Bocs főnök ha zavarlak, de kicsit összezavarodtam az elmúlt hetekben. Ez a földvásárlás eléggé kikészített, most nem tudom egy hét alatt hatszáz hektárt vettem neked négyszázmillióért, vagy négyszáz hektárt hatszázmillióért. Na majd elolvasom az újságban, azok a firkászok úgyis mindig a nyomomban vannak. Igyekszem nem adni nekik egy interjút sem hiszen akkor kiderülne mekkora bunkó is vagyok az üzlethez, de a múltkor mégis beszéltem a Hír tévével igaz, később jutott eszembe ők már nem a barátaink. Na mindegy, remélem nem sokan látták mennyi hülyeséget hordtam össze a riportban.

 

Szóval eddig minden rendben van a földekkel, a fél megye már a tied meg Anikóé, itt van minden papír a kft irodájában. Majd egyeztessünk mikor adjam el neked, addig is szépen gyűlik a felvett támogatás a számládon. Majd kell pár közmunkás aki lekaszálja a gazt, de azzal még ráérünk akkor, ha megint a keményen dolgozó kisemberrel akarsz példálózni. Még szerencse, hogy küldtél mellém pár okos embert akik rendben tartják a dolgaid, nekem ez meghaladja a képességeimet. Még mindig nem tudom követni mikor mit nyerek a pályázatokon, és főleg mennyiért, néha csak állok ott hülyén mikor erről kérdeznek. Már annyi cégem, hogy gázszerelő koromban éves szinten örültem volna ennyi megbízásnak csak a száma miatt, de már akkor is utáltam volna megcsinálni azt hiszen sosem szerettem dolgozni. Ezért jó hogy ismerlek, így csak a nevem kell adni a te dolgaidhoz, és még én is szépen keresek rajta. Ja, majd el felejtettem, a papától megvettem a bányát ahogy megbeszéltük, már utaltam is a pénzt. Rendes gyerek vagy te ha a szülőkről így gondoskodsz. Az a néhány milliárd biztos jól jön nekik öreg napjaikra.

Azért qrva nagy szerencsénk van, hogy jókor születtünk jó helyre. Mondjuk nekem csak annyi ebben a szerepem ismerlek téged. Majdnem beszartam a röhögéstől mikor erről a szerencséről kérdeztek, alig tudtam kinyögni a tehetség, és szorgalom szavakat. A kedvedért még a focit is megszerettem, bár ma sem értem miért csak egy ember nyúlhat kézzel a labdához abból a sokból. Tíz, vagy tizenegy játszik is egy csapatban? Viszont szépen lehetKERESNI rajta. Már bejöttek a támogatói pénzek erre az évre, a részedet utaltam a titkos számládra. Nem értem mit háborognak azon hogy ez közpénz, meg adózók rakják össze, hoztál rá egy törvényt hogy nem az, ezzel el is van intézve. Nem? Mit foglalkozik a sok hülye azzal lenne ennek más helye is, Te osztod szét az állam pénzét, neked kell elégedettnek lenni azzal. Kórházak, oktatás meg fizetésemelés. Jó hogy nem már majd a szavazó mondja meg mit szeretne, akkor miért téged választottak meg? Kétszer is. Persze a hülye nem veszi észre csak egyszer kell négyévente megtennie ezt. De hogy a köztes időben miért nem fogja be a pofáját tényleg nem értem? Nem elég neki a sok duma a folyamatos támadásról, meg a szabadságharcról, Gyurcsányról, meg a szocikról? Szopja be és kussoljon. Ott van neki a rezsicsökkentés, egye meg. Erről jut eszembe, a gázbizniszbe is bevehetnél, végül is az a tanult szakmám, és ahogy hallom ma a világpiacon jó olcsón be lehet belőle vásárolni. Miért is kapná olcsóbban a fogyasztó, még sokat használna belőle, és akkor mehetnék újra szerelni, pedig azt nem is tudtam sohasem megcsinálni rendesen. Majd megkapják az olcsó gázt akkor mikor már Te eleget kerestél rajta, meg hátha nekem is jut egy kis szelet belőle.

Na lassan megyek pihenni mert nem kell a boltba mennem, mert most lehet vásárolni vasárnap is hála az istennek. Erről jut eszembe. Vegyek neked még valami céget, vagy földet? Nem tudom minek nekem ez az építőipari, az ásványvizet előállító, a sertéstelepet meg külön utálom mert büdös, és a többiről sem értem mire kell. De ezt Te tudod, csak szólj időben tudjak róla. Még elfelejtem mint legutóbb azt az egymilliárdot ami a másik zsebemben maradt.

