Orbán háborúja.

 2015.09.11. 20:36

Már szinte a közpénz menetrend szerinti lopásáról is elfelejtkezett, annyira harcolni van kedve. Na jó, azért csurgat a családi saját lábon állás megsegítésére is az adóforintokból, de igazán sokat most a menekültek ellen költ el az állam pénzéből értelmetlenül. Plakát, kerítés, konzultáció. És ezzel vége is. Ezek mind csak a háború előkészítését szolgálják, az igazi tombolás majd csak akkor következik be Orbán Viktor számára, mikor kedvére játszhatja a menekültektől való megvédés hős lovagjának a szerepét a nagyvilág előtt.

Egyre hidegebb van a határ mellett és az országban, és egyre jobban látszik mennyire nem akarja segíteni a menekültek helyzetét Orbán Viktor, na és a kormánya. Eddig sem sokat tett a helyzet megoldásárért, inkább azon volt minél súlyosabb legyen a probléma. Már az első perctől kivonta magát a menekültek ellátásából, számukra a jelentékeny rendőri és katonai erő odavezénylésénél nem is nagyon tett többet. De ezeket a szerencsétlen rendfenntartókat is képes volt magára hagyni, oldják meg amit Orbán Viktor kifőzött, mert még Pintér Sándor is nyaralni van.

Civilek, önkéntesek vették át az állam munkáját, és végezték el annak nagy részét. Orbán Viktor közben viszont nagyon jól érezte magát, és ha a menekült éppen a közmédiát hallgatta gyaloglás közben, értesülhetett róla, Orbán Viktor azt üzeni ne jöjjenek tovább. Álljanak meg ott ahol vannak, vagy forduljanak vissza, mert tündérországban nem szívesen látják őket. Kizárólag akkor lenne rájuk szükség, és csak akkor lennének fontosak Orbán Viktor számára ha befogadásukkal, és segítésükkel a továbbhaladásban, ha ezzel kívánná megállítani zuhanó népszerűségét. De Orbán Viktor nem szereti a barátokat, egy régi már le is gecizte. Neki ellenségek kellenek akik ellen lehet harcolni, és akik nem is tehetnek róla, hogy ellenségekké lettek. Akkor csak még édesebb lesz a harc íze, ha az ellenségnek kikiáltott még védekezni is alig tud közben.

Eddig csak azzal a belső ellenséggel volt dolga Orbán Viktornak akiket éppen kiszemelt magának az aktuális leszámoláshoz, és a felelősség áthárításához. Rendvédelmisek járadéka, rokkantak csalóvá kikiáltása, munkanélküli megalázó közmunkája, minimálbéres megadóztatása. Tanárok és diákok lebutítása, Gyurcsány-Bajnai örök alázása, a baloldal haza árulózása, a demokrácia illiberalizmusa. A multik, és bankok nem megszorítása, a vasárnapi boltbezárás, a devizahitel forintosítása magas árfolyamon. A rezsicsökkentés hazugsága, az államadósság növekedése, a trafikok, a földek, a nemzeti bank költekezése. Csata, csata után bukott el, az emberek közül sokan rájöttek Orbán Viktor hazudik nekik, lop tőlük, és nem érdekli más, csak a hatalom megtartása. Éppen kapóra jött Orbán Viktornak a menekültek szerencsétlensége.

Mindent lesöpörhetett az asztalról Orbán Viktor ami belső probléma volt, ez éppen nagyon kapóra jött neki, és arra is rájött most a nemzetközi porondon is alakíthat egy nagyot a határ védelmezőjenként. Most erre figyel mindenki, mivel valóban nagy a baj, és Orbán Viktor még nagyobbá akarja tenni. Lezárni, elzárni, várakoztatni, számára minimális ellátást adni hátha fellázad. És ha ez bekövetkezik máris lehet azt mondani, na pont ettől akartam megvédeni kedves népemet, mert én ezt előre láttam. Arról persze mélyen kussol Orbán Viktor ennek a kialakításában maga is részt vett.

Egyszerű elme számára érthetetlen a tökölődés amit az állam nem végez el. Nem készül fel az állam menekültek nagy száma miatti feladatokra, nincs a menekült számára tájékoztatás, nincs a számukra étel, víz, nincs szolgálat, ami elvégezné a munkát. Csak sok rendőr, és katona próbálja megoldani a kialakult helyzetet, az életpályamodell átverésével a nyakukban. Ők nem azért vannak amire Orbán Viktor most használja fel őket, és lehet nem is akarnak benne részt venni a jelen körülmények között mikor egyszerre orvosok, tolmácsok, őrök, ételosztók, sofőrök, kísérők. És még ebben is magukat kell megszervezni.

