Röhögj Viktor, jön a tréfa!

 2016.03.16. 18:07
Jogszerű? Nem jogszerű? Most komolyan ezen kell elmélkedni? A Fidesz által hozott törvények jogkorlátozóak azon választók számára akik változást akarnak a saját életükben, de ez nem tetszik Orbán Viktornak, és meg is tudta azt akadályozni a parlamenti kétharmada segítségével. Választási törvény. Megvan? Népszavazási törvény. Megvan? Trafiktörvény. Megvan? Földtörvény. Megvan? Munka törvény. Megvan? Kell folytatni?

 

Ahhoz meg már nem is kell semmit hozzáfűzni ha a törvények előkészítéséről, vagy megalkotásáról volt szó, azon mikor vett részt szakmai szervezet, vagy akármilyen képviseleti forma az adott területről. Van válasz? Nincs. A kormány minden olyan törvényt elfogadtatott ami a saját hatalmát bebetonozta, de közben az ellene való fellépést a végsőkig korlátozta. Ha kellett módosított rajta gyorsan ha éppen úgy hozta kedve mert szerinte nem volt elég jó a saját érdekének.

A köz pedig minden törvényt elfogadott. Jó, volt némi tiltakozás a munkatörvény ellen, a sztrájktörvény ellen, a választási törvény ellen, a népszavazási törvény ellen, és még sok más ellen de igazán egy sem ért el célt. Sokan csak legyintettek rá, nem érdemes, ezek úgyis azt csinálnak amit akarnak. El kellene már őket zavarni a picsába, de hát ki legyen utánuk a hatalmon, hiszen mindegyik csak lopni akar? Jó, jó ezek nagyon sokat vesznek el a közösből, de a törvény akkor is törvény, és azt be kell tartani, mert mi nem vagyunk olyanok. Milyenek? Olyanok akik azért hoznak egy törvényt hogy ennek segítségével nyugodtan ellophassák a szerzett jogot? A magánynyugdíjt? A munkabér egy részét? A trafikokat? A földeket? A választás tisztaságát? A letelepedési kötény hasznát? A rezsicsökkentés világpiacihoz árhoz nem kötött átverését? A nemzeti bank nyereségét? A családi összefogással megvalósult közbeszerzések hasznát? Hány olyan törvényt lehetne felsorolni ami a Fidesz saját anyagi hasznát segítette elő? Sokat! Túl sokat! De hát ugye a törvény, az törvény, a stadion meg szép, a TAO pénz nem közpénz, az alapítványi pénz meg elveszti közpénz jellegét ha Matolcsy venni akar magának pár értékes ingatlant az adófizetők pénzéből jó drágán a haveroktól.

A legszebb azonban akkor történik, mikor a Fidesz a saját törvényét sem akarja betartani, mert nem fűződik hozzá érdeke. A kopasz izomagyak által megakadályozott népszavazási törvény beadása esetén Orbán Viktor maga ismerte el, hogy a törvény nem jó. Az Ő törvénye, amit azért hozott ne lehessen népszavazni a hatalma ellen a vasárnapi boltzár ügyében. Világosan kimondja a szabály a kezdeményezést mindenki csak saját maga adhatja be, az előre meghatározott időpontban ami a gaz szociknak nem teljesíthető. És akkor mi történik. Rezsinéninek nem kell magának beadni a kezdeményezést, akkor is befogadják tőle. Kirúgtak ezért valakit? Nem! Lett valami következménye annak, hét bizottsági tag hozta az Orbán Viktor által elvárt nyílt törvényszegést, és büntetlenül megúszta? Nem! És ez a Fidesz erejének a lényege. Senkit nem hagy bántódni ha hű a pocakos focihuszárhoz, és még meg is lesz érte jutalmazva.

Az oktatás esetében sem várható el tőle beismerje a hibáját, leváltson bárkit is a következmények miatt. Végül is saját magát kellene elsőnek kirúgnia, hiszen nincs olyan átalakítás, államosítás, közbeszerzési lopás az országban ami ne az ő személyes akarata szerint történne a saját hülye elgondolása alapján. Nem véletlen az oktatás központosítása sem, így akarja minden résztvevőn rajta tartani a kezét, az nehogy lázadni merjen ellene, és a politikája ellen. Az oktatási rendszerben részt vevők minden bajáért ő a felelős, neki köszönhető az ágazat vízfeje, a rengeteg értelmetlen, szükségtelen teher. Ezt nem fogja azonban soha beismerni, és aki a nevét adta az egész szánalmas vergődéshez annak pedig védelmet fog biztosít. Aki pedig ellen akar tenni bármit is az készüljön fel a Fidesz által megszokott minden mocskos húzásra, alázásra, hazugságra, rágalomra.

És akkor mit lehet tenni a sok mocsok miatt amit eddig elkövetett Orbán Viktor? És a vérlázító szembe röhögés miatt ami részéről a szakmájukat jól gyakorolni akarók ellen irányul? Ha Orbán Viktor törvényeit be kell tartani hozzá, akkor semmit. De az egyén szabad, azt nem lehet korlátozni. Azt nem lehet törvénybe foglalni mindig minden körülmények között engedelmes legyen mindenki a hatalomnak, ha az ellenkezik a józan ész szabályaival.Akkor legyen az ember engedetlen. Mert az emberi elme haladó fázisa tiltakozik a visszarendeződés ellen, ha már megtapasztalta annak káros voltát. Az ember erkölcse tiltakozik az olyan nyilvánvaló haszonszerzés ellen ami az ő kárára történik, legyen az akárhány törvény által megengedett. Az ember normális erkölcsi értékét sérti ha hülyének nézik, megalázzák, kinevetik, és ez ellen tiltakozni is fog, ha már nagyon tele van vele a hócipője. Lehetne írni a tökét, de a társadalom kétnemű már ha nem szül éppen unokát Kövér papának. Nem azt kell most nézni egy vezetőnek sem melyik az olyan törvény ami nem szolgálja az elvárt jogot, hanem azt ki hozta, hogy miért, és be lehet-e azt tartani. Nem azt kell nézni egy vezetőnek sem most ebből kinek mennyi a haszna, ki az első benne, ki lesz ebből a hú vazze! Csinálni kell, mert Orbán Viktorral nem lehet tárgyalni, vele nem szabad egyezséget kötni, benne nem lehet megbízni. Orbán Viktort el kell zavarni a hatalom közeléből, független ügyészséggel kivizsgáltatni a vagyonosodását, orvosi bizottsággal az elmeállapotát a többi barommal együtt, és bezárni őt a saját fejébe, ott szabadságharcoljon az ország ellen. Pártot kell keresni amelynek kormánya elfogadja és megvalósítja a szakmai igényt az ország működtetésében, mert az is egy törvény, csak párt lehet a parlamentben, úgy törvényes a hatalom. Ez pedig nem tréfa! BANDITA

 
 

Címkék: tanár Fidesz Orbán Viktor vicc tréfa

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr168487778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása