Most teljesen komolyan próbálok először a saját, aztán az ismerőseim szemébe nézni. Szervezkedünk, tüntetünk, gyűlésezünk, ide-oda megyünk, soroljuk a sérelmeket, akarjuk a változást, szavazunk a lábunkkal, rekedtre ordítjuk a torkunk, összefogást sürgetünk, és utána hazamegyünk elégedetlenül. Valahogy nem igazán látom bármelyik szervezet, vagy párt valóban annyira szeretné a változtatás elindítását, mint ahogy mi azt az ismerőseimmel egyre sürgetőbben szeretnénk. Lehet az lenne a megoldás hogy egy valóban civil alapon kezdjünk el aláírást gyűjteni a kormány megbuktatására?

Fogalmam sincs mi ennek a módja,de megtalálhatjuk a megoldást együtt, és nagyon türelmetlen is vagyok ezzel kapcsolatban, de akárhova megyek, vagy akármit is olvasok, mindenhol megáll a dolog annál a résznél, össze kellene fogni, az élére áll majd valaki, még korai, nem vagyunk elég erősek, még nem jött el az ideje, a Fidesz nem fogadja el, és még hosszan lehetne sorolni az ellene szóló érveket. Ezeket minden szervezetnél, pártnál, mozgalomnál külön-külön meg lehet találni, hiszen még odáig sem jutott el a dolog közösen mondjanak legalább valamit. Attól pedig még nagyon messze vagyunk legalább a leglényegesebb pontokban valami megoldási stratégia szülessen. Tehát továbbra is türelmesen kell várni amíg valaki eldönti, most akkor végre tényleg buktassuk meg a kormányt, ne csak beszéljünk róla? Nem tudom létezik-e egyáltalán más út, a Parlamentben úgy láttam az ilyesmi hiába való próbálkozás a jelenlegi körülmények között, a kétharmad mindent lesöpör amit a vezére nem tart helyénvalónak. Az utcán ismét csak gyülekezni fogunk, ezt a kormányt nem igazán hatja meg bármit is követelünk, arra meg egyszerűen nem látok reális lehetőséget önként belássák a hibáikat, és sűrű bocsánatkérések között átadják  stafétát egy szakértői kormánynak, ők pedig elutazzanak egy egzotikus szigetre ahol leélhetik hátralevő napjaikat, esetleg ahonnan visszasunnyoghatnak valami amnesztiával. Vagy arra vár valaki addig fogunk tüntetni egy huzamban amíg a kialakuló nyomás hatására le nem mondanak? Ez is egy alternatíva, de nem valósághű, hiszen ez is a kormány józan eszére épül. Csak abba kell belegondolni, az Éhségmenet gyalogolt több mint kétszáz kilométert, és valóban lerakott valamit az asztalra, de úgy istenigazából nem hatotta meg a hatalmat, bármilyen népszerű is lett a menet, még provokálták is,  és nem is igazán veszik őket komolyan, legalábbis úgy tesznek. Pedig ők valóban csak jót, és jogosat akarnak, és el is fogják venni azt ami jár nekünk, bármennyire nem akarja a kormány. Mert értünk is mentek, ha csak egy részkövetelésért is, ami szerintem az alapja mindennek, a tisztességes megélhetésért, és a jobban megfizetett munkáért, ami régi sara a politikának. Ehhez még annyit hozzá tennék, tudom miről beszélek, velük mentem az utolsó 60 kilométert, mert ennyire volt pénzem, nem tudtam Miskolcig utazni. Vagy az LMP népszavazási gyűjtőívei megoldást hoznak? Fontosak az ott feltett kérdések, és alá is írtam, de ez csak négy /4/, az eddig hozott több mint háromszáz törvényből, aminek nagy részével továbbra is vita van, éppen úgy, mint az alkotmányozással. Ezt is simán félre fogják söpörni a kormányoldalról sőt, még valamilyen módosítással jól is fognak kijönni belőle legalábbis kommunikációs szinten, vagy nevezzük simán hazugságnak, végül is azt teszik.

Vagy esetleg várunk 2014.-ig? Mert az is lehet alternatíva, ha addig nem törlik el a szavazás intézményét, kiveszik a koronát a tárolóból, és Viktoruk fejére teszik. Esetleg rombolhatunk, gyújtogathatunk, anarchiát idézhetünk elő, de abban nem akarok részt venni. A "szocik nyócéve", és még ki tudja kik lehet megvárják azt az időpontot ami a soron következő választás lesz, mert még nem éreznek elég erőt a céljaik megvalósításához, vagy még nem tudják mit csináljanak.Pedig nem a saját tervekkel kellene foglalkozni, hanem a választók akaratával, de ezt fel kellene ismerni, főleg ha komolyan gondolják a változást. Szerintem már van kész terv, ha pedig még sincs, vagy tagadja bárki, kénytelen lesz előállni vele, ha továbbra is tényező akar lenni a választók szemében. Mert a 10.ei tüntetésen Kónya Péter nagyon szépen összefoglalta mire is gondoltam a következő kormánnyal kapcsolatban, csak utána megállt az oda vezető út megmutatásában. Ha csak azt amit elmondott lemásolom, mint Pali bácsi a kisdoktorit, és az ismerőseimmel megbeszélve elkezdek aláírást gyűjteni az előírt íveken, akár postai utat használva az összegyűjtéshez, ha kell szervezetileg összefogva, bejelentve, akkor már én leszek a nyerő, hiszen elkezdek valamit, amire szerintem már sokan várnak. Borítékolom azt ha lassan is, de elkezdenek gyűlni az aláírások, lesz egyből sok-sok mindenki aki besegít. Annyira tetszik saját ötletem, segítségül is hívom barátaimat, és akik egyetértenek velem, segítsenek végig vinni amit itt leírtam.

Az a lehetőség meg sem fordul a fejemben, a kormány változtat bármit is ami segít nekem, és a hozzám hasonlóknak kimászni a bajból, az eddigi fordított kormányzás, és az én ellenzékiségem is ezt mondatja velem. Ha pedig elkezdek számolni, rájövök a kormány félidőben van, ha most elkezdünk  bármit is az legalább egy év, mire eredményt lehet elérni. Ott fognak betartani ahol lehet, de volt már egy Seres Máriánk, akinek sikerült, és nekem sem kell több, csak utána tovább vinni azt amit elkezdtem. Egyszerű kérdésre  kell válaszolni:" AKARJA A KORMÁNY LEVÁLTÁSÁT ELŐRE HOZOTT VÁLASZTÁSSAL!" Ezzel még nincs vége, hiszen még hátra van a választás, és ha el is zavartuk ezeket az elnyomókat, akkor sem lesz még egyszerű a károk helyrehozása, de minél később kezdünk bele, és minél tovább áltatjuk magunkat a másikra várva, annál nehezebb lesz visszatérni a többségi akarat útjára. És végre nem valaki ellen, hanem magunkért kellene beikszelni azt a nyomorult jelet, a számunkra visszahívható, hiteles ember neve mellé. Mert az is lesz, csak el kell kezdeni változtatni a dolgokon végre a magunk érdekében.BANDITA.

Címkék: népszavazás ellenzék LMP Fidesz Orbán Kormány Kónya Péter Párt

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr544312249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása