedelmi pótlék hátralékot az APEH a Simicska Lajos és Kövér Szilárd érdekeltségi körébe tartozó Arzenál Kft.-nek 2002 előtt a felhalmozott 110 milliós köztartozásából. Az adóhatóságnál lefolytatott vizsgálat szerint 20 vállalkozás, amelyek többségében feltűnt Schlecht Csaba, Kövér Szilárd, Simicska Lajos, Stumpf János és Josip Tot, összesen közel 230 MILLIÓ FORINTNYI KÖZTARTOZÁSÁT könyvelték el behajthatatlanként.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.12.09. 11:50:56

@smile750:

Látszik, hogy nem Pintér cégénél dolgoztál. Ott teljesen törvényesen ment minden. :)

Blogger Géza 2013.12.09. 11:51:36

A Horváth féle hisztikeltés nem vagyonvédelemről, hanem fiktív exportról és áfacsalásról szól. Szánalmas ez az erőlködés, hogy belekeverjenek olyan valakit, akinek köze nincs hozzá...

Boka1 2013.12.09. 12:01:43

Biztos nem véletlen, hogy ebben a nagy állami stadionépítési , út felújítási rohamban verte szét az adóhatóságot az úriember. Nem biztos, hogy ellenség.

Jenyei 2013.12.09. 12:04:22

@Zsigó Robi Baja szégyene, tegyél ellene!: Orbánnak hatalmas vagyona van? Hát, megáll az eszem. Azt a pár kapavágásnyi földecskét, amit a kert végében az ürgék túrnak, azt nevezed hatalmasnak?

belekotty 2013.12.09. 12:08:13

@Blogger Géza: Szia Géza! Biztosak voltunk benne hogy te megadod a magyarázatot.

smile750 2013.12.09. 12:09:03

@Blogger Géza: Nem tudom, hogy ezt mennyire gondolod komolyan, de a problema az egesz magyar vallalkozoi szferat erinti. Tortenetesen a vagyonvedelmen kivul az epitoipar volt a masik aranybanya, ahol a partkapcsolatokkal rendelkezo gazdasagi bunozok hatalmas penzeket csaltak el, tobbnyire alvallalkozoi lancok letrehozasaval, az alkalamzottak feketen foglalkoztatasaival, sokszor a legutolso lancszem ki nem fizetesevel, Sot, az eputoiparban EU-s palyazati penzek es tamogatasok lenyulasaval. Ebben mindegyik oldalrol benne voltak/vannak, igy teljesen felesleges csak orbanozni, vagy csak gyurcanyozni. A kilencvenes evek elejetol megy ez a cirkusz, teljesen fuggetlenul attol, hogy voros a kabat, vagy narancssarga, vagy kek. Oszinten sajnalom, hogy meg mindig ennyire meg lehet osztani a magyart, es barmi tortenik csak egymast tudjatok marni, es hagyni az "oszd meg es uralkodj" elvet tokeletesen alkalmazni rajtatok. Ossze kene fogni, es kisoporni ezt a szemetet az orszag donteshozasabol, fuggetlenul attol, hogy milyen kabat van rajtuk eppen. Tetves bunozok iranyitjak az orszagot, akarhova szavazol, mert a hatterben oszzeernek a szalak.

Szelid sunmalac 2013.12.09. 12:15:14

Imadom!
Szerintem a vilagon sehol mashol nem vedenek vadidegen emberek ennyire egy szamukra masik vadidegent, csak azert, mert o is ugyanarra a partra szavazott. Mindenhol mashol osszetartanak azok, akik mondjuk ugyanott laknak, ugyanannal a cegnel dolgoznak, ugyanazt a zenet szeretik, ugyanazt sportoljak stb. De hogy igy vedeni latatlanban minden egyes politikust...na ilyet mashol nem latni!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.12.09. 12:20:34

@nu pagagyí: A törvényes és a tisztességes fogalma közötti különbség megvan?

Mindfield 2013.12.09. 12:25:11

@Berzengő: Régen volt az, ideje újra elfelejteni. Egyébként is elmúlt 11-3 év!

