Elöl megy az internetadó, mögötte a NAV botrány. De feltűnik a tömegben a magánynyugdíj lenyúlása, az alaptörvény, annak a módosítása, ott látszik a trafikmutyi, mellette a földmutyi, és Felcsút is ott van a háromezres stadionjával. Mellette Mészáros Lőrinc integet a frissen szerzett milliárdjaival, őt követi szorosan Rogán Anti házbővülése, és a kis táskahordozóból lett külügyminiszter is ott tipeg az apucitól kölcsön kapott pénzből vásárolt új úszómedencéjével.

De ha jobban belenéz a forgatagba a tömeget pásztázó kamera, ott láthatja a rendvédelmisek szerzett jogainak az elvételét, a munkavállalók új munka törvénykönyvét, az egykulcsos adó veszteseit. Ott menetel a közmunkás egy kecskét vezetve, zsebében a havi negyvenhétezerből való megélhetéssel. Ott van a visszamenőleges törvénykezés, és ott van a székely zászló a parlamenten.

Megy még a tömegben az egymillió új munkahelyet kereső, az államadósság csökkenését váró, a takarékbankban tulajdonából kisemmizett kisrészvényes, az is ott megy, aki annyit ér, amennyije van. Már az is látszik a tömegben aki nem hiszi az ország jobban teljesít, aki tudja, a nem megszorítás minden adóemelését ő fizeti, és az is ott van, aki a kormánypártra szavazott.

Ott megy a devizahiteles, aki még tud törleszteni, és az is, aki már nem, mert a kormány politikája miatt emelkedett a törlesztőrészlete. És az is ott bandukol akinek még van munkája, meg az is, akinek már azóta nincs, mint tündérország létezik. Ott megy a rezsicsökkentés nyertese, és ott megy az is, aki már nem hisz benne.

Feltűnik a hullámzó tömegben a szerencsejáték törvény miatt munkáját két hét alatt elvesztő. Az is ott megy, aki a mérhetetlen támogatású kisebbik kormánypárt miatt tudja, az élettársa nem a családja, és ő maga nem is elég keresztény, meg nemzeti. Vigyázva lépeget a vak komondoron nem áteső, az oktatásból kimaradó, és az is aki az ingyenes felsőoktatást nem tudja kifizetni. Az is ott van, akinek a gyermeke nem kapott tankönyvet, az is aki igen, de abban benne van tündérország minden butasága.

Sokan vannak még a tömegben, külön is vállalva eddig ismeretlen arcukat, de már közös felismeréssel. Tudják már a választási törvény azért lett átírva, mindenképpen a Fidesz nyerjen. Azt is tudják, a kormánypárt a hazai gazdaság jelentős részét átjátszotta a saját zsebébe, meg a haverokéba. Tudja már a tömeg, Orbán Viktor stadionja a kertje mellett közpénzből épült részben, és a nemzet pocakos focihuszára intézi, és engedi a befolyt közpénzek herdálását. És persze ezen pénzek minél nagyon arányú lenyúlását a saját, és a baráti köre érdekeinek megfelelően.

Mendegél a tömegben az is aki tisztában van vele, az uniós pénzeket nem az arra érdemesek fogják megkapni, hanem aki hűséges a kormánypárthoz. Az is ott visz egy táblát, aki már régóta a büdös picsába akarja küldeni Orbán Viktort, és az is visz egyet, aki ezt csak nem olyan régóta akarja megtenni.

Van ott olyan ember, aki már tudja mit jelent az az Orbán Viktor által tett kijelentés, “folytatjuk”. Jövőre lesz újabb adóemelés, persze mindenféle nemzeti mázzal por hintve, lesz nem megszorítás, aminek végül is ő fogja kifizetni az árát, ahogy eddig is tette. Lesz még szabadságharc, lesz mindig felelős azért mert éppen nem megszorítani kell, és lesz még bukott baloldalozás is. És Paks is lesz, hiszen ezt sem a Fidesz harácsolóinak kell kifizetni, nekik csak a haszon jut, a teher az adózóé lesz. Ezen adózók igaz vannak már a kormány szerint vagy négymillióan, de valahogy ez nem látszik a költségvetés fellendülésében. Azt az olyan adóemelés pörgeti, amit a szerencsétlen adózó fizet ki az egyre nehezebben megkeresett béréből.

De legalább azt tudja tömegben levő, mindenkinek dolgoznia kell. Csak Orbán Viktor azt nem mondta meg hozzá, hol, és mennyiért. És lehet vasárnap sem kell vásárolnia már, azt a napot is a családjával töltheti, vagy a kormányközeli boltokban.

Sokan vannak az utcán, és még többen, akik már nem tudnak oda sem elmenni, mert nem lehet nekik, vagy nem tudnak, vagy csak nem tudnak róla, mert a köztévét nézik. Lassan már túlnő a tömeg a kitiltáson, az internet adón, a mutyin, a tolvajláson, az intézményesített korrupción, amit Orbán Viktor és bandája olyan szép unortodox módon képvisel. Még nem nagyon tudja mit akar, és azt végül is hogyan. Orbán Viktor önként és dalolva a demokrácia jegyében nem fogja az eddigi politikai gyakorlatát egycsapásra megváltoztatni. Hiszen még csak most érkezett el az igazi kaszálás ideje a számára. Már kész van minden a további mutyihoz, és a hozzá hű emberek is alig várják a további közpénzek gond nélküli lecsapolását, és azok átirányítását a saját zsebük felé. Ellenzék nem nagyon van, szervezett politikai formában legalábbis elég harmatgyenge jelenleg. És még az is folyamatosan osztódik. Kevés az új hit, az új erő, az új lendület, az új becsület, az új forma, és az új vezető. A Fidesz ezzel tisztában van, és ki is fogja ezt használni. Megvan hozzá a médiája, a gátlástalansága. Idő kell, amíg ez a tömeg, és a politika egymásra talál, de már legalább az utcán van az eleje, és nem is nagyon látszik a vége. Ebből még bármi lehet. BANDITA.

Címkék: adó mutyi internetadó Fidesz Orbán Viktor NAV

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr706882067

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi a következő lépés? 2014.11.10. 17:25:43

Sokan elmondták már, sokan elmélkedtek azon az elmúlt pár hétben, hogy úgy tűnik a Magyar nép végre kezébe veszi a sorsát, elkezd kiállni a jövőjéért. A tegnap esti ~10000 ember végülis megerősíti ezt a narratívát, úgy tűnik, hogy össze lehet rántani a…

Trackback: Tüntetések közötti tűnődés 2014.11.10. 08:41:21

Ezen kormányciklus elején is tüntetésekről beszélünk. Tegnap épp egy egész tüntetéssorozat elejét vette a kormány, amikor visszavonta a magániskolák ellen irányuló beadványt. Tüntetések zajlanak a hétvégén is, folytatása ez a múltkori nagy netadós tünt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.10. 08:51:49

Ha nem tévedek, a te fajtád itthon is azt szeretné, ami Ukrajnában van.

Elzavarni a demokratikusan, a nyugati megfigyelők szerint is jogszerűen megválasztott kormányt, és átjátszani az USA érdekeit kiszolgáló, demokratikus választáson kormányra kerülni képtelen KISEBBSÉGNEK a hatalmat.

Akár azon az áron is, ha MINDENKINEK csak bánatot, szenvedést és veszteségeket okoztok.

Igaz?

konrada 2014.11.10. 09:00:06

Kis ország ez, de talán csak nem annyira, hogy 10 ezer - vagy na jó, legyen akár 50 ezer, de akkor már békemenetes szorzóval;) - legyen a kétharmad!;))

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.10. 09:11:37

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás:

Én itthon vagyok, te meg igényelj letelepedési vízumot az USA-ba, hazátlan csürhefattya!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.10. 09:21:07

ennyien azért nem voltak, hogy ennyi mindent képviseljenek...

DezInf 2014.11.10. 09:26:26

@polyvinyl:

Hazaáruló fidexmajom!

Nektek már kicsöngettek!!

Nem ismerős????????

nnnnnnnn 2014.11.10. 09:28:10

nem volt valami nagy durrantás a tegnapi tünti. néztem a ballibsi lapokat, sehol nem merik leírni hányan voltak, csak annyit, hogy "többezren". ammeg nemsok.

Netuddki. 2014.11.10. 09:30:14

@polyvinyl: Hogy nem sül le a pofádról a bőr, te tolvaj fideszes talpnyaló.
U.i.: a vastag bőr is betörhet...

Dr Gregory House 2014.11.10. 09:42:44

Higgadtságot, elvtársak!

DezInf 2014.11.10. 09:42:58

@$$$=$$$:

Ettől most neked feláll?
Trafik, főd rendben?

Asszony elverve, gyerek megrugdosva, szomszéd gyepje lexarva?

Amennyiben minden kérdésre igen a válasz, akkor hátradőlhetsz, ma se leszel több, mint tegnap voltál.

