Mit találjak még ki, mond meg Árpi nekem, mit találjak még ki. De halkan mond kicsi habonyom, mert tudod, nem ismerlek. Ez a halálbüntetéses buli jónak tűnt, de egy kicsit benéztem. Jó, jó, most már én is tudom, ezt pont nem a városoknál tett királyi látogatásom alatt kellett…

Címkék: semmi ígéret hazudik Fidesz Orbán

Ez már valami betegesen kétségbeesett, nyögve nyelősen pofátlan, gátlástalanul álszent beképzeltség, ahogy a nemzet első Orbán egy G Viktora próbálja megragadni rég elvesztett hitelességét. Most konzultálni akar. Most kikéri az emberek véleményét. Most rúg kapál, hátha…

Címkék: szemét hazudik Fidesz konzultál Orbán

Az már évek óta világos, nem túl nagy szellemi kihívás a nemzeti médiában a közszolgálati csatornáknál dolgozni. A kormánypárti kiszolgálók tulajdonában levő Bayer Zsoltok is alatta vannak a józan ész színvonalának, de szakmaiságban mindenképpen a közpénzzel bőségesen…

Címkék: média adó közszolgálati hazudik Fidesz

Nemzeti mese.

 2014.12.13. 19:26

Volt egyszer egy ország, ahol mindenki annyit ért, amennyit sikerült összeszedni a gyerekének szőlőbirtokban, és ezt pontosan látta a folyton nagyobbodó lakóparki lakása teraszáról. Itt nem kellett gondolkodni azon a mi a jó magának az országlakónak, azt mindig megmondták helyette…

Címkék: mese kormány hazudik Fidesz

Mióta a netadó fellebbentette tündérország fátylát a homályos szemekről, és kilátszott alóla a valóság szovjet sivataga, ahol csak stadionok teremnek a felcsúti ház végében, ismét szükség van a nemzet pocakos focihuszárának a kinyilatkozására. Végül is meg kell győzni a…

Címkék: mese adó mutyi hazudik Orbán Viktor

Az biztos, Orbán Viktor köreiben jelentősen csökken a megélhetési kockázat. Maga a nemzet pocakos focihuszára is elégedett lehet a szegénysége elleni küzdelemmel. Mészáros Lőrinc jó gazda módjára növeli a saját megtakarításai mellett az övét is. Nemrég egy egész…

Címkék: szegénység hazudik Fidesz Orbán Viktor Parlament

Hiába a rádiós beszéd, a képek nem hazudnak, mikor Orbán Viktor előadja magát. Még a hangja sem remeg, a szeme sem rebben a nemzet legnagyobb hazudozójának, miközben rutinosan előadja a nem lesz adóemelés, meg a nem megszorítás dumát. Most éppen az internetadóval teszi ugyanezt.…

Címkék: internet adó hazudik Orbán Viktor

A nemzet pocakos focihuszára laza fehér ingében, zsebre dugott kézzel, testőrei sorfala mögül bátran kivigyorogva lépett be a Kötcsén megtartott találkozóra. Nem, nem állt le beszélgetni senkivel, a sajtóval sem, magával volt eltelve. Csak kiszivárgott hírek láttak meg a…

Címkék: mutyi hazudik Orbán Viktor Kötcse

Pocakos focihuszára a nemzetnek nem hajlandó beismerni a gyávaságát, inkább azt találta ki a vitára szóló felhívás ellen, nem akarja a pocskondiázását hallgatni. Szóval, ha Orbán Viktor szembesül a valósággal, és nem csak azt hallaná a sűrű nyelvcsapások közepette a…

Címkék: vita törvény gyáva hazudik Orbán Viktor

Akkor lehet már elhinni a kormány nyilatkozatait ebben a témában is, amikor már a kecske legel a sírján. Lehetőleg olyan jószág legyen ez, amit közmunkás tart az erkélyen a gombazsák mellett, miután a havi negyvenhétezerből hozzájárult az államadósság csökkentése elleni…

Címkék: államadósság mutyi hazudik növekszik Fidesz

Orbán gyáva pávatánca!

 2014.03.03. 18:12

Na nem olyan esetben, amikor bele kell nyúlni a közpénzbe, a saját érdek miatt. Akkor sem lapít, ha a talpnyalóknak kell osztogatni a közösből, vagy csak egy céget, piacot, földet, takarékot kell nekik átjátszani. Olyan esetben is nagyon bátor, mikor egy szál mikrofonnak, vagy…

Címkék: mutyi hazudik Orbán Viktor pávatánc Gyáva kutya

A Fidesz  mindig bebizonyítja, ha választásra kerül a sor, bizony nekik semmilyen ígéret nem drága ha az érdekük úgy kívánja.  Miért is lenne bármilyen lelkifurdalásuk, ha már az elejétől tisztában vannak vele, azokból semmi nem lesz betartva? Szegény ember az,  aki még…

Címkék: választás program mutyi hazudik Fidesz

Az igazi nagy baj nem is azzal lenne, hogy a nemzet pocakos focihuszára ilyen kijelentésre ragadtatja el magát. Jó, ez is jellemzi elmebeli állapotának silányságát, ahol túlteng tündérország víziója, amit már többször is hangoztatott beszédeiben. Az igazi baj azokkal van, akik…