Orbán Viktor azonban jól el van a kialakult helyzettel. Már az ország is két részre szakadt a menekültek miatt, mintha már nem lenne más probléma ezen kívül a határokon belül. Ami meg a még nagyobb baj, egyre többen Orbán Viktorban látják a megoldást, mivel képtelenek észrevenni, a problémát éppen ő okozta. A menekült meg akaratán kívül segít Orbán Viktornak, és nem is sejti, szerencsétlenségéből valaki politikai hasznot kovácsol. Pont ez elől kelt útra, és nem is sejti a szögesdrótnál pont ebbe fut bele. Majd ha börtönbe zárják, vagy még rosszabb körülmények közé kényszerítik mint amiben most van, és fel meri emelni ez ellen a hangját, Orbán Viktor szabadságharca egyből le fog rá csapni. Meg fogja mutatni ez a harc a menekült milyen ember, mikor semmit nem kap a nemzeti államtól, és még ez nem is tetszik neki. Fogalma sem lehet a menekültnek mi lenne a dolga, mit kellene tennie, mi vár rá, és meddig, egyszerűen a jog fegyverével kényszerítik egy hatalmi játszma eszközének a játékszerévé. Egyszerűbb lenne számára elmagyarázni a sorsát a határ átlépése után, de az nem szolgálja Orbán Viktor érdekeit. Minden eszköz adott lenne pedig Orbán Viktor számára emberként viselkedjen a szerencsétlen sorsokkal, de szándékosan nem él vele. Háborúzni akar a hatalmáért, és ebben felhasznál mindenkit. BANDITA.

Címkék: háború menekült hatalom Orbán

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr147780986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ördöngös pepecselés 2015.09.12. 12:48:21

Sok ezredik libsi ájvékolás. Nyald akkor a Gyurcsány, a Brüsszeliek meg a migránsok seggit!!!

tralalala 2015.09.12. 13:11:50

@ördöngös pepecselés: +1

@poszt:
uncsi, uncsiiii. Több mint 500 posztot írtál, kivétel nélkül mindegyik arról szól, hogy jajafidesz jajazorbán. Nem vagy te egy kicsit beteg?

2015.09.12. 13:40:44

"Orbán Viktor azonban jól el van a kialakult helyzettel. Már az ország is két részre szakadt a menekültek miatt, mintha már nem lenne más probléma ezen kívül a határokon belül."

Ugye megvan az a vicc, amikor az egér és az elefánt megy át a hídon, és az egér megszólal, hogy milyen jól dübörgünk?

A menekültügy kapcsán egyedül maradtatok a véleményetekkel. Hiába nyomja a sajtó szisztematikusan az olyanokat, hogy "az emberek segítettek", "az emberek ujjongtak", "az emberek... ", a többségnek kurvára nem az a véleménye, mint nektek.

Németországban több, mint 100 befogadóállomást gyújtottak már fel, az érintett tartományok pedig kezdenek tiltakozni a menekültek nagy száma miatt.

A bajor miniszterelnök Orbánnal keresne megoldást menekültügyben
index.hu/kulfold/2015/09/11/a_bajor_miniszterelnok_orbannal_keresne_megoldast_menekultugyben/

"Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke élesen bírálta Angela Merkel kancellárt a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése miatt a Der Spiegel című német hírmagazin szombati számában megjelenő interjúban.

Seehofer szerint a Magyarországról indult menedékkérők beengedése Németországba „hiba volt, amely még sokáig foglalkoztat majd bennünket". „Nem látom, hogy miként lehetne a dugót visszanyomni a palackba" – tette hozzá."

Amikor náluk is megjelenik a horda, akkor már nem annyira széplelket, mint amikor több 100 km távolságból kellett oktatni minket emberségből, befogadásból, meg emberei jogokból...

Tourist From An Other Space 2015.09.12. 14:00:41

@A demokrácia leszakadó függönye: Na, pontosan ezért, az Orbán egy csírageci, mert tudta pontosan, hogy sokan jönnek és még sem tett előzetes semmit! Pontosabban, csak a haverokat tömte akibaszott plakátjaival, de érdemi munkát semmit nem csinalt. Készült volna fel a csürhe kezelésére inkább

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.12. 14:01:10

A rohadék Orbán már megint nem ad havi egymilliós segélyt az illegális bevándorlóknak??? Ez felháborító.

Netuddki. 2015.09.12. 15:47:49

Az orbán csak a kerékkötéshez ért. Ezt tette ellenzékben, most meg ugyanezt teszi az EU-val is. Lételeme a zavarkeltés és a terelés, ehhez ért a lopáson kívül, máshoz nem. Egy tolvaj bűnöző.
Még nagyon meg fogja miatta szívatni Magyarországot, a magyar embereket az EU. De akkor talán észhez tér majd itt a zállampolgár. Vagy nem.

MACISAJT 2015.09.12. 17:12:53

És akkor lássuk mi az amit pl. hiába is kerestünk volna a ballibák "független"(muhaha) sajtójában:

Kertész Imre szerint Európa elpusztítja magát
2015. szeptember 7., hétfő 7:12 InfoRádió / MTI

Európa gyerekes és öngyilkos liberalizmusáról ír Kertész Imre A végső kocsma című könyvében, amelyből a svéd Friatider című lap idézett vasárnap - írta a Magyar Idők hétfői számában.

A lap beszámolója szerint az irodalmi Nobel-díjas író könyvében éles hangon bírálja a kontinens gyakorlatát, amely az európai kultúrát muszlim kultúrával akarja helyettesíteni, és hagyja, hogy lakosságát a harmadik világ országaiból történő tömeges bevándorlás kicserélje.

