Nincs olyan újabb adóemelés, amelyet a kormánypárti sajtó agymosása ne tudna olyan gátlástalan módon bevezetni, mintha annak az állampolgár még örülne is. Ilyen esetben még arra is képes a gondosan kiválasztott statisztákkal operáló, hírcsatornának álcázott médiakutya falka, csak magával a számokkal magyarázva adja elő az újabb sarc életképességét. Nagyon okos sajátossága az egész adóemelésen alapuló kormánypolitika bemutatásának az a módszer, melyben mindig megtalálják azt a kis részt ami keveseknek kedvező, és ezt ültetik át annak bemutatáskor a többség akaratának. Ehhez még hozzájön egy kis számtan hozzáadása, és a tájékozatlan néző máris meg lehet nyugodva ez újabb adóemelés elfogadottságáról. Ha meg még mosolyt is lát ilyenkor az arcokon arra is gondolhat, az emberek bizony szívesen fizetnek azért, ami eddig ingyen volt. És ezt még sokan képesek el is hinni.

A megyei matrica bevezetése az Orbán kormány bosszúja volt az eltörölt netadó miatt. Nem bírta bevenni Orbán Viktor akarnok egyénisége azt a felháborodást, amit az adó váltott ki a stadion építéseket nem szerető állampolgárokból, így azt vissza kellett vonnia. De azért nem hagyhatta szó nélkül az ilyen ellentmondást, nem nagyon van hozzászokva, és nem is tűrte azt el. Na akkor itt van nektek egy kis újabb útadó ott, ahol eddig ingyen jártatok. A jól működő törvénygyár napok alatt keresztül verte az adófajtát, és két hét alatt be is lett vezetve a törvény. Az autósok többsége nagyon nem is tehetett mást ebben az esetben, csak kifizesse az újabb terhet, és azzal folytassa a mindennapjait. Pedig nagyon igyekezett ebben az esetben is meggyőzni őt a kormánypárt, ez bizony nem adó, ezt muszáj befizetni, és ez sem fog fájni annyira, mint a többi lassan már negyven nem megszorítás. Ugyan már miről is beszélünk, nem is sok az a havi négyszáz forint. Hangzott el taknyos kormánypárti államtitkárok szájából. Az a tény azonban, hogy eddig nem volt ilyen csekély kiadás sehol sem az ingyenesség miatt, azért az nem lett kiemelve, és mélyen el lett hallgatva.

Arról sem beszélt senki a nagyfejű kormánypárti bólogatók közül, a megadóztatni kívánt útszakasz azért több lesz attól, mint amiről már eleve beszéltek. Reptér, hidak két megyére nézve, autópálya a határnál mert gondolni kell a külföldi magyarokra is, nekik is kijár a jóból. Az autók átsorolása nagyobb kategóriába már csak hab volt ezen a pofátlanságon. Meg arról sem beszélt előzőleg senki, ha olyan helyen kívánja valaki megvenni a matricát ami már fizetős útszakasznak minősül, még fizessen egy külön kezelési költséget is. Mert törvényt sértett már azzal a cselekedetével, meg akarta ugyan vásárolni a matricát, hiába nem ért vele egyet de muszáj neki, ezt azonban csak olyan helyen teheti meg, ahol az oda vezető útért már fizetni kell. Mert az év elején még nem lehetett mindenhol megvásárolni a pokolba kívánt terméket. Előre nem vehette meg senki, mert akkor nem tudtak volna még egy bőrt lehúzni sok emberről, és azért annyira nem is volt ez előkészítve. Végül is ez is kibírható, alig 1470 forint. Ennyi igazán nem nagy ár senkitől azért, kifizesse az előkészítetlenség sarcát. És mosolyogjon is hozzá a sorban, ahol több órát várakozik amíg hozzájut. Mert ezzel is meg kell küzdeni, ez sem mehet zökkenőmentesen.

A próbaüzem gépházzaja pedig nagyon szépen hozott a költségvetés feneketlen bendőjébe az év első két hetében. A híradások a kormányoldal szempontjából kiemelik a több százezres nagyságot amit eddig megvásároltak belőle. Mintha akciós termék lenne, és jól járna vele a vásárló. Pedig ez csak arról szól, aki dolgozni jár, vagy egyéb dolgát intézi az eddigi ingyenes útszakaszokon, az most kénytelen kifizetni ezt az új adót, mert ez a törvény. Pedig ez egy rossz törvény. Ahogy azok is rossz törvények amelyek engedik a kormánypárt szabad rablását a gazdaságban, de akkor is törvény, és kötelező. A kormány azonban ezekkel a törvényekkel nagyon szépen vissza tud élni. És még arra is képes, ezt sikerként igyekezzen előadni, ahogy ezt ebben az esetben is teszi.

Nem kétséges, a kormány meg fogja hagyni ezt az újabb adót. Majd azt fogja mondani a szokott cinizmusával, az emberek szeretik az útdíjat, lám mennyit vettek meg belőle. Néhány útszakaszt kivesznek majd, de az is lehet, inkább még újabbakat tesznek bele. Ezeknél nem lehet tudni semmit, még a szemük sem áll jól ha a közpénzről van szó. Muszáj nekik valahonnan bevételt produkálni, és folytatni az eddig megkezdett lenyúlási rendszer további üzemeltetését. Jól be van ez már járatva, és van már látható eredménye is. Orbán Viktor szépen tollasodik a haverok nevén levő vállalkozásokban, de a többi is szépen zárkózik fel mögé. Rogán Tóni már eladta a fél belvárost, Lázár már tudja mennyit ér az ideje, Habonynak is szép a táskája, és Matolcsy is szépen vásárolgatja össze a kastélyokat a közpénzen. És ezek csak azok, amelyek látszanak. Ezért aztán tényleg nem nagy áldozat az a kis útdíj ott, ahol ez eddig ingyenes volt a közlekedés. És még sikerként is megmagyarázható ha van hozzá befogadó elme. Pedig ez átverés, és rablás. A siker inkább az, hogy már egymillió szavazó eltűnt a kormány oldaláról. Már csak ezeket kell megtalálni. BANDITA.

Címkék: siker kormány adó kötelező útdíj Fidesz médiakutya

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr37082147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ArRogant 2015.01.18. 01:08:05

"Nem azt mondták Feri... Azt mondták, hogy menj a pics@'ba"

talicskás munkásember 2015.01.18. 04:28:28

Ugyanilyen sikersztori volt a magánnyugíjak "megvédése". A kommunikáció és a kormányzati ügyeskedés időszakát éljük...

lutria 2015.01.18. 04:47:34

Kíváncsi leszek hogy azt is így fogják-e reklámozni hogy a változtatások után hány százezren akarják majd visszaváltani a matricákat,vagy az majd üzleti titok lesz/nincs nyilvántartva/adatok feldolgozás alatt hónapokig stb. lesz...

NaNehogyMár 2015.01.18. 05:28:25

Elegem van az útdíjazásból, komolyan.
Az ország keleti csücskében élve, nem kritizáltam habzó szájjal sosem, hogy Budapest környékén használnak fel minden aszfaltot, mindenféle elkerülő meg egyéb útra, felénk meg jó 10 év késéssel ért le az autópálya, s még ma sem éri el az országhatárt.
Nem ordibáltam, hogy miért nem fizet a Budapest és környéki az autópálya használatért, és én miért, ha be akarok menni a megyeszékhelyre - esetenként 3000 forintért.
Ez a döntés szerintem igazságos, ma 2x10 napi matricától kevesebbért folyamatosan használhatom legalább a megyei szakaszt, ez korábban nem érte volna meg.
És vagyunk jó páran hasonló cipőben, több mint egymillióan.
A kivitelezést lehet kritizálni, valóban megint csakazértis két hét alatt, így hibák is keveredtek bele, de ezek majd megoldódnak.
De ez a rendszer nagyon sok embernek jó, főleg vidéken, mivel itt sosem volt ingyenes az autópálya. Ezt tessék figyelembe venni, és tessék visszafogottabban nyilatkozni ebben a témában.
A rogán meg egyéb nyalánkságok meg nem a témához kapcsolódnak.....

flort 2015.01.18. 07:30:57

@NaNehogyMár: Nézd, attól, hogy Te keleten élsz, még megérthetnéd a szöveget.

NEM az a baj, hogy az autópályákra lehet megyei matricát venni, hanem ez, hogy eddig ingyenes, a túlzsúfolt és fuldokló településeket elkerülő és ezért számukra életfontosságú szakaszokért is kell.

Máshol már leírtam: a 2/A jelű út lehetne autóút, de a 2x2 sávnak csak a fele készült el. Mindenki tudja, hogy kell, mert különben Újpesttől Vácig minden település azonnal bedugulna - egyebek mellett azért, mert a kamionosok erre közlekednek Parassapuszta felé.

Viszont nem készült el autóútnak, így végig helyre kis keresztek szegélyezik, mert annyi baleset történik rajta.

Nos, ezt a halálutat sikerült egy jól megfontolt döntéssel fizetőssé tenni. És hidd el, mi örülünk, hogy Te örülsz a rendszernek, bár nem tudom, hogy a "keleten" kifejezés mit takar nálad; amennyiben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, akkor nem értelek, mert amikor arrafelé dolgoztunk, az M3-on Miskolc után üres volt a pálya, így nyilván téged sem láttunk, amint a megyeszékhely felé mentél éves matricával. Állítólag azóta sem változott érdemben a helyzet, mióta átadták a Naményig tartó szakaszt, mert a 41-en szépen el lehet menni, a pályával párhuzamosan. Valaki felvetette, hogy a megyei matricák célja a forgalomnak az ilyen megépített, de teljesen kihasználatlan szakaszokra való ráterelése volt.

