Ismét belekezd a sehova nem vezető, semmiről nem szóló, senkit nem érdeklő, de legalább jó drága nemzetinek nevezett konzultációjába a hatalomnak nevezett Orbán Viktor. Akkora már a körülötte levő korrupciós katyvasz, és abból annyira látszik sehova nem vezet az általa irányított ország szekere, hogy meglátása szerint térdre kell ereszkedjen előtte a kedves népe, mert beszélni óhajt velük. És ha már ráfigyel az a minimálbéres is aki alig tudja kifizetni a kormány által ráerőltetett fizetés emelés többletterhét, akkor válaszoljon neki azokban a kérdésekben, ahol az Orbán Viktor vezette szarháziak kormányának már amúgy is kész válaszai vannak, csak szeretné ezzel egy kicsit elfoglalni az emberek gondolatát, hagy érezze magát a szavazó egy kicsit fontosnak.

Na meg az is fontos, ismét nagyon érezze a kedves választó egy újabb konzultációval, egy előre nem látható támadás indul a jónak mondott léte ellen, és Orbán Viktor meg akarja őt védeni, ha akarja az a szerencsétlen állampolgár ezt, ha nem. Mert itt vannak például ezek a qrva geci bürokraták, ott mesebeli Brüsszelben, ahol a gonosz konyhájában fortyog a demokrácia, és ezért azok mindenbe bele akarnak szólni. Meg akarják, mondani akarja-e az ország a legmagasabb áfát fizetni az unióban, a többi harminc vagy negyven újfajta adóval együtt ami a nyakukon van. Mert akkor ezt nem szabad engedni, majd Orbán Viktor megmondja mi legyen az ő tündérországában. A magyarok szeretnek adózni, szeretik a befizetett közpénzből épülő baromi üres stadionokat, és az ezzel együtt szépen rothadó kórházakat.

Erre időben fel kell készülni, ezt előre le kell zsírozni, ezért kell konzultálnia Orbán Viktornak a lakossággal. Ha a lakosság akar vele beszélni, amit egykor úgy hívtak népszavazás, az le van szarva, az nem fontos, mert ott a valódi akarat nyilvánulna meg. Na azt nem szabad hagyni, csak az ilyen Orbán Viktor által irányított, senki által nem ellenőrizhető, előre megírt forgatókönyv szerinti álszent, előre megírt hazugságukra alapuló konzultálást szabad megcsinálni. Nehogy már az ország mondja meg akarja a vasárnap zárva tartott boltokat, vagy az olimpia lángját a felcsúti kisvasúton! Lófaszt nekik, meg az akaratuknak. Persze ha a menekültek ellen kell népszavazni, akkor azt lehet. Még akkor, is ha csúfos bukáshoz vezet az eredmény a Fidesz által nehezített pályán, ahol akkor a saját farkát kapta be a hatalom, és a torkán is akadt az eredmény.

Ha Orbán Viktor konzultálni akar, akkor lenne itt pár dolog amiről szívesen elbeszélgetne vele a vasvillát a ganéból kihúzó közmunkás, a lapátot a kezébe fogó minimálbéres, a kapát a vállára dobó föld nélkül maradt gazda, a kaszát fenő négymillió szegény ember, a csirkelábat szorongató nyugdíjas. Ők azok, akiket Orbán Viktor egyre beljebb rugdos az árokba, csak ne látszanak abban az egyre erősödő ország által hirdetett nagy kék szar plakátokon.

Ők szívesen megkérdeznék Orbán Viktort miért vezette be az igazságtalan egykulcsos adót. Miért mondta azt, meg lehet élni havi negyven hétezerből. Miért adta oda a földeket a haveroknak, akiket csak a támogatás érdekel, a földet nem művelik meg. Miért adott megalázó nyugdíjemelést, és miért akarta, hogy ezt a nyugdíjas még meg is köszönje neki.

De szívesen megkérdezné a szülő is Orbán Viktort, miért nevel futószalagon hülye betanított munkást az iskolába járó gyermekéből. Megkérdezné a beteg, miért kell megdöglenie ha az egészségügy rendszerébe kerül, miért fizet azért még egyszer amit már egyszer megtett, és hol vannak a kórházakból az orvosok, az ápolók, a fűtés a gyógyszer, a kötszer, a megfelelő ellátás, a wc-ből a csaptelep. Megkérdezné az anya vagy az apa, miért kellett az egyik szülőnek külföldön munkát vállalnia, és miért kell a nagyit csak az interneten látni az unokának. Megkérdezné a vállalkozó, miért a segg hülye gázszerelő nyer minden túlárazott közbeszerzést, és miért vásárol annak hasznából Orbán Viktornak tetsző szállodákat, kastélyokat, médiát, kötvényt az az írástudatlan barom. És még mennyi kérdésre kellene válaszolnia Orbán Viktornak. Mi van a letelepedési kötvényekkel? Mi van Polt Péter vezette ügyészségen, hogy soha egy fideszes gecit nem tudnak megfogni lopás közben, mikor az a hóna alatt a közpénzzel sétál a nyílt utcán fényes nappal? Mi van az elmebeteg jegybank elnökkel, aki már az adófizetők pénzét a saját csajozására is felhasználja, ha éppen dugni akar az íróasztalán? A többi agyhalott megnyilvánulását már kár is említeni ennek a nagy méltóságú intézmény alkalmatlan vezetőjének. Miért kell Farkas Flóriánt annyira védeni, miért kell a romákat ennyire hülyének nézni? Meddig megy a kisvasút? Hol a vége a lopásnak, mikor lesz már elég az ország kifosztásából? Hol a határ a hazugságban, miért nincs következménye a nyilvánvalóan hazug állítások gátlástalan ismétlésének?

Megannyi megválaszolatlan kérdés, és a fideszes hatalom technika egyre gyorsabban zakatol a választások közeledtével. Akik most éppen szétrabolják tönkre teszik az országot, most már nagyon azon vannak megússzák a következményeket, és gond nélkül be tudjanak költözni a Várba, és onnan tekintsenek le a megalázott, hülyének nézett országra. Mindenki annyit ér a kormányban amennyije van, és amit otthonról hozott a családjából. Mert az nagyon fontos, főleg, hogy a saját lábán álljon. Konzultálgass Orbán Viktor, konzultálgass. Váratlan lesz az eredmény, ha mindenkit hülyének nézel, és annak gondolsz miközben konzultálsz vele.

BANDITA. 

Címkék: konzultáció népszavazás lop hazudik Fidesz Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

http://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr4612372133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Desischado 2017.03.26. 23:01:19

Ehhez nincs mit hozzátenni, korrekt, világos, és igaz írás! Köszönet érte, drága Bandita!