"Európa, gyerekes és öngyilkos liberalizmusa miatt, hamarosan aláhanyatlik. Európa alkotta meg Hitlert, és Hitler után a kontinensnek nincsenek érvei: a kapuit szélesre tárja az iszlám előtt, nem mernek többé beszélni fajról és vallásról, miközben az iszlám csak az idegen fajokkal és vallásokkal szembeni gyűlölet nyelvét ismeri" - írja Kertész Imre könyvében, amelyet idézett a Magyar Idők.

A lap szerint az író úgy folytatta: "Beszélnék arról, hogy a muzulmánok elárasztják, megszállják és elpusztítják Európát, és hogy az európaiak hogyan viszonyulnak mindehhez, az öngyilkos liberalizmussal és a buta demokráciával. (...) Mindig ugyanúgy végződik: a civilizáció eléri az érettség bizonyos fokát, ahol már nemcsak hogy nem képes megvédeni önmagát, hanem látszólag érthetetlen módon a saját ellenségét imádja".
--

Itt a vég, eftársak.

DFK 2015.09.12. 17:51:22

Hát ballibek, végetek van, mint a botnak. Jó ha 5 % lesz nektek.
Tudjátok, hogy járt Hegedűs hadnagy az egri várban. Árulók vagytok.

patkányarcúáginéni 2015.09.12. 18:24:00

Te barom libsi, mit műveltél megint?!

2015.09.12. 18:39:05

@Tourist From An Other Space: Nem egészen arra válaszoltál, ami a hozzászólásom témája volt, de nem érdekes...

"Na, pontosan ezért, az Orbán egy csírageci, mert tudta pontosan, hogy sokan jönnek és még sem tett előzetes semmit!"
Lool:D Hol voltál idén januárban? A lakatlan szigeteken, ahol se TV, se internet?

Orbán már januárban jelezte, hogy a "gazdasági bevándorlás" káros. Persze akkor ti lehurrogtátok, hogy menjen már ilyen hülyeséggel, csak politikai hiszti az egész. Nincsenek is bevándorlók! És ezt a KORÁBBI ÉVEK adataival próbáltátok alátámasztani. És az sincs meg, hogy januárban
kicsapta a bizit Európában Orbán bevándorlózása, amivel már megint lejáratta az országot?

Na várj, segítek:

Orbán szerint a bevándorlás rossz, igaz, hogy mi még nem nagyon találkoztunk vele
444.hu/2015/01/11/orban-egyre-jobban-hergeli-bele-magat-a-bevandorlasellenes-retorikaba/

"Orbán szavainak értelmezését az némileg megnehezíti, hogy nem nagyon tűnik úgy, mintha gazdasági okokból Magyarországra érkező bevándorlók óriási tömegével kéne megküzdenie az országnak."

Lovas rendőrök és taxisok vadásznak az albánokra Röszkén
szeka.blog.hu/2015/02/26/lovas_rendorok_es_taxisok_vadasznak_az_albanokra_roszken

"Sokaknak jó üzlet az Európai Unió határát védeni. A politika hisztériát tud kelteni menekültáradatot vizionálva, az embercsempészek zsíros fizetség ellenében vezetik át a határon a szerencsétlen menekülteket, ideát pedig taxisok, vasutasok, valutaváltók húzzák le a megspórolt pénzükkel útnak induló koszovóiakat. "

Bevándorló-probléma, nálunk? Na ne röhögtessenek!
privatbankar.hu/karrier/bevandorlo-problema-nalunk-na-ne-rohogtessenek-276627

"Magyarországnak van az egyik legkisebb esélye Európában arra, hogy a bevándorlással problémái legyenek."

cink.hu/sajnos-gyorsan-eszrevettek-orban-bevandorlogyulolo-nyil-1678928796

"Nemcsak nekem szúrt szemet, hogy a párizsi szolidaritási menet résztvevőjeként szélsőjobbos hangulatú nyilatkozatot adott, és kőkeményen kiállt a gazdasági bevándorlás ellen."

Viktor már félrebeszél!
www.60lap.hu/2015/01/13/viktor-mar-felrebeszel/

"Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Párizsban azt mondta, a gazdasági bevándorlás rossz, azt meg kell állítani, a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani.

Hozzátette:

“nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani”

Van egy rossz hírem Viktor. Ha ezt komolyan gondolod, az ország összeomlik, mint a kártyavár.
Azokat elüldözted, akik itt születtek és itt szerettek volna élni, mert élhetetlenné tetted az országot"

Pipas 2015.09.12. 18:41:12

@bértrollbosszantó_kovi1970: "Még nagyon meg fogja miatta szívatni Magyarországot, a magyar embereket az EU."

Ó, akkor az Eu magyarországot támadja nem a zorbán politikáját? Akkor miért mondogatjátok évek óta, hogy az eu nem Magyarország, csak az orbán politikáját támadja minden lehetséges eszközzel?

Nem kéne megvédeni magunkat vagy valami? Csak úgy mondom, ha tudod hogy értem...

