Néhány nap alatt ugye mekkorát tud változni a kormány véleménye? Eddig védték a kereskedelemben dolgozó családokat a vasárnapi munkavégzéstől, még tegnap is valószínűleg arról beszéltek két közbeszerzés maguk között való kiosztása közben mekkora nagy hősök is ők a kormány tagjai akik így kiállnak a keményen dolgozó kisember családjáért. Aztán hazamentek a nem létező kastélyokba, meg a folyton táguló Pasa parki lakásba, és aztán este megálmodták azt a pont ezzel ellentétes álláspontot amit már hamarosan be is nyújtanak a parlamentnek elfogadásra.

Mert ugye ez csak így megy a mindennapokban a Fidesz uralta közéletben, és ez végül is az teljesen életszerű ahogy most próbálja azt előadni a kormánypárt. Nincs itt kérem semmi kapkodás, semmi határozatlanság, minden következetesen be van tartva, az álláspontok nem változtak. A vasárnapi boltzár csak egy rossz álom volt az sok ember életében az elmúlt egy évben , és most hála a kormány felismerésének már meg is szűnik. Még hősök is lesznek a végén, és el is várják majd annak tekintse őket a közvélemény.

Vajon kit akarnak már megint hülyének nézni? A konkrét helyzet az az, egyszerűen beijedtek a várható következményektől, és most igyekeznek menteni a hozzá nem értésük következményeit. Pénteken még Orbán Viktor arról beszélt a mikrofonnak, minél jobban ki akarja terjeszteni a vasárnapi munkavégzés tilalmát, mert Ő úgy szeretné látni az országot, hogy vasárnap nincs benne élet.(ide katt) Hétfőn már ki akar rúgni mindenkit aki nem szavaz a vasárnapi boltzár feloldása ellen. Mi történt Viktor? Rájöttél a vereséged tényére, és nem akartad annak bekövetkeztét? Inkább választottad a gyáva megfutamodást és az álláspontod feladását, mert rájöttél a szar is ki lett verve belőled?

Hamarosan jön majd a jól felépített magyarázkodás a kialakult helyzettel kapcsolatban, ehhez már volt pár nap amíg a megfelelő magyarázatot kitalálta a nem létező Habony Árpi és csapata. Nem kell meglepődnie senkinek ha most majd pont az ellenkezőjét fogja hallani már a népszavazásra készülő az eddigi kormány által hangoztatott érveknek a vasárnapi boltzárral kapcsolatban.

Pedig csak a kormány egy újabb álnokságáról hullott le az arra addig is rosszul illeszkedő lepel amit a józan eszét használó mindig is látott. A Fidesz bosszút akart állni az embereken a netadó eltörlés miatt, és beleállt az álszent KDNP mocskos tervébe a boltokkal kapcsolatban. Nyugodtan hátra is dőlt biztos volt a megváltoztathatatlan döntése megtartásába, hiszen minden ilyen irányú törekvést magának hozott törvényekkel igyekezett megakadályozni. Azonban azok a gyűlölt szocik nem adták fel a vasárnap szabadsága miatt indított hadjáratukat, és minden kormány által eléjük állított szemét csapdából kimászva következetesen végigvitték a népszavazási kezdeményezésüket. Sikerült is nekik a majdnem lehetetlennek tetsző cselekedet, mert a kormány már annyira biztos volt a saját bántathatatlanságába vetett hitében még a saját törvényeit sem akarta ezért betartani. Minek? Nála a hatalom, neki van egy csomó pénze kopasz népszavazókat megfizetni. És rezsi néninek még saját kezűleg sem kell beadni a gyorsan elhatározott népszavazási kezdeményezését, azt úgy is el lehet fogadni. Meg is úszott minden résztvevő aki nyíltan törvényt sértett ez ügyben eddig mindent következmények nélkül. A Fidesz és a kormány most azt szeretné ezzel a gyors színváltozással elérni a vereség beismerése helyett az egész ügy minél hamarabb kerüljön le a közélet tudatából, és gyorsan felejts el mindenki ezt a számukra már nagyon kellemetlen epizódot.

