Egy mellékes hírben jelentette be az első számú trafikmutyis, régi nevén Lázár “annyit ér” János, a közeljövőben lehívandó eu-s pénzek pályáztatásánál megszűnik az egymillió euró alatti közbeszerzési pályáztatási kényszer. Nem lesz ilyen. Itt akár le is lehetne húzni azoknak a vállalkozásoknak a redőnyt, akik nem kormányközeliek, nem vitorlások, nem szörfösök, nem mutyisok, és nem is barátnős műkörmösök. Ezt a hírt  nem tűzte a kormánypárt a választások előtt az ígéretei közé, pedig ez az egyetlen amit minden körülmények között be fog tartani a kormány, mint ahogy azt az eddigi tapasztalatok mutatják. Ez lesz az eu pénzek közgépesítése, avagy szélesedik a fideszes haveri kör bevételi forrása. Viszont azért mindent megtesz a médiagépezete, elegendő számú történeteket melegítsen fel régről mai fogyasztásra, ne unatkozzon a nagyérdemű, miközben előteremti a napi betevőt.

A Fidesz kampány eddig röviden összefoglalható. Egy kis simongáborozás, némi öszöd újratöltve sokaknak nem is hiányzó eltűnt oldalakkal, egy kiskunhalasi betyár feltámasztása vadi új emlékekkel könyvformában is, és persze a baloldal hiteltelenítése. Semmi egymillió munkahely, semmi harc az államadóssággal, semmi elesetteket nem hagyunk az út szélén szlogen, ha már végre sikeresen berúgták őket az árokba. Nincs adócsökkentési ígéret söralátéten. Nincs fülkeforradalom. Nincs alaptörvény módosítás még párszor. Van azonban némi halk munkahelyteremtés, ahol megélhetsz havi negyvenhétezerből, van rezsicsökkentés, ahol a többszörösét lehúzták már az emberekről a harminc új adóval. És van segítség a családoknak adókedvezményben, csak ne kerüljön egy fillér közpénzbe sem, mert az kell a stadionokra, meg mutyira. És nem is minden családnak áll ez az ígéret, csak ahol jobban keresnek a szülők, mert aki nem dolgozik az szégyellje magát, és lehetőleg dögöljön is meg a gyerekkel együtt.

Már régóta kihallatszik a Fidesz minden nyilatkozójának mondandójából, van egy saját külön világuk, amit igyekeznek elhitetni azon választókkal, akik inkább nem akarnak tények alapján dönteni. Sajnos sokan vannak még az olyan emberek, akik ígéretekkel megtéveszthetők, főleg ha a be nem tartást sikerül mindig másra kenni, és azt felelőssé kiáltani érte. Már nevet is adtak a saját világuknak, egy pöttykutató jegybankelnök után nevezték a el a gyarmatukat tündérországnak. Mert mindent úgy akar a kormány látni és láttatni, ahogy azt előadja. És mindent megtesz azért, az a valóságban is úgy működjön. Itt lehet meséket valóságként előadni az embereknek, itt lehet a számokkal trükközni, azokat simán meg lehet hamisítani. Lehet a bruttót előadni mint dicsőséget, pedig az emberek a nettóból élnek. Lehet azt mondani a bankokat és a multikat adóztatja a kormány, és el lehet hallgatni, tudnak róla, ezt azok mind áthárítják a lakosságra. Lehet Paks kapcsán nekik értetlenkedni, mert nem akarnak az emberek egy egyszemélyi döntést elfogadni, pedig ez tündérországban lehetetlen. Lehet jobban teljesíteni az ilyen országban úgy, hogy minden szám mást mutat, és a többségnek egyre kilátástalanabb a helyzete, mert azt éli meg. Nem is kell sok az ilyen ország megteremtéséhez, csak sokat kell róla beszélni és folyamatosan, hátha van elegendő szavazó aki ezt inkább elhiszi, mint azt, amit a saját szemével lát.

Pedig Lázár János, és a többiek halknak tetsző bejelentései egy egészen más valóságot mutatnak a folytatásban. A négy év alatt sikerült törvényes szinten tökéletesíteni a közpénz lenyúlását. Nincs olyan, ami ne lenne szabályos, vagy magyarázható. A gazdaság szinte minden területén a jól fizető melókat sikerült egy szűk kör felé terelni, ami mint a Fidesz hátországa mára már akár önállóan is megél a lábán, történjen bármi. Azonban tudják ezek a mohó mutyisok, néha kevés a vak komondor, hogy elvigye a balhét, és sohasem fogják azt mondani, ennyi elég, hagyjunk mást is élni. Van még hely a zsebükben amit meg lehet tölteni a közpénzzel, vagy ha az fogy az eu-ból jött milliárdokkal. Ennek végrehajtására Lázár személye a garancia, hiszen a szerencsejáték, vagy a trafik átalakítása az ő munkásságát dicséri, csak a kisemmizetteket ne  kérdezze meg senki. És hogy ne is legyen a későbbiekben sem probléma, és főleg maradjon a lóvé a saját zsebben, pusztán csak annyit kell tenni, minden maradjon a mostani állapotban a hatalomban. Így nem kell nyomokat eltüntetni, nem kell magyarázkodni, és főleg nem kell visszaadni semmit abból, amit mástól vett el a kormány.

Abban nagyon jó a Fidesz, mindig, minden körülmények között képes gátlástalanul hazudni. Meg is van hozzá minden képessége, és korlátlannak tűnő közpénze. Pár egyszerű kérdéssel azonban meg lehet zavarni. Mikor volt az embernek több lehetősége a boldogulásra? Hat éve a nyóc évben, vagy most, ha nem ismerős kormánykörökben? Mikor volt több a fizetése, és mikor talált könnyebben munkát? Hat éve a nyóc évben, vagy most. Mennyi volt a törlesztőrészlete négy éve, és mennyi most? Mikor volt ingyenes a felsőoktatás? Hat éve a nyóc évben, vagy most. Mikor volt olcsóbb az élet, a gyógyszer, a megélhetés? Hat éve a nyóc évben, vagy most? Mikor vették el szerzett jogát, akár visszamenőlegesen is? Négy éven belül, vagy előtte? Mikor volt hosszabb a várólista? És ez csak néhány kiragadott részlet. De lehet rajta gondolkodni, és ennek megfelelően dönteni a szavazáskor. BANDITA.

Címkék: választás lopás közpénz mutyi ígéret Fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr935852757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nnnnnnnn 2014.03.11. 12:13:08

nembaj, meglesz a kétharmad. szegény ballibák. vagyis mostmár inkább együttmaszoposok :)

sírjatok 2014.03.11. 12:35:00

Örömmel látom, hogy négy év alatt mennyi minden fejlődik az országban. Ez a mostani orbánozásod pl. sokkal jobb, mint ez a négy évvel ezelőtti:

banditapolitika.blog.hu/2011/12/31/viktor_most_mar_tenyleg_takarodj

nnnnnnnn 2014.03.11. 12:36:49

"itt az ideje meglásd milyen a valódi összefogás, és milyen az, mikor mindenki visz még egy embert. Mert az új év második napján ez megvalósul!BANDITA." 2011 :D

nem gyütt össze :D

Brix 2014.03.11. 12:39:22

Euró árfolyam: 313 ft., államadósság: 23000 mrd forint, 500 ezren külföldön, 4 millió létminimum alatt élő a Fidesz kormány elmúlt 4 éves teljesítménye. Jobb lenne , ha eltakarodnának!

nnnnnnnn 2014.03.11. 12:44:13

@Brix: sajnos nem fog összejönni. gyúrjál 2018-ra, hátha.

yatumux 2014.03.11. 12:44:57

A Fidesz szavazói akarják folytatni. Kiskomáim. Ez van. Ott a romkocsmában egy mariskás cigi után fogadjátok el, hogy van egy jópár millió klasszikus embertársatok is. Szorri Kulka ! Hetero vagyok. Mégha 100x is összeállsz Gyurcsánnyal akkor is.

