Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

"Nagyon örülök kedves nagyságos úr, hogy meg tetszett állni szegény hajlékom előtt. Behívnám magamhoz, de a mama bent fekszik betegen mert nekem kórházra nem telik, így itthon ápoljuk ahogy tudjuk.

Láttam ám az új repülőt amit venni tetszett, nagyon szép darab, és jó nagy. Remélem elfér benne mindenki ha megy nyaralni a család a lánya új hajójára, és elférnek ott a focipályányi fedélzeten. A fiúnak is szép kocsija van, olyan piros, lapos, lovas emblémával. Megy is vele mint állat, a múltkor is láttam a port verni ezen a rossz utakon.

Szóval örülök hogy minden rendben veled, és nem is tudom tegezzem, vagy magázzalak, hiszen régen mellettem ültél a padban az iskolában és másoltad rólam a szorzótáblát, mert a számokat még összeadni is hülye voltál. Ma már azonban más a helyzet,  még most sem tudod a vagyonod mértékét meghatározni, de hát ugye nem is a tied, hát nem is kell ezzel fáradnod. Azért a kacsintást látod a szememben.

Na akkor most elmondanám a lényeget. Olyan jó, hogy nem jönnek a migránsok, naponta nézem a köztévén, ahogy Viktor megvéd tőlük a határon egy szál kivont alaptörvénnyel. Úgy örülök a segélyem megmaradásának is, csak azt nem tudom milyet is kapok. Mert egy csomót eltöröltek, nekem meg csak a melóm van. Ami hol közmunka, hol nem. De ezzel is elvagyok, mert látom az ország szépen fejlődik, alig találnak már munkást a gyárak. Mert a sok naplopó nem akar dolgozni, még buszjegyre sincs pénze hogy odáig utazzon ahol dolgozni kellene. Jól is teszi Viktor ha kirúgja őket a rendszerből, ezek csak élősködnek, és még meccsre sem járnak.

Hagy köszönjem meg a kedves hatalomnak azt a tál gulyást a szavazatomért, látod jó helyre ment az a két ezer forint is amit adtál nekem érte. Vettem belőle egy egész napi élelmet a családnak, aznap nem is volt gondunk semmire. De mindig van holnap is, és azt qrva nehéz megoldani. De legalább nem jönnek azok a feka migránsok az asszonyt kergetni. Köszöni jól van ő is, most éppen a kastélyodban kapott állást a konyhán, és haza is hozhatja a maradékot ha kisikálja külön a medencédet. Nagyon rendes ez tőled, végül is te nem felejted el a régi barátaid, szomszédaid.

A gyerekek is elvannak még az iskolában, hétfőnként kicsit szédülnek a torna órán, mert vasárnap nem mindig van nálunk vacsora, ebédre megeszünk mindent ami a reggeliből megmarad. De az iskolában legalább kapnak enni, így egy kicsit azért könnyebb nekik a nehéz iskolatáska, meg a napi nyolc óra tanulás. Valami civil szervezet állja az ebédjüket, mert nekem erre nincs pénzem. Hamarosan végeznek, és mehetnek hozzád a földekre dolgozni. Okos gyerekek ők, de minek tanuljanak tovább ha szegények a szülők. Nem jár nekik azt ami a te gyerekeidnek, mert ők az enyémek.

Látom én ám mi a valós helyzet az országban, és örülök annak ilyen szépen haladunk. Már a forint is sokat ér az euróval szemben, és épen most győztük le azt a Brüsszelt. Majd fociban is lesz ilyen, addig is építeni kell a stadionokat, nem kell oda figyelni arra akinek ez nem tetszik. Azok beköltöztetnék a migránsokat is, aztán mi meg mehetnénk az országból a fenébe. Már így is elmentek egymillióan, de vissza fognak jönni ha megunták a mosogatást külföldön, és rájönnek milyen rossz menekültnek lenni. Itthon pedig várja őket a szép élet, addigra mindenhol fasza világítás lesz a le térkövezett köztereken.

Mert itt most sokat kell dolgozni, hogy később jobb legyen. Minden egyes adóforintnak megvan a helye, de idő kell amíg felépítjük azt, amit a szocik elloptak nyolc éve. Most is ennek isszuk meg a levét, ezért nincs a kórházakban orvos, meg nővér, a tanároknak is ezért nehéz a sorsuk. És most ezek a migránsok is itt lennének a nyakunkon, ha nem védene meg Viktor tőlük. Három hónapja csak a medvék kószálnak az országban olyan jól csinálja.

A rezsit is tovább kell csökkenteni, a hordó ára még mindig nagyon magas, hiába csökken benne az olaj értéke. Erről is az a Brüsszel tehet, biztos övék a hordó, nekünk meg drágán adják a fene essen beléjük.

Na, ha már ilyen jól kibeszélgettük magunkat, kérlek álljon arrébb hagy csókoljam meg a lábad nyomát az életem jobbá tételéért. Már várom a következő választást, és nem csak a gulyás miatt, pedig abba nem sok hús volt. Meg a pénz sem jött rosszul, volt helye nálam. Azért várom, hogy addig hátha rájövök, átvertetek és megloptatok, vagy magamtól vagyok ennyire hülye."

BANDITA.

Címkék: munka választás szegény Fidesz

Kedves MTA!

Próbálom megérteni mi az amit ti nem értetek a közéletben most éppen rajtatok csattanó ostoron. Okos emberek vagytok, már régen rá kellett volna jönnötök Orbán Viktor pont ezért nem szeret benneteket. Eddig is csak eltűrte a létezéseteket mivel régi nagy múltú intézmény vagytok, egy nagy magyar, Széchenyi István gróf a megalakulásotokhoz egy egész évi jövedelmét ajánlotta fel, ami az örökölt birtokaiból származott. Azt ő jóra akarta használni, és tenni akart az országért.

Ha ma Orbán Viktor ma ugyanezt tenné, akkor abból akár pár száz évig kutathatnátok a világ rejtelmeit, tehetnétek szebbé, jobbá az életet a földön, csak ahhoz Mészáros Lőrinc képét is kellene tenni a támogatóitok közé, és tudnátok a támogatás az ellopott közpénzből érkezett. 

Sokat tettetek az országért, kiváló elmék a tagjaitok, ők vitték szerte a világba milyen nagyszerű kis ország vagyunk mi, ahol ennyi értelem van egy helyen. Hosszan lehetne sorolni azokat a találmányokat amelyeknek segítségével jobbá lett a világ, és ebben nektek nagy szerepetek volt. Még hosszabb lenne azok nevek felsorolása akiket a soraitokba fogadtatok, mert megérdemelték a tudásukkal, a munkájukkal, kiemelkedő teljesítményükkel a tudomány területén.

Manapság azonban már más jelent a ti létezésetek Orbán Viktor rendszerében. Veszélyesek vagytok rá nézve, és az általa megépített kisvasútra. Bélyeget még nem érdemeltek meg, de az a tudás ami nálatok, a fejetekben, a munkátokban van szöges ellentétben van az Orbán Viktor által felépíteni kívánt új renddel.

Ma már egy olyan elmebeteg irányítja a jegybankot, aki nálatok soha, még az ajtóig sem juthatna el, örülhetne csikket szedhetne előttetek az utcán. Már az is nagy érdem lenne egy Matolcsy féle közgazdasági sarlatánnak.

Ma már az jelenti a művészetet, ha kellőképpen tudja az illető dicsérni a sehonnan nem jövő, sehova nem vezető stadionépítést, Liget rombolást, rezsiharcot, menekült ellenességet. Olyan Kerényi Imre féle félkegyelműek kapnak milliárdos támogatást, akik asztalt rakatnak mindenhova egy tákolt alaptörvénynek, amit egy hozzá nem értő szakbarbár írt a vonaton két állomás között a térdén egyensúlyozva a papír alapú laptopot. Nem is győzik módosítani a tákolmányt, ami az ország rendjének az alapját kellene hogy adja. Csak azt a káoszt nézzétek ami az alaptörvénnyel keletkezett.

Ma olyan elmék kerülnek a hatalom közelébe, akik háziállatra vadásznak közpénzből, afrikai nyelvújítóknak képzelik magukat, rezsiharcos tábornokok, és a mondataikban is képesek az alanyt és az állítmányt egy szóval helyettesíteni. Soros.

Ti ebben a világba nem fértek bele. Nektek itt nincs szerepetek, nincs jövőtök, nincs semmi keresni valótok. Tükör vagytok a hatalom minden cselekedetével szemben, hát össze kell törni benneteket.

Nem kaptok támogatást mert azzal értéket állítanátok elő, az meg nem divat manapság. A sógorság, haverság, az állami pénz felelőtlen elköltése, a közpénz magánzsebbe csorgatása, a kisvasút meghosszabbítása, még több stadion, még kevesebb oktatás, még rosszabb egészségügy, egyre gyengébb forint, egyre több szegény ember. Ma ez a hatalom koncepciója, és ti zavarjátok ennek megvalósítását.

Orbán Viktor nem buta ember, de szereti ha mindent ő irányít. És mindenkit. Az okos embert nem tudja, mert az átlát rajta, ezért csak a hülyéket túri meg maga mellett, akik feltétel nélkül elfogadják az akaratát. Az erős jellemet sem bírja, mert azt nem tudja megvenni, és így maga alá gyűrni, hogy szolgálják a közvilágítás saját lábon állását. Azt sem szereti, ha az analfabéta gázszerelő pénztárcája megszólal, de az járulékos veszteség amikor a józan ész látja hogy lopja a közpénzt.

Szóval kedves MTA, már bocs a végig tegezésért, de a közember már csak így látja a világot ha nem fél hiszi el a menekültekkel való riogatástól, és az ezzel járó segély elvesztésétől. Meg Soros Györgytől akitől Orbán Viktor meg akarja védeni. Meg nem is akar nektek tanácsot adni, mert végül is nálatok az egy főre jutó okos emberek száma kettő.

Csak annyit tud mondani a józan ész, már annyi értelem feladta, annyi akarat megtört, csak remélni lehet nem ti lesztek a következők. 

Ehhez azonban nektek kell erősnek, és okosnak lenni, a társadalom majd nézi tátott szájjal mire jutottatok. Legfeljebb lesz egy kis tünti mellettetek, meg pár hangos szó. Ezt magatoknak kell elintézni az Orbán hatalom harmadik ciklusában. Csak remélni lehet nem így lesz.

