Már előre lehet borítékolni a kormány propaganda minden mondatát a bevezetni kívánt internetadóval kapcsolatban. Ismét zengeni fog az egyenlő közteherviselés, a multik megadóztatása, és az ez nem megszorítás szlogen. Minden, magát valamire is tartó fidesznyik kis köcsög oda fog állni a mikrofon elé, és ártatlan arccal bele fog hazudni a kamerába ezzel kapcsolatban is. Előadják majd még az államadósság csökkenése című mesét, meg a költségvetés egyensúlyban tartása miatti matiné korhatáros változatát. Ezt a hat év alatti értelmi képességgel rendelkező állampolgároknak számára többször is megismétlik, nehogy az a másfél milliós szavazóbázis akár egy százalékot is csökkenjen.

Pedig nem nagyon kellene senkinek messzire menni ahhoz hogy meggyőződjön pont az ellenkezőjéről annak, amikor a kormány a nem megszorításról beszél, vagy a multik meg a bankok megadóztatásáról tart mesedélutánt. Csak meg kell néznie az agyát használó szavazónak, minden ilyen nem megszorítás mennyivel növelte a saját költségeit, amit ezen megadóztatottak rendre vele fizettek ki. A bankok az egekig emelték a költségeiket, a chips adótól felmentek az árak, a telefonálás is többe került mint a nem megszorítás bevezetése előtt. De számos más különadó is rendre árdráguláshoz vezetett, de ezzel néha csak a fizetésnél szembesült a vásárló. Vagy már nem is vette észre, ezt is hozzáírta a világ egyik legmagasabb Áfájának a következményeihez.

Az annyira cinikus mikor a kormány vezetői, de maga a nemzet pocakos focihuszára is előadja ezt a nem megszorítás dumát. Szinte látszik rajtuk, még ők maguk sem hiszik el bárki is beveszi tőlük ezt a dumát, de azért következetesen ragaszkodnak hozzá. És képesek annyiszor elismételni bármelyik változatát, ahányszor ilyen irányú kérdést tesznek fel nekik ezzel kapcsolatban.

De az internetszolgáltatás adóztatása azért is különleges, mert nehéz volt ehhez épeszű indokot találni. Legalábbis olyat, ami azért egy kicsit is hihető, vagy nem lesz belőle közröhej tárgya Már eddig is megnyomta a szolgáltatás terheit a sok adó, de most azért mégis sikerült egy új fogást találni magában a rendszerben, ami a Fideszben számára az ördög maga. És ez az ingyenesség. Mert a neten lehet ingyen telefonálni, ezért nem kell külön fizetni. És ezt a kormány nem tűrheti. Semmi nincs ingyen, mindenért fizetni kell. Az orvosi ellátás is ingyenesen jár mindenkinek, még a TB-t nem fizetőknek is, mert nincs munkahelyük, vagy megélhetésük, csak havi szinten fizessen érte, még ha nincs is jövedelme az illetőnek.

Orbán Viktor és bandája nem tűri az “élősködőket”, a segélyen tengődőket, az ingyen levő dolgokat. Mindent meg akar adóztatni, mindenkit munkára akar fogni. Azért az a dolog nem zavarja ilyen kijelentések közben neki, és a hozzá hasonló politikából élőknek az adófizetők állnak minden számlát. Számukra nem teher semmilyen adóemelés, vagy a munkabér költségeinek a növekedése, azt mind az állam állja nekik.

Biztos nagyon fontos dolog most az internet megadóztatása, más megoldás nem is létezik az állam működési költségeinek az előteremtésére. Nagyon kell az a pár milliárd forint, mikor stadionok nőnek a pusztában, és a nézőik is másfél millába kerülnek. Az államadósság is ettől fog jelentős mértékben csökkenni, ha már a magánnyugdíj három EZER milliárdja ehhez nem volt elég. A korrupciós üzletág sem teljesít valami nagyon jól, éppen emberére akadt az azt végrehajtó, és most megy a nagy mosakodás, meg a nem tudtam róla magyarázat.

Azonban a legbosszantóbb dolog az egész előadásban maga az a műsor lesz, amit hozzáraknak a kormánypártból indoklásként az internetadó bevezetéséhez. Sokszor el fog hangzani a mindenkinek fizetni kell, nem maradhat ki senki, a szolgáltatók aránytalanul nagy hasznot tesznek zsebre és visznek ki az országból, a felhasználók érdekében kell bevezetni ezt az adót, ettől jobb lesz a szolgáltatás minősége, és egyéb ilyen szemen szedett hazugságok fogják majd elhagyni a hirtelen magukat szakértőnek tartó kormánypárti politikusok mocskos pofáját. Még azt is hozzá fogják tenni, ezt a szolgáltatóknak kell majd befizetni, és nem a felhasználóknak. Annál a résznél azonban mélyen kussban lesznek, mikor valaki megkérdezné tőlük ezt miért ne tudnák áthárítani a lakosságra, ahogy az rendre történni szokott az ilyen nem megszorítás esetében. Ilyenkor majd jön a kormány mindent megtesz ez ne fordulhasson elő, hiszen ez az állampolgárok érdeke, és védelme miatt is fontos ez, és nemzeti keresztény szerény kormány ebben a legjobb.

Csakhogy venné már végre észre az értelmét használó ez a kormány bizony nagyon szeret hazudni. Még úgy sem lehet rájuk ezt mondani, nem kedvelik azt igazmondást, ezek egyenesen, és következetesen valótlant állítanak. Maga Orbán Viktor a legjobb példaadó ebben, és ez nem csak néhány ember kiváltsága a kormány soraiban. Már egy külön gépezetet is az felállított a kormányzat az állam pénzén minden ilyen nem igaz állítás elhitetéséért. Van nekik ehhez szóvivő, közmédia, hírlap, alapítvány, nézőpont. De a pártjukban is megvannak ugyanezek, csak ott van frakcióigazgató, Kommunikációs igazgató, nem kócos fogú szóvivő, rezsitábornok. És mindezt nagyon is jól működik. Sajnos sokan el is hiszik nekik. BANDITA.

Címkék: internet adó köcsög Fidesz nem megszorítás

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr916814947

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Fidesz ismét hazudni fog az internetadó bevezetésével. 2014.10.22. 20:40:37

Már előre lehet borítékolni a kormány propaganda minden mondatát a bevezetni kívánt internetadóval kapcsolatban. Ismét zengeni fog az egyenlő közteherviselés, a multik megadóztatása, és az ez nem megszorítás szlogen. Minden, magát valamire is tartó fid…

Trackback: Csak terelés lenne az internetadó? 2014.10.22. 10:35:00

Azért ez tegnap este elég nagyot robbant.  A 150 Ft/GB-os internetadó híre rég nem látott felháborodást és egységet teremtett. A tiltakozó FB oldal jelenleg már 70.000 like felett jár (több jobbos imerősömet is a támogatói között tudva), vasárnapra má...

Trackback: Internetadó Best Of 2014.10.22. 08:37:22

  Oldal látogatási vizitdíj!!!! Ebből nagy bukta lesz!!!! Stadionadóhoz mit szólnál Viktor? Vagy meccsadóhoz? Magyarország lesz az első ország ahol olcsóbb lesz kurvázni, mint netes pornót tölteni. Újabb álláslehetőség valakinek. Ruter-leolvasó. ...

Trackback: Kamu független igazságügyi szakértői trükkel is lop a Tigáz 2014.10.21. 22:07:51

  Hasonló csalássorozat zajlik a gázszolgáltatóknál is, mint a hazai bankoknál az úgynevezett devizahitelezésnél.  Hibás termék a gázóra is és a gázszolgáltatók által megrendelt és fizetett igazságügyi szakértői vizsgálatok úgyszintén hibásak. Az álta...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

polgári kór 2014.10.21. 21:00:22

majd hülye lenne bevezetni ezt a fidesz

metalbobby 2014.10.21. 21:06:44

Dögöljön meg az összes Fideszes párttag és a szavazótábora,ilyen egyszerű!

_most_ 2014.10.21. 21:11:23

a 150 forint gigabyteonként az elég durva lenne, remélem csak ennyire fogalmatanok az informatika terén, mert ha ezt bevezetik, abba belebuknak, mondjuk az átlag fidesz szavazó úgyse tudja használni a netet. Persze megint iszonyat képmutatóak, mert az internet a rezsi része, de most persze nem olyan fontos a rezsicsökkentés, biztos kell a pénz Andy Vajna kaszinóinak az áfamentességére.

_most_ 2014.10.21. 21:15:50

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!: hát igen, a napi gazdaság is úgy gondolta megelőzi a kitiltások körüli botrányt, azzal, hogy előremenekül és kiszivárogtatja az ügyet, közben megrágalmazza az amerikai cégeket, rohadtul nem jött be :D

polgári kór 2014.10.21. 21:18:55

@_most_: 'napi gazdaság is úgy gondolta megelőzi a kitiltások körüli botrányt, azzal, hogy előremenekül és kiszivárogtatja az ügyet, közben megrágalmazza az amerikai cégeket, rohadtul nem jött be :D' - azt miért is nem jött be? hol van botrány az indexen kivül?

Az meg má a ződdosziéra is botrányként emléxik újabban...:)

miketbeszéltek 2014.10.21. 21:26:15

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!: Vajon törvény fogja kötelezni az internetszolgáltatót, hogy összesítse a számlán: mennyivel kell többet fizetni a szolgáltatásárt?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 21:33:01

@miketbeszéltek: Nem'tom... :)
Olyan törvény biztos nem lesz, hogy a szolgáltatónak kötelező áthárítania az adót a végfelhasználóra.

