Megúszhatja Lázár.

 2011.03.19. 22:05

 Talán emlékszünk még a Fidesz arroganciájára az előző időszakában. Akkor is hibákat követtek el a kommunikációban, de más dolgokban is. Az ellenzékben töltött nyolc év, talán elég volt nekik, hogy a hibáikat kielemezzék, és tanuljanak belőle. Legyünk őszinték, a négy év kormányzásban eltöltött idő, rengeteg hibát hozott. A következő időszakban csak ezeket kellett volna kijavítani. Ezzel szemben ők nem is akartak mást, mint pusztán visszakerülni a hatalomba. Színtiszta számítással, és kőkemény arroganciával készültek erre. Közben nem felejtkeztek el róla, hogy fenntartsák a látszatot is, miszerint ők az egyetlen megoldás.Igazán mindent megtettek, hogy ezt a folyamatot felgyorsítsák. Azonban közbe jött a válság. Lehetőségük lett volna akár előrehozott választásokat kérni, de tudták ez nem jó nekik. Miért nem akarták? Akkor nekik kellett volna meghozni a megszorításokat, és ez népszerűség vesztéssel jár. Nem az országot akarják ők vezetni, pusztán a hatalom megszerzése a cél. Folyamatosan támadtak, de óvatosan. Nem is beszélnek a Bajnai csomagról, aki legyünk őszinték, kemény válságmenedzser, és rendbe rakta amit lehet. Nagyon reszkettek már a választások előtt, és már nem tudták mit ígérjenek még. semmi sem volt drága, mert tudták, utána ők már nem akarnak még egyszer ellenzék lenni, és ehhez átalakítják az országot.Még arra is volt idő a választás előtt, a saját embereikkel is leszámoljanak,aki esetleg ellenezné ezt a politikát, vagy csak reálisan gondolkodik. És végre övék lett a hatalom, és mit látunk. Semmit nem változtak, és semmiből sem tanultak. Kezdték azzal, hogy elszámoltatnak. Programjuk nincs, csak víziók, de le kell számolni azokkal akik elzárták az utat a hatalomhoz. Kell az elszámoltatás, de nem úgy ahogy ők csinálják.Ha valóban az országot nézik először azzal foglalkoznak. De nem. Kósa-Varga-Szijjártó. kiálltak egy beszéddel ami a baloldal hozzá nem értéséről szólt, és csak a gyűlölet sütött belőle. Bele is remegett a forint a félremagyarázásban. Kaptak is érte egy ejnye-bejnyét. Lassan el kellett volna kezdeni dolgozni, de azt nem akarták megtenni amit valóban kellett volna. A törvényeket megerősíteni, az állampolgárokat képviselni, az ő érdekükben cselekedni. Mivel úgy gondolták nincs más dolguk, most akkor beírják magukat a történelembe, és nekiálltak alkotmányozni. Közben kiderültek a visszaélések is, mert azt nagyon feltudták deríteni. És kiderültek náluk is a visszaélések, de az igaziakra úgyis csak később derül fény. Mikor azt gondolnánk az arroganciából is lejjebb adtak , kiderült, ez csak rosszabb lett. Minden fontos nekik, csak a választó ne lenne ott állandóan. És ehhez még hozzájárul a folyamatos igazolás, miszerint ők és csak ők tudják a megoldást, és ők tesznek jót. A valóságban azonban be kell látnunk, nekik csak a hatalom a fontos. Egymásért mindent megtesznek, de értünk semmit. Sajátként kezelik az államkasszát, abból ők vesznek ki először. Ők szabályozzák a médiát, de annyi eszük nincs amit mondanak, abban legalább a látszatot tartsák fent. Semmi olyan intézkedést, vagy törvényt nem hoztak ami  a javunkra szolgálna. És most kiderül, még egyesek le is néznek bennünket. Hiszek benne, hogy Lázár megkapja a jussát ezért a beszédétől, ami egy kicsit nagyon hasonlít az Öszödire. De ha megvédik, és baloldali provokációnak tartják, akkor nekünk kell lépnünk. És ami még jöhet,, hogy legyintenek és nem reagálnak. Én egyszerű ember vagyok, de minden szavamért vállalom a felelősséget. Egy képviselőnek az a minimum, hogy visszalép, mert így lát engem. De félek ez álom. Folyt. köv.

Címkék: politika lázár

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr342754391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonymand 2011.03.20. 11:52:26

Tisztelt Posztoló!

Úgy kormányoz a Fidesz, mintha viharos tengeren kéne hajózni, hol innen, hol pedig amonnan váratlan érkező hullámzásban.
Rángatják a kormány kerekét (én tudnék nekik rángatni valót ajánlani) és nem látják, hogy a hullámokat egy viszonylag nyugodt (válság már lecsengett) tengeren irányt, célt tévesztettek.
Nincs senki, akinek hangja a kapitány fülébe jutna, mert ő csak a belső hangokra érzékeny, csak azt hallja és ordítva továbbítja a (lakáj)személyzetnek, s a szerencsétlen "utasoknak".
Előbb, vagy utóbb a kapitány Queeg sorsára kell(!) jusson (Lázadás a Caine hadihajón).

Tisztelettel:
anonymand