Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A tál gulyásért megvásárolt szavazatokkal hatalomban maradt Fidesz kormány vezetője most kedvére játszhatta ahogy védi az országot az unió előtt. Mondjuk azt soha nem fogja bevallani most házhoz ment a pofonért, de az arcán levő vastag bőrön ez nem is fog látszani. Na meg az elméjében levő kusza káosz sem engedi neki, hogy Orbán Viktor egyszer legalább szembenézzen saját magával, és beismerje Orbán Viktor bizony egy hazug senkiházi, aki ellopja az ország vagyonát, és a függöny mögé bújik a magyar parlamentben ha kényelmetlen neki az egyenes válasz. De most nem is a kollégiumi szobatárs volt a házelnök, és nem volt a számítógépes manipuláció utáni kétharmad a háta mögött aki nyalhatta volna a hátsó felét mekkora fasza gyerek is ez a miviktorunk..

Az elmúlt hónapban még türk gyökereit kereső, sztyeppén lovon száguldozó mélymagyar, mára éppen demokratának próbált látszani, mert a helyzet ezt kívánta tőle. Ez a hirtelen váltás semmi fennakadást nem okozott csekély értelmében, Moszkvába képzelve magát próbált Brüsszel ellen harcolni Strasbourgban. Nincs ebben semmi furcsa, ez világosan látszott azon, halvány fogalma sem volt arról mi folyik körülötte mikor a demokráciát kérték rajta számon. Még mindig a választási kampányban képzelte magát, bőszen védte a határokat a kerítéssel ahol pár migráns lézeng jelenleg, és fogalma sem volt a sajtó szabadságának fogalmáról, a Polt Péter vezette ügyészség béna kacsa tevékenységéról ha a Fidesz közeli lopásokat vizsgálja.

Arra azonban volt esze, mivel kicsit érezte a veszélyt az unió részéről akik végre most tettek is valamit az ellen mert évek óta lopja a pénzüket, most egy kicsit veszélybe került a következő Mészáros Lőrinc nyerés a közbeszerzési pályázaton. Így felsejlett annak lehetősége, a félig írástudó gázszerelő nevén levő Orbán vagyon ne gyarapodjon olyan mértékben, mint ahogy az az eddig eltelt években történt. Mert még van mit haza hordani a szerencsétlen ország vagyonából, még van kastély ami nem az övé, még szaros pelenka mit el kell dobni a szomszéd ország parkolójában.

És akkor most elő kell venni Orbán Viktornak a régi jól bevált, ország népe választott büszke magyar turulmadaras kártyát, és mögé bújva védeni a lopott koncot, még mielőtt az ország józan esze végre felemeli a fenekét a fotelből, és utcára vonulva ki nem csavarja a kezéből a büntetlenséget jelentő hatalmat. Mert akkor szar világ jön Orbán Viktorra és a talpnyalókra, viszont ez a magyarság mögé bújás bejön időhúzásnak, na meg a józan ész sem párosul ebben az országban tettre készséggel, inkább csak álldogál egy helyben, ás mástól várja a megoldást. Mivel ezzel Orbán Viktor is tisztában van, nyugodtan migránsozik, sorosozik, dobálja a megszokott üres szotyi héjat az ország elé. Az meg szépen csendben felszedi hazaviszi, és bezárja a vitrinbe, hogy azt nézegetve várja a csodát.

Nem az unió fogja megoldani a magyar demokrácia helyzetét, nem az unió képviselőinek kell Orbán Viktort kimozdítani a hatalomból. Azt a független magyar bíróságnak kell lezárnia.

Ahhoz viszont a józan észnek cselekedni kell, ahhoz meg akarat kellene, de az most az alsó polcon porosodik a várakozás miatt.

Addig Orbán Viktor szépen elmegy a faligha a demokráciáról van szó, lebontja azt ha az unió számon is kéri, utána sajtótájékoztatón elmondja mekkora fasza gyerek is ő, majd közpénzen vásárolt repülőgépen hazajön a Várba levő irodájába, ahova az adófizetők százmilliókért vettek neki tapétát.

De azért jó volt nézni Orbán Viktor bánatos fejét, mikor a tökét satuba fogták még a saját párt családjához tartozó társai is. Kár, hogy ez csak rövid ideig tart, és nem itthon történik.

BANDITA.

Címkék: magyar fidesz. PÁRT orbán a geci UNIÓ LOP DEMOKRÁCIA

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr5914235087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F1 L M 2018.09.11. 23:43:27

Nyald ki a seggem. El sem olvaslak szarfaszú hazaáruló libsi.

Desischado 2018.09.12. 01:33:01

@F1 L M: Te mersz beszélni, te orbán csicska, narancsködös, gerinctelen fidesz nyalonc?!

Igazad van Bandita, mint mindig. Én azért remélem, hogy ez volt az első fecske! Ideje lenne már, hogy vége legyen orbán sikerszériájának!

Mickey Pearce 2018.09.12. 09:35:18

Szerencse hogy a poszter bátor és kiáll az igazáért, pedíg kockáztatja hogy hajnalban elhurcolják vagy agyonlövik az utcán, hiszen diktatúra van.

flydomi 2018.09.12. 09:38:27

@F1 L M:
El sem olvaslak szarfaszú hazaáruló libsi.

