" Már hat éve nem beszélgettünk egymással, de egyenrangú felek között ez említést sem érdemel. Köszi, hogy akkor meghallottad kérésem, és a hatalomba segítettél. Na jó, neked is ígértem fűt, fát, templomot, millió hívet, de ugye te sem gondoltad komolyan be is tartom azokat? Végül is a választók is bevették amit akkor mondtam, de én már abban az időben biztos voltam benne sikerül őket átvágni, ahogy azt veled is megtettem. Ők sem haragudtak meg rám, még újra is választottak kis segítséggel, meg némi törvény módosítással a javamra, neked sem kellene már ezen rágódni, tehát akkor ezt a témát akár be is fejezhetjük.

Végül is nem sok bűnt követtem el amiért hozzád kellett volna fordulnom bocsánatért. Megvédtem az emberek magánynyugdíját, mára már egy vasat nem lehet belőle megtalálni, de így legalább nem fogja más zsebre tenni. Kicsit alakítottam a munka törvénykönyvén, hagy legyen már olcsóbb a munkaerő az országban, és tanulják meg beosztani a csökkentett munkabért ugyanazért a munkáért amit addig végeztek. Na jó, azt mondtam nekik ez jó dolog, és előre visz, meg milyen versenyképes az ilyen jövedelem. Végül is lehitték, még nem lógok az akácfán. Persze az is kellet hozzá néhányan jól járjanak a változtatással, és lehessen rájuk hivatkozva a többit kábítani, na és persze elmúltnyócévezni. Bejött.

Kötöttem pár szerződést, amit nem tárgyaltam meg senkivel. De mindig ezt teszem, engem más véleménye nem érdekel, csak a magam akarata számít. Hogy prüszkölnek már Paks ellen, vagy mennyire nem tetszett nekik a baltás gyilkos eladása gázért, de pont nem érdekel a véleményük. Nekem jó volt az üzlet, nyitottam keletre vagy valami ilyesmi, a többi meg mehet panaszra hozzád, azzal nem sokra megy.

Bevezettem egy csomó új adót, amiről azt állítottam az végül is nem az. Elhitték? Nem! Kifizették? Igen? Belebuktam? Nem! Ezt sem neked köszönhetem, hanem az országnak ahol engem választanak meg főnöknek. Tehát ezt sem kellet veled megbeszélnem, még a segítséged sem kellett. Meg különben is, kitaláltam nekik a rezsicsökkentést, amire végül is ráfizettek, de ez az ő pénzük, azt meg úgy költöm el, ahogy akarom. Ha nem rájuk, akkor inkább magamra, kinek mi köze van hozzá, mindent meg tudok magyarázni.

De azért azt nem mondhatod, érted nem tettem semmit. Ott van például az oktatás, ahol bevezettem a hittant, kötelezően. Meg még sok mindent, amire azt mondtam fejlesztés, de közben csak vízfej lett belőle. Még meg is akarták buktatni a Klikkemet. Na erre mit teszek? Még nagyobbat növesztek. Maradjon a hittan, hogy te is csendben legyél, legyenek a tanárok kiszolgáltatva nekem némi fizetésemelésért amit végül is többletmunkáért kapnak, a tanulók meg cipeljék a nehéz táskát, legyen jó sok órájuk, ahol alig tanulnak valamit, de így ne érzik közben az éhséget, amire azt mondták az náluk életforma. 

Ja, és az egészségügy. Na ott aztán szükség van rád. Azt már annyira szépen fejlesztettem, mindenki hozzád imádkozik benne. Az orvos a műtéti eszközök meglétéért, a nővér a fizetéséért, ami nem elég neki egy hónapra. A beteg meg a gyógyulásáért. Gyógyszer, szappan, törölköző már régen nincs, a kaja förtelmes, de azért még ott vagy te nekik. Ezt nekem köszönheted.

Az utóbbi időben néha elgondolkoztam hozzád fordulok némi segítségért, de valahogy mindig kimentél a fejemből, amikor a gyógyszerek hatottak. Kicsit sok volt a bukta körülöttem, de végül is mindent tagadva eddig megúsztam a balhét. Persze a haverok okozták nekem a gondot, de értük mindent megteszek, velük magamat is védem. Ott van például az elmebeteg barátom a jegybank élén. Tudtam róla hogy hülye, de senki nem tud ellopni egyszerre annyi lóvét, amit neki ott sikerült. Ebből adott pár rokonnak, mert első a család, de vett magának cicababát is, pár kastélyt, irodát, toronyórát, meg zongorát, bár nem is tud zenélni. De hát ha ez megnyugtatja, és nem tőlem veszi el, hanem én is kapok belőle, hát akkor ugye teljesen rendben van a dolog. Akinek meg tetszik, abból hazaárulót csinálok a nyolcvan milliárdos köztévémben. Már aki azt nézi.

Meg ott van ugye a Lőrinc, aki nem strómanom, csak azt csinálja amit mondok neki. Ha kell földet vesz nekem, ha a feleségem már nem akar többet a nevére venni, ha kell, ásványvíz üzemet, ahhoz meg én adok neki piacot. Na meg újságot is vesz, de annyira hülye a lelkem, nem tudta a mait, vagy a tegnapit kell hoznia. Hát az egészet megvetettem vele, legyen nekem is Népszabadságom. De ez végül is nem bűn, én jól járok, az újságban nem buktatnak meg, így enyém marad a hatalom.

Volna még miről beszélnünk, de lassan mennem kell, már fütyülnek nekem. Na ez nem a kisvasutam helyes kis jele, mert már az is van nekem a sok szép stadion mellett, de még nem igazán kell tőle félnem, és hozzád fordulnom miatta. Ez csak amolyan megelőző beszélgetés, ha mégis csoda történne, és mindenki elkezdené az eszét használni, és nem azt hinné el, amit mondok neki. A menekültes buli is jó volt, a sok kék szar plakáttal. csak azóta sem bírom előszedni, meg nincs is belőlük elég a határon akivel riogatni lehetne. Persze most azt mondanád a keresztényi szeretet, meg a pápa, meg a rézfaszú bagoly. Nekem a menekültek csak arra kellettek, ne lássák mennyit lopok, hogy nem tudok kormányozni, de még evezni sem, hát inkább erről beszéljenek, mint az én alkalmatlanságomról.

Lassan lépek, Tóni jön a helikopterrel, megyünk az Árpihoz akit nem ismerek, és ki kell vezetnem a letelepedési kötvényt a piacról. Majd az Andivel, a szivarossal megbeszéljük hogy mi legyen a következő üzlet, amivel jól keresünk,csak az adófizetők fáznak rá. Mert inkább ők járjanak rosszul mint nekem legyen levesebb pénzem. A többit később, mondjuk hat év múlva az alaptörvényem tizenkettedik módosításánál, amilyen balfasz ország ez." BANDITA.

Címkék: törvény ima lop hazudik Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr7411924783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hosaka 2016.11.02. 19:05:29

Az ima a vasvillához rövidebb.

Jakab.gipsz 2016.11.03. 10:31:37

Ha már szóba került az ima és a nagyfőnök, a Teremtő, vonjuk kérdőre.
Kinek a józan eszéért imádkozzunk, (hát ha segítesz nekik), Soros Gyuri (Cipolla) a mágus, vagy az engedetlen kisinas Viktor józan eszért.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.03. 10:38:35

Utóirat:

Drága Ferenc !