Balt 2014.03.11. 12:51:40

Inkább azon izguljatok, hogy összejön-e a 15%. Jelen állás szerint egyre inkább kétesélyes.

cenzuratroll bosszanto 2014.03.11. 12:53:05

257 körül jár a svájci frank. Hajrá hibbant narancskommunisták, nyomjuk le a nyugatot, szavazzatok viktorra, hogy elérhesse a 300-at.
Magyarország jobban teljesít, világelsők leszünk az öngyilkos devizahitelesek számában.

dr kíváncsivagyok 2014.03.11. 12:55:14

@Balt:

"Inkább azon izguljatok, hogy összejön-e a 15%. Jelen állás szerint egyre inkább kétesélyes. "

Úgy vélem , a mostani választáskor nagyobb lesz a meglepi , mint 2002 - ben és 2006 - ban...
A patikák jobb lesz ha betárolnak Andaxinból...

dr kíváncsivagyok 2014.03.11. 12:57:13

@cenzuratroll bosszanto:
"257 körül jár a svájci frank."

Ez a csuti ártány hívoit nem érdekli,..nincs nekik devizahiteluk...
Vagy ha van , akkor is inkább megdoglenek , mint hogy demokráciában kelljen élniuk...

czjanos 2014.03.11. 13:08:59

@Brix: Maguktól nem takarodnak el. A választók takaríthatják el őket. Ha akarják. Ha egyáltalán akarnak még valamit.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.11. 13:09:10

Sikeres politikus folytatni akarja. Miért ne akarná?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.03.11. 13:09:57

ZUSCHLAG

Fogy a pia, kell a money,
Bulvárkönyvet ír hát Jani.
Akkor jó a pletyka, ha mar,
Best sellerré is lesz hamar.

Olvasmány lesz, kötelező.
Címlapon áll János. Ez Ő!
Aki járkált faltól falig,
S nem hazudik. Csupán alig.

ben2 2014.03.11. 13:12:16

@dr kíváncsivagyok:

Hát ha tényleg összejön az Összeváltásnak a 14.99%, akkor tényleg nagyobb lesz a meglepi, mint 2002-ben és 2006-ban.
Valójában nem a kétharmad a tét a választásokon, hanem hogy lesz-e még MSZP.

nnnnnnnn 2014.03.11. 13:16:13

@ben2: egyik legszebb álmom teljesülne :)

Lali73 2014.03.11. 13:23:24

"Mikor volt az embernek több lehetősége a boldogulásra?"

Igen, az emberek valóban ezt nézik. És a többség úgy gondolja, hogy most. De az elégedetlenek, ellenzékiek nagy részének sem jelent valódi alternatívát az öszödi társaság. A Jobbik még könnyen beelőzheti őket.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.03.11. 13:30:19

@$$$=$$$: De te tényleg nem érted, hogy amit a post ír, az neked is baj? Hogy a jó életbe lehet valaki ennyire hülye?

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.11. 13:31:46

Ez biztos mind igaz és jogos, de akkor ki jön a helyükre? A szuperszakmai MSZP-DK-E14-PM-L-Bokros?

Tuti két kézzel kapnak utánuk a választók egy hónap múlva.

Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea 2014.03.11. 13:37:02

A köv. 6 hónap azzal fog telni hogy a bukott ballib maffia Egymást Jelentjükfel 2014re változtatja a nevét.

nnnnnnnn 2014.03.11. 13:37:09

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: nekem csak egy bajom volt, az ha a ballibák kormányoztak. sajnos az országnak is.

lavór 2014.03.11. 13:41:52

Ahogy nézem, a magyarok képtelenek megújulni. Olyan a politikánk, mint a focink. Tehetségtelenek gyülekezete nagy fizetésekért. HA egy nép nem tud megújulni, halálra van ítélve. Mondjuk lassan nem is marad itthon épkézláb ember. De jól van ez így, nincs mit siratni ezen az országon.

Kivlov 2014.03.11. 13:42:54

@Brix:
az lenne a jobb, ha te meg elkezdenél dolgozni, kommentelgetés helyett... :D

Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea 2014.03.11. 13:43:31

@lavór: Én is már intéztem a papirokat a menekülesre.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.03.11. 13:43:55

@$$$=$$$: Ez nem így működik. Olyan kormány kell, amelyik működésének nem része az intézményesített lopás. A fidesz ennek a kritériumnak nem felel meg.

Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea 2014.03.11. 13:47:50

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: Mek fogjuk probalni mekvedeni a demokraciat ha sekitesz aprilisban.

unionista (törölt) 2014.03.11. 13:54:20

@Buday András:
miből gondolod, hogy a kormányoknak kell a problémát megoldani?

Netuddki. 2014.03.11. 13:54:44

@$$$=$$$: "nembaj, meglesz a kétharmad. szegény ballibák."

Szerinted ha eleget mondogatod akkor meglesz? Muhaha! Mi lesz ha mégse? Szegény komcsi fideszesek végetér a jóvilág?

Faszerkezet 2014.03.11. 13:56:42

@kovi1970:

Tök komolyan kérdezem. Te látsz esélyt a kormányváltásra???

Komolyan úgy gondolod, hogy ez az együtt pm (Vagy épp mi a neve) kormánypártá tud alakulni?

nnnnnnnn 2014.03.11. 13:58:05

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: "Ez nem így működik. Olyan kormány kell, amelyik működésének nem része az intézményesített lopás."

tehát az mszp kiesett.

Jenyei 2014.03.11. 13:58:57

@Lali73: Milyen érdekes volt, amit egy kiugrott FIDESZ-es mondott az őszödi beszéd után: hogy ez semmi, ilyeneket beszélnek a FIDESZ-ben is hasonló gyűléseken. De nem baj, lehet öszödözni tovább.

Lali73 2014.03.11. 14:03:34

@Jenyei: És el is higgyem? Csak rajta, küldd el a médiának a felvételt.

Dr.Bio74 2014.03.11. 14:10:37

Egymás gyilkolása helyett, mi lenne, ha mindenki elmenne szavazni, oszt jól tiszteletben tartanánk egymás döntését és a végeredményt? Legalább a kisember szintjén lehetne tisztességes a politika.

Lehet?

Sexual Harassment Panda 2014.03.11. 14:10:43

@maxval a gondolkodó birca: most komolyan.Mit kellene mondania a jelenlegi kormanynak?
teljesen termeszetes hogy meg van elegedve magaval es folytatni akarja.
Gyurcsanyt, Fodort, Kunczet nem lehet sikeres politikusnak nevezni, es ok is folytatni akarjak.
Es majd mi, a valasztok eldontik ki fogha folytatni.

Peterpapo 2014.03.11. 14:12:04

Nem is tudom minek örülnék jobban? Annak, hogy a fidesznyikek orbitálisan pofára esnek, vagy annak, ha újra meg lesz a kétharmad és a következő 4 évben a saját szarukba fulladnak és így örökre eltakarodnának?

Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea 2014.03.11. 14:12:22

A 2014es választásnak egy érdekes tanulsága biztosan lesz.

Hány szavazót tud összeszedni a ma már tényleg csak a leglepukkantabb lobotómiásokat megszólító mszp-szdsz? Ill. mikor indulhat a fidesz alternatívájának felépítése az alapoktól? Meddig akadálya ennek a mai ballib panoptikum?

Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea 2014.03.11. 14:13:43

@Peterpapo: Ezek szerint neked mindenképp jó lesz boldog ember vagy.

Stabilo 2014.03.11. 14:15:17

"Egy mellékes hírben jelentette be az első számú trafikmutyis, régi nevén Lázár “annyit ér” János, a közeljövőben lehívandó eu-s pénzek pályáztatásánál megszűnik az egymillió euró alatti közbeszerzési pályáztatási kényszer."