Pedig elolvastad. Bruahahhahahaha.
Csuti haza arulo fasiszta apad,aki a nep ellen fordult,most kapott egy eselyt.
Ha a nepet nem szolgalja,hanem nyomorba donti es elarulja,akkor biton vegzi a birkai keze alltal.-bruaahahahahaha.A tortenelem ismetli onmagat.Bruahhaahahahaha.Tanuljon belole,vagy az unokak is a fold alatt vegzik.Bruahhahaahahaha

nemecsekerno_007 2018.09.12. 10:01:16

Jó reggelt Komisszár elvtárs :)

törppicur 2018.09.12. 10:40:18

kedves poszter!
ne beszélj butaságokat.

Elhiszem neked, hogy utálod Orbánt, de nem azért mert gyáva és nem is azért rúgták seggbe.

Nem tál gulyásokról van szó, hanem infantilis, elképzelés nélküli, önfényező belpesti ellenzéki pártocskákról. Nem a Fidesznek van sok szavazója, hanem nektek nagyon kevés.

A lopás ugye relatív, nem mindegy ki lop? És ha még marad is az miért baj?

A kusza káoszról meg talán annyit, hogy számold össze, az utóbbi nyolc évben hányszor jósoltatok Orbánra kisbukást, nagybukást, nemzethalált, államcsődöt. Csak azért mert a ti fejetekben rend van. Majd kiderült, hogy basszus a világban többféle rendszer, pl. unortodox gazdaság, illebárális politika működőképes, különösen vészhelyzetben és különösen ballibbant elődök után - ja és ezekhez bátorság is kell.

A sok demagógiával sem sikerült emelned a szintet. Mészáros, repülő, stb. Ugyan meséld már el melyik rohadtuldemokratikus álla/kormányfő repül 3 átszállással 24 órát azért, hogy megtegyen 5000km-t.

Írod:"De azért jó volt nézni Orbán Viktor bánatos fejét, mikor a tökét satuba fogták még a saját párt családjához tartozó társai is. Kár, hogy ez csak rövid ideig tart, és nem itthon történik." Gondolkodtál már azon miért nem? Ja, hogy itthon a többség nem azt látja, amit a ballib sajtó és álcivilhordák alapján Magyarországot messziről köpködők. Meg itthon a ti beárazásotok 2002-2010 között meg Horn alatt és a korábbi szoc érában megtörtént, és magatokon kívül senki nem fogad el benneteket. Az lesz a nagyon xar, amikor már magatokat sem kívánjátok.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.09.12. 10:51:23

Továbbá Zorbán kikiáltja még a hét végéig az antiszemitizmust, majd lövetni fog, s stadiont épít a Parlament helyére.

BéLóg 2018.09.12. 11:00:27

Édes istenem, add, hogy NE HAGYJÁK ABBA ezt a balfasz ajvékolást, mert ez elengedhetetlen a saját lejáratásukhoz!

pina noir 2018.09.12. 11:11:48

A régi európai rend utolsó rúgása. Még utoljára meg akarják mutatni az erejüket, egy koncepciós eljárás keretében.

Egyébként meg.. NA UGYE! :)) (Szép volt fiúk !)

pina noir 2018.09.12. 11:14:34

@Mickey Pearce: No igen, én is mindig ezt mondom a liberáltaknak. Nem kellene itt diktatúra. Egy laza féldiktatúrában levert vesével ücsörögnének már egy ideje egy hűs cellában. Ehelyett 0-24-ben acsarkodhatnak hazudozhatnak háborítatlanul..Csak a rendszeres választási pofánverődést kell elviselniük..:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.12. 11:15:00

Az a baj,hogy a 2 millió maszív agyhalott birka sohasem fog felébredni.
Életüket és vérüket adnák a vezérért.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.12. 11:17:57

Néztem is,hogy a birkák még nem ugrottak a posztra!
Persze ma sok viktoros cikk van,úgy hogy van meló rendesen!:))

KUHULIN 2018.09.12. 11:29:37

Andriska!
Ti lesztek a következő politikai elit!
(Ja, nem...) :D

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2018.09.12. 11:29:44

+ 18???

Ilyen szellemileg gyenge, aluliskolázott marhaságot rég olvastam.

Inkább U- 12.

A tengerentúli titkosszolgálatok Dzsordzsi bácsin keresztül fedett ügynökei Magyarországon lebuktak (dekonspirálódtak), ezért idegesek a 8 általánost végzett pedofil, buzeráns, mecsetépítő, ISIS- betelepítő amerikai katonai, titkosszolgálati, média és ideológiai megszállás alatt lévő fejletnyugati poltikus erkölcscsőszök.

www.magyarmenedek.com/products/13431/NGO_-_Titkos_aktak_-_F__William_Engdahl.htm

nnnnnnnn 2018.09.12. 11:29:56

azzal azért tisztában vagy remélem kedves bandita hogy amikor az ellopott adófizetői pénzekről beszélsz akkor magadat, akinek sejtésem szerint az éves befizetett adójából maximum egy doboz gyufa jönne ki, nem számítod be :)

Jakab.gipsz 2018.09.12. 11:41:41

T. bandita, saját magáról senki sem hazudik, te sem, valóban csak egy bandita vagy.

Ez idáig rendben is van, azt azért nem gondolhatod komolyan, hogy egy kócos halas-kofától és egy nemzetközi körözés alatt álló szélhámostól befogunk, mi a magyarok, ijedni.

sakkosfx 2018.09.12. 11:49:55

Sok mindent lehet mondani Orbánra, de azt hogy gyáva nem! Ahhoz, hogy egy népet átverjen különösen nagy bátorság kell, főleg annak tudatában, hogy egyszer rá jön a nép, hogy átverték! És utána bármi megtörténhet vele! Egy szóval inkább bátor mint gyáva!

röf 2018.09.12. 11:55:10

Egyszerű ez, mint a szocik agya.
Ha ennyire mantrázzák, hogy milyen viszonyok vannak Magyarországon, akkor be kellene vezetni ezeket a viszonyokat.
Csak az összehasonlíthatóság kedvéért.

BéLóg 2018.09.12. 11:57:32

Bréking nyúz!

Orbán múlt héten meg fog bukni! Biztos forrásból tudom, és ha nem akkor pedig tavaly!

BaGabi 2018.09.12. 12:03:37

@F1 L M: Szopjál le fideszbuzi.

BaGabi 2018.09.12. 12:06:49

@sakkosfx: "Sok mindent lehet mondani Orbánra, de azt hogy gyáva nem! "
Akkor mi a kurva anyjáért bujkál a függöny mögött?
Akkor mi a kurva anyjáért nem áll szóba igaz újságírókkal?
Akkor mi a kurva anyjáért nem áll ki nyilvános vitára?
Akkor mi a kurva anyádért nyalod a seggét?

Jakab.gipsz 2018.09.12. 12:31:01

@BaGabi:

Ne beszélj csúnyán, felesleges és olyan prolis.

Sokkal okosabb Orbán sem lehet, mint a többi lebutított, politikus.

Orbánt egyenlőre még csak a megérzései, motiválják, ezért túlzottan óvatos és szerény.

pulsarito 2018.09.12. 12:31:23

@BaGabi:
Ezúttal is meg kell köszönnünk, hogy hozzászólásaiddal megmutatod az európai-liberális-baloldali értékeket nekünk muacsaiaknak!
:))))

pulsarito 2018.09.12. 12:35:43

A szerzőnek meg csak annyit, hogy kinek rúgták szét a seggét az még erősen kérdéses, de legkésőbb jövő májusban eldől!
A Soros fizetési lista nem hazudik csak ők acsarkodnak Orbánra habzó szájjal, és igen sajnos vannak köztük néppártiak is, de azok közül akik nincsenek Soros fizetési listáján már többen kijelentették, hogy nem fogják a jelentést megszavazni.
Ezért megy most a veszett matekozás, hogy a tartózkodó szvazatokat hova kell számolni, (bár az erre vonatkozó szabály egyértelmű!).

LebensraumamOsten 2018.09.12. 12:48:14

@F1 L M: meg lettél említve hazaáruló illibbant hernyó az írásban:
" Mert akkor szar világ jön Orbán Viktorra és a talpnyalókra"
Bizony ez rólatok szól kis férgecskék. Nemsokára vége lesz az ingyen tápláléknak, dolgoznotok kell érte. Persze, csak miután kiengedtek a kóterből.
Bár, ha így folytatjátok, könnyen meglehet, hogy el sem juttok a kóterig, mert lámpavason végzitek ha nagyon hergelitek magatok ellen a tömegeket. Rajtatok múlik a jövőtök!Döntsetek okosan! Még el is menekülhettek az országból! :DDD

LebensraumamOsten 2018.09.12. 12:49:56

@Mickey Pearce: Lassan téged jobban fenyeget ez a veszély, ha kiderül melyik kormányirodában püfölöd a billentyűzetet. Neked is melegen tanácsolom:
Búr testvéreid várnak Moszkvában vagy Szibériában. Menjetek amíg lehet!
Sok szerencsét! :D

LebensraumamOsten 2018.09.12. 12:54:45

@pina noir: Az alternatív valóságképző erőtök sajnos csak arra a pár százezer krumplileső írástudatlan cigóra (nevezzük távolabbi miniszterelnöki rokonságnak? :D) és megrottyant agyú nyuggerekre korlátozódik, akiket még hülyíthettek. Lassan betöltitek azt a bizonyos poharat. Nem irigyellek benneteket amikor majd egymást taposva próbáltok felférni a kormányzati luxuskisgépre és akinek nem lesz hely, az visítva rohan az Aeroflot utolsó gépéhez, hátha még leléphet. Ej,szar jövőnek néztek elébe. :DDD

Korunk egyik legnagyobb gondolkodója · http://magiavali.blog.hu 2018.09.12. 12:59:45

A magyarságát Orbán csak és kizárólag a saját hasznára fordítja, amúgy halvány fogalma sincs a témáról.

