Orbán egy G Viktor a parlamentben egy hozzá intézett kérdésben, melyben tündérország növekvő szegénységéről kérdezték, egy rövid felolvasásra volt hajlandó. Lassan hajtogatta ki a papírlapra írt választ, és szemrebbenés nélkül olvasta fel onnan a választ. “Magyarországon nem növekszik a szegénység, hanem csökken!” Majd fogta magát, és leült. Hurrá!-kiáltott fel a jobboldal- akkor mindenki hazudik aki mást állít ezzel kapcsolatban. Azóta is ehhez a kinyilatkozáshoz igazodik a magát nemzetinek (és lassan szocialistának is) nevező oldal.

Jobboldali médiakutyák kéjesen röhögnek az emberi szegénységre rávilágítani próbáló Éhségmeneteken. Jóllakottan próbálják megmagyarázni miért nincs értelme a figyelemfelhívásnak az éhezésről. Intelligenciájuk ezzel kapcsolatban csak holmi Simon Gáborig terjed, meglátásuk nem vehet észre ebben más dolgot, szemükben már maga probléma felvetése is bűn. Ahhoz túl hűen kell szolgálniuk munkaadójuk hozzáállását, mintsem próbálják megérteni a gondot, ne adj isten beismerni azt. Már pedig ha Orbán egy G Viktor szerint nem kell tudomást venni a szegénységről, akkor a nyomor az csak egy kommunikációs probléma, amit egy könnyed mozdulattal le kell seperni a jobban teljesítés asztaláról. Sorsokat, tragédiákat, reménytelenséget lehet ilyen módon könnyed kacajjal kezelni. Jobban tenné a magát annyira nagyra tartó jobboldali elemző, megmondó személyek hada, ha gátlástalan cinizmusok minden pofátlanságát egy mozdulatba sűrítve hátrahajolnának, és ilyen módon jó magasra köpve szépen alá is állnának. Ez jól állna gyávaságukhoz, és ajánlott is számukra ezen cselekedet, mintsem szembe merjenek nézni a tényekkel, vagy az ezt felvetőkkel. Mert akkor felköpniük sem kell.

Tündérország romos peremvidéken a két számjegyű főutak kátyúiról lefordulva egy másik világba csöppen a gyalogoló. Egy szépen mutató, a táj minden adottságába gyönyörűen belesimuló falvak, kisvárosok rendezett tisztasága ötlik az ember szemébe. Gyönyörűen egyszerű a kép. Azonban ahogy közelebb ér az ember a településekhez már látszik rajtuk a kopottság, és furcsa csend fogadja. Hiányzik onnan a mindennapok zaja. Gépek monoton zakatolása, aprójószág keltette hangzavar, a beszéd szomszédok közötti megszokott hangja. Kutyák ugatnak hangosan az arra járókra, néha feltűnik egy autó, de szinte mozdulatlan minden. A lakosság nem nagyon látható. Nem állnak emberek a buszmegállókban, vagy csak nagyon kevesen. Nem érkeznek a ritkán beforduló járatokkal sem túl sokan. Nem látszik a munkába igyekvők, vagy onnan érkezők tömege arcukon a jóleső fáradtsággal kevert jókedvvel. Megállni látszik az ilyen helyeken az idő, és dermedté vált az élet. A házak szépen rendben vannak tartva, rajtuk jól látható a felirat, eladó. A boltok nyitva vannak, a vásárlók nyugodtan beszélgetnek. Kevesen vannak, nem zavarják nagyon egymást. Sorsuk pedig közös. Kocsma is van, de nem egész nap. Nincsenek már esti sörözések, kenyérre kell a kevés jövedelem. Mindenki vár, és van ideje bőven. Várnak a reményre, várnak a munkára, várnak csodára. Mozdulni már nem nagyon tudnak, a világtól el vannak zárva. Nincs már pénzük buszra szállni, gyalog járnak fát is lopni, ha nem akarnak télen megfagyni. De attól még büszkék az ilyen helyen lakók, csak lassan emelik fel a fejüket. Szemükben ugyan ott az kétségbeesés a velük történt dolgok érthetetlenségével, de tisztában vannak sorukkal. És abba nem nyugszanak bele. Erejük véges, lehetőségeik korlátozottak, de szándékuk tiszta, akaratuk erős. Az utat még nem látják merre kell menni maguk miatt, de azt tudják, így nem maradhatnak. Segítségre van szükségük, amit megtagadtak tőlük, de készen állnak rá, a maguk kezébe vegyék az életük. Gyermekeik vannak, beteg hozzátartozójuk, és gondoskodni akarnak róluk. Ezért is szól tőlük hangosan a csend, de fenyegetően is. Csak megélni akarnak ahogy eddig, és ehhez kérnek lehetőséget.