Lehet. De a helyzet az, hogy ez semmit sem változtat az eddig ingyenes és legfeljebb főút minőségű fizetőssé tételének pofátlanságán. És - ha nem értetted volna meg - a poszt erről szólt, nem az autópályákról.

nyünyüge 2015.01.18. 07:50:41

@lutria:
Visszaváltani?
Szerintem ilyen nem lesz - a max. engedmény annyi lesz, az is csak talán, hogy a kezelési költséget elengedik azoknak, akik matrica nélkül használtak utóbb nem fizetőssé vált utat.

mojszipupi 2015.01.18. 07:59:53

Az M0 ás fizetőssé tételével a mellette fekvő kertvárosi kerületekre terelődik a forgalom. Hiába mondja a sok fidesz birka h fizessenek a köcsög budapestiek, meg h 400 Ft ot mindenki kibír havonta. Mindig lesz aki inkább nem fizet. Mondjuk a nyugdíjasok. Mert ugye jól jön az 5000 Ft a rezsibe, idő van, mennek kertek alatt. Vagy a munkások. Minek fizessen 5000-et mikor abból egy hétig iszik? Majd mennek "okosba" kertek alatt. És indul az orosz rulett, bebaszott munkás kontra gyerekek, akik ép suliból jönnek mondjuk haza. És még vannak egy páran, mondjuk kisgyermekes, szerény jövedelműek, akik kurvára nem luxusból járnak a 20 éves kocsijukkal, hanem rá vannak kényszerülve, mert dolgozni kell járni és a gyerekért is oda kell érni bölcsibe, óvodába.
És h ki szívja meg? Mindenki, akinek olyan kertvárosi ingatlanja van ami mondjuk az M0-M3 bevezető mellett fekszik. Ezeknek a kerületeknek már így is sok az autóból, bőven elég 10 ből 1-2 autó akik letérnek és mennek a kertvároson keresztül a fizetős M0-M3 bevezető helyett. Ez súlyos milliós veszteséget jelent a tulajdonosoknak az ingatlan értékéből. Csak még nem sokan nem fogták fel. Így válik kézzel fogható veszteséggé a nemzeti maffia ténykedése, vagyis Orbán bosszúja a netadó miatt. Előbb privát számláról a nyugdíj megtakarítás, most meg leértékelték a kertvárosi ingatlanok árát. Ez így már nekem több millió Ft.
Példátlan és borzasztóan hangos bukásuk lesz. A diktátorok és maffia vezérek történelmet végig kísérő sorsára fognak jutni egytől egyig.

dr Smittpálelnökúr 2015.01.18. 08:03:13

@NaNehogyMár: és pár millióan pedig szopnak, mert ELKERULŐ utakon fizetnek díjat. Mert a repülőtérre csak fizetős úton lehet kijutni. Stb.

Érted? Feldogtad?

NaNehogyMár 2015.01.18. 09:00:03

@dr Smittpálelnökúr: Ha jól emlékszem, már bejelentették, hogy azt kiveszik, tehát szerintem értem, felfogtam, mivel azt írtam, hogy a hibák meg majd kijavul-hatnak.
De látom mindegy is, nem az a lényeg, hogy valamiben vagy valakinek mi lehet jó/elfogadható, hanem hogy ekézzük a kormányt.

Azt is lehet, sőt kell, de nem minden áron, és értelmesen. Ez a poszt - szerintem - megint csak egy mantra......rogántóni, habonytáska etc......ez nem színvonal.

Danubius 2015.01.18. 09:22:57

@NaNehogyMár:
Én is keleten lakok, nekem is jó. Persze az lenne a legjobb ha ingyen eljuthatnék Nyíregyházára autópályán... Persze engem sem zavart volna ha a budapesti aglomerációnak ingyenes marad, de speciel nekem ez az 5000 a negyven akárhányezerhez képest jobb. És még azt vettem észre hogy sokkal többen vannak az eddigi kihalt M3 szatmári részén. Persze azzal is egyet értek, hogy millió olyan eset lesz amikor menni kell és nincs idő megállni a benzinkúton matricát venni, és azok az aglomerációban bizony a lakosok kárára fognak dönteni.
Más: mi a véleményetek a büntetésről pótdífizetés jogcímen.

Netuddki. 2015.01.18. 09:43:03

@NaNehogyMár: Azt, hogy te "jól jártál" az a te egyéni szocproblémád, miközben 100 ezrek "jártak rosszul". Szóval szerintem nem a szövegértéseddel van gond hanem az empátiáddal. Ami ha fideszes vagy akkor el van nézve, mert náluk ez amolyan testi fogyatékosság...

NaNehogyMár 2015.01.18. 09:51:15

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Addig jó volt az empátiám, míg nem sírtam, hogy Bp környékiek ingyen járnak autópályán/utakon?
Mint leírtam: rosszabb lett évi 5000 ft-al sok (legyen 3 millió Bp és környéke) embernek, de legalább a vidék felének (tehát kb 3,5 milliónak) meg évi 20-25 ezer forinttal jobb lett. Hol van itt az igazságtalanság?? Vagy empátiátlanság??

Netuddki. 2015.01.18. 09:53:54

@NaNehogyMár: Butapest? Szerintem kissé elkerülte a figyelmedet, hogy vannak olyan megyék is ahol se autópálya, se semmi, mégis fizetőssé tettek útszakaszokat. Milyen jogon? Ja, az erősebb eb jogán.

Na, erről beszéltem.

Regelek 2015.01.18. 09:57:32

@flort: Nem az lenne a megoldás, hogy a paraszt akkor leteszi az autót és végre Pesten is tömegközlekedéssel járjanak az emberek? A megye matrica az ország többségének igenis jó, spórolás. Párezer pesti miatt nem kéne visszakozni.

Regelek 2015.01.18. 10:01:51

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Nincs tán elkerülő? Dehogynem. Van még kérdés?

Törvény (törölt) 2015.01.18. 10:02:06

@NaNehogyMár:

Ha keleten élsz, akkor tudhatnád, hogy a Nyíregyházát elkerülő szakasz is ingyenes volt idáig, most meg nem. Nos kérdezdmeg a nyíregyházi lakosokat az elkerülő útdíjja kapcsán, mert gyanítom, hogy jelentősen megugrott a forgalma Nyíregyházán keresztül közlekedő autósoknak.
Nem a megyei matrica a baj, hanem a nagy városok elkerülői, nem csak Budapest, hanem a vidéki városok elkerülői, a semmiből a semmibe vezető M8 híd, a Ferihegyi reptérre vezető 200 méteres szakasz, az M2-es ami csak a jelölését tekintve tűnik autópályának, mert sok helyen csak 2X1 sávos halálút. Továbbá lehetne példaként felhozni, a személyautóknak megfelelő 2 személyes kisáruszállítókat (VAN), amit tehergépkocsinak sorolnak, ezért előfordulhat, hogy míg egy 3 tonnás Hummer 5.000 Ft-ot fizet a pályamatricáért, addig az 1 tonnás pl.: Corsa VAN 10.000 Ft-ot.
Idézlek:
"...így hibák is keveredtek bele, de ezek majd megoldódnak."
Nem,ezek nem hibák, hanem direkt betervezett idiótaságok. Dilettáns társaság kifestőnek nézte Magyarország térképének úthálózatát.

gabardin 2015.01.18. 10:03:21

@NaNehogyMár: Budapest környékiként eddig is fizettem. Pont az M3 volt fizetős az M0-tól, már a mogyoródi első kihajtó is fizetős volt. Én is jobban jártam. Döbbenten olvastam, hogy az érdieknek eddig ingyenes volt az autópálya... Ami zavar, az a téma helytelen kommunikációja.
Nem a megyei matricákkal van baj! (mint a címben is olvasható)Az tényleg jó, hogy végre lehet használat-arányosan fizetni az útdíjat. A baj az elkerülő utak, eddig ingyenes szakaszok fizetőssé tétele.

gabardin 2015.01.18. 10:04:37

@Törvény: óó, gyorsabb voltál :)

Törvény (törölt) 2015.01.18. 10:09:14

@Regelek:

"Nem az lenne a megoldás, hogy a paraszt akkor leteszi az autót és végre Pesten is tömegközlekedéssel járjanak az emberek?"

De az jó lenne, csak ahhoz nem a stadionokba kellene tízezer milliárdokat beleölni, hanem a versenyképes budapesti tömegközlekedés fejlesztésébe, a P+R parkolókba, illetve mindezt az agglomerációs településekkel összehangolva kiépíteni.

abdul hackeem 2015.01.18. 10:18:35

Az elkerülö utak EU altal finanszirozott utszakaszain nem kell fizetni.
A sajat finanszirozasu utakert fizetni kell. Szerintem az a problema, hogy nem tudod megkerdezni, hogy a keletkezö (esetleges) többletbevetelt mire költöttek, hova tettek.

2015.01.18. 10:22:49

A vidéki fideszbunkónak minden jó. Amit a neki csinálnak ő annak tapsikol. És több millióan vannak

Az igazi Trebics 2015.01.18. 10:24:10

"Mert törvényt sértett már azzal a cselekedetével, meg akarta ugyan vásárolni a matricát, hiába nem ért vele egyet de muszáj neki, ezt azonban csak olyan helyen teheti meg, ahol az oda vezető útért már fizetni kell."

Na, ez például nettó hazugság.