Visszatérésedért évek óta hiába küzdök, és boccs hogy most csak ez a színvonaltalan szar juott eszembe, de a napi Soros alamizsnáért meg kell dolgozzak.
Remélem a táborunk átlépi egyszer a bűvös 300 ezer főt, és azt a hárommilliót sikerül elbizonyatalanítani ezekkel a kitalált marhaságokkal.
Más esélyünk nincs arra, hogy újra eladjuk az ország maradék erőforrásait, elprivatizáljuk a közműveket, gyárakat, mint körábban.

Ölel leghűségesebb híved,
Bandita

Hajdú Peter 2016.11.03. 11:01:17

Na hat pont erre volt szukseg, egy ujabb elmehaborodott libbant gunyolodasra. Ez most tuti mindent megvaltoztat, es aki eddig a nemzeti oldalon volt, az ezutan a Soros altal penzelt orulteket fogja tamogatna.

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.03. 11:08:20

@Jakab.gipsz: @Ballib cenzúrázók réme 18: @Hajdú Peter: hú kommunista "elvtársak" de gyorsak vagytok. Bónusz van a láthatáron árpitól? :D

sírjatok 2016.11.03. 12:35:17

@fidesz maszop dk egykutya: Ja ja, tök lehetetlen, hogy a 3 millió jobbos közül többen kommentelnek, mint a 300k balos közül. Ez csakis valami összeesküvés lehet, meg fizetett trollok.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.11.03. 13:07:29

Látom a narancskommandó éber. Az oroszok le vannak maradva, birca sehol.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.11.03. 13:08:31

@Ballib cenzúrázók réme 18: Még mindig kerülöd. Hol a manyup? Hol az Eximbank 600 milliárd adóssága? Hova tűnt 10 milliárd euró a valutatartalékból?

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.03. 13:19:53

@sírjatok: jaj "elvtárs" komolyan a közismert fizetetett kollégáidat akarod rejtegetni?

Milyen 3 millió jobbosról, meg 300k balosról beszélsz? Eltévedtél? Kérdezd már meg árpit, hogy most mi van :)

Jakab.gipsz 2016.11.03. 13:34:22

@fidesz maszop dk egykutya:
Nocsak- nocsak már is eltértél a tárgytól.
Az ima hol maradt?

Jakab.gipsz 2016.11.03. 13:51:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Jó igazad van számolgassunk!

1989- ben Magyarország lakossága 10,7 millió fő, állam adóssága 20 milliárd dollár, a magyar nép tulajdonában volt a nemzeti vagyon 98-95 %-a.

Jött Soros Gyuri és meg szakértette az országot, tudod Ő Cipolla a nagy mágus, és megállapította, hogy ez nem demokratikus. Tehát mert az állam rossz gazda, majd a piac megoldja, módszertan szerint.
Ma így állunk: lakosság 9.9 millió fő (-) mínusz a a betelepülők, szumma adósság kb. 105 milliárd dollár, a nemzeti vagyont pedig elvitte a cica, a maradék vagyon kb 25-30 %.
Soros a rengeteg eszével, tudod Ő filozófus, most a világ békét szolgálja, és a javaslata szerint hiányzó létszámot migráncsokkal pótoljuk. Szóval kinek az eszért is kell imádkoznunk?

chrisred 2016.11.03. 14:11:32

@Jakab.gipsz: A magyar nemzeti vagyon 98-95%-át úgy kell érteni, hogy a teljes vagyonmennyiségből levonjuk azt, ami egy fabatkát sem ért?

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.03. 14:15:20

@chrisred:

Az hogy a Gyurcsány féle komcsi slepp bagóért adták el maguknak pl a Motim féle gyárakat, közműveket, ingatlanokat, az nem azért volt, mert azok semmit nem értek, hanem azért volt, mert mocksos tolvajok !

monddazigazatmar 2016.11.03. 14:17:09

Ejha, tehát itt éheznek a tanulók- ami azért furcsa, mert elvileg mindenkinek jár az iskolai kaja ugye?
Meg itt kevesebbet keresnek mint 2010ben - ami szintén furcsa, mert most 180 az átlag 2010ben pedig 120volt.

De nyugi, nagyon picit kell már csak kibírnotok, másfél év, itt a választás, aztán rögtön ti kerültök hatalomba, és végre azonnal demokrácia meg boldogság lesz.

monddazigazatmar 2016.11.03. 14:18:48

@chrisred: "A magyar nemzeti vagyon 98-95%-át úgy kell érteni, hogy a teljes vagyonmennyiségből levonjuk azt, ami egy fabatkát sem ért?"
Azért csak találtak rá vevőt azok a zsenik ugye?
Sőt olyan is volt, hogy a vevő is talált még újabb vevőt, aztán továbbadta drágábban, ugye?

Netuddki. 2016.11.03. 14:23:36

@monddazigazatmar: "Ejha, tehát itt éheznek a tanulók- ami azért furcsa, mert elvileg mindenkinek jár az iskolai kaja ugye?"

Ja, jár. Meg is kérik az árát. Úgyhogy a jó qrva anyád picsáját!

2016.11.03. 14:55:56

@Jakab.gipsz:

"a magyar nép tulajdonában volt a nemzeti vagyon 98-95 %-a" :D Egyrészt lószar volt a magyar nép tulajdonában. Ha a magyar nép tulajdonában lett volna, akkor a magyar nép tarthatott volna tulajdonosi közgyűlést, hogy eldöntse, mi legyen vele, de ilyesmiről szó se volt. Másrészt ócskavas volt az egész, évtizedekkel elmaradt technológiák voltak azok. Ahogy lett konkurenciája egyből elhasalt mind. Nem véletlenül mentek a magyarok Bécsbe Sony meg Philips tévét venni a robbanós Videoton helyett (vagy az Orion volt? már nem emlékszem), meg Jugóba Gorenje hűtőt venni a hússzor annyi áramot fogyasztó Lehet helyett. (Ettől függetlenül a spontán privatizációnak nevezett szabadrablás hatalmas bűn volt, lehetett volna sokkal nagyobb hasznot is kihozni az egészből.)

Az meg a legnagyobb baromság, hogy Soros felel azért, ami Magyarországon történik. Abban az időben a VEZÉR pont hogy Soros követője volt, rajta nem múlott semmi? Tipikus vesztes hozzáállás, mindig mindenért más a hibás... Különben is, a civil szervezetek kritikáját jobb helyeken nem beszüntetik, hanem figyelembe veszik, ha jogos. Milyen hatalmas VEZÉR az már, akinek csípi a szemét pár, huszon-egynéhány fős kis társaság?

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.03. 15:20:15

@randomnotexists:

Téged tényleg nem zavar, hogy Soros Gyuri listázza a számára megbízható EU-s képviselőket ?
Akik mit ad isten, épp a Magyarországot fikázók táborának szerves részei.

magyarhirlap.hu/cikk/64066/Hazank_biraloi_Soros_szovetsegesei
Hazánk bírálói Soros szövetségesei
Titkos lista készült az Európai Parlamentben a spekulánsnak megbízható képviselőkről
----

Avagy nem zavar, hogy a magyaroknak járó Norvég pénzeket saját ál-civiljeinek és azok hamis jelentéseket készítenek:

valasz.hu/itthon/ezert-titkoljak-hogy-kik-minositettek-le-magyarorszagot-113703
Sasszem olvasónk időközben jelezte, hogy ha nagyon akarjuk, megtudhatjuk, Magyarországról kik vettek részt a jelentés elkészítésében. A Nations in Transit függelékében, a köszönetnyilvánítás résznél ugyanis ömlesztve fel van sorolva egy regiment ember, akinek a Freedom House a háláját fejezi ki a közreműködésért. Ha pedig rákeresünk a Hungary kulcsszóra, megkapunk nyolc nevet – az anonimitás legnagyobb dicsőségére.