LebensraumamOsten 2018.09.12. 13:01:01

@pulsarito: Látom még a bukás teljes tudatában is kapálózik a kudarcot vallott illibbant sereglet, mert naivan azt hiszik, hogy hernyó elefántot győz. Szándékosan használtam ezen hasonlatot, mert ez tükrözi igazán az erőviszonyokat és a zemberek - ahogy leffegő nyelvű kormányzó uratok említette volt - rólatok alkotott megítélését. Ti a trükköző szelvényestestű cirill ABC-s közép-ázsia populációjához tartoztok. Kár letagadnotok, nem otthonotok a Kárpát-Medence, csak egy kényszerű felvonulási terep számotokra. Csakúgy, mint ahogy a magyar nyelvet is pusztán azért használjátok, mert lusták és buták voltatok másik nyelvet kellően magas szinten elsajátítani. Szomorú az eddigi kártékonykodásotok minden igaz magyar embernek.

h.kovacs 2018.09.12. 13:03:13

Na végre valaki le meri írni a számítógépes manipulációt

LebensraumamOsten 2018.09.12. 13:09:33

@BaGabi: Nem is gyáva a Zorbán. Csak kissé jellemtelen.Hopp összefügg a kettő? Akkor azért nem ilyen neveken kommentálnak az illibsik százlábúak hogy Kiss Péter, vagy Szabó István, esetleg Almási József, hanem ilyeneken:
@pulsarito:
@pina noir:
@F1 L M
BéLóg
röf
zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt
nnnnnnnn
törppicur
Na, hát szép a gyűjtemány. Főleg, ha kiderül, hogy klónozott profilokról van szó.Bevallom, ha lenne időm és nem dolgozni kéne a megélhetésért akkor kreálnék 100x ennyit és felsmosnám a buzeránsokkal a padlót, de nekem nincs annyi időm, mint nekik akiknek (amelyeknek inkább) csak a kártékonykodásra kell koncentrálniuk.Na de majd jön már a kutyákra az a dér! :DDD

LebensraumamOsten 2018.09.12. 13:13:03

@Jakab.gipsz: Te nem magyar vagy csak egy fideszes cigány, esetleg zsidócigány korcs. Soha nem is voltál magyar, az őseid sem voltak azok, hanem echte indiai vagy galíciai migránsok. Nem érdemes a magyarság nevében nyilatkoznod, hisz nem is tudsz rendesen magyarul. Szar a helyesírásod, a fogalmazásod és stilisztikád (Tudod te egyáltalán mit jelent ez a szó?) pedig finoma szólva is egy oláh vagy ukrán bűnözőére emlékeztet. Talán nem is állok oly messze a valóságtól.Szóval a lényeg, hogy szopni fogtok.

LebensraumamOsten 2018.09.12. 13:16:07

@zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt: Látszik, hogy egy 8-2 általánost se végzett ostoba írástudatlan rokona vagy a miniszterelnök uratoknak (szóval cigány).
Összefüggéstelen baromságokat halandzsálsz, vagyis ebben a profilodban, mert a másikban teljesen másként nyilatkoztál. Minek játszod meg, mintha egy másik hozzászóló lennél? Senki nem hiszi el úgysem.

LebensraumamOsten 2018.09.12. 13:20:14

@nnnnnnnn: Nos, tőled eltérően ő legalább fizet adót, tehát dolgozó hasznos tagja a társadalomnak, te meg csak egy zsebkommentelési megbízás alapján javadalmazást kapó adóelkerülő, de inkább adócsaló pajor vagy. Most már érthető a különbség? Gazdád sleppje egy fillér adót nem fizet az után az irdatlan vagyon után amit ellopott. Jobb helyeken ezért levágnák a kis kacsójukat, neked pedig szépen kitépnék a kis nyelvedet. Mondhatnám mulatságos látvány lennél, pedig irtózom a vértől és középkori nyilvános megszégyenítéssel járó büntetésektől, de veled örömmel kivételt tennék. :DDD

törppicur 2018.09.12. 13:21:12

@LebensraumamOsten: asszem a qrva nagy munkában tiéd a legtöbb hsz a blogban.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.12. 13:27:06

@LebensraumamOsten: "Mondhatnám mulatságos látvány lennél, pedig irtózom a vértől és középkori nyilvános megszégyenítéssel járó büntetésektől, de veled örömmel kivételt tennék. "

Az mitől van, hogy a magadfajták amint egy kicsit is nyeregben érzik magukat, egyből elkezdenek fenyegetőzni meg lámpavasazni? Április elején is tele volt vele minden, mert azt hittétek bukik a zorbán.

Két fenyegetőzés közt meg nyígtok hogy diktatúra van.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.12. 13:29:33

A jelenség meg a szokásos: van egy réteg, aki belföldön el lett küldve a faszba, és most külföldi erőket mozgósít, hogy jobb pozícióba kerüljön.

Ez ugyanaz a réteg, aki a szovjeteket hívta be 56-ban, mert Magyarországon akkor is épp kitört a fasiszta diktatúra.

Nagy kár, hogy most már csak ilyen soft power van a kezetekben, mennyivel jobban szeretnétek egy jó kis brutális hadsereget a magyarokra küldeni.

