CÖF blöff a devizásokért.

 2013.08.11. 17:08

A közpénzből megalakult álcivil mozgalom mindig tettre kész, ha nem akar a nemzet gyarmat lenni, vagy szellemileg kell védeni a hont, esetleg csak ki kell egészíteni egy kormányzati elképzelést, mint egyszerű tömeg, ahol az emberek meg tudnak élni havi negyvenhétezerből egy hataloméhség menet során szoci módra. Az a jó bennük a trafikmutyi kormánynak gátlás nélkül képesek magukévá tenni bármilyen kormányzati hazugságot, és annak végrehajtásában tevékenyen is hajlandóak részt venni, legyen bár hozzá a létszámuk akár légből kapott, vagy csak a belügy által megsokszorozott. Normális ember számára arcpirító hazugságokat képes kimondani gondolkodás nélkül a fórum teljes vezetősége és szellemi holdudvara, és ezt onnan lehet tudni, mozog a szájuk beszéd közben, ha egyáltalán kilátszik a fejük a kormányzat fenekéből.

Varga Mihály gazdasági miniszter, aki nem szorít meg, csak adót emel, és forintot dönt be ha kell, igaz akkor még kormányzati pozíció nélkül, mindenki nagy megdöbbenésére pont a CÖF  vezetőivel egyeztetett a devizahitel ügyében. Azok biztos felkészültek voltak ezen probléma minden területén, valószínűleg  minden hátrányát mélyen átérezték a munkahelyek megszűnésének, a bérek csökkenésének, a megemelt adóknak. Abban is nagyon jók lehettek ezek a senkiházi közpénzhuszárok, tudták a gazdaság teljesítménye kihat a forint árfolyamára, és mivel az ország éppen jobban teljesít, persze csak a szűk elit számára, biztosan nem érzékelték a lassulást sem, szemben a lakosság nagy részével aki mindennapokban él.  Ez ebben az esetben azt jelenti sok ember számára, a pénze egyre kevesebbet ér, bár ez a magánstadion beruházásokon nem látszik. A lényeg az volt az egész egyeztetésben, a CÖF, mint hős védő lépett fel ezután a devizahitelezés ellen, ami ekkor már éppen 2001 óta folyt az első Orbán kormány jóvoltából. De mint annyi más ez is figyelmen kívül hagyott tény a kormányzati berkekben, és nem fér bele a jelen magukról alkotott hazugságba, ahol a tények nem számítanak, a hibákat másra kenik.Mivel a jelenlegi kormánynál nincs tehetség a helyzet megoldására, a hatékony médiakutyáik segítségével mindig pont az ellenkezőjét sikerül kihozni a valóságból, amit le is igyekeznek tolni az emberek torkán, már akinek nincs annyi esze képes legyen végiggondolni a helyzetet.

De az egyeztetésnek nem is ez volt a lényege, itt csak aktivizálni kellett a Békemenet harcosait egy kis szabadságharcra a gaz bankok ellen. Létszámmal, mint hivatkozási alappal nem volt gond, az megfelelt az egy négyzetméterre jutó harminc ember számával, és a vezetők is kiválóan tudtak bánni a közpénzzel ha Gyurcsány-Bajnaizni kellett, igazt most nem a BKV buszain elszámolatlan támogatásból, de ezen a vonalon végighaladva egy kis ballib szocizással kiegészítve. Viszont így a fellépésük, agyament érvelésük a média minden területén kiváló lehetőséget biztosít majd a kormány számára, pont rájuk hivatkozva bevezessen bármilyen törvényt a devizahitelesek megmentésére, legyen annak akármi a következménye. Így a kormány el tudja majd mondani, közakaratot teljesít, és hála az égnek és a kétharmados fülkeforradalomnak, azt majd meg is teszi, és ha bárki is szót emel ellene, máris ott van a Békemenet retusált tömege, mint hivatkozás.

Nem volt véletlen az egész folyamat felépítése sem, amivel elkezdték bevezetni a devizahiteles mentőcsomagot. Egy gondosan felépített kormányzati hazugság bontakozik ki a nézők szeme előtt, ahol minden szereplő elvégzi a maga feladatát, így teremtve lehetőséget a kormánynak az választások előtt egy kis népszerűségnövelésre egy újabb háborúval, ami senki sem akarhat, de jól lehet benne harcolni az emberek adójából. A hitelt munkával kell visszafizetni, de a kormány számára ez nem ismert fogalom, neki csak a mutyi, és az ér valamit akinek annyi van a zsebében, amitől nem esik át a vak komondoron miközben közpénzt közgépesít. Mástól elvenni is nagyon tud a nemzet stadionépítésre alapozott kormánya, és magának is nagyon tud kedvezni, ha már a kétharmad megnyomta a személyre szabott törvénykezés igen gombját. Egyszer vége lesz a ciklusuknak, újra lesz fülkeforradalom, de attól kezdve egy más világnak is be kell köszönteni, más szereplőkkel, más felfogással, más értékekkel, ahol nem az én számít, hanem a többség jóléte, és boldogulása. BANDITA.

Címkék: hitel deviza hazudik cöf Békemenet Kormány

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr745456177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezek Mennek · http://ezekmennek.hu 2013.08.11. 17:20:37

" Egyszer vége lesz a ciklusuknak, újra lesz fülkeforradalom, de attól kezdve egy más világnak is be kell köszönteni, más szereplőkkel, más felfogással, más értékekkel, ahol nem az én számít, hanem a többség jóléte, és boldogulása. "
Aztán milyen más szereplőkkel? Félre értés ne essék, és sem rajongok a jelenleg regnáló kormányért, de kik az alternatíva? Ugye nem Kónya (akinek mélyen benyaltál már egy párszor) és nem Juhász, megspékelve Bajnaival?

pali923 2013.08.12. 11:24:40

Én csak azt nem értem, hogy a CÖF-öt miért nem Hazafias Népfrontnak hívják. Az egy régi, jól bejáratott név, a funkciója meg ugyanaz.

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2013.08.12. 11:29:18

Nem kell beszarni, semmi olyan lépés nem lesz devizahitel ügyben, ami komoly kárt okozhatna a bankoknak. Épp ma reggel nyilatkozta a rétvári is, hogy csak a jelenlegi megoldások toldozgatása-foltozgatása lesz. Az meg ugye világos, hogy az árfolyamgáttal valójában kik járnak jól.

Mészáros Laci 2013.08.12. 11:29:57

Az én apukámnak meg... meg...
de miaza CÖF?

Mészáros Laci 2013.08.12. 11:36:10

"CÖF, mint hős védő lépett fel ezután a devizahitelezés ellen, ami ekkor már éppen 2001 óta folyt az első Orbán kormány jóvoltából"

ez fasság, innetől kb kár tovább olvasni. bocsi, hogy erre jártam.

Brix 2013.08.12. 11:46:08

A CÖF-nek inkább a kormányt kellene számon kérni , hogy az elmúlt 3 évben, amikor egyre nagyobb volt a likviditás a pénzpiacokon, a magas kamattartalmú deviza, a forint, miért gyengült trendszerűen a "gyenge" pénzekhez képest?
Amikor átvették a hatalmat 180-190 ft volt a CHF, azóta meg 241-242 re gyengült.
Orbánék unordotox politikájának itta meg a levét mindenki!

SemBoga 2013.08.12. 11:50:10

ez a kormány gyáva ahhoz, hogy ne a báb-barát gittegyletein kívül bárki mással is tárgyaljon

Anticommunist Hungarus 2013.08.12. 11:52:11

Látni kell, hogy ez az egész cirkusz az miatt van, hogy a Jobbik az ősszre az utcára szólitja az embereket a bankok ellen. Megpróbálják kifogni a szelet a Jobbik vitorlájából.
Ahogy Besenyő Pista bácsi mondaná: "Nem fog nekik sikerülni!".
Mivel a jobbik az egyetlen politikai erő, amely valóban és hitelesen képviseli a deviza alapú hitelkárosultak érdekeit, és valódi megoldási javaslataik vannak.

safranek 2013.08.12. 11:55:08

Tegnap a Kossuth-on volt egy riport a CÖF vezetőjével. A riporter csontig benyalt neki. Hányingerem lett, ki is kapcsoltam a rádiót!

SemBoga 2013.08.12. 11:58:04

@Anticommunist Hungarus: a "valódi" megoldási javaslataik kicsinálnák az országot

Pan Modry 2013.08.12. 11:58:28

A COF fajta formaciok valahol meg a Kozgep, csuti polgarmester fele dolgoknal is lejjebb vannak.

Mert egyreszt vannak a nagy kozpenztolvajok, masreszt a COF-nek dolgozo nagyon szervilis es buta emberek, akik igazabol fillerekert csinalnak magukbol utolso, megvetendo senkiket.

2013.08.12. 12:12:19

CÖF= közpénzből jól élő, Viktorimádó, a meleg sz.rig benyaló, megélhetési nyaloncok,a gittrágó gerinctelenek csoportját alkotó ingyenélők csoportja.

JohnHenry 2013.08.12. 12:19:13

meg tudtuk a posztból, hogy mi az, ami rossz. de hogy mit kéne csinálni, arról egy szót sem írt.

Anticommunist Hungarus 2013.08.12. 12:38:50

@SemBoga: A bankok csinálták ki az országot.

komplikato 2013.08.12. 12:52:15

@Anticommunist Hungarus: Szerintem meg a közgazdaságilag analfabéta konzumidióták. A jelenlegi helyzet a bankoknak is rossz és ugyan feltételezem az emberi hülyeség meglétét a bankoknál is, de ott aki ennyire hülye lépéseket tenne direkt azt, a politikusokkal ellentétben, azonnal kirúgnák.

safranek 2013.08.12. 12:58:08

A banknak nem érdeke tönkretenni az országot ahol működik. (lszi ne gyártsunk összeesküvés elméleteket a magyarok elpusztításáról)
A Fidesz a bankokat, multikat ellenségképként használja, hogy legyen kitől "megvédeniük" a "magyar családokat". Ezzel hülyítik a népet. pont, mint Észak Kóreában. Kell egy ellenség, ami ellen lehet harcolni. Az a legjobb, ami ellen igazából nem is harcol, csak szájkaratézik velük. Az eccerű nép meg bekajálja.

Szelid sunmalac 2013.08.12. 13:01:14

@safranek: Ertem en, ertem. De miert nem harcolunk inkabb a vakondok, vagy a lufik ellen, Azok nem vonnak le egyre tobbet a szamlambol a buzi adok miatt.

citrix 2013.08.12. 13:16:27

CÖF:a fidesz munkásőrsége.Önkéntes,bármikor mozgósítható félkatonai szervezet (ami civilekből áll).Feladata az őt létrehozó államhatalom megvédése,mellette demonstrálás megfélemlítő szándékkal.Mindent a kommunista pártállamból merítenek.

Conchobar 2013.08.12. 13:21:59

Magyar vagyok. Ha muszály választani,akkor inkább ez a CÖF, amely legalább deklaratívan a magyar függetlenséget és a magyar érdekeket tűzi zászlajára, semmint amaz a másik társulat, amely szintén 'civilek'-kel szokott megindulni (aztán néha Bajnaival, Mesterházyval és Gyurcsánnyal összeborul) és amely nem pusztán csak deklaratívan a zsidók, cigányok és buzik érdekeit tűzi a zászlajára

Conchobar 2013.08.12. 13:25:20

@safranek: "Az eccerű nép meg bekajálja" - A nép a hülye, vagy az, aki okok, motivációk és érdekek megkeresése helyett elfogadja azt az álmagyarázatot, hogy 'hülyék az emberek, oszt azért van úgy'

Conchobar 2013.08.12. 13:28:51

@citrix: "CÖF:a fidesz munkásőrsége" - Semmiképp nem akarok Orbánék védőügyvédje lenni, de mivel jobb a CÖF-től a másik (volt) civil szervezet, a Milla

delano 2013.08.12. 13:31:18

@Conchobar: "Magyar vagyok. Ha muszály választani,"

Ha már ekkora magyar vagy, akkor először ismerkedj meg anyanyelved helyesírásával. Aztán ha elérted egy átlagos 12 éves gyerek szintjét, akkor majd továbblépünk kolyabb területekre is, ahol például olyan érdekességeket tudhatsz meg, hogy magyar függetlenség nem fog soha létezni egy olyan országban, ahol gyakorlatilag mindent importálni kell, mert nincs se nyersanyag, sem ipar, sem semmi, az pedig nem magyar érdek, h beszólunk pl. Németországnak, aki gyakorlatilag a kenyéradó gazdánk, vagy az EU-nak, akinek nagyjából minden fejlesztést köszönhetünk, ami az elmúlt 3 (vagy 13) évben megvalósult.

Conchobar 2013.08.12. 13:34:31

@delano: Az már mélymagyar, aki meg meri írni azt, hogy ő magyar, és az ő számára az szempont, hogy valaki a magyarság érdekében, vagy más etnikum érdekében lép föl

Conchobar 2013.08.12. 13:36:15

@delano: "az pedig nem magyar érdek, h beszólunk pl. Németországnak" - Egyetlen szolga(lelkű) se meri azt fölvállalni, hogy beszóljon a gazdájának (vagy annak, akit ő annak tart)

delano 2013.08.12. 13:40:39

@Conchobar:
1. Úgy kezdted a hozzászólásodat, hogy "magyar vagyok". Ennek semmi értelme nincs, mert az az alapértelmezett érték egy magyar nyelvű fórumban. Ha úgy kezdtek volna, hogy "lengyel vagyok" annak van értelme. A többiek szerinted itt pirézek?
2. Ameddig a németek tartanak el minket, addig nem kéne nekik beszólni. Lehet, csak nincs értelme, mert még gyengébb lesz a forint, és még drágább lesz minden. Bajnainál 265 Ft volt egy euró, most épp 300 körül mozog. Ez nagyjából mindent elmond.

Conchobar 2013.08.12. 13:43:51

@delano: "h beszólunk pl. Németországnak, aki gyakorlatilag a kenyéradó gazdánk, vagy az EU-nak" - 'Isten ajándékait' miért hagyod ki a sorból?

citrix 2013.08.12. 13:47:52

@Conchobar: Semmi közöm a millához,ezt előre leszögezem.Nos:a CÖF-öt közpénzből hozták létre és tartják fenn,bőkezű állami indirekt finanszírozásban részesülnek.feltétel nélkül kiszolgálják,támogatják a fidesz minden döntését,bármikor-bárhol bevethetőek.A milla ellenzéki összefogás,pénzt nem kapnak.Mégis van egy nüansznyi különbség.Visszatérve az elnevezésre:valóban a Hazafias Népfront az igazán találó,javaslom vegyék fel a jól bevált nevet.

SemBoga 2013.08.12. 13:50:05

@Conchobar: miért kell bárkinek is beszólogatni? inkább dolgozni kellene

Conchobar 2013.08.12. 13:51:46

@Conchobar: "Úgy kezdted a hozzászólásodat, hogy 'magyar vagyok'. Ennek semmi értelme nincs, mert az az alapértelmezett érték egy magyar nyelvű fórumban." - Valóban? A cigány is magyar, meg az Izrael felé tekintgető is, meg Fekete Pákó is, meg Overdose, a ló is (ez utóbbi kettőt csak a könnyebb érthetőség kedvéért írtam. Ők aligha kommentelnek)? A kozmopolita is magyar (akit bárhová vessen a sorsa, otthon érzi magát). Azt már magyarnak kell tekinteni, aki beszél/ír magyarul?

Conchobar 2013.08.12. 13:52:52

@delano: "Ameddig a németek tartanak el minket, addig nem kéne nekik beszólni." - Ha egyoldalú a függés, akkor azon változtatni kell

Conchobar 2013.08.12. 13:54:06

@SemBoga: "miért kell bárkinek is beszólogatni? inkább dolgozni kellene" - Önmagadra is vonatkoztatod?

Conchobar 2013.08.12. 13:57:23

@citrix: "A milla ellenzéki összefogás,pénzt nem kapnak" - ...a kormánytól. Attól valóban nem, node Bajnai oldalán azért...

Conchobar 2013.08.12. 14:02:10

@citrix: "feltétel nélkül kiszolgálják,támogatják a fidesz minden döntését,bármikor-bárhol bevethetőek" - Én meg nem vagyok Fidesz-szavazó, ennek ellenére én nem látom kizáró oknak, ördögtől való bűnnek azt, hogy mások tágatják a Fideszt (de azt se, ha az MSZP-t) tűzön-vízen át

citrix 2013.08.12. 14:02:33

Igen,Bajnai oldalán tömik a zsebüket közpénzzel,amit a stadionépítkezés áfájából csalt el Gyurcsány panamai offshore cégét igénybe véve.Most már világos a tényállás:eben guba a CÖF és a Milla :-)

Conchobar 2013.08.12. 14:07:44

@citrix: "Igen,Bajnai oldalán tömik a zsebüket közpénzzel" - Tudod, én a magam részéről azt kisebb bűnnek tartom, ha valaki a közpénzt nyúlja le, annál, minthogy idegen hatalmak pénzeljék. És igazából másokat se izgat nagyon az, hogy lopják a közöst (feltéve, hogy nem a riválisa az aki lopja)

delano 2013.08.12. 14:09:06

@Conchobar: "'Isten ajándékait' miért hagyod ki a sorból?" Ezt most jó kis zsidózás akar lenni? Akkor mondjad ki nyíltan, mert így csak nevetségesnek és gyávának tűnsz...

delano 2013.08.12. 14:11:17

@Conchobar: "Ha egyoldalú a függés, akkor azon változtatni kell"

És hogy akarod elérni kiscsillag? Megfenyegetjük őket, hogy bezárjuk az összes Németországban működő magyar autógyárat? Sőt minden magyar gyárat bezárunk Németo-ban és akkor megnézhetik magukat? A hozzád hasonlók üzentek hadat annak idején USA-nak, meg a Szovjetuniónak egyszerre.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 14:13:49

Bűr birca vagyok, utálom a Birkamenetet (hozzáteszem: tükörképét, a Fogyókúramenetet is), nem látok gondot abban, hogy:
- vannak kormánypárti civilek,
- vannak kormánypárti tüntetések.

Ez egy magyar tévhit, hogy civil=ellenzéki. Nagyon nem. Ugyanúgy nem igaz, mint a másik magyar téveszme, hogy "nincs kormánypárti humor".

Conchobar 2013.08.12. 14:15:15

@delano: Fiatal barátom! Van egy mondat, amelynek az éle nem a zsidóság ellen irányul, hanem az egyik kommentező (illetőleg a kormánypárt) ellen. Evvel a mondattal te nem tudsz mit kezdeni. Pedig szeretnél, szeretnéd a zsidókat megvédeni, illetőleg az opponens leantiszemitázni, lenácizni

citrix 2013.08.12. 14:19:00

@Conchobar: Idegen hatalmak --->gyarmatosítók? Pl. Észak-Korea szabad ország,kedves vezetővel az élen,nem tapossák idegen hatalmak csizmái a földjét.Népe boldog és büszke,mindenben támogatja szabadságharcos vezérét.Egy boldog ország ahol nincsenek Bajnaik és hasonló kártékony elemek.Jó lenne nekünk is egy ilyen haza...

SemBoga 2013.08.12. 14:20:32

@Conchobar: az a magyar, aki annak tekinti magát

SemBoga 2013.08.12. 14:21:04

@Conchobar: én dolgozom, és nem dumálok helyette alibiként

Conchobar 2013.08.12. 14:21:29

@delano: "
És hogy akarod elérni kiscsillag?" - Fiatal barátom! Szlovénia, Csehország és Lengyelország példája azt mutatja, hogy létezhet olyan nemzetgazdaság, amely nem a német gazdaság toldaléka függvénye

delano 2013.08.12. 14:22:11

@Conchobar: "az opponens leantiszemitázni, lenácizni"

Eszembe sem jutott lenácizni, mert arra még nem adtál okot. Viszont az ISten ajándékai szóösszetételt azt gondoltam, hogy a zsidókra használtad. Nyilván tévedtem, ezért kérlek írd le, hogy kikre utaltál ezzel, ha nem a zsidókra. Tényleg kiváncsian várom.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2013.08.12. 14:22:44

@Conchobar: ""Ameddig a németek tartanak el minket, addig nem kéne nekik beszólni." - Ha egyoldalú a függés, akkor azon változtatni kell"

no, és szerinted az a jó stratégia, hogy ingerülten odasz@runk az asztalra ahelyett, hogy valamit értékeket mutatnűnk fel?

mert most ugye per pill épp a sz@rás-f.sás folyik a kormány részéről az asztalra, a földre, kenik aztán a matériát a falra is, egymás fejére, még lehet hogy bele is nyalnak, és közben a néptől meg azt várja hogy minderre legyen is rohadtul büszke.

nem csoda, hogy nyugaton mentálisan sérült pelenkás suttyónak tartják ezt a kormányt.

SemBoga 2013.08.12. 14:22:50

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: semmi gond nincs azzal, ha valaki a meggyőződése miatt támogatólag lép fel a kormánypártok mellett

ha közpénz miatt, az már viszont probléma

SemBoga 2013.08.12. 14:23:48

@Conchobar: csehország és lengyelország nem németország "toldaléka" ? dehogyisnem :)

Qwer 2013.08.12. 14:24:19

@Conchobar: OK, változtassunk ezen! Pörögjön fel a magyar gazdaság, legyünk nettó tőkeexportőrök, Európa motorja...!

De OV nem változtat ezen, hanem beszólogat. Ennek meg semmi értelme.

Conchobar 2013.08.12. 14:24:45

@delano: "A hozzád hasonlók üzentek hadat annak idején USA-nak, meg a Szovjetuniónak egyszerre" - Valóban? Véletlenül nem egy németbarát, német csatlós kormány üzent hadat? Nem olyan kormány volt akkor véletlenül, amelyik támogatta a Németországtók való függést?

delano 2013.08.12. 14:26:31

@Conchobar: "Szlovénia, Csehország és Lengyelország példája azt mutatja, hogy létezhet olyan nemzetgazdaság, amely nem a német gazdaság toldaléka függvénye"

Ajaj, itt nagy bajok vannak. Először is: Lengyelország és Németország integrációja soha nem volt olyan mély és erős, mint most. Mióta Tusk vezeti a lengyeleket, aki Németo-ban nőtt fel, elképesztően szorosra húzta a viszonyt, puszipajtások Merkellel. Ömlik a német tőke Lengyelo-ba, többszázezer munkahelyet teremtettek stb.
Másodszor: Ez a 3 ország az, ami pontosan azt hajta végre, amit Bajnai tenne, és a tökéletes ellentétét annak, amit Orbán. Vicces, hogy a példaképeid igazi liberális gazdaságpolitikát folytató országok.

delano 2013.08.12. 14:27:52

@Conchobar: "Nem olyan kormány volt akkor véletlenül, amelyik támogatta a Németországtók való függést?"

Nem. Olyanok voltak, akik önértékelési zavarra küzdöttek és nem fogták fel, hogy Magyarország kicsi, és jelentéktelen, és az egyetlen esélye ha összefog másokkal, mert egyedül semmire nem képes.

Conchobar 2013.08.12. 14:30:01

@holex: "no, és szerinted az a jó stratégia, hogy ingerülten odasz@runk az asztalra ahelyett, hogy valamit értékeket mutatnűnk fel?" - Milyen értékről beszélsz te? Minden kormánynak a népe érdekeit (vagy legalább azt, amit ő annak vél) kell képviselnie, még akkor is, ha ez vitához vezet más országok kormányaival. Elkerülhetetlen, hogy ne keletkezzenek érdekellentétek

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 14:31:39

@SemBoga:

Csak szólok: alig van civil kezdeményezése, mely tényleg csak a résztvevők pénzéből megy. Mindegyik mögött vagy pártkassza van vagy valami alapítvány.

Ami a közpénzt illeti, végülis ha a Fidesz fizeti a saját civiljeit az nem gond szerintem. Hiszen egy párt szabadon gazdálkodhat az állami támogatásával.

Conchobar 2013.08.12. 14:32:21

@delano: "Ömlik a német tőke Lengyelo-ba, többszázezer munkahelyet teremtettek stb." - ...és akkor? Mostmár akkor Lengyelország gazdasága a német gazdaságtól függ?

SemBoga 2013.08.12. 14:36:24

@Conchobar: de, elkerülhető

épp ez lenne a kormányzatok feladata - itt nem a magyar érdekek miatt van konfliktus, hanem orbán cirkusza az egész, a nagy szabadságharc

Conchobar 2013.08.12. 14:36:44

@delano: "Olyanok voltak, akik önértékelési zavarra küzdöttek és nem fogták fel, hogy Magyarország kicsi, és jelentéktelen, és az egyetlen esélye ha összefog másokkal, mert egyedül semmire nem képes" - Tudsz különbséget tenni az egyoldalú félgyarmati függés és az együttműködés között? Tessék már felfogni: most jobban függünk a német gazdaságtól, mint függtünk Bárdossyék. Az nagyon-nagy gond, ha nem vagyunk képesek meghaladni elődeink hibáit, tanulva történelmünkből

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2013.08.12. 14:39:33

@Conchobar: "Milyen értékről beszélsz te?" pontosan ezt én is, hogy milyen istenadta értéket pakol a kormány a munkájába? mert tényleg keresem, csak piszkosul titkolják.

azt mondod: "Minden kormánynak a népe érdekeit kell képviselnie". nem tudom, hogy mióta érdeke a magyar népnek, hogy hogy a saját kormánya meglopja őket szemtelenül; azt se tudom, hogy miért lenne érdeke, hogy lejárassák a magyarságot külföldön; meg azt se igazán, hogy mióta érdeke a magyar népnek, hogy romba döntse a kormány az ország gazdaságát, hogy boldogulni még nehezebben lehessen.

az értékteremtésnek ebben a képletben se híre se hamva, viszont a rombolásnak egyre több és nyíltabb formája látható.

Qwer 2013.08.12. 14:40:45

@Conchobar: Nem az a baj, hogy Magyarország érdekeit képviselik, hanem az, hogy nem nemzeti érdeket képviselnek okosan (ez nem látványos dolog), hanem hőzöngenek (ez látványos).

Conchobar 2013.08.12. 14:40:47

@SemBoga: No most, ha csak mindenből azt akarjuk kihozni, hogy 'mocskosfideszorbántakaroggy', akkor szereptévesztésbe kerülünk (a pártaktivista az, akinek feladata a választási kampányban való részvétel, és nem a szavazó)

Qwer 2013.08.12. 14:44:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Tévedsz. A CÖF-nek nem a Fidesz pénze megy, hanem az állami apanázs.
A civilek támogatására szolgáló keretekből nagyon komoly pénzeket kapnak, míg valóban fontos civil tevékenységeket felmutató szervezetek nagyon nem kapnak.

Conchobar 2013.08.12. 14:50:03

@holex: "nem tudom, hogy mióta érdeke a magyar népnek, hogy hogy a saját kormánya meglopja őket szemtelenül" - Tessék már megérteni, a közösből lopnak, de a magyar népet (evvel) nem lopja meg a Fidesz. Ugyanis nem a magyar nép a tulajdonosa a közpénznek, nem is rendelkezik vele, ergo nem is érezheti a magáénak, ezért a közpénzből való lopás nem főbenjáró bűn a választók számára (az más kérdés, hogy a kormánypárt riválisai miért helyezik a közpénzből való lopást mégis ennyire előtérbe)

Netuddki. 2013.08.12. 14:51:07

Cigány Önkormányzat Fidesztagozata

Qwer 2013.08.12. 14:52:44

@Conchobar: "Ugyanis nem a magyar nép a tulajdonosa a közpénznek, nem is rendelkezik vele, ergo nem is érezheti a magáénak, ezért a közpénzből való lopás nem főbenjáró bűn a választók számára" - ezt most komolyan írtad, vagy ironikusan?

Conchobar 2013.08.12. 14:54:22

@Qwer: "hogy nem nemzeti érdeket képviselnek okosan (ez nem látványos dolog), hanem hőzöngenek (ez látványos)" - Hagyjunk a hőzöngés emlegetést a pártaktivistákra. Nemzeti érdek az, amit a nemzet (vagy annak a többségi része) annak tart (egy bizonyos időpontban). A baj az, hogy kutya se kérdezi a magyar nemzetet (helyette a mindenkori kormányok a saját fejük után intézik a dolgokat)

delano 2013.08.12. 15:05:15

@Conchobar: "Mostmár akkor Lengyelország gazdasága a német gazdaságtól függ?"

Igen. Jobban, mint valaha.

Conchobar 2013.08.12. 15:05:54

@Qwer: "ezt most komolyan írtad, vagy ironikusan?" - Egyszerűen csak megállapítottam, hogy nem tartják főbenjáró bűnnek a közösből való lopás. De ha hallottál már a tsz-ekről, akkor tudhatod, hogy mindez kicsiben is igaz

Conchobar 2013.08.12. 15:07:16

@delano: Ha te mondod (, hogy mostmár a lengyel gazdaság is a némettől függ)

delano 2013.08.12. 15:15:59

@Conchobar: "Tudsz különbséget tenni az egyoldalú félgyarmati függés és az együttműködés között?"
Igen tudok. Csak sajnos jelenleg semmit nem tudunk kínálni a németeknek

"Tessék már felfogni: most jobban függünk a német gazdaságtól, mint függtünk Bárdossyék."
Ezt mondom én is, de te független akarsz lenni. Bajnai képes lenne Merkellel egy normális viszonyt kialakítani. Más sztem nem. Orbán a legkevésbé.

Lord Snow 2013.08.12. 15:16:18

@Conchobar: Téged osztottak mára be, te szegény?

Nem csinálod túl jól.

komplikato 2013.08.12. 15:18:56

@Conchobar: Az érdek ellentétet normális diplomatikus érdek védelemmel , érdek egeztetéssel szokás kezelni. Lásd mondjuk osztrákok.
Nem pedig az az asztalra sz*rással, kokikkal és sallerekkel és az ezzel járó nemzetközi beégéssel.

komplikato 2013.08.12. 15:20:40

@Qwer: Nem beszélve olyan leágazásokról, mint a Gipsz Jakabos, Hát Izsákos Nőegylet ...

Conchobar 2013.08.12. 15:23:47

@delano: "Ezt mondom én is, de te független akarsz lenni" - Ne legyünk függetlenek, függjünk tőlük, és csak tőlük, és szolgáljuk ki őket, akkor van havaj

Conchobar 2013.08.12. 15:27:47

@delano: "Igen tudok. Csak sajnos jelenleg semmit nem tudunk kínálni a németeknek" - Németországtól függünk, mit akarsz még kínálni a németeknek?

Conchobar 2013.08.12. 15:30:10

@Lord Snow: "Téged osztottak mára be, te szegény? Nem csinálod túl jól" - Kik?

Conchobar 2013.08.12. 15:34:29

@komplikato: " Az érdek ellentétet normális diplomatikus érdek védelemmel , érdek egeztetéssel szokás kezelni" - Például, milyen diplomatikus volt az, mikor a görög kormányfő népszavazásra akarta adni a megszorításokat, mire Merkel (és Sarkozy?) pedig felhördült. Azért remélem különbséget teszel a kormány lépései és lépéseinek kommunikációja között

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 15:37:42

@Qwer:

Oké, ezt nem tudom megcáfolni, mert nincsenek a kezemben adatok, így hiszek neked.

SemBoga 2013.08.12. 15:58:30

@Conchobar: te teljesen hülye vagy

a közpénz ellopása nem főbenjáró bűn?????? emberek azért dolgoznak és szenvednek, hogy a befizetett adójukat ellopják és a közgép offshore tulajdonosai kiszivattyúzzák az országból???

Conchobar 2013.08.12. 16:06:57

@SemBoga: Én azt hiszem egyértelműen megírtam: 'nem a magyar nép a tulajdonosa a közpénznek, nem is rendelkezik vele, ergo nem is érezheti a magáénak, ezért a közpénzből való lopás nem főbenjáró bűn a választók számára (az más kérdés, hogy a kormánypárt riválisai miért helyezik a közpénzből való lopást mégis ennyire előtérbe)'. Ezt a jelenséget írtam meg. Érted már?

Conchobar 2013.08.12. 16:11:00

@SemBoga: Természetesen, te hergelheted magad a Fidesz ellen, akár a közpénz lenyúlás ürügyén is, de tudomásul kell venned, hogy a mostani 'demokrácia' játékszabályai szerint te csak az adód 2%-al rendelkezel, a többi rész számodra, adófizető számára akkor is bukott, ha épp nem nyúlja le a Fidesz-holdudvar

SemBoga 2013.08.12. 16:13:40

@Conchobar: az adófizetők azért fizetnek adót, hogy azt a lehető legjobban használják fel az ország és a társadalom érdekében - nem azért, hogy a saját zsebüket tömjék vele

egyébként a btk nem teljesen téged igazol, jó pár évet lehet kapni a lenyúlásért

Lord Snow 2013.08.12. 16:16:57

@Conchobar: Én nem értem. Segíts már, miért nem bűn a közösből lopni?

Miért számít "kormánypárti riválisnak", aki szerint bűn?

Komolyan nem értem.

Conchobar 2013.08.12. 16:25:34

@SemBoga: "az adófizetők azért fizetnek adót, hogy azt a lehető legjobban használják fel az ország és a társadalom érdekében" - Ez rizsa. Ugyanolyan rizsa, mint volt a Rákosi-időkben 'tiéd a gyár magadnak építed'. Nem jótékonykodásból, hanem azért fizetnek adót, mert muszály, kötelező. A törvényeket pedig nem aszerint hozzák, hogy az adófizető miként érez, vagy mit tekint magáénak, vagy miként vélekedik (bár van összefüggés a közerkölcs és a törvénykezés között)

Conchobar 2013.08.12. 16:29:17

@Lord Snow: "Én nem értem. Segíts már, miért nem bűn a közösből lopni?" - Majd akkor kérdezd ezt, ha én ezt írom (én viszont azt írtam: az emberek nem tartják főbenjáró bűnnek). Nem értesz magyarul?