---------

Avagy nem zavar, hogy most ezekben a percekben is közösségi hálózat manipulációt kutatja, a saját politikai céljainak elérése végett ?

888.hu/article-soros-titkok-iv-internetes-megfigyelesen-dolgozhat-az-open-society
Soros-titkok IV.: Internetes megfigyelésen dolgozhat az Open Society

felhasználói aktivitásról készít rendszerezett térképeket, amelyeket később algoritmusokon keresztül egyedi, online preferenciák manipulálására használ fel.

----

Az eredeti angol források itt:
dailycaller.com/2016/08/29/leaked-soros-document-calls-for-regulating-internet-to-favor-open-society-supporters/

monddazigazatmar 2016.11.03. 15:30:46

@Tibi !: Tehát azt állítod, hogy nem kapnak a gyerekek kaját az iskolában, ugye?
A te kurva anyádat amúgy.

Jakab.gipsz 2016.11.03. 15:38:55

@randomnotexists: Hablatty a magyar szakértő, gyöngye: a Gorenje ugyan azokkal a kompresszorokkal ment mint a Lehel.

Semmit sem tudsz, csak hadovázni és rettegni tudsz, mert minden szavad hazugság és most azért reszketsz, mert az igazság előbb-utóbb de minden esetben kiderül és ti a semmivé váltok mint egy rossz álom.

Virányi András (BANDITA) 2016.11.03. 15:59:59

@Ballib cenzúrázók réme 18: Baszki lebuktattál! Inkább oda adom a fele bérem, csak ne járjon el többet a pofád. Ha megegyezünk okosba, számlát is adok, azzal kitörölheted a szádat, ha már előtte csontig benyaltál a józan ész hiányának. Ölelés elvtárs. BANDITA.

2016.11.03. 16:01:19

@Ballib cenzúrázók réme 18:

"Soros Gyuri listázza a számára megbízható EU-s képviselőket" Ez nem zavar, sőt teljesen normális dolognak tartom. Ilyen listája valószínűleg kismillió szervezetnek, EU-n belüli és kívüli politikusnak, sőt cégvezetőnek is van. Nyilván a Magyarországot "fikázóknak" távolról sincs mindenben igaza, de ez nem azt jelenti, hogy semmiben sincs igazuk.

"a magyaroknak járó Norvég pénzeket saját ál-civiljeinek és azok hamis jelentéseket készítenek" Mi az, hogy "a magyaroknak járó"? Ezek nem Magyarországon bejegyzett szervezetek? Dehogynem. Hadd döntse már el a Norvég alap, a Soros, meg úgy általában akárki, hogy kit támogat a pénzével. Vagy erre is fáj a VEZÉR és csapatának foga? Mitől ál-civilek? Talán hivatásos politikusok? Nagyon úgy tűnik, inkább azért, mert nem azt mondják, amit a magyar kormány és jobboldal hallani szeretne. Ezért is szükséges a karaktergyilkosság, ezért kell Sorost és általában a civil szervezeteket lépten-nyomon szidni, minden megnyilvánulásukat hamisnak kikiáltani. Csak ismételni tudom magam, távolról sincs mindenben igazuk, de ez nem azt jelenti, hogy semmiben sincs igazuk.

"ezekben a percekben is közösségi hálózat manipulációt kutatja, a saját politikai céljainak elérése végett" Na látod ez zavar. Ugyanúgy zavar, mint ahogy az is, hogy ugyanezt csinálja a világ gyakorlatilag összes titkosszolgálata, összes jobb- és baloldali, centrális, és általában mindenféle politikai pártja. De az is zavar, hogy manapság már a bankok is megteszik ugyanezt hitelfelvétel bírálatkor, a munkaadók jelentkezők elbírálásakor, sőt még egyes iskolák is. Ez látod rohadtul zavar.

sírjatok 2016.11.03. 16:03:02

@fidesz maszop dk egykutya: "a közismert fizetetett kollégáidat"

Aham, aki nem azt mondja, amit te, az fizetett.

Nyilván szavazáskor is ezek a fizetettek vannak többen, konkrétan most vasárnap megint kétharmados fidesz lenne, többek közt az ilyenek miatt is, mint te.

sírjatok 2016.11.03. 16:07:17

@randomnotexists: "Hadd döntse már el a Norvég alap, a Soros, meg úgy általában akárki, hogy kit támogat a pénzével. "

Aham, azt hittem, van ilyen választás nevű folyamat, és ott pont nem indult a Soros, szóval akkor utána ne is befolyásoljon legyen szíves politikailag megválasztatlanul és leválthatatlanul, köszönjük.

monddazigazatmar 2016.11.03. 16:07:47

@randomnotexists: "Mitől ál-civilek? "
Mondjuk mert valaki pénzeli őket, és nem a saját kis elhatározásukból csinálnak valamit?
Civil: állatvédő, meg természetvédő, aki eteti a madarakat meg kipucolja a parkot.
Álcivil: négy mancs, aki szerint attól lesz jó, ha az unió betiltja a magyar libamájat - prosored by francia libatermesztők.

2016.11.03. 16:13:05

@Jakab.gipsz:

:D Tényleg ebbe tudtál belekötni? Juj. Nem ugyanazt a kompresszort használták, csak ugyanazon a licensz alapján gyártottak. Ez kb. olyan, mint a régi Dacia is világ életében a Renault koppintása volt, mégis ég és föld volt a kettő.

Te, tényleg annyira reszketek, munkatársaim minden nap rámhívják a mentőt. Ja, nem. :D Nooormáliiiiis?

2016.11.03. 16:17:53

@sírjatok:

"van ilyen választás nevű folyamat, és ott pont nem indult a Soros"

Úgy látom nem érted mi a civil szervezetek lényege, és mi a fékek és ellensúlyok szerepe egy demokráciában. Mi a különbség civil szervezet és politikai párt között.

2016.11.03. 16:26:47

@monddazigazatmar:

A civil szervezet munkatársa nem azonos az önkéntessel. Egy önkéntes ingyen és bérmentve, jellemzően szabadidejéből áldozva végez valamilyen munkát. Egy civil szervezet az ott dolgozók munkahelye, akik nyilván munkájukért pénzt kérnek, mivel élniük is kell valamiből. Tehát egyértelmű, hogy a civil szervezetnek működéséhez pénz kell, amit törvényesen leginkább adományokból tudnak megszerezni (ezért is tartoznak adózási szempontból a non-profit szervezetek közé). Ettől függetlenül az ott dolgozók bizony szabad akaratukból dolgoznak ott.

A négy mancs szerintem is durva volt, egyértelmű volt a részrehajlás, de mint írtam is, nyilván távolról sincs mindig mindenben igazuk a civil szervezeteknek, de ez nem azt jelenti, hogy semmiben sincs igazuk.