Csak néhány szó arról az egész ügyben a kitaláló KDNP mekkora féreg. Tartózkodni fognak a szavazáskor, amit Orbán Viktor beterjeszt a vasárnapi boltzár eltörlése miatt. Na ez nagy gyávaság a részükről, de ezt akkor ismerik majd be, ha a KDNP támogatottsága eléri a nullát az eddigi negatívról.

Pedig most a Fidesz, és személyesen Orbán Viktor is nagyon tökön lett rúgva. Már eléggé érzik mennyire is fáj nekik a dolog, de már megelőzni akarják a még nagyobb bajt. Inkább elkaszálnak egy népszavazást , nehogy a saját maguk okozta probléma még nagyobb bajt hozzon a fejükre. Igyekeznek majd a szokásos hazug módon a maguk javára fordítani a helyzetet, még arra is képesek lesznek a szavazás sikerét a boltzár eltörlése mellett a maguk dicsőségére kamatoztassák. Azonban nem szabad elfelejteni kik okozták ezt a félelmet és fájdalmat a kormány soraiban. Lehet sok mindent mondani a szocialista pártra, ezt azonban jól csinálták, és még van két esély a kezükben. A földekről, és a bérplafonról szóló népszavazásuk még mindig él. Ezzel is nagyot lehet ütni a Fidesz soha nem létező tévedhetetlenségén, és sárba lehet vele tiporni a kormányzati egó pofátlanságát. Mert mind a két népszavazás témája egy olyan kormánypárti förmedvény, ahol azok nyíltan lopnak maguknak az adófizetők vagyonából a saját hasznukra. Nem csak aláírni kell azonban a párt népszavazási kezdeményezését, hanem részt is kell venni rajta pártállástól, civilkedéstől függetlenül. Lássa végre mindenki mennyien vannak az elégedetlenek akiknek nem tetszik a kormány gecizése az emberekkel. Innen már csak egy lépés törvényesen megfosztani őket a hatalomtól. BANDITA.

Címkék: vasárnap népszavazás MSZP Fidesz Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr328589280

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Új ügy: vasárnapi nyitva tartás. Na ennek sem örülünk!? 2016.04.12. 15:29:38

Körbekérdeztem az eladó kollégáimat a vasárnapi boltzár megszüntetésének a kapcsán mi a véleményük róla. Pártállástól függetlenül sajnálták.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2016.04.12. 10:44:48

Jöjjöj inkább Fletó, aki ha tüntetsz: lövet!?

nnnnnnnn 2016.04.12. 10:55:57

nagy szám. 6 év alatt sikerült visszavonatni a netadót, meg a vasárnapi boltzárat. ha így haladunk 2019-ben vagy 2020-ban is sikerül egy jelentéktelenebb törvénymódosítást elérnie az ellenzéknek :D

csak egy néző 2016.04.12. 11:57:55

Azért ennek a sötét, buta paraszt huszi-tuszi Lajos mondata mindent visz.

"Kósa: Nem bolsevikok vagyunk, hogy erővel csináljunk jót"

Ezek szerint a bolsevikok jót csináltak?DDD

Ha ez a szerencsétlen buta, fasz, huszi-tuszi Lajos megszólal, krákogva, őőőőzve, dadogva, akkor Micimackó már dörzsöli a tenyerét, mert jó napja lesz a barlangjában, tudja, hogy látogatója lesz bő nyállal.

player.hu/wp-content/uploads/2015/03/rohoges.gif

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.04.12. 12:30:32

Az mszp megnyerte a vasárnapi munkáért folytatott csatajat.ami azért egy allitolag balos parttol vicces ugy.amugy.meg nem mindegy miert vonja vissza?vegre véget ért ez az agybaj

Roy 2016.04.12. 12:34:55

A Fidesz kormány jól megszivatta az MSZP aláírási kampányát, és a népszavazást. Az aláírólapon nem csak a vasárnapi boltzárról volt kérdés, hanem az állami földeleadásokról, és az 5.000.000 Ft-os fizetésekről is. Na ennek lőttek. Senkit nem fog érdekelni a másik két kérdés. A népszavazás meg jó nagy bukta lesz. Azt meg végképpen nem értem, hogy ennek még örül is az ellenzék. Ennyire nem lehetnek buták.