A tisztelt kommentelők meg ne tereljenek, hogy hát nem a megye matricával van baj önmagában. A cikk arról szól, hogy ez mindenkinek szar, a média hazudik, amikor elégedett embereket mutat. Ahogy mások is rámutattak, él ebben az országban Budapesten kívül is pár millió ember, akik ha eddig országos éves matricát vásároltak, ezután 1 (2-3) megyei matricát kell venniük.

2015.01.18. 10:25:59

A büdös úristenit

abdul hackeem 2015.01.18. 10:33:38

@Regelek: Ja. Meg azert tömegközlekedes, mert tömeg van a buszon... Jarjal vele.
Minimalis empatia?

Törvény (törölt) 2015.01.18. 10:38:01

@Regelek:
"Nem az lenne a megoldás, hogy a paraszt akkor leteszi az autót és végre Pesten is tömegközlekedéssel járjanak az emberek?"

Egyébként van fogalmad arról, hogyha tüntetőleg Budapesten és környékén egy napra, mondjuk holnap hétfőn mindenki letenné az autót mi történne?
100 az 1-hez, hogy a BKV a Volánnal és a MÁV-val karöltve a kardjába dőlne, akkora káosz lenne, képtelenek lennének ellátni a feladatukat.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 10:50:48

@abdul hackeem:
"Az elkerülö utak EU altal finanszirozott utszakaszain nem kell fizetni"

Pont ezért gáz az M0-ás esete, ami elindul az M1-től M5-ig nem fizetős, M5-től M4-ig (nem létező autópálya) fizetős, M4-től (nem létező autópálya)M3-as autópályáig ingyenes, M3-as pályától Újpestig fizetős, Újpesttől Budakalászig nem fizetős és amúgy egy még épülő be nem fejezett a fővárost tehermentesítő elkerülő "körgyűrűről" van szó. Bizony Budakalász és a Budaörs közötti szakasz még hiányzik.

gabardin 2015.01.18. 10:51:38

@Regelek: Az agglomerációs járatokon már most is tömeg van csúcsidőben. Van kollégám, aki inkább 4:30-kor indul (8-ra kéne bejárnia), mert a későbbi járatokra előfordul, hogy nem fér fel. Hazafelé is lutri, hogy melyik buszra tud felszállni. A HÉV-ek tömve vannak és a környéki vonatok is.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 10:57:52

@gabardin:

" Döbbenten olvastam, hogy az érdieknek eddig ingyenes volt az autópálya... "

Érd valószínüleg megyei jogú városként kaphatta meg ezt a "kiváltságot". Viszont Érdről tudni kell, hogy iparilag egy elmaradott település, ahonnan az emberek minimum 80%-a ingázik a fővárosba dolgozni. Ugyan az M0-áson kívül esik, de max 2 km-re van a lehajtó. És ennek kapcsán meg is lehet jegyezni, hogy Törökbálint, Diósd, Budaörs, a XI. és XXII. kerület miért nem is örül annak, hogy az M7-es matricás lett az érdiek számára.

csak egy néző 2015.01.18. 10:58:45

Autópálya éves matrica ára:
Ausztria: 26.800 Ft
Magyaro:43.000 Ft

Csak halkan kérdezem, ha itthon a felére csökkentik az éves matrica árát, lehet, hogy több lett volna a bevétel és akkor nem kellene a térképet bújni, hogy hol is van a megyehatár, melyik is az az út, ami egyszer csak fizetős, majd egy pár km után megint ingyenes?

Törvény (törölt) 2015.01.18. 11:13:16

@csak egy néző:

Pontosan, és még hozzá lehetne biggyeszteni, hogy Ausztriában jóval magasabb az átlagfizetés.

nick papagiorgo 2015.01.18. 11:17:40

Nem ártott volna kicsit kevesebb indulattal, higgadtan, a lényegre koncentrálva megírni ezt a cikket, mert így most úgy hangzik, mintha Varga Ferenc József megint a presszóban felejtett volna egy mikrofont :) Tudjátok, "az Óóóóbán meg a Gyúúúcsány, elgurul a lóóóóvé", satöbbi

gabardin 2015.01.18. 11:26:20

@Törvény: előbb volt a "kiváltság", mint a megyei jogú városi rang, de az okok azért érdekesek lehetnének. A legtöbb agglomerációs településre igaz, amit írsz (pl az ingázás, munkalehetőség stb.)

Megoldó 2015.01.18. 11:26:43

@nick papagiorgo: Vagy csak annyit írni, eggyel gyarapodott azon okok száma ami miatt ezt a bandát nyomtalanul el kéne tüntetni...

fifibá55 2015.01.18. 11:31:40

Nem értek egyet a koncepcióval, valamint annak a sajnos általánosként jerllemezhető módjával. (Ez 3 év múlva igazolódni fog.)

Azonban már most elképzelem, micsoda tombolás lesz a fórumokban, amikor bevezetik a napi 500 forintos dugódíjat kies fővárosunkban, mondjuk a közig. határokon belül...

nick papagiorgo 2015.01.18. 11:33:05

@Megoldó: felőlem bármit írhat, szíve joga. Tény, hogy a megyeimatrica-rendszer elkapkodott, hibás, sokaknak jogosan nem tetszik, stb. De ilyeneket, hogy "Orbán Viktor szépen tollasodik a haverok nevén levő vállalkozásokban, de a többi is szépen zárkózik fel mögé. Rogán Tóni már eladta a fél belvárost, Lázár már tudja mennyit ér az ideje, Habonynak is szép a táskája, és Matolcsy is szépen vásárolgatja össze a kastélyokat a közpénzen." - ilyeneket minek beletenni? Semmi közük a témához, látszik, hogy az illető a "semmisejó" elvét követve szimplán hőbörög, most épp a matricán, de egyébként van még kb ötven dolog amir beírhatná ugyanezt. Ez már kicsit unalmas, meg hiteltelenné is teszé az egész cikket.

nick papagiorgo 2015.01.18. 11:35:53

@fifibá55: asszem azt csak a körúton belül fogják bevezetni. Továbbá azt azért KELL bevezetni, mert alagútfúró Demszky apánk annakidején bevállalta, mintegy a metróépítés ellentételezéseként. Persze, erre már senki sem emlékszik, ki az a Demszky egyáltalán, volt itt valaha ilyen? :)

Törvény (törölt) 2015.01.18. 11:35:58

@gabardin:

A legelső matricarendszer bevezetésének időpontjában húztak egy kört Budapest körül, ami nem feltétlenül az M0-ás nyomvonala volt. Akkortól nem kellett fizetni, viszont a legutóbb már a megyei jognak köszönhette ezt.
" A legtöbb agglomerációs településre igaz, amit írsz (pl az ingázás, munkalehetőség stb.) "
Nos igen máshonan is ingáznak, de semmiképpen sem a lakosság 80%-a.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 11:40:28

@fifibá55:

Közigazgatási határkon belül ne hiszem. Három tervezet van.
1. Kiskörúttól befelé eső rész.
2. Nagykörúttól befelé eső rész.
3.Róbert Károly körút-Hungária-Könyves Kálmán-körúttólbefelé eső rész.
Amennyiben a te verziód lenne, szerintem nem sokáig húzná már a kormány.

fifibá55 2015.01.18. 11:44:21

@nick papagiorgo: Ez igaz, de azt nem ígérte senki, hogy nem fog szigorúbb (=több bevételt hozó) feltételeket szabni..

nick papagiorgo 2015.01.18. 11:44:47

@Törvény: meg egyébként Gazdagréten, Rákoskerten, Csepelen ésattöbi mi a fenének is vezetnék be? :)

fifibá55 2015.01.18. 11:46:20

@Törvény: Kedves Urak, ott rontjátok el, hogy észérvek alapján nézitek a kérdéseket. Pedig ennek a rációhoz nem sok köze van.

nick papagiorgo 2015.01.18. 11:47:51

@fifibá55: én olvastam egy interjút a Tarlóssal, azt monda, hogy a dugódíjat ő se akarja, mert hülyeség, de a metróépítés miatt kell bevezetni. És csak annyit kell feltétlenül beszedni, ami a metrószerződésben szerepel. Tehát ő pl. minimális dugódíjat akar.

A másik az, hogy ennek van egy fizikai feltétele is (pl. leolvasókamerák), egész Budapestet behálózni egy picit több lenne, mint mondjuk a körutat...

Törvény (törölt) 2015.01.18. 12:00:11

@fifibá55:

Bocsánat, elnézést kérek. Felteszem a kezem nem én rontom el!
Ezt én az egyik híradásban láttam, ahol ezt a három tervezetet mutatták be, hogy 2016. év végétől erre lehet számítani.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 12:03:55

@fifibá55:

"Kedves Urak, ott rontjátok el, hogy észérvek alapján nézitek a kérdéseket. Pedig ennek a rációhoz nem sok köze van."