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.03. 16:27:52

@sírjatok: nem, aki nem azt mondja amit én az nem fizetett, csak az aki minden post megjelenése után rekord időn belül szajkózza a kormány propagandáját.

Jó persze van pár undorító hazaáruló szarkommunista is köztetek, de a többség azért pénzért nyomja amit a magyaroktól elloptok, és csak kisebb részben hazaáruló komcsi meggyőződésből.

"van ilyen választás nevű folyamat, és ott pont nem indult a Soros"

"Elvtárs" konzisztenciára ügyelj! Eddig azt mondogattátok, hogy a szadesz, maszop a soros pártjai, most meg azt mondod nem indul a soros? Ejjj...

Jakab.gipsz 2016.11.03. 16:46:52

@randomnotexists: Ez a Gorenje ügy csak az egyik butaságod, semmi köze a Dáciához, rossz párhuzam állítás, egy hűtőszekrény élettartama 15 évre volt tervezve. Az ipar is hasonló ciklus időkre, és nem divathóbortra és nem fogyasztási őrületre, nem tervezett elavulásra, ezért nem értesz semmit sem.
Soros nem csak ártalmatlan üzletember, képzett filozófus és pontosan tudja hogyan manipulálja, a mérleg nyelvét azért, hogy mindig az ő tippje jöjjön be, semmi értéket nem termel csak pusztít.
Megrontotta nem csak a magyar nép, hanem a nyugati világ ifjúságát is, gondold el ha egy érettségizett Schultz osztja a németeknek az demokráciából az észt és nekik ennyi is elég, hova jutott a német filozófia.

2016.11.03. 17:09:21

@Jakab.gipsz:

Dehogy rossz párhuzam, szerintem te nem érted miről van szó, vagy direkt nem akarod érteni. De nyilván mindenki hülye divatból vett másikat a Lehet hűtő helyett, amint lehetősége nyílt rá. Részemről erről ennyit.

Soros szidását meg, mint annyi minden mást, a VEZÉR és sleppje az amerikai republikánusoktól vette át. Akik, érdekes módon, minden esetben éltetik és példaként állítják az önerejükből meggazdagodott üzletembereket, kivéve persze ha demokrata az illető. Akkor egyszerre ő lesz minden rossz okozója, az univerzális bűnbak. Érdekes ugyanígy működik Magyarországon, a mesterségesen vagyonhoz juttatott nemzethy gázszerelő az teljesen oké, a tengerentúli Soros meg nyilván Magyarország vesztére tör minden percben. ???

ember100 2016.11.03. 17:15:06

Helló !

Jó cikk :)

Mi a különbség Isten és orbán között ?
Isten nem akar orbán lenni :)

" Hofi "

Jakab.gipsz 2016.11.03. 17:26:03

@randomnotexists: Ha nem ismered az 1930- as évektől és előtte az 1830-as évektől a nyugati filozófia fejlődés történetét, akkor nem is értetheted meg miről beszélek. Sajnos csak az orrodig látsz, egy gázszerelő, vagy Csányi ebben a játékba csak egy nagyra nőtt törpe, nincs jelentőségük abban az teológiai-filozófiai háborúba amely a végkifejlet felé tart.

torró 2016.11.03. 17:29:24

Bandita politika.:DDD Azt írod, Orbán beszélget Istennel. Alul meg az írás végén, az van írva, "bandita"! Most akkor te beszélgetsz egyenrangú (ügy)félként Istennel, vagy Orbán? Vagy magad tartod egyenrangúnak Viktorral, hogy helyette beszélsz? Nem vagy te egy kicsit skizofrén? Ezért is fizetnek? Soha nem szerettétek a tisztességes munkát. Ja igen! Mit mondott Isten ezek után Orbánnak? Meg fogsz bukni fiam? :DDD

monddazigazatmar 2016.11.03. 17:29:35

@randomnotexists: Semmiben nem mondasz ellent nekem, és nem keverem az önkéntességgel.
Igen, az ott dolgozók nyilván kapnak pénzt a munkájukért. Ezzel semmi bajom nincs.
Ha van egy civil kezdeményezés - mondjuk, hogy fessük zöldre az összes tűzcsapot - és erre összejön lóvé, akkor teljesen rendben van, hogy felvesznek egy mázolót és nekiáll dolgozni. Még az is rendben van, ha mondjuk Soros elkezdi támogatni a kezdeményezést, és ad pénzt.
A baj ott kezdődik, amikor civil embernek az esze ágában sincs csinálni valamit, viszont jön mondjuk Soros, kitalálja, hogy akkor jó a világ, ha zöldek a tűzcsapok, ad pénzt és elkezdik festeni. Ezeket hívják álcivileknek.
Mert marhára nem egy társadalmi problémát vagy igényt látnak meg, hanem valakinek az érdekeit képviselik.
Hallottad már a "Helsinki bizottságot" állást foglalni? Mindig mindenbe beleszólnak, jelentenek, okoskodnak stb. Hányan vannak? 20-25 ember tokkal vonóval. Ehhez képest erősen felülreprezentált a véleményük, nem? Valós civil szervezet? Embertömegek támogatják? Nem.

2016.11.03. 17:33:39

@Jakab.gipsz:

Mindenesetre örülök, hogy itt vagy te, aki ismered a végső igazságot, és jó messzire is látsz. Várd csak tovább a végkifejletet, teológiailag. Na csőváz!

Jakab.gipsz 2016.11.03. 17:36:08

@ember100:
Soros Gyuri viszont szeret demokrácia exportőr Istent játszani.
Ha viszont az ember lelke darabka a teremtő lelkéből, "Isten" tépi a haját a sok idióta gyermeke miatt.
Következtetés képen: mostanában még "Istenek" sem jó dolog lenni.
Ha már viccelődünk, fejezzünk be egy gondolat menetet, sajna ez Gézának nem adatott meg.

Jakab.gipsz 2016.11.03. 17:38:22

@randomnotexists: Nyugi nem én vagyok az okoska, viszont a végkifejlet prózaian egyszerű.

sírjatok 2016.11.03. 17:42:22

@randomnotexists: Tényleg nem értem. Két mondatban össze tudnád foglalni, mi a fékek és ellensúlyok rendszere, és miben különbözik a hatalmi ágak szétválasztásától, és miért lenne ez jó nekünk vagy hogyan lett ez ennyire releváns mostanában és miért nem volt az mondjuk 2010-ig?

De nem ez a lényeg. Van egy üzletember (vagy érdekcsoport, nagyvállalat, tök mindegy), neki vannak érdekei, nem hülye, ezért úgy szeretné mozgatni a szálakat, ahogy neki kedvező, pl. olyan törvényeket hozzanak vagy olyan adózás legyen vagy a politikai klíma úgy alakuljon (pl. nato vagy putyin), ami az ő érdekeltségeinek jó.

Mivel nem választották meg, senki nem szavazott rá, teszi ezt mindenféle civil szervezeteken, alapítványokon keresztül olyan módon, hogy azokat támogatja (pénzzel, befolyással, bármivel), amik az ő céljainak megfelelőek. Ez a lobbizás, soft power, befolyásolás. Egy olyan ember vagy érdekcsoport akaratának képviselése, akit senki nem választott meg és nem is lehet leváltani.