Te egyre jobban tejjesítessssszzz.......

....addig amíg nem kopognak ... most még csak csengetnek:D

Szúrófény 2014.11.10. 09:46:02

@polyvinyl: „Mindinkább meggyőződöm, hogy az ország helyzete reménytelen, ez az ország nem képes magát megvédeni, mert nincsenek az állam kormányzatában becsületes emberek! (A pápai követ írja Rómának, 1526-ban!)
„…el nem tagadhatjuk, és nem szépíthetjük azt a példátlan önzést, amelynek durva konfliktusaiból áll e korszak úgynevezett politikai története. Keserű arra gondolni, hogy ez ország politikai vezetői méltatlan, alacsony lelkű, legjobb esetben tehetségtelen emberek voltak”
Szekfű Gyula Tomori című tanulmányából. Nincs új a nap alatt!
Megoldás: Keressetek még több Fortunátus képességűt!

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.10. 09:48:24

@$$$=$$$: A lényeg, hogy ti egymillióan simán befértek a Kossuth térre.
A másik, hogy ez a tömeg nem összegyűjtve mint a birkákat buszon, vonaton, belföldről, külföldről terelik össze, hanem önként jönnek, nem azért mert közmunkások vagy CBA dolgozók vagy éppen közalkalmazottak akik féltik a munkahelyüket.

nnnnnnnn 2014.11.10. 10:01:08

@MZ/X hip hip hurrá: sajnos a tegnapi párezer ember akkor is kevés. milla tüntin többen voltak az első időkben.

sanyix 2014.11.10. 10:02:04

@polyvinyl: ide Magyarországra szovjet elvtársaid nem jöhetnek be, hiányzik az ürügy, az orosz kisebbség, ráadásul egy NATO nevű szövetségben vagyunk, amit ha megtámadnának kicsit erősebb következményei lennének :)

75% pedig nem kisebbség, hanem több mint KÉT-HAR-MAD ;)

Szűcslaci 2014.11.10. 10:02:23

Budapesten összesen elment szavazni az 604031 ember. Bokrosra szavazott 217692 (36,04%).Ezek szerint ebből a 217692 emberből van kb 10000 (nagy jóindulattal) aki képtelen belenyugodni a vereségbe.De ebből azt következtetni ,hogy a kétharmad már az utcán van enyhén szólva nevetséges.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.10. 10:07:49

@$$$=$$$: Neked semmi értelmes válaszod nincs arra, hogy mért vannak kinn az emberek az utcán, csak az , hogy lefikázd a tömeg létszámát. Ezt parancsba kapjátok vagy ennyire
korlátolt vagy. Bár tudom a választ. Mind a kettő.

nnnnnnnn 2014.11.10. 10:08:43

@Szűcslaci: és ennek a párezer embernek egy része nem is budapesti. nyilvánvaló, hogy most minden ellenzéki párt (a jobbikot kivéve) arra törekedett, hogy minden hívét akit csak tud, mozgosítson a tegnapi tüntetésre, hogy megmaradjon a nagy tömeg látszata az internetadós tünti után.

már alig várom mikor kezdenek marakodni a tömegen, hogy kié :)

sanyix 2014.11.10. 10:13:47

@Szűcslaci: az a nevetséges inkább, hogy ti retardáltak képtelenek vagytok az "ahol nem mi vagyunk ott az ellenség" egyszerű gondolatán túllépni, és rájönni hogy ezeken a tüntetésen nem a "ballibsi" szavazók vannak, hanem inkább az "egyikre sem" (nem)szavazók.
Persze hogy nem tudnak belenyugodni magyarország vereségébe, mert itt élnek, és ezek szerint nem szeretnék elhagyni, sem hagyni hogy tönkretegyétek, szétlopjátok, és egy neofeudális diktatúrát építsetek.
De nyugi lesz arra felé több tüntető is. Az első is pár ezer emberrel indult, a következő pedig több tízezer lett. Sokan válogatnak mire menjenek ki, az én baráti köröm is a 17.-i tüntetésre fog kimenni, a hétvégieket kihagytuk (mert nyilván úgy se mond le senki).
És ahogy a fidesz egyre jobban teljesít lopkodásban egyre több elégedetlen ember lesz, akik hajlamosak az elégedetlenségüknek hangot adni.

Kalmár 2014.11.10. 10:15:25

Döbbenet, hogy 3 totális vereség után pár nappal, már azzal hitegetitek magatokat, hogy ti vagytok a 2/3 ???

Mi a fenéből gondoljátok?
Pár nyüzüge lmp aktivistától?

Látom nem tanultok száz verésből sem!
Döbröginek is több volt a realitás érzéke!

Nem a ti vergődéseteket választotta nép. Ez akkor is demokrácia, ha ti nem fogadjátok el a többség akaratát.
NEM VAGYTOK DEMOKRATÁK!

Bukott, gátlástalan csőcselék!
Szerencsétek, hogy nem szoci kormány ellen vergődtök, ott már lovakkal taposnának földbe titeket.

Még valami!

Ózd azt tanítja nektek is, ha nem a Fidesz, akkor a Jobbik jön!

A bal liberális, civil ruhás anarchistákra nincs igény!

ZX 2014.11.10. 10:15:29

Ne etessétek a fidesz trollokat. Ezek fizetett bértollnokok.

bölcsbagoly 2014.11.10. 10:15:43

Nyilvánvaló, hogy butapest bármikor kitermel pár ezer frusztrált hazaáruló nyomoroncot,a kik mindig készek tüntetni a nemzeti kormány ellen! Mivel ők internacionalista/kozmopolita/euro-péner ballibsi selejtek.
Aki komolyan veszi őket, az közéjük is tartozik.Mint az index bloggereinek többsége.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.10. 10:17:10

@$$$=$$$:

A tegnapi képeken nem csak sokkal kevesebben voltak, de elfogytak a szentjánosbogár-fények is.

Elszopogatták volna az összes potya Negrót, vagy mi?

bölcsbagoly 2014.11.10. 10:17:48

@ZX: na ja, téged meg elhülyitettek balfékről, nemde? Ingyen és bérmentve ontod a marhaságaidat. Gratula...Ugyen, el sem tudjátok képzelni, hogy van olyan embner is aki veletek ellentétben normálisan gondolkodik magától is. Ti csak úgy vagytok hajlandó köpködni is, ha fizetnek érte.

ZX 2014.11.10. 10:19:20

Kik is hülyítettek el? A maszopra gondolsz? Vagy a többi magát baloldalinak nevező pártról? Ahhahaha. Nagyon vicces vagy.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.10. 10:19:38

@Kalmár:

"Ózd azt tanítja nektek is, ha nem a Fidesz, akkor a Jobbik jön!"

Így igaz.

Nem is értem, mire alapozza az ÖTSZÖR megvert bukott balos garnitúra, hogy amerikai hátszéllel vissza tudnak a kormányra kerülni.

ZX 2014.11.10. 10:21:07

@Kalmár: A 22% az ország többsége?

sanyix 2014.11.10. 10:22:21

@bölcsbagoly: azért az aranyos hogy te papolsz a gondolkodásról, aki rákosi apád egyszerű gondolkodását követed, és ezért nyilván fizetnek is.
Ugyanis egy hazáját szerető magyar ember biztos nem tapsikol a fidesz országrombolásának, ahogy a gyurcsányéknak sem, akik egyébként semmivel sem különben mint vityáék.

Ti egy kis alamizsnáért az anyátokat is eladnátok, hazaárulók vagytok.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 10:23:15

@polyvinyl: elzavarni oroszorszag pincsijet es az orszag kartevojet Szent Ilona szigetere. Pontosan, jol erzed.

sanyix 2014.11.10. 10:24:15

@Kalmár: jöhet a jobbik is, nem gond, csak ti hazaáruló szar kommunisták menjetek, a ballibsi komcsikkal együtt :)

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.10. 10:24:30

@Kalmár: Nem kétmillióval ti vagy tok a kétharmad.
Az ország jó nagy része utál benneteket mint a pestises patkányt.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.10. 10:26:58

@MZ/X hip hip hurrá:

A poszter azt írja a címben, hogy : "A kétharmad már az utcán van. És ez nem a Békemenet!"

Még szerencse, hogy címlapos posztban figyelmeztet minket, mert magunktól istenbizony nem vettük volna észre ezt a tömeget :DDD

Kalmár 2014.11.10. 10:28:02

@sanyix: Kommunista? Száradj le rólam szarcsimbók!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.11.10. 10:28:18

@polyvinyl: Hogy nem szakad rád a plafon a narancsos barátaid 2006-2010-es tevékenysége alapján te...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.11.10. 10:29:57

@bölcsbagoly: Én a "bukott baloldal" (vagy bármely más kormányváltó) helyében a te gúnyolódó aljas kommentjeidből csinálnék óriásplakát kampányt, hogy aki nem narancsszoponc, az megtudja, milyen is a narnacsszavazó valójában... és kire nem szabad szavazni.

Kalmár 2014.11.10. 10:30:43

@MZ/X hip hip hurrá:

Jó nagy része?

Amit te írsz csak egy semmivel nem bizonyítható vélemény.

Amit én írtam, azt 3 valódi választáson, számszerűen bizonyított tény.

A levegőbe beszélsz.

sanyix 2014.11.10. 10:31:52

@Kalmár: Mi a probléma? Fáj az igazság, kommerkém? Tisztelegj vitya előtt, és csókold meg kádár elvtársad fényképét, és keletre nézz ahonnan jön putyin elvtársad :)

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.10. 10:36:43

@polyvinyl: Nyugodj bele az ország kétharmada kíván oda benneteket ahová vágytok.Kelet felé.
Azért mert utálják az emberek a
balfasz ellenzéki pártokat is attól még ti nem vagytok a kétmillióval kétharmad, legfeljebb a fidesz által összebuherált választási törvénnyel, meg a kinti magyarok segítségével akiknek a sátorban fogták a kezét hova húzza az ikszet barátom.

sanyix 2014.11.10. 10:38:15

@Kalmár: igen számszerűen bizonyított hogy kevesebb mint választópolgárok 25%-a szavazott a kedvenc komcsijaidra, és még úgy 15% az általad nem kedvelt komcsikra. A többi meg azért nem ment szavazni, mert egyik komcsira sem akart szavazni.
És még azt a kevés szavazatot is amit leadtak, azt is elmatekoztátok jól, hogy nektek jó legyen, hasonlóan mint ahogy rákosi elvtársatok tette anno.

bölcsbagoly 2014.11.10. 10:39:33

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: a Jobbikod akkor fog kormányt váltani,amikor nő lesz a pápa!
Ti egyre hülyébbek vagytok láthatóan.

Leandervölgyi 2014.11.10. 10:42:23

@polyvinyl: asszem, neked az agyad is műanyag....

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.10. 10:43:13

@Kalmár: Kevered a szezont a fazonnal. Én mondtam számot. És TE barátom.
Az országban kétmillió ember nem az ország kétharmada.

ZX 2014.11.10. 10:43:38

@sanyix: Az szép, amikor a komcsi komcsizik. :P

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.10. 10:44:07

@MZ/X hip hip hurrá:

" Nyugodj bele az ország kétharmada kíván oda benneteket ahová vágytok.Kelet felé."

Az elvtársaid azt mondták, hogy aki nem megy el szavazni, az is a Fideszre szavaz.

Akkor most mégsem?

Akkor most mégis rátok szavazott, aki nem ment el szavazni?

Vagy most hogy van ez?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.10. 10:45:47

@bölcsbagoly:

"a Jobbikod akkor fog kormányt váltani,amikor nő lesz a pápa!"

Nézd, én a jelenleg regnáló liberális pápáról simán el tudom képzelni, hogy aláveti magát egy nemváltó műtétnek, ha azzal plusz két alkalommal a címlapra kerülhet :DDD

sanyix 2014.11.10. 10:49:25

@polyvinyl: mit röhögsz ezen? Lehet hogy még te is leszel "liberális" ha a viktorod abba az irányba megy. Viktor ugyanis pár év alatt nagyot tud fordítani a fürge nyelvén, és a takonygerincén :)

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.10. 10:52:23

@MZ/X hip hip hurrá: Várj, most összezavarodtál. Azokba a kinti magyarokba rúgtál bele, akik a propaganda szerint "az orbáni diktatúra elől menekülő emigránsok".

Egyébként szerinted ki a kétharmad? Komolyan kérdezem! Komolyan az a pártízezer demonstráló?

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.10. 10:52:29

@polyvinyl: Bugyuta agitprop agyacskád nem tudja befogadni, hogy az ellenzék egy barnamedvét sem bír a lépes mézhez odacsalogatni, nem hogy a politikából kiábrándult emberek legnagyobb csoportját.
Már elvtársazunk az jó, mert amikor nincs érvetek akkor jön a komcsi, ballibsi, bukott baloldal stb.
Megállt az ész, innen már nem adtak utasítást a központból mit is kellene mondani?

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.11.10. 10:53:50

@bölcsbagoly:
Nyilván hazaáruló az, akinek nem tetszik, hogy loptok ti szarháziak. Nem, ti vagytok a hazaárulók, húzzatok haza Moszkvába, kommunista férgek!

ZX 2014.11.10. 10:56:45

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: A 2/3 akik el sem mentek szavazni. De amint látod kezdenek ébredni, pár tízezren már utcára is mentek. Jön még egy botrány és még többen lesznek.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.10. 10:58:25

@sanyix: Abszolut értelek és megértem a mondandódat. Sokmindenben egyetértek veled. De! Tudod hány embert tart vissza, hogy egy platformra kerüljenek a ballib csőcselékkel (köztük az itt fröcsögő mélydemokratákkal)? Az általad említettek kb 90%-át kb. Pont ezért nem az ilyen tüntetésekből kéne levonni a tanulságot, mert tényleg csalnak a számok.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.10. 11:01:40

@ZX: Isten ments, hogy védjem a Fideszt, de honnan tudod, hogy azok, akik nem mentek el szavazni azok miért nem mentek el, kire szavaztak volna?
Mert szerintem rám és akkor én lennék az új vezető!
Egyébként készülj, mert több botrány jön majd! Látod, milyen hamar kiderült, hogy itt kérem korrupció van, ami ugye eddig nem volt. Csehországban is egyszercsak korrupció lett aztán fénysebességgel meg is szűnt.

konrada 2014.11.10. 11:01:49

@ZX: Ja, és te személyes közvéleménykutatást tartottál, hogy azok kivétel nélkül mind olyan volt, aki el sem ment szavazni, nem pedig azok, akik ott voltak már tavasszal is az összefogásos nagygyűléseken.;)

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.10. 11:01:54

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Én nem tudom te milyen propaganda anyagot olvasol, én valószínű, hogy nem azt olvasom, csak láttam, ahogy az emberek sétálgatnak a szavazólappal és segítenek nekik
hogy hova kell ikszelni. Valószínű, hogy a te anyagodba ez nem szerepelt.
Hol a kétharmad? Azok között akik elmentek az ellenzékre szavazni és befogták az orrukat mint én, hogy leváltsák a regnáló hatalmat és azok az emberek akik nem mentek el mert senkit nem tartanak alkalmasnak arra, hogy behúzzák rá az ikszet.
Semmiképp az a kétmillió aki eldöntötte a buherált választási törvénnyel a kétharmadot.

bölcsbagoly 2014.11.10. 11:02:53

@polyvinyl: csak szerencsére nem lesz rá ideje...

bölcsbagoly 2014.11.10. 11:03:58

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: bizonyits te hazudozó nyomoronc, pofázni azt tudtok, de mást....

ZX 2014.11.10. 11:05:00

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: @konrada: Nagyrészük pont azért nem ment el szavazni, mert nem volt értelmes alternatíva. Persze lehet ebben kételkedni, csak felesleges.

Kalmár 2014.11.10. 11:08:00

@MZ/X hip hip hurrá: Értem, hogy a számmisztika egy vonzó terület, mert ott mindig lehet találni pár adatot, ami segít elviselni a vereséget.
Ez oké.

DE!

Ha 2 millió nem kétharmad, akkor a tízezer miért az?

De számoljunk tovább.
Egyéni választási körzetek:
Fidesz 96
Balos összefogás 10

Hány százalékát nyerte meg a Fidesz a szavazó köröknek?
Igen tényleg nem a 66%-át hanem a 90%-át.
Ez nem jelent semmit?
Az USA választási rendszerében kb 5 szoci lenne a parlamentben, mindenki más Fideszes lenne.

Ha egy focimeccsen nyerek 2-1 re akkor a meccs 100%-át nyertem meg.

Más. Kinek van joga a többség képviseletében beszélni?
A Fidesznek 51,48% szavazattal
vagy a Jobbiknak 14,67%-kal?

Esetleg azoknak aki most itt kétharmadot játszanak az utcán 11,10 meg 7 százalékkal a hátuk mögött?

A számháborúnak vége lett a 3 választással!
Teljesen hiteltelen többségre hivatkozni a veszteseknek.

konrada 2014.11.10. 11:12:04

@ZX:
Nem ezt kérdeztem, hanem azt, honnan tudod, hogy azok voltak most kint, akik nem szavaztak, és nem azok - akik akár orrukat is befogva - de voltak szavazni?

Mert azon nem vitatkozom, hogy lehetne jobban csinálni, de azt még nem látom, kik lennének azok, s ebben nem vagyok egyedül.

...s van egy érzésem, hogy még azok sem, akik valóban nem voltak szavazni, és úgy mentek ki most...(Mert Demszkiéknek van elképzelésük, azt elhiszem.;))

ZX 2014.11.10. 11:15:51

@Kalmár: És ha a választási íveken csak a Fizess szerepelt volna, akkor most csak fideszesek lennének a parlamentben. :P

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.10. 11:18:32

@ZX: Az a baj ezzel, hogy semmi nem támasztja alá, még akkor sem, ha simán hihető amit mondasz.
Simán el tudom képzelni, hogy sokan azért nem mentek el, mert biztos volt, hogy a Fidesz nyer és az ő szavazatuk nem kellett. Lehet, hogy sokan akkor aktivizálódtak volna, ha a ballibet komoly veszélynek érezték volna.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.10. 11:19:43

Küldöm a Fideszes fiúknak.
Gondolom ha az ellenzék ezt csinálta volna a 2010-es választásokon a fél ország lángba állna.
Nézzétek fiúk mit csináltak kedvenceitek a választásokból.

index.hu/belfold/2014/11/09/ozd_az_uj_baja/

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.10. 11:21:05

@MZ/X hip hip hurrá: "segítenek nekik
hogy hova kell ikszelni"
Már ne is haragudj, de olyan emberek inkább ne döntsenek az ország sorsáról, akiknek annyi eszük van, hogy oda ikszelnek ahová valaki mutatja nekik. Még akkor sem ha Londonban mosogatnak és oda ez elég.

martineden 2014.11.10. 11:24:54

@bölcsbagoly: ....,,Mivel ők internacionalista/kozmopolita/euro-péner ballibsi selejtek.
Aki komolyan veszi őket, az közéjük is tartozik.Mint az index bloggereinek többsége.".........Hat inkabb,mint a velejeig KORRUPT,TOLVAJ,HAZAARULO,fidesz CSURHE selejtek koze

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.11.10. 11:28:10

Még kér a nép, most adjatok neki, de ne gumibottal, mert abból nagy nemzeti inzultáció kerekedhet!
Nem lehetne minket forradalom helyett Nyugaton és békén hagyni, cirkusz helyett becsületes munkával megkereshető kenyérrel?
Magyarország végre jobban teljesíthetne!
;-)

martineden 2014.11.10. 11:28:29

@polyvinyl:.... "Ózd azt tanítja nektek is, ha nem a Fidesz, akkor a Jobbik jön!"......Az sem baj.Ok is a koncot akarjak es az eleg indok lesz ,hogy benneteket felakasszanak.Legalabb lessz egy jo cselekedetuk.

dadddd 2014.11.10. 11:28:47

Az egész dolog várható sikeréről sokat elmond Demszky jelenléte.

Szúnyog 2014.11.10. 11:31:38

Elvtársak!
Egy hónap sem múlt el az önkormányzati választás óta. Nem tudtok lenyugodni?
Bloggerke! Tényleg azt hiszed, ha a szar blogodban naponta erőlködsz egyet, akkor megváltoznak az arányok? Volt pár százezer ballib szavazó. Naná, hogy pár ezer mindig összerántható. És akkor mi van?

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.10. 11:33:53

@Kalmár: Természetesen ezt jelképesen írta. Nem akarod érteni, megértem, komolyan.
Valószínű nem számolta meg az embereket, de jó rugózni rajta.
Én nem akarok számháborút játszani de te meg nem nem akarod megérteni, hogy olyan ellenzékkel szemben érte ezt az eredményt ami nem nagyon létezett, mert az embereknek nagyjából tele a búrája az összes párttal úgy mint fidesz, mint MSZP mint DK mint Együtt mint LMP. Az, hogy a fidesz 2 millió embert össze tud tartani gyűlöletkampánnyal, állandó háborús helyzetekkel valakivel, ez a jaj bántanak minket külföldön, belföldön stb nosza egy békemenet. Pedig ezek az ellenzéki pártok még a feneküket sem tudják rendesen kitörölni nemhogy a világ egy részének megvetését a fidesz nyakába borítani.

martineden 2014.11.10. 11:35:21

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote:.. ,,@MZ/X hip hip hurrá: Várj, most összezavarodtál. Azokba a kinti magyarokba rúgtál bele, akik a propaganda szerint "az orbáni diktatúra elől menekülő emigránsok".......Hulye fideszes,ne csusztas.Az erdelyiekre ,gondolt,meg az ukran,orosz maffiara akinek magyar utlevelet adtatok.Pfujj hazarulo fidesz csurhe.

oszt jónapot 2014.11.10. 11:36:06

@Kalmár: "Ózd azt tanítja nektek is, ha nem a Fidesz, akkor a Jobbik jön!"
Akkor nektek csúnya világ lesz.

dadddd 2014.11.10. 11:39:13

@Frady Endre: "de ne gumibottal"

Gumilövedékkel, viperával, vasalt bakanccsal?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.11.10. 11:43:15

@dadddd: 2006-ban a gumilövedéket megelőzte fél Budapest szétverése és egyéb vandál rongálások. Nem mindegy, hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás? :)

martineden 2014.11.10. 11:43:52

@Szúnyog:.... ,, Naná, hogy pár ezer mindig összerántható. És akkor mi van?"...Ahhoz eleg ,hogy a kissebsegi vezered ossze fossa magat es hanyathomlok Sjvajcba rohanjon biztonsagba helyezni a lopott vagyont.Korrupt ,tolvaj ,hazaarulo fideszcsurhe pfujj.

Szúnyog 2014.11.10. 11:44:18

@MZ/X hip hip hurrá: sajátos a logikád....
És most talán már van ellenzék? Mesélj!

Szúnyog 2014.11.10. 11:46:46

@martineden: változatlanul ott vagy a legostobább, gyűlöletből élő, legszélsőségesebb kommentelők között.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.10. 11:50:02

@martineden: Aztán az miből derül ki, hogy mire gondolt? Vagy te úgy gondolkozol, hogy vannak a jó határontúliak, meg a rosszak?

ZX 2014.11.10. 11:51:18

@Szúnyog: Mi van már gyakorlod a megszólítást? Akkor inkább menj és a gazdáddal együtt szopd a Putyin farkát és ott tavarisozzál.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.10. 11:52:11

@Frady Endre: "fél Budapest szétverése és egyéb vandál rongálások"
Ez nem unalmas? Mondjuk voltak, akik ugyanilyen kitartóan fújták, hogy 1956 ellenforradalom volt.

nnnnnnnn 2014.11.10. 11:52:43

lehet ábrándozni, de a tegnapi tömeg már nem az az apolitikus tömeg volt, aki a netadó miatt az utcára ment. ezek már csak az összekürtölt ballibsik voltak.

oszt jónapot 2014.11.10. 11:53:38

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Ja, pl. Pozsgay elvtárs, aki azóta a házikommunistátok lett.

oszt jónapot 2014.11.10. 11:54:42

@$$$=$$$: Ez szerintem is így van, de addig örüljetek. Ha egyszer megindul az apolitikus tömeg, akkor komoly probléma lesz.

ZX 2014.11.10. 11:55:26

@$$$=$$$: Ott voltál és megkérdezted őket?

Szúnyog 2014.11.10. 11:55:36

Jó ez az ellenzék. :)
Fészbuk csoportok, meg a beképzelt Béndek egyszemélyes pártja. Csak így tovább!!

konrada 2014.11.10. 11:58:24

@ZX:
Köszi, de nekem a facebook azt is mondja, hogy a cicák a föld urai, hogy ha tovább küldöm a szerencsehozó lóherét, milliókat nyerek, meg azt is, hogy mekkora királyság, ha valaki bejelenti a világnak, ha kiment a WC-re.

...innentől kezdve számomra nem komoly hírérték az, amit a facebook mond...,))

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.10. 11:59:54

@oszt jónapot: Nekem biztosan nem. Antikommunista vagyok. Pont ezért nem vagyok Fidesz szimpatizáns sem.

ZX 2014.11.10. 12:07:51

@konrada: Nem is hírnek szántam, nem is reprezentatív, de azért pár dolgot le lehet szűrni belőle.

@balfaszokkal sáncoló: Hány éves vagy? És még hiszel a mesékben?

martineden 2014.11.10. 12:14:52

@Szúnyog: Te meg egy zardaszuz vagy,mi?Hulye fideszcsicska

martineden 2014.11.10. 12:17:16

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Es mibol nem ?Hat mondjuk egy fideszcsicska csak korlatolt lehet.Aki ennyi hazugsagot,korrupciot,lopast benyal,attol kar ertelmes gondolatokat varni.

nnnnnnnn 2014.11.10. 12:30:59

@s: kinek az S, kinek a $

mi a helyzet, voltál a tüntin tegnap?

s 2014.11.10. 12:38:47

@$$$=$$$: Nem járok ilyen helyekre.