_most_ 2014.10.21. 21:33:01

@polgári kór: elég nagy botrány lett belőle, mind itthon mind külföldön ezzel van tele a sajtó, persze az mno nem :D

Pan Modry 2014.10.21. 21:34:31

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:
Dogolj meg te mocskos hazaarulo! A gumicsontodat meg nyomd fel a kurva kommunista anyad szifilises pinajaba!

Azt hiszed ettol most hirtelen elfelejtjuk hogy az amcsik higy lelepleztek a hazaarulo fonokeidet?

Nem vazze, egyszerre mi tobb dologra is tudunk figyelni!

polgári kór 2014.10.21. 21:39:10

@_most_: a sajtóban semmi infó sincs az ügyről

ill. annyi hogy az amerikai cégek felajánlották a bizonyitékaikat anno, de nem érdekelt senkit, most meg már juszt se adják oda

meg hogy kormányzati tisztviselők érintettek (a korrupcióban? a kitiltásban?), meg hogy kormányzati tisztviselők nem érintettek

a bizonyitékok meg a ződ dossziéban maradnak..:)

inuitdog 2014.10.21. 21:39:38

Ebből fogják finanszírozni a másik agyament tervüket a Városliget beépítése projektet, mivel arra az EU nem ad pénzt.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 21:39:59

@Pan Modry: Beveszi a gyógyszereit, megnyugszik, elmegy aludni...

miketbeszéltek 2014.10.21. 21:40:38

@Pan Modry: Malac hozzászólásai -más szélsőjobbos trollokhoz hasonlóan-gyakran okoznak nekem is heveny vérnyomás-emelkedést, de az Ő nevében is felháborít ez a kocsma trágárság, amit produkáltál!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 21:43:59

@miketbeszéltek: Csak egy szélsőjobbos hozzászólást idézz tőlem!
A legnagyobb demokrata civil vagyok! Benne van a nevemben is (Mint a DK-ban az, hogy demokratikus). Nem tudsz olvasni? :)

Pan Modry 2014.10.21. 21:44:58

@miketbeszéltek:
Szarok ra, az ilyen seggnyalok nem erdemelnek normalisabb hangnemet, a gumicsontozas meg kulonoskepp szanalmas. Van a szervilizmusnak az a foka amikor az ilyen alpari reakcio teljesen helytallo!

Pan Modry 2014.10.21. 21:51:49

@csentecsa:
Di miert kellene az internetforgalmad barhogy is megadoztatni?

Akkora barmok vagytok ha ezt lenyelitek, a nav sokmmilliard forinttal lopja meg a koltsegvetest ugy hogy zsarol, korrumpal stb,, ezt az amik is megmondtak, erre ti meg akkora faszok vagytok hogy benyeltek egy ilyen adot? Uristen, ennyira hulye, szervilis nem lehet valaki...

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.21. 21:51:50

@_most_:
Bármilyen 0-nál nagyobb különadó gáz az internetre (a szocik féle 2008-as 0,8%-os kulturális adó is, ami végül szerencsére nem valósult meg), mert ezzel a fejlődést adóztatják. Ugyanez igaz volt a tranzakciós adóra is, ami helyett a csekkes befizetést, valamint kizárólag a készpénzfelvételt kellett volna adóztatni, hogy áttérjenek az emberek az elektronikus pénzforgalomra. Ehelyett a lakosság számára ingyenes (de banknak fizetős) 150 ezres készpénzfelvételt is bevezették, hogy haladjunk visszafelé a múltba.

De persze 150 Ft gigabájtonként az egyenes út a múltba, egy ilyen adó bevezetése évtizedekre tönkretenné az országot. Valószínűleg majd 100-adát fogják bevezetni, amit majd megtapsolnak, akik a mértékén háborodtak fel, de józan ésszel gondolkodva az is felháborító lesz.

Másik lehetőség, hogy terelnek, harmadik, hogy ennyire hülyék. Utóbbi sincs kizárva.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 21:52:05

@csentecsa: Pontosan. Bedobják, hogy "100", aztán ha "60" lesz, akkor mindenki örül.
Persze jókat lehet addig is virtuálisan(!) hőbörögni. A bér-blogerek meg megint keresnek egy kis lóvét. :)

MatseQ 2014.10.21. 21:52:51

A trafikmutyit sem hitte el senki amikor először felröppent. De amíg lerágott lábú birka is a farkasra szavaz addig menetelünk szépen az észak-koreai szint felé... Üdv itthon!

Pan Modry 2014.10.21. 21:53:30

@csentecsa:
Mi az hogy elvonjak a figyelmet vazze? Szerinted annyira hulyek az emberek higy egyszerre csak egy dologra tudnak figyelni?

Vagy netan ez annak a down koros habony nevu seggfej agyabol pattant ki ez a strategia?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 21:54:37

@MatseQ: Na jah, de internete több embernek van, mint trafikja (volt)... :)

Pan Modry 2014.10.21. 21:55:17

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!: miert orulne ennek barki is?
Miert orulne annak barki hogy tobbet kell fizetni valamiert amiert kulfoldon kevesebbet fizetnek masok?
Raadasul mindezt azert hogy az eppen kormanyzo part es hazaarulo sleppje tobbet lophasson?

2014.10.21. 21:55:28

@_most_: "ha ezt bevezetik, abba belebuknak"

Ezt vártam a magánnyugdíjak ellopásakor is. Ebbe sem fognak belebukni.

2014.10.21. 21:56:08

@polgári kór: "majd hülye lenne bevezetni ezt a fidesz"

Mernél rá fogadni?

fannó 2014.10.21. 21:56:37

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:

Írtad, hogy mész aludni, gondoltam elbúcsúztatlak.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 21:57:21

@Pan Modry: Nem annak örülnének (de most is csak feltételezünk valamit!), hanem annak, hogy 10 seggberúgás helyett, csak hatot kap(ná)nak.

polgári kór 2014.10.21. 21:57:22

@MatseQ: miért, ki mondta hogy baj van a trafikmutyival? Ezért kapnak minden választáson 2/3ot?

vagy még mindig nem hiszik el? micsoda pech

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.21. 21:57:29

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:
Valószínűleg ez lesz, de 1 Ft vagy 0,1 Ft gigabájtonként is felháborító egy nem megvezetett ember szemében, az üzenete miatt. 60 Ft meg még mindig tönkretenni a hazai informatikai fejlődést.

fannó 2014.10.21. 21:57:30

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:

"A bér-blogerek meg megint keresnek egy kis lóvét. :) "

Legalább jól megfizetnek téged?

polgári kór 2014.10.21. 21:57:55

@trev: igen, ilyen formában ahogy most előadták nem lesz adó

nu pagagyí 2014.10.21. 21:59:12

Félnek. Megpróbálják luxuscikké alakítani az internetet, hogy ne lehessen mozgósítani az egyre szaporodó kifosztott tömeget. Azt azért valószínűleg elfelejtették, hogy 56-ban internet nélkül is volt egy forradalom.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 22:00:36

@fannó: Szerinted én blogger vagyok? :)
Gyakran olvasod a blogomat?
Hurrá! Te vagy az első! xD

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.21. 22:00:45

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:
Viszont a nyugdíjasok többsége leszarja az internetet, plusz van még annyi elvakult szavazó, aki leszarja, hogy fizetheti közvetve a különadót, és még ott az a jelentős réteg, aki csak a pártállami médiumokból tájékozódik, és a gonosz multi szolgáltatót fogja fikázni, mikor áthárítja. Ez a három csoport bőven elég lesz a következő 2/3-hoz.

polgári kór 2014.10.21. 22:02:23

@trev: igen, ilyen formában ahogy most előadták nem lesz adó

más formában meg a bezzegamerikában már rég létezik: en.wikipedia.org/wiki/Internet_taxes

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 22:02:47

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: "Viszont a nyugdíjasok többsége leszarja az internetet"
Ezt vitatom. Itt is van egy csomó. A többi meg Klub rádió rajongó. :)

Pan Modry 2014.10.21. 22:02:48

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:
Miert orulne ennek barki is? Mert ha peldaul valaki engem akarcsak egyszer is jogtalanul seggberugna azt valoszinu a mento vinne el!
Ennyire hulyenek nezed az embereket?

polgári kór 2014.10.21. 22:04:53

Ugy kell csinálni hogy a külföldi tartalomszolgáltatók szénné szopják magukat és ösztönözzék a hazaiakat...akkor egyet is értek.

Amúgy a gugli nem adózik sehol, évek óta akarja megcsapolni az EU, a qrvanagy reklámbevételeit.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 22:05:10

@Pan Modry: Lehet, hogy rosszul fogalmaztam. Nem örül neki, hanem elfogadja, hiszen lehetne rosszabb is.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.21. 22:05:51

@trev:
Elég sok olyan ügy volt, amit ha a másik oldal csinál meg anno, akár csak az egyiket, akkor nem pár autó, hanem egész Budapest égne. Ilyen például a manyup államosítás, a trafikmutyi, földmutyi, de ilyen a kitiltási botrány is.

Pan Modry 2014.10.21. 22:07:06

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:
Miet fogadna el ha lehetne jobb is?

A kisebbik rossznak csak az elcseszett luzer barmok orulnek!