Ezt nagyon helyes hogy korlátozzák.

Egyrészt értem én, hogy ha az Opel ki tudja bulizni, hogy mittudomén az új építésű autógyárakra legyen adókedvezmény, és ennek következtében idejön és munkahelyeket hoz létre, akkor ez egy jó dolog, win-win szituáció.

Másrészt ha van egy téma ("welcome refugees", hogy messzire ne menjek), amit az állampolgárok túlnyomó többsége visszautasít, de néhány érdekcsoportnak mégis valamiért érdekében áll a témát erőltetni, akkor az már komolyan szembemegy az emberek többségének érdekével.

sírjatok 2016.11.03. 17:47:31

@fidesz maszop dk egykutya:
...
ha van 3 millió jobbos meg 300k balos, akkor annak az esélye, hogy fideszes/jobbikos kommentel először, ~90%.

Emögött fizetett trollokat keresni paranoia.

ember100 2016.11.03. 17:48:22

@Nagyorrú Barbi:
Helló !

Ja persze :)

Mekkora egy SEGG vagy !

Nem bírod ha a vezíred kritizálják :)

2016.11.03. 17:49:14

@monddazigazatmar:

Abban az volt a lényeg, hogy "Ettől függetlenül az ott dolgozók bizony szabad akaratukból dolgoznak ott."

Ezért értelmezhetetlen a felvetésed, hogy "viszont jön mondjuk Soros, kitalálja, hogy akkor jó a világ, ha zöldek a tűzcsapok, ad pénzt és elkezdik festeni" Kinek ad pénzt? Ha nem lenne civil szervezet (amiben szabad akaratukból emberek dolgoznak), akkor kit támogatna? Mondjuk pont ez az "illiberális demokrácia" egyik célja, hogy ne legyen civil szervezet, legalábbis olyan ne, akiket nem irányíthat a kormány. Ráadásul nem festhetik csak úgy át amit akarnak, a civil szervezet lényege, hogy javasolja a tűzcsapok zöldre festését, mert xy indok alapján jobbnak tartja, aztán az illetékes szerv vagy egyetért vagy nem. Ha mondjuk nem tűzcsapok színéről van szó, hanem valami komoly dologról, mittomén jogsértésekről (lásd TASZ), hát nyilván nem kötelezi semmi a civil szervezetet, hogy belenyugodjon a válaszba, ilyenkor szokás (remélhetőleg) független döntést kérni, azaz bírósághoz fordulni.

Más szóval, attól, hogy nem társadalmi igényt látnak meg, attól még egyáltalán nem biztos, hogy valakinek az érdekeit képviselik. Illetve, attól még simán lehet, hogy a társadalom érdekeit képviselik. Attól, ha X ügyben nem értesz velük egyet, attól még nem a civil szervezeteket kell el-bloc ellehetetleníteni, hanem X ügyben kell a véleményedet megvédeni.

Másrészt, ha tök mindegy melyik civil szervezet az, de valós és jó érvekkel meg tudja indokolni, hogy miért jobb a zöld tűzcsap mint a piros, akkor miért baj az, hogy ezt ő találta ki, és nem valami népi mozgalom eredménye?

ember100 2016.11.03. 17:54:26

@Jakab.gipsz:
Helló !

Fideszdroidkám Te sem vagy egy nagy lumen :)
Mi közöm közöd hogy a sorosgyuribá mire költi a pénzét.
Mi az hogy demokráciaexport ?
Be akarják csempészni a Demokrácia Bélát.
De azt ugye tudod hogy CSAK oda lehet kell demokráciát vinni ahol NINCS demokrácia.
És EZ a legnagyobb baja a vezírnek !
És mi az amit Hofi nem tudott befejezni ?

sírjatok 2016.11.03. 17:57:16

@randomnotexists: "Ha nem lenne civil szervezet (amiben szabad akaratukból emberek dolgoznak), akkor kit támogatna? "

- van 5 szervezet, az egyik szerint kékre, a másik szerint zöldre, harmadik szerint sárgára stb kéne festeni a tűzcsapokat. Tételezzük fel, hogy mindegyik mögött komoly indokok vannak, és kb. hasonló a társadalmi támogatottságuk
- Van Párhuzamos György, aki most gyártott le egymilliárd kék tűzcsapot, tehát elemi érdeke, hogy a kék tűzcsapot válasszák az emberek.
- Emiatt ezerrel nekiáll a kék tűzcsapos civilmozgalmat támogatni pénzzel és minden egyébbel. Ők sok plakáttal, reklámmal, az egyéb színek lejáratásával meggyőzik az embereket a kék tűzcsapok szükségességéről
- Emiatt kékek lesznek a tűzcsapok, bár objektíven mindegyik más szín is lehetett volna.

Tényleg ez a demokrácia egyik ismérve?

willcox 2016.11.03. 18:07:44

Elképzelem, mi lenne, ha Gyurcsány háza tövében lenne egy stadion, mellette a kisvasút és Mészáros neki gyűjtögetné a milliárdokat. Szerintem már forradalom tört volna ki. Szürreális, hogy a droid urak elnéznek mindent ennek a megalomán törtető törpének.Lelkük rajta.

2016.11.03. 18:10:56

@sírjatok:

Miért kellene két mondatban összefoglalni? Google a barátod.

A lobbizás egészen más műfaj, mint a civil szervezetek. Nem szerencsés keverni a kettőt.

A civil szervezetekre nagyon komoly törvények vonatkoznak, úgy tudom, nem csak adózási, de összeférhetetlenségi és nemzetbiztonsági szempontokból is. Ha ilyen aggály merül fel, ki kell vizsgálni. Volt is ilyen kivizsgálás Magyarországon a közelmúltban, Orbán személyesen rendelte el. 62-ből hányra is sikerült bármilyen bűnös tevékenységet rábizonyítani? EGYRE SEM. Akkor mi a rákról beszélgetünk?

A "Welcome refugees" egy téma a sok közül, itt is igaz az, hogy a civil szervezet ugye sem törvényt nem alkothat, sem a rendőrséget nem utasíthatja, akkor meg mi a baj? Nem fog ettől megváltozni az emberek többségének a véleménye. Sajnos itt is úgy néz ki az a baj, hogy egyáltalán van még olyan, aki el mer mondani egy kormánytól eltérő véleményt. Egyébként személy szerint teljesen egyetértek, hogy minden ország eldönthesse, kiket fogad be és mennyi időre. Ettől függetlenül azoknak a civil szervezeteknek is van igazsága, akik szerint sok helyen tényleg teljesen embertelen, ahogy a magyar hatóságok bánnak ezekkel az emberekkel.

sírjatok 2016.11.03. 18:12:34

@willcox: mert ők mind vak buta droidok, csak te látod tisztán a dolgokat. Más indok nincs és nem is lehet.

2016.11.03. 18:17:27

@sírjatok:

Akkor ha ilyenről tudsz, jelentsd be az illetékes hatóságnál, vagy súgd meg egy jó nyomozó újságírónak! Hogy kiderüljön, a kék tűzcsapot támogató civil szervezet olyan helyről kap támogatást, amelyik maga is érdekelt a tűzcsap üzletben. Ha jók a törvények, akkor ez a civil szervezet bajban van ilyen esetben.