Orbán egy G Viktor azonban tagadja létüket, és nem akar számukra kegyelmet, vagy esélyt. Számára nem léteznek ezek az emberek, és mindent meg is tesz ellenük. Őket okolja a sorsukért, teherként tekint rájuk. Soha nem fogja beismerni a felelősségét ezen emberek sorsának a megkeserítésében, sőt, egyenesen háborút is hirdetett ellenük. Ismerős az a kormánypolitika, ahol mindenki annyit ér, amennyije van? Meg amit a közpénzből meg tud szerezni? Ezen politika mellett a szegények, és elesettek, a betegek, a munkájukat elvesztők, a közmunkások csak teher. Orbán egy G Viktor szerint ők tehetnek a sorsukról, nem a a magas adók, a nem megszorítás, a kormányzati pazarlás, a forint gyengítése, a munka jogainak elvétele, a jogállam szétrombolása, az intézményesített korrupció, a haverok feneketlen pénzéhsége. Nem. Ezek az emberek csak maguk tehetnek a sorsukról, és el kell őket tüntetni a statisztikákból, mert az lerontják. Ahhoz azért néha jól jönnek, hogy a lassú éhhalál minden reménytelenségével mint közmunkás szolgálja a létszámával a rezsim hazugságát. De ember már nem legyen. És főleg maradjanak csendben, tűrjék a sorsukat. A kormányzati keresztény politika szerint az éhes gyerek életforma. Nem jut neki pénz még a téli szünetben sem. A kormányzati politika szerint fontosabb a haveri cégek magasan túlszámlázott közbeszerzési pályáztatásának a törvényesítése, és az így keletkezett haszon ellopásának a büntetlensége. Fontosabb Orbán egy G Viktor személyes vagyon gyarapodása, családjának jóléte, mint az ország többi családjának a sorsa. Fontosabb a kevés elit gyarapodása, mint az értékteremtő munka lehetőségének a megteremtése. És van egy üzenet is annak aki szegény a kormány részéről. Folytatjuk. De van egy üzenet Orbán egy G Viktor bandájának is. Folytatjuk. BANDITA.

Címkék: remény közmunka Fidesz Éhségmenet Orbán egy geci

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr227177677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

serpentin 2015.02.15. 23:52:05

virányi, virányi, ismét kiengedtek a zárt osztályról pár órára?

e527491trbvm.com 2015.02.16. 00:04:37

Nagyon kivancsi leszek, most melyik a diktaturaban meggazdagodott, MULTIMILLIARDOS, adocsalo, sikkaszto, nemzetkozileg korozott mszp-s fogja vezetni az ujabb HATALOMEHSEGMENETET.

Erő e-meló 2015.02.16. 00:30:29

Akik eladták a zemberek feje felől a gyárakat a rozsdaövezetben, most élő pajzsként használnák őket a hatalaomba való bejutáshoz

Éhesen is nehéz bekajolni a demagóg szöveget

tralalala 2015.02.16. 00:47:54

Köztudott, hogy a birkamenetet menő cikizni, az éhségmenetnek viszont valami hatalmas méltósága van :D

2015.02.16. 01:41:29

@tralalala: nyilván, mivel az első a milliárdos tolvajokat védi, a másik meg mélyszegénységre próbálja felhívni a figyelmet.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.02.16. 04:06:51

Látom a bérnarancs csapat gyorsan ideért. Óriási a szegénység és a közmunkába taszított réteg, a közalkalmazottak, sőt a versenyszférások is hallgatnak, mert félnek.
Fortélyos félelem igazgat.

Nzoltan 2015.02.16. 06:27:53

@vuvuzela importőr: Ja. Csaló és pénzėhes politikusokkal.

röf 2015.02.16. 06:27:54

Milyen szegénység?
Aki tegnap nem volt szegény, az mára mitől lett az?
Kirúgták a mukahelyéről? Nagy az infláció?
Drágább gyereket nevelni?
Frászt a sivalkodóknak ...
Aki dolgozik, az nem szegényebb, aki szarik a munkára, az meg kit érdekel, amíg van egyetlen betöltetlen állás is az országban.