DarthVader 2014.10.21. 22:08:35

@polgári kór:

a retkes hordabarom fajtátokat, azt. Annyira nem vagytok képesek, hogy utánanézzetek. Ott van a benyujtott törvényjavaslatok között. Varga Mihály jegyzi.
De van legalább egy kis elégtétel: a fajtátoknak legalább ezentúl pénzbe fog kerülni a fideszfasz fényezése.

polgári kór 2014.10.21. 22:08:47

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: na ugye, de hát nem ők csinálták meg

meg hát ne is nyúlkáljanak semmihez, soha. az a biztos.

miketbeszéltek 2014.10.21. 22:09:52

@Pan Modry: Csak az a gond, hogy a szélsőjobbos vallás hívei ugyanígy meg vannak arról győződve, hogy joguk van lelibsibolsizsidózni és elküldeni a búsba mindenkit, aki nem ért velük egyet! Nem igen volt olyan ordas eszme, akár a nácizmus, akár a leninizmus, amelynek a hívei ne azt gondolták volna: a "nemes ügy" érdeke felhatalmazza őket bármire az "ellenséggel" szemben. Bár egyértelműen a szélsőjobbos vallást teszem fő felelőssé a mai gyűlölethullám miatt, de némi igazság abban az állításban is van, hogy a szélsőséges liberálisok bár sok bűnnel és bűnözővel szemben nevetségesen, irreálisan és a többség rovására toleránsak, de ellenkező nézetű emberekkel szemben agresszívan, gyűlölködően intoleránsak...

DarthVader 2014.10.21. 22:09:59

@polgári kór:

Te vagy varga Misi, baszod? Akkor mi a fasznak nyujtottad be? Ha nem te vagy, akkor mit ugatsz hülyeséget, hordabarom.

polgári kór 2014.10.21. 22:10:43

@DarthVader: a fidesz az adópolitikája miatt sikeres

nem azért nyernek mint barom mert hülyék, tudják kit mennyire lehet levenni

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.21. 22:11:02

@miketbeszéltek:
Ne szélsőjobbosozd őket, ezek keményvonalas kommunisták, ne tévesszen meg, hogy felvettek egy kamu nacionalista álarcot.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 22:12:57

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: "Arra, hogy nem az a lényeg, hogy mit, hanem hogy ki csinálja."
Én meg arra, hogy a ballibsi szavazók birkák. :)

Pan Modry 2014.10.21. 22:14:33

@miketbeszéltek:
En nem nemes ugyet kepviselek, de ezek lopnak, az amcsik is megmondtak, a nav igazgatoja egy bunozo, ez teljesen nyilvanvalo!

Ezt az adot pedig a nav fogja beszedni, es itt nem arrol van szo hogy jobb vagy baloldal, vagy faszom ideologiak, hanem arrol hogy ez egy ezt a penzt is egy olyan szervezet szedi be aminek a vezetoi koztorvenyes bunozok. Es ja, ilyen adot a tobbi visegradi orszagba nem kell fizetni.

polgári kór 2014.10.21. 22:17:30

@Pan Modry: én magam is furcsállom hogy a bünözők nevét titokban tartják az amcsik....

pláne hogy most volt választás, előtte jól tökönrúghatták volna a Zorvbünt

úgyhogy valszeg annyit tudnak mint a NAVos félkegyelmü 'naty a korupcio'

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 22:18:13

@Pan Modry: " de ezek lopnak, az amcsik is megmondtak"
Ne legyél már nevetséges! Igaz, hogy lopnak, de az "amcsik" pl. azt is mondták, hogy Irakban tömegpusztító fegyverek vannak, közben tudták, hogy nincsenek.
Szóval, csak óvatosan, hogy kire hivatkozol.

DarthVader 2014.10.21. 22:19:08

@polgári kór:

Hát téged csontig levehetnek, az biztos, hordabarma. De jó lesz ez, ezután majd fizetsz a baromságaidért.

dr Smittpálelnökúr 2014.10.21. 22:19:36

Az összes fidesznyik kinyalhatja az elnöki seggemet!

ördöngös pepecselés 2014.10.21. 22:19:41

Gumicsont. Lesz ellene egy tüntetés vasárnap. Szerintem egyébként több ezren ott lesznek (én nem) és utána dobja a kormány az egészet a "nép akarata miatt"

Ócska trükk, de hülyék beveszik.

Pan Modry 2014.10.21. 22:20:35

@polgári kór:
Azert nem hozzak nyilvannosagra mert a torveny alapjan nem tehetik.
A torveny celja az amerikaiakat megvedeni az olyan korrupt geciktol, amely korrupt geciket a sajat korrput allamuk nem itel el a bunozoi tevekenysegukert.

Raadasul ez meg taktikailag is jo, mert felelmet es bizalmatlansagot kelt a korrupt gecik kozott is.

Rоdney_2 2014.10.21. 22:20:35

@polgári kór: "Ugy kell csinálni hogy a külföldi tartalomszolgáltatók szénné szopják magukat és ösztönözzék a hazaiakat.."

Te olyan segghülye vagy hogy az elképesztő. Ha egy hazai szolgáltató fizet a fogalom után majd az kiszámlázza a netezőnek, az mennyiben érdekli a jutyubot, vagy a guglit?
Te tényleg ennyire hülyének születtél, vagy láncfűrésszel csináltak neked lobotómiát te szerencsétlen barlangrajz?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 22:21:20

@DarthVader: Mi van? Te nem fogsz fizetni? Vagy Te is csak külföldről adogatod a jó tanácsokat? :)

Pan Modry 2014.10.21. 22:23:14

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:
Orban meg azt mindta hgy lesznek egyeni nyugdijszamlak.
Ja, meg 7%os gazdasagi novekedes...

Na ki is hazudik nagyobbakat?

En ebben az amerikaiaknak hiszek, ugyanis ha ki akartak volna baszni a fidesszel a valasztasok elott dobjak be. Sot, ok csendben tiltottak ki az embereket, csak a fidesz,edie volt akkora segg hogy nyilvanos ugyet csinalt belole, nos, ok kabe akkora seggek egy orszag vezetesehez is, muhahaha

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.21. 22:23:27

@polgári kór:

" Ugy kell csinálni hogy a külföldi tartalomszolgáltatók szénné szopják magukat"

Te kiálltál a sorból amikor az észt osztották, narancsért?

miketbeszéltek 2014.10.21. 22:24:18

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás:
Persze, néhány jobbos hozzászólás olyan, mintha az 50-es években hibernált kommunisták most ébrednének fel, és ugyanazzal a szóhasználattal folytatnák a propagandát a saját virtuális világukról, és ennek ellenségeiről...(Egyébként én mérsékelt keresztény-konzervatív, patrióta polgári szavazó volnék, tehát jobbos. )

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.21. 22:26:48

"2008.04.26
Az internetadó tervének visszavonására szólít fel a Fidesz

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza az internetadóval kapcsolatos javaslatát, mert az akadályozná az internet magyarországi terjedését. Erről Nyitrai Zsolt a párt információs és telekommunikációs munkacsoportjának vezetője beszélt szombati sajtótájékoztatóján.
Nyitrai Zsolt azt mondta, hogy a Fidesz elvi alapon nem támogat semmi adóemelést vagy új adónem bevezetését, különösen akkor, ha az az internetre vonatkozik.

Hozzátette: A Fidesz támogatja a magyar kultúrát, viszont ez a támogatás nem történhet egy másik kultúra, nevezetesen az internet megsarcolásával.

Nyitrai szerint a Hiller István miniszter által az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat Európában "teljesen egyedülálló és szokatlan módon" bevezetné az internetadót.

Az internet megadóztatása egyértelműen felesleges, átgondolatlan és rossz, mert tovább mélyíti a Magyarországon amúgy is meglévő digitális szakadékot és elzárja az új felhasználókat az internettől - hangsúlyozta."

www.fidesz.hu/hirek/2008-04-26/az-internetado-tervenek-visszavonasara-szolit-fel-a-fidesz/

polgári kór 2014.10.21. 22:27:03

@Pan Modry: 'Azert nem hozzak nyilvannosagra mert a torveny alapjan nem tehetik.'

Nem is kell nyilvánosságra hozni. Akkor nem történt semmilyen korrupció.

Ilyen a demokrácia, de akkor ne ugassanak.

Egyébként ugyanabban a cikkben hazudták a meg nem nevezett indexes amerikai céges források, hogy évekkel ezelőtt segitették volna az amerikaiak a magyarokat bizonyítékokkal a csalások megszüntetésében....

...akkor tehát nem tiltotta a tv., csak most. Egyébként a korrupció szerintük itt történt itt meg ügye nem ámerikai tv-ek szerint járnak el a hatóságok

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 22:27:35

@Pan Modry: "Na ki is hazudik nagyobbakat?" Kérdezd meg a halott irakiakat! Muhhhaha!
Mindenki hazudik! (Dr. House). ;)

Pan Modry 2014.10.21. 22:30:05

@polgári kór:
Miert ne ugassanak?
A magyarok elaruljak a natot, kifosztja a vezeto reteg a sajat allampolgarait, ez ilyeneknek jol oda kell baszni!
Szamomra mindig oromteljes hogyha egy korrupt kormanyt pofanbasznak, az is tetszett amikor gyurcsanyt szopattak, es most ennek is orulok!

Ha nem lennenek korrupt gecik akik tonkreteszik magyarok millioi eletet, akkor zavarna, de igy orom nezni ahogy szenvednek es zavarban vannak.

polgári kór 2014.10.21. 22:30:25

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: biztosan lesz internetadó, de biztosan olcóbb lesz, és nemazemberekkelfizettetikmeg

bezzegnyugaton is van, miért éppen itt ne lenne?

$pi$ 2014.10.21. 22:30:32

@Pan Modry: "Azert nem hozzak nyilvannosagra mert a torveny alapjan nem tehetik."

