szekhazfoglalok_1362756209.jpg_403x403

Nem sok olyan ember van ma, aki ne vonna párhuzamot a Fidesz székháznál történt események és a Szabadság téren levő régi MTV épületnél történtek közé.Még az is lehet, találna az ember azonos szereplőket a két helyszínen, csak most a szereposztásban történtek némi változások az eltelt idő függvényében.A Szabadság téren akkor lángoltak az autók,tarolt a vízágyú,rendőrök sérültek meg, és ki lett fosztva maga az épület is.A Fidesz székháznál betört a bejárati ajtó ablaka, megsérült a burkolat, a rendőrökre nem volt szükség, az épületben rendben folyt a munka aminek végeztével békésen távoztak az ott dolgozók, és még másnap reggel is volt hova bemenniük.A különbségek élesek a két helyszínen történtek között, mégis sok bennük az azonosság.

Szóbeszéd jár a jólértesültek között az akkori ellenzék szerepéről a Szabadság téri gyújtogatással kapcsolatban.Ezt nehéz bizonyítani, talán nem is szükséges.Inkább a mostani eseményre kiváltott reakciót érdemes kicsit boncolgatni, és akkor meg lehet találni a párhuzamot a két esemény azonos szereplői között.Akkor az ellenzékben levő jelenlegi hatalom méltán háborodott fel egy kormányzati hazugságon és igyekezett azt ki is használni a maga javára.Mivel nem erőssége a józan, logikus érvelés,vagy a jogkövetés egyből a számára legegyszerűbb és legjellemzőbb módszerhez folyamodott.Berúgta az ajtót és a mögötte állókat nem is figyelve, berontva rajta igyekezett átgázolni mindenkin.Közben ezért e tettéért nagyon igyekezett másra hárítani a felelősséget,és a tett következményeit is úgy alakította, mintha ez lenne az az akarat aminek ő csak a kifejeződése.Ez már ugye így ismerős lehet, hiszen miután megkaparintotta a hatalmat, gyakorlatilag már ezt műveli a társadalom minden rétegével.Ilyen módszerrel igyekszik megalkotni a saját világát, hoz jogszabályt, módosítja alaptörvényét, ami végül is kiverte a biztosítékot a székházát elfoglaló civileknél.Így azok odamentek, és szépen elmondták a véleményüket.A kormány által odaküldött két kommunikációs "nagyágyú" ezzel nem tudott mit kezdeni, a Fidesz pártjában ismeretlen fogalom a társadalmi vita, vagy véleménynyílvánítás.Náluk csak egyszemélyi akarat van,és felelősség áthárítás mindig az adott körülmények között, hol a világra, hol a szocikra ha megbuknak egy hazugsággal.Ez pedig sűrűn előfordul náluk, mivel képtelenek igazat mondani.De ott van még nekik tartalékban "Gyurcsány Bajnai egyszer már elég volt belőletek" szlogen, némi komcsizással fűszerezve.Most sem telt tőlük több ennél az ilyen formájú megfogalmazásnál,csak most Bajnai Gordon lett a mumus, mert először az ő neve jutott eszükbe. Látszott rajtuk fogalmuk sincs mit is kellene mondani a tiltakozóknak,ráadásul a nyilatkozó női szereplő még azt is elárulta fogalma sincs milyen a házi sütemény.El is tüntek gyorsan ha már ekkorát égtek a nagy nyilvánosság előtt, és következett a második lépcső.A Békemenet egyik vezetője előre küldte embereit,lőjék le azokat, neki mint egykori munkásőrnek vidéken volt halaszthatatlan tennivalója valószínüleg a kormány érdekében. Meg is jöttek az aktivisták kis létszámban, némi sósavval megerősítve.Majd a kormánymédia felhazudja a létszámukat és szerepüket mikor lekicsinyli a történteket ami a kormány alaptörvény módosítgatása miatt történt.Mert ez az alaptörvény sem több, csak egy hazugság a hatalom részéről, és ezen háborodik fel a normálisan gondolkodó.Viszont nem rombol, és gyújtogat.Még akkor sem, amikor megjönnek a biztonságinak nevezett ajtózárók, akiknek annyi a feladatuk a rendőrség távozásával érvényt szerezzenek a hatalom védelmének.Az sem zavarja a hatalmat, ha van közöttük szabadult bérgyilkos, végül is az is csak pénzért dolgozik, és van referenciája ami úgy látszik fontos a pártnál.De esetleg lehet köztük olyan is, aki azért van ott, mert aki egyszer már gyújtogatott valahol máshol régebben,végül az tudja a legjobban azt megakadályozni.Meg is akadályozták ebben a békésen üldögélőket, rájuk zárták a kaput.Nehogy menekülni tudjanak, mint egykor a rendőrök előlük a régi történetnél.

Végül is véget ért a civil demonstráció a hatalom ellen.A tiltakozók megmutatták van véleményük, és azt el is mondják akárhogy is nem akarja a hatalom meghallani azt.A hatalom is megmutatta a valódi arcát, az ellenvéleményt nem fogadja el, azt  mindenképpen igyekszik elhallgattatni, és ehhez számára minden eszköz megengedett.Miért is gondolja azt a társadalom nagyobb része a hatalmat egy kicsit is érdekli a választók sorsa, vagy akarata?Nekik csak maguk a fontosak, és még az, lehetőleg minél tovább tartson parlamenti uralmuk aminek a megtartásához mindent és mindenkit bevetnek.Mindig csak okozzák a problémát, azzal nem tudnak szembenézni, így inkább nem akarnak beszélni róla.Aki ezt a szemükre veti abból lesz a hazaáruló,és a nemzetellenes bérenc.Ha egyszer véget ér a hatalmuk, ami végül is nem tarthat örökké a józan ész világában, rá kell jönniük mennyivel szebb az élet nélkülük, és ezt nem fogják tudni elviselni.BANDITA.

Címkék: kormány ellenzék alaptörvény Békemenet

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr95123478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fejesrob 2013.03.09. 09:43:12

Na hogyne. 2006-ban akkor nyilván a tüntetők gondoskodtak arról is, hogy a készenlétben lévő rendőri egységek ne avatkozzanak be.

Teljesen más a két eset, az első egészen biztos, hogy Gyurcsányék provokációja volt, a mostani szerepe egyszerűen az volt, hogy bekerüljenek az újságokban és alátámasszák azt, hogy a "magyarok" erősen tiltakoznak a Fidesz alkotmányozása ellen.

Ezért is kell ezt annyira felnagyítani, hogy Brüsszelben is lehessen rá hivatkozni.

dadddd 2013.03.09. 09:48:54

"mindenképpen igyekszik elhallgattatni"

Ez miben is nyilvánul meg. Azzal, hogy ilyen bejegyzést írtál, már cáfoltad is az állításod...

regress 2013.03.09. 09:50:21

@Fejesrob: rosszat álmodtál?vagy anyád nem adott enni?te telhiszed azt amit leírsz,vagy csak ezt verték beléd és addig ismétlgeted míg nnem szólnak,hogy válts.semmi erőszak nem volt,csak az agyhalott nyuggereknek habzott a szája

Krumpli Bogart 2013.03.09. 09:53:52

@Fejesrob: Egyetértek az előttem szólóval. Azzal egészíteném ki, hogy várhatóan Erdő Péter ellen is indul majd valami akció.
Ezt onnan gondolom, hogy kedves balliberális ismerősöm rémülten mondta? hogy milyen rettenetes lenne, ha a magyar bíboros lenne a pápa, hát akkor már teljesen elszabadulna itt a keresztény jobboldal.
Hmmm. Nekem ez eddig eszembe sem jutott, hogy egy magyar drukkoljon azért, hogy ne magyar legyen a pápa.

Kolb Ace 2 2013.03.09. 09:55:07

""Gyurcsány Bajnai egyszer már elég volt belőletek" szlogen"

És ez igaz a narancskomcsikra is, egyszer már ezekből a hazaárulókból is elég volt (2002).

Kolb Ace 2 2013.03.09. 10:02:54

@Fejesrob:

2006 a fidesznyik hazaárulók TV székház gyújtogatása volt. Ott csak 1 hiba történt: hogy nem géppuskázták le azonnal a csürhét. Ezért bátorodtak fel annyira hogy azóta rendszeresen huligánkodnak mindenhol. Akár békamenet, akár más címszó alatt. Ez a hazaáruló fidesznyik söpredék nem érdemli meg az állampolgárságot, vissza kéne toloncolni ezeket romániába, a hazájukba.

alpynia 2013.03.09. 10:04:24

"egészen biztos, hogy Gyurcsányék provokációja volt"

Hat persze. Ok hivtak ugyanazokat a fradistakat, akik most is ott voltak "vedeni" a szekhazat, hogy verjetek mar szet a TV szekhazat...

Kolb Ace 2 2013.03.09. 10:06:26

@Krumpli Bogart:

Normális esetben nem is, de mivel ez is egyfajta országimázs, végképp nem kéne hogy egy ilyen hazaáruló kommunista söpredéket reklámozzon a világ felé, mint a fidesz. Ezek nem magyarok. Egyébként meg Orsós Viktor is az EU-ban árulkodott Gyurcsány ellen, szal mi a baj azzal ha ugyanezt kapja vissza? Semmi.

Éhes_ló 2013.03.09. 10:08:29

Ez egy szar post.
Összekeveri Gizikét a gőzekével.
Ráadásul hazudik.
De szombaton ennyi is elég a zindex címlaphoz.

Lencsés István 2013.03.09. 10:11:44

Lehet párhuzamot vonni , csak a két eset teljesen más ....

Macséta 2013.03.09. 10:13:03

@Fejesrob: a 2006-os események kapcsán kár mentegetni bármelyik felet, mindkét oldalon történtek disznóságok ugyanúgy, ahogy mindkét oldalnak (tüntetők és rendőrök) volt igazsága is. Az erőszakszervek jellegükből adódóan (ti. olyan emberekből állnak, akik ezt a szakmát választották) hajlamosak a túlkapásokra, az akkori vezetés inkompetenciája vitathatatlan - nem mintha a mai egy jottányival is jobb lenne...

Azon meg nem szükséges semmit felnagyítani, hogy a választók kétharmadának támogatottságát rég nem élvező kormányerő kénye-kedve szerint alkotmányozgat anélkül, hogy legalább a legitimitás látszatára ügyelne. Miközben remélik, hogy nem kell "más típusú politikai rendszereket" bevezetni.

Macséta 2013.03.09. 10:16:18

@Krumpli Bogart:
A ballibezéshez csak ennyit fűznék hozzá - istenveled.blog.hu/2013/02/14/erdo_peter_ellen_kampanyol_a_jobbik
Engem speciel pont nem érdekel, milyen nemzetiségű lesz a pápa.

Krumpli Bogart 2013.03.09. 10:22:31

@Kolb Ace 2: S hohy mi a normális eset, azt mindig a balliberálisok tudják, merik , teszik. :))))

Macséta 2013.03.09. 10:23:02

A poszt valóban elég kuszára sikeredett, a végére nem igazán maradt értelmezhető tanulság. Már azon túlmenően, amit az egyszeri olvasó a saját világnézete szerint amúgy is gondol a témáról. Nem is szórakoztató, meggyőzni se fog senkit, mindegy is, legalább lehet egy jót gyurcsányorbánozni és hazaárulózni a kommentekben.

Krumpli Bogart 2013.03.09. 10:27:41

@Macséta: A Jobbik a szociról vált le, tehát bal. Miután szocisztánban az éppen aktuális széljárás szerint ciki lett zsidózni, az antiszemita szocikból Jobbikot csináltak.

Úgy egyébként a Fidesz is szoci. Itt mindenki szoci, ezért tartunk itt.

Na de én lépek, a mocskolódásra, pártseggnyalásra nem vagyok kíváncsi. Unom már 20 éve.

2013.03.09. 10:37:54

Kubatov már a "munkásőrséget" szervezi.
Azt azért jó lenne tudni, hogy mit ért Központi Hivatal alatt, mert egy pártszékházra ez nem illik, ilyen nevű kormányzati intézmény meg nincs.

dadddd 2013.03.09. 10:39:40

@Macséta: "a választók kétharmadának támogatottságát rég nem élvező kormányerő "

Volt már olyan, hogy egy semmilyen társadalmi többséggel sem rendelkező kormány még 3,5 évig agonizált, hogy mentse a menthető javakat saját és gazdáik számára.

Démonmac1 2013.03.09. 10:39:55

@Krumpli Bogart:
valamit benézhettél, mert inkább a jobboldaliak fúrják az Erdő Pétert, ugyanis én például kimondottan örülnék, ha ő lenne a pápa.
(legalább valami ellensúly, orbán & matolcsy ámokfutása ellen. (kisbetűvel, és fekete ceruzával)

Kolb Ace 2 2013.03.09. 10:41:07

@Krumpli Bogart:

Legalább ők tudják, ellenben a komcsi fidesznyikekkel.