Boka1 2013.12.09. 12:26:14

@smile750: minek kisöpörni? A forradalmaknak van egy analógiája.Történetesen, hogy mindig negatív energiák hozzák létre. ezért van az, hogy utána a győztesek is összevesznek.A buddhisták azt mondják, hogy az nyeri meg a háborút, aki kilép belőle. Most már így vagyok vele én is. Nem anyázom ezt a last minute EU pénz lenyúlást, hanem együtt működöm vele. Most van rá lehetőség. Hogy most darabjaira hullott az adóhivatal( vele még a többi hatóság, pl. gyógyszer, élelmiszer, stb) ezt csak egyszer lehet kihasználni.

Manóvári 2013.12.09. 12:32:30

Lassan a közmunkából élőket is be viszik adó csalásért, mivel mindenki tudja, hogy ennyi pénzből nem lehet megélni. Aki még is meg él belőle 6-hónapon keresztül, ott már bizonyított, hogy valamilyen fekete munkát végzett mellette, mert fenn tudott tartani egy háztartást. Itt tart Magyarország.

Blogger Géza 2013.12.09. 12:32:45

@smile750: Ok, ez rizsázásnak jeles. KONKRÉTAN mondjuk a Közgép (baloldalról maga a szitokszó) milyen jogos számlát nm fizetett ki, ami miatt bukott a sor végén valaki? Illetve ha ő kifizette a számlát, menyiben tehető ő felelőssé azért, ha alatta valaki aztán lelép a pénzzel?

fingerbangs 2013.12.09. 12:35:58

inkább az a kérdés ki nem csal áfát/adót/gázmérést/bármit ebben az országban? mind csalunk ahol csak tudunk, a rendszer lehetőséget ad rá és így van egyensúlyban, így működik, ha holnaptól nem lehetne csalni mind munkanélküliek lennénk fél éven belül, a cégek nagy része az elcsalt pénzből marad életben

smile750 2013.12.09. 12:36:05

@Boka1: En is kileptem belole. Elhagytam az orszagot. Es dolgozm rajta, hogy a csaladomat is elvihessem. Olyan helyre ahol tisztesseges munkaval is meg lehet elni, es ugy nojon fel a gyerekem, hogy azt lassa, hogy a tanulas, es munka nem szegyen, es megterul, es nem csak mutyizasbol, es politikai kapcsolatokbol lehet toket kovacsolni. Ha mar ellene tenni nem tudok, nem fogom segiteni sarbatiportni az orszagot. Ez az egy biztos!

smile750 2013.12.09. 12:43:24

@fingerbangs: Pont ez a problema, hogy igy mukodik a rendszer. Hogy CSAK igy mukodik. Hidd el, ez nem mindenhol van am igy. Van ahol tisztessegesen is meg lehet elni, csak a befektetett tanulasbol, munkabol, lopas, es csalas nelkul is. Ez csak magyarorszagon es a balkanon, amivel egy szinten vagyunk, lehetetlen.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.12.09. 12:49:14

@vlgymir: Mindegy, hogy finomítod-e. Úgysem gondolta komolyan.

ostvan2 2013.12.09. 13:10:53

@Manóvári: Erről az jut eszembe, hogy az inkvizíció a "vízpróbával" állapította meg, hogy a boszorkánysággal vádolt személy tényleg az-e (bedobták a vízbe, ha feljött, akkor boszorkány, ha nem, akkor ártatlan).

smile750 2013.12.09. 13:17:23

@ostvan2: Vagy megmertek egy vasar- es unnepnapi merlegen, es ha annyit nyomott mint egy kacsa, akkor boszorkany volt (le is bukott). :)

komplikato 2013.12.09. 13:30:30

@Blogger Géza: Akarsz beszélni akkor a Vegyépszerről, a 30 milliárdos ki nem fizetéseiről, arról miért kapott csak pár milliós bírságot erre és főleg MIÉRT fizette ki az állambácsi helyettük azt is?

