De most komolyan! 

Azt hiszed Orbán Viktor meghátrál, vagy egy kicsit is enged a szorításon az ország nyakán? 

Hogy most a kultúra miatt tüntetnek ellene az egy cseppet sem érdekli, még mosolyog is rajta magában.

Most már.

Ahogy a pedagógusok követelése sem hatotta meg, ahogy az akadémiát bedarálta, ahogy sunyi mocsok módon törvényekkel csorbítja az önkormányzatok önállóságát, na az az igazi arca.

Mert már nem habzik a szája az önkormányzati választáson elszenvedett vereségtől, már nem fuldoklik a dühtől hogy elvesztette a hatalma egy jelentős részét.

Már képes gondolkozni a bosszú formáin.

Még mindig nála a parlamenti kétharmad, még mindig őt szolgálja a törvényhozás, még mindig ő lopja a legtöbb közpénzt.

És ebből nem fog engedni.

Még van az országban letarolni való gazdasági haszon amit szeretne a zsebébe rakni.

Eddig az önkormányzatok nagy része hozzá tartozott, a fideszes polgik a tenyeréből ettek, nem kellett nekik megmondani mit vár el tőlük.

Szépen ment is az értelmetlen pénzszórás az ilyen helyi szinten.

Most azonban ez megváltozott. 

Hát akkor változzanak a jogszabályok is, a központi irányítás alól kikerült önkormányzatok nehogy már a település érdekében cselekedjenek!

Na és persze a főváros!

Ott már nem Pista bácsi mereng monoton együgyüségben a mobil gáton, hanem egy értelmes ember érvényesíti a választók akaratát.

Na ezt meg hogy?

Ne már!

Ezért aztán a látszat miatt szemtől szembe bele megy a kormány a veresége elismerésébe ami nem kerül neki semmibe, aztán sunyi módon hátulról igyekszik tökön rúgni a neki nem tetsző megváltozott viszonyokat.

Mert Orbán Viktor nem képes veszíteni!

Mert Orbán Viktor egy jellemtelen gazember, akinek csak a hatalom számít!

Mert Orbán Viktor egy igazi szemétláda, aki képtelen elfogadni más akaratot ami ellentétes az övével!

Ezt az embert érvekkel, józan ésszel nem lehet meggyőzni, ehhez kilenc év sem volt elég.

Lop, csal, hazudik, és igyekszik arra a szintre lerántani az országot, hogy ez a természetes.

A kulturális élet elleni támadással is csak ezt erősíti meg.

Na és a bosszú.

Az most neki nagyon fontos.

Mert lássa meg a sok talpnyaló még mindig erős a fő geci, még mindig képes bármilyen aljasságra a józan ész, a normális élet ellen.

BANDITA.

Címkék: Fidesz Kultúra Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr8715345474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konrada 2019.12.11. 11:05:25

Idézet a Szeka értelmezéséből:
""Senki se gondolja, hogy a Fidesz ölbe tett kézzel fogja nézni, ahogy az októberben polgármesteri székekhez jutott ellenzék lecseréli több megyei jogú városban a kormánypárt kádereit, többek között a helyi színházak igazgatóit."

Itt a magyarázat. Budapesten 2002-2010 között olyan kultúr-kampf volt, melyben helye nem volt olyan színháznak, amely nem felelt meg az akkori városvezetés politikai irányvonalának.
2010-2019 között ezen színházak kis részében kinevezésre kerültek olyanok is - miközben a többséget békén hagyták - amelyek kilógtak a kánonból.

Most újra azok vannak, akik nem hisznek a sokszínűségben, és ezért sorban kezdik leváltani azokat, akik más véleményen vannak.

..,s jól értelmezi a szekus: Ha ilyen a játék, akkor azt kell játszani...

nu pagagyí 2019.12.11. 11:36:19

Érdekes, Vidnyánszky például 2007-től lett a Csokonai Színház igazgatója. Persze lehet, hogy akkoriban baloldali liberálisnak hazudta magát. Vidéken önkormányzati döntés volt, ki legyen színházigazgató, 2006-tól ki is neveztek egy sor Fidesznek kedves igazgatót, no nem váltották meg a világot, ennek ellenére nem akarta az akkori kormány elvenni az önkormányzatok jogát, tisztelték az önkormányzati autonómiát, ellentétben a az iliberális köpcössel.