Kolb Ace 2 2013.03.09. 10:43:39

@Macséta:

2006-ban SEMMILYEN rendőri túlkapás nem történt! Sőt, csal alulkapásról beszélhetünk, amiért hagyták a fidesznyikeket randalírozni, gyújtogatni. Rendőri felszólítás után éleslőszerrel kellett volna (darabokra) oszlatni a jobber huligánokat. Akkor ma rend lenne, bem hőzöngenének még mindig itt.

zajos1 2013.03.09. 10:44:05

@regress: Az mégse vipera volt...www.youtube.com/watch?v=IbjweQYKcWU
@alpynia: javítski ha tévedek de ott Urbánék ugráltak, és az újpestiek, meg Usztics, akik inkább köthetők a Jobbikhoz...

Krumpli Bogart 2013.03.09. 10:44:55

Egészen véletlenül sikerült közelről megfigyelnem a többpárti demokrácia kialakulását. A felületes szemlélő úgy láthatta, hogy az MSZMP mellett létrejött a többi párt.
Egy frászt! Az MSZMP Moszkvából megkapta az infót, hogy "elvtársak, a szocializmus megbukott, tessék átmenni a gazdaságba!". Az elvtársak pedig gyorsan osztódtak, lefedték a politikai palettát, a kakukkfiókákat szépen kilökdösték a fészekből. A fiacskáikból pedig "ellenzéki" ifipártot csináltak. Ez úgy nézett ki, hogy pártfunkci-apuka (sok esetben nevelőapuka) ODAtelefonált, hogy fiacskám ellenzéki hőzöngéssel zsírozza a pályát itt és ekkor, vigyázzatok, nehogy ténylegesen valami baja essék. (Akinek az apukája nem telefonált oda, hanem tényleg ellenzéki gondolatai voltak, annak a veséjét p erszea hagyományos eljárás szerint verték le a rendőrök.)
Hát így lett itt szoci a komplett politikai elitünk.
Ezt követően már csak az LMP-nek engedték meg, hogy színre lépjen. S mit tesz isten, 10 millió magyar közül teljesen véletlenül éppen egy Szakasits leszármazott rúghatott labdába.

Nahát!

Kolb Ace 2 2013.03.09. 10:45:03

@dadddd:

"Volt már olyan, hogy egy semmilyen társadalmi többséggel sem rendelkező kormány még 3,5 évig agonizált, hogy mentse a menthető javakat saját és gazdáik számára."

Így van, ez pont most tö9rténik!

dadddd 2013.03.09. 10:48:47

@Kolb Ace 2: "éleslőszerrel kellett volna (darabokra) oszlatni a jobber huligánokat."

Csak éppen tudták, hogy a sajátjaikra nem lőnek...

Egyébként lenyűgöző européer gondolat, igazi liberális!

Macséta 2013.03.09. 10:55:43

@dadddd: Jogos, ez ilyen ősi magyar szokás...
Ámbár az okkal gyűlölt politikai ellenfelek bűnei nem adnak felmentést a saját bűneik alól. Szar az egész, nagy gőzölgő trágyadomb.

dadddd 2013.03.09. 10:57:43

"Így is lehet székházat foglalni!"

Baszki, én meg azt hittem, hogy az utcai politizálás a sátántól való, és kizárólag földi helytartóján, a patásorbánon keresztül valósulhat meg.

Krumpli Bogart 2013.03.09. 10:59:21

A politikai elit mellett (azzal nagy felületen átfedést mutatva) gazdasági elitünk is van ebből a jó kis szoci fajtából. Ezek a tehetséges üzletemberek jellemzően úgy indultak, mint Palotás.
Ő is elmondta, hogy MINDENT maga teremtett elő. Össz.vissz annyi segítsége volt, hogy anyukája a pénzügyminisztériumban dolgozott (onnan jött az infó) és odatelefonált a bankba, amelyik a zaftos, tíz/százmilliós nagyságrendű hitelt nyújtotta neki.