2015.09.12. 18:48:41

Mi már nem sokáig bírjuk, ezért tennünk kell valamit. De Magyarország továbbra is fogadjon be, biztosítson jó körülményeket, és ne toloncoljon vissza senkit.
Szép...

index.hu/belfold/2015/08/31/menekultek_bevandorlok_krizis_percrol_percre/nemetorszag_olyan_helyzetbe_kerult_amelyben_mar_hatarokba_utkozunk/

"Sigmar Gabriel német alkancellár szerint Orbán Viktornak kötelessége betartania az európai jogot, és menedéket kell nyújtania a politikai menekülteknek. Gabriel szerint a magyar kormányfő nem engedheti meg, hogy a menekülteket annyira rossz viszonyok között tartsák és visszatoloncolják őket."

[...]

"A menekültek hatalmas tömegének Németországba történő beáramlásával kapcsolatban a szociáldemokrata politikus gyors európai megoldást szorgalmazott.

Németország olyan helyzetbe került, amelyben már határokba ütközünk
"

2015.09.12. 18:55:09

Nocsak, nocsak... Máshol is orbanizálódik a helyzet?

index.hu/kulfold/2015/09/12/dania_az_uj_magyarorszag/

"Dánia egy ideje már mindent megtesz azért, hogy ne legyen kívánatos célpont a menekültek számára. A szíriai menekültek áradatát azzal akarták csökkenteni, hogy bevezettek egy új, rövidebb ideig érvényes tartózkodási engedélyt, amelyet olyan menekülteknek adnak, akik ugyan polgárháború elől menekülnek, de őket személy szerint nem üldözték. Ezen kívül megváltoztatták, bonyolultabbá tették a családegyesítés folyamatát, és közel a felére csökkentették az újonnan érkező menekülteknek járó juttatásokat is."

Nem jutok szóhoz...

"Ezekről a szigorításokról arab nyelvű hirdetéseket jelentettek meg, hogy a hírük eljusson a célcsoporthoz is."

Aha, tehát gyűlöletkampánnyal hergelnek...

"Az utóbbi hónapok kifejezetten menekültellenes retorikája és intézkedései miatt azonban a menekültek között gyorsan terjed az a hír, hogy Dániában nem látják őket szívesen, így eggyel több okuk van tovább állni Svédországba."

Ohh...

"Ez persze azzal jár, amit Magyarországon jóval nagyobb léptékben de hetek óta tapasztaltatunk: a regisztráció elől menekülő migránsok vonattal, gyalog vagy embercsempészekkel szeretnének minél előbb Svédországba jutni. Erre a jobboldali populista dán kormány meglehetősen hasonlóan reagált, mint a magyar. Először szerdán leállították a Németországból érkező vonatokat, mert a beérkező menekültek nem voltak hajlandóak ujjlenyomatot adni. Százötven menekültet, akik a Koppenhágát Malmővel összekötő hídon mentek volna át, visszafordítottak, majd azokat, akik nem regisztráltak és nem kértek menedékjogot, elkezdték visszatoloncolni Németországba és két évre kitiltották őket Dániából."

Szégyen és gyalázat. Mit fog szólni Európa?

"“Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kötelezettségeinket, és nem engedhetjük át csak úgy a menekülteket Svédországba, mert akkor azt csinálnánk, amit jelenleg sok más európai ország, és ami miatt az európai menedékjogi rendszer hatalmas nyomás alá került” – mondta Lars Lokke Rasmussen miniszterelnök, aki egyébként korábban felajánlotta, hogy Dánia 100 menekültet befogadna Németországból a rendkívüli helyzetre tekintettel."

Aha... Hát oké... 100 menekültet igazából mi a befogadhatnánk... :)

Kalmár 2015.09.12. 19:18:11

Hogy te mennyit hazudsz??

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.12. 19:18:44

@tralalala: miért miről írjon? Magyarország legégetőbb problémája a lopósfidesz, és a pszichopata törpediktátor geci.

Na meg az olyan kádárista kommerek mint ti, akik újra és újra visszahozzák a komcsikat vagy a maszopra, vagy a fideszre szavazva, és csápolnak nekik. Aztán sírtok miután felvettétek a hiteleket, hogy mentsen meg a zállam, persze az én pénzemből.

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.12. 19:19:44

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: de bevándorló. Sajnos nem illegális, viszont egy tolvaj mutyista.

tralalala 2015.09.12. 19:50:55

@fidesz maszop dk egykutya: fú öregem, neked becsípődött valami, de keményen... félelmetes, hogy még mindig megy az arbánpatásfújfúj, és igen, teljesen normális, hogy valaki naponta ír egy orbánellenes posztot két év óta minden nap :D

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.12. 20:02:53

@tralalala: miért ne menne? orbán egy darab szar. Ő és a csürhéje óriási károkat okoz az országnak, nagyobbakat mint fletóék, pedig azt nem hittem hogy túl lehet szárnyalni, de hát a komcsik mindig rálicitálnak egymásra országrontásban.

Milyen naponta? nézz már meg pár poszt dátumot "elvtárs".
1 hónap alatt 7 poszt. Ez hol minden nap?

Tudományos libsizmus 2015.09.12. 20:27:20

A muzulmánokkal együtt a libsiknek is menniük kell innen. Hazaárulásért ez a legkevesebb.

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.12. 20:29:32

@Tudományos libsizmus: akkor mehetnétek ti is velük. Hazaárulásért ez a legkevesebb.

Tudományos libsizmus 2015.09.12. 20:39:00

Emlékeztek még, libsibolsik? Addig feszítitek megint a húrt, amíg ez lesz belőle ismét:
www.youtube.com/watch?v=pNgrfUAY8FA&feature=youtu.be&t=1480

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.12. 20:47:21

@Tudományos libsizmus: nekem nem volt ávós nagyapám, mivel nagyapám gyűlölte a komcsikat, szerintem összekevered a saját, és az elvtársaid nagyapáival.
Elvégre a ti pártjaitok állnak szinte kizárólag mszmp, kisz tagokból, akik közül jópár ügynök is volt, és ti vagytok azok akik anno kezet csókoltatok a kádár vezéreteknek.

gepnarancs.hu/2011/11/amikor-a-komcsik-komcsiznak/

Nem tudom mit erőlködsz, úgy is tudja mindenki hogy komcsik vagytok, akárhogy "nemzethyeskedtek" vagy éppen demokratáskodtok :)

maxval bircaman meghízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.12. 20:53:37

@Tudományos libsizmus: Mondja ezt egy volt KISZ titkár. Micsoda egy aljadék vagy te!

Tudományos libsizmus 2015.09.12. 21:02:26

@fidesz maszop dk egykutya:
Ez már nem oké, haver. Mi most megint nácik vagyunk. Nem jársz ideológia továbbképzésre? Nehogy bajod legyen belőle, csak szólok.

Tudományos Iibsizmus 2015.09.12. 21:18:38

@maxval bircaman meghízott szerkesztő: Apám nem volt ávós. A BM III/III-as főcsoportjában volt. Az nem az.

Tudományos Iibsizmus 2015.09.12. 21:20:03

@maxval bircaman meghízott szerkesztő: És ha KISZ titkár voltam? Akkor mi van? Akkor így lehetett csak előre jutni.

grafoguru 2015.09.12. 21:27:26

Ujjjujjjujj de sz@r lesz a felébredés a Cipolla álomból...
Nagyon hülyén fogtok nézegetni, mikor tényleg elkezd majd direktben fájni.
Igaz, ti legalább addig álmodtok...
Békésen libsiztek, bolsiztok egy kicsit (nyilván nem nézitek meg az Értelmező Szótárt, hogy mit jelentenek ezek a szavak, talán felesleges is, hiszen szövegértelmezés ugyebár...) szoptok - nem 200 grammot -, hanem hogy kilopnak alólatok mindent, pénzt, jogokat, esélyeket, tudást, tájékozottságot és sok minden mást is, de hát a békés, puha álom, az "enyhet adó"...
(Ja, ez egy zsidótól idézet, nem gondolnám, hogy tudnátok kitől... - nem is érdekes)
Persze mindannyian ezt érdemeljük...
Fogalmatlanok vagytok - sajnállak titeket.
Mint ahogy ti meg utáltok engem, mert olyanokat írok, amiket nem igazán értetek, de érzitek, hogy ez biztos valami fújjj...

Tudományos Iibsizmus 2015.09.12. 21:29:52

@grafoguru: Nem egészen értem, de valami libsizmusnak tűnik. :-((

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.12. 21:34:35

Fideszes vagyok, csak ballibezni tudok salalalala...

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.12. 21:57:33

@Tudományos libsizmus: a náciknak van gerincük. Nektek nincs, ti csak hulladék kommerek vagytak.

Tudományos libsizmus 2015.09.12. 21:59:15

@fidesz maszop dk egykutya:
Tehát a náciknak van gerincük. A hozzájárulásodat szeretném kérni, hogy ezt megírjam a rabbidnak.

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.12. 22:10:45

@Tudományos libsizmus: megírhatod, csak a címzettet nehéz lesz megtalálni, sőt lehetetlen :D Bár az ügynök elvtársaid biztos találnának valakit, abban mindig jók voltak. Csak nehogy zoltai elvtársatokat találják meg, mert az kínos lenne :) 444.hu/2014/09/09/ismerkedjenek-meg-zoltai-gusztavval-lazar-janos-uj-tanacsadojaval/

Vagy ez nem rabbi?

Tudományos libsizmus 2015.09.12. 22:45:25

@fidesz maszop dk egykutya:
Nem kell a rizsa. Ismerem a rabbidat. Csak szólnék neki, nézzen rád, el ne tévelyedj.

Különben ahogy itt komcsizol, fogadjunk, hogy valamelyik másik blogon meg a Ságvárit véded. Így szoktátok.

Tiborpapa 2015.09.12. 23:02:59

Úgy látom, sok ember él Magyarországon, akire már nagyon ráférne egy dugás.