Kivlov 2016.04.12. 12:43:44

Beijedtek vagy nem lényegtelen. A végén szopó a maszopé lesz.
Ezzel a fityisz kiherélte a népszavazásukat, azaz csinálnak majd méregdrágán egy fölösleges, érvénytelen szavazást. :D
A fityisznek meg lesz egy érvényes kvótása.
Arról nem beszélve, hogy a vasárnapi újranyitás még a foglalkoztatottságra is jó hatással lesz. Tehát a maszop hosszabb távon ismét tökönrúgta magát. :D :D :D

grafoguru 2016.04.12. 12:47:59

@$$$=$$$:

"nagy szám. 6 év alatt sikerült visszavonatni a netadót, meg a vasárnapi boltzárat. ha így haladunk 2019-ben vagy 2020-ban is sikerül egy jelentéktelenebb törvénymódosítást elérnie az ellenzéknek :D "
Gondolom te mindezt a kormány sikereként értékeled, ugye?

jágör68 2016.04.12. 12:49:31

Megint megbuktak?
Nem mondod...

grafoguru 2016.04.12. 12:50:57

@Kivlov:
"Beijedtek vagy nem lényegtelen"
Szerintem nagyon is lényeges.
Persze nem kell nekünk akármiben is egyetértenünk, elfogadom, ha te lényegtelennek tartod.

Kivlov 2016.04.12. 13:17:10

@grafoguru:
totál lényegtelen, mert az mszp-nek 2 évente kb. egy ilyen semmitmondó élménye van. :D

TVH 2016.04.12. 13:24:21

@Kivlov: Neked lehet, hogy semmitmondó, de több millió embernek lényeges.

Kivlov 2016.04.12. 13:32:26

@TVH:
nem a semmitmondó, hogy vasárnap yitva vannak-e vagy nem.
Hanem az, hogy beijedtek-e vagy nem.

VT Man 2016.04.12. 14:15:05

Vicces, hogy az ellenzoknek semmi se jo.

Ha nem vontak volna vissza a torvenyt, akkor azon hozongenenek.

Igy meg azon, hogy visszavontak.

Egy kicsit gagyi ez igy.

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.04.12. 14:20:37

@VT Man:

Pont ez a lényeg...

A Fidesz védeni akarta a vasárnap munkára kényszerített munkavállalókat a törvénnyel.

Az MSZP és DK pedig Együtt uszított a boltbezárás ellen, követelve, hogy a szabad döntés nevében nyalják ki a csórók azok seggét, akiknek van lóvéja.
Hogy költhessenek plázában, és boltokban kedvükre, minimálbért kapva, a multik által kényszerítve.

Sikerrel jártak. Az emberek többsége beszopta a maszlagot.
Minden közvéleménykutatás ezt mutatta.

Így a kormánynak engedni kellett, ha nem akar mondva csinált népszavazáson bukni.

Csak figyeld meg.
1-2 hét, és a Fidesz lesz az oka, hogy a munkavállalók kiszolgáltatotttan munkába állnak ismét.
De lehet már holnap elindul a ballib véleménydiktatúra vezette kampány.

Bobby Newmark 2016.04.12. 14:27:34

@VT Man: Szerintem meg tökhülye vagy. Senki nem mondta, hogy nem jó, csak röhögünk a bátor és dicsőséges megfutamodáson.

De egyébként igazad van, ott valami hihetetlen módon elkúrták, hogy egyáltalán bevezették, amiért a büdös kurva anyjukat. Ebből akkor sem fognak jól kijönni, ha engesztelésképpen Viktor személyesen idejön, és bő nyállal leszopja a faszomat.

Bobby Newmark 2016.04.12. 14:30:41

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Vagy lehet, hogy inkább az történt valójában, hogy a kormány kérés nélkül, teljesen feleslegesen kikúrt mindenkivel, amin a lakosság háromnegyede totál jogosan felbaszta az agyát.

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.04.12. 14:38:35

@Bobby Newmark:

Majd csak figyeld meg, hogy a vasárnap munkára kényszerítettek tömege, és azokcsaládja mit fog szólni hosszútávon.

Szerintem megköszönik a mocskos ballibeknek ezt is.