LebensraumamOsten 2018.09.12. 13:29:49

@pina noir: Egy laza féldiktatúrában a kormányzati negyedbe fordulna egy leharcolt kopott kisbusz és estére meg lennétek említve a libsi CNN adásában, mint a WTC-ben tartózkodók és mutatnák a zokogó özvegyeitek és árváitok tömkelegét, a facebookon meg mindenki kokárdás profilképeket tenne ki. Kis barátom te nem tudod felmérni a cselekedeitek súlyát. Nem mindenki olyan békés és barátságos az ellenségeitek közül, mint mi itt a fórumon. Tudod ők nem írogatnak, hanem cselekszenek. Ostoba módon azt hiszitek, hogy az erőszakra nem érkezik megtorlás.Hát ennyit a veseleverésről. Különben is most úgy tűnik lassan ettől nektek inkább kell majd félnetek.

nnnnnnnn 2018.09.12. 13:33:24

@LebensraumamOsten: jót nevettem. kérd már el tőle az adóbevallását :D

citrix 2018.09.12. 13:33:25

A Nagy Vezér harcol. Minden nap harcol. Békeharc, béketábor. Hanyatló nyugat, fényes kelet. Pacsi a kommunista és posztkommunista országok diktátoraival és harc, védekezés a nyugati fronton. Mit akar ez az ember tulajdonképpen? Nehogy későn essen le a tantusz...

LebensraumamOsten 2018.09.12. 13:33:49

@Ellenzéki Tüntető: És most ti lesztek elküldve a faszba bel- és külföldön egyaránt. Ja és ez a bizonyos réteg (igen ti) arról közismert, hogy szereti a csillogó dolgokat és ragadós a kis kezük. És még a pofátlanok is, mert feljebb áll nekik, ha a lopásaikért számon kérnék őket.

LebensraumamOsten 2018.09.12. 13:34:58

@Ellenzéki Tüntető: Nem kéne a magyarok nevében nyilatkoznod, amikor pont te nem tartozol közéjük, sem a csüngőhasú leffegő nyelvű gazdid.

nnnnnnnn 2018.09.12. 13:35:34

@LebensraumamOsten: kisfiam, egy épkézláb forradalmat nem tudtatok összehozni cirka 8 év alatt, de még egy tüntetést sem. a fenyegetőzéseiteket körberöhögi mindenki. 2022-ben ismét bucira szarrá lesztek verve a választáson kétharmaddal ;) remélem már most kezded szokni a gondolatot.

LebensraumamOsten 2018.09.12. 13:36:11

@törppicur: Fáj illibsi? Most ráérek. Aki mögött áll teljesítmény, az megteheti. Ti még bérböfögni sem tudtok megfelelő ütemben. Ezért is nincs munkahelyetek.

Bravehearth 2018.09.12. 13:37:41

Gondolom, ennek a szar(gentíni) libának a diktatúrára vonatkozó minden szava igaz. Vagyis akkor posztert holnap hajnalban szépen bepakolják egy fekete autóba, valahol egy sötét csarnokban egy izmos hurok szépen elroppantja a nyakát, a családot szépen deportálják, a vagyont pedig kobozzák. Egy igazi diktatúrában így szokás. Ez a szar(gentíni) meg jobb, ha vigyáz odahaza a jégcsákányokkal... Vagy nem?
B.

lobaszopiatej 2018.09.12. 13:39:03

Ájvékolnak a Fideszgecik, ahogyan szorongatják a felkent Gazdájukat!!!

Ellenzéki Tüntető 2018.09.12. 13:47:45

@LebensraumamOsten: "Nem kéne a magyarok nevében nyilatkoznod, amikor pont te nem tartozol közéjük,"

Ja majd te megmondod, ki a magyar meg ki nem :D Nevetséges vagy. Vedd már észre magad hogy összevissza hőbörögsz mert végre, nagy nehezen, masszív külföldi segítséggel sikerült valamit gáncsolnotok.

Ez minden eredményetek. Végre sikerült rúgni egyet. Azt is csak masszív külföldi segítséggel, és ez se vezet sehova, de legalább egy rúgás. Ennyire képes ma az ellenzék.

És látja ezt mindenki. Látni fogja 2019-ban, és látni fogja 2022-ben is.

blah 2018.09.12. 13:49:43

külföldről is úgy néz ki korrupt gecik, de a nyomisereg még mindig a seggét nyalja. a fidesz szavazó most már hivatalosan is agyatlan hazaárulót jelent.

röf 2018.09.12. 13:57:54

A még szűz Szardzsentini marhaság-gyűjteményét csak úgy tudták elogadottnak nyilvánítani, hogy megváltoztatták a szabályokat.
Érezték, hogy ha smaragdot pisilnek, akkor sem lesz meg a kétharmad, erre kitalálták, hogy akármennyi lesz,akkor is annyi lesz amennyi lesz, tehát ők nyertek.
Az igazi demokraták.Ja.Ezek ugatnak.
Meg a honi csahosaik....
Ostoba majmok.

nu pagagyí 2018.09.12. 14:16:54

Aki szembe meg az európai emberek akaratával, az Európa-áruló.

Tom66 2018.09.12. 14:22:00

@nu pagagyí: Az európai emberek nem akarnak bevándorlókat, kizárólag csak a politikusok.

nu pagagyí 2018.09.12. 14:22:00

@röf: Nem változtatták meg a szabályt, csak értelmezte azt az arra hivatott intézmény, ahogy ez egy demokráciában megszokott, nem egyértelmű törvények esetében. Előtte, nem utána.

röf 2018.09.12. 14:25:35

@nu pagagyí:
Értem.
És van tipped, hogy miért pont ÍGY értelmezték?