Igen egyébként észérvekre szoktam alapozni és ezért nem is értem a nemzeti stadionprogramot.

anyadmajma 2015.01.18. 12:16:25

Hogy itt mindenki mekkora fasz.
Itt senkinek sem azzal van baja, hogy van megyei matrica, mert az tényleg jó. Ez vitathatatlan.
Csak a sok csökött agyú gyépés barom azt nem érti meg, hogy itt a baj a különböző elkerülő és egyéb, forgalom segítő útszakasz fizetőssé tételével van probléma. Meg persze a szokásos elintézési módszerrel, hogy nesztek itt a szar a nyakatokba, vigyorogjatok. Majd kialakul, oszt jó lesz az, addig meg szopjatok, úgyis megszokjátok-beletörődtök.
És igen, az van, hogy Budapest és környéke kb az ország lakosságának a 20-25%-a, az ország Budapest központú. És nem szabad a maradék 75-80%-ról megfeledkezni, ők vannak többen.
A Demszky meg nem vállalta, hogy itten ha törik, ha szakad elvtársak, akkor is lesz dugódíj! Sok minden mást is kellene teljesíteni hozzá. De az van, hogy az államnak a Dáriusz kincse nem elég, egyre több feladatot ad az önkormányzatnak, és egyre kevesebb pénzt. Meg egyre több lehetőséget, hogy egyre több adót vessenek ki. Na, a dugódíj pont ilyen. Mert a 4es metró miatt kéne még néhány kötöttpályás vonalat építeni, meg pár P+R, és akkor kell a szerződés szerint megvizsgálni, hogy kell-e dugódíjat befizetni. Legalábbis az EU szerződés-értelemzése szerint. Hogy ezek a jogi-gazdasági magyar zsenik hogy értelmezik, az megint más.

Szóval a megyei matrica ebben a formában úgy szar, ahogy van. Nem azért mert sok embernek jó, hanem mert kb ugyanannyinak, (bár szerintem 2-3szor többnek) szar, és a bevezetése meg egyszerűen minősíthetetlen.
Sikerült megint bebizonyítani: A régi dolog nem volt jó(tényleg nem), hozzá kell nyúlni a rendszerhez. Na ugye, hogy el tudjuk jobban baszni a dolgokat!

sanyix 2015.01.18. 12:16:58

@NaNehogyMár: okoska, nem csak a budapesti elkerülőket tették fizetőssé, hanem kb az összes nagyváros elkerülőit. Tudod azokat amikre felétek nincs is szükség, mert annyira kicsi a forgalom... Mellesleg nem autópályákat tettek fizetőssé, hanem autóutakat, olyanokat is ahol még a 2x2 sáv sincs meg...
Az autóPÁLYÁK eddig is fizetősek voltak, budapest környékén is. A bevezetők sem autópályák, mert keresztedődések vannak rajtuk, és a 130 tempó sem engedélyezett...

sanyix 2015.01.18. 12:18:57

@sanyix: mellesleg ha abból indulok ki, hogy budapest és agglomerációjában kb 3 millió ember él, és valószínűleg az egyéb fizetőssé tett elterelős városbanban is nagyon sokan élnek, valami olyasmi tippelek, hogy 70% rosszul jár, 30% meg jól...

BiG74 Bodri 2015.01.18. 12:25:49

Az ország érdekes alapokon lett ismét megosztva:
- akiknek jobb lett azok szerint ez egy igazságosabb rendszer
-akiknek rosszabb azok szerint igazságtalanabb

Az igazság megint valahol félúton lehet. Csak a kis kormányunkat a legkevésbé az igazság érdekelte a bevezetésnél.

Van a környezetemben olyan, aki most örül, mert bár ingyen is megtudta tenni jó körülmények között azt a 10 km -t, de most évi 5000 Ft-ért autópályán mehet. Van aki pedig fizet 10000 -et, mert a Duna "rossz" oldalán él.
Nem tudom, hogy van e full igazságos rendszer. Egy biztos, hogy azokat bevonni a díjfizetésbe akik erre amúgy is hajlandóak lettek volna, csak lehetőségük nem volt rá az adja magát, korrekt. De megsarcolni olyanokat akiknek válaszlehetőségük nincs, pedig már ezerféle képen fizettek a közösbe, az meg aljasság.

flort 2015.01.18. 12:31:55

@Regelek: Megtisztelnél azzal, hogy elolvasod amit írtam? Ne adj' isten, a posztot?

Ha végeztél, akkor válaszolj, légy szíves: hova tegye a paraszt az autót?

Kösz.

NaNehogyMár 2015.01.18. 12:39:46

@sanyix: Ennek ellenére nekem úgy tűnik, hogy főleg a Bp környékiek elégedetlenkednek, nem a vidékiek....akik nem mellesleg átlagosan legalább dupla jövedelemmel bírnak.

Egyébként meg "Meghalt Mátyás király, oda az igazság!". Igazságos rendszer biztos nincs, mert valaki/k úgyis fognak elégedetlenkedni, sőt politikát csinálni bármiből is.
Aki meg azt hiszi, hogy ezt a döntést nem a nagyobb állami bevétel reménye szülte, már bocsánat, de az hülye.
Ez kivételesen olyan döntés - ellenben a tervezett internetadóval pl. -ami sok embernek jó, soknak - véleményem szerint kevesebbnek - nem, tehát vitát szül, de nem fognak emiatt utcára menni. Mai világban ez egyenlő a jó döntéssel. A konzekvenciáját vonja le mindenki maga, de ne akarja a másikat meggyőzni, hogy nincs igaza - gondolok itt a témakörben kialakulóban lévő vidék-főváros ellentétre.

exlex 2015.01.18. 12:43:16

Lázong a frusztrált liberálbolsevik patkánysöpredék. A patkánynak minden ingyen kellene, ezért bolsevik.

sanyix 2015.01.18. 12:47:59

@NaNehogyMár: max a hangjuk nagy, ugyanis a budapest környékiek kicsit többen vannak. Mint írtam 3 millió ember él ott a 10 millióból... na meg budapestre jellemzőek az óriási dugók, nem egyéb városokra.

@exlex: na itt vagy te, a bunkó kisebbségi komplexusos bolsi proli, aki még azt sem tudja mi alkotja a benzin ár felét, vagy hogy mi a teljesítményadó baleseti adó, és az átírási adók, mert soha nem volt járműve.
Ingyen... az bazmeg.

sanyix 2015.01.18. 12:49:42

@exlex: ja bocs, látom fidesznyik vagy, ez mindent megmagyaráz :)

BiG74 Bodri 2015.01.18. 12:57:51

@sanyix:

Troll és droid veszély! Kérjük a megszólítani kívánt figyelmes megszemlélését. Sajnálatos módon a szellemi károkozásért senki nem vállal felelősséget.

anyadmajma 2015.01.18. 13:01:55

@exlex: te fasz, a bolsik a fideszben ülnek. a baloladal a komcsiké!
tudod mi az: f-el kezdődik, sz-re végződik, és sok benne a geci?

Törvény (törölt) 2015.01.18. 13:04:10

@NaNehogyMár: Nincs semmilyen vidék-főváros ellentét. Ezt csak a fidesz akarja belemagyarázni. Ugyanis vidéken is vannak nagyobb városok amelyek mellett elkerülő utak vannak, amik még csak nem is autópályák amiért fizetni kell.
Be lehetett volna ezt vezetni simán is, az elkerülő és tehermentesítő utak fizetőssé tétele nélkül, de hát kóklerekkel van teli a kormány, így sikerült.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 13:07:14

@exlex:

Nem lázongok, hanem konstatálom, hogy egy évig érvényes megyei matrica egyenlő 16 vizitdíjjal + 200 Ft-al, amit te ingyenélő és a fideszes ingyenélők orbán lázítására leszavaztak.
Évente téged hányszor lát az orvos, orvosok?

Putyinpárti Gyorsnaszád · http://ideogliaiszivcsakrahirjei.blog.hu/ 2015.01.18. 13:55:06

@exlex: Pacsi elvtárs! Elsajátítottad a szocialista tábor "dögöljön meg a szomszéd tehene is" mentalitását.
Veled száguldani fog a mi EU húzó gyorsnaszádunk, aminek kormányosa Orbán Viktor miniszterelnökúr, másodtisztje pedig Putyin elvtárs!

sanyix 2015.01.18. 14:02:25

www.origo.hu/gazdasag/20150113-melyik-megye-nyeri-a-matricahaborut.html

Haha! Itt látszik mennyire "jól jár az ország"... a pestieket lehúzták ahogy akarták, máshol meg senkit sem érdekel a megyei fos...

csedo 2015.01.18. 14:33:21

@NaNehogyMár: Az aranyerem fakad ki ettől a "nekem jobb lett" dumától. A cégnél is van egy ilyen birka, aki szerint mekkora már, hogy most ötezeré' lehet egy évig furikázni Mohács és Pécs között, brilliáns! Köszönjük Néked, Rákosi elvtárs!
Miért vannak akkor hülyék, akik szerint ezt azért csinálták, mert bárkinek jó? Tisztára, mint a csipszadó, amit a nép egészségének védelme érdekében vezettek be. Ezt meg most azért, hogy szegény vidékiek is autózhassanak má' olcsóbban.

$pi$ 2015.01.18. 14:44:43

@csedo: "A cégnél is van egy ilyen birka, aki szerint mekkora már, hogy most ötezeré' lehet egy évig furikázni Mohács és Pécs között, brilliáns!"

Miért, nincs igaza?

$pi$ 2015.01.18. 14:46:51

@Törvény: "Nem lázongok, hanem konstatálom, hogy egy évig érvényes megyei matrica egyenlő 16 vizitdíjjal + 200 Ft-al, amit te ingyenélő és a fideszes ingyenélők orbán lázítására leszavaztak."

