Októberben léket kapott a nemzeti tákolmány ladikja. 

A járvány idején süllyedni kezdett.

Ekkor a nemzet pocakos focihuszára korlátlan felhatalmazást szavazott meg magának, és azonnal otthagyva a hánykolódó hajót, és igazi gyáva szar módjára átköltözött a mentőcsónakba.

Vitte magával a magyarok adóforintjait, a kisvasutat, a nyertes közbeszerzési strómanok hadát.

A járvány miatt segítségül érkező jó szándékot gondosan kifosztva letagadta.

Kevés hely maradt mellette az alaptörvény asztalánál, de a hű seggnyalók vele tartva csípőből tüzeltek vissza a magukra hagyott, a járvány miatt megélhetésüket féltőkre.

Orbán Viktor a törvény segítségével még a gőzt is kifogta a tőle megoldást várók vitorlájából. 

Így azok egyhelyben topogva csak egyre mélyebbre süllyedtek.

A kormány üres lufikban küldte nekik a segítséget.

De hogy még nagyobb legyen a bosszú, szép lassan tágították a léket az amúgy is vergődő magukra hagyottakat alatt.

A kórházakat elkezdték kiüríteni, mert járvány van. 

Oldja meg minden beteg a gyógyulását.

Mondjuk ehhez még eddig a járvány sem kellett.

A költségvetési védőfelszerelést elkezdték a határon túl osztogatni, mert ott is járvány van.

Az önkormányzat padlását gondosan lesöpörték, a polgik kezét hátrakötve vigyorogva nézték ahogy azok evezni próbálnak.

Mert járvány van, ez mindenkitől áldozatot követel.

A munka alatt gondosan elvagdosták a védőhálót, a munkanélküli kezéből kirúgták a túlélés esélyét.

Viszont magukkal vitték minden stadiont, a Városliget betonba öntött pazarlását, kínai vasutat, nemzeti focialistát.

És igyekeznek ezzel a módszerrel elhajózni az ígéretek tizenharmadik havi félmillájával.

BANDITA.

Címkék: kormány törvény közpénz Orbán FIDESZ

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr2315611744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása