Tele van vele a kormánypárti sajtó, no és persze a kormányfüggő közszolgálati is, mekkora dicső cselekedet a költségvetési hiány szintjének alacsonyan tartása a jelenlegi IDEIGLENES kormány eddigi intézkedései közül.Nagyon kellett már nekik valami pozitív dolog annyi baromságot hordtak már össze a gazdasági szabadságharc gyorsnaszádján, ezzel lehet egy kicsit nekik villogni. DE. Én nem tudom kit mennyire érdekelnek a számok, én inkább a mögöttes dolgokat nézném meg, már ha lehetne azt ebben a fene nagy demokráciában, ahol a kormánypárt hazudozása az elfogadott mérce.És még nagyon érdekelne mennyibe került ez a célon tartás, csak hogy tudjam mennyi pénzt varázsoltak ki az életemből ismét, azon kívül amit eddig saját zsebre termeltek az eddigi tevékenységükkel.

Lehet a különböző elemzők számokból dolgoznak, és nem érdeklik a mögötte levő tragédiák csak az eredményt akarják látni, és kész.Viszont azt is meg kell nézni az ilyen esetekben mennyibe is került ez a nagy győzelem, nehogy ne maradjon a végére semmi belőle, és főleg ennek milyen hatása van a későbbiekre, de ez a Fidesz kormányt már nem nagyon szokta érdekelni.És még akkor arról nem is beszél már senki mindezt az eredményt egy beszűkülő gazdaság mellett érték el, ahol növekszik a munkanélküliség, növekednek az adóterhek, a fizetések erőteljesen visszaesnek, és még ebből is lenyúlnak amit lehet, persze ezt banki adónak hívják a szemét hazudozó kormánypártiak.Bárhogy is nézzük az állam bevételei elég jelentős mértékben lecsökkentek a jelenlegi kormány működése alatt, ehhez csak hozzá csökkentették a kiadásokat, lenyúlták a javát a maguk érdekében, és máris nem csináltak semmit, csak megigazították a számokat.Az Eu-nak persze azzal kell dolgozni amit kap az igazmondónak már nem nevezhető magyar kormánytól, ami már nem azonos a magyar nép kormányával, és még azt is el kell tűrnie kioktassák olyan gazdasági zsenik akik a nagymamájuk telefonálását veszik figyelembe egy tervezett adóemelésnél.Mondjuk az IMF sincs egyszerű helyzetben ebben a tekintetben, neki olyan szakember jut, aki az elromlott hűtőt tekinti a fogyasztás alapjának ha példálóznia kell.Szóval nem egyszerű senki helyzete aki meg akarja érteni ezt a nagy győzelmet, de legalább a kormány tud mire hivatkozni az államadósság elleni harc mellett, ami szintén többe került már attól mint amennyit ér, főleg annak akitől lenyúlták ezért a magánnyugdíját.Valahogy nem tudom osztani ezt a nagy hurrá optimista dolgot, főleg nem akkor ha ez csak számokból áll. Van annyi dolog ami már tönkre ment ebben az országban, és van már annyi hazugság amit le kellett nyelni az embereknek, ebben az esetben is kételkedem ennek a bejelentésnek a valódiságában. Vagyis valódi lehet, csak nem sok az értéke.

Mindenesetre hagyni kell a kormánypártot hagy örüljön ennek a NAGY győzelemnek, és hagyjuk meg ebben a hitükben őket.Az igazi ez akkor lett volna ha duplázódik az állam bevétele a munkahelyteremtésből, és a munkából előállított értékből, de ezek ismeretlen fogalmak a jelenleg hatalmon levőknek.Ezt csak ígérni tudták, de nem gondolták komolyan, nekik csak a kassza kulcsa volt a fontos, és a hatalom regisztrálása az alaptörvényükben.Ki fog majd derülni ennek a tettüknek is a következménye, ahogy egyszer minden gaztettük kiderül, csak nehéz lesz visszaszerezni az eddig eltüntetett közpénzt amit már lenyúltak. Viszont úgy kell elmenni az egykori kollégiumi szoba lakóinak ahogy eljöttek onnan és akik segítettek nekik azoknak is így kell járniuk.BANDITA.

Címkék: lopás költségvetés hiánycél Kormány

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr344902242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Siegfried von Schwarz · http://kezeltszamla.blog.hu/ 2012.11.16. 08:44:18

A magánnyugdíjpénztári pénzekkel együtt vagy a nélkül volt csökkenés a bevételekben? Erről azért nem lennék meggyőződve, hogy valóban csökkent, és szerintem a kiadás sem. Lehet, hogy sokat elvontak pl: a szociális rendszeren keresztül, de a finanszírozás drágulása az ott elért megtakarítást nagyjából el is vitte.
süti beállítások módosítása