Főleg Orbán Viktor házát hagyd békén, még azt is amelyik nem a nevén szerepel a köztudatban. Ez lehet hogy kastély, kacsalábon forgó nyaraló, a stadionja mellett álló kis hétvégi ház, vagy saját lábon álló családi tulajdon. Figyeld a tiltó táblákat, melyt az Alkotmánybíróság helyezett eléd a jog sajátos értelmezésével. Értsd meg, odabent gyerekek vannak, akiknek a nyugalma, és boldogulása azon múlik, a kedves papa, vagy mama éppen milyen ordas hazugságot talál ki a vagyona növelésére, és azt milyen módszerrel igyekszik eltitkolni előled. Nincs nehéz dolgod ha be akarod tartani a törvényt ami megtiltja számodra a véleményed kinyilvánítását a másik család nyugalma érdekében, csak kövesd a közpénz útját, figyeld a közbeszerzések nyerteseinek névsorát, nézd meg, merre megy a sok támogatás amit munka nélkül osztanak ki egymás között a haveri társaságban. Ne törődj vele az anyagi javakat amelyből olyan jól megélnek az ilyen ingatlanokban éppen tőled veszik el, hogy ezért a maguk érdekében emelik az adókat amit te fizetsz ki, a te jövedelmed tartják alacsony szinten, hogy csak a napi megélhetéssel kelljen foglalkoznod, ez a törvény, azt be kell tartanod.

Ne menj Rogán Antal háza közelébe se tüntetni, mert az folyamatosan tágul, így ott baleset érhet ha nem vigyázol magadra. Hirtelen megjelenik ott egy szoba, vagy garázs, terasz, megtaszít, miközben te gyanútlanul figyeled ez hogy történik, és máris kész a baj. De az sem segít ha a Belvárosból figyeled a Rogán Tóni ház növekedését, mert ott pont akkor tűnik el egy önkormányzati ingatlan amikor a hegyen álló ház növekszik, így beleeshetsz a polgármestersége alatt szerzett javak jegyző által való törvényes ellopásába. Na és a közbiztonság sem jó Rogán Antal közelében, mindenféle alvilági alakok járkálnak hozzá szatyorszám hordva neki a támogatást a háza növeléséhez. És azt is vedd figyelembe ha tüntetsz Rogán " parasztgyerekvagyokénnemurizálok" Tóni már miniszter ellen, neki a szomszédja nyer régóta minden plakátkampányt, ahol üzengetni lehet mindenkinek aki el tudja olvasni most éppen ki az ellenség, aki nem támadja ugyan az országot, de ő sokat keres vele legalább. Az Alkotmány Bíróság döntése szerint a szomszédok nyugalma is fontos dolog, fontosabb, mint a neked ezzel kapcsolatos véleményed, miközben ezek éppen kilopják a szemed.

De a jegybank közelében se menj tüntetni. Meg a te pénzeden vásárolt jegybanki ingatlanok elé se vonulj anyázva, miközben ott a közpénz átalakítását végzik magán vagyonná. Lehet nem is látszanál a magányos tiltakozásoddal a sok Matolcsy unoka testvér mögött, akik hosszú sorban állnak ott a talicskájukkal amivel hazahordják az államdósság csökkentésére hivatott jegybanki tartalék devizanyereségét. De amíg a sorodra vársz, hogy hangot adj a pofátlan lopkodás miatti felháborodásodnak, megtanulhatod egy elmebeteg jegybank elnök nem megszorításra épülő adóemelési trükkjeit a sok általa megalapított oktatási intézmény egyikében, majd ha kész lesz belőle valamelyik. Addig is olvasgathatod a jegybank elnök könyveit, amiből ugyan egy szót nem értesz , de vele sok milliót elloptak már a megírásával, és kiadásával tőled, de legalább nem lett siker egy könyvvásáron sem. Azért ha szellemileg le akarsz épülni a Fidesz kormány szintjére, a könyv arra is kiválóan alkalmas.