Mindezt a választások előtt 2 hónappal...és meg merik tenni!
És megsúgom, így is fényévekkel fognak nyerni.
Most akkor ki a balfasz? A baloldal vagy a baloldal???
A Fidesz gyakorlatilag már csak aláz, mert megteheti.

hansoloo 2014.03.11. 14:15:40

"A Fidesz kampány... és persze a baloldal hiteltelenítése"

nagyon nagyot tévedsz. a baloldalt nem a fidesz hiteltelenítette, hanem ő hitelteleníti saját magát. a benne lévő, levitézlet, hiteltelen szereplők teszik hiteltelenné. öszöd, gyurcsány, kuncze, fodor, bajnai, simon, zuschlag, a szakadár lmp-sek, és a sor hosszan folytatható.
ezt a csapatot az emberek 2010-ben kidobták az ablakon. most ugyan ezek az emberek, kicsit felfrissítve a púdert, azt gondolták, visszajöhetnek a küszöb alatt. a hitelességi válság nem múlt el, a megtisztulás el sem kezdődött, és napi szinten derülnek ki a több száz milliós stiklik.
kedves posztoló, a fideszt lehet gyűlölni, de a gyűlölet közben érdemes lenne néha kihúznod a fejed a baloldal seggéből, és észrevenni, hogy hitelesség kérdésében a baloldali politikusok esetében nincs miről beszélni. és erről senki más nem tehet, csak a formációban részt vevő személyek. ez a baloldal ennyire képes. talán, talán képes elkerülni az újabb 2/3-od. de lehet hogy már azt sem. a sorsuk végleg megpecsételődött, se nevük, se elképzelésük, se koncepciójuk, se szakértelmük, se hitelességük. ők már április 7-re készülnek, a késfenés már egymás torkának átvágásához kell.
én pedig ehhez kívánok nekik jó munkát, erőt, és kitartást. az a csapat megérett a pusztulásra.

Peterpapo 2014.03.11. 14:16:36

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea:

Nekem most sem rossz és sosem volt az. Mindig addig nyújtózkodom, ameddig a takaró, ér és nem vágyom többre, mint amennyit megvehetek, vagy megtehetek. Engem mindössze néhány politikus irritál nagyon és azok közül is legjobban Viktor.

Stabilo 2014.03.11. 14:17:45

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea: @Peterpapo: Az a saját szarukba fulladás barátom olyan, amilyet neked a fiad sem fog soha elérni. Szeretnél te olyan szarba fulladni, maradjunk ennyiben.

Peterpapo 2014.03.11. 14:18:56

@hansoloo:

Tök igazad van, csak azt magyarázd meg, hogy miért van az, hogy ezt a fidesznek nevezett hazug, szar bandát, miért tekintik még mindig sokan hitelesnek, vagy hitelesebbnek, mint a baloldalt, amikor naponta köpik szembe a régi önmagukat és az embereket?

belekotty 2014.03.11. 14:19:17

@yatumux: Látom benne vagy a romkocsmák "sűrűlyében".

Peterpapo 2014.03.11. 14:20:42

@Stabilo:

Azért erre ne vegyél mérget.

Stabilo 2014.03.11. 14:25:12

@Peterpapo: Mert van köztük vérbeli politikus, nem is egy. Míg a baloldal tele van töketlen hülyékkel, akik azt hiszik ha mindent aláírnak amit az orruk alá dugnak az elég.
A jelenlegi baloldalon Gyurcsányon kívül nincsen valódi politikus.

hansoloo 2014.03.11. 14:26:50

@Peterpapo:
mivel köpik szemen magukat és az embereket?

Stabilo 2014.03.11. 14:31:08

@Peterpapo: De, hogy még tovább forgolódj álmodban: A Fidesz már tananyag nem egy jó hírű egyetemen, mert gyakorlatilag példátlan az elmúlt időszakban Európa történetében az, hogy ennyi és ilyen mértékű megszorítás után a kormányzó párt ilyen népszerű legyen.
Igen, ezt hívják politikának.

Sexual Harassment Panda 2014.03.11. 14:35:05

@Stabilo: ne farassz a baromsagaiddal..
melyik egyetemen??

Stabilo 2014.03.11. 14:36:46

@Sexual Harassment Panda: Na látod ez a baj, hogy megkérdezed.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.03.11. 14:37:25

@$$$=$$$: Igen ki. De látod, még mindig 2 bites szinten vagy. Mert a fidesz is kiesik, téged mégis csak az mszp érdekel. Ez jut el az agyadig. Ebben a csapdában vergődik az ország.A fidesz és az mszp EGYÜTT eléri, hogy ne is legyen alternatíva.

