Volt egy álmom. Szerettem volna idős koromban a megtakarításomból megélni, ezt akkor abban a nyóc évben meg úgy hívták: magánnyugdíj. Jött egy marék fülkeforradalmár és ellopta az egészet.
Volt egy álmom. Szerettem volna a lakás hitelem rendesen fizetni, nem családi összefogásból rendezni. Jött pár barom a hülye nyilatkozatával, és bedőlt a forint. Kösz Kósa, kösz Szíjjártó, anyátokba szorult volna a fejetek. 
Volt egy álmom. Szerettem volna a munkámból megélni, főleg az érte kapott bérből és fizetésből kijönni legalább elsejéig. Jött a kormány az új munka törvénnyel, és egyből csökkent a fizum, már csak két napig volt elég. Nesze neked egykulcsos adó, meg a többi f@szság.
Volt egy álmom. Ha elvesztem a munkámat nem szerettem volna megtanulni megélni havi negyvenhétezerből. Jött a kecske Pintérrel, meg a kis Zsiga Marcell, és azt mondták ebből meg lehet élni nekik naponta, én is meg fogom tanulni ezt egy egész hónapban.
Volt egy álmom. Szerettem volna a gyermekem elküldeni a nagy magyar ingyenes felsőoktatásba, de nem tudtam megfizetni az ezért járó tandíjat. Pár okoskodó párt farok szépen elmagyarázta mi miatt lett elzárva a szegény ember gyermeke a tudástól, és csak véletlenül nem mondták ki: Orbán Viktor nem akarja, hogy az én gyerekem okos legyen.
Volt egy álmom. Azt szerettem volna, ha beteg leszek, vagy bármelyik hozzátartozóm kórházba kerül, ne attól kellejen rettegnem, lesz-e a neki ott orvos, nővér, gyógyszer, kötszer, ellátás, fűtés, kaja. Arról nem álmodtam, a kórházakból szép kilátás lesz a stadionokra.
Volt egy álmom. Azt képzeltem ha valaki lop, annak levágják a kezét, nem pedig kastélyt vásárol belőle, meg kisvasutat. Ha valaki meg hazudik, annak a nyelvét vágják ki, nem újságot zárnak be érte, és lovagkeresztet kap érte.

Volt még sok álmom de...


Teljesen megértem ha Orbán Viktor most sír az álmai miatt, és gyilkosoknak nevezi azt aki ezt elkövette ellene. Egy olimpia miatti népszavazás bűncselekmény lenne, hiszen a hatalom akkor nem tudja az akaratát érvényesíteni az állampolgárokkal szemben. Csak annyit tennék hozzá Orbán Viktor álmaihoz, pont leszarom őket, a nyavalygása nem őszinte számomra. És éppen ideje hogy elmenjen a büdös picsába mielőtt kitekerem a nyakát a sok hazugságért amit nekem mondott, a sok adóforintért ami a közelében elvesztette a közpénz jellegét, és mészárosodott, rogánosodott, vajnásodott, meg a többi fideszes zsebben szépen, nyom nélkül, ráadásul ügyészi felügyelettel eltűnt. Nekem az én álmaim voltak fontosabbak, és azokat ő vette el tőlem. És cserébe nekem még ezt meg is kellene köszönni neki. Egy vasvillával meg is teszem. Vagy egy választással. BANDITA.

Címkék: álom olimpia népszavazás Fidesz Orbán

A láthatatlan ellenséggel olyan szívesen harcoló, és az az ellen mindig a győztes csatából hazatérő nagy nemzeti hazugság már hárítja is az őt ért olimpiai tökön rúgást. Tündérország Kósa Lajosa, a ki messze földön híres arról milyen okos rajta kívül mindenki más, már nagyon igyekszik azon szekeret tolva,a kormány nem veszítette el az olimpia pénzügyi jellegét, és nagy bátran az egész veszteséget a fővárosra tolva igyekszik mindenkinek megmagyarázni, ez a vereség végül is győzelem, csak most kevesebbet tudtak belőle lopni.

Nem tehet róla a szarházi kormánypárt, egyszerűen képtelen veszíteni. Azt meg végképp nem tudja elviselni, legyen olyan szeglete tündérország költségvetésének, ahova ő ne tegye be a maga Mészáros Lőrincét strómanként, és ne vigyen belőle haza egy bőséges szeletet a helikopterén. Az olimpia erre kiváló lehetőségnek mutatkozott, és erre most el kell engedni az egészet. Meg kell elégedni az eddig feleslegesen beleölt milliárdokkal, amellyel pár száz gondosan kiválasztott olimpiát akaró elég jól járt. Ugyanis ismét fordítva ültek a közpénz lovára, előbb elköltöttek belőle egy nagy rakást feleslegesen, minthogy megkérdezték volna ezzel kapcsolatban előzetesen a köz véleményét, ahogy az normális országokban szokás, és utána nyalták volna ki a közpénz mézes bödönét. De a Fidesz nem arról híres bármikor is érdekli őt az emberek véleménye, vagy egyáltalán két választás között figyelne rájuk. Majd ők jobban tudják, majd ők megmondják, majd ők ellopják. Neked kedves állampolgár ezen időben kuss van, Orbán Viktor megmondja meddig menjen a kisvasút.

A népszavazás amúgy is gyenge pontja a Fidesz rendszerének, rakott is elé egy csomó akadályt. Már nem akarja használni magát az intézményt, már nem gondolja fontosnak az azon kijelentett akaratot. Másként volt ez amíg ellenzékben volt, de mára átírta a szabályokat a maga javára. Egyszer már majdnem megégette a száját a népszavazással a vasárnapi boltzárral kapcsolatban, de akkor még szinte elegánsan ki tudott lépni belőle. Jó, előtte próbálta akadályozni, kellett hozzá pár tucat kopasz kukac, egy néni a körtefáról, egy főügyész aki kimosta a szaros alsót. De a boltokat végül muszáj volt kinyitni,  és legalább nem volt belőle nagyobb balhé, nem lett számszerűsítve mennyien vannak a hülye törvényük ellen.

Most lehet egy kicsit nem figyelt oda ennél a népszavazásnál. Ezt nehéz a kormánypártról elképzelni, ha közpénzt lophat mindig nagyon körültekintő, az utolsó milliárdot is túlárazza mielőtt zsebre vágja. Azonban ez az olimpia elleni népszavazás valahogy mégis csak átcsúszott.- ÁÁ, ezek civilek, azok hülyék, úgysem sikerül nekik-nyugtatták magukat, és vettek egy újabb kastélyt a saját lábon álló családnak. Azonban mégis sikerült, és mint kiderült meg is volt szervezve a dolog rendesen. Több százan gyűjtötték az aláírást, pártok, magánemberek fagyoskodtak érte a köztereken, járták az utcákat. Nem volt köztük mindig egyetértés, a civilek nem szerették a pártokat, a pártok nem szerettek ha a civilek kioktatták őket, de azért nem verték agyon egymást. Még. A Fidesz meg tátott szájjal nézte az egészet, néha szétveretett egy egy pultot, csak a rend kedvéért.

Mindenen túl azonban a legérdekesebb képet az aláírók adták az egészhez. Mert alá akartak írni. Nem érdekelte őket, hogy hazaárulók, nem érdekelte őket hogy nemzet ellenesek, nem érdekelte őket mit harsog feléjük gyalázkodva a kormány uralta média. Szépen sorban odajárultak a pult elé, bevésték a nevüket, utána felemelték a fejüket, és tekintetükben üzentek a hatalomnak. Hé, itt vagyunk, semmit rólunk nélkülünk, üzenték. Van jogunk, van eszünk, van véleményünk, és ezt el is mondjuk. Ez nagyon furcsa volt a Fidesz gondolkodáshoz nem szokott elméjének. Demokrácia? Népszavazás? És még alá is írják? A qrva életbe, ezek nem azt szeretnék amit mi akarunk. És ráadásul ennyien? 

Nem véletlen, hogy a Fidesz egyből igyekszik magától eltolni a felelősséget egy ekkora kudarcnál. Ez régi jó szokása minden vereségnél, egyből másra keni a szart amit maga okozott. Nem volt még olyan meggondolatlan cselekedete amelyért bevállalt volna egy bocsánat kérést, vagy elismerte volna hibázott. Mindig vagy visszatámadott egy ordas hazugsággal, vagy elkezdett nyócévezni, újabban sorosozni, de nem vitt el egy balhét sem, amivel kárt okozott az országnak. Most azonban kicsit be lehet ijedve, korábban már nagyon elkezdett támadni a civilek ellen, és most egy kicsit nem tetszik neki a tőlük kapott gyomros. Nyeli a nyálát, fuldoklik, de hamarosan magára talál, és igyekszik a tőle megszokott módon a lehető legjobban kijönni a vert helyzetből. Hazugságok széles tárházát veti be a maga oldalán, beszél majd népakaratról, beszél majd szépen hízelegve, de élezi a kést azok ellen, akik ezt elkövették ellene.

Pártok, civilek, választók, ezek most ellenségek lesznek. Nem is csoda. Csak a fővárosban negyedmillió ember üzent nekik röpke egy hónap alatt. Tudjuk mit akartok, tudjuk kik vagytok, ki lesz taposva a beletek azért amit eddig csináltatok. Így szólt az üzenet. Nem véletlen nem szerette volna a Fidesz ha ilyen nagy nyilvánosságot kap egy ellene szóló népszavazási kezdeményezés, mert az számára rendkívül kínos lehet. Megmutathatja mindenkinek mennyi az elégedetlen vele, és a hatalmi módszereivel szemben. És ez a többit is arra ösztönözheti, tudja meg nincs egyedül, nem kell félni, el lehet ezeket is picsázni úgy, hogy attól mennek a falnak a sötét cellában.

BANDITA.

Címkék: olimpia főváros Tarlós FIDESZ NÉPSZAVAZÁS

Még ezt a tiszteletre méltó, azonban valódi hatalommal nem igazán bíró intézményt is mint amilyen a köztársasági elnök hivatala is sikerült a Fidesz uralta közéletnek a maga alávalóan galád szintjére lealjasítani a hatalomban töltött ideje alatt. Két esetben is sikerült az oda nem illő személyekkel megerőszakolni az intézmény szimbólumát, az alaptörvényével pedig nevetségessé, és feleslegessé is tette magát az elnevezést. Tündérország mára már világosan egy Orbán Viktor uralta hatalmi téboly áldozata, annak minden fontosnak tartott intézményével együtt egy ember akaratának és zsarnokságának a kiszolgálója lett, ahol régen elveszítette értékét az igazság, az emberi méltóság szabadsága. Ezen a földön manapság már két lábon jár a mindennapi hazugság, a folyamatos gyűlölet, az állandó harc a nem létező ellenséggel. Egyre nagyobb a szegénység, az ország minden területen egyre rosszabbul teljesít, szemben a kormány uralta médiában, és a nagy kék szar plakátokon hirdetett sikerekkel ellentétben.

A köztársasági elnök szerepe egy szimbólum, valódi hatalma nem igazán van, azonban a birtokosa az egész nemzet egységet kellene hogy kifejezze. Kellene! Azonban az Orbán Viktor teremtette elmebaj, ahol minden a hatalom megtartásáról szól, még ezt a kis engedményt sem adja meg a demokráciának, hogy ezen intézmény által bárki is a cselekedeteit bírálja, hatalmát még akár csak szóban is korlátozza. Mivel már Orbán Viktor a demokrácia kifejezésétől is hideglelést kap, magától a szónak a kimondásától is rángani kezd a szája széle, a gyakorlásától meg egyenesen idegbajt kapna, nem is erőlteti annak betartását. Egyszerűen nem tűri el, hogy ezen keretek között kelljen neki kormányozni, ez számára a szabad rablás végét, tehetségtelenségnek a bizonyításával lenne egyenlő.

Felesleges lenne az Orbán Viktor által eddig a köztársasági elnöknek kinevezett személyek alkalmatlanságát taglalni. Mind a kettő egy báb volt az Orbán Viktor vezette színjátékban, ahol az ország tönkretétele mellett a szűk elit személyes meggazdagodása volt az egyetlen irányító elv a hatalom segítségével. Az első egy írástudatlan szélkakas volt, a második meg egy vele együtt a hatalomban került hozzá lojális pártpolitikus lett, akit most újra jelöltet, mert Viktor azt akarja. Pont.

A köztársasági elnök funkciója mára már egyre kevesebbet jelent a közélet Fidesz általi meggyalázása miatt. Minél távolabb megy a józan eszét használó a nagyobb városoktól, azt kell tapasztalnia, az ott élőket egyre kevésbé érdekli a hivatalt betöltő személye, sokszor a nevét sem tudják az illetőnek, szerepét meg még kevésbé értik. Számukra a mindennapi kenyér a fontos, a fűtött ház, az egyre nehezebb megélhetés, a jövő kilátástalansága, a holnaptól való félelem bizonyos eljövetele, ami számukra a valóságot jelenti. Nem tudják, a köztársasági elnöknek éppen az ő felemelkedésükön kellene munkálkodni karöltve a többi hatalmi ággal, amelyeket a Fidesz vezette Orbán Viktor egyszerűen az uralma alá hajtott a saját érdekei érvényesítésre. Nem tudják mi az a demokrácia, nem tudják miért jó az nekik, nem is nagyon érdekli őket ameddig éhesek, fáznak és ki vannak szolgáltatva a bizonytalanságnak. El vannak zárva a tudástól, nekik csak a ma létezik, csak azt akarják túlélni. Ez pedig Orbán Viktornak jó, így uralkodhat felettük.

A köztársasági elnököt az országnak kellene megválasztani, ahogy sok mindent az országnak lenne jó meghatározni a saját sorsa alakításában. Orbán Viktor azonban ezt nem szeretné, tesz is érte szépen törvényesen ne legyenek olyan állapotok a saját akarata szerint formált kis országban, amelyek ezt lehetővé teszik. Mindenre ráteszi mocskos kezét, minden egyes szabadságot korlátozni igyekszik, mindenhol szerte az országban az ő elveit betartó embereket szeretne látni a hatalomban. Lehajol az általa teremtett állapotok ellen kritikus hang elhallgatására, és kíméletlenül igyekszik azt a sárba tiporva csendre inteni. Legyen mindenki kussban, legyen mindenki engedelmes, legyen meg a látszata a törvényességnek, és hagyja mindenki szépen békén őt miközben tönkre vágja az országot, és beköltözik a Várba. Ne legyen ez ellen senki, még olyan sem, aki valójában csak névleges hatalommal bír, valódi jelentőségét az általa viselt hivatal tisztelete, az elődök példamutatása tart erkölcsi magasságban. Na ezt meg aztán végképp nem szabad hagyni, le kell húzni a saját gazemberi szintjére az oda kinevezett személy által.

Persze a köztársasági elnök személyének a jelentőségét a közélettel foglalkozó elme érti, a megválasztásának a körülményeit, az illető személyét fontosnak tartja ha az normális körülmények között zajlik. Mivel annyi a baj az ország állapotával a jelen pillanatban, annyira elhatalmasodott itt a kilátástalanság, fontos a józanul gondolkodó számára az elnök személyének a kiválasztásával jelezze a hatalomnak, tudja miben mesterkedik az, tudja mi mindent követett el ellene. Egyúttal azt is el kell ezzel mondani annak aki mást szeretne, van megoldás az ellen az őrület ellen, amit az Orbán Viktor vezette fekély okozott az ország állapotában. El kell szépen regélni a hon lakóinak, nem normális életforma, az élősködés a közpénzen, nem hivatalos nyelv a hazugság, és nem lesz büntetlen semmi, amivel eddig tönkre lett vágva az ország nagy részének az élete. Fog még Orbán Viktor és bandája a kisvasúton utazni, mikor megy a követ törni a jogos büntetése során, vagyontalanul, egymás kezéhez bilincselve.

BANDITA.

Címkék: választás börtön lop Fidesz Orbán Viktor Köztársasági elnök

Nehéz szavakba önteni a drága, és szó szerint nagyon drága egyáltalán nem kedves miniszterelnök anyagi helyzetét. Az ország erősödik, neki meg egyre szarabbul megy. Érti ezt valaki? Sehol a családi adókedvezmény kedvező hatása, nem látszik a rezsicsökkentésen megspórolt kosztpénz megtakarítása, még a tej meg a vajban fürdés áfa csökkentését sem tudja szegény érvényesíteni a bevallása szerint. Mert az köztudott, kedves focihuszára a nemzetnek szerény körülmények között tengeti életét valahol a magyar pusztában egy elhagyatott kastélyban, minden idejében a nemzet felemelkedésén dolgozva. Így nem marad ideje a saját jólétéről gondoskodni, a család meg ugye nagy, a feleség nem dolgozik csak a háztartásban, és hát ez így sokba kerül annak aki bérből és fizetésből él.

Mert ugye neki csak ez van, a köztől kapott jövedelem, és a választáskor kapott hatalom. Még szerencse, hogy a legnagyobb lány már a saját lábán áll a nagy családból, és nem kell róla is gondoskodni a kedves papának, mert akkor még gyűjteni is lehetne az ország közterein egy újabb tandíjra, vagy szállodára a leányzónak. Az meg milyen lenne már, ha a szépen csillogó stadionok mellett egy árva miniszterelnök ott kuncsorogna a családjának? Biztos nem hagynák a barátok, és támogatók hogy ez bekövetkezzen, pedig amilyen ütemben szegényedik a tolvaj geci, hamarosan lehet szükség lesz rá. Fúú, csak nehogy még jobban megerősödjön az ország, mert akkor még szegényebb lesz Orbán Viktor.

Ja persze, erre sokan mondják azt, Orbán Viktor vagyonából mindig kimarad Mészáros Lőrinc. De ezt csak a soros pénzen nevelkedett, józan eszüket használó hazaárulók terjesztik, és jelentgetik folyamatosan a brüsszeli bürokratáknak, akik folyamatosan támadják az országot ezért. Orbán Viktor maga mondta, hogy vagyontalan. Akkor ez így is van, mert különben aki ezt nem hiszi, na az ellenség. Mészáros Lőrinc meg egy eddig háttérbe húzódó zseni, aki szorgos munkával kamatoztatja a gázszerelés közben szerzett tapasztalatait minden szálloda vásárlásnál, Echo tévé megvételénél, a Népszabadság bedarálásánál, az út, vasút, kikötő, csatorna, gát, meg a többi közbeszerzési pályázaton elnyert munkájánál. Nem mellesleg keményen dolgozik egész nap, még a szaros gumicsizmát is magán felejti néha reggel annyira elfoglalt, és abban jár egész nap a siker útján. Ráadásul még vezeti a fociakadémiát, irányít egy sikeres községet, ahol hamarosan elkészül a helyi kisvasút újabb felüljárója a meghosszabbított pályán. És akkor még ott van neki a külföldi multisodás minden terhe, stadion, nyaraló, focicsapat formájában. Hát csoda ha egy ilyen elfoglalt ember alig tud értelmesen megszólalni? Ennyi elfoglaltság mellett még régi jó barátjára se nagyon marad ideje, azt hiába hívják Orbán Viktornak. Nem hogy még azt támogassa, vagy gyűjtse neki a vagyont. Hol? Azon a pár ezer hektáron, amit nyert a földpályázaton? A miniszterelnöki kutyát is csak azért fogadta be az egyik kastélyába, mert neki fontos Orbán Viktor barátsága.