Ha Orbán Viktor és a kormánya nem akarja hogy tiltakozz ellene, mindig megtalálja a módját annak ne is tehesd azt meg. Törvénybe csomagolja a közpénz szétosztását a maga javára, hogy azt ne lehessen utána lopásnak nevezni. Így szabadon hozzáférhet már akár a családtag is az adózók által összerakott közpénzhez, nem kell külön megmagyarázni miért mindig ugyanaz a banda nyeri el az állami pénzek túlárazott közbeszerzéseit. Előfordul azonban hogy a Fidesz, vagy a kormány a saját maga által hozott törvényeket képtelen betartani, de az állampolgárra vonatkozóan azt minden körülmények között kötelezően előírja. De ha már odáig ért a gátlástalan élősködésük az ország javainak a szabad felhasználásában, hogy az ellen már a józan eszét használó állampolgár szeretné a nem tetszését kifejezni, akkor ezt a kormány minden esetben szeretné elhallgattatni, vagy minél nehezebben megvalósíthatóvá tenni. Nem szeretné ha kiderülne mennyi embernek nyílt már ki a szeme akik felismerték a politikai céljukat, aminek  a hatalom segítségével való meggazdagodásuk a lényege, az ország kárára. Ennek is igyekeznek törvényes látszatot adva gátat szabni a saját érdekükben. Mivel a hatalmi ágak mindegyike a kezükben van, nem kell tartaniuk a felelősségtől, vagy az eljárástól az igazságszolgáltatás részéről. De csendben is szeretnék végezni az áldatlan tevékenységüket. Ehhez pedig az kell, ne ott, és akkor, és úgy mond el a véleményed ahogy azt te szeretnéd, hanem ahogy a hatalom azt engedi neked. Veled bármit megtehet a kormány, de ellene nem szólhatsz semmit, csak ami szerinte megfelelő. Röviden legyél kussban, fogd be a szád, hagyd őket ellopni tőled a jövődet, szülj nekik unokát, legyél közmunkás, fizesd az adót, maradj engedelmesen néma, ők hagy folytassák mit elkezdtek. Mert a törvényeket be kell tartani, ezt számon fogják tőled kérni, ha betartani ők maguk nem is tudják, hiába hozták azt meg a maguk érdekében ellened. BANDITA. 

Címkék: lopás törvény gyülekezés Fidesz Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr138890750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.07.15. 09:49:31

Inkább egy kis korrupció, mint balliba gágogás, mely mellesleg szintén korrupt. De aballibáknak csak a korrupció fáj, melyben nem ballibek részesülnek.

siriq111 2016.07.15. 13:34:31

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes: Semmi fele korrupcio nem megengedett a kormany reszere. Vigyek el a korrupt politikusokat bilincsben es rakjak huvosre oket mint Romaniaban , Ukrajnaban stb. . A politikus a nemzet szolgaja. Ne a nemzetet szipolyozo rakos daganat legyen a kormany.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.07.15. 13:54:34

@siriq111:

Nem. A korrupció a legkisebb probléma.

Romániában a korrupcióellenes harc valójában terror a Washingtonnak nem tetsző politikusok ellen.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.07.15. 13:57:10

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes: Bravó Birca, hát tudod semmiféle korrupció ne legyen. se "balliba" (bár nem tudom, azok hol vannak), se keresztény-konzervatív jobb oldali.
Bár így, ennyi év után visszatekintve, mintha a "ballibák" a "zemúútnyócév" alatt összesen nem tettek zsebre annyi korrupciós pénzt, mint amennyit mangalica szerelő felcsúti polgármester zseni egy hét alatt eltesz.
De ha neked ez csak egy kis korrupció, akkor az életben ne legyen nagyobb örömöd ennél.

siriq111 2016.07.15. 13:58:45

@BircaHang Média: A korrupcio az egyik ha nem a legnagyobb problema. Nincs valos innovacio a cegeknek, nem versenykepes a gazdasag, nincs megfelelo fejlodes , nem beszelve a gazdasagi kilatasokrol. Ez egy olyan uzenet a befektetoknek , hogy nem erdemes beruhazni/uj uzletet letrehozni stn. . En magam is pont a korrupcio miatt nem hozok letre uj uzletet. Kevesebb ado az allam szamara stb. , soroljam meg? Attol , hogy a te 2 bit-es agyad nem fogja fel ez igy van.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.07.15. 14:00:29

@The Ghost Wolf:

Igen, az ideális az, ha nincs korrupció.

De nehogy már bedőljünk annak a propandának, miszerint a jelenlegi kormányt el kell távolítani hatalomból annak korruptsága miatt.

A ballibek is nagyon korruptak.