De gondolom arra nincs törvény, hogy a magyar hatóságoknak nem adhatják oda a bizonyítékokat, hogy a bűnösök bűnhődhessenek, ugye?

Mi ez a kavarás, ha vannak bizonyítékok, akkor rendőrség, bíróság, nem? Ha nincs bizonyíték, akkor meg mi a kitiltás?

Hogy a fenébe van, hogy törvényességre hivatkozol, amikor az történt, hogy vádemelés és bíróság nélkül, bizonyítékok bemutatása nélkül hoztak döntést emberek ellen? Utána meg megintcsak bizonyítékok bemutatása nélkül keltik egy idegen ország kormányának és adóhivatalának a rossz hírét, vádolják meg őket korrupcióval?

Nem kóser ám ez így!

miketbeszéltek 2014.10.21. 22:30:41

@polgári kór: Mármint hogy Horváth András a "félkegyelmű"?

Pan Modry 2014.10.21. 22:31:37

@csentecsa:
En aztan nem kaptam ki semmilyen valasztason. 2010 ben a fideszre szavaztam, azota senkire sem!

De mivel a fidesz nem ugy csinalja ahogy elvartam igy minden pofonnak orulok amit kiosztanak nekik!

polgári kór 2014.10.21. 22:31:38

@Pan Modry: jol oda kell baszni, igy van!

A NAVos féleszü is jól odabaszott.

Vagy van bizonyiték vagy nincs a korrupcióra. Ha nincs akkor nincs ügy, ennyi.

Pan Modry 2014.10.21. 22:33:13

@$pi$:
A magyar hatosagnak van bizonyiteka, csak nem akarjak a sajat akollakoikat rabositani. Akkor sem tettek lofaszt sem amikor a kiugrott navosok kb ugyanazt allitottak mint az amerikaiak.

miketbeszéltek 2014.10.21. 22:33:59

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!: "Kérdezd meg a halott irakiakat!" Arról, hogy ismerik-e "Vegyi Alit"?

DarthVader 2014.10.21. 22:34:00

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:

Nem, bazdmeg, én is fizetek, de én legalább utálom őket. Te pedig fizetni fogsz úgy, hogy közben szereted.

polgári kór 2014.10.21. 22:34:48

@$pi$: kitiltani kitilthat bármilyen ország bárkit, pofára(kertészákos)

- ez szuverén állami jogkör

És nagyjából ennyiről is van szó, hiszen semmilyen nyomozás v. eljárás nem folyt az érintettek ellen sem az usa-ban sem itthon.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 22:34:48

Tök vicces, hogy a baloldali-értelmiségiek(???) itteni hozzászólásai egy az egyben rímelnek a kimondhatatlan portálon megjelent (amúgy legjobban összeszedett) cikkhez írt hozzászólásokkal. Biztos van átfedés, de azért ilyenkor örülök, hogy egy az ország, egy a zászló! :)

Pan Modry 2014.10.21. 22:35:14

@polgári kór:
Bizonyitek van, csak eppen a rendorseg es az ugyeszseg is blokkolva van, felulrol leszolnak hogy nincs ugy!

Bar hozzad hasonlo seggfej bertrollokkal nincs kedve, vitatkozni, ha egy kicsit is utanaoovastal volna hogy pontosan milyen torveny alapjan jartak el az amcsik nem irnal ekkora faszsagokat!

polgári kór 2014.10.21. 22:36:14

@miketbeszéltek: jas

- meg hát főleg aljas hazug geci

- ha a hatóságok nem lépnek előkapom a ződdossziémat! bünpártoló féreg..:DD

polgári kór 2014.10.21. 22:38:39

@Pan Modry: ez is hülyeség adják a korrupciós bizonyitékaikat az amerikai bíróságnak(kitiltás-gate), Horváth meg a sajtónak, ahogy hazudta hogy megteszi!

polgári kór 2014.10.21. 22:40:31

@Pan Modry: 'ha egy kicsit is utanaoovastal volna hogy pontosan milyen torveny alapjan jartak el az amcsik'

mert te utánaolvastál.....:DDDDDD

segíccs mester!

_most_ 2014.10.21. 22:44:26

@polgári kór: az biztos, hogy az USA ok nélkül nem tiltja ki egy EU tag, NATO tag, baráti ország kormánytagjait, az meg burjánzik a fideszben a korrupció szerintem senkit se lep meg. Mikor Rogánról kiderül, hogy többet költ, mint amennyit keres és az adóhatóság szerint ez teljesen rendben van, mikor Szíjjártó a "szüleitől" kap 80 millió házvásárlásra és semmi vizsgálat nem indul, akkor nincs miről beszélni.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 22:45:59

Most olvastam egy jó hozzászólást (máshol)!
"Magyarország lesz az egyetlenegy európai állam, ahol olcsóbb lesz kurvázni, mint netes pornót letölteni..."
:)))

fannó 2014.10.21. 22:46:33

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:

"Szerinted én blogger vagyok? "

Nem, bér-blogger...

fannó 2014.10.21. 22:47:37

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:

"Magyarország lesz az egyetlenegy európai állam, ahol olcsóbb lesz kurvázni, mint netes pornót letölteni..."

Miért, olyan alacsony a fideszes politikusok órabére?

fannó 2014.10.21. 22:50:00

@_most_:

A fidesz egy velejéig korrupt társaság. Igazából az a meglepő, hogy eddig húzták világraszóló botrány nélkül. Nem véletlen, hogy próbálták a média feletti teljes uralom átvételét, de végül hamarabb lebukott a társaság.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 22:52:37

@fannó: Bazdmeg. Ha nem tudod, mi az a blogger, akkor ne okoskodj itt, mert mindenki rajtad fog (még jobban) röhögni!

fannó 2014.10.21. 22:55:05

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:

Bér-blogger vagy, nem blogger. A bér-bloggerek jövedelmi helyzetét csak a bér-bloggerek látják, meg akik fizetik őket. Csak nem azt mondod, hogy te a fizetői oldalon állsz?

polgári kór 2014.10.21. 22:55:06

@_most_: 'az biztos, hogy az USA ok nélkül nem tiltja ki egy EU tag, NATO tag, baráti ország kormánytagjait'

- az tényleg biztos, mert nem tiltott ki kormánytagokat

- meg tömegpusztító fegyvert se talált Irakban meg Szíriában, pedig az is biztos ott vót, mert az usa mondta

polgári kór 2014.10.21. 22:56:53

@fannó: tiszta hülyék ezek az amerikaiak, hogy nem a választás előtt jöttek elő a bizonyítékokkal.

ja várjál, nem is jöhetnek elő mer tiltsa a törvényük!

polgári kór 2014.10.21. 22:57:49

Makit kitiltották európából a lehallgatásai miatt?

ideje lenne

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.21. 22:58:31

@fannó: Van még mit tanulnod a 11 hozzászólásoddal... :) Majd kérd meg az unokákat, hogy egy-két dolgot magyarázzanak még el, mert el fogsz itt tévedni...

miketbeszéltek 2014.10.21. 23:01:32

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!: 50%-os esélye volt a találgatás sikerének. Nem jött be:-) De most már kíváncsi vagyok, hogy ezt miért kérdezted meg!

fannó 2014.10.21. 23:01:54

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:

"A bér-blogerek meg megint keresnek egy kis lóvét. :) "

Te írtad, tehát vagy te vagy az iderendelt utcai bohóc, vagy bér-bloggerként keresed a kenyered, vagy te fizeted a bér-bloggereket.
Honnan máshonnan tudnád, hogy "A bér-blogerek meg megint keresnek egy kis lóvét. :) " ? :)

fannó 2014.10.21. 23:03:08

@polgári kór:

Mit érdekli az amerikaiakat, hogy mikor van itt választás? Kitiltottak pár bűnözőt. Ez miért zavar téged? Érintett vagy?

miketbeszéltek 2014.10.21. 23:07:11

@polgári kór: "bünpártoló féreg"

Nem értem. Akkor volt bűn? És az a bűnpártoló, aki a nyilvánosság elé lép? Aki elsumákolja, az nem? És az nem bűnpártolás, hogy HA-t gyalázod, ahelyett, hogy követelnéd: tisztázni kéne az immáron több helyről jövő vádakat az ÁFÁ-val kapcsolatban?

polgári kór 2014.10.21. 23:08:38

@fannó: nem, de szeretném tudni ki érintett, de nem mondják meg

te a fideszről írtál vmit, bár nem tudom hogy jön a fidesz a kitiltáshoz?

szeretném tudni honnan vagy ilyen tájékozott, ha az ámerikaiak nem árulják el kiket tiltottak ki?

- e? csak nem a balliba sajtóból, amelyik eddig minden 'botrányába' /trafikmutyi, földmutyi, bajaividiómutyi, ződdossziémutyi/ belebukott?

polgári kór 2014.10.21. 23:10:20

@miketbeszéltek: dehogynem érted.

horváth azt hazudta hogy a bizonyítékait átadja a sajtónak. hogyhogy nem olvastunk róla? az index is bünt pártol?

miketbeszéltek 2014.10.21. 23:10:49

@polgári kór: "tiszta hülyék ezek az amerikaiak, hogy nem a választás előtt jöttek elő a bizonyítékokkal."

