A KDNP maga a plágium.

 2012.11.20. 19:44

A megjelent hír szerint Semjén Zsolt valamikor régen másolta a kisdoktori dolgozatának jelentős részét. ÉS? Ez a történet már egyszer el lett lőve, ki lett használva, le lett mondatva nagy nehezen az illető de előtte azért hülyét csinált magából, és lett belőle egy új magyar…

Címkék: ellenzék frakció KDNP Orbán Viktor Semjén Zsolt fFidesz

Teljesen felesleges lenne egy újabb hazugságot leleplezni ebből a tákolmány körüli katyvaszból.Majd a mindenféle jogászok, jogvédők elküzdögetnek még vele, kiemelve annak demokrácia ellenes hatásait, és minden jogtiprást ami ezzel jár.A parlamenti kétharmaddal rendelkező…

Címkék: kormány hazugság regisztráció frakció alaptörvény Orbán Viktor

Ennek a látszat frakciónak és pártnak a lététől is kiver a hideg verejték, és amit művelnek egy furcsán alkotott név alatt,attól csak még jobban ráz az a fene nagy tehetetlenség. Keresztényi erkölcs mögé bújt álszentségük amivel még demokratának is nevezik magukat, és bele…

Címkék: keresztény frakció KDNP Hoffman Rózsa PTK

Vettem a fáradságot, és beleolvastam a kormány által készített alaptörvénybe. Most nem akarok erről az egész terjedelmében írni, de kiemeltem a választásra vonatkozó részt. Már nem ez az első eset amikor a saját szabályaik szerint megírt, és az országra kényszerített…

Címkék: regisztráció ellenzék frakció alaptörvény Orbán Gyurcsány Választás

Valahogy mindig sikerült az élet azon oldalán landolnom, ahol valódi munkával kellett megkeresnem a mindennapi élethez szükséges dolgok anyagi fedezetét. Ez volt kétkezi, fekete, beosztotti, gürizős, éjszakázós, nyakkendős, munkanélküli melletti, jövedelem kifizetése nélküli,…

Címkék: munka kormány hazugság szóvivő frakció Fidesz Orbán Viktor

süti beállítások módosítása