Visszakézből pofán vágva!

 2011.11.23. 12:50
Először arra gondoltam, név szerint írom le Viktornak, a diktátornak az új elemzésem. Ez csak találgatás, de megtehetem, nem tehet ellene semmit. Aztán arra is gondoltam, a pártja számára írom, hiszen a diktatúra náluk egyértelmű. Végül is tök mindegy, akit érdekel elolvassa, akinek meg szól, az nem érti, vastag rajta a szemellenző.Szóval. Taktika, és stratégia. De lehetne akár átverés, és szívatás is. A lényeg a sorok között van. Mert mondhatnak helyette bármit, tehetnek nevében bármit, az már nyilvánvaló, egy központi akarat szerint működik a rendszer, ami csak nevében demokratikus. Onnan, hogy a vezér azt mondja"én úgy gondolom" vagy"nem akarom", az abban a pillanatban szentírássá válik egy hazug kommunikációs gépezetben, amely csak egy irányba működik. Na ezért nincs is félnivalóm, ha ismét sikerül felismernem egy újabb hazugságot. A rendszer sajátosságából adódóan, nem lehetséges a válasz, csak a kinyilatkozás. Akkor ezt most megszívtad, mert nem is tudsz engem megcáfolni. Azt ugye megszoktam már, néha eltűnsz egy időre, és ilyenkor magyarázzák nagyszerű tetteid. Szóvivőid egymást felülmúlva magyarázzák mekkora szarból húzod éppen ki a népedet. Azt persze nem mondják, előtte rendesen teszel is róla, benne legyenek, nyakig. Ha egy kicsit jobban belenézünk a dologba, akkor pedig ez nyilvánvaló. Kezdődött az egész húsz éve. Nyugi, csak átverés. Szóval, Lézer Jankó meglepő szociális érzékenységről tesz tanúbizonyságot. Legalábbis szavakban. A magyar családok tovább nem terhelhetők. Mondja ő ezt, miközben fizuemelésért lobbizik. Igaza van, mivel már a piacról nem lehet finanszírozni az országot, a dolgozó nem tud hol dolgozni, és ha mégis akkor tettek róla, egyre kevesebbért tegye ezt, akkor valahonnan kell a fedezet. És lám, az eddigi taktikát félretéve, egyből elő lehet húzni a leszólt banki szektort. Mert a stratégia talán mindig is ez volt. Még mielőtt örülne az ország a nagyszerű beismerésnek, meg kell jegyezzem, most lettünk feltálalva egy olyan vacsorán ahol mi vagyunk a teríték. Mert minden eddigi korlátozás, alkotmányozás, törvénykezés, olyan helyzetet teremtett, ami a kizsákmányolók álma. Hosszabb munkaidő, alacsonyabb bér, kevés munkalehetőség, megosztott szakszervezet. A kiadási oldal számai is meg vannak buherálva. A nyugdíj értékálló, és nem fog emelkedni, de az eddigi áremelések éppen csak eléggé teszik a megélhetésre. Az egészségügy állami kézbe kerül, ahol a fő szempont nem a beteg, hanem minél kevesebbe kerüljön. Aki nem tud dolgozni, arra nem költ. Minek? Ezzel a nyugdíjat is megspórolhatja. Lesz új, illusztrált alkotmány. Az már nem nagyon publikus, ezzel is sikerült sok mindent elvenni. És életbe is fog lépni, csak még addig terelni kell a figyelmet. A szoci-komcsi kártya mindig elővehető. és a nyóc év is. Csak Viktor nem vehető elő. Mert elérhetetlen. De ezért most nem anyázok. Készült egy új munkatörvénykönyv is. Na ez a csúcs. Mintha megrendelésre készült volna sok elvétel. Mert több melót ígér, kevesebbért. És még csak meg sem lehet szólalni. Lenne még itt más is, de kicsit rövidre fogom. Mindegy , mert nem érted. És nem válaszolsz, de ez is mindegy, mert hazudsz. Na szóval. Mikor minden megy a maga útján, bedobott a banki adut. És csoda történik. Még nem is tudnak róla, hogy szóba állsz velük, már is megnyugszik a piac. Jegyzik az állampapírt, ami addig a kutyának sem kellett, kitalálják, hogyan mentsék meg a hiteleseket, és még senki nem tud semmit, de már biztosnak veszi mindenki, megkapjuk a fedezetet. Vagy valami ilyesmit. Ejnye -bejnye. Kit is nézel hülyének? Ha nem ez volt a stratégia, akkor tényleg kapkodsz. De ha összerakom a taktikai lépéseket, minden ebbe az irányba vezet. Lehet rosszul látom, hiszen csak egy blogger vagyok, nem lehetek látója, a nagy összefüggéseknek. De amit eddig tettél, mintha ezt szolgálná. Vagy egyszerűen kell a lóvé. Neked mindegy honnan, nem te fizeted vissza . Viszont finanszíroznod kell álmaidat, az egymillió közmunkást, az újonnan felállított járásokat, ahol szerintem a hűség, és a tapsolás lesz a fő felvételi követelmény. Nem is kérem számon az olcsóbb államot, mert ez már hazugság, hiszen többen dolgoznak a vezetésben mint eddig. Az, hogy a végrehajtókat kirúgod, az téged úgy sem érdekel. Viktor Fidesz! Ha mégis megérem, hogy történelem leszel, és nekem van igazam, engedd meg hagy legyek én az első, aki pofon verlek. Feltéve, ha túlélem. Mert olyan szép, és jó munkát végeztél, amit diktátor a felgyorsult világban nehezen tud véghezvinni. Van rá esély , ne sikerüljön, és vannak páran akik meg is próbálnak megakadályozni, mert felismerték a célod. Nekik szól, ez az írás.BANDITA.

Címkék: politika fidesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr843405774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.