Orbán Viktor azért még mindig nem panaszkodik az anyagi helyzetét illetően. Jól megvan a TEK sorfala mögött, a gyerekek szépen cseperednek, néha alapít a fiú egy vallási szektát, de amúgy minden rendben van. Nem a személyes meggazdagodás a lényeg, amikor azok a gaz szocik úgy szétlopták az országot a nyóc év alatt, hogy mindenki attól kódult. Na ezt gyorsan rendbe kellett hozni. Ott volt a magánnyugdíj első lépésben, azt el kellett venni. A trafikokat muszáj volt szétosztani a haverok között, aztán az állami földekkel ugyanezt el lehetett játszani. Gyorsan helyzetbe lett hozva a régi haver a közgépesítéssel  aztán meg mivel megtagadta a barátságot, állami pénzen bosszú hadjáratot kellett ellene indítani. Nem volt média, a köztévébe bele lehetett verni pár tíz milliárdot az azóta elkészült szar műsorokért cserébe. A casinós faszinak is oda lett dobva egy egész iparág, cserébe még adózni sem kell. Miniszter lett egy kis farokból akinek folyton tágul a háza, neki a letelepedési kötvény körüli szarkavarásból lett a helikopter a fő közlekedési eszköze. Cserébe naponta többször kell hazudnia arról milyen fasza az élet az országban, de ez nem esik ezért nagyon nehezére. Egy elmebeteg lett kinevezve a jegybank élére, aki képtelen visszafogni magát ha a köz pénzét kell elherdálni. Ma már a válása utáni új cicáját is adófizetők pénzén simogatja, utazgat vele, közben vigyorogva röhög az ország szemébe. Ennyi munka mellett Orbán Viktor nem ért rá meggazdagodni.

Nagyon kellett figyelnie Orbán Viktornak a támogatásokat csak az általa kiválasztott szűk kör szerezze meg, lehetőleg magasan túlárazva. Arra is neki volt gondja, az oktatásban megfelelő szintű legyen a visszafejlődés, az ehhez hozzárendelt KLIK nevű vízfej jó sokba kerüljön az adófizetőknek, és ne végezzenek ott hasznos munkát az oda rendelt pártkatonák. Az egészségügyben is meg kellett szüntetni a betegek folytonos óhaját a gyógyulásra, a személyzetet is alul volt muszáj fizetni. Kell a pénz az üres stadionokra.

A közmunkást megtanult megélni havi negyvenhétezerből, a melósok nagy részének az új munka törvény szerint csökkent a fizetése. A minimálbér meg lett adóztatva, most emelt rajta tíz százalékot a kormány. Persze ezt nem neki kell kifizetni, a munkáltató dolga előteremteni rá a fedezetet. Oldja meg, vagy rúgjon ki pár embert, emeljen árat, vagy csak dögöljön meg, ha nem életre való. Az emelkedő szegénységről meg nem beszélünk, és arról sem, mennyien dolgoznak külföldön, mióta Orbán Viktor nem vagyonos.

Úgy szar az egész politikusi vagyon bevallás ahogy van. Orbán Viktor ezzel tisztában van, és szépen szembe is köpi vele az országot. Ezzel mondjuk nincs egyedül, de nála nagyobb a felelősség,

BANDITA. 

 

Címkék: hazugság lopás Orbán Viktor FIDESZ

orban.jpgAkkor legyen olimpia, ha a Fidesz jelenlegi alaptörvénye nem módosul többet, és törlődik az emlékezetből.

Akkor legyen olimpia, amikor stadionok helyett az állam kórházakat épít!

Akkor legyen olimpia, ha az oktatásban szerzett tudás versenyképes lesz a világon bárhol, és ennek a körülményei meg vannak teremtve.

Sok feltételnek kell még ennek az országnak ahhoz megfelelni, egyáltalán az eszébe jusson bárkinek is, hogy itt a hazában egy ilyen nagyszabású rendezvénynek helyet kellene adni. Jelen körülmények között ott van pénzkidobásnak Orbán Viktor Várba költözése, ami azért valljuk be, lassan egy királynak is becsületére válik ha a körülményeket, és a költségeket nézi a saját eszét használó. De elég lenne a vizes palotára nézni, ahol egy épületből is el tudnak lopni annyit, hogy már négyszeres árnál jár az eredeti beruházás. Ja kérem, ha egyszer valaki megéhezik, annak az étvágyát a közpénz csak fokozza.

El kell érnie az országnak az olyan körülményeket az olimpia rendezéséhez, amikor a jelenlegi tolvaj, hazudozó, gátlástalan, pofátlan, urizáló szemét mocskos banda aki jelenleg a kormánynak nevezi magát, már csak egy fejezet a történelemből.

Ha már a munkavállaló az elvégzett munkáját megillető jövedelemmel rendelkezik, abból képes a családját eltartani, lehet az olimpia rendezésére gondolni.

Ha a közmunkás képes a saját erejéből munkát találni a versenyszférában rövid időn belül, és a közmunkában töltött idő alatt hasznos tudást szerez, lehet az olimpia rendezésére gondolni.

Ha a gazdálkodó képes a saját erejéből földbérlésre, ott valós terméket állít elő, és nem csak a támogatás miatt kell neki a föld, mivel azt valóban megműveli, lehet az olimpia rendezésére gondolni.

Ha a beteg aki kórházba kerül, ott megfelelő ellátást kap a gyógyulása érdekében, az ápolók, az orvosok, a takarítók, a karbantartók elégedettséggel végzik a munkájukat, megfelelőek a betegellátás körülményei, akkor lehet az olimpiára gondolni.

Ha a tanár nem fog félni a tudásra oktatni a gyermeket, nem kell neki jelentést írni a kollégájáról, a szülőkkel a gyerek érdekében, annak fejlődéséért végzi a munkáját, akkor lehet az olimpiára gondolni.

Bárki is lát olyan jeleket az országban, hogy az már sokak számára élhető, vagy csak annyit vesz észre valóban jobb lett az élet itt, és ez nem csak tündérországban található állapot, akkor az gondolhat már az olimpia megrendezésére. Annak a nyugdíjasnak, családosnak, magányosnak,szociális területen dolgozónak, közalkalmazottnak, munkavállalónak, munkanélkülinek, közmunkásnak, diáknak, szülőnek is érdemes az emelése mértékében magyar zászlót lobogtatva a sikerért az utcára menve ünnepelni az olimpia lángját, aki a rezsicsökkentés hatásának a következtében a világpiacon beszerzett energia árak után fizeti a számláját.

Az olimpia fontos dolog egy ország életében, egyszer meg is kell rendezni. De ameddig a megfelelő helyre nem kerülnek a dolgok az országban, és az őket megillető helyre kerülnek a jelenleg az országot tönkre tevő, szét rabló, kifosztó megélhetési politikusok, addig ezer más, fontosabb dolog van amit el kell intézni.

Itt van mindjárt a jegybank elnök, akit elmegyógyintézetbe kell zárni, a vagyont, amit a közpénzből szerzett magának és családjának vissza kell szerezni tőle. Itt van a gázszerelő, akit meg kell tanítani írni olvasni a börtönévei alatt, kastélyait, földjeit, szállodáit, focicsapatait, és az elnyert közbeszerzések meg nem érdemelt hasznát a költségvetésbe vissza kell tenni, szerezte azt meg bárkinek az utasítására. Itt van a sok miniszter, akik közül van aki helikopterezik, van aki szerint mindenki annyit ér amennyije van, van aki családi összefogással vásárol magának villát, ezeket mind talpig vasban kell a független bíróság elé taszigálni. Itt van a sok állami intézmény, az ügyészség, ami lehetővé tette a jelenlegi kormány büntetlenségét, védte a tolvajlását, akadályozta az ellene való népszavazást, ezeket mind ki kell takarítani a közéletből, nem azon a módon ahogy azt a nagyon okos Németh Szilárd gondolta a civil szervezettekkel, akik látták a kormány valós ténykedését, és szóltak is ellene.

De az olimpia előtt sok területet rendbe kell rakni, sok arra érdemtelen embert, akik a kormány kegyéből élősködnek az adófizetők nyakán, az őket megillető helyre kell juttatni. A casinós vén szivart meg kell adóztatni, a televízió csatornájára kapott pénzt vissza kell fizetnie. Meg kell tudni ki az a Habony Árpád, és seggbe kell rúgni. És még sok mindenkit.

Ha már nincs éhes gyerek az országban, ha már nincs ennyi család reménytelen helyzetben, ha már nem akarnak ennyien külföldön dolgozni, akkor lehet másra is gondolni. Addig az olimpia várhat. 

BANDITA.

Címkék: kormány népszavazás Fidesz Olimpia

Németh Szilárd a tőle megszokott bunkó stílusában közvetítette Orbán Viktor üzenetét a társadalom nagy részét alkotó civilek felé.

Pofátokat befogjátok, csak bólogattok, elhisztek mindent amit mondunk nektek, és akkor talán, de csak talán nem lesznek belőletek a nemzet ellenségei. Nem ti lesztek azok akikre rá tudom uszítani az értelmet mellőző gyűlöletet, amit már a nagy szar kék plakátokon kipróbáltam. Csendben kell maradnotok ha bármi olyat láttok ami nem tetszik nektek, nálam a hatalom, azt teszek veletek amit akarok. Vegyétek már végre észre én hozom a törvényeket, és méghozzá úgy, hogy az nekem jó legyen.

Persze Németh Szilárd hozzárakott olyan számára értelmezhetetlen szavakat, mint globális nagytőke, nemzet állami belügy, küzdött is vele, és végül sikerült neki. De azt már szépen ki tudta mondani, hogy Soros György és bérencei. Végül is neki csak ennyi volt a feladata, követ dobott az állóvízbe és magyarázta a felkorbácsolt hullámokat. Jó az ilyen hülye a háznál, és még párt alelnök is lehet belőle.

Magára valamit is adó, önálló gondolkodással rendelkező felelős állampolgár persze egyből felkapta a fejét a napi megélhetés gondjából, és kereken kikérte magának az ilyen stílusban elkövetett támadást a saját véleménye ellen. Na és hogy ezt pont Németh Szilárdra bízták a kormány részéről, aki szellemileg közismerten alultáplált, hát az különösen fájó volt a józan észnek. Szilárdunk persze egyből megnyugtatta a közvéleményt nem téved az értelmével kapcsolatban, de nem az állampolgár ellen lesz háború, csak három szervezet az ami csípi a csőrét a kormánynak, a többit pont leszarja. Most nem érdekli tündérország kormányát mit is gondol róla a választó, annak még nincs itt az ideje azok lelkét simogassa üres ígéretek halmazával. Viszont nem árt ha egy kicsit ráijeszt az olyan szervezetekre, akiket még nem tud megvásárolni és ezáltal hallgatásra bírni. Van lóvé Mészáros Lőrincnél a közösből, de abból a saját lábon állást kell támogatni, az ilyen helyzetekre ott van a törvényi szabályozás, attól majd biztos megrettennek egy kicsit. És ezáltal halkabban teszik közhírré a kormány elbaszott intézkedéseit, folyamatos közpénzherdálását, valamint az állandó lopást az adófizetők kárára.

Nagyon fontos a három szervezet munkája, és a kormány bőven ad nekik okot annak elvégzésére. Rengeteg az országban a visszaélés a hatalommal, Orbán Viktor életformává tette az élősködést a közpénzen, hivatalos nyelv lett a hazugság, amit a hatalom természetes módon használ. Erről ezek a szervezeteket folyamatosan tájékoztatják a közvéleményt, ahogy tették azt az elmúlt huszon valahány évben. De Orbán Viktornak ez nem tetszik, és tenni is akar az ilyen kritikus hang ellen is. Már megpróbálta egyszer, akkor nem jött neki össze, de most újra neki szalad a témának. Az őt figyelő elégedetlen addig is ezzel a szemét módon való befolyásolással foglalkozik, és talán nem törődik magával a többi kormányzati döntéssel, ami befolyásolja az életét.Ez nem a Népszabadság, ezt nem lehet csak úgy felvásárolni a Mészáros Lőrinceknek, most harc kell a civilek ellen.

Csakhogy ez a harcot most az ország nagy része ellen sikerült megtalálni. Ugyanis az országban rengeteg a magát civilnek mondó egyén, akit a ugyan a kormányzati meghatározás szerint nem pénzel Soros György egyik szervezete sem, mégis képes a saját véleményét elmondani, még ha arra a hatalom nem is kíváncsi. Az ilyen civil sok mindent lát, sok mindent tesz szóvá, és pont ettől a három szervezettől kap visszaigazolást a saját esze által meglátott történésekről.

Látja a civil az egyre nagyobb korrupciót, látja a tehetségtelen kormányzást. Látja a jegybank megmagyarázhatatlan költéseit, tudja a jegybank elnöke bárhogy is szépítik, elmebeteg. Látja Mészáros Lőrinc csak ebben az évben már közel tíz milliárdot nyert közbeszerzésen, most éppen töltést épít a Tiszán. Látja a Várba költöző Orbán Viktor irodáját, és nem érti, miért építenek bele egy stadiont, legalábbis a költségek nagysága szerint. Van miről elterelni a figyelmét.

Látta a civil karácsonykor milyen hosszú volt az éhezők sora fővárosban az ételosztáskor, látta a kormánypárt hány helyen osztott adókedvezményt, minimálbér emelést, áfacsökkentést a szegényeknek. Látta a hideg beköszöntével hogy magyarázta a segítség elmaradását a fázók helyzetének a javítására, mennyi magát civilnek mondó személy segítette a kormány helyett a még tőle is szerencsétlenebb rosszabb sorsúakat. A kormány csak magyarázkodott. Látta mennyibe kerül a világpiacon a gáz, és nem értette miért kell az ötven forint helyett neki száztizenhármat fizetni. És ekkor támadtak rá, nevezték soros bérencnek.

Persze a kormány szempontjából érthető, és megszokott az ilyen aljas figyelemelterelés. Kormányzás helyett most is  megszokott formát tartja fent, mindig mást nevez meg a felelősnek a saját hibás döntéseiért, mindig talál valakit akit elővehet bűnbaknak, aki ellen éppen harcolnia kell. Közben azon imádkozik, sikerüljön még több földet, szállodát, kastélyt, közbeszerzést hazavinnie. Ne figyeljék a civilek Rogán Tóni mennyit költ, ne legyen téma az ügyészség vaksága a kormányt érintő ügyekben. És mennyi mindenre ne figyeljen oda most senki. Ameddig védekezik a civil, és jogosan felháborodik az őt ért igazságtalanságon, a lopás zavartalanul folyik a kormány háza táján.

BANDITA.

 

Itt a hideg, és hozzá még nem is akármilyen. Biztos jó lesz a fűtött szobából kitekinteni a fagyos szél borzolta fákra, és közben arra gondolni, milyen fasza dolog a rezsicsökkentés. Most teker a gázóra rendesen, pörög a villanymérő, de a gondoskodó állam megvéd attól, bárki is méltatlan módon lehúzza a választót ha ki kell fizetni a számlát. Biztosan így van ez?

Na persze a rezsicsökkentés szent tehene tündérország fontos vívmánya. Orbán Viktor mindent meg is tesz a fenntartásáért és a védelméért, harcol érte annyira aggódik az állampolgárokért, nem szeretné ha bárki is átvágná őket. Na és az így szerzett hasznot mindenféle fejlesztésekre, üzemeltetésre, tartalékra költené bárki is. Majd ő ezt is megoldja, hiszen ehhez is ért, na meg ezzel szépen be is tudja húzni a csőbe a sok mindenre nem figyelő fogyasztót, akinek az átvágásával megfelelő szavazót is lehet teremteni a kormány részére.

Mikor megindult a világpiacon az energiahordozók csökkentése, és az akkori előre jelzések szerint annak tartós olcsósága sok ideig fent fog maradni, a hazai kormány soha vissza nem térő lehetőséget látott ebben a folyamatban. Pont jókor csapott le erre az esélyre a hon kormánya, ráadásul tudatában volt a felhasználók tájékozatlanságával ezen a területen. Na meg volt neki annyi gátlástalansága ezt saját vívmánynak adja el, és ehhez minden média eszköz a rendelkezésére állt, hogy ezt az emberek tudomására hozza. Akkoriban ha valaki gyanútlanul kinyitotta a vízcsapot, még ott is a rezsicsökkentés bújt elő elsőnek, és az akkori szolgáltatók haszonéhsége miatti felháborodás oltotta a pofátlanság szomját. Az Orbán Viktor vezette kormány nagyon beleállt a rezsi csökkentésébe, törvényekkel gyűrte maga alá a piacot, hősiesen védte a világpiacon egyre csökkenő árakat, és adta azt tovább a hazai fogyasztóknak. Az eszét nem használó rezsit fizető persze szépen be is kajált mindent, ahogy azt a hatalom elképzelte. A sok hazugságot az ügyes és üres mindent legyűrő magyarázat szépen csőbe húzta az ország egy részét, akiket ezért nem lehet hibáztatni, csak mert a saját zsebüket nézték a valóság helyett.

Azért a Fidesz nem hazudtolta meg önmagát már ekkor sem ha lopni kellett. A rezsit fizető előtt az állami kereskedő cég még eladta a világpiacon olcsón megvett energia hordozót egy baráti társaságnak, aki némi haszon bezsebelése után bocsájtotta azt az állam rendelkezésére. MET, így hívják a céget, amelynek működésére a kormány mind a mai napig nem ad magyarázatot. Hiába, ezek a fiúk képtelenek ellenállni a könnyű pénz lehetőségének, főleg ha azt munka nélkül az adófizetők terhére tehetik meg.

Meg is hozta a rezsicsökkentés a várt eredményt tündérországban, Orbán Viktor miután ezzel szépen beetette a jó nép eszét ebben az esetben kevésbé használó részét, meg is nyerte a választást. Jól van na, persze kellett hozzá sok egyéb is, az ellenzék sem volt a helyzet magaslatán, de a fő fegyver a választás során a kormányzás országot építő végzése helyett a rezsicsökkentés hazugsága volt.

Még a választás előtt megkérdezték Orbán Viktor mi a kormány programja a következő ciklusban, ha megnyerik azt. Folytatjuk, és ma már világos mire gondolt a nemzet stadion építője ezzel a kijelentéssel. Továbbra sem kormányzott, viszont a maga és a baráti kör urizáló életét egyre magasabb szinten művelte az adófizetők pénzéből. Ha szépen akarja mondani az elkövetkező idő eseményeit az eszét használó választó röviden ennyit mondana. Loptak ezek mindent baszd meg, még ami le volt betonozva azt is.

A rezsicsökkentés egyből le is lett felejtve, annyi mindent kellett a saját lábon álló, helikopterező, földet, stadiont, úszópalotát, olimpiát rendező szarházi senkiknek ellopni. Vittek is mindent amit bírtak, földet, CSOK-ot, állami beszerzést, uniós támogatást, tévécsatornát, újságot, szállodát, borászatot, és amihez csak hozzáért a kezük. Közben szépen tovább rohadt az oktatás, egyre rosszabb helyzetbe került a betegellátás, viszont épült egy fasza kerítés, ami mellett azért egy körözött terroristát pénzelő kastély vásárló szépen letelepedett a miniszterelnök szomszédjába. Milliárdok mentek el nagy szar kék plakátokra majdnem egy évig, és addig is az ország csak arról beszélt, nem pedig a megélhetésről, a munkáról, az abból való megélhetés egyre nehezebb körülményeiről. A világpiacon meg közben szépen még lentebb mentek az árak, a gáz, a villany, az üzemanyag egyre olcsóbb lett.