BANDITA.

Címkék: támogatás tolvaj közpénz Orbán Viktor MTA

Németh Szilárd rezsitábornak a honvédelmi minisztériumban folytatja pályafutását. 

Katona hősök nyögnek fel sírjukban, a NATO vezérkara röhögő görcsben fetreng, tisztességes munkát végző honvédők a fejüket fogva néznek értelmetlen tekintettel az elöljáróra. De a parancs az parancs, végre kell hajtani.

Orbán Viktor a haderő fejlesztés keretében küldte oda a migránselhárító rezsicsökkentőt, aki önálló fegyvernemként fog szerepelni. Ő lesz a szellemi iránymutató csodafegyver a józan ész ellen. Polgári értelemben egy bunkó kerül a várba a védelmi tevékenység fokozására.

Szilárd meg nem erősített hírek szerint már erősen készül a feladatára. Próbálja megérteni a balra át irányát, de az csak jobbra megy neki, és korszerű nyilak és lándzsák használatát gyakorolja a lőtéren. A névtelenséget kérő forrás szerint egy soros plakátot használ céltáblának.

Rendfokozata már van neki, amit már megszerzett magának a polgári életben, és amitől minden állampolgárt a röhögés fojtogat. Biztos ez a múlt hatalmazza fel a szakmai munkához. Feladatot próbálnak találni neki, a legjobb amit tehetnek ha belátják, hogy semmi működő közelébe nem engedik, mert akkor abból csak káosz, és használhatatlan zagyvaság lesz.

Milyen szép látvány lesz ha Szilárd megjelenik egy katonai parádén a nagy buta fején ülő vigyorral, és bal kézzel tisztelegve nézi az előtte elvonuló alakulatot.

Orbán Viktor pontosan tudja kit, miért nevez ki. A honvédelmi miniszter most egy katona, de Szilárd ha elég hűségesen nyalja Viktor hátsóját, az utódja is lehet. Ha a miniszter nem azt teszi amit a politika elvár tőle, lesz ott egy farok, aki majd készségesen a helyébe lép, és szakmai alkalmatlansága minden idiótaságával kiszolgálja a politikai akaratot.

Fekete sereg, Eger védői, Zrinyi katonái, kurucok, negyvennyolcas honvédek, kiszolgált sorkatonák olyan szépen szembe lettek köpve egy személy kinevezésétől, ahogy az csak a NER rendszerétől telik. Egy írástudatlan gázszerelő vagyonosodása után Szilárd csak egy következmény, amit lenyomnak a társadalom jó érzésén. 

BANDITA.

Címkék: honvédelem rezsi tábornok Németh Szilárd

Mari néni fáradtan kelt fel reggel. Tegnap volt hetven éves, és a párjával Pista bácsival ezt egy kicsit megünnepelték. Nem szokott hozzá a két öreg a dáridóhoz, de nem is nagyon rúgtak ki a hámból. Egy kis csirkelábból főzött pörkölt, magas a vérnyomás, meg nem szabad terhelni a gyomrot éjszakára, némi diétás kútvíz, este egy hosszabb skype beszélgetés a gyerekkel aki Londonban mosogat, és máris késő este volt mire ágyba kerültek. Holnap munka van, lazsálni nem lehet, minden fillérre szükség van a harminc éves devizahitel törlesztéséhez.

Mert nyugdíjba még nem mehetnek, pedig már öt éve letelt a negyvenöt éves munkaviszony mindkettőjüknek.

Viszont a nagy migránsáradat mindent keresztül húzott az életükben. De legalább a soros terv nem sikerült, ezt minden este megköszönik a kormánynak esti áldás formájában. 

Éppen hét éve történt, mikor háború elől menekülő szerencsétlenek jelentek meg az ország határain, és áthaladva azon továbbálltak a szomszéd, fejlett országokba, ahol végül is letelepedtek, vagy visszamentek onnan a hazájukba.

Itthon azért akkor ellenséget csináltak belőlük, és az ellenük való harc jegyében egyre épültek a stadionok, ömlött a pénz a fociba, az egészségügy, meg az oktatás ott rohadt meg ahol volt.

Az országból addig, és azután is áramlott ki a fiatal munkaerő, viszont Mészáros Lőrinc vett Orbán Viktornak egy szigetcsoportot az óceán közepén.

Mari néni már majdnem elment nyugdíjba Pista bácsival, mikor közölték velük, vagy tovább melóznak ahol tudnak, mert még nem kapnak nyugdíjat, de különben az ország erős és büszke.

Mari néni lefőzte a kávét,  mint minden reggel ahogy szokta munkába indulás előtt, és kirakta a gyógyszereiket. Külön a magáét, külön a Pista bácsiét. Az férjének több volt, mert neki az egyensúly zavarára nem találtak magyarázatot, meg orvos sem volt a kórházba, hát felírtak neki erre valami jó drágát. Szédül is az öreg a létrán, nagyobb tüzekhez már nem is viszik ki csak a hatvan év alattiakat a Tűzoltóságnál. Ő addig felsöpri az udvart, a többi hatvan feletti meg továbbképzésen van. Pista bácsi valljuk be, már kissé szenilis ehhez.

Mari néni is indul a munkahelyére, buszra nincs pénze, így tovább tart ameddig kiér Kósa mama sertéstelepére. A reggeli ganajozásról már lemarad, de a takarmányt neki kell betolni talicskán. El is fárad estére rendesen, alig várja hogy hazaérjen, és leüljön a tévé elé megnézni, mekkora fejlődésen ment keresztül az ország, ameddig ők el voltak zárva a hírektől. A közmédia ebben nagyon jó.

BANDITA.

Címkék: orbán kormány Nyugdíj

A Jobbik képviselői lebontják a kordont! 
A többi ellenzéki párt gondolkodik rajta, csatlakozzon-e az akcióhoz. Mert ugye a Jobbik ilyen meg olyan, nem lépett vissza a választáskor, nem demokratikus, szélsőséges, és van több mint egymillió szavazója.
Viszont legalább csinál valamit, ami a többinek nem jutott eszébe. És akkor már inkább nem, vagy csak úgy hogy előtte kéreti magát egy kicsit a többi, mint szűz lány a nászéjszakán. De utána meg lehet nem akarná abbahagyni az aktust, mert qrva jó csinálni a dolgot mint dumálni helyette, ahhoz viszont most kell tökösnek lenni. Kellene. Cselekedni mindig nehezebb, mint beszélni róla.
Most azonban még egyeztetés van, tárgyalás, helyezkedés, mandátum átvétel, bizottsági helyek, frakció némelyik még kilenc emberből is áll. Szemben a Fidesz túlhatalmával ez azért nagy szó.
Három Éhségmenet gyalogolt több száz kilométert, aztán csend lett körülötte. Éhségsztrájk volt a közmédia előtt évekig, ma már alig beszél róla valaki. Több százezres tüntetés volt a netadó eltörléséért, a választás miatt, aztán szépen hazament mindenki kicsit rekedten, és végezte a napi életét. 
Orbán Viktor meg szép lassan megveszi a fél országot, beköltözik a Várba, felosztja a maradékot a haverjai között, és mindenki éli az életét szép csendben, igaz a többség elégedetlenül.
Most már kordont is épít maga köré, rajta tábla, lopok ne zavarjatok.
De a kordont akkor is le kell bontani! Megépíteni sem lenne szabad hagyni, már akkor ott kell lenni annak aki nem ért vele egyet. Hogy ez ki és milyen képviselő, esetleg civil, sánta, roma, elempés, dékás, szoci szavazó, az ott nem látszik. Egy a lényeg, legyen nála villáskulcs.
Kerítés, és kordon a gyávák védekezése, a félősök távol tartására szolgák a demokráciában. A Fidesz és Orbán Viktor nyolc éve gyalázza a demokráciát, utána a jogállamba törli a farkát, és épít stadiont, sportcsarnokot, kisvasutat normális egészségügy, meg oktatás helyett. 

Nyolc éve nincs ellene fegyver, ne lehet levágni a tökeit, mert a Jobbik ilyen, az ellenzék meg faszául megmondja a választóknak kivel nem csinál semmit, és miért kell a taktikai szavazás, meg van még négy év, hát nyugi!
A választás csalás volt, bár a Fidesz megnyerte volna azt, legfeljebb nem kétharmaddal. Az ellenzék viszont kétszer nem volt képes ezt megakadályozni. Most is bent lesz nagy része, igaz az alaptörvényre köpve nézi végig Orbán Viktor koronázását.
A kordont bontani hasznosabb lenne. Azt már Orbán Viktor is megcsinálta, és hova jutott a cselekedettel. Az ellenzéknek sem jönne rosszul egy ilyen tett, még ha utána nem is követi Orbán Viktor ámokfutását, hanem normális országot épít. 
De ez csak egy választói meglátás. Azzal meg nem nagyon szokott foglalkozni a közélet, nincs hozzászokva.
BANDITA.

Címkék: kordon ellenzék Jobbik Fidesz Orbán Viktor

Egyáltalán nem kedves VALTON SECURITY vagy mi sz@r! 
Elbírtatok Nikivel a Ligetben? 
Antal Nikolettra gondolok, a maga alig ötven kilójával. Elég volt egy őr, vagy többen is kellettek hozzá? Tudom, tudom, utasítás volt, meg kellett védeni a Ligetet a hozzá hasonló alakoktól, akik védik a zöldet, a tájat, ti meg a munkátokat végzitek. 
Mondjátok már el, visított legalább mikor rámentetek ti hősök? Vagy ellenállt, de ti, vagy te a száz kilóddal bedöngölted a betonba? Mesélj már milyen érzés volt? Felállt közben? Nedves lett a nadrág eleje? Jó volt utána elmesélni milyen kemény voltál a kiscsajjal, hogy belevertél a fejébe? Óránként mennyiért? Otthon is ilyen vagy a pároddal? Ja, azért nem fizetnek, ez meg szórakozás, meg munka.
Hülye kis picsa, mit vergődik ott szerinted, mikor te ott állsz a fekete gyakorlódban, bakancsban, talpig férfiasan szerinted, erre a kis hülye csaj neked megy a tíz körmével, meg azzal a fene nagy elszántságával, hogy megvédi a Ligetet. De te helyre rakod! Mert te macsó vagy! Ököllel, lábbal, meg a dupla súlyoddal. Viperád nem volt kéznél? Mert azzal még faszább lett volna a fele súlyúval szemben.
Valton Security vagy mi a f@sz! Ilyen embereid vannak? Vagy direkt erre utasítod őket a Ligetben, és akkor még szarabb a cég helyzete? Mert a hatalom ezt kéri Tőled ott? És akkor már mindent lehet? Lányokat szétverni, mert ez a feladat? Rendőr persze sehol, Polt Péter nem indít eljárást, Niki meg majd felépül, oszt jó napot.
Kemények vagytok? Azt csak hiszitek!
Durva lenne minden valtonost ezzel a cselekedettel azonosítani. De azért azt a f@szt aki Nikit leütötte, nem ártana a szakmából örökre eltiltani, utána a cégnek térden csúszva kérni társadalom, és a szakma bocsánatát. Addig sajnos minden valtonos bűnrészes, és megvetés övezi a céget, és annak munkavállalóit. Ha ezzel nem értetek egyet, gyertek el hozzám, elmagyarázom.
BANDITA.