Na most abban az időben egy bírósági gépírónő nem kapott személyi hitelt hűtőszekrény vásárlásra, mert kevés volt a fizetése (ismerem az illetőt).
Infót meg aztán végképp nem kapott, mert nem voltak olyan kapcsolatai.
Ilyen self made man-ek voltak az előprivatizáció és a privatizáció idején Magyarországo.
A többi pedig a szocializmusban is szopott, meg most is azt teszi.

S ezek az osztódással szaporodott politikai és gazdasági elitcsapatok ide járnak röhögni a blogokra, ahol egymás torkának esve nyalják kedvencük seggét a csokiig a szembenálló hívek.

Röhej is.

Krumpli Bogart 2013.03.09. 11:00:38

@Kolb Ace 2: Pontosabban mindig ez történik. :))))
Csak észre kellene venni.

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.09. 11:03:23

Milyen párhuzamra gondolsz?
Fidesz székházat békés tüntetők szállták meg, már amennyire a kapuban tüntetést megszállásnak nevezhetjük.
A tévé székháznál valóban történt szándékos károkozás, gyújtogatás. Itt csak a kubatov elvtárs és tettestársai hazudoztak ilyesmit. Az egyetlen betört ablak is az egyik "hősi" fidesznyik agresszivitásának köszönhetően tört be, ha hihetünk a jelenlévő tüntetőknek.
Akkor?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.03.09. 11:10:55

„Most sem telt tőlük több ennél az ilyen formájú megfogalmazásnál”

Ne is teljen!
régen rossz lenne, ha a Fidesz a liberálbolsevista és anarchista ellenzék mocskolódó, acsarkodó, aljas stílusát átvenné.
Maradjon csak „unalmas”, „hétköznapi” a jobboldal stílusa.

Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír 2013.03.09. 11:14:23

Látjátok így is lehet csinálni, nem odavezényelni egy csapat rohamrendőrt, és balhét provokálni :)

(Persze csak azért csinálják így mert tanultak feriék FAIL-jából, amúgy ezeknek sem lenne annyi esze...)

Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír 2013.03.09. 11:15:43

@Kara kán: a fidesz annyira jobboldali mint kádár elvtárs. (a többi is pont ennyire)

Krumpli Bogart 2013.03.09. 11:17:10

Ami pedig a jövőt illeti.... Teljesen mindegy, hogy kit tapsolunk VISSZA!!!! 2014-ben, a közember szintjén SEMMI nem fog változni.
A feszínen persze átrendeződik a hatalom, mások fogják "nyerni" a közbeszerzéseket és az egyéb jogcímeken felnyalható, a kisember által vérrel, verejtékkel megkeresett adóforintokat és uniós forrásokat.

De a hatalmi elit holdudvarán kívüleső emberek tovább fognak szenvedni, mert üres a spájz és annak mint tudjuk, bolond a gazdasszonya.
És 2015 ben már az akkor aktuális kormány ellen fognak tüntetni, fújolni, stb.

Több, mint húsz éve várjátok a csodát és ellenségeskedtek itt szánalmas módon.....
De a csoda most is elmarad.

Netuddki. 2013.03.09. 11:21:40

Sajnos nehéz tüntetésügyileg a fideszes/lobbikos csőcselékkel versenyezni. Ugyanis normális, becsületes emberek nem engedhetnek meg maguknak olyant, hogy szándékos rongálással, károkozással nyomatékosítsák a követeléseiket. Ezért is mondom mindig, hogy az utcára vonulásnak nem sok értelme van. Az orbán is nagyon jól tudta ezt amikor azt találta mondani, hogy megunják oszt' hazamennek...

sparklie (törölt) 2013.03.09. 11:24:43

A fiatalok meg mindig nem fogtak fel, hogy nem szekhazat kell foglalni, hanem a labukkal kell szavazni.
Kimenni kulfoldre, oda adozni, ahol megbecsulik oket, ahol szamitanak, ahol kepesek emberi fizetesert dolgozni. A nyuggereket otthon hagyni, a romakkal es naci fosihuliganokkal egyutt, kezdjenek veluk a politikusok, amit akarnak. Vagjak csak el egymas torkat, de ne az enyemet. Mindegy, hogy Fidesz, MSZP vagy Jobbik. Egyik sem akar es nem is fog csoda tenni. Mindenki a sajat sorsaert felelos. Tessek elkezdeni pakolni es irany Nemetorszag, Anglia, amig meg nyitva vannak a hatarok.