Azért elmormolok egy imát amiért ilyen hülye az ország népe. Szép kényelmesen szétlopjuk az állam vagyonát, és mégis újra választanak Téged. Végül is hoztál egy törvényt arról ez a lopás már nem az ha mi csináljuk, de az nem igaz hogy nem látják amit művelünk. Mindegy is, köszönjük meg nekik majd egy újabb adóval a butaságukat, és fogjuk rá ezt is valakire. De az még jobb, hogy a saját hülyéinken kívül a többi is csak okoskodni tud. Na ezzel az ellenzékkel még sokra visszük, ők tartanak bennünket a hatalomban. Annyira hülyék a szavazóik, képtelenek belátni a másik igazát, inkább kinyírják egymást egy kis engedmény helyett addig amíg leváltanak bennünket. Te, ezek csak azt tudják kire nem akarnak szavazni, de azt már nem, ezzel mi nyerünk. Persze jó hogy átírtad a szavazási törvényt, de ezek inkább megdöglenek, de nem állnak oda a józan ésszel is felfogható kisebbik rossz mögé mert csak így bukhatunk meg. Hosszú időre kell berendezkednünk ha ezek így folytatják. BANDITA.

Címkék: föld adó lop ORBÁN VIKTOR Mészáros Lőrinc

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr988167858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.13. 09:59:32

Kedves Feri !
Megírtam a szokásos napi Orbánozós cikkemet, hogy te lophass, ezek helyett a tetvek helyett, mert akkor nekem is több jut majd.
Sajnos az olvasók le se szarnak, de kitartó munkával remélem 2026-ban már újra verethedet majd beazonosíthatatlan karhatalmistákkal ezeket a gennygóc jobboldaliakat.
A szokásos helyre utald a szervilis seggnyalásomért az összeget.

Kösz,
Bandita

Netuddki. 2015.12.13. 10:31:13

@Ballib Cenzúra: Hogy nem sül le a pofádról a bőr...

dr kíváncsivagyok 2015.12.13. 11:02:14

Egy kérdés forog a fejemben:
Vajon lesz- e felelosségrevonás ????

willcox 2015.12.13. 12:34:11

Nagyon jó írás, de a leírtak igazsága ellenére még hatalmas fölénnyel nyerné a Fidesz a választásokat. Orbán nagyon jól mondta, félázsiai nép a magyar, kellő gátlástalansággal hülyére lophatják magukat, míg a birka nép tapsol nekik. Elképesztő!

zaccc 2015.12.13. 13:38:02

@willcox: Na ott a pont! A többi csak duma.

wolves84lb 2015.12.13. 13:38:33

Kedves Viktor!

Ma is megpróbáltalak megvédeni a rohadék ballibáktól, de már annyira lejárattam magam, hogy le sem szarnak.

Azért ma is leszophatlak, bőnyállal? Vagy ha téged nem is, szíjjártópetit azért igen?

Kösz,
Ballib Cenzúra

zaccc 2015.12.13. 13:39:21

@Ballib Cenzúra: Szimplán egy gyökér, náci-geci vagy, igazi barom fajmagyar.

Szelid sunmalac 2015.12.13. 14:37:37

@Ballib Cenzúra: Konyorgom mondd, hogy gyamsag alatt allsz es nem szavazhatsz, nem vezethetsz autot stb.

bukszindeksz 2015.12.13. 16:39:11

Ez a levél nem lehet igazi, Lőrinc nem tud ilyen kerek mondatokat fogalmazni...

Virányi András (BANDITA) 2015.12.13. 17:20:31

@Ballib Cenzúra: Pár dolgot kihagytál, ezért, és csak neked adok még méni segítséget. Nem csak Feri fizet, fizet a Tóbi, a Soros, az unió, és a menekültek is szépen tejelnek, Bajnai meg tőlem veszi a libát. Sajnos az olvasóim tényleg kevesen, vannak a közmédiához képest viszont sokan, azok persze név szerint ismerik a nézőiket.De annak örülök neked most ment az olvasás, csak a megértéssel volt bajod. Nem baj, Orbán mellett nem kell gondolkodnod, elég ha naponta egyszer eszed a szavait. Mit írjak még neked épp azon gondolkodom, de félek a nagy mennyiség ártalmas neked, a kicsivel meg nem tud mit kezdeni a férjed. Barátsággal. BANDITA.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.12.13. 18:25:04

Egy láthatóan illuminált férfi ül a bolt lépcsőjén, akitől egy jó szándékú járókelő kérdi, segíthet-e. Erre az ember:
- Nem emlékszem, mit mondtak otthon. Csaba, hozz egy szál gyulait, vagy Gyula, hozz egy szál csabait.
- Ne aggódjon, ezt könnyen megoldjuk. Hogy hívják?
- Lőrinc.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.13. 20:25:09

@Virányi András (BANDITA):

FIgyu már..
Nem én járok milliárdos MSZP-s képviselőkkel éhségmenetre, hanem te.

Virányi András (BANDITA) 2015.12.14. 06:32:57

@Ballib Cenzúra: Ha az Éhségmenetből ennyi maradt meg benned, biztos nem jár a gyereked reggel kaja nélkül suliba. Neked nem volt hasonló sorsod, de te inkább az iskola helyett mással törődtél. Jól megy a trafikod, vagy elég a föld amit kaptál? BANDITA.
süti beállítások módosítása