Címkék: vagyonőr Ligetvédők Valton

Aki kap egy Erzsébet utalványt, és nem érdekli a rezsicsökkentéssel kivett pénz a zsebéből, azzal nekem nincs sok beszélni valóm.
Aki elhiszi a közmunkán kívül neki nincs más lehetősége, azzal nekem nincs sok beszélni valóm.
Aki négyévente eladja a szavazatát egy tál gulyásért, meg kétezer forintért annak biztos nagyon rossz az élete, de csak ő tud rajta változtatni.
Aki attól fél ami nincs, és nem is lesz, de nem adja a segélyt, meg a tíz éve emelt emelt családi pótlékot, mert elhiszi a menekülteknek járó kilencmilliós juttatást az ő terhére, annak ezentúl abból kell megélni, amiből eddig. Csak sajnálni tudom.
Aki kihasználja a szegények nyomorát a maga javára, és Erzsébet utalvánnyal megveszi tőle a szavazatát, azt szívlapáttal verem agyon.
Aki közmunkában tartja a vidéki lakosság tömegeit, kihasználja a tudatlanságukat, félelemben tartja, félre vezeti őket, annak a vérét veszem.
Aki a magyar állampolgárok adóját, az ország fejlesztése helyett külhoni magyarok szavazatainak megvásárlására herdálja el, annak az orrát beverem.
Aki csalással, lopással veszi el az ország több mint felének a lehetőségét a jobb élettől, miközben azokat támogatja akik eddig is jól éltek,annak nincs kegyelem. 
Aki kórházak helyett stadionokat épít a kertje végében, miközben emberek halnak meg az egészségügyben értelmetlenül, azt bebetonozom a focipályája alapjába.
Aki kisvasutat épít, aki lórehabilitációra költ, aki ellopja a romák pénzét, aki helikopterrel jár vadászni házi állatra, az rohadjon meg a börtönben.
Aki éhező gyereket hagy az út szélén, aki tudatlanságra magoltatja a fiatal elmét, aki megfélemlíti a tanárt, a közszolgát, a civilt, a rendvédelmist, az igazságszolgáltatást, arra nehéz vas vár, kenyéren és vízen.
És ez csak az eleje.
Mert egy rendszer nem lehet igazságtalan, nem lehet hazug, nem lehet tolvaj, nem lehet megfélemlítő, és egy ország nem lehet ellenzékben állandóan.
BANDITA.

Címkék: ország ellenzék Fidesz Orbán Viktor

In memorián Lézer Jani!
Lázár János nem vállal többé kormányzati szerepet. 
Neki elég volt belőle, most már szeretné élvezni amiért annyit ér, amennyije van. 
Lett elég trafikja, szerzett sok földet, termelt rajta kastélyt is. Kivilágította Hódmezővásárhelyt a Tiborcz gyerekkel, majd csúfosan elbukta ugyanott a választást.
Megunta a sok kormányinfón cinikus vigyorral előadott hazudozást, a valóság elferdítését, az ordító tények cáfolását.
Lázár János nem hülye. Tudja mikor kell megállni, mikor kell visszavonulni, mennyi az elég.
De azért Jani ne legyél te olyan biztos benne a neved feledésbe merül, gaztetteidért nem lesz kiverve a fogad.
Egyszer ebben az országban lesz még független igazságszolgáltatás, lesz elszámoltatás, lesz még itt tökös ellenzék aki a téged megillető helyre juttat a cimboráiddal együtt. Te voltál az Jani aki megszervezted az uniós pénzek nagyüzemi lecsapolásának módszerét, amit aztán az Orbán fiúk szépen elloptak. Te is az voltál aki bármit megtettél a hatalomért, és élvezted is annak kiszolgálását, de azért neked is csöppent rendesen a számládra. 
Apropó! Megvan már kivel voltál abban a bizonyos szállodában? Csak hogy tudd, nincs itt elfelejtve semmi.
Okos gyerek vagy te Jani, kár volt a sötét oldalra állnod. Még becsületes munkával is sokra vihetted volna, de te a könnyebb utat választottad. Biztos megérte.
Kár azon aggódnod elfelejtenek az emberek, és te nyugodtan vadászgathatsz a kastélyodból. Ez nem fog megtörténni. 
Mindig lesz a közeledben egy közmunkás egy lapáttal, mert nem felejtik el letolvajoztad őket. 
Mindig lesz a közeledben egy rendes cigány ember, aki magyar, csak szerinted nem az.
Ez csak néhány példa ami óvatosságra kell intsen, és hogy ne érezd magad biztonságban. Mert mindig lesz aki rád vadászik, és el akar ásni a kert végében. Egyik sem lesz számodra kellemes, de legalább addig sem lehetsz nyugodt.
BANDITA.

"Azért szavaztam a Fideszre, mert nem akarok migránsok között élni. Jöjjön csak nyugodtan, nézzen körül nálam. Támassza vissza a kaput, mert kimegy a meleg, oszt nekem nincs pénzem tüzelőre ilyen melegben. Na, oda akarják arra a gazos kertre betelepíteni a migránst, hogy a rák egye ki a fülüket. Hogy hogy ki? Hát a Gyurcsány, meg a Bajnai. Mondta a polgármester úr a közmunkán, ha nem Orbán Viktor nyer, akkor bizony nekünk annyi, mert csak a Fidesz tud bennünket megvédeni. Na üljön le itt nálam, csak elrakom a székről a rezsicsökkentést. Amint látja nagyon szegény vagyok, a tévét sem nézem ha nem tudok a póznáról áramot lopni. De abban is azt mondják, a migráns nagyon veszélyes, és ha ide hozzák, akkor nekünk kell kifizetni az ő pénzét. Megmondta az M1, nálunk más nincs, nekem arra nincs pénzem előfizessek mindenféle csatornára, aholcsak hazudnak nekem. 
Hogy honnan vennék el nekik a pénzt? Hát tőlem. Mert mindig a szegény embertől szedik el ha kell a gazdagoknak. Megmondta az a kedves Németh Szilárd, meg a Flóri is, hogy bizony mi isszuk meg a levét. Azok olyan aranyos emberek. Azt mondták, ha a Fideszre szavazunk, még kapunk kétezer forintot is. Idejönnek reggel valakik, elvisznek a szavazásra, utána kapjuk pénzt. És így is lett! Az olyan jó, ha valaki betartja amit ígért! A Gyurcsány az sosem tartotta be. Igen, volt egy is gulyás, meg zene, egy kis bor, bár a szomszéd gyerek az nagyon berúgott. Másnak kellett helyette elmenni szavazni, de a kétezer forintját megkapta. Azért ez pofátlanság.
Nem dolgozok én kérem sehol, nincs itt munka sehol a környéken, nekem meg nem is szabad semmit emelni, magas a cukrom. Na meg azért a százötvenért nem is megyek el, majd hülye leszek annyiért melózni, mikor azok ott fent a parlamentben sokkal többet ellopnak. Na azokat kéne leváltani, mert mind csak belőlünk él, a szegény embernek meg nem hagynak semmit. 
Mennék én kérem dolgozni, ha itt lenne helyben, nem kellene csinálni semmit, és jól megfizetnék. Most csak a közmunka van, de abból kérem nem lehet megélni.
De legalább a migránsok nem jönnek. Azoktól már nyugodt vagyok. Persze hogy tudom ki az a migráns. Aki el akarja venni tőlem a munkám, és ide akar költözni. Na most legalább azoktól nyugodt vagyok. Megkínálnám valamivel, de a vizet most zárták el, nem tudtam befizetni. A kúthoz járok vízért, de ma még nem volt rá időm annyi a dolgom. Nem tudna egy kis pénzt kölcsönadni? A következő választáskor visszaadom, akkor biztos megint kapok."
BANDITA.