Nekem akkor szóljatok, amikor az akasztások lesznek. Azt nem szeretném kihagyni, látnom kell személyesen, ahogy ezeknek a geciknek a köldökükig lóg ki a zöldes kék nyelve. A tv-nek már azt sem hiszem el, mert simán lehet média blöff.

ZX 2014.11.10. 12:41:08

@balfaszokkal sáncoló: Nem gondolom kétharmadnak. Én azokat gondolom kétharmadnak akik ugyan nem voltak ott, de a picsába küldenék az összes politikust.

bölcsbagoly 2014.11.10. 12:41:17

@ZX: mégis mi lenne számukra az értelmes alternativa? A mézzel folyó Kánaán, de ne keljen érte semmit sem tenni? S add meg uramisten, de most rögtön?

KUHULIN 2014.11.10. 12:41:22

@konrada: Egyébként tényleg a cicák a föld urai! ;)

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.10. 12:41:28

@s: A kommunista funkcionáriusok megúszták, Elkúró Feri megúszta. Te még hiszel ilyesmiben?

s 2014.11.10. 12:42:02

Egyébként azt tudja valaki, hogy ráhelke szopik -e, baszik -e viszonylag elfogadható áron? Nem akarom az összes pénzem arra a kis cigány ribancra elszórni. De azért egy patront megérne szájba baszni a kis kurvát.

KUHULIN 2014.11.10. 12:43:00

@s: "Nekem akkor szóljatok, amikor az akasztások lesznek. Azt nem szeretném kihagyni, látnom kell személyesen, ahogy ezeknek a geciknek a köldökükig lóg ki a zöldes kék nyelve."
Az ilyenek csinálták a Dunába lövést is. Arra még a nagyapád ment ki, ugye náci?

ZX 2014.11.10. 12:46:01

@bölcsbagoly: Kezdetnek az is elég, ha az Andrássyn balról lógnak a lámpaoszlopokról Gyurcsányék, jobbról meg OV-ék. :P

s 2014.11.10. 12:46:04

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote:

Elkúró Feri a kanyarban sincs ahhoz képest, amit orbán tetű cigány megenged magának. A csúnya vég kódolva van a rendszerben, mert magától nem áll le az öreg harcos. Valaki pofán fogja baszni egy gyalogsági ásóval, aztán majd jól megnézheti magát. Csak nehogy én legyek az . . .

ZX 2014.11.10. 12:47:15

@KUHULIN: Amíg nem hullanak addig nem lesznek változások. '89 is csak ezt bizonyítja. Az összes kommunista vagy maradt az mszp-ben, vagy átment a fideszbe.

ZX 2014.11.10. 12:49:34

@KUHULIN: Amíg nem hullanak addig nem lesznek változások. '89 is csak ezt bizonyítja. Az összes kommunista vagy maradt az mszp-ben, vagy átment a fideszbe.

s 2014.11.10. 12:50:02

@KUHULIN: "Az ilyenek csinálták a Dunába lövést is."

Az sem rossz egyébként. Bár ilyen árak mellet . . . Tudod mennyibe van egy lőszer? A drótkötél olcsóbb, és többször fel lehet használni. Csörlős IFA-val, egy darab sínbe lukakat fúrva egyszerre több szarházit is fel lehetne húzni. Lógnának, mint patkányok a vietnami piacon. Ezzel a kisebb parlamenttel is lehetne végezni egy délelőtt alatt.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.10. 12:51:00

@ZX: Egyetértek! Annyi kiegészítés, hogy elégedett lennék első körben letöltendőkkel is!

KUHULIN 2014.11.10. 12:51:20

@balfaszokkal sáncoló: Proletár diktatúra lesz. Ja nem. Azt már próbáltuk... :)

s 2014.11.10. 12:52:36

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Az első komoly lépés a teljes elbaszás irányában.

Le kell lőni ezeket, mint a veszett kutyákat. Rászolgáltak.

ZX 2014.11.10. 12:53:22

@balfaszokkal sáncoló: Utána választás lesz. Lehetőleg tiszta.

Kalmár 2014.11.10. 12:53:34

@MZ/X hip hip hurrá: Most komolyan !
Azért is a Fidesz a hibás, mert az ellenzék hiteltelen és megosztott??
Ez vicc!

Akkor ki kormányozzon?
Tegnap még az volt a demokrácia, hogy akire a legtöbben szavaznak az kormányoz.
Most meg szerinted a Fidesz rossz, a többi meg hülye.

Tehát hogyan tovább?
Nehogy választásokat akarj.....tudod, az nem megoldás!

Lehetne, hogy majd te rámutatsz, és az nyer?
:)

Mókásak vagytok!

bölcsbagoly 2014.11.10. 12:55:41

@ZX: aha, jobbikos eszmerendszer szerint. A fejetekbe szállt Ózd.

ZX 2014.11.10. 12:57:15

@Kalmár: Demokrácia akkor van amikor az egyik szavata ugyanannyit ér mint a másiké, és nincsenek trükkök. Azonkívül a legitimáció is addig tart amíg ameddig a nép is úgy gondolja, hogy az a jó amit a kormány csinál.

_most_ 2014.11.10. 12:57:36

@Kalmár: mondjuk lehetne tiszta választás, mert a fideszes trükkök nélkül közelébe se lettek volna a 2/3-nak.

Kalmár 2014.11.10. 12:58:04

@s: De jó, hogy te az ellenzékkel értesz egyet!

Nagyon szégyelleném, ha jobboldali lenne egy ilyen ostoba, gyáva kis seggfej!

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.10. 12:59:34

@Szúnyog: Te ovis vagy? Mesélek.
Ha lesz egy nem a múlthoz köthető új arc a palettán, tudni fogják az emberek hova álljanak. Addig vegyél egy futócipőt.

Kalmár 2014.11.10. 13:00:19

@ZX: A nép, nem pár ezer aktivista.
Ezért megyünk el időnként szavazni, hogy ez kiderüljön.
Egyetértek veled.

Kiderült!

s 2014.11.10. 13:01:31

@Kalmár: Agybeteg faszkalap. Szerinted aki a fideszt szarnak gondolja, az már rögtön mszp-s.

Beszéld át ezt a dolgot a bites csimpánz fateroddal, mert lehet, hogy nem úgy van, hülyegyerek.

oszt jónapot 2014.11.10. 13:03:12

@Kalmár: "Tegnap még az volt a demokrácia, hogy akire a legtöbben szavaznak az kormányoz."
A szocik alatt mintha nem ez lett volna a véleményetek.

Kalmár 2014.11.10. 13:05:03

@_most_: Nem tudom mi nem volt tiszta?
3x szavaztunk.
Semmilyen rendszerben nem nyert volna más!
Az önkormányzati és az EP szavazás totál változatlan volt.
(csak Pesten volt varia a közgyűléssel)

Persze így az egyszerűbb.
Ha a számok, tények teljesen az ellenkezőjét mutatják, mint amit ti szeretnétek, akkor elő a jolly jokert!

Az egész valóság csalás!
Amíg nem néztek szembe a valósággal, soha nem lesz erős baloldal. Levegőre nem lehet építeni!

Kalmár 2014.11.10. 13:08:05

@s: Bocsánat, ha úgy tűnt a szavaimból, mintha beszélgetni szeretnék veled!
Teljes tévedés!

oszt jónapot 2014.11.10. 13:08:14

@Kalmár: Valójában egy erős jobboldali párt kéne már a sok komcsi mellé.

bölcsbagoly 2014.11.10. 13:09:32

@Kalmár: na ja, de hát ők sohasem akartak épiteni (legfeljebb szocializmust), hiszen csak rombolni tudnak...

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.10. 13:10:40

Apám te süketelsz. Még egyszer. Leírtam a fidesznek van kétmilla szavazója. Kétségbe vontam? Kormányoz vele. Nem az ország kétharmada, megérted vagy nem a te dolgod. Ha még a 8millióból aki szavazhatnak levonok két millát akik soha nem szavaznak akkor sem kétharmad. Szar az ellenzék? Igen. Amint lesz az embereknek egy elfogadható alternatíva ami nem az elmúlt 25 év politikusaiból kerül ki,
akkor majd beszélgessünk , addig is SZEVA

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.10. 13:15:05

@$$$=$$$: Ti már választottatok. Látjuk.
Megpróbálunk jobbat:-)

s 2014.11.10. 13:15:32

@Kalmár: Elmesélem neked, - bár szemmel láthatóan felesleges, mert hülye vagy, mint a valagam - hogy mi lehet a különbség nagyjából a fidesz szavazó és egy bármilyen más szavazó (pl. mszp szavazó) közt a különbség. A bármilyen más szavazó MÁR NEM SZAVAZ TÖBBET ARRA, AKI KURVÁRA ELBASZTA A DOLGOKAT. A fidesz szavazó ezzel szemben elmegy a falig, sőt, azon is túl ÉS FOLYAMATOSAN CSAK UGYANARRA A PÁRTRA SZAVAZ, MÉG AKKOR IS, HA AZ ELŐIDÉZETT GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HELYZET MÁR ABNORMÁLISSÁ VÁLT.

