Lehetne most olyan szavakat használni a magát miniszterelnöknek nevező rablóvezérrel kapcsolatban, hogy legyen már benne annyi gerinc ha már nem jött össze a népszavazósdi, nem erőlteti tovább a hiábavalót. Vagy nőjön fel ahhoz a tisztességhez ami az alaptörvénye módosítása során most nem sikerült neki, menjen a maradék becsületét mentve mint a haza önjelölt hős védője, és vonatozgasson a kisvasútján, ameddig a törvény utol nem éri, és börtönbe nem zárja. De Orbán Viktor nem az a fajta magát emberarcúnak feltüntető politikai véglény, akire az olyan jellemzők ráaggathatóak mint becsület, tisztesség, következetesség, mellyel sok millió választópolgár születési jogon rendelkezik. Orbán Viktor csak egy hatalomba kapaszkodó gátlástalan gazember, aki az ország saját hasznára történő kirablásán kívül más tevékenységhez nem ért.

Több mint egy hónap eltelt az érvénytelen népszavazás óta. Ezt a játékot már a kormány szabályai szerint játszotta le az ország, de nem sikerült érvényt szerezni azon óhajnak, azt megnyerje magának a Fidesz. Hiába a sok ablakon kidobott milliárd, hiába az ország minden pontjára kifüggesztett nagy kék szar plakát, ami csak gyűlöletet és megosztottságot hozott az országra. Végül is ez volt vele a cél, ha a kormány nem ezt teszi, akkor szembe kellett volna néznie a kormányzás nehéz feladatával, ahol a magát annyira szépen megpróbálja eladni a sok üres dumával, csak éppen az eredmények nem látszanak. Jól működő oktatás helyett a KLIK nevű vízfej bővül tovább, a maradék iskolákra működtetésére is ráteszi az állam a kezét. De azért az önkormányzatokkal fizetteti ki a saját elképzelésének a költségeit, tovább csorbítva azok maradék függetlenségét, önállóságát. Az egészségügyben sem nagyon haladnak előre a dolgok, némi fizetésemelésen túl még mindig nem sikerült megállítani az orvosok, nővérek elvándorlását, a kórházak továbbra is romosak, a betegeknek egyre hosszabb várakozással kell szembe nézni a gyógyulásuk tekintetében, ha ki tudják azt várni. De legalább benyögtek egy új szuper kórházat, ami majd egyszer megvalósul két stadion átadása közben.

Menekült meg egy sem jön, csak egyre több kormány közeli botrány lát napvilágot. A választó már fel sem kapja a fejét a legújabb adóemelésen, mikor is az üzemanyag jövedéki adóját kicsit megemeli a kormány, mivel azt túl olcsónak találja az állampolgár számára. Na meg így lehet még egy kicsit zsebre tenni is belőle, és az állami szektor fizetésemelése sem annyira fáj a költségvetést megcsapolni szerető honatyák, és honanyák számára. Így megvan a fedezet, őket nem éri kár a közpénz hazahordása közben.

Csak az elmúlt egy hónapban annyi szar ömlött a kormánypárti nyakakba, amiért normális országban már régen vasvillával kergették volna el őket. A jegybank elnök lakik valahol, ami nem az ő lakása, de egy általa felügyelt szervezet első emberéhez köthető az ingatlan. Válaszolni nem válaszol az ilyen irányú kérdésre, az esetet feltáró nagy múltú napilapot nemes egyszerűséggel bezáratja, és éli tovább a világát. Még arra is képes a jegybank elmebeteg vezetője, az országot hülyének nézve, fel is háborodjon azon a tényen, még neki kell magyarázkodni a köznép előtt, akiket szemmel láthatóan megvet, és lenéz. Matolcsy György Orbán Viktor találmánya, a felcsúti tolvaj rakta a jegybank élére, és az ő védőszárnya alatt lopja szét a bank pénzét, osztja szét azt a rokonai, és a Fidesz barátai között. Még egy cicababát is ebből tart ki magának, meg annak családját is innen eteti. Röhej.

