Hogy jön ahhoz a tisztességes demokráciában kétszer megválasztott egykori USA elnök, szavát merje felemelni a nemzet pocakos focihuszára ellen? Még ha nem is mondja ki a nevét Orbán Viktornak, akkor is tudja a mély magyar érzésekkel bíró, rezsicsökkentésen nevelkedett, trafikmutyiban vásárló, félázsiai származékára büszke, stadionokat vadászgéppel avató, jobban teljesítő, hogy ez a példabeszéd tündérország első számú szabadságharcosáról szól.

Vegye végre tudomásul a világ, Orbán Viktor nem hatalommániás, és nem érdekli a pénz. Hatalmas terhet cipel kordonbontó vállain, egy egész nemzetet kell megmentenie annak saját gondolkodásától, normális működésétől. Óriási munka ám egy ország államformáját stadionná változtatni. Rengeteg törvényt kellett neki ehhez megalkotni, amit közben azért rendszeresen módosítani szükséges. Hiszen nem mindig állja ki az idő próbáját, és elég idiótán is van kitalálva, hiszen néha személyre is kell szabni. Ehhez egy gondolkodni nem képes kétharmados parlamentet kell idomított majom módjára folyamatosan rövid pórázon tartani, részükre a mindenkori napi betevő banánt rendszeresen adagolni. Ehhez a jóllakatáshoz fel kell osztani számukra a piac egy részét, ez volt eddig a dohány és a föld, most jön a pia, meg a kaszinó. Rendszeresen kell csökkenteni a rezsit, lehetőleg a választások előtt, és mindezt úgy előadni, ne vegye észre a gondolkodni nem szerető választó, közben át van verve a feje. Mert közben csökkent a fizetése, kevés az olyan valódi munkahely ahol ezt megkeresheti, és a nyakán van Matolcsy harminc új adója, meg a legmagasabb ÁFA. Viszont közben még bőszen kell komcsiznia is figyelem elterelésként, elhallgatva a valóságot az igazi jobboldali kommunisták gyűjtőpártjáról, ami jelenleg kormányozza turulmadár földjét.

Olyat állítani, hogy Orbán Viktor még sokáig a hatalomban akar maradni tiszta hazugság. Sikerült neki olyan, számára tisztességes és egyenlőbb választási törvényt alkotni, ahol egy kormánypárti szavazat ellen, legalább két ellenzéki kell, ha le akarják váltani. Ez pedig erősíti nála a demokráciát, és szerinte nagyon becsületes is. Nem is talált benne semmi kivetni valót a parlamenti törvényalkotás, sok módosítás után el is fogadta. Ráadásul még a választáskor arra is figyelnie kell, a Kubatov lista megfelelően működjön, és ahol az nincs meg, oda pedig elég közpénz kerüljön a szavazók meggyőzésére plakát, tűzifa, zsebpénz a szavazatért formában.

És vegye a világ tudomásul nem él vissza a hatalmával, azzal mindig csak a maga érdekeit tartja szem előtt. Nem ezért épült a háza mellé egy nagy focipálya, amibe alig került közpénz, és még zavarja is a pihenését. Főleg ha egyszer sikerül oda háromezer embert beterelni egy meccsre, hogy az tele legyen. Semmi olyat nem tett a hatalma megtartása mellett, hogy telepakolt volna állami intézményt hozzá hű talpnyalókkal, akiknek aztán az állam működésének az ellenőrzése lenne a feladatuk. Még az alkotmánybíróságot is kibővítette, létszámuk növelésével sikerült a maga irányt lojális bírókat oda elhelyezni. Így azok folyamatosan vizsgálhatják az alaptörvényét, ami olyan szilárd, eddig csak hatszor, vagy ötször kellett módisítani. Az sem igaz, kézben tartja az ügyészséget, vagy a rendőrséget, esetleg az adóhatóságot. Ezek ugyanúgy vizsgálnak minden hozzá közel álló céget, embert, tettet, lopást, mutyit, csak rövidebb ideig, és mindig lezárva az ügyet bűncselekmény hiányában. Hiszen ezek pártatlan szervek, és csak Orbán Viktornak az érdekeit tartják szem előtt, és a tenyeréből esznek.

Az sem igaz, csak a pénz motiválja, amit csak így tud megszerezni. Alig van kimutatható vagyona, viszont körülötte már mindenki meggazdagodott. Mészáros Lőrinc, akinek ő isten előtt az első már milliárdos, és azóta is szépen gyarapszik. Simicska Lali naponta kapott egymilliárdot, de nem azért mert a kollégiumban szobatársak voltak. Vagy a fiatal politikusok, akik az ő meghosszabbított kezét jelentik. Rogán Anti már egy lakóparkban sem fér él, azt folyamatosan bővíteni kell miatta, és a családjáról is személyzetnek kell gondoskodni. Bezzeg Orbán Viktor veje, az meg traktorral jár fát lopni, hogy tudjon fűteni, hiába van az apósa. És ott van az öreg rambó, aki az Usában nem tudott elég pénzt keresni. Most itt, ebben a kis hazában kezdi újra az életét, új asszony, új kaszinó, új adó elengedés. Orbán Viktornak még sohasem engedett el senki adót, azt ő mindig befizette. Annyira nem érdekli a pénz, mindig a másét veszi el, ha adni akar. Főleg a választónak, de az mindig fontos a számára.