A rezsicsökkentés újra téma lett. Na persze nem olyan módon ahogy azt az ember elvárná, inkább olyan geci szemét formában, ahogy az a jelenlegi hatalomtól elvárható. Az üzemanyagnál például annyira olcsónak találták már az árakat, oda raktak rá egy marék jövedéki adót, hagy érezze a derék autós a törődést. Mivel már a szolgáltatók is állami kézben voltak, a rezsi is jól megvolt a maga csendességében. Jóval olcsóbb is lehetne a hazai fogyasztóknak, ha a hatalomnak ez állna érdekében, és nem szórná két kézzel a maga hasznára az adófizetők pénzét. Év végén ötven milliárdot szórt ki az ablakon sportra, külföldi csapatok támogatására, a Várba költözésre, és egyéb , a maga számára hasznot hozó értelmetlenségre. A nyugdíjasoknak meg nagy kegyesen adott Bözsi utalványt, és 1.6%-os emelést. Nesztek, ez van, egyetek áfacsökkentést, adókedvezményt, jövőre meg szavazzatok rám, ha még lesz választás. Szólt az üzenet.

Vajon hol tart ma a rezsicsökkentés? Miért nem beszél most róla a tábornoka, és maga az ország fő tolvaja? Megvédi? Mit? Kitől? Mennyi most akkor a gáz, a villany, a víz, a szemét szállítás? És mennyi lehetne ha nem lopnak el belőle egy jelentős részt maguknak? Vajon a választásra tartogatják az emberektől ilyen formában ellopott pénzt, és akkor adják majd elő a nagy hókuszpók közepette ami ma is olcsó? Hol a lóvé Fideszes tolvajok? Mennyit tud ebből Orbán Viktor, a veje, Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Vajna András és a többi ellopni? Mi ér többet, melyiket jobb megtartani? A rezsi hasznát, vagy a letelepedési kötvényt? Mit loptok még el ezen kívül, mert már ez is sok, és nem is marad nálatok, bárhogy is szeretnétek. Lehet az országot hülyének nézni, csak nem érdemes, mert nagyot üt, és mélybe taszít a felismerés. Már pedig titeket egyre jobban ismer az ország.

BANDITA.

Címkék: hatalom lop hazudik Orbán Viktor FIDESZ rezsicsökkentés

szemed.jpgBP: Hogy érzed Viktor? Sikerült ebben az évben eleget lopnod?

OV:  Az ember soha sem lehet elégedett önmagával. Úgy érzem mindent megtettem annak érdekében, a hatalmam segítségével elég nagy vagyont harácsoljak össze a hű csicskám, Mészáros Lőrinc nevén. Ebben az évben már ott tartottunk, az előző évek közbeszerzésein szerzett nyereségen sikerült a számomra megfelelő befektetésekre rátenni a kezünket. Néha ehhez kellett pár törvényt módosítani habár nagyon kilógott a lóláb, de csak meglett amire szükségem volt. Összességében azt mondhatom én, és a családom is szépen gyarapodott.

BP: Közben az országban egyre több lett a szegény ember, be lett vezetve új adó, és a egyre nagyobb lett a korrupció. Ezt hogy lehet megmagyarázni?

OV: Sehogy sem kell megmagyarázni. Mi, vagyis a Fidesz sohasem adunk egyenes választ, néha még  kérdést sem vesszük figyelembe, csak mondjuk a magunkét. Mondod sok a szegény ember. Erre azt válaszolom, nem azért vetettem ki a KSH adatsorából a szegénységgel foglalkozó részt, a továbbiakban ezzel törődnöm kelljen. Ha nem mérjük a szegénységet, akkor az nincs is, vagy a szocik a hibásak érte, és pont. Na meg nem is nagyon érdekel az a négymillió létminimum alatt élő akiről gondoskodni kellene a magasabb munkabérekkel, vagy a jobb adózással. Ők nekem nem számítanak. Az új adót is azért találtam ki az üzemanyagokra, mert nehogy már jól járjanak az állampolgárok annak olcsóságával. Ha valami nem kerül sokba, egyből rakok rá adót, az így befolyt összeget meg szépen arra költöm amire akarom. Meghosszabbítom a kisvasutam, átépítem a dolgozószobám, vagy a focira költöm. Senkinek semmi köze hozzá ha már én vagyok isten kegyelméből a miniszterelnök. A korrupció meg nem lett nagyobb, ugyanakkora mint tavaly volt. Nem emlékszem másnak is megengedtem volna lopjon a közpénzből, vagy az uniós támogatásból, mint akik eddig is a nyertesei voltak a pályázatoknak.

BP: Mi a helyzet az egészségügyben? Kevés az orvos, az ápoló, rosszul is vannak megfizetve.

OV: Most rendeztük az orvosok és ápolók bérét, már kevésbé halnak éhen a fizetésükből. Valahol megértem a problémájukat, de azok az orvosok akikhez én járok, nem szoktak panaszkodni. A fogorvosom például több pályázatot is nyert. Azokat az orvosokat, és ápolókat pedig akik nem elégedettek a bérükkel, mind egy Soros György által pénzelt civil szervezet uszítja az állam ellen, mert nekik semmi sem jó. A kórházak állapotáért pedig a hat évvel ezelőtti nyóc év a felelős, akik elloptak mindent az egészségügyből, és eladósították az intézményeket. Ezt az Árpi rágta minden politikusom szájába. Mi különben is mindegyik kórház mellé igyekszünk szép stadionokat építeni, ha oda járnának az emberek, akkor egészségesebbek lennének, és nem kellene annyi betegről gondoskodni a kórházakban. Így megszűnne a zsúfoltság, rövidebb lenne a várólista. Ennyire egyszerű, nem értem miért kell ezen problémázni. És különben is, az egészségügy nem az a terület ahonnan sok pénzt tudunk lopni, arra költeni kell, és ez számunkra nem buli.

BP: Az oktatásban sincs minden rendben, a benne levők panaszkodnak az állapotokra. Lesz ebben változás?

OV: Már van! Mikor kicsit fellázadtak az oktatók, és a diákok, akkor odabasztam nekik. Még hogy felszámolni a KLIK nevű intézményt! Meg szabad könyvválasztás, az oktatás szabadsága! Majd én megmondom mit oktassanak, és miből. A KLIK  bővülni fog, és még az iskolákat is elveszem az önkormányzatoktól. Persze ennek a költségét is ők állják, de az oktatásban rend lesz. Nem fognak itt mindenféle okos gyerekeket képezni, a szegényeket meg egyenesen kizárom az iskolából. Ők menjenek dolgozni, legyenek jó közmunkások, és a pofájukat tartsák csukva, ha rám emelik a tekintetük. A tanárok meg jobban járnak ha szépen beállnak a sorba, különben ellenséget csinálok belőlük, mint a menekültekből. Kaptak egy kis béremelést, hát akkor most már legyenek csendben. Építek nekik szép sportcsarnokokat, kapnak krétát, szivacsot, írjanak jelentést, oszt jó napot.

BP: Nézzük akkor mi a helyzet a munka területén. Most emelted a minimálbért, de mintha nem gondoltad volna át a mértékét. És mi van a közmunkásokkal?

OV: Hát ez a minimálbér emelés jó húzás volt. Mivel adóköteles, szépen emelkedik a bevételem. Vagyis a költségvetésé, de úgyis én költöm el arra, amire kedvem tartja. Szóval ez okos dolog volt tőlem. Az meg hogy ki tudják-e fizetni a dolgozóknak, az meg tudja-e tartani az emelkedés miatt a munkáját hagy ne legyen már az én gondom! Oldják meg!A közmunkásokkal meg minden rendben, továbbra sem a munkanélküliek számát növelik. És már Zsiga Marcell is megmondta, meg lehet élni havi negyvenhétezerből. Ő pedig okos gyerek, most a Szerencsejáték ZRT.nél van másfél millás állásban.

BP: A családok az idén milyen támogatást kapnak? Adókedvezmény? CSOK?

OV: Na ezeket mindig nehéz odaadni, de hát végül is belőlük lesznek a szavazóim egy része. Nem vidéki szegény fog rám voksolni, akinek csökkentettem a bérét az új munka törvénykönyvvel, hanem az a dolgozó, akinek odaadom az egykulcsos adót, a családi adókedvezményt, és a többi ilyen mézesmadzagot. A rezsicsökkentés bejön a butáknál, meg az öregeknél, csak szépen kell nekik előadni. A CSOK  is nekik jó. Néha nem értem miért van erre szükség, de a választás erre kényszerít. Az én családomnak nem kell támogatás, azok már megállnak a saját lábukon. A vejem például ügyes traktortolvaj volt, aztán mikor elvette a lányomat egyből nyert pár világítási tendert a városokban. Mert értett hozzá. Most már kikötőkben, ingatlanokban utazik, kastélyokat vesz, szépen vagyonosodik. Igénybe veszi az adókedvezményt, a CSOK még nem jár neki, de kaphat hitelt az állami banktól, már szólnom sem kell az érdekében. Ezt kellene más családoknak is megtanulni, akkor sokkal könnyebb lenne az életük. A vejem biztos elmagyarázná nekik hogy kell ezt csinálni, ahogy a Hír tv-s riporternek is elmondta. Mi köze van hozzá?

BP: Végezetül az ország egész évi teljesítményéről mondj pár szót! Igaz hogy erősödünk?

OV: Naná! Év végén ötven milliárdot szórtam el költségvetésből, de nem ám az oktatásra, az egészségügyre, a szociális kiadásokra. Azokra minek? Focira, horvát, székely csapatokra, sportcsarnokokra ment a lóvé dögivel? Megtehetném ezt, ha itthon nem lenne minden rendben? Ugye hogy ezt te sem gondolod komolyan? Még arra is volt keretem, a Várba való költözésemre kiosszak magamnak pár milliárdot. El tudod képzelni milyen szép lesz irodám abból a 3.6 milliárdból amit a lakberendezésre költök? És ez csak egy szoba, igaz hogy az enyém. De ha az erkélyemről kinézek az országomra, fejemen a koronámmal, elmondhatom, az ország valóban erősödik, mert ezt is megtehetem.

BANDITA.

Címkék: riport korrupt Fidesz Orbán Viktor

meszaros-lorinc-e1445535178718-1024x576.jpgTisztességes ember a szaros gumicsizmát nem törli a Mészáros Lőrinc fajtába, nem hogy még azt gondolná róla, hú baszd meg, ez mekkora üzletember. Sok mocskot dobott fel Orbán Viktor lopás alapú kormányzása, de ahol egy Mészáros Lőrinc nevű ganajtúró azt képzelheti magáról, egy országot nézhet teljesen hülyének miközben sikereivel kérkedik, az bizony túlmegy a józan ész értelmesnek mondott felfogó képességén. Nehéz azt elképzelni az egykor mérsékelten sikeres gázszerelő néhány év a alatt a gazdaság számos területén veti meg a lábát, és teremt a semmiből milliárdos vagyont magának. Na persze a jó isten, a kemény munka, meg a többi bla-bla mellé jól jött neki Orbán Viktor barátsága is, ezt volt olyan hülye egyszer ki is nyögte a sajtó nagy nyilvánossága előtt.

De most valahogy nem elégedett Mészáros Lőrinc, főleg az építőipari tevékenysége eredményeivel. Az ország keményen dolgozó része még azt is sokallja tőle amit az eddigi közbeszerzéséken megnyert, nyugodtan mondhatja a melós teljesen érdemtelenül, és az is világos mindenki előtt mi is volt ennek a hátszele.

Az egykori gázszerelő évtizedeken át sikeresen titkolta, ő végül is egy született gazdasági szakember. Aki képes lenni egyszerre polgármester, foci alapítványi elnök, több üzletágra kiterjedt vállalkozás irányítója, pár ezer hektár művelője, kastélyok, utak, vasutak, csatornák, kikötők építője, média vállalkozás tudtán kívüli felvásárlója, televízió csatorna működtetője Orbán Viktor érdekében. Ezek mind csak úgy az ölébe hulltak, mikor üzleti zsenijét egy pillanatra nem tartotta féken, és ellenállhatatlan belső kényszer folytán megvásárolta őket.

Persze ha az elejétől nézi a dolgot a maga fejét nem a közmédián művelődő, hazaáruló soros bérenc, nem nehéz neki összerakni a képet. Lőrinc első körben csak a Felcsút környéki földeket vásárolta meg Orbán Viktor nevében, és épített egy stadiont a pocakos focihuszár háza mellé. Nyert pár közbeszerzést is közben, ezeket utólag kicsit módosították a kedvéért, hagy legyen már tisztességtelen haszna az adófizetők kárára. Vagyis Orbán Viktor tudjon minél nagyobb készpénztömeggel rendelkezni, ha elkezdi kiépíteni a birodalmát Lőrinc neve alatt. Közben jött a Simicska háború, ahol a közgépesített hadosztályok már nem Orbán Viktor érdekét szolgálták tovább, és mert Lajos legecizte a miniszterelnököt, akit már sokan ez előtt is csak így neveztek. Lőrinccel ekkor indult be a szekér, de nagyon.

Hirtelen megnőtt a szerepe Orbán Viktor vagyonának a gyarapításában. Más nem volt kéznél, az meg hogy hülye hozzá, pont elég alkalmassági szempont. Vásárolni kezdett mindent ami az útjába került. Az állami pályázatokon egyre jobban szerepelt, a földek vásárlását fokozott ütemben végezte, néha maga sem tudta mikor mit vesz, és ezt a szokását később is megtartotta. Nehéz elképzelni az ehhez tartozó gazdasági, pénzügyi műveleteket egy személyben végezte el, ránézésre a cipőjét sem képes bekötni segítség nélkül. Orbán Viktor nem hagyta magára vagyona kezelőjét, láthatatlan szakember gárdát rakott mögé, nehogy az idióta elbasszon bármit is. Lőrincnek ezek ellenére is sikerült sokszor hülyét csinálni magából, ha a tevékenységéről kérdezték és még meg is tudott szólalni. Népszabadság megvan? De ez később volt.

Az elnyert közbeszerzések szépen hoztak a konyhára, bár az elvégzett munka minősége sokszor elég szar volt. Orbán Viktor kisvasútját például képtelen volt határidőre elkészíteni, pedig már a mozdonyt is összelopták hozzá. Az utakat melyeket épített gyatrák voltak, de szép haszon lett belőle. Erre szüksége is volt, mert beindultak a felvásárlások a gazdaság több területén. Ásványvíz üzem, ami gyorsan állami megrendelést kapott. Ja kérem, akinek jó a szimata, az tudja mit kell megvenni, főleg ha Orbán Viktor fogja a kezét. Kastély a Felcsút környéki földek közepén, amelynek felújítására egyből pályázatot ír ki az állam, és Lőrinc ezen elindulva meg is nyeri. Így Orbán Viktor kutyája méltó körülmények között élhet az egykori uradalom területén.

De az igazi vásárolgatás akkor indult be, mikor már Orbán Viktor lánya is a saját lábára állt a családjával. Tiborcz István, akinek a fő fogalakozása az hogy Orbán Viktor veje, a világítást szerelte fel elég rosszul pár fideszes városban, ezzel alapozva meg a kis család milliós festményvásárlását. A feleségének nem vehetett egyből szállodákat, neki a tizenötmillás tandíj előteremtése volt nászajándék, a papa, vagyis Mészáros Lőrinc indult neki szerte az országban a kis királylány kedvére való szállodákért. Még egy egész láncot is vett neki, legyen szépen együtt ami a lopott közpénzből telik.

Közben azért Lőrinc a családi feladatok mellett hajókázott is a tengeren, bár előtte egy csónakban is félt a vízre szállni. De ha Orbán Viktor a segge alá parancsol egy milliárdos jachtot, ami egy körözött pénzmosó, és terrorista kapcsolatokkal rendelkező arab üzletember mellett köt ki véletlenül, akkor Lőrincnek fel kell kötni az úszógumit, és vízbe kell vetnie magát.

Miután kigyógyult a tengeri betegségből, a fájdalom enyhítésére vett egy lapkiadót, ami fájó ponton rúgta tökön a helikopterező minisztert, és rátapintott az elmebeteg jegybank elnök szerelmi fészkére a Várban, ami egy bankvezér tulajdonában volt. Nem mellesleg a jegybank elnöke közpénzből tartja el a csaját, a lakás tulajdonosát meg pont neki kellene felügyelni. Na, akkor ezt Lőrinc gyorsan megveszi ezt az újságot, és bezárja. Igaz előtte még nem tudott róla, pont ezt a lapot fogja megvásárolni, de neki az olvasás is nehéz feladat, a szöveget meg biztos nem is érti, ha egyáltalán ki is tudja azt betűzni. Azért egy újabb terület kerül a tulajdonába, és mint kiderül neki ehhez is érteni kell. Persze! A villamos sárga, és csilingel, a metró meg füstöl. Lőrinc meg egy média befektető is, az ország meg hülye.

Már a Tokaj környéki borászat, előtte a szőlő ültetvény megvásárlása már szóra sem érdemes. Mind a kettő azonnal megrendelést kap. Moldova mondta:" Ha Kádár inni akart egy pohár bolt, lement a sarki közértbe és vett egyet. De nem húsz hektárt." De Orbán Viktor még az előző kormányzás alatt a Tokaj környéki lopkodással alapozta meg a családi vagyont állami segítséggel, egy kis nosztalgia belefér, és Lőrinc meg meg is vásárolja neki.  Mert Lőrinc már borász is.

Az Echo tévé már nem is üti ki a biztosítékot. Tuti bevételt jelent, majd csak úgy ömleni fog a sok állami reklám, ahol büszkén hirdetik az ország qrva jól teljesít. Lőrincnek csak a profitot kell számolni, már ha kettőig megy neki a matek. És Bayer Zsótinak is lesz melója, ha felállt külön Semjén Zsolt halálos ágya mellől.

Na persze Mészáros Lőrinc sem mindig Orbán Viktor vagyonát költi ha bevásárol pár milliárdért. Néha hitelt vesz fel állami banktól amit előtte költségvetési pénzből jól kitömnek. Jó, mi? Az adófizetők állják Orbán Viktor vagyonosodásának a számláját. Ha meg nem üt be az üzlet, vagy menekülni kell, akkor majd szintén az államot terheli a veszteség, vagyis az adófizetőket. Lőrinc most az állam előtt egy megbízható üzlet embernek látszó féreg, pár óra alatt hitelhez jut, ha Orbán Viktor meg akar venni valamit. Próbálja meg ezt más, Orbán Viktor körein kívül.

Tehát meg lehet állapítani, Lőrinc tényleg szarul teljesít. Az országban van négymillió szegény ember, neki azonban fáj ha az építőipari cége nem lophat eleget. A megemelt minimálbér adóköteles, a nyugdíjas kap tízezer forintot nagy keservesen utalvány formában, Lőrinc meg nem elégedett saját magával. Tényleg van ok a rossz kedvre ha ez megtörténhet, és ahogy kinéz, folytatódhat is. Lesz még Lőrinc minden bizonnyal elégedetlen, ha a rövid rablánc nem engedi a zárka ablakához, hogy megnézze a naplementét.

BANDITA.

Címkék: cég vagyon lop Mészáros Lőrinc orbán a geci

Ne okold magad kedves volt napilap, Te mindent megtettél ami tőled telt. Bennünk az olvasókban, a figyelmet kis ideig rátok fordítókban, a veletek történteket érdeklődéssel követőkben van a hiba. Mi voltunk kevesen, mi nem voltunk eléggé felháborodva, és mára már alig beszélünk rólatok. Sajtószabadság? Cenzúra? Mészáros Lőrinc? Korrupció? Igen, ez mind veletek történt, de az átlag ember mindennapjaiban ez már csak ennyi ideig tartó felháborodást vált ki. Naponta köpi a hatalom a pofánkba a nagyobbnál nagyobb disznóságait,  mi aztán gondosan letörölve az arcunkat megyünk tovább a saját utunkon. Nem akkora a baj, nem mindenkit érint, ezek pedig mindent megtehetnek- morogjuk némi vállrángatással. Ezzel a tulajdonságunkkal a legteljesebb mértékig tisztában van a jelenleg hat éve az adófizetők pénzét saját zsebre használó mocskos férgek bandája.

A Fidesz kormány nagyon okosan kihasználja a választó azon tulajdonságát, ami nem érinti közvetlenül annak saját bőrét, azzal nem nagyon törődik. Gondosan felszeleteli a társadalom azon csoportjait, akik a megszerezni kívánt gazdasági területen kisebbségben vannak, és csak azoknak támad neki. A többiről tudja, nem fog a segítségére sietni, inkább bezárkózik a kapuja vélt biztonsága mögé, és onnan igyekszik megmondani a maga nagyon okos véleményét.

Csak nézd meg mi történt a rendvédelmisekkel, akiket bohócnak titulált, nézd meg a rokkantakat akiket csalónak kiáltott ki, nézd meg a munkanélkülit, akit élősködőnek tartott, mert nem talált magának munkát. Mind magukra maradtak, és még rajtuk kívül nagyon sokan, akiket most hosszú lenne felsorolni. A Fidesz kormány egyenként szépen levadászta őket, elvette a státuszukat, kirúgta a mankót a kezükből, közmunkást csinált belőlük. A többi meg csak nézte ezt, és még titkon örült is neki ő maga nem került sorra, vagy nem volt ebben a helyzetben. Még inkább azt is elviselte ráadásul mikor megemelték az adókat, csökkentették a bérét, közben azt mondták neki, ezzel jobb lesz a sorsa. Rezsicsökkentéssel, adókedvezménnyel tömték a fejét, közben mindenért mást okolva folyamatos harcra szólították fel a nem létező ellenség ellen, amit kitaláltak számára.

Na persze te még ekkor léteztél, olvastak is téged nagyon sokan. Csak éppen nem értették meg mit akarsz mondani. Nem fogta fel aki beléd lapozott, ha egytől elvesznek, az soknak fáj, még ha nem is érzi annak hatását közvetlenül a saját bőrén. Főleg akkor nagyon rossz a helyzet, ha amit elvesznek az országtól, az adófizetőktől azt a fideszes tolvajok maguk között osztják szét, és abból élnek qrva jól a kastélyokban, folyton táguló lakásokban. Nem a többség jólétére fordítják a közösben megtermelt lehetőséget, nem iskolákat, kórházakat építenek, nem vállalkozásokat támogatnak belőle, nem a bérekre, szociális kiadásokra költik  a adófizetők pénzét. Feltőkésítenek belőle először Simicskákat, építenek pár stadiont, létrehoznak sehova nem vezető szervezeteket a saját maguk kedvére, és kifizetőhelyként használva azokat a saját embereket jutalmazzák belőle. Közben rombolják a jogállamot, törvényesítik az élősködésüket, maguk között szétosztanak pár ezer hektár földet, trafikok ezreit. A jegybank élére egy elmebeteget tesznek, üzletelnek a letelepedési kötvénnyel, túlárazzák a Simicska utáni új barátokat a közbeszerzési pályázatokon. De azért a régi barát elleni bosszút is az adófizetők pénzéből hajtják végre, mert még ezt is megtehetik.

A Népszabadság, és a többi újság, internetes média szépen sorban beszámolt a sok gaztettről. Aki olvasta is, egy kicsit felháborodott rajta, aztán hazament, mert elhitte nincs lehetősége változtatni a saját sorsán. Végül is csak azt látta a kormány, és a hozzá közelálló gazemberek bármit megtehetnek, utólag még pofátlanul ki is magyarázzák magukat, és minden megy tovább a maga megszokott útján. Otthon aztán szépen leült, elmondta a magáét, miszerint mindegyik ezt csinálja, egyik sem jobb a másiknál, neki ebbe nincs is beleszólása, meg nincs is más, akit választhatna, mindegyik politikus csak a saját sorsával törődik. Igaz? És ezzel már meg is oldotta a problémát, maradjon tehát a jelenlegi hatalom, nem baj ha már az ott tart, a családjaik saját lábon állását is neki kell lenyelni.

Azt mondják kormánypárti fölény lett a médiában, mióta téged  olyan botrányosan felvásárolt nemzet gázszerelője, aki erről nem is tudott, csak a neve alatt futott a bosszú ellened. Kellett neked pont egy helikopterezésről, meg egy jegybank elnöki lakás körülményeiről tudósítanod. Lemészároltak, mára már el is temettek. Most már van egy közmédia, ami évente alig nyolcvan milliárdért adja a semmit a név szerint ismert nézóőinek, van pár kormányközeli újság ahol a seggnyaláshoz sorakoznak az azt kiszolgáló médiakutyák, annak a pár ezer olvasónak, aki bele bír lapozni. Voltál te, és még maradt pár a fajtádból az írott, és netes felületen aki talán túléli ha a hatalom viselt dolgairól ír. És ott az ország, ahol az érzelem nem engedi a másikra való odafigyelést, mert csak a saját számít. Ott a nagy többség, aki inkább beledöglik, mint inkább a kisebbik rossz felé fordulva, annak ha kell a megváltoztatásával a maga sorsát jobbra fordítsa. Nem jó a politika, nem jó ahogy csinálják, nem jó aki csinálja. De változtatni lusta rajta aki szerint kizárólag neki van igaza, és inkább bele döglik a maga véleményébe, mint azon változtatva tevékenyen részt vegyen a saját élete jobbá tételében. Te már nem vagy itt kedves újság erre rávilágíts, már nem mondod el, a kormány fizetésemelése, rezsicsökkentése átverés, amit meg a nyugdíjasokkal művel királyi kegyként, az vérlázító. Emléked azért megőrizzük, azért még sokan hisznek a feltámadásodban, ahogy a józan ész eljövetelében is.

BANDITA.

Címkék: kormány hatalom választó Fidesz Népszabadság

" De most komolyan! Miért nem mondod már ki egyszer végre, csak egy nagy teher vagyunk a számodra, és dögöljünk már meg?

Viktor! Ezt az emelést biztos jól átgondoltad? Mert mikor én ezt meghallottam, arra gondoltam, nagyon nehéz volt ezt kipréselni magadból, és ennyi pénzt elvenni a stadionoktól, Rogánoktól, gázszerelőktől, alkotmányos költségből. Látszott is rajtad mennyire szenvedsz, én meg közben a kedves jó édes anyádra gondoltam, miután visszaállt a vérnyomásom a közel normális értékhez.

Viktor! Öregek vagyunk, nem hülyék! Inkább ne adj nekünk semmit egy élet ledolgozott munkája után, fordulj fel tőle azzal együtt amit rajtunk eddig is megspóroltál. Van értelme felsorolni miért is megalázó az az emelés amit te elégnek gondolsz nekünk, akik egész életünkben bérből és fizetésből éltünk?

Viktor! Szerintem veled nem lehet erről beszélni, mert félsz a valóságtól, és nem mersz vele szembenézni. De azért azt tudnod kell, a mai nyugdíjasok elég nagy százaléka számára ez az emelés vérlázító, vele egy nemzedék nagy részét köpöd szembe, akik pedig tisztességgel ledolgozták az életüket. Nem úgy, mint Te!

Viktor! Tudjuk mi az infláció. Tudjuk milyen jól teljesít az ország, Tudjuk milyen sokat tettél és folyamatosan teszel azért, mást mondj a mindennapok nehézségeiről nekünk, akik azt mindennap megéljük. Látjuk a dolgozni induló gyerekeink szemében a nehéz harcot a megélhetésért, ami szerinted nem is létezik. Látjuk az unokáink okos fejét hogy igyekszel mindenféle hülyeséggel megtömni, számukra az oktatást egyre nehezebbe, a megszerezhető tudást egyre drágábbá tenni. Tudjuk, ha megbetegszünk a kórházba vinnünk kell magunkkal gyógyszert, orvost, nővért, ha sorra kerülünk a várólistán, ami qrva hosszú már egy olyan embernek, akinek több van a háta mögött, mint előtte.

Viktor! Látjuk a saját lábon álló családodat, de látjuk a kenyér árát is boltban, ahova naponta járunk. És megnézzük a hús drágulását is, ha már annyit segítettél abban, az szinte elérhetetlen legyen sokunk számára. Tapsolunk Mészáros Lőrinc sikereinek, örülünk neki melletted ilyen emberek sikert sikerre halmozva gyűjtögetik számodra a vagyont. Tudjuk ám te nem is ismered az illetőt, semmi közöd hozzá, de azért még egyszer elmondom. Öregek vagyunk, nem hülyék.

Viktor! Tudjuk milyen országot építettünk! Tudjuk nem sikerült tökéletesre, de igyekeztünk a lehető legjobbat kihozni magunkból, és azt örökül hagyni a következő generációnak. Majd ők kijavítják a hibákat, építik tovább a maguk, és a gyerekeik boldogulására. De jöttél te, és szétbarmoltad az egészet. Vittél mindent ami érték volt, romboltad ami akadályozott ebben. Azt is tudjuk ebben a folyamatban nem voltál magadban, és mindnek mi fizetjük a helikopterezését, a médiabirodalmát. Már tudjuk ki az a mindenki, aki annyit ér, amennyije van. Hetente halljuk tőle a sima modorban előadott hazudozás magas iskoláját, és még nem fordult ki a gyomrunk. Még.

Viktor! Miért nem lövetsz le egyszerűen bennünket? Vagy még jobb és nem annyira durva. Miért nem küldesz ránk is kopasz, kigyúrt szarházikat, akik megkérdeznék a véleményünket? Az nem lenne olyan feltűnő, és neked sem kellene félni a következményektől. Polt Péter barátod és szotyitársad simán kimosna abból amit velünk cselekszel, ahogy azt már számtalanszor megtette neked sima szívességként.

Viktor! Köszönjük a kegyet, amit gyakorolsz velünk, de tudjuk, mi csak útban vagyunk neked. Rólunk gondoskodni kell, mi már nem termelünk az országnak jövedelmet. Nem vagyunk ezzel egyedül, tudjuk mennyire nem bírod a gyengéket, az elesetteket, azokat, akik a te felfogásod szerint csak viszik az állami pénzt, így abból kevesebb jut neked, amit hazahordhatsz a kisvasutadon. Neked persze az is van, és még meg is hosszabbítod ha támadják. Nekünk meg jegyet kell rá vennünk, ha utazni akarunk rajta. Már ha engeded, és nem tiltasz ki onnan bennünket, ne lássa a világ kit is nem hagysz az út szélén. Majd mi megássuk a sírunk a nagy keresztényi szeretetben, velünk ne legyen gondod. Nem csúfítjuk szép tündérország árokpartját, ezzel az emeléssel lapátot adtál a kezünkbe.

Viktor! Jóságodat nem győzzük elégszer megköszönni. Még egyszer elmondom neked, öregek vagyunk, nem hülyék. Még élünk, és bárhogy is nem szeretnéd, itt vagyunk. És nem felejtünk. Nem felejtjük el ahogy bánsz velünk, amit gondolsz rólunk, amit teszel velünk. És az országgal. Vissza fogjuk neked adni amit kaptunk tőled. És vissza fogjuk venni amit elloptál tőlünk, és a gyerekeinktől. Ne gondold azt, neked bármit meg lehet tenni, mert rajtad kívül nincs más út. A józan ész egyszer csak orrba vág, és magad is megfogsz lepődni az mire képes, bárhogy is igyekszel ellene beszélni a magad érdekében."

BANDITA. 

Címkék: infláció nyugdíj emelés ORBÁN

"-Te Tóni. A tököm már nagyon tele van veled. Nem tudnád egy kicsit visszafogni magad? Helikopterezel, táguló lakásod van, új táskát veszel egymillióért. Most meg az Árpival kapnak el, mint egy amatőrt.
- De Viktor, visszafogom magam. Nekem sem öröm naponta kimosni a szaros alsód ha Mészáros Lőrinc kerül szóba. De a vejedtől is ki vagyok, annak sem győzőm a saját lábon állását kimagyarázni. Megegyeztünk. Enyém a Belváros, és a letelepedési kötvény biznisz, te meg viszed a földeket, kisvasutazol, hajókázol, meg összeraksz egy cégbirodalmat magadnak. Már stadionod is van. Lőrincet is nekem kell felügyelni, egyedül a cipőjét sem tudja bekötni. Választhattál volna egy másik idiótát, ez még annak is rossz.
- Jól van Tóni, szépen higgadjunk le. Mindenki csinálja a maga kis üzletét, de közben még úgy is kellene csinálni, mint aki kormányoz. Neked az a feladatod, ennek a látszatát magyarázd el, cserébe fedezem a segged.
- Rendben van Viktor, akkor ezt túl is tárgyaltuk. Holnap majd baszogatnak miattam, nevezd majd blöffnek. Matolcsynál is bevált, pedig ő egy elmebeteg.

- Tóni! Azért ne oktass ki engem, még én vagyok a főnök. Tudom mit kell csinálni. Majd szólok ha fordul a kocka, addig kussban leszel szíves lenni. Pofád befogod, kicsit visszaveszel a tempóból, és akkor majd szépen elcsendesül minden. Ahogy eddig is történt. Na akkor most mi a helyzet ezzel a grúz bulival? Nekem is kell egy rész belőle, nagy a család, etetni kell őket."

Ez persze a képzelet szüleménye, hiszen Orbán Viktor egy normális ország, felelős miniszterelnöke. Vagy nem! Hiszen ami ezzel kapcsolatban történt, az tündérországban természetes dolog. Itt minden káprázat, ahol a többség inkább elhiszi azt amit mondanak neki, és nem a saját esze szerint véleményezi a dolgokat.

Ma már, és tegnap is, az ország miniszterelnöke nyugodtan megteheti azt a pofátlan nyilatkozatot, miszerint ami kedves miniszterével történt két helikopterezés közben, azt blöffnek nevezze. Végül is az Indexen megjelent riport Rogán Antal kávézási szokásairól nem bűncselekmény. Ha valakinek meg nem tetszik ami ott történt, az tegyen feljelentést a Polt Péter vezette ügyészségen, ami Orbán Viktor régi barátjának az irányítása alatt áll, és az indítson eljárást a miniszter ellen. Majd ha ott találnak ellene valamit, akkor legyen nagy bárkinek is a pofája, és követelje a lemondását. Eddig a Polt Péter vezette ügyészség minden szakmai alapot nélkülözve mosta ki a szennyest a politika megrendelésére a kormányközeli figurák kétes üzleteivel kapcsolatban. Nem csoda, ha a Rogánhoz hasonló férgek szabadon garázdálkodnak a közpénz közelében, és biztosak a büntetlenségben. Orbán Viktor biztosítja ezt számukra, a régi barát segítségével. Így tündérország propaganda minisztere Rogán Antal marad a folyton bővülő házával, milliós táskájával, jövedelmét jócskán meghaladó életmódjával. Mert ennek így kell lenni.

Ugye nem is történt semmi valójában ami említésre méltó lenne. Rogán Antal felugrott valakihez kávézni, akiről először azt mondja nem is ismer, aztán kiderül róla mégis csak egy régi barátja. Sőt, még a letelepedési kötvény bizniszben is érdekelt az ismeretlen illető, amely üzlethez Rogán Antal választotta ki a neki megfelelő cégeket a kötvény árusítására, még gazdasági bizottsági elnök korában. Eddig minden szabályos volt, nincs ebben semmi különös. Vagy mégis? Innen érdekes a dolog, ettől kezdve sűrű homály fedi a letelepedési kötvény körüli eseményeket. Ki vesz belőle? Kinek adja el a sokszor off-shore hátterű cég? Mennyit veszít rajta a költségvetés? Hova kerül végül is a közvetítői díj? Miért nem az állam adja el közvetlenül, miért kell cégeket bevonni? Számtalan kérdés merül fel a kötvénnyel kapcsolatban, a józan eszét használó csak annyit lát maga előtt, ismét egy jó üzlet pár embernek, a veszteséget meg az adófizetők állják.

De nem ez az egyetlen furcsaság ma a tündérországi keretek között. Ott van a miniszterelnök családja, ami saját lábon áll, miután kapott pár közvilágítási üzletet a hálás kormányközeli önkormányzatoktól. Hogy a munka szarul lett elvégezve az már nem érdekes, a vő uram kiszállt az üzletből a pár milliárddal amit megkeresett, és átváltott ingatlanra. Vett kikötőt, vett ezt, meg vett azt. Vásárolt egy belvárosi ingatlant is egy arab befektetőnek nevezett professzorral, akit huszonöt éve köröznek szerte a világon. Tündérországban az ilyen személy meg szállodát épít a főváros közepén, a miniszterelnök családjának az üzletfeleként. Hogy jött ide? Miért kapott vízumot? Ezt a Pintér Sándor vezette minisztérium alig tudja ködösíteni, de az tény, a faszi itt volt, és még egy házat is vett a miniszterelnök szomszédjában. Ja, bocs, egy hozzá köthető cég vette meg. Hibázott valaki? Dehogy, minden szabályos, minden rendben van.

Mészáros Lőrincet már felhozni is felesleges mint furcsaságot Tündérország ügyes gázszerelőjeként. Minden pályázatot megnyer ami az államhoz köthető, a kedvéért utólag még az induló összeget is megemelik, hagy vásárolgasson be kedvére az ország vagyonából épen azt, amire Orbán Viktornak szüksége van. Ilyenkor mindig elfelejti a földi halandó, Lőrinc nem Viktor strómanja, nem neki gyűjtöget. Ez azért biztos, mert Orbán Viktor mindig is tagadta a köztük levő kapcsolatot. Lőrinc egy zseni, aki nem a saját lábon álló Ráhelnek vesz szállodákat, nem a miniszterelnöknek vásárol kastélyokat, földeket, cégeket, amelyek azonnal állami megrendelést kapnak, és tisztes hasznot vágnak ezen zsebre.

Na és ott vannak a bankok, amelyek finanszírozzák a vásárolgatást. Szegény Orbán Viktor közeli vállalkozók néha megszorulnak, nem elegendő a saját pénzük ha a miniszterelnök tévé csatornára vágyik. Na akkor az Exim bank siet a segítségükre pár milliárddal, ne kelljen már senkinek a saját lóvéját kockáztatni, ha az adófizetők is megtehetik ezt. Ha meg buknak, hát istenem, nem jött be az üzlet, a veszteség a költségvetésé, onnan lehet ezt pótolni.

Még ide lehetne sorolni a jegybank elmebeteg elnökét, annak lakás, nőügyeit, alapítványait. Ide lehet sorolni a miniszterelnök kedvenc építőjét, aki pótolja Simicskát a közbeszerzések elnyerésénél. Itt lenne a helye a sok kormányközeli üzletembernek, szomszédnak, rokonnak, barátnak, akik viszik az állam minden vagyonát, közbeszerzését, földjét, ahol csak lehetőség van a lopásra. Ezek mind közpénzből működnek, ezeknek a meggazdagodását mind az adófizetők állják a saját kárukra. Ők azok az emberek,a kik biztosak lehetnek a büntetlenségben, ameddig Orbán Viktor van hatalmon, és az engedi nekik az ilyen módon való vagyon szerzést. Ez a gesztus biztos nem önzetlen, egymás támogatása nélkül nem megy, és nem is működhetne. De védik, óvják egymást, még a józan ész határain túl is gátlástalanul tagadnak mindent. Még azt is, ami nyilvánvaló. Csak így tudnak megmaradni, csak így tudnak gazdagodni. Törvényekkel fedezik a közpénz saját zsebre történő hasznosítását. Minden szépen összeér egy nagy körben, ami számukra kiváló megélhetést jelent. Az ország meg közben szép lassan bele is törődik a hatalom játékába, és nem zavarja ha hülyének nézik közben. Mert Orbán Viktor mindenkit annak néz, amikor ernyőt tart a tolvajok felett az ország erőforrásainak a kirablása során. Lehet ezt az országot butának gondolni Viktor, csak lebecsülni nem  lenne okos dolog. Márpedig most pont azt teszi. BANDITA,

Címkék: költségvetés Fidesz Orbán Viktor Index Rogán

Vajon milyen anya szülte ezen magukat embernek nevező senkiházikat, akik képesek arra vetemedni, kiszolgáltatott, sérült, hátrányos helyzetű gyermekeket a saját céljuk és hasznuk miatt akár az éjszaka közepén is az utcára rakjanak? Miért pont azt a kastélyt szemelte ki magának Orbán Viktor, ahol család nélküli gyermekek élnek, egy számukra állandóságot adó helyen, de neki éppen oda kell majd egy kastélyszállót építeni? Valóban nem számít neki a másik sorsa, még a leggyengébbe, a legkiszolgáltatottabba is képes belerúgni, csak azért, meglegyen neki pont az kastély, ahol azok a gyerekek eddig éltek? Nem volt elég azoknak a gyerekeknek a legutóbbi botrány, ahol a gyanú szerint az intézetvezető molesztálta a rá bízott gondozottakat? Most azzal kell szembe nézniük, el kell hagyniuk magát a helyet is?