Címkék: szavazás közmunka kétezer Fidesz

De most komolyan. Miért nem az NVI gépét nézi meg aki kíváncsi? Számolgatunk, osztunk, szorzunk, papírokat nyálazunk, ez itt nem jó, az ott nem jó, ez nem így volt. Én nem vagyok egy nagy számítógép guru, sokszor kihívást jelent a gép bekapcsolása, azt meg csodának élem meg ahogy muzsikál.
De!
Annyira nem vagyok hülye hozzá hogy tudjam, egy folyamatos növekedés, és itt a 18:30 as részvételre gondolok, nem tud egy fél óra alatta csökkenni? Mínuszt vittek fel? Vagy Soros György tehet róla? Az egy gép, bassza, meg, azon fut egy program, szóval dolgozik magától. Viszont kell hozzá ember aki működteti. Viszont ha működik, annak van folyamata, előzménye, története azt később meg lehet nézni, mi a franc történt akkor. Mert mindennek nyoma van, és marad is utána bizonyíték, csak ki kell nyomozni. Ehhez nem kell Kálámbó, Polt Péter meg felesleges.
És akkor alényeg!
Nincs itt senkinek annyi esze belenézzen a gépbe? Ott a megoldás, és akkor mindenki megnyugszik. Nem olyan zsenire gondolok mint magam, hogy azzal minden rendben ha kitörlöm az előzményeket, és akkor itthon nem jönnek rá néztem a köztévét on-line, meg felnőtt filmet utána.
Nincs ebben a kibaszott országban egy akkora számítógépes zseni, aki csak odaül, belenéz, és megmondja mi van ott. Informatikus, hekker, Anonymus, a nyolc éves unokaöcsém, aki többet tud a gépről mint én. De ha itthon ehhez kevés a szellemi kapacitás, jöjjön egy ügynök, egy zsoldos, egy Edward Snovden vagy ki, üljön oda Cukkenberg, aki ugyan butább mint Mészáros Lőrinc, de neki elhinném amit mond a gépről. Bill Gates is jó, csak a Microsoft már ellenséges szervezet, mióta a nemzet veje nem vehet tőle árut, hogy utána drágán adja el.
Szóval drága ellenzéki barátaim, szerintem is csalt Orbán Viktor, már csak az a kérdés mekkorát. Csalt a részvétellel, csalt a kampánnyal, behajtott a fülkébe egy csomó megvásárolt, megfélemlített embert, szar törvényt hozott ami neki segít.
De a gépben mindennek nyoma van. Ennyit én is tudok.
Hogy nem lehet belenézni? Államtitok? Addig marad a kétség bennem, és remélem másban is. Mindent össze lehet fésülni, idő meg volt rá. A jegyzőkönyvek és a gép összehasonlítása nem lehet nagy feladat.
Nyert volna Orbán Viktor, ehhez nem fér kétség. De nem ekkorát. Neki a kétharmadhoz kellett idő, nem a többséghez. A többséggel nem ér semmit, a kétharmaddal viszont mehet a Várba uralkodni, és kifoszthatja az országot. Köztük még azt is, aki rá szavazott, de legalább megvédi.
Van akkor egy ilyen szakember, vagy szarakodunk tovább?
BANDITA.

Címkék: választás csalás zseni NVI hekker

Menjünk tüntetni. 
Legyen napos idő, enyhe szellő, négytől hatig tartson, aztán menjünk haza.
Legyünk százezren, legyünk nagyon sokan, de érjünk haza a vacsorára.
Utána majd nézzük meg ha kiáll a kormány sok nagyeszűje, és a képünkbe röhög. Meg azt mondja, demokrácia van, lehet tüntetni, de attól nem változik semmi, megnyertük a választást, nagy a felhatalmazás, bla, bla. Aki meg tüntet az hazaáruló, soros ügynök, bérenc, hülye. Ezt jó lesz hallgatni.
Vagy zárjuk körbe a parlamentet, a választási irodát, a közlekedési csomópontokat, a kastélyokat, letelepedési kötvényt, közvilágítást, a jegybankot, vadászleseket, helikopter leszállókat.
Legyenek ott a civilek, a pártok, a jobbosok, a balosok, a közép, a hosszú, és a rövid hajúak, a sánták a vakok, a hülyék, az okosok. Legyen nálunk hálózsák, mobil wc, kaja, víz. Mert nem megyünk haza.
Lengjenek zászlók, legyenek táblák, legyen kitartás, legyen bátorság, legyen eszünk.
És mi legyen utána? Kormányozni kell, elszámoltatni kell, rendet kell rakni.
Kinek?
Csak van ebben a kibaszott országban annyi szakember, akivel ezt meg lehet tenni! Meg annyi tisztességes politikus aki ebben segít, és nem a mandátumát nézi elégedetten.
Menjünk tüntetni. Legyen értelme. Mert akkor csak egyszer kell tüntetni, nem négy évig!
BANDITA.

Címkék: választás tüntetés csalás

Azért beszédes véletlenek történtek a választás során. Az informatika nem működött, az eredmények későn kerültek fel, a rendszer leállt, és hamarabb tudta a kormány az eredményt, mint az látszott volna. Van ilyen. És még az is előfordult,  a végén kevesebben vettek részt a szavazáson, mint az utolsó részeredmény. Ez biztos csak egy pici hiba, és van rá magyarázat.

Olyat azért még a kormány sem mer megtenni, meghamisítsa az eredményt, netán előre megírja azt. A választás ellenőrzésében részt vevők esküt tesznek, az meg ugye kötelezi őket pártállástól függetlenül. Mert ugye a demokrácia, az emberek tisztessége nem kérdőjelezhető meg. Főleg ha a becsületről van szó, az meg ugye nem eladó. Ne röhögjön senki, vannak ilyen emberek valahol.

Ez a kormány meg azért erre nem vetemedne. Most se röhögjön senki. Van törvény, vannak szabályok, azokat be kell tartani. Ez a kormány ilyen. Még most se röhögj kedves olvasó. Orbán Viktor mindig igazat mond, nem lop, nem csal, nem vétene a tisztesség ellen. Na, most is röhögsz!

Akkor nézzük a részeredményt.

18:30 kor szavazott a választók 68.13%

19.00 kor 98.96 százalékos feldolgozottságnál szavazott 67.08 százalék.

Ez így világos ugye mindenkinek. Egy fél óra alatt eltűnt közel egy százaléknyi szavazó. Ez teljesen rendben van. Így nem fordulhatott elő, hogy a többi adat ne stimmelne. Biztos minden szabályosan történt. Az eredmények a valóságot tükrözik, hitelesek, senkinek ne legyen kétsége a számlálás helyességéről.

Vagy mégis?

BANDITA.

Címkék: választás informatika csalás Fidesz NVI

Sétáltam a gyönyörű napsütésben. A határon feltűnt migráns hordák békésen legelésztek a kerítés tövében. Egy sem mert belépni az országba, az tegnap úgy meg lett védve, hogy csak na. 
Mindenki derűs nyugalommal végezte a munkáját, hisz azt már nem kell félteni a menekültektől. A nagymamák, és a gyerekek is kimerészkedtek a nap alá, mától nem eszi meg őket senki, már nekik sem kell félni. A szomszédom is megnyugodott, nem fog egy menekült sem beköltözni a helyemre, és nekem sem lesz menekült szomszédom. Minden marad a régiben, meg vagyunk oltalmazva az ENSZ országának az akaratától.
Továbbra is jönnek a csekkek, de végül is drága rezsicsökkentés nem nagy ár akkor, ha már nem kell félni a burkás muszlimok zaklatásától.
A kórházakban tovább pereg a vakolat, a sor hosszú a vizsgálatra, a személyzet száma egyre csökken. Viszont lehet készülni Orbán Viktor várba költözésére. Az ünnepség majd elfelejteti a nehézséget a betegnek. De addig is a stadionok gyepe fűtve lesz a hárommilliárdos kazánházból.
Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Rogán Antal, Lázár János, és a többi tolvaj megkönnyebbült sóhajától keletkezett fuvallat járja be az országot, hoz enyhülést a nagy melegben. Télen majd ráérünk fagyoskodni a fűtetlen lakásban. Hiszen biztonságban vagyunk, és ez mindennél fontosabb.
Az oktatásban nagy változások következnek majd be. Kréta nem lesz továbbra sem, de Orbán Viktor ország védő tevékenysége érettségi tétel lesz, miután napi nyolc órában el lett mélyítve a gyerekek fejében mint tananyag. A maradék időben Kósa Lajos mondatait elemzik.
És a kétezer soros zsoldos is ott fog lógni a lámpavason, mert őket aztán nem fogja megvédeni senki. Meg a civilek is, meg akinek nem lesz a házában Orbán kép, és aki nem hallgatja Németh Szilárd beszédeit.
A jegybank a letelepedési kötvény, a saját lábon álló Orbán család további kastélyokat fog vásárolni, lesz elég közpénz számukra. Az adók nem csökkennek, a minimálbér továbbra is kétszámjeggyel adózik, a közmunkás megél havi ötvenháromezerből, és nem fog elmenni lopni.
De ha nem jönnek a menekültek, a józan észnek kell majd továbbállni innen. ha nem akarja, hogy őt is megvédjék. A többi biztonságban van, Orbán Viktor megvédi majd attól akitől nem is kell félni, mert nincs.
Szóval semmi új nincs a nap alatt, semmi sem változott, és ez azért aggasztó elmeállapot.
BANDITA.

Címkék: menekült megvéd Orbán Lop

Volt egyszer egy internetadó. 
Jól szituált tömeg lepte el az utcákat. Mi az hogy többet fizessek egy lájkért, egy szelfiért a tengerpartról? Nem rakhatom ki mit főztem ebédre, kivel bulizok, és hol? Szercsi, lávcsi, ő az unokám, a csajom, a pasim, a szerelmem a négyzetem. Utcára magyar, ez már diktatúra, Orbán takarodj.
Orbán Viktor kicsit beszart, és visszalépett. Jól van népem, ha ez nem kell, itt egy útdíj! Lóvét keresni muszáj nektek, ezt akkor benyelitek. És így lett.
Volt korábban egy új munka törvénykönyve. 
Az egykulcsos adóval a jobban keresők jól jártak, a melós meg vakarta a fejét, és még többen távoztak közülük külföldre. Megtudta az ország meg lehet élni havi negyvenhétezerből.Közmunka.Senki nem volt az utcán, vagy csak nagyon kevesek.
Volt egyszer egy rezsicsökkentés.
A többet fogyasztó aki jobban keresett örült neki, az eszét használó nézte a világpiaci árakat, és rájött át van verve, de ő volt a kevesebb, a halkabb. Senki nem volt az utcán, vagy csak nagyon kevesen. És azt sem számolta ki senki, a rezsicsökkentés előtt emelkedtek az árak. Mert Gyurcsány, meg a szocik.
Volt egyszer egy demokrácia, egy jogállam, egy parlament, egy normálisan működő sajtó. Aki jobban keres az nem foglalkozik vele, akinek meg nem tetszik az menjen szavazni az átírt törvény szerint. Nézze ahogy az ellenzéknek nevezett pártok csak magukkal törődnek.
Volt egyszer egy ország, ahol figyelem irányult a másikra, a szomszéd nem fagyott meg a saját lakásában, az irigység nem volt jellemző a többségre, ahol sokak szerint nem a haverság, hanem a tehetség volt a haladás útja. Ahol az állam nem stadiont, kisvasutat, gagyi kövezett főtereket épített jó drágán egykori gázszerelők beiktatásával.
Volt egyszer egy ország, ahol az utakon járni lehetett nem szegélyezték nagy szar kék plakátok, ahonnan áradt a gyűlölet, és a nem létező ellenség elleni harcba hívás.
Lesz egyszer egy ország, ahol nem meghalni megy beteg a kórházba, ahol a gyermeke tehetsége számít az oktatásban, ahol neki van beleszólása a saját sorsába, azt nem itt élők befolyásolják.
Lesz egy ország, ahol nem védi a bűnt az igazságszolgáltatás, ahol a politika nem megélhetés, és nem abból lesz kastély saját lábon álló gyereknek.
Ehhez csak el kell menni szavazni.
Mindenkinek.
BANDITA.