S ismétlem, nem ez a fő baj. Ha egy kormány korrupt, de hasznpsat tesz, az emberek eltűrik.

siriq111 2016.07.15. 14:01:50

Megjegyzem, en itthon sem voltam az elozo kormanyok alatt, igy momentan nem erdekel mi volt akkor. Egy dolog erdekel, mi van most es milyen a kilatasa az embernek a jovore nezve. Nos mind a ketto lehangolo es botranyos.

siriq111 2016.07.15. 14:02:32

@BircaHang Média: Lehet te elturod ott a balkanon mert nem is ebben az orszagban laksz de en nem turom el.

siriq111 2016.07.15. 14:09:53

@BircaHang Média: Semmi de semmi hasznosat nem tett az orszagnak a kormany. Kerdeztem mar szamtalanszor, hogy mondjanak 5 peldat ami mukodo es sikeres gazdasagelenkito folyamatot . Mukodo es sikeres , gazdasagelenkito . Ezek a kulcsszavak . Eddig nulla valaszt kaptam lassan 1 ev alatt. Voltak probalkozasok de meg a kerdest sem ertette nem , hogy ertelmes valaszt probalt volna adni.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.07.15. 14:53:54

@siriq111:

Semmi gond. De a többség nem ért egyet veled, s nem akar korrupt ballib országrontást.

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.07.15. 15:03:49

@siriq111:

Számtalanszor megkaptam ezt a kérdést, s mindig válaszoltam. Íme 5 példa:
- a rezsicégek helyretétele,
- a magányugdíj-rendszer megoldása,
- keleti nyitás, a nyugati függőség lazítása,
- a liberális médiauralom leküzdése,
- a bankok szarvának letörése.

siriq111 2016.07.15. 15:58:56

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes:

Rezsicegek nem
magannyudij rendszer nem
keleti nyitas ezen nagyot rohogtem, egyebkent nem
liberalis mediauralom nem
bankok szarvanak nem

Egyik valaszod sincs meg a kozelebe annak amit kerdeztem. fuss neki megegyszer.

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.07.15. 16:06:33

@siriq111:

Azt kérdezted mik a kormányzat pozitívumai, felsoroltam 5-öt.

siriq111 2016.07.15. 16:26:41

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes:
Nem azt kerdeztem.
5 pont a mukodo es sikeres gazdasagelenkito folyamatokra(mar ha van ilyen). Engem nem erdekel az allitolagos kormanyzat pozitivumai. Sajnos te sem erted a kerdes. Az meg egy dolog lenne de rendszeresen osztod az eszt a blogokon lathato gazdasagi vagy mindennemu tudas nelkul a temakban. Egy egyszeru kerdest nem sikerult ertelmezned.

siriq111 2016.07.15. 16:30:51

@BircaHang Média: Ne nevettess mar. Az orszagnak mar toke tele van a korrupcioval az altalam is sorolt dolgok miatt. Itt nincs olyan , hogy ballib meg eszem faszom tudja milyen. Ertelmezo szotarban nincs ballib szo. Fuss neki ennek is megegyszer.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.15. 16:33:42

@siriq111:

A sikeres gazdaságpolitikához vezető úton a legnagyobb akadály politikai, geopolitikai. Így ennek megoldása nélkül a cél nem érhető el.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.07.15. 16:36:12

@siriq111:

Van ballib, ez egy pontosan meghatározott irányzat.

Tudod mikor lesz jelentősége a korrupciónak? Ha majd lehet választani 2 JÓ politikai irányt követő párt közül, melyek közül az egyik korrupt, a másik meg nem.

A ballibek erőlködése szánalmas. Őket a nép rossz irányvonaluk miatt nem akarja elsősorban, a korrupció ott is másodlagos.

siriq111 2016.07.15. 16:42:34

@a BircaHang Média szerk.: Veled felesleges meg a latszatat is fenntartani annak, hogy erdemi vitat lehet a hozzaszolasaiddal kovacsolni. Valamirol irsz de meg a kozeleben sincs annak amit kerdez a masik. Szamomra nem opcio, hogy erre a szintre sulyedjek le amit te kepviselsz.

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.07.15. 18:42:11

@siriq111:

Ez már a te dolgod. Megértelek, hogy mint fanatikus, agyatlan balliba nincsenek érveid.

gabpocok 2016.07.15. 18:49:02

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes: Különös hogy pont te vársz érveket ,meg hívsz vkit fanatikusnak, mikor 0 érvet hoztál fel eddig+te szajkózod itt a propagandát mint vmi vallási fanatikus.