Lásd:

spiler.blog.hu/2016/04/12/a_vasarnapi_boltzar_3_1_tanulsaga

Bobby Newmark 2016.04.12. 14:51:47

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Hát barátom, ez legyen a legnagyobb támogató tömegetek! Ezt szívből kívánom neked.

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.04.12. 15:01:36

@Bobby Newmark:

Te valamit keversz...
Ezek nem azok az emberek, akik egyedül rühellik a ballibeket.

Mitöbb ezek nagyrésze eddig ballib szavazó volt, statisztikailag.

Ezek azokká váltak, akik soha többet nem szavznak a jelenlegi ballib elkúrókra, azokkal együtt akiknek a töke tele lett
- a határon túli honfitársaink megtagadásával
- a 2006.10.23-i magyar veretéssel
- a 140ezer bruttó feletti igazságos kétkulcsos adóval
- az ingyen segílyesek, és gyerekgyártási pótlékosok vég nélküli támogatásával
- az emberek és az ország rommá adósításával
...
- az elkúrással

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.04.12. 15:27:20

@Kivlov: Én azért a kvótás szavazást sem venném fix egyesre. Egy csomóan nem fognak elmenni, ha lesz is népszavazás. Mert más aláírni egy ívet, ha az aluljáróban eléd tolják, és megint más dolog elmenni a szavazófülkéig, főleg nyáron vagy ha esetleg esik az eső.
@Ballib cenzúrázók lidérce 1: A multiknál szombaton, de különösen vasárnap nagyon jó pénzeket lehetett keresni, ezért az emberek szívesen dolgoztak. A CBA az egy másik történet.

Kivlov 2016.04.12. 15:28:31

@The Ghost Wolf:
Lehet kevés lesz a létszám. Megeshet.
viszont így is lesz szerintem kb 1 millió szavazat, aminek a 90%-a elutasító lesz.

Afrika steht an der Elbe 2016.04.12. 15:54:20

Mindjárt gondoltuk, hogy most meg majd a vasárnapi nyitvatartás lesz a baj.

Kivlov 2016.04.12. 15:55:43

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ha a hátraarc azt jelenti, hogy okos ember más kárán tanul, akkor igen.
Azaz még jó, hogy szaladnak bele önként, akkora szopóba, mint a vörösök a 300 Ft-os elmebetegség miatt. :D

nu pagagyí 2016.04.12. 16:18:15

@Afrika steht an der Elbe: Várjuk Orbán pizsamás beszédét a grazi klinikáról.

nemecsekerno_007 2016.04.12. 16:22:27

Na már megint megbukott. Ki is?!

nemecsekerno_007 2016.04.12. 16:23:04

Kommentelek, hogy el tudjátok adni a bannert.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.12. 16:41:22

@$$$=$$$:

1.: ezt nem az ellenzék érte el.

2.: Miért örülsz, hogy mindenben a fidesznek van igaza a nép helyett? Bua vagy, vagy fizetett?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.12. 16:44:09

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Várj, ezek szerint az mszp szerinted olyan népszerű, hogy az emberek kb 65 %-át besfolyásolni tudta, hogy akarjanak vasárnap vásárolni? Ezt mondod?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.12. 16:45:42

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Nem a balliben döntöttek a vasárnapi munkavégzésről, hanem fidesz, te hülye. Nehogy már az emberek az a buta Nyakót hibáztassák, mikor a felelős döntést Viktor hozza. Ezért fizetik.

Punxsutawney Mormota 2016.04.12. 17:36:23

@Kelly és a szexi dög: Te is szétbasztad a TV-székházat és fenyegetted fiatal rendőrök életét?
Ha igen, én is kilövetném a szemedet. Az az idióta fideszbirka rosszkor volt rossz helyen.

Punxsutawney Mormota 2016.04.12. 17:37:25

@Vasárnapi boltnyitás van lúzerek: Ugyan, hagy már! Ez az idióta @Ballib cenzúrázók lidérce 1 nem azért van itt, hogy bármit is megértsen. Nem azért fizetik.

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.04.12. 17:50:54

Nem érdekelt a boltzár meg a boltnyitás se. fontos ügyek alapján választok 2 év múlva.

