Hogy a saját szavazóit szembe köpte Orbán Viktor az csak nekik lehet újdonság. Ha a rá szavazó választók egyáltalán képesek annak a felismerésére, az egész menekült politika amire az utóbbi időben Orbán Viktor plakátokon uszított most egy befogadó szándékkal ért véget az uniós kötelezettségeknek eleget téve. Ezzel a cselekedetével a nemzet tolvaja még saját magával is szembe ment, pedig neki nagyon fontos volt a hatalom szempontjából itthon kellően utálják az uniós kvóta szerinti menekültek befogadását. Aláírás gyűjtéssel megerősített, parlament által megszavazott felhatalmazása volt a menekültek befogadása ellen, neki azonban valamiért most ennek pont az ellenkezőjét sikerült megvalósítani. Abba már ne is menjen bele az ember akkor mi van, ha egy választott miniszterelnök szembe megy az ország képviselői által megszavazott akarattal. Ez vajon mire enged következtetni?

Na persze Orbán Viktor nem fog egy nagy hazugságért a szomszédba menni, neki már óriási gyakorlata van annak az előadására. Azért valami nagyon komoly érv kellett neki ahhoz most ne legyen annyira kemény a szavazáskor és ne hivatkozzon a nemzet érdekére, a magyar emberek akaratára, a majdnem kétharmados felhatalmazásra. Nagy pofával indult neki az egész kérdésnek, itthon már azt vizionálta a saját médiájában, egymaga nyerte meg a saját politikája elfogadását az unió hadserege ellen. Mert védvonalról beszélt, abból is már egy másodikat akart megvalósítani, harcról zengett minden szava a menekültek ellen akik majdnem mind terroristák és ráadásul el akarják venni a magyar emberek munkahelyét. Milliárdokat költött az adófizetők pénzéből a menekültek befogadása ellen, kerítést épített, törvényt hozott rájuk, közben meg több százezret utaztatott keresztül az országon mindenféle ellenőrzés nélkül, ráömlesztve azokat az eddig kedves szomszéd országokra.

Most azonban minden megváltozott. Az ország most kész a menekültek befogadására, legalábbis erre szavazott Orbán Viktor az uniós csúcson. Akkor most hogy is van ez? Jó, persze a tökére is léphettek egy nyomós érvvel ami a támogatások megvonásához vezethetett volna, ettől meg aztán végképp az inába szállt a bátorsága az alapból gyáva lelkének. Ha nincs támogatás akkor változnak az elvek is, amelyekhez eddig olyan jól lehetett ragaszkodni.

Érdekes lesz majd ha hazaér és végre kinyitja a száját ezzel a szavazással kapcsolatban. Eddig minden kormánytag, az egész frakció, a szimpatizánsok, a hozzá pénzért hű média folyamatosan uszított a menekültek befogadása ellen. Először nekik kell elmagyarázni mi is történt Orbán Viktor sötét lelkében ahhoz, ez most megváltozzon, és az ország befogadjon pár ezer menekültet. Hiszen a háború elől menekülők közül akik ha írni olvasni tudnak, messzi távolról elkerülik tündérország szögesdrót kerítését, csak át akarnak haladni itt a számukra valódi menedéket jelentő baráti országba.

Mit fog érezni az a hazai érzelmeire hallgató, aki csak a menekültek elleni uszítás hatására gondolta úgy, Orbán Viktor helyesen cselekszik, mikor nem enged be egyet sem közülük. Most akkor ez fog neki tetszeni? Most végre fel fogja ismerni Orbán Viktor számára nem is volt fontos az egész menekültkérdés, csak játszotta benne az erőset, de amikor szembe került egy nála erősebb akarattal, akkor bizony gyáván elfutott, nem állt ki az elvei mellett. És az addig magához édesgetett szavazók elvei mellett sem.

Aki csak felületesen is de felismeri Orbán Viktor emberinek mondott aljasságát, akkor az tudja mennyire jellemtelen ember. Ha nagy erőt lát magával szemben, ha veszélyben érzi a megélhetését jelentő hatalmat, akkor bármilyen árulásra könnyűszerrel képes, csak hogy ne legyen veszélybe a személyes érdeke. Még a saját embereit is képes ezért beáldozni. Most vajon mit fog habogni Kósa Lajos? Vagy a másik hülye Németh Szilárd? A többiről nem is beszélve.

Ha Orbán Viktor nagy erőt lát magával szemben, csak a meggyőző hazugságban hihet amikor meghátrálását igyekszik majd a későbbiekben kidumálni. Arra gondol, majd utólag kitalálja mit miért cselekedett így, mi is volt az oka annak így kellett történnie a dolgoknak. Ha valaki előtt nem lenne világos mire gondol az eszét használó, miközben Orbán Viktor oson hazafelé a sötét oldalon, annak jusson eszébe az az eset amikor a parlamentben a függöny mögé bújt a kényelmetlen kérdések elől, de ezt bátran tagadta amikorra megszületett az erre való válasz.

Már előre lehet borítékolni a hősies kiállást a menekültek ellen Orbán Viktor részéről, mikor egy előre már látszódó összeesküvés ennek pont az ellenkezőjére kényszerítette. Ebben benne lesz majd egy új ellenség aki ellen most majd újra össze kell fognia a nemzetnek. Ez lehet újra Soros György, az uniós baloldal, azok a mocsok liberálisok, vagy egy olyan szervezet akinek nem tetszik az ország milyen jól teljesít a maga félmillió megélhetési kivándorlójával. De nem kell félni, Orbán Viktor nem volt gyáva, csak most annak kellett látszania ha nem akarta az eddigi sikereit beáldozni. Mást fog Orbán Viktor is érteni ezeken a sikereken, de mást fog ez jelenteni a szavazóknak is. Orbán Viktor a családja saját lábon állására fog gondolni, az ország nagy része meg megtudhatja végre mennyire gyáva féreg a miniszterelnöke. Már aki eddig nem tudta ezt róla. BANDITA.

Címkék: szavazás menekült gyáva Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr98409214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.22. 05:49:39

Orbán és a többi kelet-európai vezető felmosták a padlót Mertkellel, ez próbálod most leplezni.