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.12. 23:34:33

@Tudományos libsizmus: Ismered? A nevét tudod? Most már engem is érdekel :)

Mondom, hogy én nem vagyok olyan mint ti, nem változtatom percenként a véleményemet, mert a vezér azt mondta :)
Fogadjunk hogy nem védem sehol ezt a ságvárit, aki neked láthatóan nagyon beakadt, pedig kb egy senki volt. Kurvakönnyű egyébként kideríteni, mert a profilnál látszódnak a hozzászólások.

dukeekud 2015.09.13. 00:39:41

Balibaknak lejart az idejuk, most meg vinyoghattak egyet utoljara.
Igazan csak most vilaglot ki, milyen sotet elmebeteg ideologia is ez. Ezek kepesek lettek Magyarorszagot vagy egesz Europat odadobni az araboknak. Mostantol a liberalizmust, es a jelkepeit, ugyan ugy TILTANI kellenne, mint a tobbi tomeggyilkos ideologiat.

midnight coder 2015.09.13. 06:42:07

"Már az ország is két részre szakadt a menekültek miatt, mintha már nem lenne más probléma ezen kívül a határokon belül."

Nem szakadt két részre. Illetve, ha azt nézzük, van pár száz hülye aki szembemegy a józan ésszel, és van az ország. Ha így nézed, ketté van szakítva, de ilyen alapon mindig szét van szakítva amíg van legalább egy ember akinek más a véleménye mint mindenki másnak.

Jelenleg pedig épp ez a legnagyobb probléma itt is, és Európában is. Kb. arról szól, hogy 15-20 év múlva a nyugati szomszédunk a mostani fejlett EU lesz-e, vagy egy anarchiába süllyedt ország ahol iszlamisták irtják a lakosságot és harcolnak egymással is.

Ezt a folyamatot egy módon lehet megállítani: ha az EU megvédi a külső határait. Ezt próbálja meg megtenni Orbán, elég erős hazai és európai ellenszélben.

Kb. az zajlik most mint Dobóék idejében, csak azzal a különbséggel, hogy akkoriban az egri váron belül nem volt liberális média aki a törököket támogatta.

J.R. Ewing 2015.09.13. 08:49:38

Blogon írogató hülye gyerek....
A valósághoz semmi köze annak, amiről itt értekezni próbál, ellenben a saját aláírása csupa nagybetűvel.
Fáradj egy az orvoshoz baromarcú.

déjá vu39 2015.09.13. 08:50:31

@Tudományos Iibsizmus: Világos. "Akkor csak így lehetett előrejutni."
Ami nem teljesen igaz: voltak, akik enélkül is előrejutottak - mondjuk, szakmailag. Meg olyanok is voltak, akik inkább nem lettek sem KISZ-titkárok, sem MSZMP tagok.
A mondatod mást is elárul: most azért vagy FIDESZ-hívő, mert ettől lehet előrejutni.
Keresd meg a saját szótáradban a magadra jellemző kifejezést....

midnight coder 2015.09.13. 08:54:25

@déjá vu39: Mondjuk ez már inkább csak a rendszer leszálló ágában, úgy a 80-as évek közepétől volt jellemző. De 86-ban már az elvtársak tudták hogy vége lesz a rendszernek, sőt el is kezdték az ország szétlopását (spontán privatizáció). De a 70-es években még az orvosira sem tudtál bejutni ha nem voltál munkás-paraszt származású, vagy nem volt protekciód.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.13. 09:06:40

Tetves szemétláda ballibek:

Belerugni a migránsba, az teljes nyílvánosság elötti megszégyenítést, dzsihadisták által kitűzött vérdíjat ér, melyért a megöléséért KP-ben fizetnek.

Gyurcsány elleni tüntetők tízezreit beazonosíthatatlan rendőrök által rommá veretni, letartóztatottakat fogdában meztelenül megalázni, szemet kilőni, az kitüntetést ér, hazai demokratáinknál.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2015.09.13. 09:20:06

Dublin III-at éppen a görögökre és sok más okra hivatkozva fel is lehet ám mondani. Fel is kell mondani és akkor nincs és nem is lehet szerződésszegés.

Fegyverek elől, vagy fegyverek mellől menekülnek?
Menekülni kellett neki, mert nem bírta elviselni, hogy két géppuskával kellett irtania az ellenségeit. Több tucat ilyen és hasonló kettős fotóval van tele a net. Ja és, hogy ki a hazájáért harcoló katona, vagy forradalmár és ki a terrorista csak nézőpont kérdése.

erkolcstan.blog.hu/2015/09/08/fegyverek_elol_vagy_fegyverek_mellol_menekulnek

Ad Dio 2015.09.13. 10:19:18

"Már az ország is két részre szakadt a menekültek miatt,"

Picit asszimetrikus a két "rész". LEgalábbis tömegre.

...de unom már hogy boldog-boldogtalan oldalfüggővé próbálja tenni ezt a kérdést, ami ilyen makacsul ellenáll ennek a késztetésnek.

Le Orme 2 2015.09.13. 10:51:33

"A rezsicsökkentés hazugsága, az államadósság növekedése"

Milyen hazugsága? Az államadósság csökkent.

szabadság elvtársak! 2015.09.13. 11:41:56

Tökkelütöttek! Ha a mohamedánok itt gyökeret vernek, mindegy neki, hogy ballibsi, vagy Orbánista, úgy vágja el a torkod mint a kecskének. Úgyhogy hajrá, ha ki akarjátok nyíratni magatokat, lehet őket adaptálni. Internet használónak mondjátok magatokat, akkor miért miért nem olvastok utána milyen következmények várnak ránk, ha ezek ide bebútoroznak. A török embercsempészek szerint meg az IS már több száz teroristát bújtatott a menekültek közé. Mit gondoltok miért nem akarják az újlenyomatot megengedni? Nem is érdekel benneteket semmi, csak az, hogy miként lehet Orbánozni. Húgyagyúak!

