Százmilliárd forint. Azért ekkora mennyiségű pénzt még Orbán Viktornak is kihívás lenne ellopni egy évben a saját lábon álláshoz, viszont ennyit könnyelműen el tud égetni szinte teljesen felesleges dolgokra a maga érdekében ha már nála van a hatalom. Végül is ez közpénz, az adófizetők rakják össze az állam működésére, így ebben benne van az oktatás, az egészségügy, a nyugdíj, a szociális kiadások, az bürokrácia, és megannyi összetevő ami egy normális ország élhetőségéhez kell. De tündérországban ez is mint annyi minden másként működik.

Kap a köztévé a következő évben is 77 milliárdot, csak mert olyan jól teljesít. Nézni ugyan kevesen nézik, de kormányközeli kifizetőhelyként, hírhamisító műhelyként kiválóan működik. Minden évben sikeresen alulmúlja előző évi teljesítményét, de mivel Orbán Viktor saját médiát akart magának ahol naponta fényesre nyalják a hátsóját, hát nem sajnálja tőlük az adófizetők pénzét. Jut belőle bőségesen azon médiakutyáknak, akik a szakmai tapasztalatukat és felkészültségüket az Orbán Viktorhoz való hűségükkel helyettesítik. Végül is ott ennyi elég az érvényesüléshez, és jól meg is lehet élni belőle. A hitelességre, vagy olyan dolgokra mint független média látszata sem kell ügyelni, elég a kormány tevékenységét naponta fényezni, azt kedvező színben feltüntetve megmagyarázni.

Rogán Antal kap egy minisztériumot. Ettől biztos még jobban fog bővülni a lakása, ő maga meg aztán kedvére gyurcsányozhat. Hol van már az olcsó állam ígérete, hol van már a plebejus kormányzás. Rongyrázás, urizálás, a közpénz ész nélküli költése a cél. Mert már ezt is meg lehet tenni manapság a hatalmat birtoklóknak minden következmény nélkül. Rogán Antal kiváló választás ha szemrebbenés nélkül kell majd előadni Orbán Viktor napi kormányzást helyettesítő ötletelésének a magyarázatát. Tóni nagy tapasztalatokkal rendelkezik az politikai hatalom készpénzre váltása során keletkező nyilvánvaló tények eltussolásában. Neki is sikerült a fél belvárost úgy eladnia a maga hasznára, egy haja szála sem görbült meg közben. Na jó, az ügyészség vezetője mindig kisegítette a vádak elejtésével, de Tóni is tudta közben boci szemekkel az ártatlanságát hangoztatni. Na meg felháborodni az őt ért vádak miatt, mert ő mindent törvényesen csinált. Most ezt a képességét kell majd a Fidesz, és Orbán Viktor meggazdagodásának a magyarázatára felhasználnia minisztériumi keretek között. Ezt fogják propagandának hívni. Habnak ott lesz ezen a tortán az állam önfényezésre félrerakott huszonvalahány milliárdjának az elosztása, amit a médiában kell majd elkölteni. Tóni biztos nem fog rosszul járni, és szép haszna is lesz belőle.

Jó dolog ma az államnak dolgozni, főleg a jól fizető állasokban. Most már minden hűséges ember megkapta a jussát a kormányzásnak nevezett rabló hadjáratban. Éppen az elmúlt hetekben emelték az állami vezetők fizetését közel a duplájára, mert már az ország jól teljesít. Annyi államtitkár, és helyettes államtitkár van már a minisztériumokban, hogy külön felelőse van a kinevezésüknek. Biztosok, tanácsadók segítik Orbán Viktor munkáját, és vesznek fel milliós fizetéseket ezért. Ők is többen vannak mint kellene, de a hűséget jutalmazni kell, senkit sem szabad az árok szélén hagyni jóléti megélhetés nélkül. Ezen személyek javadalmazása is a közpénzből történik, ami adó és járulék formájában csorog be a költségvetésbe. Biztos nem lenne rá máshol szükség, és ezek az emberek még ráadásul meg is érdemlik az ilyen fajta megbecsülést a szakmai munkájuknak köszönhetően.

Az ország közben szép lassan elsüllyed a korrupcióban. A dolgozók nehezen találnak munkát itthon, vagy ha igen, akkor megalázó a keményen dolgozó kisember bére. Az államapparátus alsó részein helyet foglaló munkavállaló körülményei siralmasak, munkájáért kapott fizetés nevetséges. Ígéretek persze mindig vannak a javulásra, de valahogy az mindig elmarad a várakozásoktól és az ember úgy érzi a végén ismét csak át lett verve. Vannak már életpályamodellek több területen ami az állam szerint nagyon jó dolog, de a benne levők szerint megint csak átverték őket. És akkor még nem beszélt senki eleget a közmunka kilátástalanságáról. A kormány többet költ a maga reklámozására, mint például a felsőoktatásra, vagy a szociális kiadásokra. De számára ez a fontos, és ebből tud magának lopni sikert, készpénzt, önigazolást.

Viszont szépek a stadionok. Kevesen járnak oda, így nem nagyon romlik az állaguk. A Fidesz vezetők is jól megélnek. Sokat lopnak, de legalább maguk teremtette jó körülmények között pihenik ki az ezzel járó fáradalmakat. Saját lábon áll a család, a haverok is kapnak földet, de már nem bérbe. Szép villákat vásárolnak családi összefogással, külföldi luxus hotelekben töltenek el éjszakákat kurvákkal, új élettársakkal. Utazni is szeretnek. Hárman ülnek harminchat helyen az első osztályon, mert ők szerények. Nem üzletelnek törvénytelenül a letelepedési kötvényekkel, nekik lehet off-shore számlájuk, megszavazta a parlament. De ez csak a jó lét csúcsa. Aki közel van a hatalomhoz nem baj ha tehetségtelen, vagy nem ért semmihez, egyenes útja van az érvényesüléshez, csak ismernie kell a megfelelő ember számlaszámat. Jól teljesít az állam keveseknek, sokak meg mehetnek külföldre dolgozni, vagy akár itthon is lassan éhen fagyhat. BANDITA.

Címkék: miniszter köztévé orbán. Kormány Rogán

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr837887234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása