Közel tíz évig voltam biztonsági őr. Rövidebb- hosszabb megszakításokkal szinte folyamatosan végeztem ezt a munkát.Ez  a szakma nagyon sok embernek jelent megélhetést napjainkban is.1996.-ban kezdtem el a tevékenységem vagyonőrként. Rengeteg helyen megfordultam, még az országot is bejártam közben, oda kell menni, ahol van munka, ez ugye evidens. Egy nagyon rövid időtől eltekintve,azonban szinte sosem voltam bejelentve.De kezdjük az elején.

Mikor az ember vagyonőrnek áll, az ugyanúgy egy szakma mint bármilyen más, és itt is dolgozni kell, méghozzá ugyanolyan becsülettel, mint más szakmánál. A vagyonőr dolga az, értékre vigyázzon,akár a testi épségével is.Nagyon sok cég szakosodott erre a területre, kezdve a leszerelt, nyugdíjas állománnyal a különböző fegyveres testületekből, a civil szakembereken át a kóklerekig. Mostanában ezen utóbbiakból akad bőséges kínálat. Nem tudom milyen törvények szabályozták a munkát, de egy idő után én azt figyeltem meg, ez nem lett egyéb, mint egy kapcsolatokon alapuló szolgáltatás, ahol már nem a munka a legfontosabb, hanem a kapcsolati rendszer.Manapság is csak ez számít, ha az értesüléseim helytállóak.

A törvényesen bejegyzett cégek őrült árversenybe kezdtek, de azért ki lett használva a törvényi szabályozás hiányossága is. Mivel mindenki őrizni akarta a vagyonát, és azt sajnos kellett is, a verseny nagy árzuhanást eredményez gondolta volna az egyszerű halandó, pedig a valóságban ez másként működött..A vállalási pénz, és a kifizetés egy sajátos törvényi szabályozás szerint egyáltalán nem teszi lehetővé a dolgozó rendes körülmények közötti foglalkoztatását, az itt dolgozók csak résztvevői a folyamatnak, abba nem tudnak beleszólni, viszont cserébe nem is kapnak semmi különös védelmet amit a munka törvénykönyve előír a munkavállaló számára. De nem elemezni akarok, hanem a saját meglátásaimat elmondani.

Többször is előfordult a munkát nagy állami cégnél végeztem. Gondoltam én naiv, így viszonylag biztonságban leszek, hiszem az állam nem lehet magának ellensége.De tévedtem. Nem tudom ki ellenőrzi az állami megrendeléseket, de például egy MÁV-nál végzett munka során a kifizetéseket mindenképpen szoros kontroll alatt kellene tartani. Főleg azt ,hogy mire is költik a pénzt. Ez jelen esetben egy élőerős vagyonvédelmi tevékenység volt ami után joggal várhatja el az állam a valamilyen szintű visszafizetést, legalább is a személyi jövedelem adó formájában. Nem tudom rám mint munkavégzőre ki figyelt, de én egy fillér adót nem fizettem, pedig elég sokáig dolgoztam a vasút berkein belül, igaz, csak mint alvállalkozó embere. Sőt, utólag az is kiderült, egyáltalán be sem vagyok jelentve.Hogy is nézett ez ki a gyakorlatban?

Az állami megrendelést egy szűk körű lobbi megkapta, nem tudom mennyi vállalási pénzért, de feltételezem ez nem volt kevés. Ezek a nagy cégek mindjárt leosztották kisebb vállalkozásoknak a munkát, akik elkezdték az embereket felvenni. Na ezekhez kerültem én, és ha szerencsés voltam,és nem az alvállalkozó alvállalkozójánál dolgoztam. A fő és alvállalkozó díjazása közti különbség már tiszta haszon volt, hiszem a fővállalkozó nem is dolgoztatott saját emberrel, legalábbis én nem találkoztam onnan senkivel, csak nagy kegyesen kijött néha valaki ellenőrizni a "szakmai" munkát.Ez a szakmai munka mi is volt a valóságban? Megnézték elég ember van a területen, nehogy keveset kelljen számlázni, adtak néhány különleges tanácsot arra az esetre ha jönne egy munkaügyi ellenőrzés, a lelkesebb még arra is odafigyelt a saját ruhánk, vagy az agyonhasznált, és megvásároltatott formaruha elég jól néz-e ki. Aki már azt is nézte eléggé simára van borotválva az arcom, az már kockáztatta a testi épségét.

Nem értek hozzá, de biztos volt módszere a fővállalkozónak arra, ezt a vállalási pénzt minél jobban megkavarja, és ezzel abból elég sokat tüntessen el. A végén azonban csak az lett biztos, le lett igazolva a munka, azt kifizették, de hogy annak ellentételezése milyen formában történik a költségvetésnek, már sűrű homályba került.Mint ahogy arra sem sikerült soha rájönnöm, hogyan veszi be az adóhivatal a teljesítési igazolást, ami messze állt a törvényességnek még a látszatától is.Valami visszafolyt azonban az államnak, ami közel sem volt annyi, mint ami normál esetben ne kellett volna kiverje a biztosítékot az állami szerveknél, de valakiknek nem érdeke ezt firtatni, legalábbis nem mindenkinél egyformán, itt is vannak elsők az egyenlők között a kapcsolati rendszernek köszönhetően.

Az alvállalkozónak mivel neki is kellett a haszon esze ágában sem volt a törvényt betartva engem bejelenteni, és utánam járulékot fizetni, ami ugye végül is az én pénzemből került volna levonásra. Neki is voltak járulékfizetési kötelezettségei, de addigra valahogy mindig tönkrement a cég. Ha durván fogalmazunk az állam kidobta az adófizetők pénzét valamire amiből nem keletkezett annyi bevétele ami a törvény szerint járt volna neki. És ezt még hagyta is, és azóta sem nagyon tesz ellene csak azoknál, akiket nem egyenlő mércével mér, vagy valakinek útban vannak.Én akkor ugyan aki elvégeztem a munkát, sokszor havi 3-400 órát dolgoztam. de minimálbérre voltam bejelentve jobb esetben, így valós papírt nem kaphattam az éjszakáimról, vagy a túlóráimról. De ezt a pénzt ki kellett fizetni mivel ez járt nekem, igaz a pótlék nem is szerepelt az egysoros bércetlin. Így elkövettem az okirat hamisítást, mert olyan bérpapírt írtam alá, ami nem felet meg a valóságnak esetleg aláírtam egy másikat is, ha szépen kértek. Egy adózót, meg a valódit. Mivel ennyit dolgoztam, elég sokszor megszegtem a törvényt. Zsebbe kaptam a pénzt, így sikeresen megrövidítettem a nyugdíj és TB kasszát is, mivel azt sem a rendes jövedelem után fizettem. Tehát, én vagyok a bűnös, mert ezt évekig csináltam.

Csak azt nem értem ebből az egészből, miért nem hiányzik ez a pénz? Mármint az adófizetőknek. Simán tűntek el milliárdok néhány zsebben, és nem tűnik fel? Az igaz néha valaki megszólal ebben az ügyben, de az a válasz: Visszavennénk mi de nincs akin ezt számon lehetne kérni, vagy ha mégis van, akkor meg kiderül az illető nem is rendelkezik számottevő vagyonnal. Tönkrement a cég, nincs vagyona, a tulajdonos meg most kért segélyt, mert egy fillér haszna nem volt, sőt még a vagyona is ráment. Valakinek ez nagyon az érdeke. De nem az adófizetőké, akiket rendszeresen meglopnak.

Ha nem csak az állami cégeket nézzük, hanem a nagyvállalatokat, ők sem különbek. A rendszer nagyjából ugyanez, csak itt a vállalási pénz is alacsony. Annyira alacsony, hogy abból már eleve a járulékot sem lehet kifizetni, viszont költségként az egész leírható a vállalatnak. Neki jó. A vagyonvédelmi cég eleve tudja ebből a pénzből az állam tőle egy vasat nem lát, mégis bevállalja, mert valamiből élnie kell. Nem értem hogy de megéri neki. Ugyanúgy bevonja az alvállalkozót, aki alkalmazza az embereket, persze szigorúan minimálbérért, és ugyanúgy csődbe megy. Az állam megint nem kapott egy forintot sem. De végül is elég neki az amit az alkalmazott megkeres és utána elkölt, mert az Áfa azért már nem egy kis bevétel, köszönhetően a mostani kormánynak. Ezek a dolgok konkrétan megtörténnek napjaikban is.Ha csak az állami és magánszektori törvénysértéseket nézzük, rájöhetünk, nem a mi érdekünk ennek a fenntartása. Én szeretnék adózni, nyugdíjat, TB-t fizetni. De a törvények annyira jók, ezt nem kell megtennem. Helyette egy érdekcsoportot gazdagíthatok.

Néhány példa ahol dolgoztam, és minimálbéres voltam, ha egyáltalán be lettem jelentve:

-CIVIL BIZTONSÁGI SZOLGÁLAT

-MÁV VASÚTŐR KFT

-BITTÓ VAGYONVÉDELMI KFT/lehet nem pont ez a neve, mert az öreg nagyon fontos embereket ismer/

-PRO-TERMINÁL SECURITY KFT

-PAJZS 07 VALAMI MERT ÖSSZEOLVADT A CIVIL BIZTONSÁGI SZOLGÁLATTAL.

Ezeknél a cégeknél több hónapig is dolgoztam, de végig részt vettem a csalásban. Kérek valaki önként jelentkezőt, aki feljelent, mert magamat nem tudom. Pintér Sándornak nem kell szólni, ő már tud róla. de nem tesz ellene semmit.BANDITA.

 

Címkék: civil sándor biztonsági pintér vagyonvédelem szolgálat.

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr342773383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.