És lehet bírálni is a hatalmát. Minden civil szervezet előtt nyitva a lehetőség, Orbán Viktor külföldről fizetett ügynöknek nevezze őket, és rájuk küldje rendőrséget. Ezt azért nem lehet a szabad vélemény nyilvánítás elnyomásának nevezni egy olyan embertől, aki maga is a Soros alapítvány pénzén tanult külföldi egyetemen, és utána hazajött osztani az észt a politikában.

Kevés olyan politikus van a világon, aki jobban megérdemelné a tiszteletet, mint Orbán Viktor. Sokat tesz a népének mondott megélhetési vadászterület megalkotásáért, ahol már nagyon jól érzi magát. Ezt egy világhatalom volt elnökének tudnia illeni. Inkább az olyan dicső tetteivel kellene foglalkoznia a bírálat helyett, hogyan sikerült unortodox illiberalizációval az államadósságot úgy csökkenteni, hogy az közben növekszik. Hogy sikerült az erre szánt országnyi magánnyugdíj vagyont nyom nélkül eltüntetni. Hogyan sikerült Londont a második legnagyobb magyar létszámú várossá tenni. Hogyan lehet megélni havi negyvenhétezer forintból, egy kecskével a panelban. És még annyi mindent lehet még Orbán Viktor mellett a tisztelet hangján felsorolni, csak utána kellene neki járni. BANDITA.

Címkék: hatalom bírálat Orbán Viktor Clinton

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr496715311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sexual Harassment Panda 2014.09.21. 12:28:12

Amit Orbánról mondott az igaz, de ez ugyanúgy igaz az összes többi politikusra is.
Ami nettó baromság, az az, hogy mi milyen sokat köszönhetünk amerikának.Anyád.azt, kedves clinton.

Tudományos libsizmus 2014.09.21. 13:11:43

"Hogy jön ahhoz a tisztességes demokráciában kétszer megválasztott egykori USA elnök..."

Ezt akár meg is fordíthatnánk:)
Egyébiránt mi a fészkes fenét köszönhetünk mi olyan sokat az USA-nak? Clintonnak biztos az agyára ment a szifilisz, amit attól a galíciai kurvától kapott:)

Dr Gregory House 2014.09.21. 13:35:47

Mindenki hülye, csak én vagyok normális! Vagy nem?

susu64 2014.09.21. 13:40:39

Végre, végre, elérte az ingerküszöbötöket, hogy Clinton egy tévéshowban, a Comedy Central műsorában mit mond. Tehát vehetnénk úgy is, hogy ez egy tréfás amerikai csatorna tréfás műsora, amelyben egy olyan emberi nagyság, akinek felesége és baráti köre Bajnai Gordon egyik fő támogatója, Orbán Viktorról tréfálkozik. Kb. azon a színvonalon, mint amikor arról beszélt, hogy az orális szexszől nem gondolná, hogy szexuális cselekedet volna, következésképpen Lewinsky kisasszonnyal nem csalta meg a feleségét. Kb. ennyire vehető komolyan, amit mond. Következésképpen a Bandita szamársággal, helyesírási és fogalmazási hibákkal díszített szófosása még ennyire sem.

Latcho Rom 2014.09.21. 13:57:22

Tudtam hogy a fergek elkezdenek majd Monikázni.

Mi mast tehetnenek, hiszen netférgek.

Netuddki. 2014.09.21. 14:14:28

@shakti_rom: Pedig jobb ha a Monika pippant le minket, mint ha mi pippantjuk le a putyint. Kicsit más a két dolog élvezeti értéke.

Mellesleg nem kéne itt is bevezetni, hogy egy személy maximum 2 cikluson keresztül lehet miniszterelnök? Mielőtt még valamelyik balfasz Magyarország örökös miniszterelnöke akarna lenni. Még nem tudom melyik miniszterelnök tenne ilyet (hehe!), de a jelenlegi rendszerrel még bármi előfordulhat...

kosztarovics bácsi 2014.09.21. 14:26:09

Osztig a Maunika ott térgyeeet előtte, hogy a magyar metélteknek ily örömet okozó szösszenetet rittyentett?

2014.09.21. 14:30:35

Le lehet szállni rólam

Deutsch Tamás (törölt) 2014.09.21. 14:30:56

Ki a fasz az az Orbán Viktor?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.21. 14:31:16

Amerika támad, mert érzi saját agóniáját.