Netuddki. 2016.07.15. 19:35:55

@siriq111: Azért csak rájöttél. Ocsmány bulesz birkaszart hagyni kell mert csak telefossa a blogot a hülyeségeivel...

Netuddki. 2016.07.15. 19:36:36

@gabpocok: Ne szólj hozzá vazzeg, mert válaszol!

poor 2016.07.15. 19:43:37

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes:
Szemét mocskos tolvaj rablóbanda vagytok a főgecivel!!! Amiért megdolgozunk Ti és a haverjaid ellopják!! ORBÁN MAFFIA TAKARODJ!!!!!!

hobb 2016.07.15. 22:07:48

@BircaHang Média: meglehetősen ostoba világképre vall, ha azért hurrázunk a fideszes korrupciónak, mert a szocik vagy mások korruptak. A kezét levágni mindnek, aki a más pénzéhez nyúl, van élet a Fideszen és MSzp-n túl is.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.07.15. 22:20:15

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes: "a magányugdíj-rendszer megoldása"

És most hol a manyup-vagyon?

HOL A PÉNZ??!

ezneménvagyok 2016.07.15. 22:32:46

Nem engedem Barit bántani! Még hogy ő a fidesz szekértolója?! Hiszen nincs az a fideszes disznóság, amire ne ő ugrana rá elsőnek! Elég csak a hozzászólásait követni, máris képben van az ember az összes gazember minden viselt dolgával kapcsolatban. Dehogy védi őket! Provokál!!! Bevallom őszintén, sokszor már az én ingerküszöbömet se lépi át egy-egy újabb narancsos botrány, de elég elolvasnom, hogy mit ír róla Bari, máris felmegy bennem a pumpa és legszívesebben indulnék tüntetni!

2002-ben állítólag a Heti Hetesnek komoly szerepe volt az első orbánbuktában. Ha 2018-ban buknak, Barinak jár az elismerés ;-)

Tizenötmillió Magyarok 2016.07.15. 23:05:10

ROHADT MOCSKOS LIBSIK, A BORTONBEN FOGTOK MEGDOGLENI A TERRORISTAK TAMOGATASA MIATT.

Apa(fej) 2016.07.15. 23:28:45

@BircaHang Média: téged olvasva mindig középiskolai történelem tanárnőnk jut eszembe, aki kijelentette:
"Nem hagyom, hogy a tények befolyásolják az előitéleteimet!"

jet set 2016.07.15. 23:52:03

Gondolom a posztoló is szeretné, ha a munkahelye a lakásán zaklatná. Orbán háza=lakhelye, magánügy. Aki tüntetni akar, menjen a parlament elé, fidesz székház elé, stb.

Desischado 2016.07.16. 00:15:38

ezért kellene már őket végleg eltakarítani! Köszi, Bandita, ma is ütős cikket hoztál, az igazat írtad meg benne!

Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. 2016.07.16. 00:18:44

@siriq111:
A 2010-es allamcsod utan, helyreallitottak a gazdasagot.
Megmentettek az orszagot a libsik devizahiteletol.
Rezsicsokkentes.
Az orszag szarnnyal, erosodik, az emberek boldogok, buszkek az orszagukra, kormanyukra.
A vilagban mindenut kaosz, osszeomlas. Usa-ban polgarhaboru, a Torokoknel polgarhaboru, Europaban tombol, a liberalisok altal tamogatott terror, Nemetorszagban ezerszamra eroszakoljak noket, hatosagi jovahagyassal. Szinte mar csak Magyarorszag az egyetlen normalis, biztonsagos, demokratikus orszag a foldon, es ezt Orban Viktornak koszonhetjuk.

siriq111 2016.07.16. 00:28:35

@Tibi !: Igazabol engem nem tud meghatni a hulyesege. Sajnalatos , hogy egyszeru kerdest nem , hogy sikertelnul ertelmez de meg oltari baromsagokat is ir mint valasz. Radasul meg a masodik hivatkozasat a netrol masolta :D
Ez az orszag szanalmas ha ilyen emberekre hallgat es a kormanyra. Igy momentan csak a hasznalhato munkaerot fogja kihajtani az orszagbol , amit mar 2010-ben elkezdett.