Címkék: választás mutyi hazudik Orbán Viktor

Egy üzenete biztos van a kormánypárt választási listájának. Marad minden a régiben. A biztos tolvajsegéd csapaton nem fognak változtatni, ezek a gombnyomogatók már tudják a dolgukat. Orbán Viktor a továbbiakban is kijelöli a legújabb területet amire rá akarja tenni a kezét, a…

Címkék: választás lista hazudik Fidesz Orbán Viktor

Mióta megvolt az ellenzéki összefogás,az orbánszolgálati médiakutyák nagyon igyekeznek feketére festeni a jövő egét. Meglátásukat valótlan víziókban fejezik ki, ebben nagy segítségükre van a Fidesz szóvivők páratlanul korlátolt hármasa. Mindegy mi is a jelenlegi ellenzék…

Címkék: közszolgálati hazudik hamisít médiakutya Hír tv

Már ahhoz is komoly erőfeszítés kell egy tisztességes ember részéről, legyen gyomra végighallgatni a nemzet egyik adócsalójának miniszterként való megszólalását. Az hogy miniszter lehet egyáltalán, megmutatja a jelenlegi rendszer minden gátlástalanságát. Ha ehhez még…

Címkék: mutyi lop hazudik értékel Orbán Viktor Pintér Sándor

Sajátos képződményei a kormánypárti politikának ezek a harcos civilek. Innen sem hallatszik ki más hang, vagy vélemény, csak ami a kormánypárt berkeiben megszokott üres frázisok folyamatos ismétlése. Mindig osztják Orbán Viktor nézeteit, elfogadják magyarázatát, minden…

Címkék: mutyi lop hazudik Orbán Viktor Békemenet atomszerződés

Azért pénteken hangzik el a közrádióban minden Orbán Viktoros bejelentés, hogy hétvégén mindenki kitombolja magát azon amit éppen hazudik, és hétfőre kicsit elfelejtkezve az egészről, a bejelentő nyugodtan végre tudja azt hajtani. Nem mintha a közvélemény felháborodása eddig…

Címkék: hazudik atomreaktor Orbán Viktor rezsiharc

Fidesz toborzás a rezsiharchoz.

 2014.01.03. 18:16

Mindent megtesz azért ez a rablóbanda, ne szakadjon meg a folyamatos harc a nem létező ellenséggel szemben. A rezsicsökkentési meséjük erre kiváló alkalmat szolgáltat, de azt az istennek nem akarják elárulni, végül mennyibe is kerül a világpiacon jelenleg az energiahordozók ára.…

Címkék: rabló lop hazudik Fidesz Orbán Viktor rezsiharc

Akinek volt gyomra a karácsonyi készülődés közepette a kormánypárti híradókat megtekinteni, annak örömmel hozták tudomására a médiakutyák, a karácsonyi forgalomnövekedés egyértelműen a rezsicsökkentésnek volt köszönhető a kiskereskedelemben. A Hír-tv az ünnepek alatt és…

Címkék: hazudik CBA rezsicsökkentés médiakutya hír-tv

Ariel betűtípussal írom hozzád intézett soraimat, ezt később módosíthatom számodra, ha az olvasásban ez nehézséget okozna, és megtehetem ezt visszamenőleges hatállyal is, ha nem értenéd amire kérlek. Közlöm veled, elérte lakóközösségünket is a rezsiháború. A harc…

Címkék: hazudik közös költség Németh Szilárd rezsiharc

A japán vendéglátók elég udvarias emberek ahhoz, ne kezdjenek neki harsányan kacagni, mikor ezen mondat elhangzik országuk földjén. Végül is annak örülhettek a leginkább, nem ment oda a magyar delegációval Matolcsy György, és nem kezdte el a feneküket vizsgálni a piros pötty…

Címkék: haver mutyi lop hazudik Fidesz Orbáb Viktor

Normális ésszel megáldott embernek már attól mosolyra húzódik a szája, ha csak hall róla, Selmeczy Gabriella szóvivői nyilatkozatot adott ki. Attól meg, mikor az is hozzá van rakva a hírhez, a szóvivő szerint, máris a földön fekszik görcsös nevetésben. Ahhoz is komoly erőben…

Címkék: bank hitel szóvivő hazudik Fidesz Selmeczy Gabika

Rizsaharc, ezúttal színesben.

 2013.11.16. 19:51

Már nem tudja kínjában a stadionépítések kormánya, hogy hívja fel még jobban a figyelmet a számára olyan fontos nemzeti számlaátverés csökkentésének bemutatására. Miután a szolgáltatókkal fizetteti ki ezt az ötletét, mert saját erőből az ilyesmihez tehetségtelen, de…

Címkék: mutyi hazudik Németh Szilárd rezsiharc

Ismét elindul a Békemenet. De hogy ne legyen céltalan, már azt is tudják hova viszik, a közpénzen kibérelt buszokkal telerakott reszicsökkentőket. Orbán Viktor, a nemzet kisvasutas focihuszára beszédet mond a Hősök terén, így biztosan nem hagyják ki majd ezt a látnivalót. Előtte…

Címkék: kormány tüntetés mutyi hazudik békemenet

süti beállítások módosítása