Sexual Harassment Panda 2014.09.21. 14:40:43

@maxval a bircaman: Ugyan már!
Majd pont mi vagyunk a célpont, a legkisebb, porszem fing ország.

Larry Silverstein 2014.09.21. 14:46:13

Na ez majd nagyon odabasz az Orvbánnak, lehet hogy sikerül végre az összefosás.

matroza 2014.09.21. 15:14:12

@shakti_rom: Na, megjöttek a te fajta náci ostobák. Maradj, szépen otthon aztán nézegesd a bajszos barátod képét.

bölcsbagoly 2014.09.21. 15:14:57

Mégis mi az amit az USA nekünk adott? Nem inkább Mo adott nekik egy csomó katonát, tudóst, művészt,sportolót, szakembert, munkáskezet, Tarzant + Gátit, Sorost, Simonyit s társait?
Clinton pont olyan korlátolt és elfogult hülye, mint számos más demokrata társa.

bölcsbagoly 2014.09.21. 15:15:43

@matroza: Bokrosra gondoltál? Ő a tietek...

christophe 2014.09.21. 15:22:33

@bölcsbagoly: ''Nem inkább Mo adott nekik egy csomó katonát, tudóst, művészt,sportolót, szakembert, munkáskezet, Tarzant + Gátit, Sorost, Simonyit s társait?''
Eluldozte Oket,nem ugyanaz...

bölcsbagoly 2014.09.21. 15:33:43

@christophe: ez a rögeszmétek! Mo nem üldözött el senkit, pláne 44 márciusa előtt! Hogy egyesek mimózáskodtak, rettegtek, csomagolták a bőröndjeiket az igaz, de ezt most is megteszik, uz ugyebár? De elüldözés az nem fedi a valóságot. Persze, ha nem Kun Bélát, Rákosi és társait érted alattuk, de ők ugyebár nem Ámerikába mentek! Az "elüldözöttek" jórésze meg éppenséggel Németországból ment az USA.-ba s nem itthonról,. hazudni csak szépen, hihetően....máskülönben nem Mo lett volna az utolsó menstváruk Közép, sőt Nyugat Európában is 44-ig.

sanyix 2014.09.21. 15:40:01

@Sexual Harassment Panda: a szovjet megszállást pl nekik köszönhetjük :) az is valami :DDD

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.21. 15:42:46

@Sexual Harassment Panda:

Mindenki célpont, aki veszélyezteti az érdekeket.

Nisa 2014.09.21. 15:45:43

@bölcsbagoly: Hát tényleg, csak "mimózásodtak", ahelyett, hogy megvárták volna szépen, hogy elvigyék őket, mint Rejtő Jenőt, Petschauer Attilát, Radnótit és annyi mást.Bizony,hazudni csak pontosan, szépen kellene...

bölcsbagoly 2014.09.21. 16:01:42

@Nisa: hülye vagy! Senkik sem tudta, hogy mi lesz a sorsuk! Legfeljebb a nácik és akik megszervezték a gazdagok menekitését! Német megszállás nélkül senkit sem vittek volna sehova! Csak ezt nem akarjátok elismerni s ezért nyafogtok az emlékmű ellen!

bölcsbagoly 2014.09.21. 16:05:46

@Nisa: mi lenne ha egyszer elfelejtenétek, hogy a Vh-ban nemcsak titeket értek sérelmek, nemcsak nektek vannak áldozataitok? Én is túlélő vagyok, bár nem tartozom a kiválasztottak közé. De mi is megszenvendtük a bombázásokat,a nyomort a két megszállást. D S nem jár érte semmiféle kárpótlás, nem emlékeznek meg róla évente sokadjára. S mi voltunk/vagyunk többen, már akik még élnek közüllünk!

christophe 2014.09.21. 16:15:53

@bölcsbagoly: aha azt fèl èv alatt tobbet deportàltak a ''dràga''honfitàrsaink,mint a franciàk,belgàk,hollandok.....

Sexual Harassment Panda 2014.09.21. 16:19:30

@maxval a bircaman: milyen érdekeket?
Mo -bármilyen híresztelés elleneére- demokrácia, az eu tagja, a nato tagja.
Még mindíg a nyugati érdekszférába tartozik, csak Orbán nem Washington favoritja.

Indriq 2014.09.21. 16:28:46

Elmondom mit adott az usa nekunk.... A NATO tagsagot pl, ami mostanra azt jelenti, hogy az oroszok nem donthetnek ugy, hogy meg kell vedeni az orosz kisebbseget Magyarorszagon.... mondjuk vakaciozo katonakkal... Valszeg halasabbak lehetunk azert nekik, mint ork bannak....

nu pagagyí 2014.09.21. 16:35:53

Van Clintonnak stadionja? Nincs? Akkor mit akar?