Az eredmények ezt mutatják. A fidesz nem azért nyer, mert sok szavazója van, hanem azért, mert a többiekre nem szavaz senki, mert szarok. A fidesz is szar, de te ezt a narancsszörpön keresztül nem látod.

Még valami. Ha abban reménykedsz, hogy a felelősségre vonás csak a fideszre fog vonatkozni, akkor gecire tévedsz. A felelősségre vonás MINDENKIRE VONATKOZNI FOG, aki egy rablóhordát a nyilvánvaló sikkasztása és árulása ellenére hatalmon tartott.

s 2014.11.10. 13:16:50

@Kalmár: A szavaidból nem tűnt úgy. Abból gondoltam, hogy nekem címezted őket.

inuitdog 2014.11.10. 13:22:22

A mutyik sorát kiegészíteném a Városliget mutyival. Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. Ha valaki veszi a fáradtságot és utána olvas rájöhet, hogy ez sem a park felújításáról szól. A zöld területeket, futópályát, sportolási lehetőségek fejlesztését csak a múzeumok tervpályázataira szánt költségeiből meg lehet valósítani. A Pecsa újjá építése az egyedüli valós feladat. A többi teljesen felesleges és környezet romboló hatású. Ezért is ki kell állni, mert örökre és visszavonhatatlanul tönkre teszik a Városligetet.

KUHULIN 2014.11.10. 13:25:57

@inuitdog: Kinek áll ez érdekében és miért?

s 2014.11.10. 13:29:31

@$$$=$$$: Miért, szerinted felelősség nélkül ikszelgetünk?

Én azért nem járok már egy ideje szavazni, nehogy - még ha áttételesen is - bármilyen módon felelőssé legyek tehető valakinek a haláláért. Gondold végig: beszavazom a szerencsétlen faszkalapot, aki a hatalommániája következtében kitömi a saját és a haverok zsebét pénzzel, majd a népek egy esős hajnalon lelövik, mint a kutyát. Akkor én is részesévé váltam dicstelen pusztulásának. Más kérdés, hogy nagyobb részt magyaráz a történtekből az alkalmatlansága és kapzsisága, de egy igazi humanista, mint például én ebből nem vállalhat még egy kisebb részt sem.

Az teljesen más, hogy örömmel végignézném, ahogy a korábbi fidesz szavazók teherautók után kötve végighúznák orbán összeroncsolt tetemét Budapest utcáin, de ez lényegét tekintve nem aktuálpolitikai kérdés a látszat ellenére sem, mint inkább történelmi érdeklődés - hogy vajon igaz -e még mindig az, ami a századok monoton során végig fennállt, hogy márpedig a diktátorok rettenetesen csúnyán végzik.

nnnnnnnn 2014.11.10. 13:33:33

@s: tehát akkor a korábbi hozzászólásaidban oly részletesen felvázolt pogromokban sem vennél tevékenyen részt, csak néznéd a tévében ha jól értem?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.11.10. 13:36:27

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Miért, az emúttnyóccévezés nem vesztette még el a szavatosságát? ;-)

sanyix 2014.11.10. 13:38:56

@MZ/X hip hip hurrá: fidesznek még annyi szavazója sincs... a nagy része csak azért szavazott rájuk hogy a libsibolsikat távoltartsa. Na meg vannak olyanok is akik oszd meg ér uralkodjot játszanak. Szavaznak a fütyiszre, hogy kiéheztessék a ballibet, és hogy minden szar a fütyiszre kenődjön, majd miután a ballibnek vége, a fütyisz ellen.
A probléma ezzel az hogy a ballib és a fütyisz ugyan az: mszmps komcsik, munkásőrök, háttéralkukkal, és színházzal a buta tömegnek.

_most_ 2014.11.10. 13:41:41

@Kalmár: épp ez az, csalások nélkül is nyert volna a fidesz, akkor mégis miért kell ilyen gusztustalanul játszani. Az országgyűlési választást alaposan átírták, így 45%-al, azaz kisebbséggel lett 2/3-uk. A budapesti közgyűlésbe se lett volna meg a többség, ha a választás előtt hirtelen nem írják át a törvényt. Az önkormányzati választások után meg majdnem mindenhol meg akarták ismételtetni a szavazást, ahol nem a fideszes jelölt győzött. Nem tudom, hogy tud valaki annyira mélyre süllyedni, hogy ilyen csaló, tolvaj bandára szavazzon, még a jobbikban is több a tisztesség.

sanyix 2014.11.10. 13:42:24

@Kalmár: de egy jobboldali szégyellné hogy ilyen kis komcsik mint te, vagy a fidesz és a fidesz szavazók jobboldalinak hívják magukat.
Annyira kőbuták vagytok hogy még az oldalotokat sem tudjátok meghatározni.

sanyix 2014.11.10. 13:43:18

@_most_: azért kellett így játszani hogy senki ne tudjon beleszólni a szocializmus "építésébe". Erre kell a kétharmad.

inuitdog 2014.11.10. 13:44:47

@KUHULIN: A jól bevált fideszes modellt fogják itt is követni. Állami 150-200 milliárdét felépítik az épületeket, amiket a kiválasztottak fognak üzemeltetni, de már a kivitelezés is a szokásos forgatókönyv szerint fog megvalósulni. Teljesen felesleges ennyi múzeum a városligetbe. A Vajda Hunyad Vára az első amire szeretnék rátenni a kezüket, ebből "élmény múzeumot" akarnak csinálni. Lényeg, hogy múzeumnak hívják, aminek a rendezvényszervező funkcióhoz semmi köze.
Érdekes emellett, hogy tervpályázaton tudatosan háttérbe lettek szorítva a magyar építész irodák.

nol.hu/belfold/nagy-orom-sztarok-epithetik-be-a-varosliget-zoldjet-1497019

nol.hu/belfold/20140122-varosligeti_haszonberlok-1439579

Kalmár 2014.11.10. 13:46:54

@oszt jónapot: A Fidesz nem komcsi. A Jobbik sem, annak ellenére sem, hogy az oroszok irányítják őket.
Sőt az ellenzékben is alig látok igazi komcsit.
Te tudod, mi a komcsi?

oszt jónapot 2014.11.10. 13:50:25

@Kalmár: Hagyjuk a szómágiát. Írhatok posztszocialista rablógecit is, ha az jobban tetszik. :)

s 2014.11.10. 13:57:44

@$$$=$$$: Nem a tv-ben. Személyesen kell meggyőződnöm, hogy a dolog megtörténik. Képzeld el, pl. orbán megrendelne egy filmet, amiben drámai eszközökkel ábrázolják a kicsinálásukat. Ezek után a népek lenyugszanak, ő pedig zavartalanul folytatja tovább piszkos kis játékait. Lófaszt, mama!

Az megvan, hogy annak idején Sztálin nem hívott magához orvost? Félt az öreg, hogy kinyírják. Mindig valami vidéki állatorvost hívatott, ha baja volt. Egyébként amikor feldobta a talpát, nem mertek hozzányúlni, mert fostak tőle, hogy mi van, ha esetleg felkel. Pár napig hagyták rothadni, hogy teljesen biztosak legyenek a dolgukban.

Kalmár 2014.11.10. 14:26:23

@oszt jónapot: igaz. Bármit írhatsz.
Demokrácia van :)
Konzervatív, keresztény.

Lehet megszokni. Annyit biztosan kihúz, mint a liberális.

Kalmár 2014.11.10. 14:31:23

@sanyix: Valóban egy nehéz kérdést feszegetsz, még ha bunkó módon is.
Erről, biztosan nem te tehetsz, de nem ismerem a gyermekkorod nehézségeit.

Nem is tudok olyan embert elképzelni, aki MINDEN témában, bal, jobb, vagy liberális választ tart helyesnek.
Én sem vagyok ilyen.
Sőt a Fidesz sem.

oszt jónapot 2014.11.10. 14:33:38

@Kalmár: " Konzervatív, keresztény."
Ne már, mert kiröhöglek.

Kalmár 2014.11.10. 14:34:32

@balfaszokkal sáncoló: Valóban így van.
Sőt alig van olyan tagállam, ahol olyan alacsony lenne az állami tulajdon aránya, mint nálunk.
Akkor pl a franciák is komcsik....

A szocik mindent eladtak, ész nélkül. (vagy nagyon is okosba)
Most gyarapodik az állam vagyona, persze ez kommunizmus ...?!
Összezavarta őket a sok verés.

Kalmár 2014.11.10. 14:36:09

@oszt jónapot: Azt is lehet.
Demokrácia van.
Tudod, most nem vernek agyon, ha tüntetsz.
A liberális demokráciában ilyen nincs. Ott szabadság van. Szabad szétverni mindenkit.

oszt jónapot 2014.11.10. 14:40:17

@Kalmár: Hiába próbálsz arra célozgatni, hogy aki nem fideszes, az gyurcsányista. Magatokat átbaszhatjátok ezzel, de ettől még nem lesz igaz. Megjegyzem, mintha most is vittek volna el valakit és vetkőztettek meztelenre fideszes plakátfirkálásért.