A kiszivárgott hírek szerint Mészáros Lőrinc veszi meg a bicskei gyerekotthonnak helyet adó Batthyány kastélyt, és oda kastélyszállót épít a gazdagoknak. Az otthon lakói első hírek szerint az év végen bezáró menekülttáborba kerülnek, mára már ez lakásotthonná finomodott. Mészáros Lőrinc az ilyen akcióhoz nagyon hülye, még annak sem volt tudatában neki kell megvenni a Népszabadságot, miután azt botrányos körülmények között bezárták, mert Rogán helikopterezett, Matolcsy meg a csaját a Várban levő lakásba hordta, ami a Bankszövetség elnökének a tulajdonában van. És nem mellesleg Matolcsynak kellene az úriember bankját felügyelni, ami elég független lehet, ha a lakásában lakik.

Tehát Mészáros Lőrinc is az újságokból értesül majd róla, vesz egy kastélyt, ahol majd szállót épít. Orbán Viktor strómanja persze majd szépen előadja a befektetés előnyeit, csak közben fogalma sem lesz róla miről is beszél. Az Orbán család már komoly vagyonnal rendelkezik a környéken, amelynek jelentős része Mészáros Lőrinc nevén van. Földek ezer hektár számra, kastélyok, ahol az egyikben Orbán Viktor kutyája is megtalálható. Sertés telep, ami uniós támogatásból valósult meg, húsfeldolgozó is van nem messze ahol az állatokat feldolgozzák, ez mind Orbán Viktor szűkebb hazájában található meg, Felcsút környékén. Ahol még egy stadion is elfér a ház végében, és szintén uniós támogatásból kisvasút pöfög Orbán Viktor gyerekkori álmaként a birodalom területén. Na ezt a kisvasutat akár meg lehet hosszabbítani Bicskéig, ha valakinek nem tetszik ahogy Orbán Viktor a közpénzből gazdagszik. És akkor már legyen ott egy kastélyszálló, a saját lábon álló családnak, ahol a Ráhel nevű lány, milyen véletlen, pont szálloda menedzseléssel foglalkozik. Amit Svájcban tanult, tizenötmilliós tandíjért. Mészáros Lőrinc már vett neki pár szállodát szerte az országban, de kastélyból még nem épült ezek közül egy sem, így nem lenne teljes a lányka álma. Lőrinc bácsi megveszi neki, legalábbis a nevét adja hozzá, ha már azt leírni sem tudja.

Orbán Viktor persze mindent megtesz a saját gyereke kedvéért. Mészáros Lőrinc már nyert annyi közpénzt az utólag számára még nyereségesebbé tett közbeszerzéseken, az így keletkezett haszonból bátran vásárolgasson meg mindent amire Orbán Viktor és családja vágyik. Jól felkészített szakember gárda van mögé rakva, neki csak bólogatni kell, ha kérdezik, -ugyan már gázszerelőkém, szálloda, sertéstelep, ásványvíz üzem, földek, csatornázás, útépítés, vasút fejlesztés, neked mindenhez van hozzáértésed? Lőrincünk bazsalyogva nézi hülyének az országot, és ha fát vágnának a hátán sem vallaná be, ezt mind Orbán Viktor emberei csinálják helyette, ő egy betűt nem tud leírni a saját esze szerint.

Orbán Viktor persze mindent tagad ezzel kapcsolatban, és ezért teljesen hülyére vesz mindenkit, aki nem csak néz ki a fejéből, de látja is a valóságot. Számára nem jelent akadályt pár száz hátrányos helyzetű gyerek kipakolása a számukra addig otthont adó helyről, megcsinálta már ezt nagyobb léptékben is. Ma már közel négymillió ember él szegénységben az országban, köztük sok gyermek is. Lebutította számukra az oktatást, bezárta előttük a tudás kapuját, ha okosodni szeretnének. Közmunkára kötelezi őket, amelybe a szülőket is kényszerítette, ha nem tud külföldre menekülni a jobb megélhetésért. Számára ennyit jelent a más gyereke, akit a dolgozó szülő adókedvezménnyel etet, rezsicsökkentéssel hülyít.

Viszont lesz egy kastélyszállója, ahol lehet golfozni, a helikopter leszálló mellett kisvasúti megálló fog terpeszkedni, és a medence partján el lehet majd elmélkedni azon, mennyire jól meglehet ebben az országban élni, ha elég sok hülyét át tudsz ehhez verni. És akkor ezt is megteheti.

BANDITA.

 

Lehetne most olyan szavakat használni a magát miniszterelnöknek nevező rablóvezérrel kapcsolatban, hogy legyen már benne annyi gerinc ha már nem jött össze a népszavazósdi, nem erőlteti tovább a hiábavalót. Vagy nőjön fel ahhoz a tisztességhez ami az alaptörvénye módosítása során most nem sikerült neki, menjen a maradék becsületét mentve mint a haza önjelölt hős védője, és vonatozgasson a kisvasútján, ameddig a törvény utol nem éri, és börtönbe nem zárja. De Orbán Viktor nem az a fajta magát emberarcúnak feltüntető politikai véglény, akire az olyan jellemzők ráaggathatóak mint becsület, tisztesség, következetesség, mellyel sok millió választópolgár születési jogon rendelkezik. Orbán Viktor csak egy hatalomba kapaszkodó gátlástalan gazember, aki az ország saját hasznára történő kirablásán kívül más tevékenységhez nem ért.

Több mint egy hónap eltelt az érvénytelen népszavazás óta. Ezt a játékot már a kormány szabályai szerint játszotta le az ország, de nem sikerült érvényt szerezni azon óhajnak, azt megnyerje magának a Fidesz. Hiába a sok ablakon kidobott milliárd, hiába az ország minden pontjára kifüggesztett nagy kék szar plakát, ami csak gyűlöletet és megosztottságot hozott az országra. Végül is ez volt vele a cél, ha a kormány nem ezt teszi, akkor szembe kellett volna néznie a kormányzás nehéz feladatával, ahol a magát annyira szépen megpróbálja eladni a sok üres dumával, csak éppen az eredmények nem látszanak. Jól működő oktatás helyett a KLIK nevű vízfej bővül tovább, a maradék iskolákra működtetésére is ráteszi az állam a kezét. De azért az önkormányzatokkal fizetteti ki a saját elképzelésének a költségeit, tovább csorbítva azok maradék függetlenségét, önállóságát. Az egészségügyben sem nagyon haladnak előre a dolgok, némi fizetésemelésen túl még mindig nem sikerült megállítani az orvosok, nővérek elvándorlását, a kórházak továbbra is romosak, a betegeknek egyre hosszabb várakozással kell szembe nézni a gyógyulásuk tekintetében, ha ki tudják azt várni. De legalább benyögtek egy új szuper kórházat, ami majd egyszer megvalósul két stadion átadása közben.

Menekült meg egy sem jön, csak egyre több kormány közeli botrány lát napvilágot. A választó már fel sem kapja a fejét a legújabb adóemelésen, mikor is az üzemanyag jövedéki adóját kicsit megemeli a kormány, mivel azt túl olcsónak találja az állampolgár számára. Na meg így lehet még egy kicsit zsebre tenni is belőle, és az állami szektor fizetésemelése sem annyira fáj a költségvetést megcsapolni szerető honatyák, és honanyák számára. Így megvan a fedezet, őket nem éri kár a közpénz hazahordása közben.

Csak az elmúlt egy hónapban annyi szar ömlött a kormánypárti nyakakba, amiért normális országban már régen vasvillával kergették volna el őket. A jegybank elnök lakik valahol, ami nem az ő lakása, de egy általa felügyelt szervezet első emberéhez köthető az ingatlan. Válaszolni nem válaszol az ilyen irányú kérdésre, az esetet feltáró nagy múltú napilapot nemes egyszerűséggel bezáratja, és éli tovább a világát. Még arra is képes a jegybank elmebeteg vezetője, az országot hülyének nézve, fel is háborodjon azon a tényen, még neki kell magyarázkodni a köznép előtt, akiket szemmel láthatóan megvet, és lenéz. Matolcsy György Orbán Viktor találmánya, a felcsúti tolvaj rakta a jegybank élére, és az ő védőszárnya alatt lopja szét a bank pénzét, osztja szét azt a rokonai, és a Fidesz barátai között. Még egy cicababát is ebből tart ki magának, meg annak családját is innen eteti. Röhej.

Képviselők, kormányközeli gazemberek napi szintű harácsolásától hangos a sajtó, a miniszterelnök mégis az alaptörvényét tákolgatja. Most a hetedik módosítás nem sikerült neki, nincs már korlátlan kétharmada, bukott a rendszer. Dupla adag gyógyszer kell neki, és jó nagy adag hazugság kidumálja magát, le haza árulózva mindenkit aki nem ért vele egyet. Pedig volt esélye, csak a letelepedési kötvénynek nevezett Habony- Rogán pénzforrást kellett volna kivezetnie, amivel csak az adófizetők járnak rosszul, nevezett haszonélvezők meg helikoptereznek belőle. De Orbán Viktor nem hátrál ha pénzről van szó, főleg közpénzről amivel meghosszabbíthatja a saját lábon álló kisvasútját. Meg a szomszédjába költözött úriembernek nem nevezhető pénzmosóról kellett volna lemondania, de akkor a veje nem tudott volna pár kastélyt megvenni, az értékes belvárosi ingatlanok mellé. Mert ez a kapcsolat sem mostani eredetű. Hiába na, menekült és menekült között is van különbség, aki a háború elől menekül az a nem jó menekült mert elveszi a munkahelyeket, veszélyezteti a kultúrát, amelyik meg az igazságszolgáltatás elől menekül, és van pénze üzletelni vele, vagy a családjával, annak vízumot kell adni, és megsimogatni a buksiját a hajókázás közben.

Gátlástalan gazember ez az Orbán Viktor, a vele egy követ fújó kormányzati szarháziakkal együtt. Nem fog önként lemondani a hatalomról, ahhoz minden eszközzel ragaszkodik, számára ez jelenti a túlélést, és a még nagyobb vagyont amit a közösből kilop magának Mészáros Lőrinc, Vajna András, Garancsi István, és a többi gátlástalan senkiházi segítségével. Sok embernek mégis tetszik ahogy kormányozza az országot a szakadék felé, de ez a demokrácia egyik hátránya. A szavazáshoz nem kell ész, elég az érzelem, meg a saját akarat mindenek feletti érvényesítése, és a nekem ne mondja meg senki mit csináljak című műsor előadása, még ha az ország bele is döglik. Ez van, ezzel kell a józan észnek együtt élni, ezt kell legyőznie. Orbán Viktor bátran támaszkodik erre a többségre, még nekik sem fogja bevallani őket is meglopja, hülyének nézi, egyenesen a szemükbe nevet, mégis a szavazatukért kuncsorog mikor bele hazudik az arcukba. A rá szavazónak ez elég, nem gondol bele magába a helyzetbe amit ezzel okoz. Hogy nincs jobb megoldás Orbán Viktornál? Aki ezt állítja az azt hiszi el amit mondanak neki, és képtelen belátni, az előző kormányok nyolc év alatt nem okoztak annyi kárt az országnak, mint ezek a tolvajok nyolc nap alatt. Volt hiba az előző kormányzásban? Volt. De ez nem jelenti azt, még egyszer elkövetik azt. Orbán Viktor sem hibázik, mindig képes ellopni azt, amiből az országnak fejlődni kellene. És ehhez nagyon ért. Aki ezt nem érti meg, az nem a saját eszét használja. BANDITA.

 

Címkék: népszavazás hetedik módosítás bukott alaptörvény Orbán

" Már hat éve nem beszélgettünk egymással, de egyenrangú felek között ez említést sem érdemel. Köszi, hogy akkor meghallottad kérésem, és a hatalomba segítettél. Na jó, neked is ígértem fűt, fát, templomot, millió hívet, de ugye te sem gondoltad komolyan be is tartom azokat? Végül is a választók is bevették amit akkor mondtam, de én már abban az időben biztos voltam benne sikerül őket átvágni, ahogy azt veled is megtettem. Ők sem haragudtak meg rám, még újra is választottak kis segítséggel, meg némi törvény módosítással a javamra, neked sem kellene már ezen rágódni, tehát akkor ezt a témát akár be is fejezhetjük.

Végül is nem sok bűnt követtem el amiért hozzád kellett volna fordulnom bocsánatért. Megvédtem az emberek magánynyugdíját, mára már egy vasat nem lehet belőle megtalálni, de így legalább nem fogja más zsebre tenni. Kicsit alakítottam a munka törvénykönyvén, hagy legyen már olcsóbb a munkaerő az országban, és tanulják meg beosztani a csökkentett munkabért ugyanazért a munkáért amit addig végeztek. Na jó, azt mondtam nekik ez jó dolog, és előre visz, meg milyen versenyképes az ilyen jövedelem. Végül is lehitték, még nem lógok az akácfán. Persze az is kellet hozzá néhányan jól járjanak a változtatással, és lehessen rájuk hivatkozva a többit kábítani, na és persze elmúltnyócévezni. Bejött.

Kötöttem pár szerződést, amit nem tárgyaltam meg senkivel. De mindig ezt teszem, engem más véleménye nem érdekel, csak a magam akarata számít. Hogy prüszkölnek már Paks ellen, vagy mennyire nem tetszett nekik a baltás gyilkos eladása gázért, de pont nem érdekel a véleményük. Nekem jó volt az üzlet, nyitottam keletre vagy valami ilyesmi, a többi meg mehet panaszra hozzád, azzal nem sokra megy.

Bevezettem egy csomó új adót, amiről azt állítottam az végül is nem az. Elhitték? Nem! Kifizették? Igen? Belebuktam? Nem! Ezt sem neked köszönhetem, hanem az országnak ahol engem választanak meg főnöknek. Tehát ezt sem kellet veled megbeszélnem, még a segítséged sem kellett. Meg különben is, kitaláltam nekik a rezsicsökkentést, amire végül is ráfizettek, de ez az ő pénzük, azt meg úgy költöm el, ahogy akarom. Ha nem rájuk, akkor inkább magamra, kinek mi köze van hozzá, mindent meg tudok magyarázni.

De azért azt nem mondhatod, érted nem tettem semmit. Ott van például az oktatás, ahol bevezettem a hittant, kötelezően. Meg még sok mindent, amire azt mondtam fejlesztés, de közben csak vízfej lett belőle. Még meg is akarták buktatni a Klikkemet. Na erre mit teszek? Még nagyobbat növesztek. Maradjon a hittan, hogy te is csendben legyél, legyenek a tanárok kiszolgáltatva nekem némi fizetésemelésért amit végül is többletmunkáért kapnak, a tanulók meg cipeljék a nehéz táskát, legyen jó sok órájuk, ahol alig tanulnak valamit, de így ne érzik közben az éhséget, amire azt mondták az náluk életforma. 

Ja, és az egészségügy. Na ott aztán szükség van rád. Azt már annyira szépen fejlesztettem, mindenki hozzád imádkozik benne. Az orvos a műtéti eszközök meglétéért, a nővér a fizetéséért, ami nem elég neki egy hónapra. A beteg meg a gyógyulásáért. Gyógyszer, szappan, törölköző már régen nincs, a kaja förtelmes, de azért még ott vagy te nekik. Ezt nekem köszönheted.

Az utóbbi időben néha elgondolkoztam hozzád fordulok némi segítségért, de valahogy mindig kimentél a fejemből, amikor a gyógyszerek hatottak. Kicsit sok volt a bukta körülöttem, de végül is mindent tagadva eddig megúsztam a balhét. Persze a haverok okozták nekem a gondot, de értük mindent megteszek, velük magamat is védem. Ott van például az elmebeteg barátom a jegybank élén. Tudtam róla hogy hülye, de senki nem tud ellopni egyszerre annyi lóvét, amit neki ott sikerült. Ebből adott pár rokonnak, mert első a család, de vett magának cicababát is, pár kastélyt, irodát, toronyórát, meg zongorát, bár nem is tud zenélni. De hát ha ez megnyugtatja, és nem tőlem veszi el, hanem én is kapok belőle, hát akkor ugye teljesen rendben van a dolog. Akinek meg tetszik, abból hazaárulót csinálok a nyolcvan milliárdos köztévémben. Már aki azt nézi.

Meg ott van ugye a Lőrinc, aki nem strómanom, csak azt csinálja amit mondok neki. Ha kell földet vesz nekem, ha a feleségem már nem akar többet a nevére venni, ha kell, ásványvíz üzemet, ahhoz meg én adok neki piacot. Na meg újságot is vesz, de annyira hülye a lelkem, nem tudta a mait, vagy a tegnapit kell hoznia. Hát az egészet megvetettem vele, legyen nekem is Népszabadságom. De ez végül is nem bűn, én jól járok, az újságban nem buktatnak meg, így enyém marad a hatalom.

Volna még miről beszélnünk, de lassan mennem kell, már fütyülnek nekem. Na ez nem a kisvasutam helyes kis jele, mert már az is van nekem a sok szép stadion mellett, de még nem igazán kell tőle félnem, és hozzád fordulnom miatta. Ez csak amolyan megelőző beszélgetés, ha mégis csoda történne, és mindenki elkezdené az eszét használni, és nem azt hinné el, amit mondok neki. A menekültes buli is jó volt, a sok kék szar plakáttal. csak azóta sem bírom előszedni, meg nincs is belőlük elég a határon akivel riogatni lehetne. Persze most azt mondanád a keresztényi szeretet, meg a pápa, meg a rézfaszú bagoly. Nekem a menekültek csak arra kellettek, ne lássák mennyit lopok, hogy nem tudok kormányozni, de még evezni sem, hát inkább erről beszéljenek, mint az én alkalmatlanságomról.

Lassan lépek, Tóni jön a helikopterrel, megyünk az Árpihoz akit nem ismerek, és ki kell vezetnem a letelepedési kötvényt a piacról. Majd az Andivel, a szivarossal megbeszéljük hogy mi legyen a következő üzlet, amivel jól keresünk,csak az adófizetők fáznak rá. Mert inkább ők járjanak rosszul mint nekem legyen levesebb pénzem. A többit később, mondjuk hat év múlva az alaptörvényem tizenkettedik módosításánál, amilyen balfasz ország ez." BANDITA.

Címkék: törvény ima lop hazudik Orbán Viktor

Most komolyan beveszi bárki is, Orbán Viktort a nemzet sorsa érdekli amikor a tákolmányát módosítgatja éppen hetedjére? Van olyan épeszű ember, aki egy szavát is elhiszi ennek a valaha hatalomban levő legnagyobb, a politikát a maga meggazdagodására használó tolvaj gazembernek? Rendes ember még az ujjait is megszámolja ha kezet fog vele, miután alaposan lefertőtlenítette azt. Mennyi bizonyíték kell még ahhoz, Orbán Viktort a saját hatalmán kívül más nem érdekli, egy szavát nem lehet elhinni, mert másnap rezzenéstelen arccal pont az ellenkezőjét állítja a ma elmondottaknak.

