Nyugodtan ki lehet mondani a gazdasági bizottság kormánypárti többségéről, ők bizony már nem emberi lények, megrekedtek az evolúció olyan zsákutcájában ahol nem feltétel a gondolkodás, a józan ész, a szolidaritás. Ők régóta Orbán Viktor bábjai, akik eladták a lelküket a közpénz nyújtotta meggazdagodásért, ezért feltétel nélkül hajlandók akár a maradék tisztességüket is beáldozni. Ha volt nekik olyan egyáltalán.

A TAO a Fidesz egyik szörnyszülötte, ahol ellenőrizetlenül lehet a költségvetés megkerülésével a nagy pénzeket a sport felé terelni. De főleg a focira, és ezen belül Felcsút lankáira. Máshova nem, semmi olyanra nem szabad ebből áldozni, ahol nem lehet hárommilliárdért kazánházat építeni a focipályák fűtésére. Mert az fontos, nélküle nem lehet a magyar labdarúgást elképzelni a kisvasút szegélyezte kert végi stadion zöld gyepén.

Iskoláknak, kórházaknak nem jár pénz a TAO-ból, mert abból úgy nem lehet a kellő mennyiséget ellopni. Oda elég ha a költségvetés szór alamizsnát a működtetésre, azt is pazarlóan, átgondolatlanul. Az iskoláknak ott van KLIK nevű vízfej, ami sok kormányközeli családtagnak ad jól fizető állást, és kellőképpen gátolja az oktatás színvonalának az emelkedését, de legalább jó drága. A kórházakban pedig minden rendben, most volt fizetésemelés, így a mentős az ápoló, az orvos igazán befoghatná már a száját, mert attól hogy nem látszik a több pénz, még papíron szépen meg lett adva. Lélegeztetőgép? CT? Karbantartás? Várólista? Ugyan már, ezek nem lényeges dolgok, ezek csak a betegnek fontosak, az pedig a kormánynak nem szempont.

A gazdasági bizottság döntött, és ezzel emberek életét teszi kockára. De neki ez nem számít! Egyrészt nehogy már elfogadjon egy ellenzéki javaslatot, ami lehetővé tenné az élet jobbá tételét azokon a területeken, ahol azok mindennap élnek. A gazdasági bizottság csak a homályos ügyekben teljesít jól, ami a letelepedési kötvény esetében helikopterező propaganda minisztereket eredményezett. Hogy ennek veszteségét az adófizetők állják? Minden Fidesz döntés veszteségét az adófizetők kára, kezdve Mészáros Lőrinc meggazdagodásán keresztül, Paks dvá előtörlesztésén át, a kínai vasút értelmetlen megépítéséig.

A Fidesz soha sem tesz olyan gazdasági lépést, ahonnan nem tudja a maga hasznát ellopni. Soha nem érdekelte az országban élők sorsa, csak a kiválasztottak szűk körét támogatja a többség rovására. Önmagától nem tagad meg semmit, ehhez a feltételeket az alacsonyabb bérből és fizetésből élőktől, a rokkantaktól, a közmunkába kényszerítettektől veszi el. A mindennapi életben számára csak a saját meggazdagodása fontos a számára, ennek rendel alá mindent.

Ez a rendszer lopásalapú, a választás amit létrehozott a csalás minden lehetőségét magában hordozza a Fidesz alkotta törvények szerint. A hivatalos nyelve a mellébeszélés, a folyamatos hazugság. Csak az számít a Fidesz kiválasztottai jól járjanak, a többség meg éljen meg, ahogy tud.

" Valami nagy nagy tüzet kellene rakni..." és jól pofon verni azt aki ilyen rendszert létrehozott, és segíti a működését.

BANDITA.

Címkék: kórház iskola Fidesz TAO

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr1313641642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zádori Mihályné 2018.02.07. 18:52:36

Egyetértek BANDITA! Minden így igaz sajnos, és azt hiszem, hogy aki lát is,nem csak néz, az tisztában van ezzel a helyzettel. Akkor mégis mi a probléma? Sokan vannak, akik nem látnak? Szemüveget nekik!Valaki adhatna ötletet, hogy ezt a lopáslapú rendszert miként lehetne eltakarítani. Hol az a tűzrakó hely? Menjünk és rakjunk jó nagy tüzet!!!

Dögei 2018.02.08. 17:40:26

Nem is akarom börtőnben sem látni ezeket!
Akkor is mi tartanánk el valamennyit!
Vagyonelkobzás és munka minimálbérért!
Ingyen póló, rajta írás: “ mindenki annyit ér amennyije van” ezt kellene viseljék, nap mint nap! A munkvégzés helye lehetne a kőbánya, a sertéstelep, vagy szőlőmunkásként Tokajban, Etyeken...
süti beállítások módosítása