ZX 2014.11.10. 14:45:34

@balfaszokkal sáncoló: Olyanról ugye véletlenül sem hallottál, hogy ideiglenes kormány?

ZX 2014.11.10. 14:49:25

@balfaszokkal sáncoló: Ez még jó is lenne, ha nem tudnánk azt, hogy az állami cégek a kifizetőhelyek és hogy is működnek valójában. Szóval ne próbálj mindenféle maszlaggal etetni bennünket.

sanyix 2014.11.10. 14:52:30

@balfaszokkal sáncoló: meg a haverjaikat tették be minden pozicióba, meg harcolnak a "gonosz imperialista nyugat" ellen, miközben az örök szovjet barátokat hívják segítségül, meg vannak ellenséges kulákok is (multik), na meg folyamatosan "üldözik őket", és mindenki aki nem velük van az "reakciós" jelenlegi nevén "ballibsi", na és meg akarják védeni a zembereket mindentől (miközben kifosztják), antidemokratikus törekvések, erős kormánypropaganda.
A komcsi rendszer minden egyes eleme észlelhető a fidesz működésében

ZX 2014.11.10. 14:54:18

@sanyix: OV is megmondta, hogy nem a rendszer ellen harcolt, hanem azok ellen akik hatalmon voltak. A saját szájából hangzott el.

oszt jónapot 2014.11.10. 14:54:28

@sanyix: Arról nem beszélve, hogy MINIMUM KISZ titkár volt az összes.

Tudományos libsizmus 2014.11.10. 15:04:58

@_most_:
1994-ben 50% listás szavazattal lett 72% mandátumuk a ballibeknek. Az arány hasonló. Akkor miért nem számoltátok meg naponta a le nem adott szavazatokat?

Tudományos libsizmus 2014.11.10. 15:11:35

Jókat röhögök, hogy egy magamfajta jobbert szíre-szóra kivágnak egy liberális demokrata blogról. @s barátunkat nem szemlátomást nem fenyegeti ez a veszély, habár azért nem piskóta, amiket hosszászól:)

A kedves bloggazdát szeretném megkérdezni: nem kéne a valamennyi hozzászólásában lincselést kilátásba helyező @s-t esetleg kitessékelni?

oszt jónapot 2014.11.10. 15:14:37

@Tudományos libsizmus: És hogy teszi fel a magadfajta jobber ezt a kérdést, ha kivágták a blogról?

Gyorgy Nagy 2014.11.10. 15:21:06

Jegyzik még valahol a párttitkár apukátol származó volt KISZ titkár Orbánt ?

oszt jónapot 2014.11.10. 15:25:17

@Gyorgy Nagy: Gondolom időnként jókat nosztalgiáznak Kövér Lacival, hogy milyen volt belülről bomlasztani rendszert.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.11.10. 15:30:48

@Kalmár: Mijafasz geci?!
téged is újraaktiváltak?!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.11.10. 15:31:56

@Tudományos libsizmus: haver,ha gondolod én is mondhatok ilyeneket.
A tetves gazdádék megérdemelnék!

ZX 2014.11.10. 15:33:13

@balfaszokkal sáncoló: Tudom, hogy ez ismeretlen mert ugye neked mindig a Viktor mondja meg mit csinálj, de akkor most figyelj: A Nép!
Nem csak a korrupció számít. Az egész mostani berendezkedés és a kommunikáció a Kádár korszakot idézi.

sanyix 2014.11.10. 15:34:13

@balfaszokkal sáncoló: te úgy mi a francról beszélsz? Milyen nyugati állami vállalat, és milyen korrupció?

ZX 2014.11.10. 15:35:46

@balfaszokkal sáncoló: Ja és még mielőtt belekötsz egészen pontosan azok, akik hajlandóak a felemelni a seggüket azért, hogy ez az ország tényleg jobban teljesítsen.

engedélyes pinaellenőr 2014.11.10. 15:54:01

@ZX: Hát épp ez az hogy nem hajlandók. Nincsenek tömegek az utcán. De még ha lenne is komoly tömegtámogatása az "összes politikus elzavarásának" akkor sem vagy képes egy normális reális menetrendet felvázolni a továbbiakat illetően.
Erre írtam hogy nem tudtok két lépéssel sem előre gondolkodni..

engedélyes pinaellenőr 2014.11.10. 15:55:35

@sanyix: Próbáld meg felfgni, hogy a korrupció jelenléte nem jelent kommunizmust. Nem kommunista berendezkedésű országokban is létezik korrupció.

s 2014.11.10. 15:57:05

@Tudományos libsizmus: A kard gazdája - unikális faszparaszt - kikúrt. Le de szarom egyébként. Nem olvasom azokat a fosokat, amihez nem lehet hozzászólni.

Egyébként téged mi a faszért zavar a lincselés? Nem mondtam, hogy én fogom csinálni, sőt, kifejezetten mondtam, hogy nem. Jósolni sem szabad már? Köszönnéd meg inkább te is, meg a fidesz is, hogy előre szólok. Bár nem nagy tudomány, ez a fajta ügyvitel teljes bizonyossággal ezt fogja eredményezni.

ZX 2014.11.10. 16:07:57

@engedélyes pinaellenőr: És a történelemben ugye ilyen először fordulna elő, vagyis nem lenne hova visszanyúlni a további forgatókönyvet illetően. Jaj ne legyél már ilyen naiv.

s 2014.11.10. 16:09:52

@engedélyes pinaellenőr: Én pedig tudok.

1. lépés: Akasztás.
2. lépés: Akasztás.
3. lépés: Megint csak akasztás

.
.
.

Most sokáig ez jön, ezért nem írom le mind.

.
.
.

9999999999999999999 lépés:
If
Ha van esetleg normális jelentkező, aki komolyan gondolja a dolgokat, akkor választás
Else
Goto 1. lépés

sanyix 2014.11.10. 16:26:03

@engedélyes pinaellenőr: és ki mondta hogy a korrupció jelenléte kommunizmust jelent?

"Nem kommunista berendezkedésű országokban is létezik korrupció." No shit Sherlock! vettem észre...

s 2014.11.10. 16:37:55

@engedélyes pinaellenőr: Korrupció mindenütt létezik bizonyos mértékig. Ezzel itt ne gyere.
Másról van szó. Arról nevezetesen, hogy a diktatórikus berendezkedésű országokban intézményesült korrupció van, éppen az ellenőrző rendszerek kiiktatása miatt. Ezekben az országokban már nem is küzdenek a korrupció ellen, mert az államberendezkedés szerves részévé vált a dolog. Vagy szerinted vidaildi élet-halál harcot folytat a korrupció ellen? Kurvára nem úgy néz ki. Nem is akarja érteni, hogy miről van szó, mert ezer szálon kötődik a kis kurva a fideszt anyagilag támogató cégekhez, és megteszi a kötelező szívességeket.

Magyarország hivatalos államformája ma a korrupció.

Tudományos libsizmus 2014.11.10. 19:38:27

@s:
Téged ki kérdezett, liberális demokrata?

engedélyes pinaellenőr 2014.11.10. 22:34:12

@s: Igen, úgy kb. 25 éve.. Valahogy az USA adminisztráció mégse izgatta föl magát különösebben a szocialisták korrupciós ügyei kapcsán.
Sőt hétpróbás harmadikvilágbeli korrupt diktátorokat sem tiltanak ki, ha azok kiszolgálják az amerikai külpolitika érdekeit..

engedélyes pinaellenőr 2014.11.10. 22:35:47

@sanyix: Arról volt szó, hogy kommunistázzátok a jelenlegi vezetést. Nyilvánvalóan azért, mert nem vagytok tisztában a szó jelentésével..

sanyix 2014.11.10. 23:03:36

@engedélyes pinaellenőr: dehogynem. Az eredeti jelentésével is tisztában vagyok, és a gyakorlati jelentésével is. Kádár "elvtárs" álmát építik...

s 2014.11.11. 00:01:08

@Tudományos libsizmus: Te szóltál valami velem kapcsolatban, nem? Kisköcsög.

s 2014.11.11. 00:08:58

@engedélyes pinaellenőr: "mégse izgatta föl magát különösebben a szocialisták korrupciós ügyei kapcsán"
Ha nem ér el egy bizonyos mértéket, akkor leszarják, valóban. orbán viszont túlment minden határon. Ez azért nem megy. Nem kicsiben játszik a gyerek. Ha azt tenné, évekig hagynák a picsába, de orbán azt hiszi, hogy ő hugyozza a Golf-áramlatot. Most elmondják, hogy nem egészen, azt nem ő hugyozza, hanem valaki más.