Blogger Géza 2013.12.09. 13:48:37

@komplikato: Ja, ez gyönyörű példa, évekig a Vegyépszer volt a baloldal mumusa (mindig kell valami, amitől rettegtek), az volt a jobboldal állítólagos kedvenc cége, erre tönkrement jobboldali kormányzás alatt. Egy újabb kipukkadt összeesküvés-elmélet.

level 1 2013.12.09. 14:11:24

Amikor Simlicska 10 milliót kér egy kofferben minden egyes alvállakozójától (mert ennyi az ára annak, hogy az alvállakozó részmunkát kapjon tőle a közbeszerési projektekben) és ha ezeket a koffernyi 10 milliókat nem vallja be évvégén a NAV-nak, akkor Simlicska is adócsaló?

miakő 2013.12.09. 14:34:32

Fidesz maga a maffia!

belekotty 2013.12.09. 14:54:36

@Blogger Géza: Géza, Géza! Azért te ennél ügyesebben szoktál hazudozni.

"A Vegyépszer Hungária csődvédelmet indokló májusi tájékoztatása szerint a Vegyépszer-csoport tagjai önhibájukon kerültek nehéz helyzetbe, és céljuk "megoldást találni a konszolidációra, a kötelezettségek és a hitelezői igények rendezésére". A cég a csődhelyezetet az iparág évek óta tartó hazai mélyrepülésével és a 2008-as gazdasági világválság hatásaival magyarázta."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/28/vszer/

Parajpuding 2013.12.09. 14:55:08

Ha az adócsalóknak egytől egyig tényleg börtönben lenne a helye, akkor ki ülne a parlamentben? Mi lenne közgéplalival? Mi lenne donsutyival? Mi lenne apuci bányáival? Mi lenne a fidesz bandafrakcióval? Mi lenne lézerjanival? Mi lenne...? Megmondom mi lenne. Nem fidesz-kormány lenne, mert mindenki a sitten rohadna.

belekotty 2013.12.09. 14:56:21

A STRABAG jobban csinálta. Kivitték a pízt, így nem magyar adócsalási ügy.

smile750 2013.12.09. 14:57:52

@level 1: Es mit csinal annyi kofferral?

belekotty 2013.12.09. 15:08:28

@Blogger Géza: Géza, Géza! A Vegyépszer veszteségeit az emeszpé alatt szenvedte el, csak a csődeljárás marad 2011-re. Ahogy a Hajdú-Bét is akkor termelte a veszteségeket, amikor Bajnai még a közelében sem volt.

Blogger Géza 2013.12.09. 15:38:43

@belekotty: Na persze... Lényeg a lényeg: a Fidesz kormányzása alatt ment csődbe, és nem az MSZP alatt. Ha 2010-2011-ben nagy boomja lett volna, nyilván azzal kompenzálni tudta volna az előtte lévő nehezebb éveket. Ha már 2008-ban reménytelen lett volna a helyzete, már akkor csődöt jelent.

Szóval ismét kiderült, hogy te hazudtál, amikor alaptalanul lehazugoztál. Sok - 0 ide :)

DezInf 2013.12.09. 16:02:46

@Blogger Géza:

Gejza, Gejza, ha csöndben maradtál volna ...........

Vombatus Ursinus 2013.12.09. 16:11:18

@Blogger Géza: "A Horváth féle hisztikeltés nem vagyonvédelemről, hanem fiktív exportról és áfacsalásról szól. Szánalmas ez az erőlködés, hogy belekeverjenek olyan valakit, akinek köze nincs hozzá..."

Szánalmasan hülye vagy Géza, de ezt már megszoktuk.

buday008 2013.12.09. 16:24:50

At rényleg jó poén lenne ha az összes adócsaló ( komolyabb volument nézzünk )börtönbe menne, mert akkor szerintem a T. ház a minisztériumok, meg mondjuk ugy 10 e magát vállalkozónak csúfoló sz.rjankó a ülne a börtönbe.De szép is lenne látni.. lenne ott minden fideszes, mszps, volt III/III-as , volt besúgó, munkásőr, magyar, erdélyi-magyar, roma , volt mdf-es, volt karhatalmista-- díszes bandérium.. Országunk mai állapotának "színejava"

Silent Bob 2013.12.09. 16:35:08

@Blogger Géza: Azért a "csődbe ment" az valójában úgy nézett ki, hogy kilopták belőle az összes pénzt, nem fizették ki az alvállalkozókat, aztán a vezetők + a jó emberek átültek az Euroaszfaltba és vígan építgetik az autópályákat.

buday008 2013.12.09. 16:36:33

Viszont a hülyeséget félretéve arra mindenképpen jó ez a Horváth-féle ügy, hogy végre kezdeni kellene valamit a MO-i adórendszerrel és adómorállal. Valóban átkellene gondolni az adóterhelés mértékét, az Áfát pedig radikálisan csökkenteni, mert lassan ott tartunk hogy az Áfabevételek fele magánzsebekben landol. Illetve a magam részéről javasolnám a német adóhatóság mentalitásának átvételét. Lehetsz akármilyen faszagyerek ha odakerül a sor hogy rádbizonyították ülsz mint a kisangyal. S nem évekig szórakoznak...

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.12.09. 17:50:25

@vlgymir: "Minden adócsaló fizesse be a meg nem fizetett adót, ha nincs miből, akkor fegyintézetben ledolgozhatja a következő képlet szerint. Megtermelt érték, minusz az ellátásra költött összeg."

Elsőre jól hangzik, de már a kisebb halaknál (pár milliós nagyságrend) is egyenértékű az életfogytiglannal, ilyenformán csak növeli a költségvetési hiányt, sose térül meg. Eleve kétséges, hogy ilyenek dolgoztatásával a megtermelt érték egyáltalán meghaladhatja az őrzés és az ellátás költségeit.

Az ellopott pénz jobbára nem behajtható, mert azon melegében ahogy a kezüket rátették, nyoma veszik. Ezt nagyon jól tudják "odafent" is, nyilván -többek között- ezért nem erőltetik az ÁFA ügyet sem. Persze ez csak kifogásnak jó, főleg azért nem tesznek semmit, mert nyakig sáros a komplett politikai elit, oldaltól függetlenül, egy korrekt, mélyreható vizsgálaton kb. akkorát bukna az összes, hogy jövőre üres szavazólapokat nézegetnénk a fülkékben...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.09. 18:12:23

Ha a ballibeknek lehet egy miniszterelnöke adócsaló, közokirathamisító (Gyurcsány majom), egy embereket öngyilkosságba kergető hivatalos cégeltemetője (Bajnai),.. akkor a Fidesznek is belefér egy a miniszteri poszton...

Mértékadó értelmiségi (törölt) 2013.12.09. 18:23:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Erre mindjárt meg fogod kapni, hogy a fent nevezet urakat nem ítélte el bíróság, majd akkor ugass, ha lesznek elmarasztaló ítéletek.

Ja, hogy a poszt meg arról szól, hogy valaki egy személyben eldönti, hogy xy adócsaló? Sebaj... kicsire nem adunk :)

No meg jogerős bírósági ítélet is csak a baloldali politikusoknál kell, a jobboldaliak esetében e nékül is lehet mindent kész ténynek venni. Ezt minden gondolkodni képes ember belátja! Mi tagadás, én azért örülök, hogy ilyen komoly emberekkel vitázhatunk :)

jet set 2013.12.09. 19:07:28

Mutassál Mo-n olyan kkv-t, amelyik nem csal adót!

martineden 2013.12.09. 19:38:24

@Mindfield: Ha meg csak ado csalo lenne...

buday008 2013.12.09. 19:40:37

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád: Értem én de akkor planémeteknélmiért veszik olyan szigorúan adolgot hogy sec perc bárkit bebaxarintanak a sittre? Ha nincs visszatartó atásameg értelme? xd

buday008 2013.12.09. 19:41:30

@jet set: S szerinted ez így van jól? Te mint állam nem lépnél fel ellene?:_))

buday008 2013.12.09. 19:42:41

Szerintem ez az ország rohadtul nem áll úgy anyagilag hogy a csalók paradicsomaként hagyják működni..