Más szóval, nem a civil szervezeteket en-bloc kell beperelni, hanem azt a civil szervezetet, amelyik nem tartotta be a törvényeket. Kis nüansz, de lényeges.

sírjatok 2016.11.03. 18:20:28

@randomnotexists: "Miért kellene két mondatban összefoglalni? Google a barátod."

Mert nem hiszem, hogy nekem megéri egy órát erre rászánnom. Ha nem foglalod össze, akkor nem tudunk erről vitázni, mivel nem ismerem a témát. Ez van.

"a civil szervezet ugye sem törvényt nem alkothat, sem a rendőrséget nem utasíthatja"
Te is tudod, hogy nem csak ezek a nyomásgyakorlási eszközök vannak, ez ugye a "hard power". A közvélemény befolyásolása, szívhez szóló riportok készítésével, plakátokkal, a menekültek csempészésével, szürkezónás megoldásokkal meg a "soft power". Ezt simán tudja csinálni egy civil szervezet kellő mennyiségű pénzzel, a többség akaratának és érdekének ellenében, egy szűk kisebbség akaratának megfelelően. Leválthatatlanul, aránytalanul.

" ahogy a magyar hatóságok bánnak ezekkel az emberekkel. "

Vagy az olaszok, vagy a franciák vagy az angolok, jaj hagyjuk már. Nem lehet, hogy inkább "ezekkel az emberekkel" van a gond?

2016.11.03. 18:21:12

@sírjatok: Ja még annyit, a demokráciának ebben a példában az az ismérve, hogy minden civil szervezet egyforma elbírálás alá kerül, akkor is, ha sorosgyuri támogatja, meg akkor is, ha a kormány barátja támogatja.

2016.11.03. 18:22:35

@sírjatok:

Értem, kék "TUDTA?" kezdetű plakátok oké, ennek ellenkezője nem oké?

willcox 2016.11.03. 18:25:00

@sírjatok: Ezzel nem cáfoltál semmit. Rohamosan gazdagodnak fidesznyikék? Igen!
Hozzájuk került a termőföldek nagy része ? Igen! Van Orbán háza mellett stadion? Igen!
Romlik az egészségügy? Igen! Van stómanja a csutinak? Igen! Romlik a magyar gazdaság versenyképessége? Sajnos igen! És még sokáig sorolhatnám.

kommenter 2016.11.03. 18:25:42

Beleolvastam a kommentekbe. Tragikus. A fizetett trollok elleptek minden fórunot. Mindenhol ugyanaz a 20 nick vitatkozik a semmiről. Tudjátok mit? Leszarom.....kurva jó életem van egy másik országban és nem vágyok vissza birca-országba. Na ezen lehet csámcsogni , kommentenként 300 forintért a gazdáitoktól. Egyébként meg nyasgem...pááá

sírjatok 2016.11.03. 18:31:21

@randomnotexists: "a kék tűzcsapot támogató civil szervezet olyan helyről kap támogatást, amelyik maga is érdekelt a tűzcsap üzletben"

Most elég hülyének érzem magam, de ugyan melyik más helyről kapna támogatást?

Mert azt tényleg nem hiszem el, hogy vannak szervezetek, amik csak úgy l'art pour l'art jót akarnak az embereknek, mert csak úgy. Itt sajnos gigantikusat jelez a kamuszenzorom, nem tehetek róla, biztos az én hiányosságom. Pontosabban biztos vannak ilyen emberek vagy szervezetek, csak ezek jellemzően nem kapnak megjelenési lehetőséget, se pedig sok pénzt.

Értem én, hogy ez nem érv, sőt ráadásul ez egy logikai hiba amit elkövetek("személyes kétely"), de akkor se hiszem, hogy az ikszedik "demokráciáért aggódó" civil alap tényleg a demokráciáért aggódik, sokkal jobban elhiszem azt, hogy valami érdek van mögötte.

sírjatok 2016.11.03. 18:38:14

@randomnotexists: Valahogy úgy. Az egyiket az emberek megválasztották, a másikat senki nem kérte.

Tényleg nem hiszem, hogy mikor a pl. soros-444 gyakorlatilag végig arról ír, hogy a menekültek majd jól felpörgetik a GDP-t meg tuti nincsenek köztük terroristák, akkor nem az emberek nagy többségének az érdekeivel szemben masírozik.

sírjatok 2016.11.03. 18:42:37

@kommenter: Én tökre irigyellek, jó életed van és mégis az ellenzéki blogokra jársz vissza köpködni a volt hazádat, ez olyan nemes és irigylésre méltó :D

sírjatok 2016.11.03. 18:45:21

@willcox: Igen igen, 6 éve hajtogatjátok hogy mindjárt összedől az ország, azt most fog felminősíteni a harmadik hitelminősítő. Tudod az, ami Peti-Feri-Gordi alatt 5 fokozatot ment le (Ok, Gordi talán nem tehetett róla).

Virányi András (BANDITA) 2016.11.03. 18:51:10

@torró: Próbállak ebbe a magasságba követni, de nem nőttek szárnyaim az evolúció hozzád hasonló fokán. Inkább maradok a földön, te csak szárnyalj az égig, süssön rád a nap, légy boldog, tanulj sokat, jöjjön meg az eszed. A visszaúton vigyázz, a betonba nem csapódni kell, simán csak leszállni. Üdv elvtárs. BANDITA.

sírjatok 2016.11.03. 18:54:36

@randomnotexists: viszont sajna most lépek, nem fogok válaszolni.

willcox 2016.11.03. 18:54:42

@sírjatok: Ha jól tudom még most sem értük el a 2008-as GDP adatokat, ünneplésre igazán nincs ok. Tényleg nem zavar téged, hogy villanyszereléssel foglalkozó cég kap 400 milliót helyből felszálló repülő fejlesztésére és még sok-sok ilyen korrupciós ügy van. Tényleg nem zavar, hogy Mészárosok, Vajnák, Garancsik, Szimák nyernek szinte mindent? Tényleg nem zavar, hogy Botswana mögött vagyunk a protekcionizmus miatt versenyképességben?

2016.11.03. 18:56:06

@sírjatok: Akkor alapíts egy civil szervezetet, amelyik a civil szervezetek tevékenységét kutatja, aztán majd rólad sem hiszik el sokan, hogy tiszta szándékkal csinálod.

wolves84lb 2016.11.03. 19:03:55

@sírjatok: ok. Akkor nem vagy fizetett troll...csupán egy az orbán megvezetett birka agyatlan és gerinctelen híveiből. Hát ha neked ez jobb...lelked rajta.

wolves84lb 2016.11.03. 19:05:54

@sírjatok: vagyis szerinted 3 millió fideszes van? muhahahahahahaha....

wolves84lb 2016.11.03. 19:08:31

@sírjatok:
"Aham, azt hittem, van ilyen választás nevű folyamat, és ott pont nem indult a Soros, szóval akkor utána ne is befolyásoljon legyen szíves politikailag megválasztatlanul és leválthatatlanul, köszönjük."

Aham, mindezek nem zavartak a gengszterváltás előtt, mikor orbán apádat utaztatta Gyuribá angolföldre okosodni. Biztosan a két szép szeméért, ugye?

Szóval, még egyszer:
- fizetett troll-geci vagy, vagy
- agyatlan fideszgeci vagy?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.03. 19:10:07

@sírjatok: "most fog felminősíteni a harmadik hitelminősítő."