Nzoltan 2015.02.16. 06:31:33

@Erő e-meló: Bizony így van. Az elpuskázott privatizációnak nevezett szabadrablás egyik zászlóshajója volt a mai "baloldal".

Nzoltan 2015.02.16. 06:34:24

@röf: Sokat vãltozott a világ. Főleg a kisemberek számára. De ez nem kuriózum Európában. Meg lehet nétni a bérek alakulását az elmúlt 10 évben.

midnight coder 2015.02.16. 06:52:46

Láttam egyszer egy ilyet amint épp Gyöngyösről tartottak Pest felé. Sok-sok fiatal wannabe balfék politikus menetelt, az urak öltönyben, a hölgyek kiskosztümben, mindegyiken messziről látni lehetett, hogy nem a second handben vásárolták őket. Ezek max. akkor éheztek amikor fogyókúrába kezdtek hogy beleférjenek a szép kis ruháikba.

2015.02.16. 07:29:39

Egy újabb fosadék bérrettegő blog? Hiányzott már, mint egy falat kenyér. Belőletek sosem lehet elég. Azért a helyesírásra, vesszőhiányra oda kéne figyelni, ha megmondóember akarsz lenni. Ja és nem ártana valami saját témát találni.

érthetetlen chris 2015.02.16. 07:29:50

Látom hogy kik vannak kormányon és az ilyen blogokat olvasva látom ki az ő ellenzékük.
Nincs más hátra hiába vérzik a szívem elkezdtem külföldre önéletrajzokat küldözgetni.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.02.16. 07:31:37

Mi ez a marhaság..

Az éhségmenet az tudtommal a milliárdos MSZP-s tolvajok magánbulija, amire már tescó-s zacskós adományokkal is alig bírnak felvonulót fogni, mer annyira ciki.

feryke 2015.02.16. 07:57:39

Ja de elfelejtették hogy az itt felvonuló elvtársak hiteltelenek még ha a Baja Ferenc MENNE AZ ÉLEN talán elhinném de így Még hazudni sem tudnak tisztességesen

Ali Lali 2015.02.16. 07:59:19

Az a véleményem, hogy ha S.G. vagy hasonszőrű társai menetelnek egy éhségmenetben, az olyan mintha a pápa vezetné a budapesti meleg pride menetét.

torró 2015.02.16. 08:08:27

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Te sem sokat tudsz a valóságról:DDD Az igazi történelmet kéne tanulmányoznod, hogy megértsed mi történt itt valójában a háború végétől idáig. Akkor talán másképp értékelnéd a helyzetünket. Ez vonatkozik a poszt íróra is. Ez az ismeret hiány hozza létre az ilyen és hasonló vélekedéseket. Mielőtt lehülyéznél, mert ilyenkor csak ennyi jut az eszetekbe, szeretném elmondani, hogy én már "élveztem" a Rákosi korszak "jó világát". Én ismerem a baloldal igazi énjét. Meg azokat is ismerem akik úgymond "éheznek". Amúgy ha jól tudom, az Orbán nem egy varázsló. Amit a komcsik 60 év alatt leromboltak, azt ne várjátok, hogy pár év alatt rendbe tegye. Amúgy ő is követ el hibákat, mert ember. Sajnos minden kormány körül ott lebzselnek a haszonleső emberkék, ezt nehéz kivédeni. Érdekes de a Görögök miért szeretnék lekopírozni az Orbán módszerét a válság rendezésében?

2015.02.16. 08:08:58

Az az érdekes, hogy sok ember teljesen okénak tartja, hogy mivel pár nem szimpatikus ember szervezi ezért inkább hadd dögöljenek meg azok akik tényleg nagyon szegények.
Az elfogultság még hülyébbé tesz, nem kéne, legalább ne nyilvánosan mert ciki.
Nem a homless fogja ezeket szervezni mert ő attól homeless többek közt, hogy érdekképviseletben nem túl erős...

Bafana 2015.02.16. 08:10:05

Szocialisták éhségmenete :)))
Olyan, mint Sztalin könyve az emberi jogokról. Vagy Zámbó Jimmy gondolatmenete a szépségápolásról.
Hiteltelen.

torró 2015.02.16. 08:24:13

@vuvuzela importőr:
Te sem érted mi? Azok akik ezt az éhségmenetet szervezik, pontosan ő miattuk van a szegénység.Ne menetet szervezzenek, hanem dobják össze azokat a milliárdokat amit elloptak tőlük bakker. Az eszem megáll basszus. 240 milliárd van kint offshor bankokban. Becsületes úton mi? Had áruljak el valamit. Gyurcsány Ferivel rokoni kapcsolatom van. Érted? De nem tartjuk vele a kapcsolatot, mert tudjuk mit, és miket művelt.

2015.02.16. 08:39:54

@torró: Ez oké csak nem látom a relevanciát, nem arról van szó, hogy neki kéne adni. Azt gondolom van sok szegény ember manapság (ok, régebben is volt) és az, hogy létezik a probléma az egy tény attól függetlenül, hogy a megélhetési politikusaink mit csinálnak. Egy erre figyelmet felhívó kampánnyal nekem az égvilágon semmi bajom nincs legyen az Orbán vagy Vona vagy Gyurcsány aki szervezi mert itt még csak annyiról van szó hogy hé, foglalkozzunk ezzel a réteggel is, csak mert a körúton belül nem sok ilyen van attól létezik a probléma.
Nem kéne kapásból azzal bekategorizálni a témákat, hogy ki szervezi, amíg ezt tesszük csak egymás közt civódunk és soha neki sem állunk semmit haladni előre.

mortullus 2015.02.16. 09:21:35

@torró: Gondolom nem beszélhetsz semmiről, mert azonnal likvidálna a "kedves" rokon. :)

De egyszer azért valahol, valamikor elmondhatnád, hogy mit akart az a szerencsétlen böszme, a beszéde kiszivárogtatásával és úgy összességében 2006 őszén.

Hány rendőr és randalírozó halálát tervezték a tévéostrom estéjén? És az 50. évfordulón?

Nem kérdéses, hogy ez volt a cél, vér és halál, utóbbi nem jött össze (csak közvetve). Ez a magyarok szerencséje.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.02.16. 09:29:02

@vuvuzela importőr: Na ott a pont de nagyon4
fideszpatkányok meg menjenek az anyjukba!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.16. 09:37:23

és az ehségmenetről a hírtvben ismét az volt a lényeges, hogy a szoci vezetőik mit csináltak 4-8 évvel ezelőtt...

Mercel 2015.02.16. 10:04:46

@torró:

Nem hinném, hogy Bandita arról írt volna, vagy az írásai arról árulkodnának, hogy várja vissza tárt karokkal a szocikat.

A kommunistákról beszélsz miszerint volt alkalmad megismerni őket, és közben véded orbán G viktort. Lassan az egykori kommunisták és orbán G viktor rendszere között eltűnnek a különbségek.
Sem a szerzőnek sem az ország nagy részének nem az a baja, hogy a mi szeretett vezérünk is ember így ő is hibázik. A hibákat kissebb nagyobb morgással elfogadnánk de itt nem arról van szó, hogy próbálnak jót tenni csak néha hiba csúszik a számításokba, hanem a kezdetektől rossz irányba viszik az országot, és csak a hatalmuk szilárdítására használtak minden megszerzett és megszerezhető eszközt. Az, hogy a korrupciót lassan már nem is takargatják és mindenkit ellenségként kezelnek aki ellentmond nekik az nem hiszem, hogy bármiféle védelmet is megérdemelne.

Egyébként felhívnám a szíves figyelmedet arra az apróságra, hogy a Magyar nép egyetlen felnőtt gondolkodást mutató lépése az volt az elmúlt években, hogy bár nagyon nagyon rühelljük az orbán rezsimet, de akkor SEM szavazunk a szocikra..:)

Mercel 2015.02.16. 10:06:18

@vuvuzela importőr:

"Nem kéne kapásból azzal bekategorizálni a témákat, hogy ki szervezi, amíg ezt tesszük csak egymás közt civódunk és soha neki sem állunk semmit haladni előre.
"

+1

Mercel 2015.02.16. 10:11:24

@torró:

Ja még valami:

"Érdekes de a Görögök miért szeretnék lekopírozni az Orbán módszerét a válság rendezésében?"

Azért mert a hülyeség terjed, és mert a Görögöknél most egy fideszhez hasonló az emberek elkeseredettségét meglovagoló párt került hatalomba.