Fontos leszogezni, hogy en egy allampolgar/szavazo vagyok. Nem hol mi bilisi papsi namcsi eszem faszom tudja milyen jelzokkel illetik ma az allampolgarokat esz nelkul. Ertelmezo szotarban meg nem talahato kifejezesek szarnyalnak szabadon az internet sotet elmejebol kiszabadulva mar egy ideje. Egyszeruen szanalmas , hogy hagyjak magukat az emberek csobe huzni.

siriq111 2016.07.16. 00:30:12

@Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.: Ez meg mindig nem tudja kimeriteni az altalam kerdezet szimpla 5 pontra adando valaszt. Kerdes meg mindig ugyan az.

siriq111 2016.07.16. 00:32:25

Hihetelen , hogy erre az egyszeru kerdesre senki nem tud erdemben valaszolni. Itt tartunk 2016-ban. Szegyen es gyalazat.

$pi$ 2016.07.16. 05:51:25

@siriq111: "Hihetelen , hogy erre az egyszeru kerdesre senki nem tud erdemben valaszolni."

Dehogynem. Csak fanatikus vagy, bármit mondanak beírod, hogy "nem" és kész. Aztán pont ezért nem nagyon állnak veled szóba az emberek.

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.07.16. 06:54:32

@hobb:

Senki sme hurrázik a korrupciónak. A nép azonban kiáll a ballibek ellen, mert nem akarja az ő elavult, káros, népellenes országrontásukat. S mivel a Fidesz a legnagyobb balllibellenes erő. a Fideszt támogatja a nép. Ha lesz más ballibellenes erő is eséllyel. akkor a nép azt is támogatni fogja.

Ez nem Fidesz-kérdés, hanem ballibellenes kérdés.

torró 2016.07.16. 07:20:02

Azt hiszem mindenki keveri a korrupciót a lobbival. Nyugaton ezt ugyanúgy megtalálod, így működik a világ. Nálunk meg korrupciónak hívják, helytelenül.
"A korrupció (a latin corruptĭo, romlás, rontás szóból) vagy megvesztegetés olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat. Attól függően, hogy milyen pozícióban van az előnyhöz juttató, beszélhetünk például politikai, közigazgatási, rendőri, katonai vagy gazdasági korrupcióról."
"A lobbizás az Amerikai Egyesült Államokból, illetve az angol „lobby” szóból származik, melynek magyar jelentése „előcsarnok”. Jelen esetben az amerikai képviselőház előcsarnokáról van szó, ahol a különböző érdekcsoportok tagjai az ott várakozó, pihenő, vagy épp áthaladó képviselőket igyekeztek saját ügyeik mellé állítani (számukra kedvező döntésekre, javaslattételekre rávenni), mielőtt azok bementek az ülésterembe törvényt hozni."
Nem azt állítom, hogy nálunk egyáltalán nincs korrupció, Mert az is az amikor az orvosod zsebébe nyomod a lóvét, hogy jobban törődjenek veled! Lehet kiabálni, de az ország szinte minden területén követnek el az emberek "korrupciót. Vagy ha a rendőrt próbálod meg lekenyerezni! Szóval előbb szét kell nézni, mert nálunk ez nemzeti sport! Csak hát, jó valamibe kapaszkodva az adott kormány ócsárolni.
Az eredeti témához vissza kanyarodva, tessék a parlamentnél tüntetni, mert gusztustalan a magánháznál ordibálni. Mindennek megvan a maga helye.

Netuddki. 2016.07.16. 09:30:44

@siriq111: Nem az a lényeg meghat-e. Azért ír ilyen baromságokat, hogy provokáljon. Ha válaszolsz rákontrázik, és szépen szét is van offolva a blog. Ócska, régi fidesztrükk.

A ballibsizés meg semmi más mint qrvaanyázás fidesztroll módra. Meg így bizonygatják egymásnak, hogy a tolvaj fideszes csordához tartoznak. Ha valamelyik ballibsizik akkor tuti fidesz szimpatizáns. Vagy provokátor amelyik fideszesnek adja ki magát.

Ignorálni kell ezeket, vagy elküldeni őket qrva annyukba olyan hangnemben, hogy ne legyen kedvük válaszolni.
A birka kivétel, egyszerűen nem kell tudomást venni róla. Valaki már feltörhetné a fiókját és leradírozhatná a blog.hu-ról a csába!

Netuddki. 2016.07.16. 09:33:32

@torró: Tudom balfasz, ballibező fidesztrollocska, Magyarországon nincs korrupció, mert a fidesz alapja a korrupció és ezért nem lehet annak hívni. Elmész te is anyádba a balfasz agitációs propagandáddal!