"Sőt hétpróbás harmadikvilágbeli korrupt diktátorokat sem tiltanak ki, ha azok kiszolgálják az amerikai külpolitika érdekeit.."
Igen, de orbán még ehhez is hülye. Lehetne pár kisebb szabálytalansága, de ő rászart a megterített ünnepi asztal kellős közepére, és még üvöltözik is, mint egy elmebeteg. Nem diplomata alkat. Egy hülye fasz.

engedélyes pinaellenőr 2014.11.11. 01:40:33

@s: Na ne viccelj már. Túlment bizonyos határon. Eszem megáll. Nézd már meg hogy az USA vezetése milyen korrupt tömeggyilkos gazemberekkel ápolt baráti kapcsolatokat. Pinochettől kezdve Fernando Marcoson át Szaddamig. És ez csak szerény válogatás volt. Őket miért nem tiltották ki? Rohadt egyszerű, mert amíg külpolitikai téren kiszolgálták az USA-t addig lophattak, gyilkolhattak az országukban , amennyit akartak. Az amerikaiak áldásukat adták.
Úgy látom, hogy utolsó bekezdésedben ezt tulajdonképpen magad is beláttad...

engedélyes pinaellenőr 2014.11.11. 01:44:21

@sanyix: Már ott megbuksz, hogy a Kádár rendszer sem volt kommunizmus, csak szocializmus.
Próbáld már meg felfogni hogy számos nyugati demokráciában van- volt komoly állami tulajdonhányad számos szektorban.
A legerősebb példa erre az 50-es 60-as évek Nagy-Britanniája. Akkor ott a te fogalmaid szerint kommunizmus volt?

Arthur Bloch 2014.11.11. 04:35:48

"Hogy az ostobaság ártalmas-elsősorban politikai tétel."-Friedrich Dürematt - A zavaros viszonyok zavarosfejű "profikat" termel ki, - ez igaz a politikát csinálók és gyakran a véleményezők között is.Ezt adta nekünk Kecóka...

gingermaddog 2014.11.11. 08:06:18

Elolvasni érdemes..
Egy kis memória-frissítés !
Arra nagy szükség van már !
Aktualizálható a múlt sok eleme..

sanyix 2014.11.11. 10:15:21

@engedélyes pinaellenőr: ne terelj. A szocializmus lépés a kommunizmus felé. Ráadásul a kommunista ma már nem csak az eszmét, hanem egy tolvaj diktatórikus vezetést jelent, ami a nép nevében és a népért tesz mindent, és részt vett egy elnyomó és egyébként szarul működő rendszerben. Az mszmp szökevényekből álló fidesz ilyen, és vissza is akart térni az egyszer már elbukott rendszerbe.

s 2014.11.11. 10:20:32

@engedélyes pinaellenőr: "Úgy látom, hogy utolsó bekezdésedben ezt tulajdonképpen magad is beláttad... "

Persze. A nyilvánvaló dolgokat nem nehéz belátni, ha az ember egy kicsit is értelmes. Ennek ellenére gondolom, hogy orbán "kiszaladt a vonalból", ahogy mondani szokás. Nyilván Magyarország nem egy Egyiptom kaliberű tényező. Ha ezt valaki nem képes felfogni, akkor szerintem alkalmatlan egy targonca vezetésére is, nem hogy egy államéra. orbán hatalmának a legnagyobb ellensége maga orbán. Hatalommániás embernél ez nem túl előnyös körülmény.

Gandalf(helyett) 2014.11.11. 12:55:44

Az új ellenzék épp most alakul. Kint az utcán. Úgy ám. De lehet tv-n nézni az egészet (ami a felét sem közvetíti hitelesen). És ez a tömeg nem fog senkit "felkötni" (most sem gyújtogat-rombol), mert ezeknek egy jó kis cella sokkal jobban fáj majd. :-D Nem tetszik, mi? Most normális emberek vonulnak az utcán, és nem fogják (nem fogjuk) abbahagyni. Ezen az sem "segít", ha netán kimerészkedne pár, vagy akár jópár provokátor. Mert mi vagyunk többen.

Bertalan Kiss 2014.11.11. 23:08:01

Idetaláltam - de minek - undorító liberálnáci csőcselék zavaros fejű idiótái a blog lelkes habzsolói, míg a létrehozók és böffentgetők a megbukott liberálbagázs kiművelt, de jól megfizetett bérügynökei, vagy személyes bosszútól lihegő őrjöngői! Ilyenek tízesével vannak a neten, de követőik nem érik el még az 50.000-et sem. A karaván halad, ti meg kinyalhatjátok a seggünket, ballibes, cionista trógerek!

s 2014.11.12. 11:21:35

@balfaszokkal sáncoló: "Igen, felborította az eddigi status quo-t az USA-val."

Tessék? A status quo-t nem lehet csak úgy borogatni, mert az nem egy dohányzóasztal a nappaliban. Ahhoz azért valami másnak is meg kellene változni. Mondjuk Magyarország egész területe alatt a felszíntől 25 méter mélyen 8 kilométer vastag 100%-os uránt találnak. Ez felboríthatná esetleg a status quo-t. Az orbán féle bajuszpödrő boríccsuk fel a statuskuóóót - valós alap nélkül - nem fog működni. Ugyanis akkor bármelyik porbafingó kis csürhe összemérhetné magát a világ vezető gazdasági és katonai hatalmaival, de nem ez a jellemző. Talán nem teljesen véletlenül.

s 2014.11.14. 17:13:51

@balfaszokkal sáncoló: Egybe gondolj bele! Nyilván van valami oka annak hogy az amerikai külügy beleállt ebbe az egészbe . . .

így tettek, és ők biztos jóval több információ birtokában vannak, mint mi . . .

Minden csak nézőpont kérdése. Szerintem az USA elég jól végészámolta, hogy ezt meg lehet tenni, eredménye lesz. Magyarország nem tényező a világpolitika színpadán. Jó lenne, ha ezt most már orbán is észrevenné.

Sasasamu 2015.07.25. 23:16:59

A BEVÁNDORLÓKRÓL.
Ezékiel jövendölése jutott eszembe. HA MAGYARORSZÁGRA ELJŐ A TÉL A HIDEG TÉL. EZ FOG BEKÖVETKEZNI. Mig ti acsarkodtok. MAGYAROK.

Fujjátok meg csak a kürtjeiteket, és készítsetek el mindent; ám nincsen, a ki harczra menjen, mert haragom minden ő sokasága ellen.
A fegyver kivül, a döghalál és éhség belül; a ki a mezőn van, fegyver miatt hal meg, és a ki a városban, azt éhség és döghalál emészti meg,
És menekülnek menekültjeik, és lesznek a hegyeken, mint a völgyek galambjai: mindnyájan nyögvén, kiki vétke miatt. Minden kéz elerőtlenül, és minden térd elolvad, mint a víz. Felövezkednek zsákkal, és befedi őket rettegés, és minden orczán szégyen, és mindnyájok fején kopaszság. Ezüstjöket az utczákra vetik, és aranyuk szenny lesz előttök; ezüstjök s aranyuk meg nem szabadíthatja őket az Úr búsulásának napján; lelköket azzal jól nem lakatják, s hasokat meg nem tölthetik; mert csábítójok volt az a vétekre,
És a belőle készült drága ékességeket kevélykedésre használják, és útálatosságuk képeit, undokságaikat abból csinálták, azért tettem előttök azt szenynyé;
És adom azt az idegenek kezébe zsákmányul, és a föld hitetleninek prédául, hadd fertéztessék meg,
És elfordítom tőlük arczomat, hadd fertéztessék meg szent helyemet; s betörjenek belé a rontók és megfertéztessék.
Készítsd a lánczot; mert a föld tele van véres ítélettel, és a város tele van erőszakossággal,
És elhozom a pogányok leggonoszabbjait, hadd foglalják el házaikat; s véget vetek a hatalmasok kevélységének, s fertézett lesz templomuk.
Rettegés jött el, s keresnek békét és nincs. Egy romlás a másikra jő, és egy hír után más támad, s kérnek látást a prófétától, ám törvény nem lesz a papnál, sem tanács a véneknél. A király szomorkodik, a fejedelem irtózatba öltözik; s a föld népének kezei megdermednek. Útjok szerint cselekszem velök, ítéletök szerint ítélem meg őket, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr.

evasanyoca 2016.04.21. 02:25:15

@Kalmár: ebbe azért annyira nem bíznék, főleg, mióta olvastam, hogy szervezik az új Európai Uniót, amiben mi már nem leszünk bevéve...én éltem a kétútleveles időkben, a 50 dolláros költőpénzzel..de ez a legkevesebb, amikor hazatoloncolják a kint dolgozókat idehaza közmunkásnak, na akkor azt meg fogják köszönni Orbánéknak nagyon sokan...
süti beállítások módosítása