Címkék: választás szavazás Fidesz Orbán Viktor

Kétezer! Nem egy, nem három, kettő! És ezer. 
Ennyi lenne csak a Fidesz és Orbán Viktor ellensége? 
Kizárólag csak ennyien akarnak bevándorlókat betelepíteni, kerítést lebontani, mecsetet építeni, vallást átalakítani, kultúrát lebontani, munkahelyet elvenni, lakást elfoglalni, gyereket megenni, nagymamát meggyalázni? 
Nem kevés ez egy kicsit Viktor a játékodhoz? Csak neked van listázva kétmillió szavazód, és kétezertől félsz? Neked elgurult a gyógyszered vagy csak nem vetted be időben?
És mi a szándékod ezzel a pont kétezerrel? Lelövöd őket egyenként? Saját kézzel? Nem, ahhoz te gyáva vagy, és minden máshoz is. Te csak lopni tudsz, hazudni, átverni, elvenni. Meg harcolni ott ahol nincs ellenség. De mindig találsz egyet ennek a szerencsétlen országnak a nagy bánatára, meg magad céljára.
Tisztek, katonák, ügynökök. Tisztára mint egy háborúban! Jó érzés Viktor? Te vagy a hadvezér, találtál ellenséget ismét és most itthon, hát eljátszol magaddal. Élvezed is? Mert az látszik rajtad ki is elégülsz közben.
Viktor! Iszol te rendesen? Mert nagyon látszik rajtad valami hiányzik az életedből. Vagy látod, hogy hiányozni fog. Félsz a hatalom elvesztésétől? Nyugi, a börtönben lesz elég ellenség aki ellen harcolhatsz, ha lehajolsz a szappanért.
Kétezer. De most komolyan! Te magad ennél több menekültet engedtél be egymagad, Rogán meg rengeteget keresett a letelepedési kötvénnyel ide jött húszezerrel. Ezek nem jelentenek veszélyt senkire? Csak fizessenek?
Viktor! Halkan súgom, lassan írom csak hogy megértsd, pedig tudom felfogni nehéz. Nem kétezer, és nem kétmillió aki ellened fog szavazni. Sokkal több. De ha te kétezertől félsz, ennyitől nagyon be lehetsz sz@rva. És minden okod megvan rá!
Nevezheted őket Soros bérencnek, lehetnek hazaárulók, harcolhatsz ellenük, a tököd a kezükben van, és már szorítják.
Látszik az arcodon, ha magadnak csinálod, akkor ez kellemes. Ha a józan ész csinálja, na akkor fájni fog! Nem kicsit, és nem rövid ideig. És már nem sok van neked hátra.
BANDITA.

Címkék: soros ügynök fél Orbán

Te istenem ezek mennyire hülyék! Elég ha azt mondod nekik migráns, és máris remeg a térdük. Ha utána meg azt mondod nekik nyugi, én megvédelek, még a lábad nyomát is megcsókolják.
Ennyire egyszerű lenne az egész? 
Bizony nem túl bonyolult. 
Ezeket nem érdekli a Semjén vadászata, Lázár kastélya, Rogán terroristái, Kósa milliárdjai. Ezeket az érdekli ami nincs! És nem is lesz. Még menekültet sem láttak, a saját szemüknek sem hisznek hogy nincs itt belőlük egy sem, de máris gyűlölik őket. És még meg is verik azt akit annak gondolnak. Nembaj ha előtte a szomszédja volt, van rajta sapka, hát akkor adjunk neki.
Na így kell ezt csinálni.
Ezért lehet nyugodtan kirabolni az országot, mert akinek vigyázni kellene a saját vagyonára, az túlságosan el van foglalva egy nem létező veszély miatti félelem kellemes butaságában.
Ezek miatt lehet nyugodt a jelenlegi hatalom, néhány tízezres utalvánnyal, némi rezsicsökkentési rizsával egyből megvásárolhatóvá válnak. Mert végül is ezek közéleti vakok, és süketek, és ha még az orruk előtt is történik a saját kizsebelésük, akkor is inkább azt mondják: "Mert mindegyik lop, de ez legalább megvéd!"
Mit érdekli őket, hogy csak négyévente száll le közéjük az álruhás király, akit ilyenkor megérinthetnek a pillantásukkal, és aki addig szarba sem nézte őket, csak elvett tőlük mindent amihez kedve volt. Ez most nem fontos, veszély van, és fontos elhinni, hogy csak ő, és csakis ő tudja az országot megvédeni a gaz idegenek támadásától.
Na és a lóvé. Na nem az amit a hatalom eddig elvett tőle, hanem amit majd a menekültnek kell fizetni neki. Bele sem gondol ennek valóságtartalmába, csak a zsebét nézi ilyenkor. Akkor nem, mikor a hatalom túláraz közbeszerzést, elvesz trafikot, földet, nyugdíjat, fizetést, adót emel, ha olcsó az üzemanyag azt megdrágítja. Az most nem fontos. Csak a menekülttől kell félni.
Hülyék voltak mindig is, jelenleg sokan vannak, de a jövőben is lesznek. Gyógyszer nincs ellenük, védekezni nehéz velük szemben.
Egy módon lehet őket a helyükre rakni, ha több a józan ész, mint az ilyen nem normális elme. Ez nem politika, ez nem párt kérdés, azokból már pont elege van mindenkinek.
Először le kell lebontani a jelenlegi hatalmat, aztán helyre rakni a közéletet. És ebben nem csak a pártok fognak dönteni. Mert a szavazók mindig többen vannak.
BANDITA.

Címkék: hülye szavazó Fidesz Orbán

 

Ma az ügyészség szerint ki lehet mondani a közmunkásról Lázár Jánosnak, azért nem lop, mert dolgozik.
Polt Péter egy percig nem mérlegelte a Lázár János ellen beadott feljelentést, azonnal visszadobta. És közben még egy mosoly is ott húzódott az arcán.
Lázár János még kacsintott is hozzá szélesen vigyorogva.
Majd pont ő ellene fog a Legfőbbnek mondott poltság nyomozni ha letolvajozza a közmunkást! 
Neki, és a többi Orbán bérencnek mindent ki lehet mondani, mindeniről büntetlenül, az ügyészség nem nyomoz.
Lázárnak, Tiborcznak, Rogánnak, és a többi Fidesz felső vezetéséhez tartozó politikusnak mondott közönséges tolvajnak,élősködő véglénynek nyugodtan el lehet lopni az adófizetők pénzét, az ország felzárkóztatására szánt támogatást, az ügyészség nem nyomoz.
Polt Péter tudja a dolgát az ilyen esetekben, igaz csicska módra védi az elkövetőt a felelősségre vonástól.
Végül is "csak" a közmunkásról van szó. Támasztja a lapátot, szedi a szemetet, javítja a munkanélküliségi mutatót, és meg tud élni havi ötvenháromezerből. Nem tényező, nem kell emberszámba venni, át lehet rajta lépni, de bele is lehet rúgni. Nincs nyomozás, mert annyit sem érdemel ha rátaposnak a maradék tartására. A közmunka egy kegy, a benne levőkkel bármit meg lehet csinálni, őket bármire fel lehet használni, nekik nem azonosak a jogaik a társadalom többi részével.
Mindenki annyit ér, amennyire védik a jogait. A közmunkást nem védi semmi, a civilt le lehet bérencezni, az ellenzéket meg lehet vádolni bármivel, a diákot meg lehet büntetni ha tiltakozik.
Lázár János sokat ér, egy este alatt kastély nő a földje közepén. Semjén Zsolt sokat ér, helikopter viszi utána a közpénzen lelőtt háziállatot. Rogán Antal sokat ér, a letelepedési kötvény osztaléka az első, ezért minden az országba beengedett terrorista, bűnöző nem nagy ár. Tiborcz István sokat ér, egy országot borít homályba jó drágán, mert Orbán Viktor veje. Kósa Lajos sokat ér, a mama sertéstelepén neki kell a trágyát kihordani öltönyben, miközben még a rábízott ezer milliárdot sem koszolhatja össze. Szabó Zsolt sokat ér, neki is ezer milliárd forint van elrejtve neve sincs számlán. És ez csak az értékes lista eleje, akik után nem kell nyomozni.
A közmunkással szemben meg kell védeni azt aki kihasználja, felhasználja, megalázza, sárba tiporja. Mert a közmunkás nem ember, ő csak közmunkás.
Hogy ez változzon ahhoz meg kell tanulni a másikra figyelni, a szolidaritást erősíteni a gyengével szemben, és fel kell háborodni az igazságtalanság ellen. Még ha az másokat is ér.
Az olyan igazságszolgáltatásnak nevezett ügyészséget, ahol a hatalom bűneit védik pedig le kell váltani, a felelősöket el kell taposni. Na jó, lehet ezt szépen is csinálni, azt nevezik felelősségre vonásnak. Ez sokáig tart, mert neki akkor aztán vannak jogai, amit most nem ad meg a közmunkásnak. A választáskor erre is érdemes figyelni a fülkében. Mert a választásnak része a közmunkás is, ahogy mindenki. Figyelni kell másokra is, nem csak saját érdekre.
BANDITA.

Címkék: féreg nyomoz közmunkás Lázár János Polt Péter

Még majdnem korán van reggel nyolc órakor, de már sokan állnak a sorban! Fővárosi kórház, vagy vidéki tök mindegy. Néhány ember gipszben, sokan tolószékben, még többen rokonra, barátra támaszkodva. Ez a nap erre van szánva fel kell készülni  mindenre.. Hosszú várakozás, sürgős eset, a nap erről szól csak túl kell élni, aztán irány haza, és pont. Felülvizsgálat, röntgen, diagnózis, fáradt orvosok, még fáradtabb nővérek, lassú számítógép, akkor most merre, hova, legyen már vége, innék egy kávét.

Kinéz a beteg a fejéből, és a dátumra koncentrálva igyekszik türelmes lenni. A kopott folyosón már ismeri a járást, szinte rutinossá vált az évek alatt. A doktorra várni kell, a nővér mindent megtesz hogy regisztrálja, ide menjen, azt adja le, onnan majd tovább küldik. Közben iszik egy korty kávét, vizet, kimegy a mosdóba,  és mikor visszajön nem kell a szemébe nézni. Látszik az ötvenes hölgyön, bocsi, de ember vagyok, és maradni is akarok annak. Igyekszem, de ennyit tudok segíteni. Álljon hátrébb, ezt most hozta a mentő, nem tudom hol a főorvos úr, kérem azt a papírt.

Egy folyosón a kórház napi élete. Rendelés, vizsgálat, kórtermek, orvosok, nővérek, mentősök, betegek. Kopott falak, kétes tisztaságú csempék amelyek valaha fehérek voltak.És a betegség minden árnyalata. Mind a sok. Ha a koszos ablakon kinézel, röhejes légi mentő romos épülete néz rád a kiégett fű csomók között.Ki van rá írva, innen tudod a rendeltetést. Hátrébb egy stadion üvegfala magasodik, csillogón a háttérben. Neked itt bent hely sem jut ha le akarsz ülni, még a plafonon is kerekesszéket toló beteghordók hozzák feléd kopott ruhájukban a szenvedést. Az arcokat már nem is nézed, a szenvedésnek a beletörődésnek nem kell fokozat.

Hirtelen egy szokatlan jelenségre figyelsz fel. Ketten tolnak valamit ami nagy, fényesen kopott, és mindenki utat enged neki. Kintről jön egy másik világból, de az ajtó csapódása miatt egyből oda kapod a tekinteted. Itt állsz a túlélés reményében, és betolják a szemed elé a nem a te végzeted egy fémes négykerekűn, amin van egy használattól láthatóan elkopott fedél.

Alatta lehet a párod, a szülőd, a barátod,az ellenséged, egy ismerősöd, egy ismeretlen, egy öreg, egy fiatal. De lehet hogy üres. Mégis a te gyomrod ezt nehezen veszi be hiszen pár lépésre, vagy csak egyre állsz tőle.És nézed, ahogy jön feléd közben gyorsan félre állsz előle. reméled hogy üres, és csak viszik valahova át  a tömött várótermen, rajtad keresztül.

De nem. Megáll. Hova vigyék? A hatos? Nem arra menjetek lép ki a nővér a látómeződbe aki eddig irányította a túlélőket a vizsgálatra. Kettesben van már reggel óta, hol voltatok, várj, veszek egy gumikesztyűt ha találok. Ott van bent, az ablak mellett, már nem nézi a tájat. Vigyek egy zsákot? És a szemed sarkából látod csendre intik aki a kocsit tolják. Itt még olyan betegek is vannak akiknek nem ezt szánják. Odanézel. Zavart keresgélés a rokkant szekrényekben egy fekete zsák után. És meglett!

Csak állsz ott némán, tátott szájjal. Vársz, nézel, szeretnél menni, de a lábad szinte megragadt a pillanatnál. A szád tátva, a lelked sír, a szemedben valami nedvesség. Ez akár az én rokonom, barátom, társam, ismerősöm is lehetne. De még ha ismeretlen is, ettől azért többet érdemel. És nem azért ahogy elviszik innen, de azért amiért embereknek így kell bánni vele. Mert a tekintet üres annak aki tolja a kocsit, annak aki irányít, és annak is sajnos aki vizsgálatra vár. Mert ez van ezt kell elfogadni. És te tudod, ezt nem lehet elfogadni.

"2010 óta Fidesz kormány világszínvonalú egészségügyi fejlesztést hajtott végre. Minden szép és jó, a kormány a szociális érzékenység olyan magas fokára jutott, hogy már szuper kórházakban gondolkozik évek óta. Ha normális kormánya lenne az országnak, aki beengedi a migránsokat az ő elmondásuk szerint, ez mind veszélybe kerülne."

Szerintem meg a kormány menjen a nagy büdös francba, mi meg menjünk el szavazni, és ne érdekeljen milyen hülye az ellenzékünk. Ezt a kormányt el kell takarítani, mert nekünk még tepsi sem jut. Ott rohadunk meg az árokban, ahova Orbán Viktor juttat bennünket.

BANDITA.

Címkék: kórház egészségügy ellenzék Fidesz

Ne fenyegess Orbán Viktor, mert nagyon megbánod! A szabolcsi ember nem megijedni szokott az olyan gyáva, alattomos kis senkitől mint amilyen te vagy, aki még meg is akarja félemlíteni, hanem azt nagyon megveri. És jó alaposan!
Szűkölsz kutya, remeg a gyomrod a félelemtől mert veszni látod amit eddig összeharácsoltál a más vérén verejtékén. Veri a víz a golyóálló mellénybe tekert pocakod, mert észrevetted átlátnak rajtad, tudják mikor hazudsz. Ezt mondjuk nem nehéz meglátni, igazat mondani képtelen vagy, ez a szemeden látszik, amikor mersz egyenesen előre tekinteni.
És akkor arról ne beszéljünk, látszik lihegő pincsikutyáid falkái sem képesek már hangosabban köhögni a rövid láncon amit engedtél nekik. Hát most neked kell megmutatni merre fusson a falka, kibe marjon bele alattomosan, hátulról, ahogy azt eddig is tette. És neked kell az utat mutatni nekik, és példát adni előttük. A gyávák falkában is azok maradnak, bármilyen hangosan is ugatnak bátorságot.
Hiába mutogatod most mekkora a farkad ami csóválja a nyájat, nem fogok tőled megijedni. Mindig kéznél van egy összeszorult ököl, ami megállít ha elő mersz bújni a magad köré rakott falból, ahonnan olyan fasza gyereknek mutogatod magad.
És mi az amivel le akarsz velem számolni? 
Csökkented a fizetésem? 
Már megtetted az egykulcsos adóval velem a melóssal, és a munka törvénykönyvével amit a nyakába varrtál. Közmunkásként nem emelted a bért, és még le is tolvajoztattad a benne dolgozót.
Ártatlanul börtönbe zársz, rám küldöd a rendőrt, a fináncot, a bürokráciát?
Ül már elég ártatlan ember a börtönödben, hurcoltak már meg vállalkozót, csuktak már be céget aki nem tetszett neked, vagy meg akartad szerezni.
Nem véded meg az érdekeim, a magánnyugdíjam, a devizahitelem, a nyugdíjam?
Egyiket sem tetted meg, mindenhez amihez hozzáértél eltűnt a nagy büdös semmibe, és csak még nagyobb baj szakadt utána az ember nyakába. És valahogy mindig neked sikerült a hasznát zsebre vágni.
Az egészségügyet, ahova juttatta a rendszered túl éltem, de ez nem mindenkinek sikerült a családból. A várólistát biztos nem fogja az az érző szíved rövidíteni, inkább stadiont építesz helyette. Ezzel nem tudsz fenyegetni, ezért külön számolunk.
Az oktatásban sem fogsz semmi mást csinálni az eddigi romboláson kívül, a gyerekek nem véletlenül vannak az utcán miattad. Ez egy külön verést érdemel, meg is fogod kapni ezzel nem fenyegetlek, ebben biztos lehetsz.
Még jobban szétlopod az ország vagyonát?
Neked semmi sem elég, kevés a szolgád, kevés a kastélyod, kevés a tehetséged, hát így akarsz boldogulni. Ezzel sem kell fenyegetned, régóta csinálod és látványosan, de már nem sokáig, csak egyszer menjen be az ember a fülkébe. Utána kisebb lesz a pofád ha össze tudják rakni az orvosaid.
Tényleg nem értem mire gondoltál mikor le akarsz számolni azzal aki nem tetszik neked. Mit veszel el? Mit taposol még meg? Kit akarsz még hülyének nézni? Polt Péter? Németh Szilárd? Semjén Zsolt? Kósa Lajos? Rogán Antal? Vagy ki az akitől félnem kellene?
Az a nagy helyzet Viktor, neked kell félni, is ez látszik is rajtad. Mert neked van miért, és van kitől. Kezd el gyakorolni a futást, mert rövid ideig leszel kergetve, akárhogy is szeretnéd ne érjelek utol. Csicskáid mögül is ki leszel szedve, ha maradsz a közéletben, ha elbújsz egy egérszar mögé.
Ezt nyugodtan veheted fenyegetésnek Viktor. Ennek van tartalma, igaza, dühe, ereje. Meg fogod tapasztalni.
BANDITA.

Címkék: hatalom Orbán Viktor Gyáva kutya

Fehér keresztények. Ez a szó összetétel biztos csak véletlen Lázár János esetében aki a hatalom második embere Orbán Viktor seggében. Valóban véletlen lenne ezen szavak használata a szájából? Mert ő egy okos ember ez tény, így nehéz elhinni a szóbotlást! Aki keresztény, az csak fehér lehet. Fehér! Vagy árja? Mert csak keresztény lehet aki fehér? Más vallás, vagy szín szóba sem jöhet? Mi járt vajon a fejében amikor ezt a két szót használta, nem is egyszer mikor Bécsben megcsinálta a hányingert keltő videóját?

Miért kellett neki egyáltalán Bécsig menni, miért nem ment ki Pest egyik kerületébe, hogy kampányoljon a nagy kék sz@r plakátok alatt? Ott is talált volna szemetes utcát,és hiányzó fehér keresztényt. Vagy egy borsodi, szabolcsi, nógrádi vagy tök mindegy milyen faluba, városba, ahol meg tudta volna mutatni a nyolc évi hatalmuk valóságát? Ott nincsenek elegen a fehér keresztények? Vagy aki nem elég fehér látszólag az nem keresztény ott ahol él, és ezért Bécsig kell menni? Mert akkor csak migráns lehet, az nem fehér, és nem keresztény.

Fehér és keresztény. Aki nem fehér, az nem keresztény? Aki keresztény az csak fehér? Honnan is ismerősek ezek a szavak? Volt már ilyen a történelemben ahogy ezen szavakat használták, és az nem volt jó időszak. És manapság is divat, csak fehér csukja mögé bújik évszázadok óta, és egy másik kontinensen veri azt aki  nem fehér. Lázár János azonban tökös gyerek, neki nem kell fehér csuklya, hogy ezt kimondja. Úgy sem rakja össze senki mit is akart üzenni!