Semmi másról nem hajlandó az ország mindennapjaiból foglalkozni Orbán Viktor, csak a maga keltette menekült hisztéria parttalan hullámait kergetni. Nem hajlandó mással törődni, csak a saját fejében elképzelt háborúval, amihez nem sajnálja az ország erőforrásait nagy kék szar plakátok formájában az emberek arcába tolni. Szerinte most az országra a legnagyobb veszélyt a menekültek jelentik, és nagyon szeretné ha mindenki ezen a vonalon elindulva nem törődne semmi mással. Ne foglalkozzon az állampolgár a napi korrupcióval, ahol a Fidesz szépen hazahordja az ország fejlődésére szánt támogatás jelentős részét. Ebből csak annyit lásson meg a választó, amennyi rá tartozik a szépen felépített számok szerint, ne hallgasson a saját eszére, mert akkor észre veszi, hogy nagyon de nagyon átverik a fejét. Lát pár kirakat emberkét a közéletet figyelő akik támogatást nyernek, de nem tudja meg, ki fölözi le a letelepedési kötvények hasznát.  Bekapcsolva a televíziót ne jusson eszébe senkinek a közmédia mennyi pénzbe kerül, egy vén szaros szivarozó faszi mennyi pénzt kapott egy csatorna megvételére állami hitelből, ami után a román adószabályok szerint adózik, és aki utána elmegy a saját kaszinójába hazahordani az állam elől  neki adott hasznot. Majd eszik egy fánkot.

Ne vegye észre senki, a helikopterezést, ne figyeljen senki az eladott állami földekre, ami után a támogatást Fidesz közeli emberkék veszik fel, a föld megművelése nélkül. Vajon hányszor kell még ezt elmondani, mire végre eljut a tudatig? Ja, persze, az emberek jelentős részének nincs földje, aki meg azt meg akarja művelni, hát oldja meg a saját problémáját. Most csak arra figyeljen mindenki, amire Orbán Viktor akarata irányítja, utálja a menekülteket, akik valahogy az istennek sem akarnak elvenni munkahelyet. Vagy, hogy is mondta Orbán Viktor nemrégen? Magyarországon elfogyott a munkaerő. Akkor milyen munkát is akar a menekült elvenni?

Hagyja békén mindenki a jegybankot, annak elmebeteg elnökét, aki egy bankár milliárdos házában lakik, csak úgy, puszira. Ezt a bankárt neki kellene ellenőrizni, de ők már régi haverok, megbíznak egymásban. Mert a jegybank elnök ilyen ember, a csaját is közpénzen tartja ki két ingatlan vásárlás közben, miután a közpénz nála elvesztette a jellegét, és a sajátjaként osztogatja a családnak, pártnak, havernak. Ha meg valakinek ez nem tetszik és szóvá teszi, az majd csak azt veszi észre, egy szombat reggel nem lesz munkahelye, ahol ezt ország világ előtt kiteregetheti az ilyen dolgokat az újságjában. Csak szól Viktornak a Gyurika, és mivel a Tóninak is bassza a csőrét a lebukása a helikopterrel, amit először le tagadott, aztán elegánsan a Cilire kent, na hát majd az elintézi neki.

Jó sok hazugságot lehet Orbán Viktor orra alá dörgölni amiről ma már nyilvánvalóan bebizonyosodott milyen rossz hatással van az ország lakosságának a nagy részére. Nem védte meg a magánnyugdíjat, az mára már hamuként sem létezik. Nem teremtett egymillió munkahelyet, helyette létrehozta a közmunka megalázó intézményét, és bele kényszerített sok százezer embert, akiket mint foglakoztatott még ki is használ a munkanélküliség elfedésére. Elvette sok millió ember tisztes jövedelmének egy részét, a munka törvény átalakításával, az egykulcsos adóval, és a szerinte dübörgő gazdaság mellett nem hajlandó ezt megváltoztatni, csak hagy szívjon a melós. Romba döntötte az oktatást, a tanárnak pöcsölni kell, meg jelentést írni, a tanuló meg ne akarjon abban okos lenni, ha nincs rá elég pénze. Orbán Viktor nem tűri a gyengét, a beteget, mindent elkövet, ne is legyenek szem előtt, róluk minél kevesebbet kellejen gondoskodni. Inkább fasza stadionok épüljenek, hagy dőljenek össze a szociális intézmények, és a kórházak. Nem baj ha az orvosok, és a nővérek is elmennek, a megtartásuk  a mutyitól veszi el a pénzt. Na ezt is százszor kell mondogatni úgy néz ki hiába, ameddig a helyben járó elme a menekültektől riad meg. Meg ameddig úgy érzi az ember, ezek nem az ő problémái.

Na és akkor még szerényen hallgat Orbán Viktor a saját jólétéről, amelyet közpénzből teremtett meg magának, a saját lábon álló családjának. Mészáros Lőrincek szerte az országban, Garancsik a gazdaság minden területén, Voldemortok a pártban, annyit érő emberek amennyijük van a miniszteri székben. És ezt mind neki lehet megköszönni.Ősbűn amit művelt az ország előtt álló lehetőséggel Orbán Viktor, hogy azt nem a nagy többség boldogulására, oktatására, gyógyítására, jólétére fordította, hanem a saját köreit hizlalta fel belőle, akik kevesebben vannak mint arra még a párt támogatói is gondolnának. Az országnak meg közben üres frázisok hazugsága, az emberek közötti megosztás, félelem, gyűlölet szítása maradt. Ja, ez nem igaz. A világpiacon olcsó üzemanyag jövedéki adójának emelése sokakat érint, abból mindenki egyformán kap. Mert ugye az adót úgy csökkentik, hogy azt megemelik, és arról beszél a kormány, egyen mindenki adókedvezményt. Orbán Viktor meg szépen elvan az új erkélyén a Várban, ami alig pár száz milliárdba kerül a közpénzből, de legalább szép a kilátása onnan. Mert hagyja, de még tárgyal is vele a józan ész. Pedig megbuktatni kell a sokaságnak, és börtönbe zárni ezt az alávaló férget, azokért a mocskos dolgokért, amelyeket elkövetett az emberek ellen.

BANDITA.

Címkék: börtön lop hazudik Fidesz ORBÁN

" Mikor tanulja már meg végre a szabályokat a hazai média? Csak azt írjuk le, csak azt jelentetjük meg, ami a hatalom számára kedves, annak megfelelő, és róla csak szépeket és jókat mond. Nem buktatunk meg álamfőket, csak mert tehetségtelen seggnyaló az illető. Nem teregetjük ki a kormány, és a hozzá közel állók mocskos ügyeit, nem keresünk összefüggéseket, nem oknyomozgatunk a felelősök után. Szépen csendben leírjuk egy nap százszor is ha kell, milyen qrva jól teljesít az ország, Orbán Viktor ismét megmenti a hazát, és mekkora siker volt a népszavazás.

Minden magát nagyon sajtószabadnak és függetlennek képzelő médiaszereplő csak addig lehet életben, ameddig tartja magát az általunk meghatározott szabályokhoz. Ha már nagyon a bögyünkben van, akkor szép csendben kicsináljuk az illetőt, a magyarázatot közben hozzáigazítjuk a saját történetünkhöz. Talán azt képzeli valaki, mi a Fidesz, vagyis a nemzeti együttműködés rendszerének nevezett hatalmi kény, és kedv nem tudunk bárkit, bárhol, bármikor leírni a térképről? Ha valaki nem úgy táncol ahogy mi azt szeretnénk, az ne  üljön kocsiba, mert még véletlenül mérgezést kap. Ugye értjük? Ez nem fenyegetés, gazdasági döntés. És mi,  a Fidesz, vagyis annak nevében a hatalom gyakorlói mindent gazdasági oldalról közelítünk meg, ha úgy tartja kedvünk.

Méghogy helikopterezés, meg bulibáró. Na majd megtanuljátok ti kormányhoz nem eléggé lojális firkászok mi fán terem a folyton bővülő lakás. Csak a nézését, meg a járását fogjátok a távolból figyelni a közpénz áramlásának, de abból ti nem fogtok egy kék plakátra valót sem látni. Majd mi eldöntjük mikor, és mennyit adunk azoknak, akik a nekünk megfelelően adják elő a kormányzás sikereit. Nem sajnáljuk a támogatásnak nevezett adóforintokat azoktól az újságoktól, ahol nem beszélnek arról végül is mi a valós helyzet az országban. A közmédiát meg egyenesen azért hoztuk létre a költségvetésben neki meghatározott évi nyolcvan milliárdból, az folyamatosan nyomja az emberek arcába a nekünk tetsző megközelítését az eseményeknek.

Nem írogatunk az oktatásban meglevő állapotokról, nem baszogatjuk a KLIK nevű találmányunkat. Nem írjuk le, hogy ez a szervezet viszi el tök értelmetlenül az oktatásba beleölt pénzek nagy részét, működése mégis maga a káosz, de legalább jó sok emberünknek jól fizető állást teremtettünk vele. Nem írjuk le a tanárok megfélemlítését, a rájuk erőszakolt tantervet meg sem említjük, a döntési szabadságuknak az elvételét pedig még tagadjuk is. A tanulókról meg aztán csak a szépet és a valótlant állítjuk. Hogy nekik már nem kell sok tudást megszerezniük, csak annyit amennyit mi jónak látunk. Még azt le lehet írni az életformájukról sokszor éhesen mennek az iskolába, de ennél jobban nem kell dicsérni az általunk felépített rendszert.

Nem mondunk olyat a betegek meghalni járnak az egészségügybe. Szép stadionokat építettünk a kórházak mellé, ez nem ronthatja el a sportról kialakított képet. Az orvosok, és a nővérek is most kaptak pár ezer forintot, na ezt azonban szépen fel lehet majd kerekíteni pár nullával. Nem írjuk meg azt a tényt, fogalmunk sincs mihez is kezdjünk az olyan területekkel, ahol gondoskodni kell minden emberről, mi csak magunkat szeretjük, a többi oldja meg a problémáját ha már betegnek mer lenni. Annyi pénzt kellene rájuk költeni, ami veszélyeztetné az ellopható közpénz mennyiség jelentős százalékát, így nem is adunk erre területre sokat, de azért mindig megígérjük.

A kormányhoz közeli embereket meg végképp békén hagyjuk. Nem foglalkozunk Orbán Viktor kisvasútjával, a strómanjaival, Mészáros Lőrincet ügyes üzletemberként ábrázoljuk glóriával a homlokán. A támogatások lenyúlását sem említjük, Simicskát azonban lehet szidni, mégis csak gecinek nevezte Orbán Viktort. Nem beszélünk róla, a jegybank elnöke elmebeteg, nem emlegetjük állandóan a közpénz ellopását, annak jellegének az elvesztéseként. A jegybank független, a haszon amit eltékozol pedig a mienk, vagyis a hatalom felső köreinek a zsebét tömi. De erről síri csend kell legyen.

Röviden meghatározva a lényeget, ha nem azt teszi a honi sajtó melósa ami nekünk megfelel, nem fogja be a száját a valóságról, akkor ha egy reggel véletlenül nem találja meg a munkahelyét, csak magára vethet. Mi időben szóltunk." BANDITA.

Címkék: média kormány sajtószabadság Fidesz Népszabadság

Az emberi elme képtelen felfogni, hogy tudnak, és meddig fognak még ezek a férgek országot vezetni. Naponta derül ki a kormányhoz közel álló figurákról hogy a törvény felett állva, két lábbal taposva a jó ízlést, pofátlan gátlástalansággal röhögik szembe az adófizetőket, akiknek a pénzéből élik meg a túlzott jólétüket. Az egyik helikopteren röpdös az ország felett, mert neki időben oda kell érni egy esküvőre, ezt előbb  letagadja, utána meg nem hajlandó beszélni róla, szerinte lezártnak tekinthető az ügy. Kormányon vannak és kész, azt csinálnak amit akarnak.

Itt van a jegybank, ami a forint őrzője kellene hogy legyen. Matolcsy Gyuri azonban inkább az elmebetegség jeleit mutató kórképpel szaladgál szabadlábon, és szórja szerte a köz vagyonát. Még épkézláb indokot sem képes felhozni a mentségére a királyokat  megszégyenítő költekezés közben, egyenesen az emberek arcába tolja magyarázatként, a bekaphatod, nekem ezt is lehet, mi a fenét tudsz csinálni című műsort. És valóban, nem lehet ellene tenni semmit. Választott elnök, akit Orbán Viktor rakott sajnos az őt egyáltalán meg nem illető helyre, és ott azt csinál amit akar. Ha úgy van kedve vesz egy irodaházat, vagy zongorát, kiad magáról pár könyvet, amelyben leírja mekkora zseni is lakozik bomlott elméjében. Mivel nagyon félős is a gyáva lelke, közemberrel nem is nagyon akar érintkezni, mert végül is a zárt osztályon ez megszokott dolog, teremt magának egy magánhadsereget, persze a köz pénzéből oldja meg ezt is.

Jó mi? Közpénzből védi magát a közakarattól, ami legszívesebben már rég seggbe rúgta volna.  De Matolcsy él, és virul, gátlástalanul alakítja át a közpénzt a családjának,  haveroknak, az alapítványoknak, és még túl is éli, mert némi felháborodáson kívül nem esik bántódása. És mivel ezzel tisztában van, bátran folytatja is kisded játékait, melyhez a jegybank valutája adja a játszóteret. Már nem is törődik vele mi is lenne a feladata, ha bedől egy brókerház ő mossa kezeit, vesz pár festményt, egy csomó állampapírt, és részéről le van zárva az ügy. Pár tízezer ember le van ejtve, oldják meg az életüket ahogy akarják, neki ettől fontosabb dolga van.

Új családra van szüksége, a régi már nem elég neki. Azt már a saját lábára állította, most neki is kell némi változatosság. Persze olyan aki kéznél van ha szüksége van rá, bármikor felrakhatja az íróasztalra ha úgy hozza a kedve, régóta ismeri és megbízik benne, és nem utolsó sorban feltétlenül imádja őt. Na persze ennek az új családnak is a saját lábán kell állni ami legalább térden felül is kell hogy legyen, ezért a megélhetéséről is gondoskodni kell, ha már ennyire szereti őt. Legyen neki is önálló keresete a közösből, és ne is egy helyről.

A jegybank köszöni jól elvan, az egykor tekintélyes intézmény mára már árnyéka önmagának, és jól beilleszkedik a Fidesz uralta közéletbe. Bármit megtehet, bármennyi kárt okozhat a felelőtlen vezetés, a kormányzat mindig minden körülmények között megvédi. Nem kell neki gátlásosnak lenni, nem kell neki a szabályokat betartani, az nem szokás az Orbán Viktor vezette hatalomban. Nem érheti bántódás, mert egyrészről a közöny védi, másrészről egyszerű magyarázatokkal nézik hülyének a kérdezőt ha az szóvá tesz a működéssel kapcsolatban valamit.

Matolcsy elméje képtelen felfogni az általa okozott kár nagyságát, nem is képes szembe nézni a következményekkel. Ahhoz normális tudat állapotban kellene lennie, de ez az elmúlt évtizedekben nem sikerült neki. Nála ez teljesen felesleges, a szabályokat saját maga írja, és alkalmazza azt a maga felfogása szerint. Nem is fogja fel azt kinek a lakásában lakik, miért éppen ott, mennyiért. Neki az jár, le van pacsizva, és pont.

Orbán Viktor pedig meg fogja védeni. Ahogy az összes szarházi Fidesz politikus minden gaztettét törvényesítve röhög a választó szemébe, Matolcsy esetében is a jegybank függetlensége mögé fog elbújni. Gyuri meg hálás neki, így nyugodtan szórhatja tovább a köz vagyonát a maga kénye kedve szerint. A józan ész ilyenkor meg csak áll, néz bambán, és nem érti, miért nem lehet kiadósan seggbe rúgni az ilyen mocskos módon őt hülyének nézőt. Miért nem lehet talpig vasban végig verni a főutcán egy szál gatyában. Matolcsy, de főleg Orbán annyira azért nem hülye ne tudná a közöny nagy segítségére van, azt a pár napos felháborodást meg kibírják, utána megy minden tovább a maga megszokott útján. Ez egy ilyen ország. Addig feszítik a húrt, ameddig a választók engedik azok meg most jól elvannak a maguk bajával, meg az arra adott magyarázattal. Ameddig rá nem jönnek, át vannak verve, és a bajok okozói azok, akiket most engednek a hatalomban maradni. BANDITA.

Címkék: elmebeteg jegybank Orbán Viktor Matolcsy

Oszd meg és uralkodj!  Mindegy az hogy hogyan vagy milyen áron, kit kell ezért egymásnak ugrasztani, a lényeg a hatalom kézben tartása. Ezért semmi sem drága, ez most mindent megér. Kit érdekel a család, a barátságok, a törvények, a választás, az a fontos arról beszéljen mindenki amiről Orbán Viktor szeretné hogy beszéljen. Ha nem is nyeri vele mást, csak némi időt a kormány a saját akarata szerint,  addig sem mással foglakozik a szavazó, már megérte neki a fáradozás, az okozott kárral meg ahogy eddig, ezután sem fog törődni. A menekültek meg köszönik, ott állnak valahol az esőben, a lebombázott házukból megmentett maradék motyójukkal a hátukon, és nem is sejtik milyen gonosz ördögök is ők. El akarnak venni munkahelyet, le akarnak rombolni kultúrát, meg akarnak erőszakolni mindenkit legyen az férfi vagy nő, be akarnak költözni a haza lakosságának minden lakásába, még ahol a családok benne is vannak oda is. Félni kell tőlük, mert erre vannak kitalálva.

Le kell lőni őket, veszélyben a haza, nem kellenek ide, csak a baj lenne velük. Ismerős? Az ország komoly tapasztalatokkal rendelkezik a menekültek érzelmi világával kapcsolatban, és sok szakértő aki eddig magánember volt, még menekülttel sem találkozott, most nagyon is megfogalmazza ezzel kapcsolatban a véleményét. Régi barátságok hasalnak el a menekültek miatt, családtagok fordulnak egymással szemben, mert jönnek a menekültek. Itt tart ma az ország egy része. A népszavazás csak rontott a helyzeten, az érvénytelensége meg még jól fel is felkorbácsolta az indulatokat. Orbán Viktor és bandája a legrosszabb forgatókönyvet alkalmazta ennek kezelésére. Nem csitítja a maga keltette indulatot, nem a békére törekszik, nem fogadja el a befejezés lehetőségét. Nem, neki az állandó harc kell, neki a folyamatos félelem fenntartása attól ami lehet be sem következik. Ennek biztosítására még mindig folytatni kell a megkezdett gyűlöletet a menekültek ellen. Ha ez nem sikerül, akkor az ország lakosságát muszáj legalább egymás ellen fordítani, az is sokat javít a kormány helyzetén.

Ameddig az ország a menekültekkel, és a népszavazással van elfoglalva, legalább nem törődik az alacsony bérekkel. Nem érdekli a helikopteren repkedő miniszter, nem foglalkozik a magányosan meghaló öreg nénivel akihez nem ért oda  mentő, mert nem is tudtak róla a szomszédok sem, hogy haldoklik. Majd egy menekült beköltözik a házába, akkor majd nem lesz béke a környéken.

Sokáig és sokszor kell még elmondani, a népszavazás politikai felhatalmazást adott a kormány kezébe, ezt az egyszerű ember nem is érti, de legalább ezzel törődik, mintha tudná miről is van szó. Addig sem figyel oda mennyi az üzemanyag ára a világpiacon, és miért rakott rá a kormány egy kis jövedéki adót amit később tuti ellop.

