Nagyon szeret ez az ország tiltakozni a jelenlegi politikai hatalom egyértelműen elmebeteg cselekedetei miatt, és az utóbbi időben sajnos szinte minden kormányzati döntés ellen el lehet foglalni az utcát egy rövid időre. Igaz, mindenki a maga sérelmét tartja a legfontosabbnak, és ezért aztán mindenre hajlandó, csak figyeljenek a problémájára. Gyűlést hirdet, tiltakozik, egységre szólít, vonul, táblát tart, beszédet mond. Utána hazamegy. És néz értetlenkedve. De hát mindenki látja ez törvénytelen?-teszi fel a kérdést, és nem érti miért nincs következmény. Úgy érzi magára maradt, nincs mögötte senki, az embereket hidegen hagyja az a terület, ami miatt ő most fel van háborodva.

Menetel a közmunkás a téli hidegben, mert nem tud megélni havi ötven valahány ezerből. Nem lát maga előtt kiutat, nem lát jövőt, nem lát az éhségtől. Sajnálják is nagyon amíg rója az utat, néhányan vele mennek, de a nagy többség nem közmunkás, nem is ismer közmunkást, és nem is akar közmunkás lenni, így inkább otthon marad. És a közmunkás is hazamegy.

Feketében jelenik meg az utcán az egészségügy, pedig az élet színe fehér, és ő is abban dolgozik. De kevés a bére, sok a munkája, megalázóak a körülményei, kevesen vannak már belőlük itthon a szakmabeliek, sok az adóssága a kórházaknak, alig van orvos, és sajnos sok a beteg. De neki fontos az élet, a mások élete, így tiltakozik azok helyett, akiket ez nem érdekel mert nem beteg, nincs nála ilyen a családban, és reméli, nem is lesz. Néhányan vele tartanak, mert már voltak betegek, van a családban beteg, és tudja, ő is lehet beteg. De kevesen vannak. Így az egészségügy is hazamegy.

Diákok lepik el az utcát, mert nem akarnak hülyék maradni, és nem akarnak azért fizetni, amelyik szak nem tetszik a kormánynak, mert így döntött. Velük mennek a tanárok, már akik mernek, mert a központosított oktatás gátat szab a tudás sokféle átadásának, és nem készteti őket gondolkodó fiatalok kialakítására. Velük van sok szülő, aki még ki tudja fizetni az ingyenes oktatást, és nem akar félázsiai béren nem megélő utódot hátrahagyni. De sokan nem mennek velük, mert ők már okosnak hiszik magukat, a gyerekük is nagyon szép, meg a tanárnak nincs is igaza, egész nyáron otthon lehet, mit akar még ezen kívül. Az oktatás is hazamegy.

Rokkant tekeri a kerekesszéket az utcán, vonul a méltó életkörülményeiért, mert az mondják rá csaló, menjen dolgozni, nem kap ezután támogatást, abból épülnek a stadionok. Segítenek neki sokan, de nem mindenhol lehet nekik közlekedni, sportolni meg ne is akarjon, az elnök ellopta a lóvét tőle. Devizahiteles viszi egy élet munkáját a hátán, mert kilakoltatták a házából, lakásából mert nem tudott tovább fizetni. Kapott ugyan sok ígéretet, kedvező átváltást, ami csak alig másfélszerese lett az addigi árfolyamnak, de közben elvesztette a munkáját, vagy csökkent a bére, és már nem csak vasárnap nem tud bevásárolni. Neki már a rezsicsökkentés sem segít, nincs mit fizetnie.

Sokan vannak az utcán, de csak rövid időre, és utána hazamennek. A hatalom meg sebészi pontossággal tudja a magyar lélek rejtelmeit, és egyenként veszi el minden terület esélyét a mindennapi megélhetés, fejlődés tekintetében, és teszi azt a saját zsebe feneketlen mélyébe. Vigyorogva figyeli az elégedetlenséget, tudja, az nem árthat neki, ahhoz ez kevés. Kevesen is vannak így külön-külön, meg el is fáradnak, meg is unják, utána szépen hazamennek. Vagy leül velük tárgyalni, megígér mindent, aztán szépen meg is szegi azt, ahogy mindig is szokta. Mi kell még ahhoz ezt bárki is ne tudja? A hatalom utána meg tovább folytatja a családi saját lábon állás elősegítését a közpénzből a maga gyermekeinek, segít a hozzá közel álló haveroknak a piac újraosztásában, közpénzből csak a maga köreit jutalmazza, a közbeszerzéséken csak a hozzá közel állók nyerhetnek a magasan túlárazott pályázataikkal. A többi az meg is dögölhet, nem igazán érdekli, csak az adót fizesse be, majd a hatalom azt szépen magára költi, és urizálva megél belőle. Neki ezért nem is kell hazamenni, otthon érzi magát a mások pénzéből.

De ilyen hiszékeny az emberi lélek. Meg ilyen fontos az egyén. A jelenlegi hatalom pontosan tisztában van vele, sokaknak csak a saját problémája a fontos, a másik sorsa nem nagyon érdekli, ha abban nem érintett. Nem mellesleg ügyesen meg is tudja osztani a társadalmat, ügyesen félre tudja vezetni a közvéleményt, jól tudja elterelni a figyelmet, és gátlástalanul tud hazudni, és fedezetlenül ígérni.

Pedig csak annyit kell tenni a tiltakozónak, egy kicsit figyeljen oda a másikra. Érezze át a gondját, ami akár a sajátja is lehet majd, még ha most nem is érzi magát most benne levőnek. Vegye észre a másik baját, amit ha segít neki megoldani, attól saját magának is jobb lesz az élete, akár minden tekintetben is. Nem vonulni kell már, annak nem sok értelme van. Tárgyalni sem érdemes ezzel a hatalommal, az mindenkit átver, és csak a folyamatos lopás érdekli. Egyszer nem kell hazamenni, és addig kell maradni, amíg a jelenlegi rablóbanda a méltó helyére nem kerül. Hogy mi lesz utána? Az már azokon múlik, akik odafigyelnek a másikra. BANDITA.