Akkor szerintem te vegyél országos mtricát. Szivasd meg a kormányt, így nem kell megyei matricát venned. :D

Törvény (törölt) 2015.01.18. 15:53:11

@$pi$:

Nem veszek országos matricát, sőt megyeit sem. Nem magamat szivatom, hanem a kormányt, mert km-ben nem több, üzemanyagból kevesebb fogy, és alig 6 perccel később érkezem az uticélomhoz.
A kormány meg az elmúlt két hét csütörtökén egy nem fizetős útra küldte a matricakontrollos autót, hogy megnézzék ki az aki kerül. Nem sül le a pofájukról a bőr? Jól be is intettem mindkét alkalommal a pásztázó autónak.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 15:56:31

@csentecsa:

Tudom nem ide tartozik, de ha így működik a rendszer, akkor én meg a stadionépítésből szeretnék kiszállni, és visszakapni az erre a célra történő adóforintjaimat.

Nevoeiro66 2015.01.18. 16:24:01

Jó ez a megyei matrica, és a környékünkön mindenkinek tetszik, itt senkivel nem találkoztam aki szidta volna. A pestieket meg hadd ne sajnáljam már: lazán kibírnak 5000 forintot évente, úgyis odamegy a legtöbb fejlesztés arányaiban, meg ott a legmagasabbak a bérek is.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 16:27:35

@csentecsa:

Igen csak a színház, múzeum a kultúra része, bár már oda is befészkelte magát a fidesz.
Míg a magyar foci egy trágydombon fetrengő disznóhoz hasonlítható a vezetőktől kezdve, az edzőkön keresztül a játékosokig. Ember fogd már fel, hogy halottat nem lehet feltámasztani. Klubcsapataink nem érik meg a nemzetközi kupákban a szeptembert, mert oylan csapatoktól képesek kikapni, mint az FC Vaduz, vagy albán, kazah, bosnyák, macedón, szlovén, örmény csapatokkal nem képes felvenni a versenyt és kiesik. A válogatott 29 éve nem járt VB-n, kimondani is szörnyű, hogy ott egy olyan országtól kaptunk egy zakót ami 24 éve nem létezik Szovjetunió! EB-n 1972-ben voltunk utóljára, az pontosan 43 éve volt. Közben a válogatott olyan országtól szenved vereségeket, mint Észak-Írország, Málta, Moldova stb. Az erősebbektől meg jönnek a megalázó vereségek Hollandia - Magyarország 7 : 1, 1994.06.01, Hollandia Magyarország 8-1, Magyarország-Jugoszlávia 1-7,Jugoszlávia - Magyarország 5 : 0. Az utánpótlás egy fabatkát nem ér: Gibraltár U19–Magyarország U18 2–2
Vazeg felfogod, hogy Gibraltár, akiknek nincs 2 éve, hogy teljes jogú UEFA tagok és azóta van válogatottjuk utánpótlás és felnőtt is. Ezekre kár költeni 1 fillért is, mert aki a kert végébe stadiont épít és az országban is csak ezzel foglalatoskodik, az kimeríti a hazaárulás fogalmát és a közpénzek hűtlen kezelésével vádolható.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 16:30:56

@Nevoeiro66:

Itt már valaki belinkelte, de azért érdemes belegondolni abba, hogy mennyien laknak egy adott megyébe és ehhez képest mennyi matrica fogyott:

www.origo.hu/gazdasag/20150113-melyik-megye-nyeri-a-matricahaborut.html

sanyix 2015.01.18. 16:38:59

@Nevoeiro66: tudod azért megy oda a fejlesztés, mert ott élnek sokan. A puszta közepére építhetsz elkerülő utat, az akkor is puszta marad...

"meg ott a legmagasabbak a bérek is."

Meg az albérlet/lakás árak is ott a legmagasabbak... meg a levegő is ott a legszennyezettebb, és országon belül kb csak ott mindennaposak a dugók...

Nem nem bírnak ki, nem kell kibírni. Már kibírják a 80%-os adót, az is bőven sok azért a szar színvonalú szolgáltatásért amit az állam nyújt.

hanta boy 2015.01.18. 16:39:14

Politika Bandika!

Na, számoljunk a haverom Lajosmizsén él. Onnan jár dolgozni Pestre, ami napi 60 kilométer.

Az M5-ön autózva eddig évi 46.000.-Ft-t fizetett. Most 5.000.-Ft fog, na ez mér fáj neked?????

A másik lajosmizsei haverom hetente egyszer jött jött fel Pestre, ezért nem váltott éves matricát, hanem 12 falun keresztül jött a régi ötös úton. Na, ezévtől az 5.000 .- Ft-os matricát ő is megveszi és 12 községben kevesebben fognak közlekedni.

Bandika!

És ez miért fáj neked?
(persze Lajosmizse bármelyik településsel behelyettesíthető...)

Halkan kérdem: Bandika te eddig mennyit fizettél az autópálya matricáért, és most mennyit fogsz??

Érdeklődéssel várom válaszod!

ex-dr. vuk 2015.01.18. 16:42:21

@NaNehogyMár: senki nem vitatta, hogy a megyei matrica jo. de az uj fizetos utak az mind baromsag. szerintem mindenkinek csak azzal volt baja nem massal.

Nevoeiro66 2015.01.18. 16:42:43

@Törvény:

Ez azzal együtt lenne igazán érdekes, ha tudnánk hogy ezekben a megyékben azelőtt mennyi éves matrica fogyott, és nem most vetnénk össze, hanem mondjuk június végén.

Nevoeiro66 2015.01.18. 16:45:05

@sanyix:

Na nehogy már megsajnáljalak benneteket... :) Talán ki kellene dugnod a fejed néha Budapestről és akkor nem beszélnél zöldségeket.

Virányi András (BANDITA) 2015.01.18. 16:51:49

@hanta boy: Voltál kedves megszólítani, és bemutatni két haverod, akik jól jártak a rendszerrel. Ezt nem is vitatom. Keresgélj még a többi között, hátha valaki úgy érzi, vele azért ki lett baszva. De ezt inkább hagyd, maradj ennél a két példánál, és ebből vonj le általánosítást. A rendszer is így működik. Amúgy meg, hogy ne öljön meg a kíváncsiság, éves szinten kb három tíz napos matricát vásároltam, mikor autópályán közlekedtem. Elég lett volna a négy napos is, de egy barom szerint a tíznapossal jobban jártam. A többiért eddig nem fizettem semmit. És most sem akarok, mert nem kapok érte semmit többet. De te ebbe szépen bele fogsz kötni. Ugye? BANDITA.

hanta boy 2015.01.18. 16:56:13

@ex-dr. vuk:

Budapesti lakosként írom.

Ha egy budapesti elhagyja a fővárost, biztos, hogy fizetős úton megy. (biztos van kivétel, de az elhanyagolható...)

Ha egyszer megveszi az éves megyei matricát akkor bátran mehet bármelyik úton.

Exem!

Szerinted hány budapestinek kell emiatt megyei matricát vennie, olyannak, aki eddig nem vett országosat?

sanyix 2015.01.18. 17:28:39

@Nevoeiro66: engem nem kell sajnálni(nem engem szivat a legjobban ez a faszság, hanem a budapest környékén lakókat), max 5 km-et mentem az M0-n, de ezek után 2-t fogok (megyeri hídon át aztán első lehajtónál le a fizetős szakasz előtt), nem fizetek egy fillérrel sem többet, bőven sok az üzemanyag adója, és a baleseti és teljesítményadó.

Én kidugom a fejem Budapestről, és azt hiszem nem én beszélek zöldségeket, hiszen egyéb városok elkerülőútjainak fizetőssé tétele miatt is morognak ám sokan. Na meg egy pici gondolkodással világos az hogy az elkerülő utak fizetőssé tétele talán az elmúlt 25 év legnagyobb kormányzati faszsága.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 17:29:32

@Nevoeiro66:

Jót írtál, mert ha kevesebb éves matrica fogy, viszont a megyeiből nem folyik be a különbözet, akkor bukta van.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 17:35:23

@hanta boy:

"Ha egyszer megveszi az éves megyei matricát akkor bátran mehet bármelyik úton."

Csak az meg sem fordul a fejedbe, hogy amennyiben vesz egy Pest megyeit és egy évben négy öt alkalommal elmegy vidékre (nem Pest megyébe, hanem szabadon választott) akkor vesz tíznapos matricát, mert jobban jár vele, mintha megvenne még 6-8 megyeit, akkor a tíznapossal másodszor fizeti ki a Pest megyei szakaszt.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2015.01.18. 17:36:16

@Az igazi Trebics: Te bolond vagy! Ha ennyi vidéki vásárolna éves matricát akkor még a budidba is autópálya vezetne! :)

hanta boy 2015.01.18. 17:42:22

@Törvény:
Biztosan van ilyenre is példa!

Van aki jobban jár, van aki rosszabbul!

Az arány a kérdés. Ha többen járnak jól, rendben van a döntés, ha többen járnak rosszabbul, helytelen a döntés!

Ennyi.

(azt leszámítva, hogy azok, akik rosszabbul járnak telehisztizik az egész sajtót, hogy milyen igazságtalanság is esett meg velük, azok a hülye ballibsi blogolók, meg kommentelők, persze egyből melléjük állnak, akkor is, ha személy szerint őket nem érinti a dolog - eddig is országosat vettek, és ezután is - vagy jobban jártak....)

Törvény (törölt) 2015.01.18. 17:47:22

@csentecsa:

"Lehet hogy az ilyen emberek szívesebben látják azt, hogy épül a városukban egy színvonalas sportlétesítmény, amiben tömegsportrendezvényeket , ,koncerteket lehet tartani."

Hány koncertet rendeztek idáig a DVSC, FTC, Videoton II. orbán akadémia stadionjaiban?