Sokszor kell még elmondani az a qrva unijó bele akar szólni az ország belügyeibe, ide akar hozni egy csomó migráncsot, aki aztán elveszi a segélyt, pedig azt Farkas Flóri akarja ellopni a romáktól. De elég ha csak félnek tőle, ne gondolkozzon azon a szegény ember a segélyt a kormány már régen elvette a rászorulóktól, és élvezettel lökte őket ezzel az árok mélyére. Mert ugye aki nem dolgozik, az nem akarjon annyit érni amennyi egy közmunkás bére.

Most azzal foglalkozzon az ország, amivel Orbán Viktor szeretné. Ne törődjön senki a letelepedési kötvényekkel, ne figyeljen oda a hatalmas kormányzati korrupcióra, ne legyen neki semmi más fontos, csak az kit gyűlöljön. Így könnyen meg lehet felejtkezni a külföldön dolgozó, vagy tanuló százezrekről, az interneten tartott családi összejövetelekről. Ne nézze senki a fejlesztésre szánt pénzek éppen melyik kormányközeli faszkalapi zsebben tűnnek el nyomtalanul, mikor kell alkotmányos költség címén visszaosztani a kormánypárti képviselőknek a sápot. Jönnek menekültek, van aki segíteni akar nekik, van aki nem, hát akkor ezek most gyűlöljék egymást. Az üzlet addig is megy tovább.

Ne figyeljen most senki oda arra mit tanul a gyereke az iskolában, milyen ellátást kap a hozzátartozója a kórházban. Gyűlölje a menekülteket, ha pedig az még nincs itt, akkor azt, aki odafigyel arra mit történik ezeken a helyeken. Ne érdekeljen most senkit mire használja fel azt adót a kormányzat, hogy teremt abból jólétet először is magának,  a maradékból meg még ellopja  a neki járó részt. Csak a menekültekre figyeljen, meg azt gyűlölje, aki ezt meg szeretné állítani.

Nem számít a jegybank közpénz átalakítása, a menekültek is sokba kerülnek, főleg ha csak azt nézzük mennyi gyűlölet születik belőlük. Ezt az árat úgyis később kell megfizetni, és csak fontos kapcsolatok tönkre menetelében mérhetők. Az most nem érdekes. Nem kell arra odafigyelni a jegybank elnöke elmebeteg, közpénzből csajozik, a menekültek egy tál étele is azoknak kerül pénzébe, akik mégis segíteni akarnak nekik. A jegybank zsenijét nem kell gyűlölni, aki a menekülteken segíteni akar, na azt nagyon.

Elindult az ország azon az úton, amelyen Orbán Viktor szeretné hogy végighaladjon. Játszik érzelemmel, játszik a félelemmel, szítja a gyűlöletet. És eddig eredményes is. A kezében a hatalom, nála a költségvetés, ott a kezén levő média, ahol bátran darabolhatja részekre az országot. Pénz nem számít, összeomolhat pár kórház, fűtetlen lehet sok iskola, elmaradhat a béremelés az országban. Arra kell most számolatlanul költeni a milliárdokat, amire Orbán Viktor fontosnak tartja, és nem számít a kidobott pénz nagysága. A hatalmáról van szó, ezért bármit beáldoz, kerüljön bármennyi közpénzbe, és ezzel kapcsolatos hazugságba. Még az országban lakók békéjét is odadobja ezért, neki nem okoz kárt, ha abban egymást gyűlölik az emberek. Ő legalább a hatalomban marad, és továbbra is megvédhet olyantól, ami nincs, és nem is veszélyes. Inkább ezt teszi, mert kormányozni nem tud, a sok lopás elveszi attól az idejét, de nem lenne jó, ha ez kiderülne.

BANDITA.

 

Címkék: szavazás menekült gyűlölet megvéd lop Orbán

Orbán Viktor képtelen beismerni vereséget, pedig  a saját maga alkotta szabályok miatt most nagyon pofán csapta a tévedhetetlennek hitt beképzeltsége. Úgy gondolta a népszavazásra már nem lesz neki szüksége, hiszen nincs semmi olyan döntés széles nagy tündérországban, amelyet ő ne tudna jobban eldönteni a kedves népénél. Parlamenti kétharmaddal a zsebében átvert minden olyan döntést az országgyűlésen ami akár a többség akarata ellenére is, vagy annak megkérdezése nélkül történt, de neki érdekében állt. Meg lehetne itt említeni a demokrácia lebontását, a hatalmi ágak a hozzá hű seggnyalókkal való feltöltését. Elég az ügyészség lebutítására utalni, ahol kebelbarátja, a szakmát megcsúfoló Polt Péter vigyázza a Fidesz által elkövetett lopások büntetlenségének a biztosítását.

Nem volt szüksége soha Orbán Viktornak egy, az ország nagyobb részét érintő döntés meghozatala során sem megkérdezni a választói akaratot. Mindig tudta mit akar, feleslegesnek tartotta a népszavazgatást. Meg is nehezítette annak alkalmazását. Telerakta a Választási Bizottságnak nevezett intézményt a saját embereivel, akik csakis kizárólag a neki megfelelő szempontok szerint alkalmazták a népszavazási jog gyakorlását. Ha kellett szembe is köpték azt, a hűség náluk is fontosabb volt a szakmaiságnál, a tisztességnél, a becsületüket meg a többség közülük eladta némi megélhetésért.

Jogszabályokkal is megnehezítette Orbán Viktor az egykor számára sikert hozó népszavazás kezdeményezését. Már a kérvény beadása is falba, vagy nyomógombba ütközött ha az olyan dologról szólt, ami számára nem volt fontos, vagy egyenesen terhesnek bizonyult. Ha nem volt elég az ilyen buktatónak szánt akadály, beküldött pár Kubatov kopaszt, és az ő intelligenciájukkal állította meg a népszavazási kérdés beadását. Arra is odafigyelt a nagy jogalkotás során, a népakaratot számmal is kifejezze. Nem lett elég az egyszerű többség az Orbán Viktor alkotta új szabályba, a választópolgárok több mint a felének a jelenlétét követelte meg az érvényesség megállapításához. És ezeket a jogszabályokat a kormánypárt, a vele szövetségben levőnek mondott KDNP nevű gennyes képződménnyel el is fogadta. Pont.

Soha sem gondolta egyszer neki is szüksége lesz a népszavazás intézményére. Mindig megszokta övé a többség a parlamenten belül,  így ennek segítségével mindig az történik ami neki kedves az országban. Ellophatja a trafikokat, a földeket, a magánnyugdíjt, nem kell róla megkérdezni senkit, hiába pont a többséget érinti. Nem kell szavazgatni a munka törvénykönyv változásáról, az végül is a többség számára hátrányos, de dögöljön meg akinek nem tetszik a rendszer. Még hogy tisztességes munkáért valódi béreket fizessen? A nagy francokat. Akinek nem tetszik a rendszer az hazaáruló, és mehet közmunkásnak ha nagy a pofája. Vagy külföldre a többi sok százezerhez. Minek szavazni a boltok vasárnapi bezárásáról? A nagy többség ellene van, de ez a parlamenti többséget nem érdekli, ha Orbán Viktor meg akarja szívatni az ország lakosságának a nagy részét. És ha mégis sikerül e vasárnapi boltzárral kapcsolatban népszavazást kezdeményezni? Akkor a tuti bukta tudatában fejvesztett módon gyorsan ki kell nyitni azokat, utána mindenki kussoljon róla, nem kelljen semmit megmagyarázni.

Orbán Viktor nem tud, és nem is akar kormányozni. Az általa felépített rendszer az élősködésen alapul, az ország vagyona neki a személyes meggazdagodásához kell. Sokan segítik ebben, tehát nekik is juttatni kell a lakosság által megtermelt javakból. Mindegy hogy ez támogatás, a nyugdíjasokról való gondoskodás, az oktatás, vagy az egészségügy, ha ezektől kell elvenni ahhoz a hozzá hű emberek zsíros állashoz, vagy közbeszerzéshez jussanak, akkor azt meg kell tenni. Utólag már csak meg kell magyarázni ki is a hibás hibás, amiért ezt végre kell hajtani, és közben hülyének nézni az ország nagy részét, akár szembe köpve a józan eszet is. Mindig győzni kell,  és bármi áron, nehogy bukás legyen a vége, hiszen akkor talpig vasban tölti a hátralevő életét az egész rablóbanda.

Győzni kell tehát minden áron. Harcolni kell a kormányzás helyett, itt nem lehet veszíteni. Ha nincs háború, akkor csinálni kell párat gyorsan, a lényeg a folyamatos figyelem elterelés a mindennapi gondokról, a kormányzat közeli nagy lopásokról, és az elmebeteg jegybank elnökről. Ilyen esetben nem engedett dolog a vereség. Abból is győzelmet kell csinálni. Ha egy népszavazásnál nem sikerül felmutatni a többség akaratát, akkor az azon jelenlevőket kell beállítani győztesnek, felrúgva ezzel akár minden szabályt. Ebben az esetben nincs olyan, hogy veszítettünk, mert elevenen felfal az értelem, maradjon inkább tovább felkorbácsolva az indulat, legyen az ország megosztott, legyen a hárommillió több mint a fele a többségnek. Épüljenek tovább a stadionok, a kórházakban nem fontos az orvos, az ápoló, a fűtés, a kötszer, az oktatásban elég kegyen egy tankönyv a jövő nemzedéknek, de abban legyen benne Orbán Viktor mekkora fasza csávó.

Nem lehet veszíteni egy esetben sem, legyen az bármilyen átlátszó hazugságra épülő. Inkább gyűlöljék az ellenséget, akit éppen annak tart Orbán Viktor akarata, mint azon keseregjen a nyugdíjas, majdnem egy százalék emelést kapott ebben a jobban teljesítő országban. Inkább féljen a közmunkás a határon álló menekülttől, aki elveszi a megélhetését. Reszkessen a ház tulajdonosa, a szomszédja egy olyan menekült család lesz, amelynek tagjai a hazájukat ért háború előtt szüzeket adtak egy tevéért, és azzal étek házaséletet. Ja, tündérországban turul van, nem teve.

A menekültek nem jelentenek veszélyt az országra, de pont kapóra jönnek Orbán Viktornak. A segítségükkel szépen meg tudja vezetni az ország lakosságának egy részét, akiket az ellenük való félelemre hergel. Ha ezek az emberek kisebbségbe is lennének az országban, ad nekik egy adag gyűlöletet a többi ellen, hagy legyenek jól el egymással, addig sem rá figyelnek. Orbán Viktor még nem fejezte be az ország tönkre tételét, még nem áll a családja stabilan a saját lábán, még sokan nem vették észre valójában ő egy piti kis tolvaj. Még nem szabad kinyílni a szemeknek, még nem kell észrevenni, ki is jelent igazi veszélyt a jövőre, az országra, és a benne élőkre. Még nem szabad megtanulni számolni, még nem szabad elfogadni a szabályokat, még ha azok hátrányosak is. A menekültekkel kell foglalkozni, mert Orbán Viktor ezt akarja. BANDITA.

Címkék: szavazás háború népszavazás vesztes Fidesz.

Ez a reggel is úgy indult mint a többi. Felkelt a nap rendesen ahogy szokott, az időjárás már kicsit hűvösebb ilyenkor, de később még lesz egy kis meleg. Indulni kell dolgozni, iskolába, rendelőbe, az erdőbe fáért. Már akinek van kedve hozzá.

Közel kétszázezer ember jelentkezik közmunkára ezen a reggelen, olyanok, akik már régen meg tudnak élni havi ötvenvalahányezerből. Ellenőrzik a létszámukat, összevetik  valamilyen előző napi listával, néhánnyal közlik már nem kell többé bejönnie, mehet éhen dögölni. A többi szép csendben elindul a helyi ispán földjére gereblyézni.

Néhány százezer az elmúlt hat évben már nem itthon dolgozó is bemegy a munkahelyére. Kinyitja a szekrényét, a fiókját,a tárcáját, megnézi a családi fényképet, sóhajt egy nagyot a lelke mélyéről, majd köszön az éppen akkor oda érő kollégának. Good morning, guten morgen. Nekik ez a hétfő is olyan mint a többi, meló rogyásig, aztán pihi az üres szobában, ha még nem tudta kivinni a családot, majd gyors számolás hány nap van még a velük való találkozásig.

Több millió is elindul a dolgozói szegénységről nem beszélve a munkahelyére. Már nem kap annyi pótlékot mint négy éve, több a munkája, kevesebb a bére, és a kollégái is szépen fogyatkoznak. Előveszi az ukrán szótárt, és a tömött buszon villamoson, füstölgő metrón magolni kezdi a szavakat.

Sok millió elindul az iskolába. közoktatásban részt vevő, felsőoktatási tanuló próbálja túlélni az előző nap után a szokatlan korán kelést, és figyelni az órán. A közoktatásban részt vevő megtanulja a szorzótáblát, mekkora fasza gyerek volt Orbán Viktor a rendszerváltás hőse, majd elmond egy történetet egy nyilas képviselő könyvéből. Nézi a tanár arcát, aki átadná számára a tudást, de csak egy könyvből oktathat neki kevés ismeretet. A felsőoktatásba jobb a helyzet mióta ingyenes. Alig kell dolgozni heti negyven órát a tandíj kifizetéséért, ha a szülő nem tudja támogatni a diplomára vágyót.

Néhány százezren gyógyulni indulnak. Szép, és üres stadion mellett visz el az útjuk, a rendelőben azonban sokan vannak, és türelmetlenül várják a sorukat. Pár hónap csak egy vizsgálat, azt ki lehet bírni, vagy már nem kell várni, addig a beteg szépen meghal. Még van orvos, még van személyzet, van gyógyszer, ha viszel magaddal ezekből eleget. A párás szem a hálától hogy egy vizsgálatra élve eljutottál egy nagy kék szar plakáton pihen meg.

A nyugdíjasok is elindulnak a boltba ezen a hétfői reggelen. El kell verni a majdnem egy százalékos emelés forintjait, nem fér el ennyi a bankszámlájukon. Adni kellett belőle a gyereknek, az úgysem tud kijönni a fizetéséből, bár két helyen dolgozik. De még ezt is hálásan meg kell köszönni annak, aki elmagyarázta neki, milyen jól is járt ennyi lóvéval.Venni kell  belőle húsos csirkelábat is, hétvégén jön az unoka, az pedig mindig éhes.

Sok ezer ember azonban elégedetten indul el a hétfői reggelen. Ma újabb közbeszerzést írnak ki, gyorsan le kell zsírozni az árat, ez rengeteg munkával jár, de megéri még ha vissza is kell belőle osztani a fejeseknek, akik a tippet adták. Elegáns autó viszi őket a reggeli forgalomban, már csörög a telefon, zúg a Volga, az alkotó nem pihenhet. Még van lóvé, gyorsan le kell rá csapni.

Pár embernek a hétfő szinte megváltás a pihenő nap után. Újra nyitva vannak a boltok vasárnap, de erről nem akar beszélni, nagyon fáj ez neki. Neki a hétfő csak egy újabb kihívás a józan ész ellen, mikor is el kell kezdeni adagolnia ellene a sok magyarázatot,amiről már akkor tudja nem igazán lesz valóság tartalma. Ez végül is nem érdekli, neki csak az a fontos a családja a saját lábán álljon, a háza folyamatosan növekedjen, vegyen egy újabb villát családi összefogással. Még meg kell neki magyarázni egy újabb hibát, mutyit, lopást amiért a baloldalt, Sorost, vagy egyéb kitalált valakit a hibáztathat.

A jegybank elnöke is alig tud elindulni hétfőn, utálja ezt a napot. Két napig nem tudta zsenijét az ország hátrányára kamatoztatni, és hétvégén nem lehet se kastélyt, sem irodaházat venni. De legalább két nap alatt hatott a gyógyszer, egy napig nem fog elmebetegnek látszani. Gondoskodott erről a hétvégén az állami pénzen kitartott új, régi barátnő, aki kizárólag szakmai munkája miatt került alá az íróasztalon.

Fog történni valami rendkívüli a héten? Hétfőn minden megy tovább a rendes kerékvágásban. Orbán Viktor újra letagadja a strómanját, akivel pont a hétvégén egyeztetett melyik szállodát vegye meg a saját lábán álló lányának. András Vajna mélymagyar menekült továbbra is a román adó szabályai alá esik az állami hitelből vásárolt csatornája után. Lázár János megint gátlás nélkül hazudik majd jó szokásához híven ha kérdezik, és cinikus vigyorral az arcán nézi hülyének az ország nagy részét. Rogán Tóni a szomszédjával indul útnak, a hétvégén volt egy buli a neki járó részt most veszi kézbe, kék csomagban. Van még pár ember, aki alkotmányos költség behajtására indul, néhányan átalakítják a közpénzt, ami elveszti így a jellegét, és lehet belőle lopni gátlás nélkül, sokan átveszik a héten elmondandó hazugságok emlékeztetőjét. Volt valami népszavazás is tegnap. De ma ettől semmi sem változik. Csak folytatódik. BANDITA.

Címkék: munka választás szavazás FIDESZ

Aki azért megy el a népszavazásnak nevezett Orbán Viktor féle figyelemelterelésre mert akkor pont jól érzi magát, érti a kérdést amire válaszolnia kell, az biztos teljesen beszámítható is elmeállapotilag. Nem úgy mint a jegybank elnöke, aki bizonyítottan hülye a cselekedetei alapján. Ilyen esetben nyugodtan végiggondolhatja a fülke magányában az ember mint választó a maga fontosságát, és ennek megfelelően húzza be azt a bizonyos ikszet a neki megfelelő helyre, ami a legtöbb ember esetében semmilyen következménnyel nem jár majd az élete alakulására. A Fidesznek és Orbán Viktornak viszont nagyon fontos lenne ne értsék a kérdést, ne is figyeljenek oda arra amit az jelent, inkább az lebegjen a szemük előtt a kedves honpolgároknak amit annyira igyekeznek letolni a torkukon. Nevezetesen mindenki gyűlölje előre azokat a menekülteket, akik még nincsenek is az ország területén.

Más emberek nyomorúságát nagyon szépen ki tudja használni a magát nemzetinek nevező kormány, aki ugye senkit nem hagy az út szélén. Már ha neki kedves az illető. Ha pont nem az, és megfelel ellenségnek, mert éppen arra van szükség hogy valakire rá kell tolni a felelősséget a kormányzásban elkövetett hibák miatt, akkor minden eszköz bevetésre készen áll a kezükben a szájukat elhagyó ordas hazugságok során, a félelem fokozásán keresztül, a gyűlölet szításán át, a céljuk elérésére. Bármire képesek, csak sikeresen eltereljék a figyelmet magukról, ahogy éppen ellopják az ország jövőjét, vagyonát.

Ez a nagy nemzeti lopkodás már nagyon ment a Fidesz háza táján, Orbán Viktor lassan nem is tudja követni a nevén nem levő vagyona nagyságát. Kis politikusok, nagy gazemberek, szégyenlős háttéremberek, kormánypárti képviselők, mind mind nagy sietségben hordták haza a közbeszerzéseken pofátlanul túlárazott pályázatok hasznát, árulták a letelepedési kötvényt, melynek veszteségét majd kifizeti a hülye adózó, eladták a fél belvárost, felosztották maguk között a földet, lerabolták a gazdaság jövedelmező területeit. A család is kivette a részét a harácsolásból, feleségek, gyerekek, sógorok, unokatestvérek alakították át a közpénzt, igyekeztek annak eltüntetni a jellegét. Kellet valami ami erről eltereli a figyelmet, és lehetőleg egymással is szembefordítja az ország lakosságát. Na erre pont jókor jöttek a menekültek.

