Kedves naplóm! 

Tegnap nem történt semmi különös csak Orbán Viktort koronázták meg a Duna jegén.

Ezzel egy harminc éves álma vált valóra a pocakos focihuszárnak. Ennek örömére előkerült a másik bajszos szar is és kiderült róla hogy tud még aláírni, de mosolyogni továbbra sem.

Semjén meg lőtt egy rénszarvast, és olyan keresztény demokratásan felújított két templomot. Egyet Erdélyben, a másikat Ugandában.

Németh Szilárd jókedvében elmondott egy imát, csak közben odaégette a pacalt.

Kósa Lali is majdnem kinyögött három értelmes szót, de csak kettőt sikerült összehoznia.

Egyébként minden rendben van, mert kapunk egy akciótervet majd ami jól megment mindenkit, és a migránsok sem fognak jönni.

Csak kell hozzá egy hőerőmű, amit az állam megvesz, és akkor nem kell saját lábunkon a közbeszerzést túlárazni.

Most mindenki úgyis otthon karanténozik, így ráér hőerművet keresni magának.

Akció tervben eddig is jók voltunk, de azokat Gyurcsány mindig ellopta.

Ezt most nem fogja, mert már királyság van.

Most ezzel az akció tervvel veszünk kenyeret a boltban, és fizetjük a rezsit.

Az egészségügyi rendszer is jól van, készen áll a tömeges járványra. A perforált vakbelet már csak kézrátétellel gyógyítják a kórházban a tisztek, és utána nem kell a maszkot viselni.

Egyébként annyi védőfelszerelés van az országban, hogy alig tudunk repcsit bérelni hozzá.

Ezért mindenki otthon varrja meg, vagy elmegy a gyógyszertárba venni, ahol meg nincs belőle elég.

Szóval minden rendben van, tegnap jött egy orosz segély is. Fekete autókat hozták lefüggönyözve.

Ha nézed a közmédiát meg fogod tudni az ellenzék miatt van a járvány, és a cipőm magától került a Duna partjára.

Ne sirass nagyon kedves naplóm, mert ha átázol szarul fogsz égni a máglyán.

Holnap is szeretnék írni majd lapjaidra, ha nem töröm véletlenül kezem.

BANDITA.

Címkék: ellenzék Fidesz Orbán Kormány

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr915575278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2020.03.31. 09:26:11

@MAXVAL bircaman közíró: Baszd meg birca nefed másra sincs időd, mint elsőzni és hülyeségeket írogatni a különböző blogokon? Neked külön embered van arra aki nézi, mikor jelenik meg új blog bejegyzés?
Fárasztó vagy!

a nagy hohohorgász 2020.03.31. 12:46:00

Szar nektek hogy most már Orbántol is rettegtek nem csak a vírustol amitől az a kurva maszk sem véd meg.. Hahaha

Desischado 2020.03.31. 13:18:07

Annál csúfosabb lesz a bukás. Mert innetől kezdve nem tolhatja senkire a felelősséget. Az összes fekália a nyaába fog ömleni. Ebben biztos vagyok. Amúgy meg egyenes az útja a többi diktátoréhoz, és azok is elbuktak.
süti beállítások módosítása