Stabilo 2014.03.11. 14:39:10

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: "A fidesz és az mszp EGYÜTT eléri, hogy ne is legyen alternatíva."
Pontosan.

dingó29 2014.03.11. 14:47:52

@ben2: Utálom a pezsgőt de erre kibontanék egyet

Peterpapo 2014.03.11. 14:51:38

@Stabilo:

Ha neked Gyurcsány vérbeli politikus, akkor problémáid lehetnek. Gyurcsány egy pojáca. Mert a Fideszben ki meri megtenni, hogy nem ír valamit alá, ha az orruk alá dugják??? Mindent aláírnak azok is. Helyesbítenélek. Ma Magyarországon nincsen valódi politikus. Vagy neked az a valódi politikus, aki szemrebbenés nélkül tud hazudni? Ja akkor értelek.

Peterpapo 2014.03.11. 14:52:15

@hansoloo:

Engedd meg, hogy ne soroljam fel az elmúlt húsz évet, mert ahhoz sem időm, sem kedvem.

Arni83 2014.03.11. 14:52:27

Vicces, hogy arról ír a szerző, hogy egyesek nem a tények alapján döntenek. Ez mondjuk jelenleg leginkább a balos szavazókra igaz. Az MSZP-nek egyszer már bejött a kampányban, hogy minden mocskot amit ők csináltak, azt próbálják rákenni a Fideszre. Remélem most nem sikerül nekik, mert nagyon csúnya világ jönne.

Peterpapo 2014.03.11. 14:58:49

@Stabilo:

Ne örülj, nem azt tanítják, hogy a Fidesz milyen fasza, és azért népszerűek, hanem hogy a fidesz halál szar ugyan, de sajnos a másik oldal annyira lejáratta már magát, hogy nem jelent alternatívát. Illetve az emberek annyira kiábrándultak a hazug politikusokból, hogy inkább el sem mennek szavazni, így az alacsony részvétel miatt elég lesz az a pár százezer vak és hithű szavazó, hogy újra választást nyerjenek.

barli 2014.03.11. 15:03:57

el kell menni szavazni. Ha elegen lesztek, ti játszhattok a dömperrel a homokozóban. Ennyi.

csorsza 2014.03.11. 15:23:02

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: A gyurcsánylibásházmestery még nagyobb baj lenne. Na, ez a baj.

csorsza 2014.03.11. 15:25:14

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: Az mszp sem. A DK sem. De akkor ki?

Megvan! A Jobbik még nem volt!

Peterpapo 2014.03.11. 15:26:56

@barli:

Téves. Nem mi fogunk a homokozóban játszani, hanem azok, akiket odajuttatunk.

csorsza 2014.03.11. 15:27:29

@Dr.Bio74: Ez volt 2010-ben is, azóta sem tudják a demokraták ezt tiszteletben tartani. pedig akkor még a demokraták által hozott szabályok szerint működött a demokrácia.
Demokretének.

csorsza 2014.03.11. 15:31:09

@Peterpapo: Mert ezek még csak (2x) négy év óta köpik szembe magukat. A másikak meg 60 évig tették ezt, szinte folyamatosan. Nagy a hendikepjük, na, és ők tehetnek erről, elsősorban.

dr kíváncsivagyok 2014.03.11. 15:32:49

A Fidesz új kampányszovege :

"Megyunk looopni,..igen looopni..."

nu pagagyí 2014.03.11. 15:42:00

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy tőlünk már nincs mit elvenni, ezért a következő négy évben a szabadrabláshoz szokott gárda kénytelen lesz egymást kifosztani.

nu pagagyí 2014.03.11. 15:44:30

@szonár: Simon csak néhány Panamában bejegyzett fideszes offshore céget nyúlt le, valószínűleg ez lehet az igazi "bűne".

szonár 2014.03.11. 15:48:29

@nu pagagyí: Akkor többet tudsz, mint a nyomozók. Ők Pananmáról nem tudnak, csak Bissau-Guineáról. :PPPP

Nem akarsz vallomást tenni? :)

szonár 2014.03.11. 15:49:34

@nu pagagyí: Majdnem jó, az első három betű stimmel. de ez "ON GÁBOR"-ral folytatódik.