A Londoni behajtási övezetet is nekiálltak lemásolni, annak dacára is, hogy közben maga a Londoni vezetés is rájött már, hogy nem váltotta be az eredeti célt amiért annak idején létrehozták.
Hány olyan példát kérsz felsorolni amit egy gyíkarcú egyszer kitalált mások lemásolták, de attól még az egy baromság, sőt káros baromság volt?
Államosítás? Vasárnapi zárva tartás? Esetleg más? Mert az ilyen példákat úgy 1 perc alatt lehet cáfolni..

DFK 2015.02.16. 11:53:33

"Jóllakott és divatos költők az éhségről szavalnak"

Valóban van szegénység. Tenni kell azért, hogy aki maga is ki akar belőle kapaszkodni, annak legyen rá lehetősége.

De ez nem megy fizetett éhezőkből és többszázmilliós vagyonú politikusokból és országpusztítókból (az 1945-90, 1994-98, 2002-2010 időszakok baloldali politikusai) álló menettel lehet.

nnnnnnnn 2015.02.16. 11:58:49

én is éhségmenetet csináltam ma. éheztem míg el nem értem a boltig, aztán ott vettem sajtospogit.

torró 2015.02.16. 12:54:25

@mortullus:
:)) Nem olyan gyerek ez. De nem ő szivárogtatta ki, mert ezzel a beszéddel felbőszítette a "kollégáit", ezért lett kiutált. Amúgy egy kicsit szögletes gondolkodású. De mond meg volt e valaki ilyen pozícióban ennyire önkritikus? Orbán sose merne ilyet tenni. A Tv ostrom és egyebek nem egészen úgy történtek ahogy tálalva volt.
@Mercel:
A kommunista sejtek minden pártba jelen vannak, olyanok min t az úgynevezett alvó ügynökök.Abban igazad van, hogy lassan eltűnnek a különbségek, mert az egyéni érdekek náluk is előbújtak. Orbánnak is ez lesz a veszte. Fejére nőnek.
Mercel 2015.02.16. 10:11:24
Nem egészen arról van szó, amiről Te írsz, hanem az IMF, és az EU kölcsönök kezelését illeti. Legalábbis a híradásokban erről van szó. Azt mondták a Görögök ,Hogy nem veszik fel a még hátralévő, lekérhető összeget, mert másképp szeretnék megoldani a finanszírozást. Úgy mint ahogy nálunk is történt.A többit még nem tudjuk mi történhet.

♔bаtyu♔ 2015.02.16. 14:08:16

Jobboldali médiakutyák szerintem inkább azon röhögnek, hogy kőgazdag ballibsik szerveznek éhségmenetet.

kvadrillio 2015.02.16. 14:12:46

SIMICSKÁT KELL ODATOLNI ELÉJÜK A SZÁNKÓJÁN FELIRATTAL: NEKTEK IS SIKERÜLHET, AMI NEKEM !
DE, HA MÉGSEM, AKKOR MAJD HELYET CSERÉLÜNK ! :o)

♔bаtyu♔ 2015.02.16. 14:14:04

@vuvuzela importőr: Hagyjuk már, szerinted senkinek nem jön le, hogy az egész a hatalom megszerzéséről szól?

Félre ne érts, nem látok ebben problémát, ellenzék, ki kell használni, de azért nyilvánvaló, hogy az MSZP-s hazamegy, bekajál és onnantól magasról szarja le.

Arról nem is beszélve, hogy az ingyenes kaját az oviban nem az MSZP-, hanem a Fidesz vezeti be.

(Amúgy az én magánvéleményem, hogy napi egyszeri teljes kaja főtt étel, vagy szendvicsek minden rászorulónak kellene, hogy járjon, tehát ez afféle alanyi jognak kellene lennie. Ennyire nem vagyunk szegények, hogy emberek éhezzenek).

kvadrillio 2015.02.16. 14:28:33

@torró:

Nagy a baj: „egyre többen csúsznak át a szegénységből a nyomorba”
hirdetés

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 16. számában
jelent meg.

4 komment

Cseri Péter
Népszabadság

Fájdalmasan nagy a baj – állítja Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, aki szerint egyre többen csúsznak le a reménytelenségbe. Azt mondja, a gyerekszegénységre úgy kell reagálni, mint egy járványra: mindenáron meg kell fékezni, mert a nyomor öröklődik.
hirdetés

– A kiemelt Gyerekesély program legfrissebb kutatása drámai megállapításokat tesz a gyermekszegénységgel kapcsolatban. Tényleg nagy a baj?