Tisztában vagy vele, hogy a meccsenkénti átlagnézőszám
2.473 fő? Igazad van b.zd meg, ezért k.rvára érdemes beleölni sok ezer milliárdot. A megtérülés már-már felhőkarcoló magasságokban jár.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 17:54:09

@hanta boy:

Ha az év közepén vagy végén derül fény arra, hogy ugyan elméletben többen járnának jól, de gyakorlatban mégsem vettek matricát se megyeit se éveset, ugyanakkor gyakorlatban többen jártak rosszul és ezek egy része vett megyei matricát a másik része meg nem, akkor elképzelhető-e, hogy deficites lesz-e az előző évhez képest a matricából befolyó összeg?
Illetve, akkor ráhúztható-e a dillettáns majmok jelző a kormányra?

Törvény (törölt) 2015.01.18. 18:07:27

@csentecsa: Egyébként jópár olyan ország van, aki mögöttünk tanyázik a világranglistán, mégis komoly állami pénzek áramlanak a labdarúgásukba. Gondolom nekik is ennek megszűntetését javaslod..

Ez nem érv, inkább komolytalan példát próbálsz erőltetni.
Ha Kis Pista beleugrik a kútba és azt mondja neked, hogy ugorj a kútba te beleugrassz?
Jó az neked?
Nem, nem javosolnék semmit nekik.
Ha van ilyen ország rajtunk kívül valahogy engem és szerintem az országban több millióan azt mondanák rá, hogy mit érdekel engem, hogy Zimbabwéban is stadionokat építenek. Itt ne tegyék.
A baj, hogy rossz példát másol az ország bohóca, ez az én álláspontom.

hanta boy 2015.01.18. 18:20:03

"Jelenleg Magyarországon a díjköteles utak összhossza körülbelül 6500 kilométer. Ez a 6500 kilométer évente nagyjából 190 milliárd forint bevételt termel a költségvetésnek. Ebben az összegben a matricákból és a tehergépjárművekre vonatkozó e-útdíjból származó bevételek is benne vannak. Vagyis 1 kilométer fizetős út megközelítőleg 0,02 milliárd forintot hoz évente.

Ez csak a töredéke
Az M0-s érintett szakaszai és a többi autópálya M0-son belüli részei viszont ennek a töredékét sem adják ki. Becslésünk szerint talán ha 60 kilométert érint a most tervezett változtatás."

origo.hu

Kérdem én: az 1, azaz egy százalékos fizetős szakasz bővülés miért dönti romba a magyar autós társadalmat?
(aki eddig is éves matricát vett, az 60 kilométerrel többet használhat...)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.01.18. 18:20:17

@Regelek:

Mit értünk elkerülő alatt?

Azokat az utakat, melyek elkerülik a lakott területeket, és az átmenő forgalmat hivatottak elvezetni?

vagy

Azokat az utakat, melyek a fizetőssé tett útszakaszokkal párhuzamosan, lakott területeken keresztül vezetnek?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.01.18. 18:25:36

@Törvény:

Érd még a megyei jogúvá válás előtt is ingyenesen elérhető volt az M7-ről.

Azért, mert ez az ingyenesség tehermentesítette Érd központi részét, ugyanis a Parkváros lakói, akik nek jellenmzően 80-90%-a Bp-re ingázik, egyből az M7-re tudott felhajtani.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.01.18. 18:27:45

@nick papagiorgo:

Vállalt emellett még két új Dauna hidat, egy új elkerülő körútat, számtalan P+R parkolót,.......

igazi hős 2015.01.18. 18:29:31

@NaNehogyMár: "Ez a döntés szerintem igazságos" Minden matricás posztra jut pár megmagyarázó ember???
Hát persze, hogy igazságos, hogy nekem 500 m miatt kell (illetve kéne) Pest megyei matricát vennem, amit hetente 1-2 alkalommal és csak egy irányba használok. Azaz 5000 forintért kb. 50 km autópálya használat az igazságos.
Valamint az M0-s és a többi, kisebb elkerülő fizetőssé tétele az igazságos. Hát persze.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 18:31:22

@hanta boy:

Ez sokkal komplexebb dolog annál, hogy egy ilyen levezetésből egyértelmű következtetésre jusson bárki is.

Egyébként a sokszor sokadik bőr lehúzása romba döntheti a társadalmat és ezt értsd úgy, hogy nem csak az autós társadalmat.
Addig feszíted a húrt míg elpattan.

igazi hős 2015.01.18. 18:37:29

@NaNehogyMár: "hanem hogy ekézzük a kormányt" Igen, jól látod. Ha májusban feldobnak egy ilyen ötletet, amin egész nyáron höröghetnek:
- autós szervezetek,
- helyi önkormányzatok,
- általában a gondolkodó emberek,
hogy aztán szeptemberben meglegyen az új jogszabály, novemberre kész az új szoftver, ami nem hal le, mert kap egy közepes terhelést, decemberben pedig van egy egész hónapod, hogy kiszámold, hogy mivel jársz jobban, akkor nem lenne okunk (emiatt) ekézni a kormányt.
A valóság ezzel szemben, hogy teljesen felkészületlenül ért mindenkit a döntés, igaz pont ez volt a cél: beszéljetek bármiről, csak ne a kormánytagok/fő Fideszesek vagyonáról (azaz lopásairól). Sikeres hadművelet volt, Habony Árpád megérdemli az a maximális luxust, amit jövedelem és állás nélkül még el lehet érni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.01.18. 18:39:33

@Törvény:

Az a matricakontrollos autó esetleg a teherautók díjfizetését ellenőrizte?

Törvény (törölt) 2015.01.18. 18:50:05

@csentecsa:

Te aztán felhúztad magad. Mi ez itten ez a nagy kirohanás?
Nem vagyok sem finn, sem japán, sem bolgár, sem osztrák. Nincsen ha, Magyar vagyok magyarnak születtem!
Vagdalkozol édes ecsém, meggondolatlanul dobálózol ország nevekkel megírtam már, hogy nekik nem javasolnék semmit, mivel nem vagyok az ő helyükben. De tovább gondolva a dolgot, Finnország, Ausztria, Japán gazdaságilag sokkalta erősebb országok, mint Magyarország. Lehet, hogy ott belefér, itt nem, de ezt csak gondolom, nem javasolom, mert nem érdekel.

Nem tudom hány koncert volt, de szerintem egy sem, de a te véleményedre voltam kiváncsi neked kellett volna ezt a nagy büdös NULLÁT leírni. Azt kétlem, hogy nem lettek volna színvonalúak ezek a létesítmények egy koncert erejére, mert a Népstadionban 2010-ben voltam Metallica koncerten, 1999-ben meg szintén Metallica koncerten az MTK stadionjában.

"Mindenesetre nem hinném hogy olyan nagy probléma lenne, hogy egy százezres városnak van egy húszezer fő befogadására képes létesítménye,"

Akkor édes ecsém fizessed te is meg a pártkatonák, fizetett bértollnokok, fideszesek, fidesz tagok.
Engem meg hagyjatok ki belőle!

Törvény (törölt) 2015.01.18. 18:54:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Nem tudom, de Egér úton volt a 7-es út lejárata és a benzinkút között. Tehát jó messze az M1-M7 közös szakaszától, ahol már az 1-es út, Repülőtéri út, 7-es út forgalma is az Egér úton halad. Szerintem a héten is ott lesz csütörtök reggel.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 19:04:57

@csentecsa: "Tehát olyan országokban is megszüntetnéd a futball állami támogatását ha adózó állampolgár lennél, mint Finnország, Bulgária, Japán, Ausztria. Ők ugyanis jelenleg mögöttünk vannak a világranglistán"

Egyébként előszerettel alkalmazott fideszes szöveg, hogy:
Almát hasonlítasz a körtéhez!
Most te ezt tetted, mert Finnország, Ausztria, Japán labdarúgásra szánt állami kiadásait hasonlítottad össze Magyagyarország labdarúgásba ölt állami milliárdjaival.
Ez tényleg az alma és körte esete. Jöhet a reklám:

Beszéljünk, ne hgombáról, hanem az említett országok átlagkeresetéről! Akkor megint kiderül, hogy almát hasonlítunk körtéhez. Ennyi!

Törvény (törölt) 2015.01.18. 19:15:30

illetve ezt újra:

Beszéljünk, ne hgombáról, hanem az említett országok átlagkeresetéről és Magyarországon lévő átlagkerestekről! Akkor megint kiderül, hogy almát hasonlítunk körtéhez. Ennyi!

Törvény (törölt) 2015.01.18. 19:29:22

@csentecsa: "Ők ugyanis jelenleg mögöttünk vannak a világranglistán."

Na ezt is helyre kell tenni, mert ezzel sem vagy képben.
A világranglista helyezéseit egy bonyolult rendszer szerint számolják. Ha a kivácsi vagy rá olvass utána. Ám olyan is előfordult a tavalyi VB-t követően, hogy Magyarország javított, holott nem is játszott meccset, hanem az történt, hogy a VB-n pár csapat rossz átlagot ért el, ezért a ranglistán mögénk került. Most 45. a magyar válogatott, de ennyi erővel lehetnénk a 95. helyen is. Legjobb helyezésünk 27. volt, mégsem voltunk se EB-n se VB-n, mert egy phos az egész. Szóval nem sokat számít, hogy kik vannak mögöttünk.