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.13. 11:41:58

@Le Orme 2: max a gpd-hez képest (az se sokat), összességben erősen nőtt.

És ehhez is több ezer milliárd forint lenyúlása kellett...
countryeconomy.com/national-debt/hungary

kvadrillio 2015.09.13. 12:26:10

Egy katona elmesélte az Indexnek, hogy közelről hogyan nézet ki az építési hadművelet az elmúlt egy hétben.
Hétfő:

Hétfőn délelőtt közölték a katonákkal, hogy másnap menniük kell a határra kerítést építeni. Másnap reggel mindenki az összekészített táskájával jelenjen meg. Azt, hogy mennyi időre készüljenek, nem tudta megmondani senki. A kerítésnek azon a helyen szeptember 15-ig el kell készülnie, valószínűleg ha végeznek, hazajöhetnek.
Kedd:

Először egy másik katonai egységhez vitték őket, ahol pár órás gyorstalpalón megtanultak kerítést építeni. Délután továbbindultak a célállomásra. Este 10 után érték el a kijelölt szállást.
Szerda:

Anyaghiány miatt szerdán nem csináltak semmit. A kerítéshez ugyan kimentek, felmérték a helyzetet, majd visszamentek a szállásra. A tervek szerint csütörtöktől napi 12 órában megy majd a munka, hogy időre elkészüljenek. Este át kellett volna költözniük egy másik szállásra, de azt elfoglalta előlük egy máshonnan átvezényelt csapat.
Fotó: Huszti István
Csütörtök:

Teljes volt a káosz és a fejetlenség. A Bácsalmás környéki munkaterületen 140-150 ember férne el, de ennek többszörösét vezényelték ki, ugyanakkor cölöpverő gép csak egy darab volt. A mellettük dolgozó másik csapatról, arról, hogy ők hol tartanak, hol kellene összeérni a két kerítésrésznek, senki sem tudott semmit. Az eső is nehezítette a helyzetet. Reggel felrakták a táskáikat a kocsikra, úgy mentek dolgozni. A terv az volt, hogy este már az új szállásra viszik őket, de végül az előző helyen kötöttek ki. Szerencsére az újak még nem érkeztek meg oda, jutott hely sátorban. Ellenkező esetben a kocsiplatón kellett volna aludni. A sátrakban nincs hely kipakolni, mindenütt táskák, óriási a zsúfoltság.
Péntek:

Költözés egy másik munkaterületre. A táborból egy óra volt kocsival a határszakasz elérése. Délelőtt felrakták a kiszabott kerítésdarabokat. 10 kilométeres szakaszon dolgoztak, egyszerre több helyen is. Az egyik oldalon feltűnt a velük szembe jövő csapat, a másik irányban még semmi. 11 órakor mentek ebédelni, de rosszul számolták ki az adagokat, ezért a fél csapatnak nem jutott étel. Nekik 3 órát kellett várniuk az újabb adagra. Az új szálláson is sátrakban aludtak. A hétszemélyes sátrakban kicsit jobb a helyzet, mint az előző helyen, de kipakolni itt is lehetetlen. A megbetegedő katonákat – már ilyen is volt – csak végső esetben küldik haza. Volt, akinek arcüreggyulladása volt, az infók szerint őt hazaküldték.
Szombat:

Az építést továbbra is folyamatos fennakadások lassították, bár az alapanyag-ellátás a hétvégére normalizálódott. Az építők viszont elfáradtak, de váltás nem jött. A katonáknak nem mondanak semmit, nem kapnak információt a munka jelenlegi helyzetéről sem, de belülről úgy tűnik, a kerítés nem készül el határidőre. Kezd elegük lenni a szállásból, úgy érzik, a menekültek is jobb körülmények közé kerülnek. Reggel 7 óra körül indulnak a munkaterületre, és este 21 óra körül érnek vissza. A napi 12 óra munka plusz 2 óra utazás után hideg vízben tisztálkodhatnak, éjjel pedig fáznak, mert fűtés nincs.
Fotó: Dado Ruvic

Közel egy hét után az sem tisztázódott, mikor mehetnek haza a családjaikhoz. Közben a katonák egy részét az építés helyett egy kiképzőközpontba vezényelték. A központban kapják meg a felkészítést a határvédelmi feladatokra. A katonák már a menekültügyi válsághelyzet kihirdetésére várnak.

EZEK TÉLLEG CSAK AZ UNIÓS MILLIÁRDOK ZSEBBEOSZTÁSÁHOZ ÉRTENEK ??? ESZEM MEGÁLL !!!!!

kvadrillio 2015.09.13. 12:28:01

@kvadrillio: VAN EGYÁLTALÁN AZ ORBÁN-KORMÁNYBAN VALAMIHEZ ÉRTŐ SZAGEMBER IS VAGY CSAK DÍSZNEK VANNAK ???????!

kvadrillio 2015.09.13. 12:38:10

@szabadság elvtársak!:... gondoltuk, hogy a nagy elán, az idő múlásával egyre in kább alábbhagy...:)

Andy73 2015.09.13. 12:38:18

A bloggernek láthatóan fogalma sincs a valóságról, semmi realitásérzéke, csak egy dologhoz ért, hogy kiélje az Orbán-fóbiáját.

