Nem tudok szó nélkül elmenni a kiszivárgott hírek mellett, amik az új törvényből jöttek elő. Elöljáróban annyit, több mint két évig dolgoztam a Tesco egyik hipermarketjében, a biztonsági osztályon. Nem a bosszú szól belőlem, pedig akár meg is tehetném, de ami ott történt velem, az egyes emberek személyes érdekeinek az előtérbe helyezése volt, és ehhez felhasználták a céget. Magát a munkahelyet szerettem, a kollégáimmal jól kijöttem, karriert akartam csinálni, de naiv voltam, és megszívtam. Ennyi. Majd a jogi út kihozza a mit lehet, nem ez a téma, hanem amit láttam, tapasztaltam. Ahogy jöttek a hírek a munka törvénykönyv tervezetéről, nem tudtam nem arra gondolni, ezt a Tesco-ra szabták. Nem véletlenül veszíti el sorban a munkaügyi pereket, a hatályos jogszabályok nem teszik neki lehetővé a dolgozók még nagyobb kihasználását. Pedig így is satuban vannak ott az emberek, lassan három helyett dolgoznak. Ami nem is lenne baj, ha ezért kapnának valami ellen szolgáltatást. De már régóta megy az, ami lassan törvényes lesz. Túlórát csak végső esetben fizetnek, inkább fű alatt lesumákoltatják a ledolgozott időt. A bérmegtakarítás jegyében, nem nagyon vesznek fel új embert, a bérkeretet ki tudja hová teszik. Ha nagyon kell, akkor mégis megteszik, de ha az illető személy ezt megkapja, nagyon meg kell köszönnie. És várni, mit hibázik el, mert akkor már nincs kegyelem. Az állandó legjobb munkahely hirdetése mögött, stresszes, agyonhajszolt dolgozók próbálnak mosolyogni a vásárlókra, és elmagyarázni nekik mennyire szeretik őket. Pedig ez csak szlogen az áruházakban. Egy porcikájuk nem kívánja a hisztis, nyávogó, mindenbe belekötő vásárlókat, akik nem is tudják egy vélt, vagy valós sérelmükről, nem is a dolgozó tehet.De tovább lépve. A túlóra éves keretének emelése, és az ehhez kapcsolódó pihenőnap, megint jól jön a munkáltatónak. Több melót tud ráerőszakolni a melósra, akit még ezen túl bármikor kirúghat, ha nem tetszik neki, és ez nem is kerül pénzébe. Kiadja szabadidőnek, de akkor mikor ő akarja. Ha dolgozók nem oldják meg egymás között, akkor úgy néz ki, mintha beleszólna a magánéletbe. Egy munkahelyen dolgozni kell. Ezzel nem is vitázom. Csak azzal, mennyit, és mennyiért. Na meg milyen körülmények között. Magam is áldozatául estem a következőnek. A biztonsági osztály munkáját egyre kevesebbre értékelik. Van vállalati képzés, van karrier, de van a profit, és a bevétel növelése, és innentől minden munka értelmét veszíti. Nem tudom milyen törvény írja azt elő, több munkáért, már kevesebbet kell fizetni.Biztos megvan rá a jogi környezet,és nem lehet beleszólni a vállalat belső dolgaiba, de nagyon hülyék, ha ezt a fontos osztályt így leépítik. Pedig biztos tudják miért. Ja a profitért. Azt is tudják, ha a sok biztonsági osztályon dolgozó, jól képzett embert elküldik, vagy ahogy ők nevezik, más beosztásba helyezik, azzal mennyi bért takarítanak meg. Mert sokat. Eddig csak ők voltak azok, azok akik éjszaka dolgoztak. Nekik pedig pótlék járt. Na ez egy újabb fájó pont, ahol fizetni kell plusszban, és azt nem szeretnek. Inkább bevállalják a nyílt törvénysértést. Mert azt nagyon is tudniuk kell, az itt felszabaduló létszám helyett, ezt a munkát is el kell valakinek végezni. És jönnek a vagyonőrök. Eddig is le volt csökkentve a számuk, tudták, azok a szegény vagyonőrök, be sincsenek jelentve,viszont nem kell nekik túlóra, és pótlék.Csak azt nem tudom, amit eddig nem tehettek meg, ezek után hogy fogják kezelni? Hogy ellenőrzik a dolgozót, a vásárlót, a készletet? És hogyan kezelik a Tesco tulajdonát, és berendezéséit? Mert ők kezelik az adatokat majd. Na ez kemény lesz. Majd a You-Tube-on megnézem, mi is van egy áruházban.És honnan fogják ismerni az áruházi folyamatokat? Mert azok nagyon hatékonyak, és ha kevés bér rakódik rá, akkor rendkívül jövedelmező. Több érdekes párhuzamot fedeztem fel, és felvetődött bennem a kérdés. Vajon nem megrendelésre történt ez? És előre kellett fizetni. Mert ha volt paktum, akkor a megvalósítás nem lehetett kétséges. Linkre senki nem fizet. Azt ugye már tudjuk, belassul a gazdaság. Nem lesz az embereknek pénzük, nem nagyon van munkahely, egyre drágább lesz minden. Ezek után az emberek megnézik, mire is költenek.Ezt már látta az aki ezzel foglalkozik. Viszont a profit nem csökkenhet. Aki előre látó, az bevásárol. És a csökkenő bevétel mellett, ha kevesebbe kerül az előállítás, akár a haszon is nőhet. De a bevétel nem fog csökkenni. Így csak nő a profit.Biztos lesz még több olyan momentum, ahol nyilvánvalóvá válik, több munkáért lehet kevesebbet fizetni. Mert lesz rá törvény- Emelheti a munkabért, ha kiszervezi a munkát, mert ehhez is lesz joga. Számon kérni nehéz, hiszen a törvény is segíti ezt az állapotot, és a bíróságok keze is meg lesz kötve. Nem mondom azt sem, ez egyedi, és csak erre írták, csak nekem ezek tűntek fel. És nem is akarok semmilyen elméletet gyártani, de eddig mintha minden a több munka, és kevesebb bér mellett szólna, ami jövőre, törvényes lesz. És ez csak a kezdet. Aki tudta előre mi várható, megtehette a szükséges lépéseket a maga érdekében. Megvolt rá az embere, pénze, tehetsége. Csak nekem tűnik ez furcsának? BANDITA.

Címkék: munka tesco törvény.

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr643398510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.