Lehet, hogy korrektebbek, mint amit a kommunizmus korából itt felejtett ellenségképetek sugall!

polgári kór 2014.10.21. 23:11:13

makit már kitiltották az eu-ból? asszem volt ellene bizonyíték.

polgári kór 2014.10.21. 23:12:00

@miketbeszéltek: ja, most meg már minek vesződnének holmi bizonytékkal?

hiszen nincs kampány

polgári kór 2014.10.21. 23:12:56

@miketbeszéltek: mondjuk az is igaz hogy az iraki tömegpusztitó fegyverekre volt bizonyítékuk.

akkor mijük van ha nincs?

miketbeszéltek 2014.10.21. 23:14:39

@polgári kór: Ezt nem tudom. De a világnézeted számára egyedül lehetséges válaszon ("hazudik") kívül vannak még lehetséges alternatívák.

fannó 2014.10.21. 23:14:46

@polgári kór:

"szeretném tudni honnan vagy ilyen tájékozott, ha az ámerikaiak nem árulják el kiket tiltottak ki?"

Miután a nagykövetük arról nyilatkozott, hogy kormánytisztviselőkről van szó, és ha jól követem az eseményeket, akkor a jelenlegi kormánytisztviselők pártbéli hovatartozását viszonylag könnyen be lehet azonosítani, így a a korrupt fidesz került ezáltal beazonosításra. Esetleg ennek megfejtése okozott neked ilyen bonyodalmakat?

miketbeszéltek 2014.10.21. 23:19:37

@polgári kór: Igaz, néhány évvel korábban, de a saját civil kurd lakossága ellen is vetett be vegyi fegyvert. Az irak-iráni háborúban kölcsönösen fittyet hánytak az etikára. Kuvait szuverenitását sem igen respektálták. Szóval itt nem egy szüzet rágalmaztak meg azzal, hogy valójában prosti....

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.21. 23:19:47

@miketbeszéltek:
Azért szánalmasak ezek az emberek, mert ahogy a Fidesz változtatta a nézeteit, ők is mentek vele, így persze egykori önmagukat köpik szembe, mostanában éppen az anti-kommunista korszakukat a komcsi nézeteikkel

polgári kór 2014.10.21. 23:20:34

@fannó: mi az hogy kormánytisztviselő?

kormánytag? mert olyant már lehetett olvasni hogy kormánytag na az nem vót

polgári kór 2014.10.21. 23:23:02

@miketbeszéltek: és mi köze ehhez amerikának? vagy az etikához?

nagyon messzire sodródtunk a témától.

- ha így marad és nem lesz több infó akkor a horváth hoax(2 hét) és a bajai-hoax(2 nap) közé lőném be a botrány címlapon maradási képességét.

4-5 napra

polgári kór 2014.10.21. 23:25:59

@fannó: egyébként a nagykövetük nem nyilatkozott ilyesmiről, hanem a követségi ügyvivőjük

miketbeszéltek 2014.10.21. 23:28:21

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás:
Így van, a leginkább visszatetsző az, amikor korábbi besúgók, pártfunkcik, ELISMERT írók, újságírók válnak a legvéresebb szájú komcsizókká. De a másik tábor is gyakran az után megy, hogy ki mondja, nem az számít, hogy mit. Komplikáltabb témákban (pld. Paks, keleti kapcsolatok stb.) olyan szépen megfordultak a szerepek, hogy öröm nézni:-)

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.10.21. 23:29:20

"Orbán Viktor és bandája nem tűri az “élősködőket”,...."
Szar lehet tudathasadásosnak lenni!

Szelid sunmalac 2014.10.21. 23:29:47

Na. Most meg vedi a fideszt a taboruk. Aztan majd ha annyit fizetnek a netert plusz gigankent 150et, mindjart jobban meg kell gondolni a karakterszamot.

ördöngös pepecselés 2014.10.21. 23:38:24

@Szelid sunmalac:

Ráadásul Varga nem cáfolta ma éjjel ezt a baromságot (amit amúgy is ő terjesztett be)

Ezek tényleg ekkora gecik.

tralalala 2014.10.22. 00:02:53

@Pan Modry: "2010 ben a fideszre szavaztam, azota senkire sem!"

Ja, visítani, hogy "nemjó nemjó!", azt már egy kétéves is tud. Megmondani, hogy mi a jó, az valamivel nehezebb.

tralalala 2014.10.22. 00:10:46

@fannó: "bér-bloggerként"

Bár Magyarországon még csak baloldali bérbloggerek buktak le, lásd pl:
index.hu/belfold/2014/08/29/kitalalt_az_egyenlito_blog_volt_foszerkesztoje/

de persze nem kizárható, hogy Kóser Malac bérkommentelő. Gyanús is ez a "Kóser" előtag, hiszen bérkommentelőket Izrael is alkalmaz:

www.bbc.com/news/blogs-news-from-elsewhere-23695896

Márpedig amit Izrael csinál, azt antiszemitizmus kritizálni.

miketbeszéltek 2014.10.22. 00:13:07

@polgári kór: Amerikának csak annyi a köze, hogy az ő cégeik nyomták fel a megvesztegetési kísérletet, a háborúval példájával pedig éppen Te vontad kétségbe a szavahihetőségüket. -Egyébként az emberek többsége korrupcióval kísérthető lenne, de a baksis rendszer jelentősége északnyugatról délkelet felé nő...Látod, éppen azért használom a vallásos jobb kifejezést, mert Te sem vagy hajlandó összerakni azokat az információkat, amelyek rendelkezésre állnak, és inkább beindul a karaktergyilkoló reflex azokkal szemben, akik az Orbán-rendszerről vallott idillt megzavarnák, pedig: Fricz Tamás maga fogalmazta meg, hogy szerinte joga van Orbánéknak a gazdaság pártalapú újraelosztására. Ezt látjuk is a trafik, föld és szerencsejáték "mutyikban", ahol -részben az előző tulajok kárára is- lojális emberek kapják a javakat, ha szükséges, 2/3-os törvényekkel, akár személyre szóló kedvezményekkel biztosítva a rentábilitást.

gtri 2014.10.22. 00:55:56

www.napi.hu/ado/varga_ezert_kap_milliardos_adokedvezmenyt_vajna.585449.html

Nem köntörfalaz Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter: az új kaszinók tulajdonosai azért kapnak évi 7 milliárd forintos adókedvezményt, hogy többet kereshessenek, és ez jó hír az éhező gyereknek is.
.
.
.
Varga Mihály a szocialista képviselő kérdésére igyekszik megvédeni az évi hétmilliárdos bónuszt: eszerint azért védhető az adókedvezmény, mert az új kaszinótulajdonosok az első hónapokban komoly beruházásokra kényszerülnek, ám "több szempontból is ösztönző szerepe van, így nagyobb tiszta játékbevétel elérésére, egyúttal magasabb összegű játékadó befizetésére is ösztönzi az üzemeltetőket". Így a két adókedvezmény hozzájárulhat ahhoz, hogy a hét új kaszinó "lehető legrövidebb időn belül kiemelkedően magas jövedelemtermelő szintet érjen el - fogalmaz Varga Mihály.
---------------------
Mi "csak" a köznép vagyunk. A pénzt annak kell adni, akinek nagy szüksége van rá. Andy Vajnának nagy szüksége van rá. :)

Nzoltan 2014.10.22. 00:56:59

Azért ez egyszerűbb mint sokan gondollják. Valszeg a kormány kitalálta, hogy beszed x milliárdot. Azt leosztották az adatforgalommal, oszt kijött egy szám. Ezt pdig a szolgáltatók szétosztják a júzerek közt, oszt mindenki fizet majd egy ezrest. Nem mindenki torrenthuszár, hogy bődületes számok jöjjenek ki.

5perc 2014.10.22. 01:02:32

Fasza, 4.5 megás flesh animáció nélkül az mno olyan érdekfeszítő cikke, mint "Havi ötezer forintot kapnak a friss házasok".
Át kell gondolni, hány cikk megnyitását engedheti meg magának havonta egy félnótás.

tralalala 2014.10.22. 01:14:04

"A Fidesz ismét hazudni fog az internetadó bevezetésével."

Hát, egyelőre az Index hazudik a bődületes internetadóról. Lelkesen tercel rá az összes rettegő blogger. Ám sajna ezért nem fogják a vérorbánt agyonverni:

www.origo.hu/itthon/20141022-legfeljebb-700-forint-lesz-havonta-az-internetado.html

igazi Ténytár 2014.10.22. 06:10:58

@tralalala: "Bár Magyarországon még csak baloldali bérbloggerek buktak le"

Oh azok a jobboldali szenilizmusok...

___
index.hu/belfold/2010/10/20/a_gyurcsany-videoirol_elhiresult_fiatallal_szerzodott_navracsics_miniszteriuma/

A Best of Gyurcsány-videóival ismertséget szerzett huszonéves (a neten Gery Greyhound nicknéven futó) Tomanovics Gergellyel kötött szerződést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nyáron a miniszterek és államtitkárok nyilvános szerepléseinek dokumentálására. Tomanovics cége nettó 1,13 milliót keresett a megbízással.
___

igazi Ténytár 2014.10.22. 06:13:42

@Guestenye: Jobbik mit szol?

___
mandiner.hu/cikk/20140124_jobbik_ingyen_internetet_a_magyaroknak

Jobbik: Ingyen internetet a magyaroknak!

2014. január 24. 13:48

A Jobbik választási győzelme esetén minden magyar állampolgár számára ingyenesen biztosítaná az internethozzáférést. Egy gigabájtos csomagról lenne szó, amivel például torrentezni nem lehet. A Jobbik tárgyal a mobilszolgáltatókkal a kérdésről.

Novák Előd hangsúlyozta: álláspontjuk szerint az internethasználat ma már nem luxus és nem hobbi, hanem alapvető infrastrukturális szükséglet, amelyet akár ingyenesen is biztosítani kell mindenkinek.
_____

eszim 2014.10.22. 06:47:06

Hány évnyi tervezett internetadót költött el saját célra Matolcsy idén, mert csak, mert megtehette (ahelyett, hogy befizette volna a költségvetésbe)

Szomjas madár 2014.10.22. 07:15:28

Az internetadó másik mellékhatása, hogy a "hivatalos" médiától független véleménycserét nehezíti. Ez a reklámadó kisöccse (vagy nagybátyja) lesz. Nehogy már ingyen terjessze az a sok írástudó az ellenvéleményét!

$pi$ 2014.10.22. 07:16:59

@tralalala: "Hát, egyelőre az Index hazudik a bődületes internetadóról."

Annyira tudtam, hogy megint valami ordenáré hazugságról van szó, biztos voltam benne, hogy pár nap alatt lebuknak... aztán két órával később már ki is derült, hogy mi a hazugság már megint.

Van pofájuk kirakni a főcímre vastag főcímként, hogy "Elképesztően durva lesz az internetadó", aztán kiderül, hogy az az elképesztően durva valójában 700 forint.

Fogadni mertnék, hogy nem fogják kirakni ekkora betűkkel, hogy "elképesztően nagyot hazudtunk már megint". Ez a lényeg, büdös nagyokat hazudni, mocskolódni, aztán mire kiderül az igazság elsunnyogni a témát és hazudni egy másikat.

Az oroszok fogják megmondani, hogy magyarországon mennyibe kerüljön a villany...

$pi$ 2014.10.22. 07:19:27

@Szomjas madár: "Nehogy már ingyen terjessze az a sok írástudó az ellenvéleményét! "

Miért, most ingyen van az internet? Régebben ingyen volt? Máshol ingyen van?

Nem igazán támogatom az internetadót, nem hinném, hogy jó ötlet, de azért ne kamuzzuk már, hogy bármikor, bárhol ingyen lenne az internet vagy hogy ez ellehetetleníti a szólássszabadságot.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.10.22. 07:48:17

Na elmennek most már az anyjukba ezek a rohadékok!
Jövő évi költségvetés: adó, adó, adó, adó...

"Nemmegszorítások kormánya"

Vasárnap lángoljon a Parlament!

DarthVader 2014.10.22. 07:56:13

@$pi$:

Nem, bazdmeg, te idióta agyatlan hordabarom, a fajtáddal együtt. Az Index nem hazudik. (Az Origó meg egy barom.) Olvasni kéne, nem csak irni. A Varga Misi által beterjesztett jogszabályszövegben a 700 Ft meg az 5000 Ft az "üzenetre" vonatkozik. Tudod, mi az az "üzenet"? Orbán nem tudja, de attól te még tudhatnád, de nem akarsz okosabb lenni a gazdádnál. Az internetadónál nem szerepel semmilyen határ.

DarthVader 2014.10.22. 07:58:36

@DarthVader: Most nézem csak, az Origó nem is barom, csak ti vagytok barmok, mert az Origó is ugyanazt irja, az üzeneteknél van határ. Ja, pardon, nem barmok vagytok, hanem gerinctelen bérkommentelők, véditek a védhetetlent, tudtok ti olvasni. Csak ki van adva a munka.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.10.22. 08:02:55

@DarthVader:

De a címadások is rosszak az index, hvg, origón. Mert a 700 forint nem az internetre vonatkozik, az marad változatlanul 150 forint/gigabájt. Vagyis elmennek az anyjukba a kormány tisztelt tagjai!

Ali Lali 2014.10.22. 08:08:30

Hát mostmár tényleg ideje elzavarni ezt a köcsög bandát az azeri baltás után, hátha megsajnálja őket! Még mi fizessünk azért mert öķ korrupt mutyisták, és még azt a kevés szellemi munkát sem képesek elvégezi amiért a nem kis fizetésüket kapják. Szakadjon le a kezem ha bármikor is fideslesre húgom be az x-t!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.22. 08:10:17

@polgári kór: A pénzügyminiszter mondta. Hazudott? Viccelt? Lemond?

eszim 2014.10.22. 08:23:36

@$pi$: Ki reklamált az ingyen internetért??? A világrekorder ÁFA-t kevesled rajta?!

Netuddki. 2014.10.22. 08:25:34

Mese nincs! Le kell váltani ezt a mutyizó, tolvaj bandát! Minél előbb. Sehol nincs leírva, hogy ne lehetnének előrehozott választások...

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.22. 08:26:28

@$pi$:
1. A törvénytervezetben, ami a parlament oldalára kikerült, nem volt szó plafonról. Ez később derült ki.

2. A 700 Ft-os különadó is különösen magas annak fényében, hogy egy átlagos otthoni előfizetés 3-4 ezer Ft.

3. Mi a célja ennek a különadónak, pénzt ezerféle dolog megadóztatásával lehet beszedni. Igen érdekes, hogy pont az internet, miközben más országok igyekeznek az internet penetrációt javítani. Kicsit hasonló érzésem van, mint a tranzakciós adóval, illetve az ezek után kikényszerített ingyenes készpénzfelvétellel.

4. Ha lakónként hasonló nagyságrendű rezsicsökkentésre tapsikolás volt, akkor miért lenne műbalhé 700/5000 Ft-ra ugyanez?

5. Pipás, pipás (mert a stílusodból bizony lejön, hogy te vagy az), az a szánalom, hogy hiába vagy nagy tudású programozó, hiába vagy okos, művelt ember, olyan szinten érzelmi alapon politizálsz, hogy még a teljesen védhetetlent is védeni próbálod. Holott te magad szakmádnál fogva tisztában vagy azzal, hogy mekkora jelentősége van manapság az internetnek, és mekkora pénzek forognak az IT szektorban.

Netuddki. 2014.10.22. 08:28:19

@$pi$: "de azért ne kamuzzuk már, hogy bármikor, bárhol ingyen lenne az internet"

te kis balfasz orbánfartúró, fideszes bélféreg! Nincs "ingyen" a zinternet. 27% ÁFA-t fizetek a tolvaj, mutyizó kormányodnak érte bazmeg!
Lógni fogtok!

metalbobby 2014.10.22. 08:32:51

@$pi$: Légyszives keresd meg a készülő tervezetet és értelmezd,ráfogsz jönni hogy baromságot írkálsz.
www.parlament.hu/irom40/01705/01705.pdf

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.22. 08:33:29

@DarthVader:
Nem, az origó az MTI-re hivatkozva előfizetésenként írja a 700 és 5000 Ft-os határokat. De amikor Pipás szerint hazudott az Index, akkor még ez nem volt ismert, a törvénytervezetben meg nincs plafon. Lehet most hogy már írom, van, mert átfogalmazták, de tegnap este mikor néztem, még nem volt. De persze a Zsindex hazudik mindig (meg a 444, hvg, stb.).

vikinger 2014.10.22. 08:40:52

Az internetadó nem megszorítás!
- Beveszitek Fidesz-birkák?
- Beeeeeeeeeeee!

Csak beugrottam 2014.10.22. 08:56:59

Befosott a buktor csapat ezért már elkezdték a mosakodást:
"Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az Indexszel azt közölte, hogy a törvényjavaslat még biztosan fog változni, a frakció például javasolni fogja, hogy legyen felső korlát a törvényben "a távközlési adó már bevett szabályaihoz hasonlóan". Azt még nem döntötték el, hogy ez mekkora, de "talán ezer forint" körüli lenne.

De ez a beismerése anank is ,hogy nem számoltak eredetileg felső plafonnal.

Macropus Rufus 2014.10.22. 09:01:27

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:
én is erre gondoltam. Azért kell a gumicsont, hogy addig se azzal foglakozon a jónép, hogy ez a rühecs csürhe bagázs, mekkora egy korrupt szemét társaság. Aztán amikor élesedig az internet adó helyzet, akkor egy másik csonttal arról fogják elterelni a tmát.
Csak hát egy idő után az embert már olyan 1xü átverni: lesz internet adó, ha nem is ilyen nagy de lesz. Amit eddig tervezetként benyújtottak, az esetek nagy részében lett is valami.
Szóval a csont igaz, csak látnod kellene az ok-okozat összefüggést.

Macropus Rufus 2014.10.22. 09:10:44

@tralalala: ha már behoztad Izralet. Ahhoz mit szólsz, hogy a Hamasz vezér lányát izraeli korházban kezelik? Erre mondják, hogy rohadék kétszínű geci.

"Több napig egy izraeli kórházban ápolták a Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet egyik vezetője, Iszmáil Haníje lányát,"

www.atv.hu/kulfold/20141020-izraeli-korhazban-apoltak-a-hamasz-vezer-eletveszelyben-levo-lanyat/hirkereso

én mondjuk hagytam volna meghalni. Elvégre az ellenségem lányáról van szó. A hülye géneket ő is tovább viheti. Ja és miért nincs Gázában kórház? Ja persze, barom Hamasz stratégák(?) kórházak mellé és/vagy rájuk telepítették a lövegeiket, amiket aztán Izrael módszeresen szétlőt.

vikinger 2014.10.22. 09:15:30

Az internet csak az egyik tétel lesz.
"Új adótárgyakat talált ki a kormány a parlament elé benyújtott törvénycsomagban. Jövőre a szappan, a sampon, a mosószer után is termékdíjat kell fizetni. Kivetik ezt a sápot valamennyi kozmetikai szerre, a dezodorokra és még a lakásillatosítókra is."
www.vg.hu/gazdasag/adozas/a-szappant-es-a-sampont-is-megadoztatja-a-kormany-437660

DarthVader 2014.10.22. 09:16:55

@Csak beugrottam:

:)

De mi vagyunk a hülyék, meg a rettegők. Ja.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.22. 09:19:25

@vikinger:
Mi az, nem lehet tovább növelni a rekord áfát, ezért mindenre egyenként kiveti a különadót az adócsökkentés kormánya?