Tom66 2018.09.12. 14:29:30

@nu pagagyí:Hazugság, folyamatosan a saját ízlésük szerint alakítgatják. Kötök egy szerződést és időnként egyoldalúan módosítgatok rajta, ez valószínűleg sokaknak nem egy szimpatikus eljárás.

nu pagagyí 2018.09.12. 14:33:10

@Tom66: Honnan tudod? Találgatok: magyar közmédia, orosz fake news? Majd, ha szavaznak az európai választott képviselők ilyesmiről, akkor kiderül mit is akarnak és hogyan. Többrétű ez a probléma - jó is, rossz is. De úgysem értenéd, mivel te és a hozzád hasonló agymosott barmok, kizárólag a nektek csináltatott primitív, fekete-fehér szemüvegen látjátok a világot.

Alick 2018.09.12. 14:34:40

"utcára vonulva ki nem csavarja a kezéből a büntetlenséget jelentő hatalmat"

Ez nem szokott működni... ahol ilyesminek látszó dolog történt, az leginkább puccs volt, díszletnek használva a kivonuló - majd utána ignorált - tömegeket (pl. Románia, Ukrajna).

Alick 2018.09.12. 14:36:12

@nu pagagyí: Az "európai emberek" csupán biodíszlet az eurokraták szemléletében... de a hazai "elit" se különb ebben.

nu pagagyí 2018.09.12. 14:36:48

@Tom66: Az egyoldalú módosítgatások ellen talán az itthoni rezsimnél tiltakozzál mint magyar állampolgár, akinek súlyosan sérti saját állama a jogait.

nu pagagyí 2018.09.12. 14:50:25

@Alick: Én csak Orbáni stílusban fejeztem ki magam. Az európai népszuverenitást kifejező EP döntő többsége utálatát fejezte ki Orbán rezsimjével szemben. Lehet okulni belőle, de félek, nem fog. Európa most kifejezte, mit tekint európai értéknek, így Orbán az európai értékek rendíthetetlen bajnoka akár hozzá is kezdhet azok megvédéséhez (jogállam, liberális demokrácia, szabadságjogok, stb.)

sas70 2018.09.12. 14:50:39

@Ellenzéki Tüntető: És az melyik réteg aki putyin faszát szopja és diktátorokkal ölelkezik?

pulsarito 2018.09.12. 14:51:28

@LebensraumamOsten:
hát öreg te annyira buta vagy, hogy az másr fájdalmas.
kiragadva csak egyetlen mondatot zavaros elméd fenti löttyedékéből:
"a magyar nyelvet is pusztán azért használjátok, mert lusták és buták voltatok másik nyelvet kellően magas szinten elsajátítani"
Köztudomású, hogy a magyar nyelv az egyik legnehezebb a világon, tehát ennek elsajátítása már önmagában feltételez egy bizonyos átlag feletti intelligenciát, ez alól a törvényszerűség alól te vagy az egyik olyan kivétel, ami erősíti a szabályt!
További kellemes röfögést.

pulsarito 2018.09.12. 14:57:10

@sas70:
Segítek: Merkel mutti és sleppje.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.09.12. 15:41:58

Az egészben az a vicces, hogy mindenki azon háborog, hogy "híííjjj lop a viktor", miközben az egész euroszocializmus az ostoba vissza nem térítendő kölcsönös pályázatokkal pontosan a helyi establishment lefizetésére lett kitalálva.
Azzal, hogy a nemzetközi multimilliárdos NGO-kat, mint az AI "civileknek" nevezik és erőltetik, hogy demokratikusan megválasztott helyi kormányokkal szemben, mint állam az államban járjanak el nagyon kilóg a lóláb, hogy itt a demokrácia védelme helyett éppen a demokrácia eltiprásáról van szó.

Basáskodhat akármennyit a viktor, piti kis gengszter csak az európai airzstokráciához képest, és most kiesett a kegyeikből, mert nem volt elég keményvonalas gyarmatosító, nem úgy mint a Brüsszelben nyáladzó MSzP és egyéb utódpártok.

Lehet bármit is mondani az LMP-ről, de ezért megint elvált a szar a májtól, hogy ők nem rohantak a jelentést megszavazni, és az országba belerúgni, csak mert Orbán Viktort belföldön nem sikerült kellően kordában tartani, és rendes demokráciát kiépíteni.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.09.12. 15:49:58

@nu pagagyí: igen, lehetne például népszavazást tartani arról, hogy szeretnének-e az emberek európán kívüli bevándorlókat befogadni. A demokratikus Európában biztosan nem pár demagóg akarná átmosni az emberek fejét és közben szavazókat importálni, hogy megfossza a benszülött lakosságot a földjétől és az országától, anélkül, hogy erről egy népszavazást is tartanának.

kritizator 2018.09.12. 15:52:24

@törppicur: A lopás ugye relatív, nem mindegy ki lop? És ha még marad is az miért baj?

BAROM

Írom ezt neked jobboldali szavazokent.

BiG74 Bodri 2018.09.12. 16:59:27

@kritizator:
Nem fogja meghatni.
Mijaz hogy jobboldali szavazó? Az mi?

Mickey Pearce 2018.09.12. 17:20:30

@LebensraumamOsten: Látod te tipikus debil européer liberális barom vagy. Nem tudsz rólam semmit, csak a nektek beadagolt toposzokban tudsz "gondolkodni". Annyira szánalmas idióták vagytok hogy elképesztő.
Ezen az alapon egyébként te meg a CEU pincéjéből nyomod a liberálfasiszta hazáruló propagandát és kampós orrú zsidó vagy :-)))

Korunk egyik legnagyobb gondolkodója · http://magiavali.blog.hu 2018.09.12. 17:34:24

@sakkosfx: Azért ezzel vitatkoznék. Bátran elpucolt Svájcba, amikor hírét vette a netadós tüntetésnek, hogy - hivatalosan - meglátogassa a lányát.

Alick 2018.09.12. 18:13:11

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: +1
Ez a szavazás az EP választások előtti politikai erőpróba volt.

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2018.09.12. 19:15:14

"Orbán Viktor gyáva, és most szétrúgták ezért a seggét."

Marhaság, Orbán ment látott, gyözött.
És ez a szavazatokban is meg fog mutatkozni. Máris tovább erösödött a fidesz, kozelit a 60 %-hoz, a biztos párt választok között.

simonpali 2018.09.12. 19:31:12

Gondolom,többször is ejakuláltál,amikor írtad ezt a "cikket".Orbán, oh oh Orbán ,Orbán ,Orrrrbbááán.....Ooooooorrrbááánnn......!!!És már kész is voltál. Ráadásul még Gyuri bácsi fizet is a rendszeres rárántásért. Így aztán szép az élet,nem igaz?!

A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!! 2018.09.12. 19:44:03

Nevetséges az egész habverés !!!

Nem számit mit mondanak, hazudoznak az unioban, mi SEMMILYEN KORÜLMÉNYEK KÖZÖTT SEM FOGJUK BEENGEDNI A NEMIERÖSZAKOLO ARABJAIKAT !!

Budapest a kutyaszar városa 2018.09.12. 20:40:28

@F1 L M: Bosszantó az igazság ? Visszanyalt a saller ?

pina noir 2018.09.12. 21:43:49

@LebensraumamOsten: Szoptatok, és szopni is fogtok még egy jó darabig, mert kicsi az agyatok..:)

pina noir 2018.09.12. 21:49:37

@nu pagagyí: Szép lassan bezárulnak a kapuk. A spanyolok is elhajtják majd a libsiket, aztán nem lesz hol bejönni. A bevándorlásellenes pártok pedig előbb-utóbb kormányba kerülnek északon is. Haladunk, ha lassan is..;)

Ma Baker 2018.09.12. 22:14:08

Tehát mindenki hülye csak az nem aki Orbán ellen szavaz. Hogy miért? Mert csak! Mert mészáros és mert mészáros meg azért is mert mészáros. Meg egy kis szaros pelenka ott ahol nincs kuka a közelben.
Azt hiszem már sejtem hogy valójában ki a hülye. Aki ennyire arcpirítóan gyenge érvekkel próbálja Orbánt gyengíteni. Olyan gyenge érvekkel hogy az már inkább erôsíti.

BiG74 Bodri 2018.09.12. 22:38:52

@Ma Baker:
A pelenkát hagyjuk. Mészáros pedig egy a sok közül, de jó példa ahhoz, hogy ennél sokkal többször írd le.
Az első mondatod, pedig pontosan annyira értelmetlen, mint az, hogy aki ork ellen szavazott az meg hazaáruló, csak ez kicsavarva pepitában.

HgGina 2018.09.12. 22:50:41

Valaki összefoglalná az írás és a hozzászólások lényegét egy bővített mondatban? Ne kelljen már végigolvasnom az egészet!

F1 L M 2018.09.12. 23:05:17

Ma nulláztátok le magatokat buzik. A gazdáitok már előrehozott választást vizionálnak. Bár az lenne! dk lmp kihullana meg az mszp-p is 10% alatt volna. Mennének a történelem szemétdombjára ahová valók.

F1 L M 2018.09.12. 23:09:03

@BaGabi: Gabriella, ha finom a pinád kinyallak.

cardiobascuralis 2018.09.12. 23:26:33

Ezt a félig írástudót mint jelzőt nem kellett volna említened Mészáros Lőrinccel kapcsolatban, mivel e téren kb. egy szinten vagytok.
Ugyanis te is pocsékul írsz. A helyesírásod nulla, a fogalmazásod szintén.

cardiobascuralis 2018.09.12. 23:38:54

@F1 L M:
Annyira finom biztos van, mint Orbán fosos segge, amit naponta többször kinyalsz.

cardiobascuralis 2018.09.12. 23:41:17

@simonpali:
Ahogy biztos te is többször ejakuláltál, amikor ezt a hozzászólást ideböfögted.
Pont így:
Orbán, oh oh Orbán ,Orbán ,Orrrrbbááán.....Ooooooorrrbááánnn......!!!
Csak te közben nyaltad is a gazdád fosos seggét.
És már kész is voltál.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.09.13. 02:07:29

Nemrég néztem meg Viktor beszédet. Ő is beszél arról, hogy olyan állítás van benne ami nem igaz, meg konkrétan hivatalos delegáció sem jött soha, szóval az az adatfelvétel sem éppen úgy működött, ahogy, kellett volna.