Csak tegnap több mint 4000 ember érkezett Magyarországra. Ez éves szinten már több mint 1 millió, vagyis több mint hazánk lakosságának 10 százaléka. Ha korlátlanul beengedjük őket, amit a blogger szorgalmaz, akkor azt is meg kellene oldani, hogy mit csináljunk velük, hol helyezzük el őket.
Persze nem ám menekülttáborba, mert az nem elég komfortos, oda ők sem akarnak menni.

Esetleg ürítsük ki Budapestet a számukra, hogy elég jó körülmények között helyezzük el őket. Kezdjük a Rózsadombbal, meg a történelmi belvárossal? Biztosan a blogger is szívesen felajánlja a házát, lakását.

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.13. 14:27:00

@Andy73: mit rettegsz "elvtárs"? Ezek nem maradnak itt, mind továbbáll, hiszen innen még a magyarok is menekülnek...

Mit ámítod magad azzal, hogy ez egy olyan jó ország, hogy ide valaki be akar települni?

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.09.13. 16:28:35

Remélem az összes menekült megfagy a balkáni télben.

neduddgi99 2015.09.13. 17:58:29

Szerintem az összes menekültet küldjük a stadionokba, legalább lesz értelme hogy ennyit költött rájuk ez a fax, (ha már az egészségügyet és az oktatást leépítette)....aztán lehet megint újabb stadionokat építeni mert a "zembereknek" meg lehet magyarázni hogy ugyehogykellett!!! Remélem belebukik ebbe az egész rohadt kormány az összes politikussal együtt!!! Sikerült az országot szépen megosztania ennek a kis megalomániás baromnak...a többi stikli megint szabadon futhat, Mészaros g(i)azda megint kaphat milliárdos állami megrendeléseket senkit sem érdekel, "mertabevándorlókmegintszemeteltek" Kiváncsi vagyok, mikor találja ki, hogy igazából mégis csak téglából kellene ez a kerítés és az apucinak pont van hozzá köve.... Az itt acsarkodóknak meg csak azt üzenném, hogy addig örüljünk amíg nem nekünk kell menekülni, nem szeretném a saját bőrömön tapasztalni egy ilyen kormány "segítségét"

Tudományos Iibsizmus 2015.09.13. 18:39:13

@Andy73: "a. Ha korlátlanul beengedjük őket, amit a blogger szorgalmaz, "
Ezt hol írja a blogger? Idézzed!

Tudományos Iibsizmus 2015.09.13. 18:41:51

@Le Orme 2: Hazudsz. Az államadósság nőtt 19330 milliárdról 24900 milliárdra.

Tudományos Iibsizmus 2015.09.13. 18:42:46

@Ballib Cenzúra: Az a migráns nem dobált molotov koktélt a rendőrökre.

Tudományos Iibsizmus 2015.09.13. 18:44:59

@déjá vu39: De csak így lehetett előre jutni. A főnök kedvence voltam, elvárta hogy részt vegyek az aktív párt életben. Ennek első lépcsőfoka a KISZ titkárság volt. Persze KISZ küldöttként az MSZMP kongresszusra is el kellett menni. Még Komócsin elvtárssal is kezet fogtam!

nem akármilyen anyagból gyúrt állat 2015.09.13. 23:36:17

Rég láttam ekkora pofáraesést, mint a ballereknek menekültügyben

Andy73 2015.09.14. 00:31:45

@fidesz maszop dk egykutya: A németek már lezárták a határt, ha esetleg nem tudnád.

Hajdú Peter 2015.09.14. 02:07:34

Hiaba veritek magatokat, egy het mulva egesz Europa Orban Viktort fogja unnepelni. Es az egesz vilagon Europa megmentojekent fognak ra hivatkozni.

Hajdú Peter 2015.09.14. 02:14:04

"és egyre jobban látszik mennyire nem akarja segíteni a menekültek helyzetét Orbán Viktor"

Szogezuk le !! TOVABBRA SINCSENNEK MENEKULTEK !! Csak 8-10 orszag kozott valogato ILLEGALIS BEVANDORLOK VANNAK.

A menekult nem valogat, hanem az elso biztonsagos helyen kivarja amig a veszely elmulik, es aztan hazamegy.
EZEK POFATLAN AGRESSZIV BEVANDORLOK, AKIK KIHASZNALJAK EUROPA ONGYILKOS LIBERALIZMUSAT.

Tudományos Iibsizmus 2015.09.14. 05:58:33

@Andy73: "a. Ha korlátlanul beengedjük őket, amit a blogger szorgalmaz, "
Ezt hol írja a blogger? Idézzed!

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.14. 10:35:27

@Andy73: és? Magyarország akkor is kb az utolsó hely ahova jönnének... Ennyi erővel törökországban is maradhatnak, az is kevésbé elkúrt hely mint ez...
süti beállítások módosítása