Egy üzenete biztos van a kormánypárt választási listájának. Marad minden a régiben. A biztos tolvajsegéd csapaton nem fognak változtatni, ezek a gombnyomogatók már tudják a dolgukat. Orbán Viktor a továbbiakban is kijelöli a legújabb területet amire rá akarja tenni a kezét, a képviselői megszavazzák neki, aztán közösen megmagyarázzák miért is jó ez a választóknak. Igaz ez a magyarázat olyan sánta kutyás lesz, de hazug embertől nem lehet mást elvárni. Összegezve a lista jelentőségét, abban biztos lehet mindenki, ezek a gyerekek folytatni akarják az eddig megkezdett utat. Hiszen van olyan területe a gazdaságnak, ami nem a haverok kezébe van, vagy még nem fizet százalékot a működéséért. És még nem ért el Felcsútra a metró sem. Az is biztos ezentúl is folytatódni fog az a fordított kormányzás, amelyben egy ember dönti el, elsősorban neki mi a jó, aztán ezt igyekszik megindokolni az emberek érdekével. Utána a parlamentben tárgyalgatnak róla a látszat a kedvéért, és végül megszavazzák. Áder János pedig aláírja, különben vége az arany életének. Általában így történt eddig minden kormánypárti törvényhozás. Igaz, sokszor kell rajta módosítgatni, személyre szabni, mert hát a lopás csak addig marad bűn, amíg törvénnyel nincs megszabva a határa. És ebben nagyon jók a mai kormánypártiak, eddig minden lopásukat ügyesen lefedték a látszattal. De hogy biztosra is mehessenek, igyekeznek a törvények betartásának az ellenőrzését is kézben tartani, nehogy valaki vissza merje követelni tőlük az eddig szerzett javakat. Ezt első lépésben, ahogy kormányra kerültek már meg is valósították, azóta már túl vannak a bejáratáson, és kiválóan működik a rendszer. Ehhez még hozzá lehet adni a kezükből etetett médiájukat is, ami gátlástalanul alájuk is játszik, ha tovább kell vinni a megkezdett hazudozást. Jól működik a gépezet, ez kétségtelen, minden rész a helyén van, és teszi a dolgát. Aki nem lát tovább az orránál, vagy inkább elhisz egy olyan dolgot, aminek igaz az ellenkezőjét tapasztalja, de neki ez a kényelmesebb, vagy a kifizetődőbb, az meg vevő is az ilyen stílusú kormányzásra. Igaz neki is rosszul megy a sora, de inkább elhiszi ez más miatt van, és azt okolva habzik a szája, amihez bátorítást is kap a ráöntött hazudozással, ezzel is megnyugtatva a saját lelkiismeretét, ha már esze nincs hozzá. De a Fidesz választási listája bátoríthatja az ellenzéki szavazókat is. Számukra biztos lehet az a tudat, ha nem mennek el szavazni egy ilyen rendszer ellen, akkor az eddig még megmaradt méltóságukat, és maradék javaikat is elveszik, ha nem hajlandók beállni a kiszolgáltatottak sorába. Ha maradnak a listán levők a hatalomban, akkor talán kaphatnak valami munkát itthon éhbérért, de lehet külföldre is menni dolgozni, vagy meg kell tanulni megélni havi negyvenhétezerből. A mai munka törvénykönyve ezt tudja ma garantálni számukra, meg a munkahelyteremtő beruházások hiánya is ezt mutatja. A Fidesz számára az a lehető legjobb megoldás, ha az embereket elbizonytalanítja a szavazástól, és a saját végtelenül egyszerű szavazóit behajtja a fülkébe, ezzel őrizve meg a hatalmát. Nem azokra a szavazókra kell haragudni, akik meg vannak tévesztve, hanem aki megtéveszti őket. A józan ész mindig akkor kerekedett felül a politikában, mikor sokan mentek el szavazni, igaz, ezzel a választott politikusok nem mindig éltek helyesen. De azt nem lehet letagadni, ha nem a Fidesz volt hatalmon, akkor a többségnek volt kevésbé nehéz, ha viszont meg hatalmon volt akkor a kevesek loptak sokat, és nem nagyon érdekelte őket a többség sorsa. Na azért abban is van valami, mindig igyekeztek úgy beállítani magukat, mint akit érdekel az egyszerű emberek élete. Talán ezért is mondták mindig, annyit érsz, amennyid van, de abból még adózzál is le nekünk vagy harminc új adófajtát. Mert ugye nem megszorítunk, mert azt a szocik csinálják, a kormánypárt csak elveszi ami a tied, és amiért már megdolgoztál egyszer. Legyen az trafik, föld, takarék, magánynyugdíj, szerzett jog, tranzakció. Az első Orbán lopási időszakban még nem voltak ilyen szervezettek a fiúk a vagyonosodásuk során. Személy szerint a párt első embere, akkor még azzal volt elfoglalva, legyen elég szőlője Tokaj hegyein, és azt az állam megvegye tőle. Apuci bányája is hozott valamit a családnak, meg Felcsút környéke is csak félig lett még az övé. Pedig lecsatornáztatta az egészet a családi céggel, még ha ezért egy kórháztól is kellett elvonni pénzt. Akkor még csak országimázs, meg Ezüsthajó volt, némi Happy-Enddel, és nem is törvényesítették az oda irányított állami pénzek eltűnését. Akkor még el kellett veszni az iratoknak Kaya Ibrahimnál. Viszont a választókat nem tudta átverni, és távol tartani a fülkétől, szarrá is lett verve a választáson. Már akkor is látták a választók, ritka nagy tolvajok kerültek hatalomba, és mindent vinni akarnak. Annyit pénzt azért sikerült megtartania akkor a Fidesznek közösből,a médiája tudjon működni, tudja etetni a pártot nyóc évig. Igaz, ehhez kellett egy Öszöd, meg sok önkormányzat is, de azok is eladósodtak devizában, amit most fizet ki a kormány mindenki pénzéből. De akkor is volt pénze túléléshez. És türelmetlenül várta a lehetőséget a következő rablásra. És meg is kapta. Volt azonban annyira gyáva, ne a válság alatt vegye át a kormányzást egy népszavazással, hanem egy gazdaságilag egyensúlyba hozott országot tegyen tönkre a maga boldogulása érdekében. Az Ezüsthajóból gyorsnaszád lett, a Happy End-ből, Közgép, az országimázsból trafik, meg magánnyugdíj. És Felcsúton épül a saját stadion. És szervezetten, törvényesen lett megcsinálva az egész. Viszont a szavazókat most sem lehet megtéveszteni. Azok nem szeretik, ha hazudnak nekik, nem szeretik, ha lopnak tőle, és nem szeretik ha hülyére veszik a fejüket. Azt meg végképp nem szeretik, ha még meg is kell azt köszönni nekik, amit ellenük tettek. BANDITA.

Címkék: választás lista hazudik Fidesz Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr205805278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.08. 22:20:25

Sikeres csapaton változtatni hiba lenne.
süti beállítások módosítása