– Fájdalmasan nagy. Jelen vagyunk több száz kistelepülésen, nagyvárosi szegregátumokban, látjuk, ahogy egyre többen csúsznak át a szegénységből a nyomorba.
Vecsei Miklós mindig a regnáló kormánytól várja el az érdemi beavatkozást
Vecsei Miklós mindig a regnáló kormánytól várja el az érdemi beavatkozást
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

hirdetés
OLVASÓLISTA
Vélemény
A Charlie Hebdo-szindróma
Vélemény
Bukaresti orákulum
Kultúra
Vasárnap záróra
Tud/Tech
Szabjuk át a Földet!
Belföld
„Kilóra akarnak megvenni bennünket”
További cikkek
Előfizetne a Népszabadságra?
Érdekel

– Van érzékelhető különbség a két fogalom között?

– Döntő jelentőségű. A szegény emberben még él a remény a sorsa jobbra fordulását illetően, képes tenni is érte. A szegény családban még élnek a szeretet kötelékei, van kitűzött cél, a szegénységből még vissza lehet kapaszkodni. A nyomor megroppantja a közösséget, legyen az egy család vagy akár egy egész falu. Az éhező ember elől elvész minden cél, megszűnik a holnap. Ha egy faluban az ott élők többsége nincstelen, a település képtelen lesz önerőből kilábalni a nyomorból.

– Személyes tapasztalata is alátámasztja, hogy egyre nő a szegénység?

– Nem véletlen, hogy nem szoktam állást foglalni a szegénységi adatok háborújában. Terméketlen vitának tartom, hogy melyik kormány regnálása alatt nő vagy csökken a mélyszegénység. A szegénységgel kapcsolatos adatok idehaza sajnos nem szakmai, hanem politikai erőtérben mozognak. A máltaiak számára – nekem különösen – nem a politikai felelősség kérdése a fontos, hanem a politikai cselekvés lehetősége. Ez egyúttal azt jelenti, hogy mindig az éppen regnáló kormánytól várom el az érdemi beavatkozást.

A RÁKOSI ÉS KÁDÁR KORSZAKBAN VOLT MUN KÁJA MINDENKINEK, VOLTAK TSZ-EK, DOLGOZOTT A PARASZTSÁG ÉS A CIGÁNYSÁG IS, VOLTAK HÁZTÁJI KERTJEIK, AMIKET MŰVELTEK...MA VISZONT VANNAK ÚJFÖLDESURAK, NINCSTELENSÉG-MUNKANÉLKÜLISÉG, KIHALT FALVAK, 100 %-OS MUNKANÉLKÜLISÉGGEL !! A RÉGI RENDSZER SOKKAL JOBB VOLT MINT A MAI UN. SIMICSKA-DEMOKRÁCIJA !!!!!

NEM KÉNE HÜLYESÉGEKET MANTRÁZNI, MERT MEGÁRTHAT.

kvadrillio 2015.02.16. 14:33:33

..TASLÁN ODA KELLENE MENNI A VIDÉKI ÉHEZŐHÖZ ÉS BEBESZÉLNI NEKI, HOGY TE NBEM ÉHEZEL, MERT TELE VAN A HASAD, NEM FÁZOL, MERT IGENIS MELEGED VAN....., NEM VAGY SZEGÉNY, MERT LÁSD SIMICSKA MILYEN GAZDAG !

BUGGYANTAGYÚAK GYÜLEKEZETE.

torró 2015.02.16. 14:49:23

@kvadrillio:
Ennek a helyzetnek van egy előélete, amiben nagyon sokan bűnösek. Ki volt ez már elemezve százezerszer, csak mindenki másképpen értelmezi.Pedig ez egy teljesen látható folyamat.És sokszereplős. Biztos hogy van probléma, csak más gazdasági és pénzügyi környezet jött létre, amiben a harácsolás felül ír mindent. Sajnos. Amúgy ez világ probléma. És most kicsit kommunistára veszem. Tényleg jó az a világnak, ha egyesek azt se tudják mekkora vagyonuk van? Pláne ha mások nyomorúságán szerezték. Hogy lehet itt igazságot tenni!?
süti beállítások módosítása