Gecivagyol 2016.04.12. 17:56:03

A felcsúti törpe cigány geci megbaszhatná az egészet a faszom kiszopjátok

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.12. 18:05:17

@Tiszteltetem Brüsszelet: Mint pl, hogy Lőrinc addigra mennyi közvagyont magánosított? Ez fontos, mert lassan már nemzetgazdasági léptékben nyomja. :-) Az sok nokiásdobozban férne ám el.

Voznyák Pista2 2016.04.12. 18:17:13

Hát nem, cuki ?

A Szocik azért nyomják, hogy a multik vasárnap is csicskáztassák a dolgozóikat.
Ráadásul, megy a mindent bele, holott ennek a meccsnek már vége.

Kimberly Clarck 2016.04.12. 18:38:45

@Bobby Newmark: igen, vicces amikor a toleranciáról pofáztok, de ti nem vagytok toleránsak (kivéve ha buziról és pedofilról van szó)

Editor Bob 2016.04.12. 18:43:31

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Már elkezdődött. Az MSZP hisztizik a 100 %-os illetménypótlék miatt, holott azt az általuk kezdeményezett sikeres népszavazás is eltörölte volna, hiszen ugyanebben a törvényben volt...

Bloggerkém, neked inkább örülnöd kellene, hogy a konzumidióta fejeddel 6 hónappal előbb shoppingolhatsz vasárnaponként, és nem hisztizni.

SAndrás 2016.04.12. 19:46:53

Néhány éve egy német kereskedelmi multinak dolgoztam, 6 órás munkarendben volt annyi a fizetésem, mint ugyanolyan beosztásban máshol, mások 8 órában. Mivel jól pörgött a cég, volt lehetőség túlórázni (és nem volt kötelező!) 50%-os bérpótlékkal. Évente 8-12 szombaton is lehetett menni, arra 100% bérpótlék járt + ingyen (4 féléből választható!) ebédet biztosítottak.
6 év alatt (,amit ott töltöttem) kétszer éjszakai túlóra is volt 200%-os bérpótlékkal.
Mindezt bejelentve, leadózva stb. nyújtották.
Sejtem, hogy egyedi eset, hiszen a fizikai munkára is ajánlással és kihalásos esetben lehetett felvételizni [még a takarítónak is értelmes, kerek, egész mondatokban kell tudni beszélni(!) - jó nagy elvárás, igaz?].
A célom csupán annyi, hogy elmondjam, nem minden multi kizsákmányoló, és megkérdezzem, hogy a hazai jobboldal nyíltan szocialista-e, nacionalista felhangokkal, a hazai szoci nyíltan kizsákmányoló-kapitalista-e, vagy csak mindenki hü-lye, csak én vagyok helikopter?

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.04.12. 20:00:01

@SAndrás: Csehországban nincs semmilyen pluszpénz 7végén, 0%. Éjszakára is vmi +20% van.

panelburzsuj 2016.04.12. 20:00:16

@SAndrás:
Magyargyalázás!

Mindenki helikopter!! :)

Az a német multi Magyarországon volt van, vagy odaki?

Bobby Newmark 2016.04.12. 20:07:37

@Kimberly Clarck: Nem, az a kurva vicces, hogy az nem jut el addig a droid agyatokig, hogy nem mindenki baloldali, aki rühelli a Fideszt.

De nyilván ez már nem fér bele az egybites agyatokba, meg az Orbán segge is kitakarja a képet, aztán nem láttok tisztán.

Takonygerincű megalkuvó köcsögök vagytok mind.

Jolka40 2016.04.12. 20:14:34

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Munkára kényszeríteni senkit nem lehet. Lehet viszont másik munkahelyet keresni, vagy munkanélkülinek lenni.

Burgermeister 2016.04.12. 20:16:09

Könnyen beadták magukat, van ebben vmi csavar csak még nem látjuk!!! De itt lesz nemsoká'.