Arcade Macho 2015.01.18. 19:53:02

azert vegyuk eszre hogy a mindennap autoval ingazo agglomeracios csak a feeling kedveert sir most egyet, mert az az 5e az a vak nagymami szivgyogyszerere kell :)))

Arcade Macho 2015.01.18. 20:02:46

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Azokat az utakat, melyek elkerülik a lakott területeket, és az átmenő forgalmat hivatottak elvezetni?"

szerintem az egesz gyorsforgalmi egy nagy elkerulo, hiszen a lakott ovezeteket kikeruli :)))

en.wikipedia.org/wiki/Autostrada_A4_%28Italy%29#mediaviewer/File:Sistema_autostradale_venezia.svg
pl. ez egy 30 km -es szakaszocska...

Törvény (törölt) 2015.01.18. 20:14:15

@csentecsa: "Úgy látom, hogy itt nem én húztam föl magam, sokkal inkább te. Lásd be hogy következetlen dolog ,hogy itt blokkolnád az állami támogatást, míg valamiért nem vagy hajlandó elismerni, hogy ezt mögénk sorolt országok esetében-akik közül igen sokan még soha nem voltak Eb-n, Vb-n- is meg kellene tenned."

Akkor arra kérem és utasítom a magyar kormányt, hogy akkor valósítsa meg a stadionjait, ha az említett országok gazdasági mutatóival rendelkezünk és az említett országok jövedelmét kereesik meg a hazai gazdaságaban dolgozó magyar emberek. Addig nincs értelme ilyen és ehhez hasonló pénzkidobásoknak illetve az ezzel a projekttel közpénz ellopásához segíteni a haverokat.

ex-dr. vuk 2015.01.18. 20:15:28

@hanta boy: probalj meg nem budapestikent gondolkodni. tudod, az orszag 4/5-e NEM budapesti.

Itt most arrol van szo, hogy az elkerulo utak es hidak fizetosse tetele baromsag, egyaltalan hogy jon ide az, amit irsz? Szerintem sehogy.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 20:18:53

@csentecsa: " Márpedig eszerint a lista szerint mi a felső harmad környékén vagyunk"

És akkor hova sz.rjak?

hanta boy 2015.01.18. 20:19:03

Ez az egész hiszti, amit a ballibsi blogírók és kommentelők felfújnak, vihar a biliben....

Egyetlen egy januári teletankolással többet megspórolsz a benzinen, mint amennyibe a matrica kerül....

hanta boy 2015.01.18. 20:21:55

@ex-dr. vuk:

Exem!

Mit mondott a miniszterelnök úr?

Azt mondta, hogy január végéig tesztüzem, próbaüzem, majd az észrevételeket feldolgozva lesz meg a végső döntés!

Ennyi.

Amivel riogatod magad, és a hozzád hasonló hisztigépeket, azok nem is biztos, hogy úgy lesznek....

ex-dr. vuk 2015.01.18. 20:29:33

@hanta boy: lol, itt elvekrol van szo. hidak es elkerulok fizetositese meg tesztnek is baromsag!

ezek teszt torvenyek? nyilvan, mert FINGJUK SINCS, mit csinalnak. Nem terveznek, nem szamolnak, nincs hatastanulmany, minden random, aztan ha kiderul, hogy faszsag akkor vagy megmagyarazzak vagy - legrosszabb esetben - visszavonjak, es megmondjak h mi vagyunk a hulyek mert nem ertjuk (last netado). Profik, lol

ex-dr. vuk 2015.01.18. 20:30:06

@hanta boy: egyszeru az elet narancsfoldon .. minden ellenvelemeny lesoporheto azzal, hogy "ballibsi hiszti". Igy szep az elet :)

Törvény (törölt) 2015.01.18. 20:30:53

@csentecsa:" Nem mondom hogy ez elégedettségre adhat okot, de az se reális, hogy ne kapjon megfelelő szintű állami támogatást, csak mert te utálod."

Igen utálom, de meg sem fordul a pihe kis agyadban, hogy MIÉRT?
Azért, mert kölyökként nagyon szerettem, és kölyökként láttam a 86-os VB-t ami akkor tragédia volt. Kölyökként láttam a Videoton menetelését. Hol vannak már ilyenek? Azóta mi van? Egy rakás sz.r az egész, egy rakás sz.rba meg nem tolunk nyakra-főre milliárdokat.
Elégedettségre nem ad okot? Te miről beszélsz? Azon kívül, hogy az általam leírt 84-85-ös Vidi UEFA kupa döntőt játszott, illetve a 86-os válogatott kint volt a mexikói VB-n, ezt csak süllyedt és süllyed az egész. Minden évben újabb és újabb mélységet ér el a magyar foci.
Te mit tudsz felsorolni a 1987 és 2014 közötti magyar foci pozitív eredményeiről?

Mert én egy nagy semmit és ide jellemzésként karcsú az, hogy elégedettségre nem ad okot!

Törvény (törölt) 2015.01.18. 20:36:13

@hanta boy: Főleg mennyit lehetne még spórolni, ha a kormány visszaállítani 2010 előtti szintre az üzemanyagok jövedéki adóját és a 27 %-os ÁFÁ-t is visszaállítaná 25 %-ra. De lehetne még spórolni azzal is az üzemanyagárakon, hogy ezentúl a kuszaszem, a Varga Csontváz, a Kósa, meg a Szíjjártó nem gyengíti, hanem jól megerősíti a forintot. Na abban az esetben lehet, hogy most 1 liter benzin 220 Ft lenne.
Oszt jónapot!

jogalany 2015.01.18. 20:38:01

A mostani miniszterelnök az bizony már nem Úr. Mert nem úriember már. Hazudik reggel, délben és este, legfeljebb otthon mond igazat, mikor hazamegy Zürichből és azt mondja, mama a pénzünk biztonságban megérkezett és tovább is ment, immár mosottan.
Az egész dijfizetés egy olyan trend része, amellyel szándékosan hergelik a népet. Ez a lépés sérti a megszerzett jogainkat, a kialakult egyensúlyi állapotokat, nem jó senkinek, kivéve a gyevi birót aki most a kormány csúcsa, pláne miniszterelnők, aki tévedhetetlen és főleg önmaga barátja.

jogalany 2015.01.18. 20:41:34

És persze a lottó halmozódása akadálytalanul folyik egészen a 3 milliárdig, amikor a kijelölt nyertes papirt kap a pénz eredetéről, erre példa az a fideszes képviselő aki mutogatta a papirját a többszáz milliójáról, hogy résznyertese volt a lottónak. Nehogy mán úgy járjon mint az mszp elnökhelyettese, akinek nem volt ilyen papaírja.

$pi$ 2015.01.18. 20:44:56

@jogalany: "többszáz milliójáról, hogy résznyertese volt a lottónak"

Szerintem annak a csávónak 10 milliós nyeresége volt. Honnan veszed a többszáz milliót? Nem lehet, hogy valami legenda?

hanta boy 2015.01.18. 20:51:46

@ex-dr. vuk:

Exem!

Mert szerinted ami az útdíj körül folyik az mi?

Szerintem "ballibsi hiszti"....

Mint minden amit a Fidesz kormány hoz, beindul a ballibsi hisztiroham....

Bármit csinál a Fidesz, vagy annak az ellenkezőjét...máris kész a ballibsi hisztiroham...

csak egy néző 2015.01.18. 20:59:11

@hanta boy:
Csak halkan kérdezem, ti mit is csináltatok 8 éven keresztül, tudod, kivonulunk, hisztizünk, mindent leszavazunk, ami rossz az országnak az jó nekünk fideszeseknek. Nem értem, akkor most mi a csodálkozás tárgya.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 21:00:20

@csentecsa:

:" Nem mondom hogy ez elégedettségre adhat okot, de az se reális, hogy ne kapjon megfelelő szintű állami támogatást, csak mert te utálod."

Te mit tudsz felsorolni a 1987 és 2014 közötti magyar foci pozitív eredményeiről?

Három dologgal ne gyere:
az egyik 1995 FTC, a másik 2009 DVSC
mert bejutni valahova egy dolog, de ott az ellenfelektől úgy kikapni, hogy a fal adja a másikat az nem eredmény, hanem szánalom.
A harmadik meg az 2009-es U20-as VB bronz. Nem az eredmények miatt, még csak nem is a játék miatt. Nézd végig, hogy azok a játékosok akik, ott voltak, most hol játszanak. Kivétel nélkül érdemes végignézni milyen magasra ívelt a pályafutásuk,mind csupa mega-giga klubban hirdeti a magyar foci erejét.

ex-dr. vuk 2015.01.18. 21:08:08

@hanta boy: "Exem!" - ez mi?..

De tudod miert? Mert "ujabban" barmit csinal a fidesz az iszonyatos baromsag ...

Fel sem tudnam sorolni kik tiltakoztak az utdij miatt, de meg a fideszesek is. Plusz a leheto osszes szakmai szervezet. Akkor jott a "de hat ez csak probauzem" .. az, anyaddal probalkozz.

csak egy néző 2015.01.18. 21:21:08

Milyen érdekes, hogy ennek a felcsuti "ibolyának" szinte minden megszólalását félreértik a "zemberek".
Netadó, fizetős utak, bevándorlás,trafik, föld, Vida Ildikó, Goodfriend, Paks, Brüsszel vs Moszkva, keleti nyitás, ilyen olyan áramlat és bármeddig folytatható.....
Amikor meghallom a "közszolgálati" rádióban, ahogy megmagyarázza, hogy ő nem is így, hanem úgy gondolta, csak a média és a mocsok ellenzék (ami nincs) és szegény hazánkat támadó GHH félremagyarázta az ő zseniális agyszüleményét, mindig egy kép ugrik be, hogy milyen nehéz egy vödör takonyban megfogni egy angolnát.

roxxtar 2015.01.18. 21:25:06

Annyi köze van a megyei matricának az elkerülők fizetősé tételéhez, mint ennek a posztnak az értelmes íráshoz... semmi.

Arcade Macho 2015.01.18. 21:57:27

@ex-dr. vuk: "elvekrol van szo. hidak es elkerulok fizetositese"

a hidak es az elkerulok azok amik a legdragabbak
akkor elvi szinten ugy van hogy legyen ingyer a kaviar?

na es a koroshegyi volgyhiddal mi a helyzet?
elkerulo vagy nem?
M7es a balcsi deli partjanal masszivan vegig elkerulo vagy tevednek?

ex-dr. vuk 2015.01.18. 22:12:37

@Arcade Macho: "a hidak es az elkerulok azok amik a legdragabbak"

szerintem szandekosan nem akarod erteni. mi koze ehhez annak, hogy mi a legdragabb? egy korgyuru mitol dragabb mint barmelyik autopalyaszakasz?

A te fogalmaid szerint minden autopalyaszakasz elkerulo. Tehat eleve mas a fogalomrendszerunk - ezekszerint.
De mar egyszer ezt atbeszeltuk ha nem tevedek.

Törvény (törölt) 2015.01.18. 22:17:55

@csentecsa:

Neked ezt valaki diktálja, vagy magadtól vagy ennyire sötét?
Nem bírod abba pihe könnyű agyadba betáplálni, hogy nem érdekel más ország?
Azt látom, hogy leszálltál a gazdaságilag fejlett országokról, de hidd el k.rvára nem érdekel hogy melyik ország mennyit tesz bele. A másik meg, hogy 1990 óta Szlovákia egyetlenegyszer kijutott, Magyarország meg egyetlenegyszer sem!
Vágod a különbséget?
Vagy téglával verjem bele a tuskó fejedbe?

Arcade Macho 2015.01.18. 22:18:56

@ex-dr. vuk: koroshegyi volgyhid, akkor az elveid szerint ingyenes kellene legyen?

az eszaki M0 megint csak necces mennyire elkerulo az M3 es M31 kozott...
amig nem volt meg addig a keleti agglomeracijo az becsicskult a hatalmas nagy dugoktol es onmersekletet tanusitott es lerakta az autot, most meg eljonnek hogy bezudulhassanak az M3on
total elkerulo feelingje van az embernek... elkerultek hogy tomegkozlekedessel mehessenek

Törvény (törölt) 2015.01.18. 22:19:48

@csentecsa:

Különben beszéljünk arról hogyan és mikor lesz olyan erős a magyar gazdaság, mint az osztrák, finn, japán?
Mikor lesz az átlagfizetés akkor, mint az osztrák, finn, japán?
Vagy esetleg lemondott már Vida Ildikó?

ex-dr. vuk 2015.01.18. 22:38:33

@Arcade Macho: miert lenne? nem latom, hogy milyen mas foutakat kot ossze. Azt sem ertem minek oda hid, de az masik kerdes.

Az M0 meg szerinted nem elkerulo? Mondom, hogy mas a definiciod ra.

A lenyeg: M0-t hulyeseg fizetosse tenni, meg van meg egy csomo szakasz, amit. A megyei matricaval semmi bajom.

sanyix 2015.01.19. 00:26:29

@hanta boy: nem csak ballibsi hiszti, kb mindenki hisztizik aki nem fütyiszes, nem nem minden nem fütyiszes ballibsi. A többség sem ballibsi sem fütyiszes, de ez világosan látszik a választási adatokból.

Azért hisztizik mindenki, mert a fütyisznek csak nagyon ritkán, egész véletlenül csúszik be egy értelmes intézkedése.

jogalany 2015.01.19. 04:14:58

@$pi$: Tavaly olvastam egy nett ciket, mely a képviselők vagyon bevallásával foglalkozott, és az egyik képviselőnél a vagyonosodás mértéke magas volt, a képviselő a feltett kérdésre válasznyilatkozatában a nyeremény igazolás számát is megadta. Arra kérdésre nem válaszolt, hogy kikkel játszott kollektivan. A nyereményigazolásnál nincs jobb, anno a kisvállalkozók vásárolták a nyerő szelvényeket, hogy igazolhatatlan jövedelműket így igazolják az adóhatóság felé. Vagyis az egyik legjobb papír, ha megkérdik: honnan van?

jogalany 2015.01.19. 04:38:22

@csentecsa:
A focit még mindig sokan szeretik, ami a fidezs esetében már nem mondható el. A pártodnak, vezetőjének elment a józan esze, vagy mint 2006 -ban szándékosan vesztésre játszik. Lehetséges, hogy elkapták és ezt a lelépést egyezkedte ki magának. Mert sem emberileg, sem politikailag, sem szakmailag nem indokolható ennyi rossz lépés (netadó, elkerülő utak adóztatása, hétvégi bezárások, emberi szabadságjogok kurtítása, stb ) Én nem sorolom ide Paks bővitést, mert az helyes szerintem, a lógósok szociális hálóból kiengedését, a közmunka létét, de a módját már nagyon, stb. Ugyanilyen helytelen lépés sorozat egy gazdaságilag nehéz helyzetben a saját személyes beállítottságának megfelelni akaró sport támogatások , (stadion)építések. 2012-ben pl. személyes parancsára 10 milliárd Ft-ot szórtak szét a foci szakosztályok közt, kifejezetten az elmaradt játékos fizetések, támogatások visszamanőlege kifizetésére. Egy közép minősítésű játékos akkor 32 milliót kapott (tőle tudom). Mennyit kaptak a sztárok?
Egy vezető mindig az ország érdekében kell cselekedjen, nem teheti, hogy kedvezményezettek, rokonok, haverok előbbre legyenek az országnál. Most pl. 6 milliárdot adnak kifejezetten arra, hogy négy nagybetétes megkaphassa a pénzét a csődbe jutott banktól. Már megint a személyes érintettség. És ez az ami irritálja au emrek millióit a focinál is (lásd Felcsúti stadion és akadémia)
Arra van ereje , ideje, hogy szigetet vásároljon, hozzá 600 millióért yachtot, Zürichbe szaladgáljon, egy olyan bankba, mely már büntetve volt pénzmosásért.
A focisták most is kapják irreális jövedelmüket a közpénzből és ez nem más ország tragédiája, hanem magyar ügy. És közpénz lévén, közügy.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.01.19. 04:43:21

@Törvény: Az valóban nem fizetős, még a tgk-nak sem.

Lehet, hogy BKK-s autó volt? Már én is láttam ilyet a Tabánban, a behajtási engedélyeket ellenőrizte (teherautókra).

Törvény (törölt) 2015.01.19. 19:16:43

@csentecsa:

Szerintem te nem vagy észnél, vagy egyszerűen túl barna lehet már a nyelved. Húzd már ki a fejed a felcsúti törpe se.ggéből!
Amit a törpenapóleon mond, tesz azzal szerinted csak egyetérteni lehet.
Hát nem, nem és nem!
Lesza.rlak focistól, lengyelestől, bolgárostól te szerencsétlen.
Fogd már fel, hogy Magyarországon az elmúlt 25 évben a politikai elitnek (benne a gyurcsótány meg bugris felcsúti) köszönhetően nagyobbnál nagyobb sz.arban vagyunk. Tévedsz, kibúvó a gazdasági helyzet, mert engem és nyugodtan leírhatom, hogy ebben az országbantöbb millióan inkább a gazdasági helyzet érdekli, mint a hitvány foci. Ha nyer a válogatott, vagy a fradi, attól k.rvára nem lesz olcsóbb az élet.
Jön a bugris felcsúti törpe és épít stadionokat, amikor a magyar gazdaság az utolsók között van az unióban, amikor a magyar átlagkereset a béka s.egge alatt van, amikor a bugris felcsútinak s.egget nyalnak a hivatalok pl.: KSH és munkavállalóknak titulálják a közmunkásokat, amikor minap becsületből lemond egy polgármester, mert fél éve ugyanazt a pár száz méteres árkot pucolják papíron a közmunkások, közben gyakorlatban meg nem is igaz. Akkor amikor a jobb jövő reményében Magyarországról a megélhetés miatt külföldre távozó magyar embereket a KSH beleszámítja a munkahelyteremtésbe, akkor ez gyakorlatilag felér egy hazugsággal, csalással.
Te melyik országban élsz csentecsa?
Vagy a kormányhoz tartozol, azért barna és bűzlik minden egyes hozzászólásod mert épp mindig vicctor se.ggéből bújtál elő?
"?Persze, ha egyszer kijutottunk volna..."
Tudod mióta hallgatom ezt, hagyjuk már a francba, ebből soha nem lesz így semmi. A gazdasággal kellene foglalkozni, meg a leszakadó rétegekkel, nem az úri hóbortokkal. Meg különben is egyik középsulis osztálytársammal pont azt elevenítettük fel, tavaly ősszel, hogy vazeg mi már a 90-es évek közepén megmondtuk, hogy amatőr szintre kellene levinni a magyar focit. IGAZUNK LETT! Ha, akkor levitték volna, kiléptünk volna UEFÁ-ból FIFÁ-ból, akkor gyorsan megtisztult volna a közeg, és valóban azok fociztak volna akik tudnak és nem azok, akiket apuci-anyuci befizet feketén (adózatlanul, megvesztegetés kinek mi a jobb) az edzőnél vezetőknél.

Törvény (törölt) 2015.01.19. 19:24:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Ugyanolyan volt amilyenek az országutak mentén, meg autópályák parkoló kijáratainál szoktak kamerázni.
süti beállítások módosítása