_most_ 2013.12.09. 19:53:12

nyilván a nemzeti adócsalókra nem vonatkoznak a törvények :D

valaki senki 2013.12.09. 19:57:39

@Jenyei: Nem. Hanem fél Tokajt! Igaz, az az asszony nevén van, így persze, neki semmije sincs:)

Imre István Gálos 2013.12.09. 21:19:14

@Mindfield: Naiv vagy, vagy kéretlen prókátor. Szánalmas

komplikato 2013.12.09. 21:37:06

@Blogger Géza: Én nem a Vegyépszer csődjéről beszélek, hanem arról, hogy vagy 200 kisebb alvállalkozó ment tönkre, mert nem fizettek ki 30 milliárdot. Erre a nagyon szogorú kormányunk ill. annak kézivezérelt hatóságai valami piti kis összegű büntetést róttak ki és még AZT IS kifizette az állam helyettük! Szétraboltak és kinyírtak egy halom céget, szétvertés sok sok ezer ember munakhelyét, erre kapnak egy hátbaveregetést és egy meleg kézfogást?
Szerinted ez oké?

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.12.09. 21:40:09

@buday008: Hát vannak a németek, meg van magyarisztán, meredek egy mondatban említeni a kettőt... Precedens kéne, meg konzekvens jogalkalmazás, megbaszni az összes mutyistát keményen, akkor talán egy részének elmenne a kedve a dologtól. Csak ugye erre nincs NAV kapacitás sem, lefoglalja őket az örömlányok és utcazenészek baszogatása, aztán a nagy házak is alapból tömve vannak már, nem is tudnánk hova tenni őket.

Hacsak... a stadionok még jól jöhetnek, csak néhány masszív rácsos ajtó, 1v1, időnként akár oroszlánok is, feléleszthetnénk a Római Birodalom sporttörténetének klasszikus viadalait Felcsúton. Nem vagyok nagy szurkoló, de ilyen meccsekre szívesen járnék.

Közepes 2013.12.09. 23:38:54

Az nekem is furcsa, hogy nem szúr szemet senkinek, hogy vannak cégek ahol papíron mindenki 8-16ig dolgozik.
Soha sincs senkinek túlóra.
Pedig este és hétvégén is jó sok autó áll az udvarában és égnek bennt a villanyok.

A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt! 2013.12.09. 23:45:56

@Közepes: Hát lehet, hogy nem fizetik ki a túlórát. Csak elvárják.

Közepes 2013.12.09. 23:57:17

@A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt!: De mennyire hihető, hogy egy cégnél ami 10 éves és dolgoznak 30-an. Még soha nem volt senkinek túlórája papíron.

vlgymir 2013.12.10. 14:13:15

@katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád: Igen, igazad van abban, hogy a javaslatom nem kellően átgondolt. Azt is finomítani kell. Mentségemre szóljon, hogy nem sokat gondolkodtam rajta, mert feltételeztem, hogy lesz, aki továbbfejleszti. De nem lett.
Nos, ha nem jó, hogy bevarrjuk a csalót amig vissza nem térül a tőlünk ellopott dohány, akkor ne varrjuk be, de akkor mondjuk végezzen addig közmunkát, amíg meg nem termel annyi értéket, amennyit elcsalt. Fokozottan ellenőrizni kellene azt, hogy máshonnan jövedelme nem származhat, amig a pénz vissza nem térül. Biztos ez sem tökéletes, de várom a konstruktív javaslatokat.

belekotty 2013.12.10. 15:13:49

@Blogger Géza: Géza, Géza! Hazudsz, hazudsz. A cég a veszteségeit 2008-ban szenvedte el. Abból lesz általában a csőd. Már megint megbuktál egy hazugsággal, de olyan szánalmasan, hogy csak na.
Szóval ∞ - 0 ide.

jet set 2013.12.16. 22:26:53

@buday008: Épp ez a bajom, hogy nem lép fel az állam ellene. A minimálbérre bejelentés, számlavásárlás, stb. bevett gyakorlat, mindenki szemet huny felette.
süti beállítások módosítása