Lázár János erkölcsi mércéjéről tudjuk hogy mindenki annyit ér, amennyije van. Ha nem nő ki a földje közepén egy kastély egy éjszaka alatt, akkor Jani szemében egy senki. Vagy olyan mint egy közmunkás, aki csak lopni tud, nem pedig dolgozni. Még a bérét sem kell emelni, mert annyit sem ér! Lázár Jánosról azt is tudjuk, akkora hülye az aki a tíz éves gyerekének nem tud egy budai villát venni, hogy a nyálát sem pocsékolja rá. Egyszerűen átnéz rajta.. Mert az annyit ér a szemében.

Lázár János minden gátlás nélkül hazudja tele a honi médiát képtelenségekkel, és mond ki olyan állításokat, amelyről már az elhangzásakor tudja nem igaz! De ez nem zavarja egy cseppet sem. Neki ez a dolga, szereti hülyének nézni az embereket. Meg lenézni, mert ő valaki, ezt gondolja magáról. A többi az senki, és annyit is ér.

Lázár János nem az a fajta akit érdekel a valóság, azt bármikor képes meghazudtolni. Képes azt állítani a migráns veszélyről, ha ők, fehér keresztények nem védik meg az országot tőlük, akkor nem lesz pénz nyugdíjemelésre, családi pótlékra, egyéb támogatásra. Mert akkor ez megy a betelepíteni akart menekülteknek. Nem zavarja, hogy senkit nem akarnak ide erőszakkal betelepíteni, de így jól tudja riogatni vele a hozzá nem értő szavazókat. Pedig ez egy ordas nagy hazugság, viszont a képzetlen tömeg vevő rá, és egy hónap múlva választás lesz. Hát akkor most ezzel hazugsággal kampányol.

Lázár János Hódmezővásárhely tanulságát nem képes felfogni. Érzi a veszélyt, látja a bajt, de nem hajlandó elegánsan veszíteni, inkább veszett patkány módjára támad, vádaskodik, hazudik. Elemében érzi magát, neki ez a napi rutin. Az ország sorsa nem érdekli, csak a maga túlélése, jó léte, és védettsége. Mert nagy koncot rakott zsebre a trafikból, és másból, most szeretné megtartani.

Fehér, és keresztény. Ez Lázár János. Ezen a szemüvegen keresztül szemléli a világot, ebben az értékrendben él, és dolgozik a kormányzati hatalomban. Már csak az a kérdés, egymaga csak ekkora féreg, vagy ez az általánosan elfogadott a jelenlegi hatalom gyakorlásában.

BANDITA.

Címkék: videó Bécs Lázár János fehér keresztény

Olvasom, hogy Orbán Viktor nagy kegyesen családonként jóváírat 12 rugót a gázszámlából, mert februárban hideg volt. Végül is tél van februárban ebben nincs semmi szokatlan. 
De hogy jött ki neki pont tizenkétezer? 
Megnézte a számokat, mint Bözsi néni nyugdíj emelésénél, mikor véletlenül arra járt és beköszönt a röfinek? Vagy ránézett a világpiaci gázárra, ami olcsóbb mint amit a magyar migránstól félő fizet, és azt gondolta, ne itt egy kis apró, szedd fel, és csókold meg a seggem érte? Végül is minden évben hideg van télen, de az idén pont választás van. Biztos nincs a kettő közt összefüggés! Csak a józan eszét használó ellenzéki anyázik egy keserveset, mert tudja, a hatósági ár évi hetvenezret húz ki a zsebéből a rezsicsökkentéssel.
Persze az ember lehet rosszmájú, és arra gondol, na ez is csak annak jó,aki gázzal fűt. Én mondjuk fával, de vagyunk ezzel millióan így. Mindegy, örülni kell, másnak olcsóbb lesz a gáz. Majd az áprilisi számlában jóváírják. Vagy nem, mert akkor már nem lesz választás, és akkor már nem is beszél róla senki.
De most Orbán Viktor lehajolt népéhez, és ehhez kell tapsolni neki. A nyugdíjas kap megint tízezret, meg egy levelet a szavazási útmutatóval. A közmunkás, a szegény, a melós, aki nem gázt használ amúgy is le van sz@rva, a tizenkét rugó nem neki szól. Mindenkinek el kell most mondani, hogy Orbán Viktor mekkora egy érzékeny ember, még erre is van oda figyelése. Két lopás között, harcban az ENSZ-szel meg Soros Györggyel érdekli, hogy ne fázzon senki. Ebben az évben már több százan hűltek ki a lakásukban, mert nem bírták a hideget, és nem volt mivel fűteni. De erről most nem beszél senki. Csak a tizenkét ezerről, mert ennyi az ára a választásnak.
Elhangzott egy újabb ígéret, ami nem kerül semmibe a kormánynak, és be sem kell tartani. Ha Paks dvá is üzemelne, az áramot is a kínai vasúton vinnék a fogyasztókhoz télen, mert Bécsben rossz élni, sok ott a migráns.
Beárazta Orbán Viktor az országot, és tizenkétezret ér szerinte. Szerinted?
BANDITA.

Címkék: gázár rezsi Fidesz Orbán Viktor

 

Ahogy Orbán Viktor vitázik, úgy nem tud érvelni senki.
"-Drága egyetlen nagyságos miniszterelnök úr! Mondja már meg mit kérdezzek magától? Előbb azonban engedje meg számtalanszor körbe csókoljam a hátsóját, amelyen olyan kegyesen ülni méltóztatik! Nem is tudom hogy köszönjem meg nekem tehetségtelen újságírónak nevezett közmédiás lakájnak a lehetőséget, magára emelhetem a tekintetem azért az évi nyolcvan milliárdért, amiért naponta hazudunk a pár százalék nézőnknek.
-Ne csókolgassa a kezem annyit, én fontosnak tartom a sajtó szabadságát, és a vélemények ütköztetését. Kérdezzen elsőként a menekültekről, arra tettem fel mindent a kampányban.
-Hogy vannak a menekültek, akiket befogadott az ország az ön kormányzása alatt?
-Na én nem ezekre a személyekre gondoltam a kérdésben, és biztos maga sem, ha kedves az állása. Van magának állami alkalmazásban hozzátartozója? Amúgy meg Soros György válaszom, és ezzel elmondtam mindent. Most kérdezzen a korrupcióról!
-Több vád éri a családja tagjainál bekövetkezett gyanús meggazdagodás miatt. Mi erről a véleménye?
-Csak azért, mert a lányom a saját lábán áll, a vejem egy közvilágítási szakember, a feleségem nevén több ezer hektár van, én meg Mészáros Lőrinc barátja vagyok, nem kell összefüggést keresni sehol. És gondolom maga sem akar erről többet tudni? Vagy ha igen, kérdezze meg Polt Pétert, neki pont az a feladata, ne legyen semmi baj a családom meggazdagodása során. Ő elsősorban az én emberem, aki az én törvényeim szerit nem csinál semmit az engem érintő ügyekben. Van elég fatolvaj ebben az országban, nagy a hideg, drága a tüzelő, sok a szegény, elég neki azokat üldözni. Jöhet az egészségügyi kérdés, de röviden, az annyira nem érdekel.
-Sok véd éri az egészségügyben tapasztalható állapotokat, a diákok tüntetnek az közoktatási állapotok ellen. Mi erről a véleménye?
- Ki a maga főnöke? Nem azért építettem csilliárdokért stadionokat, hogy ezekkel foglalkozzak. Innen elveszek, oda berakok, a különbözet zsebbe, és mindenki legyen csendben. Vigyázzon a következő kérdésével, nehogy az utolsó legyen. Akkor most a választási kérdés jön.
-Mondjon valamit az elcsalt választási törvényről?
-Erre a kérdésre sajnos már nem tudok válaszolni, önért itt van egy fekete autó ami azonnal indul. Azért köszönöm a kérdéseit,"
BANDITA.

Címkék: vita tolvaj gyáva Orbán Viktor

Je Suis Czeglédy Csaba!

 2018.03.03. 13:50

Személyesen nem ismerem Czeglédy Csabát. De látom mi történik körülötte, és abban nagyon együtt tudok vele lenni. Éjszaka jönnek érte, még egy napot sem tölthet szabadon, máris viszik vissza a cellájába. Sötétben ragadják el a családjától, akiket már több mint nyolc hónapja nem ölelt magához. Mert el kell őt zárni mindentől és mindenkitől, hiszen a hatalom így akarja. Semmi nem számít, a törvény nem érdekes, emberi érzés nincs, a szabályok felrúgva.
A félelem bűzére ébred az ország attól ami éjszaka történt. Mert a hatalom fél, ezért jár éjszaka végrehajtani amitől nappal nincs nyugta. Mert a hatalom reszket, verejtékezik, és ennyi telik tőle. Éjszaka elvinni egy embert, mint egy előző rendszerekben, amire nem büszke senki.
Mindannyian ott vagyunk abban a cellában, mindenkit éjszaka tartóztattak le, Csaba nem egyedül tölti ott a napjait. Vele vagyunk. Bennünket is ért törvénysértés, nekünk is elvették a szabadságunk, mi sem tudtunk még a családunktól sem elbúcsúzni. 
Politikai csőcselék ejtett bennünket is foglyul, aki csak tőlünk fél. Mert tudjuk amit nem szeretnének hogy tudjunk. Ők közönséges bűnözők, senkiházi tolvajok, gyáva alattomos népség, aki nem kerülheti elé a sorsát. Na ezért ejtett bennünket foglyul, és ezért ül Csaba azon a tíz négyzetméteren. Mert félnek tőle, és tőlünk.
Egy hatalom sem léphet túl a maga határain, a saját érdekében a Fidesz azonban már kerítést is épített az ország köré, annyira fél tőle. Már nem ura a cselekedeteinek, már kapkod, nyíltan sérti a törvényt, hurcol el éjszaka embereket. Fél! Nem kicsit, nagyon. 
És addig fog félni, ameddig nem tudatjuk velem igen, kell félnetek, van miért félnetek! Nem tehettek meg bármit, egyszer felelni fogtok mindenért. Lehettek cinikusak, hordhatjátok fent az orrotokat, egyszer, és hamarosan nagyon állon lesztek vágva. Nem éjszaka megy értetek a sötét autó, hanem nappal húzza be az ikszet aki el fog zavarni benneteket, és ültet hűvös helyre jó hosszú időre.
Már nem sok van hátra Csaba, sem neked, sem nekünk, de most te vagy a rosszabb helyzetben. Ki fogunk hozni, ahogy magunkat is meg fogjuk szabadítani a történelem egyik legártalmasabb hatalmától, amit úgy hívnak hatszor módosított alaptörvény. 
Legyen hozzá eszünk, és legyen hozzá bátorságunk. Ha nem tudjuk azt hogy kell csinálni, nézzük meg Czeglédi Csabát, aki most nekünk is példát mutat.
BANDITA.