Képviselők, kormányközeli gazemberek napi szintű harácsolásától hangos a sajtó, a miniszterelnök mégis az alaptörvényét tákolgatja. Most a hetedik módosítás nem sikerült neki, nincs már korlátlan kétharmada, bukott a rendszer. Dupla adag gyógyszer kell neki, és jó nagy adag hazugság kidumálja magát, le haza árulózva mindenkit aki nem ért vele egyet. Pedig volt esélye, csak a letelepedési kötvénynek nevezett Habony- Rogán pénzforrást kellett volna kivezetnie, amivel csak az adófizetők járnak rosszul, nevezett haszonélvezők meg helikoptereznek belőle. De Orbán Viktor nem hátrál ha pénzről van szó, főleg közpénzről amivel meghosszabbíthatja a saját lábon álló kisvasútját. Meg a szomszédjába költözött úriembernek nem nevezhető pénzmosóról kellett volna lemondania, de akkor a veje nem tudott volna pár kastélyt megvenni, az értékes belvárosi ingatlanok mellé. Mert ez a kapcsolat sem mostani eredetű. Hiába na, menekült és menekült között is van különbség, aki a háború elől menekül az a nem jó menekült mert elveszi a munkahelyeket, veszélyezteti a kultúrát, amelyik meg az igazságszolgáltatás elől menekül, és van pénze üzletelni vele, vagy a családjával, annak vízumot kell adni, és megsimogatni a buksiját a hajókázás közben.

Gátlástalan gazember ez az Orbán Viktor, a vele egy követ fújó kormányzati szarháziakkal együtt. Nem fog önként lemondani a hatalomról, ahhoz minden eszközzel ragaszkodik, számára ez jelenti a túlélést, és a még nagyobb vagyont amit a közösből kilop magának Mészáros Lőrinc, Vajna András, Garancsi István, és a többi gátlástalan senkiházi segítségével. Sok embernek mégis tetszik ahogy kormányozza az országot a szakadék felé, de ez a demokrácia egyik hátránya. A szavazáshoz nem kell ész, elég az érzelem, meg a saját akarat mindenek feletti érvényesítése, és a nekem ne mondja meg senki mit csináljak című műsor előadása, még ha az ország bele is döglik. Ez van, ezzel kell a józan észnek együtt élni, ezt kell legyőznie. Orbán Viktor bátran támaszkodik erre a többségre, még nekik sem fogja bevallani őket is meglopja, hülyének nézi, egyenesen a szemükbe nevet, mégis a szavazatukért kuncsorog mikor bele hazudik az arcukba. A rá szavazónak ez elég, nem gondol bele magába a helyzetbe amit ezzel okoz. Hogy nincs jobb megoldás Orbán Viktornál? Aki ezt állítja az azt hiszi el amit mondanak neki, és képtelen belátni, az előző kormányok nyolc év alatt nem okoztak annyi kárt az országnak, mint ezek a tolvajok nyolc nap alatt. Volt hiba az előző kormányzásban? Volt. De ez nem jelenti azt, még egyszer elkövetik azt. Orbán Viktor sem hibázik, mindig képes ellopni azt, amiből az országnak fejlődni kellene. És ehhez nagyon ért. Aki ezt nem érti meg, az nem a saját eszét használja. BANDITA.

 

Címkék: népszavazás hetedik módosítás bukott alaptörvény Orbán

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr2611942359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadi3 2016.11.08. 12:16:43

Még szerencse, hogy nem írta le, hogy Viktor és rendszere megbukott. Hétfőn még kicsit korai lenne megbuktatni, várjunk vele mondjuk szerdáig, úgy még összejöhet a heti kétszeri bukás.
Ellenben sajnos igazat ír. Ennyi botrány után tényleg el kéne gondolkozni egy vasvillás, Mkoktélos kormány elzavaráson, csakhogy 1 fecske még nem csinál nyarat, a többinek meg elég behazudni, hogy sőt a nap akkor is ha esik az eső
süti beállítások módosítása