Lord Snow 2013.08.12. 16:30:48

@Conchobar: Én azt már értem, hogy mit jelent a "megvédjük", a "negatív növekedés", a "jobban teljesít" és a többi inverz fogalom.

No de ez valami egészen új, kérlek, taníts minket, mesélj még erről, nagyon izgalmasan hangzik!

Forrás van-e már rá? Vagy ez még kidolgozás alatt áll?

Conchobar 2013.08.12. 16:32:43

@Lord Snow: "Miért számít 'kormánypárti riválisnak', aki szerint bűn?" - Neked ez jön ki abból a mondatból, hogy 'az más kérdés, hogy a kormánypárt riválisai miért helyezik a közpénzből való lopást mégis ennyire előtérbe'. Tényleg ennyire értetlen vagy, vagy csak szórakoztatni próbálsz

Lord Snow 2013.08.12. 16:33:30

@Conchobar: Tehát a közpénzből való LOPÁST az emberek nem tartják főbenjáró bűnnek.

Itt most a "főbenjáró" a kakukktojás?

Vagy az emberek (általában)?

Őrült érdekes ez a progresszív társadalomszemlélet.

Conchobar 2013.08.12. 16:38:43

@Lord Snow: "Tehát a közpénzből való LOPÁST az emberek nem tartják főbenjáró bűnnek" - Ha nehezen is, de lassan megérted. Bűnnek tartják, de nem főbenjárónak. Az ember azt érzi főbenjáró bűnnek, amit (személyesen) tőle lopnak el

Conchobar 2013.08.12. 16:40:22

@Lord Snow: "Őrült érdekes ez a progresszív társadalomszemlélet" - Fiatal! Ha úgy érted, hogy őrült érdekes a társadalom szemlélete, akkor igazat adok neked

Lord Snow 2013.08.12. 16:41:03

@Conchobar: Pl. ott nagyon érzem a lemaradásom, hogy - tévesen - azt hittem, hogy az emberek felháborodnak a lopáson, ha az közpénzből, közösből történik, akkor is.

Miközben - vezess, kérlek, ha nem - az embereket nem háborítja fel a lopás, mivel a lopás természetes, aki felháborodik, az csupán azért "teszi", mert a kormánypárt riválisa vanásilag.

E.Csaba 2013.08.12. 16:42:58

@safranek: "Hányingerem lett"
Meg is érdemled, ha olyan felelőtlen vagy, hogy Kossuthot hallgatsz manapság:-)

Conchobar 2013.08.12. 17:12:13

@Lord Snow: "ott nagyon érzem a lemaradásom, hogy - tévesen - azt hittem, hogy az emberek felháborodnak a lopáson, ha az közpénzből, közösből történik, akkor is" - Fiatal! Ha ez így lenne, akkor a Fidesz és az MSZP fellógatott prominenseit már rég a szél himbálná

Conchobar 2013.08.12. 17:14:50

@Lord Snow: "Miközben - vezess, kérlek, ha nem - az embereket nem háborítja fel a lopás" - Gyerekem! Mit nem értesz azon, hogy az emberek elnézhető bűnnek tartják azt, ha a közösből lopnak. Ha ő maguktól lopnak, azt viszont főbenjáró bűnnek

Lord Snow 2013.08.12. 17:24:48

@Conchobar: Most már mindent értek. Köszönöm, Mester, hogy gyermekednek neveztél.

lyia (törölt) 2013.08.12. 17:35:34

Orbán Viktor üzent Angliának:

"Angol királynő, ha tartasz valamit barátságomra (és tarthatsz pedig, mert most is érzed nagy hatalmamat,mert sebhelyed még most is új, vörös a magyar fegyvertől, és félelmed önkint adót fizet nekünk, 27 százalékot, bezony, még ha szotyola-köpködésinket jó szívvel nem vöszöd is, nem langyosan veszed kegyúri meghagyásomat,
mely a levélben küldöncöm által kérve sürgeti
a libás halálát.

Tedd meg, Anglia, mert mint Tokaji aszúkór dúl véremben a libás, légy orvosom te.

Míg az téve nincs, közbeszerzésen te nem nyerhetsz idebent.

lyia (törölt) 2013.08.12. 17:38:05

Egy lényeges kérdése van az emberi létnek: ki éli túl a másikat.

nu pagagyí 2013.08.12. 18:06:00

@Conchobar: Nem kell senkit sem felakasztani. Elég, ha a mostani tolvajokat elküldjük a csába. A lopás is legyen demokratikus, ha már ennyire természetesnek veszed.

A korábbi mutyik sem voltak szépek, de döntően nem intézményesen szervezett korrupcióknak voltunk tanúi. Nem is feltétlenül a kormánypártokhoz kötődött, hanem az akkor még semleges állam tisztviselőkhöz és persze a már akkor is élenjáró fideszes önkormányzatokhoz.

Aki az előző ciklusban lebukott (és Poltnak is tetszett), bíróság elé állt. Lásd Zuschlag, akinek a pere még az előző ciklusban kezdődött. Azt azért furcsállom, hogy Szíjjártó ugyanezért nem került bíróság elé.

Ma már nem magánemberek sportja a korrupció, intézményes lett.
Szinte a teljes költségvetést haveroknak utalják ki. Közpénzből közcélra, csak maradvány-elven jut valami.

high up! 2013.08.12. 18:15:37

CÖf? A kivénhedt bóvli dzsentrik klubja?

Ez kell a magyarnak, meg Ráchel parasztlagzija a lóistállóban!

VadMacs 2013.08.12. 18:25:45

@Conchobar:
>Gyerekem! Mit nem értesz azon, hogy az emberek elnézhető bűnnek tartják azt, ha a közösből lopnak.