Simicska a tavalyi hó. Ráadásul, még mindig nem bukott le. Simon viszont sittes. :)

Na így anyázzatok. :)

Peterpapo 2014.03.11. 15:58:23

@csorsza:

Ezt egy nagy maszlag. Kiről beszélsz? A kommunistákról? Akkor te megint csak a fideszről beszélsz. 4 év alatt illett volna valami eredményt elérni, de csak szarabb lett minden. Ne védd őket felesleges! Hazug, tolvaj, szarkupacok. Rosszabbak, mint Gyurcsányék voltak.

2014.03.11. 16:25:36

Szerintem kb a következő fog történni az elkövetkező 6-7 évben.Fidesz most nyerni fog, majd totális lejtmenetbe megy az ország és úgy végezzük be mint az ukránok.
Az ukránok megelőztek minket úgy 7 évvel azzal, hogy előbb lett elegük a löttyedt elitükből.:)

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.03.11. 16:28:39

@Stabilo: "De, hogy még tovább forgolódj álmodban: A Fidesz már tananyag nem egy jó hírű egyetemen, mert gyakorlatilag példátlan az elmúlt időszakban Európa történetében az, hogy ennyi és ilyen mértékű megszorítás után a kormányzó párt ilyen népszerű legyen.
Igen, ezt hívják politikának."

Amikor a szocik szorítottak meg, akkor az elkúrás volt, amikor a fidesz, akkor az meg mennyország. Ebből látszik, hogy a fideszre szavazók hülyék. És nem vagyok arra büszke, hogy hazánk tananyagban szerepel, hogy mennyi hülye lakja.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.03.11. 16:47:02

Kíváncsi lennék, hogy összesen hány tanár, orvos, rendőr, tűzoltó, felsőoktatási hallgató, extradikos, bankos, bíró, úgyész van az országban. Meg hányan hallgatják a családjukban, amikor hazamennek panaszkodni. Hogy hányan nyelnek a hivatalokban, amikor valami felső utasításra ami persze informális, nem lepapírozott, nyomtalan sugallat formájában fejt ki pressziót egy fideszdzsentry érdekében. És mennyire boldogítja ott az embereket az a légkör, hogy nem lehet leereszteni a gőz egy elfojtott bazmegeléssel sem, ha van ott más valaki, Mert ki tudja... hátha a másik egy vakhitű...

Ez összesen hány ember?

Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea 2014.03.11. 17:04:04

szavaz az mszpre vagy mekhalsz

szavaz az szdszre vagy mekhalsz

lavór 2014.03.11. 17:30:50

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea:

Az ország jelentős része már meghalt. Zombik. A hír az, hogy a számuk egyre nő. Csak idő kérdése és mindenki zombivá válik az országban. Vagy megszökik.

2 kezű mester 2014.03.11. 17:48:29

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Én csak elégedetlen emberekkel találkozom ,legyen az öreg vagy fiatal,,lehet meglepi lesz majd tolvajéknál április 6 :D

CSENDES 2014.03.11. 18:10:31

@yatumux: "egy mariskás cigi után fogadjátok el, hogy van egy jópár millió klasszikus embertársatok is. Szorri Kulka "
Most bocs, hogy bezavarok k de hol is az a pár millás támogató? A fidesz ámokfutását kb 1,2-1,5 millióan támogtják.

csorsza 2014.03.11. 18:31:12

@Peterpapo: Illett volna. Ha annyit nem is lehetett, mint amennyit a zemúttnyócévben lehetett (volna)....

Peterpapo 2014.03.11. 19:06:07

@csorsza:

Ez is így van. Tehát az egyik tizenkilenc, a másik meg egy híján húsz. Csak ezek még gusztustalanabbul csinálják.
süti beállítások módosítása