Rohadjon ratok az orszag, legyen polgarhaboru. Amikor majd az utolso magyar is kipusztult a belhaboruban, akkor esetleg hazamegyek :P

Netuddki. 2013.03.09. 11:29:56

@sparklie: "Rohadjon ratok az orszag, legyen polgarhaboru. Amikor majd az utolso magyar is kipusztult a belhaboruban, akkor esetleg hazamegyek :P"

Kapd be köcsög!

collateral collector (törölt) 2013.03.09. 11:36:42

Sósavas bácsik jelentkezését várja Kubatov! Munkásőr-múlt előny.

komplikato 2013.03.09. 11:36:51

@Kolb Ace 2: "Viktor is az EU-ban árulkodott Gyurcsány ellen, szal mi a baj azzal ha ugyanezt kapja vissza? Semmi."

De mennyire tud miatta hazaárulózni, meg a haza támadássáról habzó szájjal beszélni! Mert ő maga az ország meg a haza ... :D
Aztán ők két hetente ott campeltek Brüsszelben a feljelentgetés halmokkal. Persze egyeseknek igen szelektív az emlékezete.

Krumpli Bogart 2013.03.09. 11:40:28

@kovi1970: A megunják és hazamennek bölcsesség mondjuk Gyurcsánytól származik, de tkp. mindegy. :))))

HaCS 2013.03.09. 11:40:44

@dadddd:

Nem!

Amiről te beszélsz az az utcai RANDALÍROZÁS!

komplikato 2013.03.09. 11:42:43

@Krumpli Bogart: "Ami pedig a jövőt illeti.... "

Ami azt illeti tényleg mindegy lesz kit tapsolnak vissza a függöny elé, mert ha ezentúl bármit belel lehet firkálni a TÁKOLMÁNYBA, akkor akár NSDAP-nek is hívhatnák vagy Junta de Defensa Nacional esetleg КПСС is lehet, mert azt tesznek az emberekkel amit akarnak ...

Krumpli Bogart 2013.03.09. 11:42:49

@komplikato: Valóban szelektív, mint a te emlékezeted.:)))

komplikato 2013.03.09. 11:45:22

@Krumpli Bogart: "Úgy egyébként a Fidesz is szoci. Itt mindenki szoci, ezért tartunk itt."

Ennyi, két mondatban 23 év összes baja. :(

Krumpli Bogart 2013.03.09. 11:45:51

@komplikato: Meg is teszik AMIT AKARNAK, hiszen ez a hatalom lényege. Az IPM legújabb száma a hatalom agyat torzító hatásáról ír. Tkp. kis túlzással mindenki meghülyül, amint hatalomhoz jut.
Soha, senki nem azt teszi, ami az ország érdeke, hanem azt, amit ő akart.

Krumpli Bogart 2013.03.09. 11:47:34

@komplikato: Én nem hinném, hogy az én életemben itt bármi is pozitív irányban változna.

dean23 2013.03.09. 11:56:37

Nils Holgersson-t is Bajnai küldte!

komplikato 2013.03.09. 12:00:30

@Krumpli Bogart: Azért még is csak működőképesebb a nyugati országok nagyobbik része mint a mi kis hazánk!
A jenkik országuk fennállása óta csak néhányszor nyúltak az Alkotmányhoz, akkor is kiegészítéseket kapott és az emberek JOGAI kerültek bele ... NEM ELVETTÉK!

sárkányfő 2013.03.09. 12:11:37

@Fejesrob:
Aha :D

Ezzel szemben a 2006-os vadállati őrjöngő csürhe, akik az emberekkel teli MTV-t gyújtották fel, Orbánnal voltak kapcsolatban, mint ez ki is derült a Wikileaks egyik dokumentumából.

Hogy fideszes stílusban fogalmazzak:
Az Orbán-gárda gyújtotta fel gyilkos dühében az élő emberekkel teli MTV-t.

Gondolom a hasrúgás-specialista Habony az Orbán-gárda tiszteletbeli elnöke...

Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír 2013.03.09. 12:21:21

@sárkányfő: döntsd már el akkor mi volt az a csürhe. Múltkor még szemétnáczy jobbikos volt. Mostmár fideszes? Vagy ez ilyen behelyettesítős játék? :)

Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír 2013.03.09. 12:24:09

@komplikato: igen, nekik nem kell az alkotmányhoz nyúlni hogy jogokat vegyenek el, mert az erre lehetőséget ad ;)

sárkányfő 2013.03.09. 12:27:47

@Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír:

Belinkelnéd mikor írtam hogy nácik? Vagy ez ilyen ráfogós játék? :)
Bár lehet volt ott náci is, de Orbán mégiscsak fideszes, nem?

ősbölény 2013.03.09. 12:41:26

Csak még mielőtt nagyon elvesznénk a politikai mítoszokban, nem árt feleleveníteni azokat a tényeket, amiket valóban tudunk a TV-székház ostromáról.
Az öszödi beszéd ugye nyáron történt, ezt néhány napon belül eljuttatták Orbánnak. Ezt onnan lehet tudni, hogy a nyár végétől a FIDESZ-propaganda a kormány, és személy szerint Gyurcsány hazug voltát sulykolta, előkészítve a felvétel nyilvánosságra hozatalát.
Ez az önkormányzati választások véghajrájában történt, motoros futárok két-három órás időintervallumon belül juttatták el a hanganyagot minden médiához. És délután hat órára már ott is volt a Fradi és Újpest focidrukkerek kemény magjára épülő koalíció a Szabadság téren.
Hát ez a koalíció hogy jött létre, a beszéd nyilvánosságra kerülését követő két órán belül? Ezt senki nem szervezte? Senki nem készítette elő? A motoros futárok is isteni sugallatra indultak meg, és Szent Pétertől kapták a felvételeket?
1988-ban egy tévéműsorban hajdani professzoromat, Diószegi Istvánt kérdezték a Molotov- Ribbentrop-paktumról. Az Elbától keletre akkoriban ezt a dokumentumot hamisítványnak kellett minősíteni. Diószegi professzor kb. ezt mondta: "Nem tudom, valódi-e a dokumentum, de ha megnézzük a német és szovjet csapatok mozgását, egyértelmű, hogy kellett megállapodásnak lennie".
Aki történész fejjel gondolkodik, ebben az esetben sem mondhat mást.

lehet más a propaganda 2013.03.09. 12:45:42

"Szóbeszéd jár a jólértesültek között az akkori ellenzék szerepéről a Szabadság téri gyújtogatással kapcsolatban"

Ennyi a konkrétum?

lehet más a propaganda 2013.03.09. 12:52:10

@sárkányfő:
"Az Orbán-gárda gyújtotta fel gyilkos dühében az élő emberekkel teli MTV-t."

Ne zavarjon, hogy Navracsics Tibor, akkoriban a Fidesz második ember is éppen az MTV székházban tartózkodott egy riportműsor miatt

Úgyhogy tovább kell fejlesztened az összeesküvés-elméletet. Például hogy az akció célja Navra kinyírása volt, mert ... innentől a fantáziádra bízom, biztos kitalálsz majd valamit erre is

sárkányfő 2013.03.09. 12:59:03

@lehet más a propaganda:
Nem is zavar egy percig sem, ezek mindent elkúrnak, nem egyeztettek Navrával, ezek még ennyit sem bírnak megszervezni.

Az őrjöngő csőcselék és Orbán kapcsolatát a Wikileaks felfedte, úgyhogy fideszes stílusban nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az Orbán-gárda gyújtotta fel az emberekkel teli MTV-t.

Joaquin 2013.03.09. 13:14:40

Csak én érzek erős párhuzamot a szélsőjobbos idióták "minden mögött a zsidók állnak" és a poszt "minden mögött a fidesz áll" mondókája között?

bioLarzen 2013.03.09. 13:31:42

No, ez a hejre kis kommentfolyam itt a cikk alatt bőven példázza, hogy mindkét oldalon vannak azért egybites követők bőven...

bio

dadddd 2013.03.09. 13:41:16

@ősbölény: "a FIDESZ-propaganda a kormány, és személy szerint Gyurcsány hazug voltát sulykolta"

Gyurcsány gyakorlatilag közvetlenül a választás után homlokegyenest mást csinált, mint amit a limuzinos videójában ígért. Nem kellett ehhez Őszöd, nyilvánvaló volt anélkül is.

Kolb Ace 2 2013.03.09. 14:03:20

@dadddd:

Ja, van olyan europér meg liberális mint a te oldalad demokráciafelfogása. És mint ilyet, neked is támogatnod kell!