Címkék: börtön MSZP NAV Polt

" Nem, ne küldjön el a qrva anyámba, most nagy szükségem van a támogatására kedves, drága, aranyos, szavazó. Röviden elmondanám mit sikerült az elmúlt nyóc évben összehoznunk a saját érdekünkben, mert most szeretnénk folytatni. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy a választó úgy lássa a világot, ahogy azt mi szeretnénk.

Mint tudja szeretett honfitársam, nekünk Magyarország az első, ezért is támogatjuk a hazai adófizetők pénzén a határon túli magyarokat százmilliárdokkal. Adunk az ottani egyházaknak, focicsapatoknak, még a jégkorongnak is. Cserébe csak azt kérjük, pofázzanak bele az itthoni választásba azzal, hogy ránk szavaznak, és nem viselik a következményeket. Nem itt adóznak, nem sok közük van mi történik itt, de a szavazatuk jól jön nekünk. Ez azért nagy segítség nekünk, és nem is hagyjuk ki a lehetőséget. Mert ugye mimagyarok, meg a haza, és az összetartozás, az ukrán nyugdíj ez  mind  mind fontos nemzeti érdek. A nemzet meg a Fidesz, és ezzel elmondtam mindent.

Ne tessék azt  a baltát emelgetni, az itthoni magyarokról is szépen gondoskodunk mi fülke forradalmárok. Első körben megvédtük a magánnyugdíjat, ma már egy forint nincs belőle, így mindenki éljen meg öreg korára ahogy tud az általunk elherdált megtakarítása nélkül. De mi megvédtük a saját érdekünkben, el is költöttük magunkra, így nem tőzsdézték el a brókerek. Ugye ez milyen megnyugtató! Mert itt az a Tarsoly, aki bennünket kifizetett, csak a kis befektetőket nem. De majd azt is szépen elsimítjuk, csak legyen türelemmel a szavazó még négy évig.

Milyen szépen megemeltük az alacsony keresetűek adóját, és töröltük el az adó jóváírást. Minden forintra szükségünk volt, hogy azt oda tudjuk adni a jobban keresőknek, és a költségvetésnek ne kerüljön semmibe. Mert akkor mi onnan kevesebbet tudunk ellopni, azt pedig megengedhetetlen a számunkra. Még adót is emeltünk ennek érdekében, nálunk a legmagasabb az ÁFA, és erre büszkék vagyunk.

Legyen szíves ne engedje rám a kutyát, a rezsicsökkentéssel sem nagyon vertük át a fejét a kedves szavazónak. Csak éppen azt mondtuk azt nekünk köszönheti, nem a világpiaci árnak. Tegye a szívére a kezét, azt amiben az a karó van amivel agyon akar verni, és mondja azt, nem vette be kanyar nélkül. Most sem kell mást csinálni, csak nekem hinni, és akkor a drágábban tetszik továbbra is kapni tőlünk az energiát, ami most nagyon olcsó a világpiacon.

Most pont itt vannak ezek a migránsok akik ellen csak mi tudjuk megvédeni magát. Hogy nem látja őket? Mondom hogy megvédjük! Csak nézze meg a tízmilliárdokba kerülő nagy kék szar plakátokat amelyeken úgy, de úgy védünk, hogy még a közmédia is erről szól évi nyolcvan milliárdért. Csak tessék továbbra is reszketni tőlük, mi csak a menekülteket engedjük be, meg aki fizet a letelepedési kötvénnyel. Nem engedjük meg az uniónak a kötelező kvótát, mi döntjük el ki mennyit ér meg nekünk, a ráfizetést úgyis a költségvetésből vesszük el. Az meg a maga pénze.

Legyen szíves engedje el a torkom, akkor elmagyarázom a Soros terv lényegét. Ez egy gonosz terv, azért találtuk ki. Mindenki arról beszél, milyen lepukkantak a kórházak, milyen siralmas az oktatás, hát bedobtunk egy vidám témát a köztudatba, és inkább arról beszélünk. Szokta nézni a Németh Szilárdot a tévében? Ugye milyen szórakoztató a sok hülyeség a mit vörös fejjel előad? Ugye milyen remekül hangzik? Na akkor arra tessék figyelni ami ott elhangzik.

És azok a gyönyörű stadionok! Meg a jól keresőknek adott CSOK. Hogy maga abból nem kap? Hát az szívás, de Gyurcsány tehet róla. Vagy tessék többet bérrabszolgázni, akkor több jut nekem a megemelt minimálbér adójából. A közmunkásnak sincs ideje, meg ereje lopni, mióta a Hegedűs Laci nevű farok dolgoztatja őket Lázárhelyen.

Röviden összefoglalva mi egész jól állunk, maga  meg csak ilyenkor érdekel bennünket. Még van mit magunkévá tenni ebben az országban, Mészáros Lőrinc még a héten nem vett semmit Orbán Viktornak. Tessék már itt aláírni az ajánlást, mindjárt sötét lesz, s ez a közvilágítás nem az igazi. Hiába cserélte le Orbán Viktor veje az egészet jó drágán, most bujkálnia kell a saját lába miatt, mert Simicska a hibás. Akkor köszönöm meg is vagyunk, négy évig nem is zavarom, igyekezzen túlélni ezt az időt. Tudja, ha magának is lenne egy kastélya a földje közepén, ami csak úgy egyszerre ott terem  a semmi határán, nem kellene ennyit magyaráznom, miért szavazzon ránk. Hajrá Fidesz, Hajrá magyarok!"

BANDITA.

" Ez az ország nem érdemel meg engem, pedig benősültem Orbán Viktor családjába, és városokat borítottam sötétségbe. De jól kerestem vele, és ez most sok embernek fáj! Pedig én csak egy vállalkozó  vagyok, aki jól megél a felkínált lehetőséggel. És ráadásul Orbán Viktor az apósom lett, hát szabad volt a pálya. Ez azért világos!

Most bujkálok a nyilvánosság elől, de Orbán Viktor is van annyira gyáva most még az országból is kiszaladjon ha rólam kérdezik. Mert muszáj neki a családot megvédeni, főleg ha az saját lábon áll mint  mi, akik már a tandíjat is közpénzből fizettük a feleségemnek. Nekem van most pont elég bajom a világításból, pedig én csak a legjobbat akartam az egész lámpa buliból kihozni. Magamnak. Mert a többi nem érdekel, erre most csalással, meg mutyival, meg visszaéléssel gyanúsítanak. De azért azt meg kell érteni mindenkinek, a traktor lopás után nekem a fénycsövekre átnyergelni nagy váltás volt, és ekkor lehet követhettem el hibákat. Ezért volt muszáj mindent előre lezsírozni, minden megrendelést lebeszélni, kerüljön az bármennyi közpénzbe. Vagy uniós támogatásba.

Amúgy meg egyszer már mondtam, mi közötök van az én ügyeimhez, miért nem bírtok már csöndben lenni velem kapcsolatban. Nem kérdezem, követelem a hallgatást. Az egész világítási ügyet már rég elfelejtettem, kivettem belőle amit lehetett, végül is Orbán Viktor veje vagyok, nekem is jogom van jól élni az adófizetők pénzéből.

Miért, mit gondol az ország, nekem annyira könnyű? Orbán Viktor az apósom, neki egyszerű Mészáros Lőrinc nevén tartani a vagyonát! De nekem mindenért meg kell küzdenem. Lázár Jánossal lebeszélni a közvilágítást első körben nem kis meló, János akkor még a trafikmutyiban volt nyakig benne, abból van most a kastélya a semmi közepén. Meg a fiának a lakása, és a feleségének az alapítványa. De az a másoknak szemét gazember János korrekt volt velem, egy halom pénzt nyomott az akkori bulimba a közösből. Én meg kivettem amit bírtram. Egyedül. Senki sem segített. De megcsináltam! Ebből a lóvéból vettem kikötőt, ekkor társultam azzal az arabbal,aki nem menekült, viszont nemzetközileg is jól mosta a pénzt, ezért körözték szerte a világon. Pharaon, vagy mi volt a neve, isten nyugosztalja a muzulmán lelkét.A papa, vagyis Orbán Viktor is sok lóvét rábízott. Kár hogy meghalt, még vehettünk volna pár értékes ingatlant a nevén.

De most inkább beszéljünk arról mikor száll már le végre a közélet, mert élnem is kell valamiből. Vettem egy csomó kastélyt,  azt fel kell újítanom uniós pénzből, vagy banki hitelből,van pár még értékesebb ingatlanom a fővárosban, azokat még a közpénzből fel kell javítanom, hogy szálloda lehessen belőle. És le kell szednem a magam hasznát is ezekből. Több száz millióért vettem lakást a saját lábon áll feleségemnek, azt is fent kell tartani. Meg van egy titkárnőm is, na az is csak vinni fogja a pénzt, ha már a nadrág nem tudott rajtam maradni a közelében, mert elkezdtek a zsebembe turkálni. Szóval van elég bajom, és most Polt Péterrel is folyamatosan beszélnem kell, meddig húzza a velem kapcsolatos nyomozást. Mondhatnám, hogy Orbán Viktor nyeri a választást, és akkor nem  vernek agyon, de ettől még nem bízhatom magam a csaláson alapuló választásra. Mint tisztességtelen üzletember követelem a törvény előtti sérthetetlenséget, ne kelljen már erre is külön jogszabályt hozni.

Addig is maradok csendben, ameddig Simicskára kennek  mindent akinek ehhez semmi köze. És remélem Orbán Viktor is sikeresen beszél mellé a menekültekkel, a rezsicsökkentéssel, amivel eddig is átverte az országot. És akkor én is megúszom, ha most még gyáván el is kell bújnom egy patkány által elhagyott lyukban, ahol egész jól érzem magam. A közvélemény meg addig is bekaphatja. Orbán Viktor családjához tartozom, a Fidesz pedig megvéd. Nekik ez a dolguk."

BANDITA.

 

Címkék: világítás lop Orbán Tiborcz István Elios