Vissza a 2011-es szintre? 6 év helybenjárás? Mialatt minden versenytársunk fényévekre lehagyott?

Te miért tapsolsz a hazaáruló tolvaj orbának? Részesedéest kapsz?

willcox 2016.11.03. 19:13:02

Kedves Bandita, remek írás gratulálok.

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.03. 19:16:04

@sírjatok: "elvtárs" nem kell keresni, itt vagytok ti magatoktól, és elég feltűnően csináljátok. Hol van 3 millió jobbos?

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.03. 19:18:16

@sírjatok: a hitelminősítők véleménye nem számít. Ezt ti mondogattátok amikor eltolcsy ámokfutására a béka segge alá minősítették az országot :D

2016.11.03. 19:19:18

@sírjatok:

Semmi köze.

Egyrészt amikor megválasztották, akkor a menekültkérdés még sehol sem volt.

Másrészt, a kormány véleménye nem kellene, hogy számítson. Igazából a kormánynak a parlament által hozott törvények végrehajtása lenne a feladata (hatalmi ágak szétválasztása ugyebár).

Harmadrészt, a kormány az adófizetők pénzéből terjeszteti a véleményét, a civil szervezetek meg a saját pénzükből, amit adományként kaptak. Hatalmas különbség.

monddazigazatmar 2016.11.03. 19:37:03

@randomnotexists: Az emberek általában szabad akaratukból dolgoznak mindenhol. Vagy te tudsz mondjuk rabszolgaságról?
"Ha nem lenne civil szervezet (amiben szabad akaratukból emberek dolgoznak), akkor kit támogatna? "
Ez úgy működik, hogy Soros rittyent egy szervezetet, ahol az emberek dolgoznak a pénzért. Ha nem azt csinálják amit mond a góré, akkor kirúgják őket, vagy megszűnik a szervezet.
Mit nem értesz ezen?
Most komolyan azt akarod megmagyarázni, hogy összeáll 5-6 lánglelkű állatvédő, megalapítja a négy mancsot, majd ennek örömére betámogatja őket a francia libások szövetkezete?

Jajj, ne már "attól, hogy nem társadalmi igényt látnak meg, attól még egyáltalán nem biztos, hogy valakinek az érdekeit képviselik."
Tehát nincs igény a hülyeségükre, de nem valakinek az érdekeit képviselik, csak az a valaki véletlen támaogatja őket? Ne, komolyan nee.

Miért baj, hogy a civil találta ki, hogy jó-e a zöld tűzcsap. Hát lássuk, esetleg azért, mert a népnek mondjuk nem tetszik? És mondjuk nincs beleszólása?

monddazigazatmar 2016.11.03. 19:57:06

@randomnotexists: "Harmadrészt, a kormány az adófizetők pénzéből terjeszteti a véleményét, a civil szervezetek meg a saját pénzükből, amit adományként kaptak."
Ebben te komolyan hiszel? HOgy adományként kapnak a civilek aztán terjesztik a véleményüket. Nem lehet, hogy úgy van, hogy azért kapnak pénzt, meg fizetést, hogy a kenyéradó gazdájának a véleményét terjessze? Jól bebújva a "civil szervezet álcája mögé? "

Mert tudod Soros György kiállhatna és mondhatná, hogy kék tűzcsapot szeretne, nem is lenne ezzel probléma. Viszont azzal van, ha a TASZ, VASZ, FASZ, Oslói Kongresszus, Malmöi Munkabrigád mindenféle nagyon komolynak tűnő jelentéseket ad ki tűzcsapfronton, feljelentgeti az országot külföldön, hazug cikkeket jelentet meg meg a többi hasonló lépés.

2016.11.03. 20:16:16

@monddazigazatmar: Lehet vádaskodni, de mint már mondtam, a VEZÉR által személyesen elrendelt vizsgálat 62 civil szervezet közül EGYNÉL SEM tudott szabálytalanságot megállapítani. Innentől kezdve ez csak arról szól, hogy az "illeberalizmus" hívei képtelenek elviselni a sajátjuktól eltérő véleményt.

1ghost 2016.11.03. 20:32:26

@monddazigazatmar: @sírjatok: @Nagyorrú Barbi: @Jakab.gipsz: @Ballib cenzúrázók réme 18:

Na tessék! Orbán ócska, gerinctelen szarházi bérhazudozója 6 nicken tolja a fideszes propagandát, de hiába, mert ezt a tetves tolvaj, korrupt, országkifosztó bűnszövetkezetet nemsokára vasvillával kergetik el a magyarok.

És ez számukra még a kedvezőbb verzió, mert az alternatíva, hogy sitten rohadnak meg csontig, annyi gaztettet követtek el az elmúlt 6 évben.

monddazigazatmar 2016.11.03. 20:37:26

@1ghost: Téged tényleg nem zavar, hogy a vak is látja, hogy ez hat különböző ember, külön stílus?

monddazigazatmar 2016.11.03. 20:43:44

@randomnotexists: Bocs, és a vezér által elrendelt vizsgálat járt valami szankciókkal? Elvitték a gulágra a nagy civileket, vagy mi van? Ha semmi szabálytalanság nem volt, akkor mi is volt a bajuk? Őket nem lehet ellenőrizni?

Egyébként milyen marhára meglepő, hogy szabályos a működésük. Ez a rendszer így lett kialakítva, hogy XY érdekei szépen legyenek képviselve-teljesen szabályok szerint. Te meg még tapsikolsz is hozzá.

De ahogy látom, arra legalább nem nagyon tudsz mit válaszolni, hogy ezek miért álcivilek.

monddazigazatmar 2016.11.03. 20:44:54

@1ghost: :D Arról nem is beszélve, hogy ez csak 5. Haver, neked még az is nehézséget okoz, hogy elszámolj ötig? :D

randomnotexists (törölt) 2016.11.03. 20:48:37

@monddazigazatmar: Te miről beszélsz? Ha álcivilek lettek volna, akkor azt a vizsgálat kiderítette volna. Nem derítette ki, tehát nem ál-civilek. Ez a válaszom, és ez az igazság. A többi mellébeszélés. Ha nem tetszik a rendszer, beszélj a képviselőddel, hogy változtassák meg. Bár nélküled is meglesz, nem sokkal a huxit után, ami 2021 körül várható.

1ghost 2016.11.03. 20:55:06

@monddazigazatmar:

Most mi a retkes narancsos, orbánista kurva anyádat számolgatsz? Nem azt mondtam, hogy 6 nicken toltad, hanem 6 hogy tolod!

Vagyis a maradék harminc nickedből előre tudom, hogy még legalább egyen tövig benyalsz itt gazdádnak, hiszen más választásod nincs, különben éhen döglesz! Csaholnod kell hát a csontért.

Te tényleg ennyire hülye vagy, hogy még ezt sem vagy képes érteni?

monddazigazatmar 2016.11.03. 21:48:11

@randomnotexists:
Értem. Aztán hogy is derült ki, hogy nem álcivilek? Mesélj, kiderült, hogy 8-10 jogász meg ujságíró, PR szakember összeállt, mert annyira dühítette őket a sok jogsértés ami szegény menekültekkel történik. Aztán emellé állt a végtelenül önzetlen Soros György, aki abszolút mindenféle érdek nélkül elkezdett nekik fizetést adni, meg tolni alájuk némi pénzt, mindezt azért, mert annyira emberbaráti szeretet járta át.
Egyébként, úgy megsúgom, hogy az ellenőrzés nem erre terjedt ki, hanem arra, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően adóznak, vezetnek papírokat meg ilyenek.