Gyermekem! Mit nem értesz azon, hogy a hazaáruló birka bandádat leszámítva minden épelméjű ember lámpavason látná legszívesebben az ilyen közpénzlenyúló szar alakokat...?

Gyermekem! Nem azt akartad ide röfögni, hogy a 'zemberek sokkal szívesebben elnézik, ha a narancsbolsi lop több közpénzt, mint ha a szegfűsök kevesebbet?

Amúgy mennyit fizetnek neked közpénzből azért, hogy védd a vezír seggét?

lyia (törölt) 2013.08.12. 18:29:28

"Tán még anyja emlőjével is udvariaskodott ez, mielőtt megszopta volna. Így ő (és sok más falkájabeli, kiket tudom, mint becéz e seprőjére szállt világ) a kornak puszta hangját, a társalgás külmodorát és mintegy tajtékját szedték fel, mely őket átsegíti a legdőrébb és legalaposb vélemények közt is; de kísértsd meg csak, fújj rá, s a buborék oda."

Nemzeti Lándzsarázó

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.08.12. 18:42:35

@Conchobar: "Szlovénia, Csehország és Lengyelország példája azt mutatja, hogy létezhet olyan nemzetgazdaság, amely nem a német gazdaság toldaléka függvénye"

Mindhárom ország, amelyet felsoroltál, az. Nézd csak meg a kereskedelmi mérlegüket, és zokogj.

www.opendemocracy.net/ulrike-guerot-konstanty-gebert/why-poland-is-new-france-for-germany

www.cnb.cz/en/monetary_policy/inflation_reports/2011/2011_IV/boxes_and_annexes/zoi_2011_IV_box_3.html

atlas.media.mit.edu/country/svk/

Baromi nagy marhaságot mondtál.

lyia (törölt) 2013.08.12. 19:05:38

@Conchobar: Ahol a cigányok, a buzik és a zsidók jól járnak, ott a magyaroknak is leesik valami az asztalról. Ahol csak a magyarok járnak jól, ott a magyarok rosszul járnak.

igazi hős 2013.08.12. 19:46:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Ami a közpénzt illeti, végülis ha a Fidesz fizeti a saját civiljeit az nem gond szerintem. Hiszen egy párt szabadon gazdálkodhat az állami támogatásával." A Fidesz nem adott a saját pénzéből a CÖF-nek, hanem a kormány adott a mi pénzünkből.
Vagy már ott tartunk, hogy már névleg sem teszünk különbséget az állam és a Párt vagyona között?!?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 19:58:25

@lyia:

Én nem tudom. De nehezen tudom elképzelni, hogy a Fidesz jogászai ne oldották volna ezt meg a jogszabályok keretei között.

VadMacs 2013.08.12. 20:01:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Jelzem pont ez a párt az, ami pofátlanul csinál mindent, "mert megteheti". 98-02 között sem volt másképp, miért pont most jogászkodnának...?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 20:11:22

@VadMacs:

Akkor is mindent jogszerűen tettek. Ugye emlékszel, hogy Medgyessy alatt volt egy külön államtitkárság csak arra, hogy felderítse a közismert fideszes disznóságokat? Nos, az államtitkárságot 2 év után be kellett zárni, mert kiderült: az összes disznóság úgy volt megcsinálva, hogy ne sérüljön a jog, azaz nem lehetett semmilyen ügyben sem pert indítani. Most miért lenne szerinted másképp?

VadMacs 2013.08.12. 20:18:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Azt a hülye is látta, hogy sokszor szó szerint a semmire fizettek ki milliárdokat, mert teljesítés nem volt mögöttük.
Nem a jogászaik voltak jók, hanem:
a.: Kellerék voltak balf*szok
b.: esetleg a saját (balos) csapatukból is hullottak volna páran, csak úgy áttételesen. Nem egyszer előfordult, hogy az "ádáz" politikai ellenfelek röhögve üzletelnek a háttérben...

nu pagagyí 2013.08.12. 21:07:08

@Conchobar: "az adófizetők azért fizetnek adót, hogy azt a lehető legjobban használják fel az ország és a társadalom érdekében" - Ez rizsa."

A rizsa a Te hozáadott értéked a fenti szöveghez. Értem miért mondod, holott valószínűleg pontosan tudod, hogy itt és most csak olyanok hintik ezt cinikus a hülyeséget, akik szőrös mancsukkal éppen a közpénzben turkálnak. Védeni kell a mundért.

Magyarország a Fidesz saját működési és szervezeti szabályzata (MMSZ, másnéven alaptörvény) szerint is demokratikus jogállam, államformája köztársaság. Ha már beleírták a ipados szövegbe, akkor illene betartani, ami ebből következik, különben még büntetőügy is lehet belőle, mondjuk korrupció, hatalommal való visszaélés, ilyesmi.

A kormánynak (államnak) ugyanis nincs saját pénze. Adóból származó közpénzt osztogat. A közpénzt pedig úgy kell osztogatnia, hogy betartsa azt az alkotmányos követelményt, ami az előbbiekből következik - bár gyengébbek kedvéért tételesen is benne van az alaptörvényben, hogy minden polgár egyenlő jogokkal bír. Így nyilvánvaló, hogy a polgárok legális szervezetei is egyenlő jogokkal bírnak.

Ha az összes civil pénzt politikailag behatárolható magafajtáknak osztogatja a hatalom (kormány/állam), akkor megsérti az alkotmányos elveket és ami rosszabb, kimeríti az alkotmányra épülő, fentebb említett büntetőjogi kategóriákat. Ugyanez vonatkozik a közbeszerzésekre és mindenre, amiben közpénz van. Ez a kormány nem követeli ki a közpénzekkel kapcsolatos nyilvánosságot, ami nem csoda, hiszen a kormánypárt megszállta a teljes államot.

Írtak volna az alkotmányba hűbéri rendszert királlyal, de ehhez nem volt elég vér a pucában.
süti beállítások módosítása