Jolka40 2016.04.12. 20:16:29

A KDNP pedig nem is párt igazándiból, hanem a Fidesz hangsúlyosabban keresztény tagozata.

csak egy néző 2016.04.12. 20:42:57

@Jolka40:
Rosszul mondod.
A kdnp a fidesz gazdaállat testén élősködő parazita.

buddha 2016.04.12. 21:39:12

Elterelik a figyelmet a foldmutyirol,eltorlik a vasarnapi potlekot es a nep ismet haborog.
Tudatos politika a Fidesz muvekbol

agarik 2016.04.12. 21:39:37

@csak egy néző: Rosszul mondod. A Fidesz és a Kdnp EGY ÉS UGYANAZ, csak mivelakdnp illegális, és köpünk a vallásra, álcázni kell. A fidesz a fedőszervezet.

Amúgy kiigazított választókörzet-határokkal, rendeleti kormányzással (ne feledjük: nem létezik már költségvetése az országnak, a fideszkdnp megszavazta magának azt is), no meg 3 millió külföldi szavazóval ("határon túli magyarok", persze mind kínai akik a fideszkdnp-nekifzettek a papírért) ezek legális eszközökkel eltávolíthatatlanok.
Csakis nyílt lázadás, vagy puccs vethet véget a fideszkdnp-kormányzásnak.

dont be such a jew 2016.04.12. 21:44:59

@agarik: zért én nem sírom vissza a soha még véletlenül sem betartott MSZP költségvetéseket.

Most ahhoz képest h nincs ktgvetés, az EU egyik legfegyelmezettebb ktgvetési politikáját láthattuk az elmúlt6 évben..:)

agarik 2016.04.12. 22:11:47

@dont be such a jew: Fegyelmezett? Mármint mi fegyelmezett egy ÖSSZEROPPANT ÁLLAMHÁZTARTÁSon?

dont be such a jew 2016.04.12. 22:24:09

@csak egy néző: Ez jó hír, ezekért a dolgokért szavazunk a fideszre!

Netuddki. 2016.04.13. 00:19:25

@Kelly és a szexi dög: "Jöjjöj inkább Fletó, aki ha tüntetsz: lövet!?"

Nem balfasz, csak akkor lövet ha felgyújtod a Baló autóját.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.04.13. 05:26:14

@dont be such a jew: Ja. Fegyelmezett. Az EUSTAT meg sír, hogy egy állami bank 600 milliárdos tartozását, amit ugy a Fidesz alatt hozott össze, illene beleszámolni az államadósságba.
Ja és ha beleszámoljuk, akkor nem is volt adósságcsökkenés, miközben a GDP 10 százalékát kitevő manyup elpárolgott.

megtorolom 2016.04.13. 07:15:22

Az a baj, hogy a pártok abszolút hülyére vesznek bennünket. Méghogy minden a mi érdekünkben! A lószart mama! Én elhiszem, hogy sok családnak program a Pláza, viszont szar nekünk, akinek dolgozni kell. Volt idő amikor egyetlen bolt sem nyitott ki vasárnap, és senki nem halt éhen, sőt tudtak menni , mondjuk kirándulni, vagy volt más program. A vasárnapi nyitva tartást a multik lobbizták ki, a haszon növelés érdekében! És nincs mindenütt dupla bér. De jól van, csak örüljetek a másik nyomorának.

Bobby Newmark 2016.04.13. 08:54:53

@megtorolom: Keress más szakmát vagy munkahelyet, ha ez nem tetszik.

A szakács haverom meg 12-14 órázik heti négy nap, teljesen rendszertelen osztásban. Mégsem hallottam soha egy rohadt szóval panaszkodni. Ő felfogta, hogy ez egy ilyen szakma, és jól viseli, sőt, szereti csinálni akkor is ha kemény meló.

Amint látod, az ország háromnegyedének igénye van rá, szóval ne beszélj hülyeségeket, hogy ez a multik bulija. Nem, ez lakossági érdek. Ha nincs hozzá kedved ezt kiszolgálni, mi a faszomnak dolgozol a kiskereskedelemben?

Ennek tetejébe kurvára megkapod a heti két pihenőnapod, miért pont a kibaszott vasárnapon pörögsz? Én meg annak örülnék néha kurvára, hogy amikor ügyet kell intéznem, akkor nem kéne kivennem szabadságot.

Jolka40 2016.04.13. 11:39:51

@csak egy néző: Pontos. Jobb, mint az enyém.
süti beállítások módosítása