Megvették a megyei lapokat.

Na akkor azokat sem olvasom!

Szarrá offolták a köztévét. Majd legfeljebb elkapcsolok róla.

Szépen alattomosan becserkészték a Népszabit, majd nyilvánosan tarkón lőtték. 

Na ez már azért sok!

Sajtószabadság, magáncég, helikopter, nem foglalkozom üzleti ügyekkel, de ez egy baloldali lap, hogy történt?

Simicska engedte a Magyar Nemzet és a Hír-tv számára hogy egy kicsit odabasszanak a gecinek, meg végre a valóságot tárják az olvasók, nézők elé.

Majd gyáván magára hagyott mindent az ellenzék elfuserált választási padlófogása után, és elmenekült a kecskefarmjára csendes alkoholizmusba.

A NER meg nem sajnált semmi közpénzt hogy ezen médiákból egy trágyadombot rakjon össze, aztán állami jobban teljesítő, hazug nagy kék szar plakát módon életben tartsa ezt a két lábon járó fostalicskát amit KESMA vagy mi a francnak nevez.

A TV2 meg már korábban a piacról is eltűnt volna annyira gagyi lett, de az állami milliárdok reklám formájában életben tartja.

Na ezt sem muszáj nézni.

Betámadták az Indexet, három napig volt is felháborodás. 

Ez a három nap minden NER akciónál kitartott, aztán a langyos köd betakarta a felháborodást.

Most meg elhallgatták a Klub rádiót.

Törvényesen csinálták?

Ha nem akkor utólag lepapírozzák.

Hogy aljas, szemét, gerinctelen féreg módon, ereszcsatornán menekülve, yachton kurvázva, kokózva, új feleségnek százmilliókért fukszot ezer hektárt úgy vásárolva hogy másfél milliárd kölcsön lett beletolva, nyolcmillára kettőszázmilliót kapva a jó erkölcs szabályai szerint csokosan felnyalva, majd pattanva a családi fészekből eljárva lett ez is megoldva.

És akkor most mi van?

Járvány, tönkre ment életek, gazdagodó gázszerelő, rohadó Lánchíd, pénzelvonásban vergődő ellenzéki önkormányzatokat.

Egy ellenzék aki még mindig a farkát méregeti.

Egy ország ahol télen nincs fűtés a kórházban, mert ugye ilyenkor jellemzően hideg van.

Egy ország ahol a közmunkás napi hetven hat forint emelést kap kétévente.

Egy ország ahol a nyugdíjasok többsége milliókat bukott az élete munkájának elismerése helyett az utóbbi tíz év erős nemzeti stadionjától.

Egy ország ahol a melós szegényedik, a gazdag meg vigyorogva alkalmazza a rabszolga törvényt.

Nem siránkozni kellene, hogy most már elég, felégettétek az MTA tudását, megerőszakoltátok a kultúrát, ellopjátok a felsőoktatás rendszerét, nem vagytok képesek egy kerti budit fényesre nyalni.

Ezekkel tök felesleges tárgyalni, szembesíteni őket a valósággal.

Nincs értelme ezeknél várni a csodára hogy ember módjára viselkedve magukon kívül bárkinek is az érdekeit néznék.

Nincs Klub Rádió, Népszabi, normális televízió, mindenhonnan ők mondják meg neked mekkora lúzer vagy mert az átlag alatt keresel három műszakban.

Nem a Klub Rádió zavarja el őket a nagy büdös francba, zárja őket börtönbe, törli le szívlapáttal a vigyort az arcukról.

Könnyebb lenne vele,velük, de nélkülük, értük is meg kell tenni.

Hogy nem magunkkal foglalkozunk, nem másokat cseszegetünk, hanem közösen odabaszunk ennek a véglény bandának.

Utána eldönthetjük kinek van nagyobb farka, igaza, nyugdíja, bére, normális élete.

BANDITA.

Címkék: média lopás hatalom ellenzék Fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr3816427814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.15. 07:22:31

Ne izgulj, lesz új pályázat, s majd indul rajta a Klub Rádió is.

S nyerni fog, mert a Fidesz érdekeit szolgálja.

Addig meg majd hörögtök pár hétig, s poféra estek a végén.

midnight coder 2021.02.15. 15:21:11

@MAXVAL birсaman közíró:Na ja. Jelenleg Orbán hatalmának a két legerõsebb oszlopa a DK és az MSZP. Ez pedig az õ udvari rádiójuk. Nem hiszem, hogy Orbánéknak annyira érdekük lenne elhallgatattni.

gigabursch 2021.02.15. 17:28:02

Jujj, most mi lesz? Mind meghalunk!
Egy nullás hallgatottságú rádió tűnik el.
Bezzeg húsz éve kussoltatok, amikor a gazdáitok Rebiszes felvonulással ölték meg a Pannon Rádiót.
Akkor nem fájt a demokrácia?
Gerinctelen taknyok!

a nagy hohohorgász 2021.02.15. 20:52:26

Poszter te mindig olyan kemény vagy, hogy a fagyott kutyaszar hozzád képest semmi

Sadist 2021.02.16. 07:59:05

Mindig jót mulatok rajta, amikor feltűnik egy-egy demokráciát, szólásszabadságot és egyéb liberális értékeket oly nagyon féltő, aki számára csak akkor fontos mindez, amikor a szopott brokinak a rossz oldalán van.

Ildikoka 2021.02.19. 02:44:25

Rápacsáltak, mert interneten fogható, még kis teljesítményű, olcsó telóval is, amelyiknek van böngésző programja.
süti beállítások módosítása