Sebaj, ne fürgyé' le!

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.22. 09:21:08

@DarthVader:
Hát ja, vicces, mikor megpróbálják úgy védeni a védhetetlent az újkommunisták, hogy csak a gonosz ballib média találta ki az egészet, amikor meg szembesülnek vele, hogy tényleg ez van, akkor más stratégiához fordulnak, megpróbáljál elbagatellizálni.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2014.10.22. 09:25:40

Oldal látogatási vizitdíj? Ebből nagy bukta lesz! Stadionadóhoz mit szólnál Viktor? Vagy meccsadóhoz?
vilagnezet.blog.hu/2014/10/22/internetado_best_of_beszolasok_es_kepek

$pi$ 2014.10.22. 09:46:27

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: Én reggel olvastam. Azóte írtak még egy cikket, ebben is rengeteg pénzről beszélnek. Most már nem "elképesztő" csak "rengeteg". Aztán majd lesz az még 700 is, de előbb learatják a kattntásokat meg az kormányellenes erők piros pontjait.

Persze igazad van, nem lehetetlen, hogy technikailag nem hazudtak, mert tényleg van a cikkben egy "ha elfogadják a törvényt" vagy "ha így fogadják el a törvényt", úgyhogy bocsánatot kérek. Lehet, hogy elhamarkodott voltam.

nnnnnnnn 2014.10.22. 09:51:08

szerintem finomítani kéne. pl. index blogketrecre kattintás 500 ft, mszp.hu oldalra való kattintás 1000 ft, meg ilyenek. orbán viktor facebook posztjának lájkolása -100 ft az adóból, stb.

Amadeus62 2014.10.22. 09:51:32

A büdös kurva anyját annak a sok fasszopónak akik a nyakunkra ültették ezt a szemét tolvaj hazug hordát! Hogy a kezetek rohadt volna le a szavazófülkében fideszgecik!

vikinger 2014.10.22. 10:16:52

"Az elmúlt hetekben izgalmas publicisztikai háború bontakozott ki Török Gábor személye valamint egy lényegtelen és semmitmondó állítása körül, mely szerint "Orbán Viktor baromi jó politikus". [...] Nyilván az. A hatalom csúcsain domináló alfahímek valamennyien baromi jó politikusok. Aki képes volt legalább tizenkét évet lehúzni a Parlamentben, az mind baromi jó politikus. Nem tévesztették el a segget, amit nyalni kell, nem nyúltak a kassza mellé, amikor az üzlettársaik zsebébe lapátolták a közpénzt, és mindig pontosan tudták, hogy mit kell hazudni a választóknak. [...]
Ez a fajta politikusi teljesítmény [...] nagyon kevés egy ország boldogulásához. A hatalmi praktikákon és a közvélemény manipulálásán túl az is szükséges volna, hogy a politikusoknak működőképes víziójuk legyen a világról, a gazdaságról, a társadalmi igazságosságról és ezer más kérdésről. Ilyen politikus pedig ebben az országban nincs. Ezek a "baromi jó politikusok" ugyanis eltiporták és eltiporják, kicsinálták és kicsinálják mindazokat, aki nem pártban, nem haszonban és nem kizárólag hatalomban gondolkodnak.
Az ilyen mentalitás ugyanis alapjaiban fenyegetné a megélhetésüket." (Puzsér Róbert)
www.szelsokozep.com/cikk/469-onerzetes-szolgak-hajtovadaszata

nu pagagyí 2014.10.22. 10:18:06

Ügyes! Az olcsó árammal csak drága tevékenységeket végezhetünk, drága eszközökkel. Lassan már csak nézni érdemes az áramot, nem használni. Javaslom még a fényadót, mondjuk luxonként 100 Ft/hó.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.22. 10:30:50

@$pi$:
Az elsődleges forrás szerint (törvénytervezet) most sincs limit, esetleg lesz. Ha bárkit hazugsággal lehet vádolni az esetben, ha lesz limit, az az, aki a törvénytervezetet ebben a formájában megalkotta, de esetleg tudja, hogy úgyis enyhíteni fogják, csak kommunikációs stratégia, mert könnyebben elfogadja így a nép a véglegest.

nu pagagyí 2014.10.22. 10:32:31

@$pi$: Elhamarkodott voltál. Ha senki nem tiltakozik, akkor úgy vezetik be, ahogy a javaslatban szerepel. Az ilyenfajta különadók kártékonyak, mert torzítják a piacot, gátolják a tőkemozgást, szűkítik a választási lehetőségeket, irracionális cselekedetekre ösztönöznek.

Remélem ez az adó, nem annak az előszele, hogy állambácsi az internetszolgáltatást is saját kezébe akarja venni, hogy aztán "érdemek" alapján kiporciózza, illetve totálisan ellenőrizhesse.

$pi$ 2014.10.22. 10:41:16

@nu pagagyí: "állambácsi"

Tényleg? Állambácsi?! Ne haragudj, de egy nanoszekundumig sem tudok komolyan venni valakit, aki ilyeneket ír. :D

"Ha senki nem tiltakozik, akkor úgy vezetik be, ahogy a javaslatban szerepel."

Jah, és akkor én havi 170 000 forint adót fizetek a 4700 forintos számla mellé. Ugyan már, ezt te sem veheted komolyan.

Amúgy mi az, hogy "ha senki sem tiltakozik"? Mikor volt olyan, hogy a kormány bármit csinált, és te ne tiltakoztál volna? :) Vagy a haverjaid? Hát ti még az adócsökkentés ellen is folyamatosan tiltakoztok öcsém! Akkor hogyan?! :)

$pi$ 2014.10.22. 10:44:03

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: "Ha bárkit hazugsággal lehet vádolni az esetben, ha lesz limit, az az, aki a törvénytervezetet ebben a formájában megalkotta"

Jah, a törvénytervezet hazugság, mert nem abban a formában fogadják el ahogy elsőre benyújtották. Hát barátom te sem vagy azért százas azért.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.22. 11:40:15

@$pi$:
"Ha bárkit hazugsággal lehet vádolni az esetben, ha lesz limit, az az, aki a törvénytervezetet ebben a formájában megalkotta, DE ESETLEG TUDJA, hogy úgyis enyhíteni fogják, csak kommunikációs stratégia, mert könnyebben elfogadja így a nép a véglegest. "

VS

"Jah, a törvénytervezet hazugság, mert nem abban a formában fogadják el ahogy elsőre benyújtották. Hát barátom te sem vagy azért százas azért. "

Szóval nem azt írtam, hogy csak attól hazudnak, mert mást fognak végül elfogadni. Hanem azt írtam, hogy ha eleve tudják, hogy nem ebben a formában fogják elfogadni, csak kommunikációs okokból ezt dobták be elsőnek, na ez esetben neveztem hazugságnak. De azért gratula, ügyes csúsztatás volt!

Te meg azt nevezted hazugságnak, hogy kiszámolták az Indexnél és más hírportáloknál, hogy mennyi lehet plafon nélkül, miközben még mindig nincsen meg, hogy lesz-e plafon és ha lesz mennyi (közben a 700 Ft-ot is visszavonta az MTI). Ezen logika alapján te mikor leírtad a 700-at, hazudtál, hiszen most épp 1000-et emlegetnek.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.22. 11:42:51

@$pi$:
Nyilván teljesen irreális plafon nélkül olyan formában, ahogy bedobták. De érdekes módon a köcsög a sajtó, hogy ezzel foglalkozott, és nem azok, akik nem bírnak összehozni egy normális törvénytervezetet, már abban az esetben, ha feltételezzük, hogy nem hazudtak, lásd amit előbb írtam.

Exploiter 2014.10.22. 11:47:43

@$pi$:

Ez egy olyan téma, amiben nincs könyörület és mellébeszélés, meg jópofizás és okoskodás.

Bárilyen 0-nál nagyobb szám elfogadhatatlan, ha neked nem az, akkor dögölj meg, ennyire egyszerű.

turista a saját országában 2014.10.22. 12:16:47

"Mindent meg akar adóztatni, mindenkit munkára akar fogni."

És akkor hirtelen Orbán faszszopó pártkatonáira gondolok, Rogánra, Lázárra és a többi, életében még egy napot nem dolgozott korrupt, közpénznyelő köcsögre, és elfog a gyomorgörcs.

$pi$ 2014.10.22. 12:31:03

@Exploiter: "Bárilyen 0-nál nagyobb szám elfogadhatatlan, ha neked nem az, akkor dögölj meg, ennyire egyszerű. "

Pffff... elfogadhatatlan. Nagy szavak. Hát ne fogadd el!

Én nem mondom, hogy "elfogadhatatlan", mert nem áll módomban bármi módon megakadályozni, hogy ilyen adókat vessenek ki rám, ergo el *kell* fogadnom.

Gondolom te sem igazán tehetsz mást mint szépen kifizeted amit kivetnek rád, nem? Nehéz fenntartani, hogy valami elfogadhatatlan miközben szépen kifizeted, ha tényleg elfogadhatatlan lenne, akkor nem fizetnéd ki, nem?