Orbán Viktor elővette a saját maga által lebutított népszavazás lehetőségét, noha tudta annak szabályait utólag már nem tudja a maga javára átírni. Nem baj-gondolta- majd ellopja. A népszavazás fontos dolog lenne a demokráciában, de a kormány pont ezért nem akarta alkalmazni, főleg ha eddig nem is állt érdekében. Most ezt eléggé beszopta, de ezzel kell neki túlélni a jelen helyzetet. Ezért vet most be Orbán Viktor mindent a népszavazás mellett, fél az érvénytelenségtől. Mert az érvényességhez el kell menni a szavazóképes állampolgárok felének, ennek elérése pedig a második lopási ciklus közepén még neki is kihívást jelent. A menekültek nem az öszödi beszéd, amit még ellenzékiként felhasznált, sokan nem is találkoznak olyan emberrel aki a háború és az éhínség elől menekül. De azért Orbán Viktor megpróbál belőlük gazembert formálni, és sokan vevők is rá.

De azért nem árt a számokkal tisztában lenni. A 2014-s országgyűlési választásra elment a szavazóképes lakosság 61%-a, ami alacsony részvételnek számít. A Fidesz ebből behúzott 44%-ot, de akkor még tartott a rezsicsökkentés kábítása. A Jobbik, aki most valamiért a kormány oldalán van ennek az értelmetlen kérdésnek a megválaszolása során ehhez még akkor hozzárakott olyan 20%-ot. Na ebből kiindulva ezt most ki lehet számolni. 8 millió szavazó 61%-ának a 64 % az mennyi? Kis segítséggel, ha nem a jegybank számol ez olyan hárommillió százezer szavazat. Ha minden úgy lesz, mint 2014-ben, és mindenki elmegy aki akkor ott volt. Legyen pár százezer a magát baloldalinak gondoló közül aki szintén most elmegy, és vagy érvénytelent húz be, vagy maga is bedől a kampánynak. Necces a négymillió, nagyon necces. Na jó, drága magyar testvéreink akik a kormánytól kaptak állampolgárságot, most úgy érzik minden felelősségvállalás nélkül ismét nyugodtan beleszólhatnak az ország belügyeibe, még hozzáraknak valamennyit. Még mindig necces, és ez egy nagyon optimista számítás.

Tehát csak az eredmény ellopása, vagy meghamisítása marad, hogy érvényes legyen. Na a Fideszben ehhez megvan minden képesség, nem fog nekik lelkiismeret furdalást okozni az eredmények elcsalása. Még ha érvénytelen is lesz, akkor is ellopják az eredményt, sikernek beállítva még az országgyűlési választásokig beszélni fognak róla. Inkább erről,mint az ellopott pénzekről, az egészségügy helyzetéről, az oktatásban kialakult káoszról, a hozzá nem értő kormányzásuk következményeiről, az alacsony bérekről, a külföldre menekült családtagok munkavállalásáról. Népszavazás ide, menekültek oda, ezt a bandát már régen el kellet volna zavarni olyan magyaros módon, vasvillával, lámpavassal, börtönnel együtt, nem még vitatkozni velük, meg várni a józan eszük beismerésére. BANDITA.

Címkék: népszavazás csalás FIDESZ orbán a geci

Ez persze biztos nem tűnik fel a kormánypárt vezető politikusainak, hiszen maguk is alacsony szellemi színvonalat képviselnek hozzáértés, logikus magyarázat, tények és érvek használata terén. Lajos azonban egymaga képes megcáfolni az értelem használatának a fontosságát ha rá kerül a sor egy aktuális, kormány által fontosnak tartott szakmainak álcázott magyarázat során. Bőséges a kínálat a párt soraiban akkor ha ha valakinek mellé kell beszélni, vannak külön sorosozók, vannak külön a baloldalt vádolók, van aki annyira okosnak gondolja magát, hogy muszáj neki megmutatni mekkora seggfej is végül, mert egy értelmes mondat nem képes belőle feltörni. És van a Lajos.

Mint vezető politikusát a pártnak Lajost sem nagyon zavarja ha a mondandója éles ellentétben áll a valósággal. Valószínűleg nála is egy külön tanfolyamon keretében verték ki a mondandóból az értelmet, de neki azért sikerült a legjobbak közé emelkedni a saját elme által hozzáadott értelmetlen zagyvasággal. Neki sem jelent problémát maga a kérdés tartalma, vagy a téma szakmaisága amelyről a józan eszét használó szeretné hallani a véleményét, Lajos nem szokott ilyen apróságokra odafigyelni, neki mindenre kapásból van válasza. Mert számára csak az a fontos mindent el tudjon szépen magyarázni, még ha nem is arról kérdezték amire reagálni próbál. A Fideszben bevett szokás sosem válaszolnak egyenesen a kérdésre, csak a saját mondandójukat hajlandók az unalomig ismételgetni. Lajos ehhez tesz még hozzá egy marék lepke gondolkodása által is nagyobb értelmet produkáló baromságot, közben teljes komolysággal néz a kérdező szemébe, a sajátjában nem felfedezhető értelemmel.

Ember legyen a talpán aki röhögés nélkül kibír egy Kósa Lajos féle magyarázatot. Ha a józan ész próbálná megérteni Lajos mondandójának a lényégét, nagyon fel kellene kötnie magát az első fára ha nem akar tátott szájjal belezuhanni abba a szellemi sötétségbe ahol Lajos tartózkodik. Lajos különleges a magyarázatok során. Nem zavarja az értelem a mondandóban, de sokszor még az sem, a magyarázat során félúton elvesztve a tartalmi fonalat, a végén már egész másról beszélve igyekszik magát nem hülyének tettetve kijönni a saját mélységből. Ez azért nem mindig sikerül neki, de ekkor mindig megnevezi a baloldalt a felelősnek, amely miatt őt most az országnak el kell viselni. Ebben azért van némi igazság. Meg abban is, ha valaki vezető engedi ezt a bohócot szerepelni az ország közéletében, és még frakció vezetőt is csinál belőle, az maga is kezelésre szorul orvosi szempontból a saját szellemi színvonalát illetően. De végül Lajos ott van ahol a legtöbb kárt okozhatja az értelemnek, és hagyják is hogy csinálja a maga játékát a gondolkodás legkisebb jele nélkül. Ez végül is elvárás a párt soraiban, nekik nem kell arra agysejtet pazarolni megértsék a mindennapok lényegét, felismerjék a valóságot, az a kívánatos elvárás tőlük, ha mindig minden körülmények között seggig hajolva bólogatnak mindenre, és csak azt ismétlik mikor csak módjuk van rá.

Van sok bolond a parlamentben, még több van a kormány padsoraiban. Na és ott van még külön Semjén Zsolt, és senkiházi álságos keresztényei. Biztos nem volt nehéz őket összegyűjteni, ha a gátlástalanságot, a nagyfokú hazudozási képességet, a pofátlan mocskolódást tekinti a közember elvárásnak egy vezető közéleti személy tekintetében. Ezen tulajdonsággal rendelkező emberek egy vezető köré gyülekezve nagyon igyekeznek éppen tönkre téve az országot, a maguk igaznak vélt valóságát a választókkal elhitetni. Ez eddig sikerült is nekik, de ez a választók egy részének is megkérdőjelezi az értelmi képességét. Rendes körülmények között az ilyen politikusok már lámpavason lógnának az értelmét használó országban, a kevésbé fejlettebb demokráciában saját maguk mondanának le alkalmatlanság miatt. Tündérországban azonban elfogadott ha egy politikus naponta csinál hülyét magából a kamerák előtt, hetente lopja el a nemzeti össztermék oktatásra eső részét a maga javára. Ebben az országban az is elfogadott ha a jegybank elnöke elmebeteg, ha a miniszterelnök a leggazdagabb ember kizárólag a más nevén levő vagyon árnyékában, ahol az igazságszolgáltatás segíti a közpénz ellopását, ahol a legfőbb ügyész bűnrészes az ország vagyonának az elherdálásában,ahol stadionok épülnek kórházak helyett, ahol az oktatás színvonala visszafejlődik a múlt század elejének a szintjére. Ott egy Kósa Lajos naponta csinálhat hülyét magából, és még büszke is lehet rá. BANDITA.

Címkék: hülye lop hazudik Kósa Lajos FIDESZ

"Hát persze hogy el tudom ezt mondani minden körülmények között a magam teljes gátlástalanságában úgy, hogy közben a szemem sem rebben meg a nyilvánvaló hazugságtól. Nincs, és nem is volt vagyonom soha! Na, milyen szépre sikerült? Ugye hihető? Főleg annak aki képtelen az agyát arra használni amire való. Ők az én szeretett szavazóim, akik mindent elhisznek nekem, csak mert arról akarják magukat meggyőzni mennyire tévedhetetlenek.

Még hogy Mészáros Lőrinc gyűjti nekem a vagyont. Már a kérdés felvetése is mélyen belevág sötét lelkem azon rejtett zugába, ahol ott lapul ennek beismerése, de ezt nem fogja megtudni tőlem soha senki sem. Lőrinc egy lángelme, aki bármilyen üzletbe belenyúl mindenhol sikeres. Csak meg kell neki mondani mikor, mit pályázzon meg, előtte milyen céget alapítson ezért, aztán már csal felül kell árazni a megnyert közbeszerzését, és már utalhatja is a lóvét. Hol van itt nekem szerepem? Lőrinc mindenre kapható, csak megszólalnia nem lenne szabad, mert akkor világosan látszik a kapát is fordítva használná a nevére íratott több ezer hektár földön, ha annak hasznosításáról kérdezik. De Lőrinc okosan tud hallgatni, és ügyesen kibújik a kérdések alól,  ha válaszol is, abban nem sok értelem van, de ez végül is csak felháborodást kelt, utána alig foglalkoznak vele. Pedig nagyon sikeres üzletember, már annyira szerteágazó a nevén levő gazdasági ágazatok száma ahol feltűnik a neve, hogy alig győzőm a háttérből irányítani helyette az általam odaküldött emberek segítségével a felölelt területeket. Lőrincről tehát nyugodtan kimondhatjuk semmi köze hozzám, neki inkább a jó isten a segítsége, meg az a szép nagy hombár feje, ami annyira üresen kong.

Olyan régóta vagyok képviselő, hogy már szégyellem is magam amiért nem tudtam magam degeszre lopni ennyi idő alatt. Még egy székházat sem voltam képes eladni annyira szegény voltam, azt is a Lajos csinálta meg, aki azóta már gecinek nevez. De én ebben nem vettem részt, csak utasítást adtam rá, és az apám is csak egy kis részt kapott az eladásból befolyt összegből. Mikor először voltam miniszterelnök akkor sem raboltam le a földeket Tokaj környékén, a feleségem nevén futott minden. Felcsút akkor még nem volt az ország főközsége, ide is csak pár milliárd jutott akkor még fejlesztésre. Sajnos az első uralkodásom még nem sikerült valami fényesre, a Várba sem tudtam beköltözni, de a koronát már a magam közelébe vitettem, egyszer hátha.

Ezen hatalomban eltöltött idő alatt is látszik mennyire nem gyűjtöttem vagyont, szerényen éltem, de majdnem belepusztultam a választás elvesztésébe. Miután kikezeltek elhatároztam ezután sem gyűjtök vagyont, és az országon sem állok bosszút, amiért nem választottak meg újra, hogy továbbra is szerényen élhessek. Ellenzékben ott segítettem az ország fejlődésének a lassítását ahol csak tudtam. Mindenre volt megoldásom, amiről ma már nem beszélek, mert pont az ellenkezőjét csinálom. Pont kapóra jött a világválság, összehoztam egy népszavazást, amit azóta már utálok az ellenzéknek megengedni, és az ölembe hullt a hatalom. De továbbra sem gazdagodtam meg.

Persze hogy nem vagyok vagyonos, semmi sincs a nevemen. A környezetemben mindenki szépen tollasodik, van aki a Belvárost adja el, van akinek televízió csatornát veszek, vagy inkább teszem neki lehetővé vegye  meg azt az adófizetők pénzén. Én szerényen élek. Sikerült egy halom mocskos férget kormányzati pozíció segítenem, ők aztán mindent megtesznek azért, ütemes hazudozással tagadják az egyre pofátlanabb meggazdagodásukat. Ők védenek engem a letelepedési kötvény, a nemzeti bank, az állami földek eladása, a felülárazott közbeszerzések során aki vagyontalan vagyok. Én meg közben csak a családomnak élek, akik közül már van aki a saját lábán áll a közvilágítás segítségével. Én meg közben úgy teszek mint aki kormányoz, és nem gyűjt vagyont. Na jó, építek pár stadiont, felújítom a Várat, mert nagyon szeretnék oda beköltözni, és onnan közvetlen magasvasúttal utazni Felcsútra, a szerény kis házamba, a saját kisvasutam mellé. De ez nem vagyon.

Valahogy nekem is meg kell élnem ebben a mai nehéz világban a vagyon gyűjtése nélkül is. Ezért is adok oda mindent amit elveszek az oktatástól, az egészségügytől a drága beruházásokért, mert azon keresnek szépen a hozzám hasonló vagyont nem gyűjtő aljas férgek. Na ők az én támaszaim. Van olyan is aki nem is létezik, mindig is mondom a Habonynak annyira jó, hogy téged nem ismerlek. Árpi nem segített nekem kitalálni a rezsicsökkentés hazugságát sem, és nem épít média birodalmat sem a letelepedési kötvények hasznából. Végül is ez neki lenne haszon, de ő nem létezik, a  veszteséget meg majd kifizeti az ország lakossága. De ő sem gyűjt vagyont, neki sem kell a kiskorú gyermeke nevére villát venni, ahogy az egy miniszterelnökségi miniszter sem teszi meg.

Na meg különben is az én nem meggazdagodásom helyett figyeljen mindenki a nagy kék plakátokra, ahol az új, nem létező ellenség ellen harcolok. Most mindenki azzal foglalkozzon jönnek a menekültek, ne érdekelje közben mennyi a fizetése, mennyien hagyták el az országot annak élhetetlensége miatt. Most ne figyeljen arra senki az ügyészség alig győzi elhazudni a nem vagyonosodás miatti vádakat, a nemzeti bank vett egy újabb tízmilliárdos ingatlant, az oktatásban semmi változás nem történt, az van amit én akarok. Senki se legyen beteg az elkövetkező időkben, mert már annyira rossz az egészségügy helyzete a dolgozói elvándorlás, az alacsony bér miatt, lehet nem éli túl a betegséget. Ne nézze senki a jövedéki adók megemelését, mindenki arra gondoljon az ország milyen jól teljesít. És nekem meg közben nincs vagyonom. Nem sajnálom aki ezt mind elhiszi."

BANDITA.

Címkék: vagyon Fidesz Orbán Viktor Felcsút Mészáros Lőrinc

Egy díjról lehet tudni kitől van, miért kapja az illető, kinek van joga azt átadni, mit is kell érte tenni. A lovagkereszt is ment oda minden olyan személyhez akinek odaítélték, amikor még érték volt a tudás, és ezért elismerés járt. Viselték is akik kapták, hordták érdem szerint, vagy berakták a fiók aljára és haladtak tovább az útjukon. Aki adta mindig igyekezett vele méltatni egy elvégzett munkát, próbált a politikától függetlenül adományozni, kitüntetni. De jött a nemzeti együttműködés rendszere, és belerondított a folyamatba.

Az Orbán Viktor vezette hatalom már az első perctől kinyilvánította csak az a jó közélet amit ő csinál, csak az a rendes ember aki őket szolgálja, csak az az elfogadott kultúra ami számukra megfelel. A többi áruló, mocsok, semmire való szemét, és ennek megfelelően is bánik vele. Nem is vesz tudomást másról csak arról a személyről, szervezetről amely őt szolgálja, annak ad támogatást, azt emeli fel az anyagi magasságokba ahol létezhetnek. Nem számít már nem terem így érték, nincs gondolat, a hozzájuk való elvhűség, és a pártszimpátia a lényeges. A kultúra soha nem látott mélységekben keresi a mag útját, akiknek a felemelése lenne a feladatuk egy mára már teljesen nyilvánvaló elmebeteg hatalmi tébolyának vannak kiszolgáltatva. Ha neki tetsző dolgot művelnek akkor életben maradnak, mert Viktor engedi, ha Viktor nem veszi be a gyógyszerét, meg is dögölhetnek, mert alkotni már nem tudnak többé, hiszen Viktor nem engedi.

Az állami kitüntetések mára már egy párthoz köthető személyek elismerése lett bármely területről. Csak az kaphat belőle aki megfelelően szolgálja a hatalom kiváltságosait, és Orbán Viktor is áldását adja hozzá. Az a jellemző is megfigyelhető a mai állami kitüntetések  során, a Fidesz azt előszeretettel osztogatja a saját hívek között még azon személyek számára is, akik erre teljes mértékben érdemtelenek. Mert megtehetik.

És itt jön most a képbe Bayer Zsóti, a magát még mindig újságírónak gondoló véglény. Na nem ő az egyetlen aki Orbán Viktor személyes szimpátiája miatt kapott magas állami állami kitüntetést, de most végre neki is hozott valamit a miniszterelnöki barátság. Büszke is rá nagyon, ahogy a pártagkönyve ötös számára is. Azzal nem lenne semmi baj ha valaki pártszimpatizáns, és ennek ellenére tenne valami hasznosat a köz érdekében, ezért még érdemes is lehetne a díjra. Zsóti azonban pont a köz ellen dolgozik a saját beszűkült, zavaros nézeteivel, amelynek a lényege, milyen mélyen tud csontig benyalni Orbán Viktor hátsó gondolataiba, papír használata nélkül. Zsóti sajátosan fogja fel a történelmet, szerinte nincs más ember rajta kívül aki ezt jól el is tudja magyarázni. Azzal a pici kis hibával nem törődve igyekszik mindenkit meggyőzni a maga igazának helyességéről, hogy közben bármilyen tárgyi, vagy észbeli érvet is figyelembe venne. Azért jól el van ő a kis szűk világában ezekkel az elméleteivel, nem is hajlandó kiemelni a fejét a valóság talajának magasságába, jó neki az a szellemi sötétség ahol nyugodtan onthatja a szennyet a másként gondolkodókra.  Még arra is képes elmebeli alultápláltságában,egyértelmű történelmi bűnöket igyekezzen mézes szavak félremagyarázásával helyes dolognak beállítva tisztára sikálva dicsőíteni az elkövetőt. Néha kilátszik valós lénye, mikor a kereszt nyilas, vagy horog formája kilátszik az általa termelt szellemi terméknek nevezett írásokból, de Zsóti ezt nagyon igyekszik leplezni, na meg manapság a Fidesz uralta közéletben ez sajnos egyre jobban elterjed, mint a kultúra része.

Zsóti tehát célba ért, állami kitüntetést kapott. Nála csak az számít hogy megvan, azonban mindenki tudja kitől kapta és miért. Zsóti ezt nem is érti, de nem csak ezért lehet őt utálni, meg azért a bájvigyorért mikor átvette a keresztet. Más fajtát nyugodtan viselhetne a keresztből, de a lovag egyáltalán nem jár neki. Próbálná az ember neki elmagyarázni miért is kellene mélységesen szégyellnie magát azon illusztris társaság tagjai között akik már rendelkeznek ezen kitüntetéssel, de Zsóti elméje ezt nem lenne képes befogadni, a nagy megerőltetést nem bírja sekélyes elméje ahogy az a bunkóknál szokás. Valójában nem lehet tudni ki is ő, de jobb lenne a világ ha nem csinálná amit eddig művelt a kultúra nevében.

BANDITA.

 

Címkék: díj lovagkereszt FIDESZ Bayer Zsolt