Kolb Ace 2 2013.03.09. 14:04:12

@Krumpli Bogart:

Én észre is vettem, le is írtam. :)

Kolb Ace 2 2013.03.09. 14:13:10

@kovi1970:

Pedig igaza van, te cigány!

Kolb Ace 2 2013.03.09. 14:15:56

@komplikato:

Ezért nem visszatapsolni kéne mindig a bukott cigánykomcsikat, hanem újat választani! 23 éve volt a rendszerváltozgatás, azóta felnőtt 1 nemzedék, csak van benne aki ért is hozzá. Na arra kéne szavazni, nem a KISZ titkárokra, és egyéb bukott komcsi ügynökökre.

Kolb Ace 2 2013.03.09. 14:18:20

@komplikato:

Mert ott shotgunt dugnának az ilyen Viktorescuk seggébe még MIELŐTT ezt megtehetnék. Nálunk meg a sok birka leszarja. Haveri körben is teljes az apátia, nagyjából annyi embert érdekel az ország sorsa mint ahányan egy atomkatasztrófa túlélő filmben szoktak lenni.

Kolb Ace 2 2013.03.09. 14:19:54

@Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír:

Az, fidesz = jobbik = bukott komcsik = nácik, simán cserélhető.

Kolb Ace 2 2013.03.09. 14:24:08

@dadddd:

"Gyurcsány gyakorlatilag közvetlenül a választás után homlokegyenest mást csinált, mint amit a limuzinos videójában ígért."

Mert Viktorescu táváris nem?

ősbölény 2013.03.09. 19:06:50

@dadddd:
Kedves daddddd!
Amit nekem válaszoltál, az részben igaz, távolról sem akarom mentegetni Gyurcsányt olyanban, ami tényleg felróható neki. A választás előtti áfacsökkentést, amit a választás után visszavont pl. ilyen populista ügyeskedésnek (=hazugság) tartom. A kommentem azonban nem erről szólt. Orbánnak kezében volt az öszödi beszéd hangfelvétele, ebben az a kitétel, amelyben maga Gyurcsány mondja kormányáról, hogy hazudtunk: ennek nyilvánosságra hozatalát készítette elő a két hónapig tartó kampánnyal, amelyben ezt a hazugságot ismételgette, hogy a hangfelvétel nyilvánosságra hozatala utólag hitelesítse összes korábbi vádját a kormány ellen. Azt állítom, hogy ha ennyire racionálisan készítette elő a nyilvánosságra hozatalt, akkor ennek nyilvánvalóan része volt a TV-székház elleni támadás - ugyancsak háttérben, titokban történt - megszervezése.

ősbölény 2013.03.09. 19:12:30

@sárkányfő:
Nem ismerem ezt a dokumentumot, tedd meg, légy szíves, hogy megadod a lelőhelyét. Azért az jólesik az embernek, ha egy dokumentum is igazolja azt, amelyre ő maga csak a tények logikus rendezésével és a köztük lévő összefüggések feltárásával jutott.

sárkányfő 2013.03.09. 20:23:25

@ősbölény:
Szia bölény!

Nagyon el van dugva, de azért én megtaláltam :) Íme a forrás (angol nyelvű), amely az akkori budapesti amerikai nagykövet jelentését hozta nyilvánosságra:

www.spiegel.de/international/europe/media-law-outrage-hungary-s-orbanization-is-worrying-europe-a-736706.html

A cikk vége felé le kell nyitni a "Feb. 8, 2007, Budapest" linket, és ott a végén ezt olvasni:

"With the recent release of a lengthy report on the fall demonstrations which highlights FIDESZ's links to the violent protestors (ref b), their latest act of "civil disobedience" will likely underscore questions regarding their commitment to the rule of law. Much as we saw Viktor Orban at his best in a recent meeting with Ambassadors (ref a), this escapade shows that he is still equally liable to play with fire. End Comment.

Foley"

A kulcsmondat: "highlights FIDESZ's links to the violent protestors"

Azaz kapcsolat (link) van a Fidesz és az erőszakos tüntetők között.

A szöveg többi része is elég egyértelmű, ebből a kapcsolatból azt a következtetést vonja le a nagykövet, hogy továbbra is kérdéses Orbán jogállami elkötelezettsége, és felelőtlenül játszik a tűzzel (play with fire).
süti beállítások módosítása