Én az interneten keresztül keresem a pénzem, emiatt az adó miatt külföldre költözni nem fogok, a kormányt megdönteni nem tudom, illegalitásba vonulni nyilván nem lenne reális, akkor dögöljek meg?

Legyünk racionálisak: te is ki figid fizetni nem? Akkor? Dögölj meg te is vagy mi?

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: "De azért gratula, ügyes csúsztatás volt!"

Nem, nem volt csúsztatás. Pont kiemeltem a lényeget, a törvénytervezet szerinted hazugság (is lehet). De persze valójában a törvénytervezet nem állítás és így nem lehet hazugság.

Ha a csávó azt mondaná, hogy "nem tudtuk, hogy ez így nem elfogadható" vagy "nem tudtuk, hogy irreális értékek jönnek ki", "nem tudtuk, hogy majd meg fogjuk változtatni" akkor az állítás lenne és így akár hazugság is lehetne. Amíg nem állítasz semmit, addig biztosan nem hazudsz.

Viszont érdekes, hogy egy csomót lehetett hörögni azon, hogy a kormány nem kéri ki senkinek a véleményét, nem hallgat a lakosságra, nem hallgat a civilekre, mindent a saját feje után csinál. Amikor meg elállnak a tervüktől és megváltoztatják a terveket, akkor meg "hazudtak".

Igazából nem értem mit kellene csinálniuk, hogy egy kis csönd legyen. :D

DarthVader 2014.10.22. 12:35:57

@$pi$:

"Igazából nem értem mit kellene csinálniuk, hogy egy kis csönd legyen. :D "

Leginkább el kéne takarodniuk a francba veletek együtt.

$pi$ 2014.10.22. 12:39:48

@DarthVader: "Leginkább el kéne takarodniuk a francba veletek együtt. "

Ez mondjuk nem válasz, akkor inkább hőzöngjetek tovább. :D

DarthVader 2014.10.22. 12:41:46

@$pi$: bírod a magyar nyelvet? Nem úgy néz ki. Kérdeztél valamit. Válaszoltam.

Gyenguska vagy. Fáradsz. Pihenj.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.22. 12:48:11

@$pi$:
Már hogy ne lehetne hazugság. Amennyiben a szándék vele a félrevezetés, úgy hogy közben tudják, hogy a végleges köszönő viszonyban sem lesz a tervezettel, miközben már tudják mi lesz a végleges változat, akkor az hazugság. Ha tényleg nem szándékosan ennyire irreális a tervezet, hanem tényleg ennyire hülyék, akkor persze nem hazugság.

"Amíg nem állítasz semmit, addig biztosan nem hazudsz."

Nem, nem csak úgy lehet hazudni, hogy konkrétan állítasz valamit, ami valótlan. Úgy is lehet hazudni, hogy pl. ígérsz valamit, amiről előre tudod, hogy később nem tartod be. Vagy szerinted nem hazugság, ha neked mondjuk egy megrendelő azt ígéri, hogy a munkádért X összeget fog fizetni, de közben már előre tudja, hogy át fog vágni? Vagy fordítva, te ígérsz valamit neki, ami tudod előre, hogy megvalósíthatatlan, akkor ez sem hazugság?

"Viszont érdekes, hogy egy csomót lehetett hörögni azon, hogy a kormány nem kéri ki senkinek a véleményét, nem hallgat a lakosságra, nem hallgat a civilekre, mindent a saját feje után csinál. Amikor meg elállnak a tervüktől és megváltoztatják a terveket, akkor meg "hazudtak". "

Ja, csak itt te is nagyon jól tudod, hogy nem erről van szó, mivel a tervezet eleve irreális, innentől kezdve borítékolható az, hogy nem ilyen formában valósul meg. Ez legfeljebb csak a látszatát adja annak, hogy a kormányt érdekli a lakosság véleménye.

"Igazából nem értem mit kellene csinálniuk, hogy egy kis csönd legyen. :D "

Miért, most leszámítva ezt a gumicsontot, nincsen csönd? A lakosság 90%-a még nem is hallott arról, amiről most vitatkozunk.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.22. 12:50:12

@$pi$:
Amit DarthVader-nek írtál:

Az, hogy valamit elfogadhatatlannak tartasz, nem azt jelenti, hogy adott esetben nem tudják rád kényszeríteni. Attól még elszenvedheted, hogy nem fogadtad el, mert nyilván meg sem kérdeztek róla. Teljesen más valamibe beletörődni és teljesen más elfogadni.

$pi$ 2014.10.22. 13:16:31

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: "Az, hogy valamit elfogadhatatlannak tartasz, nem azt jelenti, hogy adott esetben nem tudják rád kényszeríteni."

Nos igen, de azért érezzük, hogy ebben az esetben azt mondani, hogy "elfogadhatatlan" aztán meg befizetni a pénzt eléggé ellentmondásos. Az "elfogadhatatlan" és a "kénytelen voltam beletörődni" szerintem nem összeegyeztethetők.

De persze el lehet fogadni, hogy kinek-kinek mást jelent az "elfogadhatatlan" szó, legyen. A lényeg nem ez. A lényeg az, hogy én is be fogom fizetni a pénzt mert nem tehetek mást, a csávó is be fogja fizetni a pénzt, mert nem tehet mást, egyikünk sem tesz semmit a helyzet ellen, de ő közben azt mondja, hogy én "elfogadtam" a helyzetet és ezért dögöljek meg.

Gondolom érted mit akartam ezzel az egésszel.

Exploiter 2014.10.22. 14:19:23

@$pi$:

Azon már rég túljutottam, hogy a kormány dögöljön meg, a szavazói dögöljenek meg és a támogatói dögöljenek meg.

Nem tudsz mit tenni ellene? Lehet. De elfogadni és belenyugodni nem kötelező. Be kell fizetnem? Be fogom fizetni.

De meg fogom érni, hogy leszarhassam ezeknek a sírját egy este a temetőben. Pezsgőt tervezek inni majd.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.22. 14:54:56

@$pi$: Na mi van te agyhalott? A devizahiteled pengeted már? Hallom a nagy megmentésből az lesz hogy a jelenlegi érfolyamon lesz átszámolva, amivel nem nagyon leszel kint a vízből.

$pi$ 2014.10.22. 15:59:49

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: "Hallom a nagy megmentésből az lesz "

Már megint nem tudod, hogy mi történik körülötted. Kamatemelés! Végig kamatemelésekről volt szó, már elmagyaráztam neked párszor.

De azért csak oszd az észt nyugodtan... :D

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.10.22. 22:42:32

Az adó hatálybalépése után ha kérhetném, az oldlak reklámok, kifejezetten @$pi$:

NEm biztos, hogy el kell fogadni. EU-n belűl maholnap eltörlik a roomingiot, tehát meg fogom vizsgálni, tudok-e majd roomingolva egy A,D,SK mobilnetet használni. Szerintem lesz járható alternatíva, kérdés, hogy mindenkinek meg fogja-e érni.

fannó 2014.10.23. 08:39:36

@polgári kór:

Szólj, ha segítségre van szükséged a kormánytisztviselő fogalom megfejtésében!!!! Szívesen segítek: hu.wikipedia.org/wiki/Korm%C3%A1nytisztvisel%C5%91

Hidd el, nem olyan bonyolult ez! márakinek....

fannó 2014.10.23. 08:42:20

@polgári kór:

Nem egészen világos, hogy miért próbálsz itt mosdatni egy korrupt bűnözői kört. Nem látom az érdeket, ami téged hajt azért, hogy a bűnözőkről megpróbáld elterelni (láthatóan sikertelenül) a figyelmet.
Nincs értelme az erőfeszítéseidnek.

igazi Ténytár 2014.10.29. 01:42:51

@ nem fog. Lesz... a népet és bevezeti.

Nekik műveletlen, képzetlen szoganep kell. Szavazóiknak ott vannak a nyuggerek, romak es ultrák

igazi Ténytár 2014.12.10. 04:08:08

@ bandi nagy profea volt!

"A Fidesz ismét hazudni fog az internetadó bevezetésével."
MOCSKOS FIDESZES, SZÁZADVÉGES hazugság volt!

Heti Válaszos Stumpf persze kussol az ügyről, nem senkiházi netkukacozik stb..

_______
index.hu/kulfold/2014/12/09/rogan_es_a_magyar_jobboldal_teljesen_felreerti_az_usa-ban_senki_nem_akar_netadot_bevezetni/

Az Index parlamenti tudósítása szerint a következő hangzott el Rogán Antaltól, aki egy álhírre alapozva az internetadó elleni tüntetések során igazából semmilyen szerepet nem játszó ellenzéki pártoktól az EU-n át amerikai nagykövetségi ügyvivőig mindenkibe belerúgott: „Obama is kiterjesztené a távközlési adót, és megadóztatná az internetes szolgáltatókat – mondja Rogán Antal, és azt kérdezi: az ellenzéki pártok vajon az USA ellen is fognak tüntetni, és az Európai Bizottság is el fogja-e ítélni a lépést? Mert ha nem, akkor egyértelművé válik, hogy a netadó elleni tiltakozás csak egy Magyarország elleni burkolt támadás, amit már láthattunk a szovjetektől is (»láttunk már ilyet, egy másik nagyhatalom részéről«), akik előbb írták meg az ítéletet és csak utána a vádat.″

Nem bevezetik, hanem pont megtiltják

Internetadót azonban az USA-ban senki nem kezdeményezett, Obama elnök különösen nem. Internetadót egyedül Magyarországon akartak, mégpedig a Fidesz-kormány.
_______
süti beállítások módosítása