De látom kezd elborulni az agyad, pedig az elején még relatív értelmes voltál. Huxit, mi? Mesélj ki és mikor mondott olyat, hogy ki akar lépni az unióból? Ez a ballib nyekergés rohadt uncsi. Tudom, megszoktátok, hogy bólogatva visszakérdezés nélkül illik csinálni amit a nagyok mondanak, és furcsa érthetetlen dolog az, hogy Orbán vissza mer válaszolni, esetleg megváltoztat dolgokat.

monddazigazatmar 2016.11.03. 21:53:36

@1ghost: Mit nem vagyok képes érteni? Hogy felsorolsz 5 nicknevet, és azt írod, hogy 6?
Hogy hatig nem vagy képes hibátlanul elszámolni?

De higgy amit akarsz, magadat égeted. Én tényleg leszarom, ha azt hiszed, hogy ti vagytok a többség, és ha valaki nem azt mondja amit ti, akkor az fizetett ügynök.
Majd az élet a szátokba szarik megint, aztán gondolkodhattok 2022ig. Bár ennyi aggyal a világ végéig gondolkodhatsz, megoldásra úgysem jutsz.
Ja, elmondom azért azt is, hogy néhány blogon azért nem válaszolnak vissza a hazugságokra, és uralja a ballib szellem az egész foshalmazt mert annyira sokan vagytok, hanem azért mert mindenki mást kitiltott a bloggazda.

randomnotexists (törölt) 2016.11.03. 21:58:45

@monddazigazatmar:

:D Te vádolsz engem bólogatással, mikor már mióta a civil szervezetek, azaz a fékek és ellensúlyok ellen beszélsz itt? Nem gondolod, hogy kicsit tudathasadásos dolog ez? Na jól van, bocsi, de itt már kezd túl mélyre süllyedni ez a dolog. Harcolj tovább képzelt ellenségeid, Soros György és a menekültek ellen! Biztos attól lesz jobb Magyarországnak. Csá!

1ghost 2016.11.03. 22:28:44

@monddazigazatmar: Idegesít ez a blog mi? Jó, lenne betiltani ezt is igaz, mint a nészabit, meg az origót?

Nektek naracsos tolvajoknak, valóságos istencsapása ez az internet. Mert ez még szabad! Nem tudtátok rátenni a mocskos enyves kezeteket.

És ti utáljátok a szabadságot. Ti gazemberek. Mert megírhatják szabad emberek, hogy milyen gané, korrupt, jellemtelen szaralakok vagytok.

De végetek, ti nyomorult országkifosztó trógerek. Mentek a lecsóba. Majd röviddel utána a cellátokba, arra mérget vehetsz.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.11.03. 22:29:48

Soros Gyuri csicskái mosdatják az öreget.
Ennyia sztori.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.11.03. 22:31:23

@1ghost:

Röhejes vagy ahogy dühösen a lábacskáddal toppantassz, meg csúnyákat is mondassz, meg börtönnel fenyegetőzől.

Neked a demokráciával van bajod.
Aza problémád, hogy az az 500 ezer Soros csicksa nem elég a választások megnyeréséhez, és 2018-ban is szopni fognak a kedvenceid.

Ilyen a demokrácia.
Majd hozzászoksz.
Vagy megszöksz.

Nincs más út elötted, és a többi Soros csicksa elött se.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.11.03. 22:32:56

@randomnotexists:

MIért lenne jó, ha idejönne több százezer muszlim azok közül, akiknek eddig a világon sehol nem sikerült integrálódni?

Neked miért célod ez a hazaárulás ?

randomnotexists (törölt) 2016.11.03. 22:44:23

@Legeslegalja:

Magamat idézném, pár hozzászólással ezelőttről: „személy szerint teljesen egyetértek, hogy minden ország eldönthesse, kiket fogad be és mennyi időre” Ettől függetlenül, ismerek rohadt sok muszlimot, akik tök jól integrálódtak. Sőt egy vagyok közülük. De biztos most még nagyobb hazaárulónak fogsz nevezni.

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.03. 22:44:39

@Legeslegalja: most ezért minek váltottál nicket komcsi kakakupac? Annyira szarul nyomjátok, hogy rögtön lebuktok :D

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.03. 22:49:02

@Legeslegalja: "Neked miért célod ez a hazaárulás ?"

Neked pedig miért a hazaárulás a dolgod? Családi örökség?

monddazigazatmar 2016.11.03. 23:13:02

@randomnotexists: A te kis világodban az a fék és ellensúly, hogy néhány szervilis barom valami külföldi spekuláns érdekei mellett a megválasztott kormány ellen száll síkra? Igazad van, ez már túl mély.
Ja, kik a képzelt ellenségek? A nem létező, álprobléma, háború elől menekülő, átutazó, orvosmérnök migráncsok, vagy a rajtuk lévő senki által nem látott harapásnyomok, amik csak és kizárólag magyar határőrkutyák fogaitól származhatnak?
Mert ugye a te kedves fékjeid és ellensúlyaid csak és kizárólag ilyen és hasonló eszközökkel operálnak és tesznek alá a hazájuknak.
Egyik jelenti, hogy ő harapásokat látott a migráncsokon, bizonyíték egy szál sem, a másik a romaüldöztetésekkel veri fel Brüsszelt, a harmadik a libamáj ellen lép fel. Az anyjuk picsáját.

monddazigazatmar 2016.11.03. 23:21:39

@1ghost: Nofene. Betiltották az origót? Ez valami új. Meg is nézem. Ööö, nem. Megvan. Megint hazudtál. :D
Népszabit betiltották? Ja, azt sem, a tulaj abbahagyta a pénz belepumpálását.
Azért nesze egy adat. A szegénynépszabadság 37.000 példányban jelent meg. Kb. ennyi a baloldal.
Biztos kurva élet, hogy te sem vetted a kezedbe évek óta, csak most nyifogsz, hogy nem finanszírozza valaki.

Virányi András (BANDITA) 2016.11.04. 05:34:00

@Legeslegalja: Na most lebuktattál, engem a hazaárulót! Gyuri bácsi most biztos mérges lesz rám, mert nem vigyáztam az álcára, és még az uniós geci Brüsszel pénzt is elfogadtam a független menekültek elől. Ki is az öreg akit mosdatok. Ja, megvan, a csicska az, akit védek. Ha érted amit írok, neked már nem is magyarázom tovább. Üdv elvtárs, lobogjon a zászló a barikádon. BANDITA.

1ghost 2016.11.04. 09:07:32

@monddazigazatmar:

Heheheh... hazug bérfideszes! Az nem az az origó te orbánista hazudozó. Még akkor sem, ha annak nevezi magát.
Lesz népszabi is, talán kiadja a magyar idők. Talán, de az már nem az, ahol írnak Matolcsy kurváiról, meg a disznóságokról amit csináltok.

Úgyhogy szépen, elballaghatsz a retkes orbánista kurva anyádba, te fideszes bérhazudozó szaralak.
A magyarok kiismertek már titeket, mentek a lecsóba.