Szemeteket meg Törökországra vessétek! Az ottani orbánt ők legalább megpróbálták elzavarni...

wolves84lb 2016.07.16. 11:42:35

@BircaHang Média: na takarodj a retkes bolgár geci kurva anyádba, te fasszopó majom.

Igen, így beszélek, mert ezt érdemled, te senkiházi fideszbérenc fasz. Sőt, ha személyesen taálkoznánk, belédbasznám a fejszét is. Bele a kibaszott fejed közepébe, mert gerinc nem nagyon akad már benned, te hígfos.

És igen...az, hogy liberális vagyok (baloldali semmiképp), nem azt jelenti, hogy eltűrök mindent minden alja szarnak, mint te, meg batyufasz barátod, meg a többi idióta buzimajom fideszbérenc. És pont leszarom, híg, zöldesbarna fossal, hogy mit reagálsz, te féreg.

És tudod mit? A fejsze mellé belédvágnám még a kisfejszét is, te mocsok hazaáruló patkány, te...

wolves84lb 2016.07.16. 11:44:21

@torró: istenem, te fasz...fidesz-korrupció nincs, mert az lobbizás, de amúgy meg az egész országot átszövi a korrupció...menj te a retkes kurva anyádba...szólj már a főnöködnek, hogy legközelebb ne küldjenek már hozzád hasonló ostoba faszokat trollkodni.

wolves84lb 2016.07.16. 11:44:56

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes: én meg anyádat támogattam azzal a 300 forinttal, amit a szopásért kapott.

wolves84lb 2016.07.16. 11:45:59

@jet set: japersze. Gyurcsány háza előtt szabadott, de a csúti geci háza előtt nem. Apropó, akkor ott lehet, ami nem a főcigány nevén van, ugye?

torró 2016.07.16. 11:50:21

@Tibi !:
Mondjuk ha rendesen tudnál érteni az olvasásból akkor nem lennél tahó! Görgess vissza és olvasd el még egyszer kisfiam, talán megérted!
Amúgy ha te vagy az ellenzék szószólója, akkor szépen néznek ki.

torró 2016.07.16. 11:55:08

@wolves84lb:
Látom te sem tudsz olvasni. Csak anyázni. Mondjuk azt minden tahó tud. Nem állítottam, hogy nincs korrupció, te hülye gyerek! Na ugorj neki még egyszer.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.16. 12:42:08

@wolves84lb:

Nyugodj le, kistahó, törődj bele: sosem lesz ismét ballib kormány Mo-on, menj hát dolgozni, mert nem lesz aki ezentúl milliókkal tömjön téged drogozásért.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.16. 13:19:58

@wolves84lb:

Pont ellenkezőleg: az, hogy liberális vagy azt jelenti, hogy trágárkodva hisztizned kell, ez mutatja, hogy igazi liberális vagy. Ha nem tennéd ezt, kétséges lenne, hogy igazi liberális vagy.

De csináld nyugodtan, tombold ki magadat, megértem, hogy neked mint igazi liberónak, mint drogos pedónak elviselhetetlen az a tudat, hogy a világ népei nem kérnek elnyomásotokból.

Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. 2016.07.16. 17:31:52

Es rohadt libsik ezeket a torokoket akarjak bevenni az unioba.
Kb majd ugy 200 ev mulva lesznek ra felkeszulve.

siriq111 2016.07.17. 00:56:33

@$pi$: Ebben nincs semmi fanatikus dolog. Egyszeru es kerdes bizonyos temaban es nagyon latszik, hogy az emberek teljesen lefagytak tole. Nem ertik mi a gazdasagtan egyszeruen. Momentan teljesen leirja a mostani allapotokat ki mit es hogyan tud ertelmezni ebben a targykorben.

siriq111 2016.07.17. 01:21:36

@siriq111: Egyben nagyon is tanulsagos, hogy egybol politikai pr maszlagot hasznalnak a valaszok boritasan, holott en nem vagyok semmi hasonlora sem kivancsi. Amint kifejtettem , meg itthon sem voltam az elozo kormanyok ideje alatt, nem szavaztam csak csendben neztem ahogyan elkezdodik egy ut amin az orszag vagy beledoglik vagy iszonyatosan megbetegszik. Szimplan valaszokat kerek egy egyszeru kerdesre de csak maszatolas erkezik helyette.
süti beállítások módosítása