Schiffer is írt egy hónapja egy cikket erről (Oké lehet őt is utálni, de ettől még szépen végigvett sok pontot, ami kvázi arról szól, hogy direkt kiverje a biztosítékot Brüsszelnél, és szépen vissza lehessen lépni belőle, meg egy csomó olyat,ami évek óta nem is úgy van. Teljesen mindegy, hogy JÓ vagy ROSSZ, de nem ÚGY van, ergó szét lehet majd cincálni a jelentést, és a végén marad 3-4 tényleg érdekes pont, amiben valamit csinálni kell.)
De! Olvasom mindenhol, hogy a kormány megbukott, mert itt a bizonyíték, hogy lop-csal-hazudik-kirekeszt stb stb. Mondja Újhelyi István, hogy ilyenkor egy tisztességes kormány lemondani. Nem akarok visszamenni az öszödi beszédig, de csak egy mondat. Akkor a saját miniszterelnöke mondta, ezeket a saját kormányzásáról. Akkor valahogy nem volt ilyen finnyás a lemondás ügyén. Na mindegy rég volt, ma meg ma van :) Csak a kettős mérce miatt említettem meg.
Éppen ezért sem értem ezt a fene nagy megbukott meg mondjon le fröcsögèst.

1: Kb az történt, hogy a Parlament kiadta a Tanácsnak, mint illetékes szervnek, hogy, vizsgálja meg ezt a témát, amiről ez a jelentés szól. Ilyen otthon is van. Vannak parlamenti bizottságok, ahol a Parlament szavaz arról, hogy egy bizottság másszon bele mélyebben a témába, vagy ne. Pont, mint most. Itt megjegyezném, hogy a lengyelek ellen tavaly december óta elvileg folyamatban van ugyanez, és még egy mondatot nem mondott a Tanács, szóval elég lassú ez a malom...

2: Aki szerint le kell mondani, az megfigyelte, hogy jelenleg a kormánynak nem volt lehetősége érdemben védekezni? De ez nem is baj, hiszen a Tanács feladata a kivizsgálás, magyarán most, hogy oda kerül az ILLETÉKES szervhez a dolog, nyilván lesznek iratbekérések, meghallgatások, és érdemben az érintett álláspontját is meghallgatják.Ott nyilván részletesebben kifejtheti, hogy miért érzi a jelentés egyes pontjait falsnak, ahogy ugye Viktor is mondta, hogy több pontja csúsztatás. Illetve mivel védi a problémás részeket.

3: Ezek után nyilván, ha még mindig fennáll a probléma, magyarán megalapozott volt a vád, akkor meg kell oldani, visszacsinálással, vagy ha nem akarja az érintett, akkor jön bünti..

És ennyi. Direkt írtam általában a pontokat! Mert egyszerűen ez az ügymenet és kész. Az első lépésben amikor úgymond bepanaszolnak, meghallgatás nélkül, érdemi védelmi lehetőség nélkül, akkor szerintem igencsak elrugaszkodott dolog arról beszélni, hogy megbukott/mondjon le / stbstb. Ez tök független a Fidesztől. Most majd nyilván részletesen elmondjak, hogy, szerintük mi a hiba, és tessenek reagálni rá tisztelt magyar kormány. Aztán beszélnek róla jó sokat, majd valahova kilyukad az ügy. Mint BÁRMILYEN vitás ügynèl.
Számomra az a félelmetes, hogy emberek mindenféle cikkeknél fröcsögnek összevissza, anélkül, hogy ezt azt egyszerű láncot végiggondolnák.
Még egyszer, direkt nem írtam bele a Fideszt, mert ezt MINDEN esetben így megy.

A másik dolog, hogy szerintem, de ez csak az én véleményem,az lesz, mint más sokszor. 1-1 dologban a Fidesz visszalép, hogy "lám mi konstruktívak vagyunk", 1-1 dologban majd lazít, pár dologban meg valamit megegyeznek, és el lesz sikálva. Azért Orbán nem hülye. Lehet rá fűt-fát kiabálni, meg kiakadni rá, hogy miket művel, ezt nem vitatom, és nem is azért mondom, hogy a seggét nyaljam. De ettől még nem hülye. Nagyon is megfontoltan teszi, amit tesz, a saját dolgai irányában. Az más kérdés, hogy erről kinek mi a véleménye ugye.

kritizator 2018.09.13. 09:22:20

@BiG74 Bodri: jobboldali, azaz nem baloldali, másképpen "VALÓDI" kereszténydemokrata

F1 L M 2018.09.13. 11:40:23

@cardiobascuralis: Téged régóta ismerlek más tematikájú blogokról. Annyi marhaságot irkálsz, hogy a te véleményedre nem adok. Azon meg meg sem lepődök hogy lipsi vagy. Mert ennyi ésszel más nem lehetsz.

Weißkopf 2018.09.13. 11:53:25

@Tom66: "Kötök egy szerződést és időnként egyoldalúan módosítgatok rajta": csak nem a gránitszilárd magyar alaptörvényről beszélsz?

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2018.09.14. 12:05:57

"és utcára vonulva ki nem csavarja a kezéből a büntetlenséget jelentő hatalmat."

Az állando gazdasági összeomlás mellett, ez másik 8 éves vizioja libbantaknak. Hogy mostmár aztán mindjárt mennek az emberek, es meglincselik az Orbánt.
Ja láttuk multkor, mikor elöláncot akartatok a parlament köre. Annyian voltatok, hogy nem hogy parlamentet, de még egy szemeteskonténert sem tudtatok volna körbe érni. :))))))))