_most_ 2014.09.21. 16:39:03

@bölcsbagoly: Magyarország elüldözte a tehetséges embereket, erről nem az USA tehet, most is ez történik, Nyugaton megbecsülik a tehetséget, szorgalmat, itt meg csak a fideszes seggnyalással lehet előbbre jutni, szóval felesleges a saját szánalmas, sikertelen életedért az USA-t hibáztatni.

bölcsbagoly 2014.09.21. 16:41:23

@Indriq: tudtommal nem az USA a NATO egyedüli tagja, nemde? És milyen orosz kisebbség van Mo-on? Ha lenne, milyen jogaik sérülnének? Tipikusan hülye balliba érvelés.

bölcsbagoly 2014.09.21. 16:43:05

@_most_: üldözte el a francot! A kár hogy a a hozzátok hasonló hülyéket tényleg nem üldözi el!
Akik elmentek/mennek azok jobban akartak/nak élni/érvényesülni.

nu pagagyí 2014.09.21. 16:44:44

@bölcsbagoly: Mire a nácikok jöttek már flottul be volt csomagolva a zsidóság. Vagyonuktól már korábban megfosztották őket, az egyik kredenc gondolom nálad van, atyai "örökség".

_most_ 2014.09.21. 16:46:06

@bölcsbagoly: annyira ostoba vagy, hogy teljesen felesleges veled vitázni, bizonyos kor felett megtiltanám, hogy szavazhassanak az emberek.

nu pagagyí 2014.09.21. 16:47:49

@bölcsbagoly: Az orosz kisebbség Magyarországon a diktátort és szűk csapatát jelenti, majd ők behívják Putyin hős seregét, ha szorul a hurok. Csak előre szóljanak, hogy el tudjam dugni a karórát.

bölcsbagoly 2014.09.21. 16:48:38

@nu pagagyí: megint hazudoztok, hallomások, mesék alapján.Senki, semmit sem csomagolt be március 19-ig!

bölcsbagoly 2014.09.21. 16:49:39

@_most_: én nem tiltanálak benneteket, sőt pódiumra állítanálak, hogy mindenki lássa hogy mekkora marha vagy!

bölcsbagoly 2014.09.21. 16:50:58

@nu pagagyí: ennyi marhaságot csak egy OPNI-szökevény képes leírni....részvétem.

Szelid sunmalac 2014.09.21. 16:51:16

@bölcsbagoly: Meselj draga papo! Hany eves voltal 44-ben te nagy tulelo? Azt is meseld el, hogy mennyire nem tudtak, hogy valojaban otcsillagos szallodaba viszik azokat, akiket fegyveresek szallitanak fel marhaszallito vagonokra, vagy epp ejszaka jonnek erte fekete autoval?
Teged tanitottak, hogy ennyire suttyo faszparaszt legyel, vagy magadtol sikerult?

nu pagagyí 2014.09.21. 16:55:49

@bölcsbagoly: Talán nem kellett volna a Don-kanyarnál védeni a hazát. Az oroszok nem ártottak nekünk, de az USA sem, mégis hadat üzentünk nekik. Kb. ennyit a mindenkori jobboldal intelligenciájáról. Most is valami hasonló, reményteli vállalkozásba szeretné belerángatni a nemzetet.

Tudományos libsizmus 2014.09.21. 16:55:52

@Sexual Harassment Panda:
A "liberáliás demokrációk" (magyarul: diktatúrák) semmilyen kilengést nem tűrhetnek el, a legkisebbet sem a végeken.

_most_ 2014.09.21. 17:10:09

az agyhalott jobberek amúgy is utálják az USA-t, nekik Clinton lesújtó véleménye beleillik világról alkotott eltorzult képbe, szokás szerint elkezdik mocskolni Clintont, meg elmagyarázzák, hogy ez csak a rezsicsökkentés elleni globális támadás része, meg Clinton amúgy is bukott baloldal képviselője. Nem muszáj elfogadni a nyugati értékrendet, lehet nyalni az oroszok, meg a kínaiak seggét, csak majd nagy lesz a pofára esés, mikor szembesülnek vele, hogy tőlük tizedannyi tisztelet se fogunk kapni, mint nyugatról, mert ott csak az erő számít. Meg lehet nézni Putyin hogy befenyítette az általa támogatott fehérorosz és kazah diktátorokat, mikor ellent mertek mondani neki.

bölcsbagoly 2014.09.21. 17:14:23

@Szelid sunmalac: tényleg nem tudta senki, amúgy azt hogy egyáltalán visznek valakit valahova, csak 44 március 19-után, de valójában csak hónapok múlva lehetett észlelni! Addig mindenki élt ott ahol addig is.
A hülye komcsi propagandádat meg hagyd meg azoknak, akik akkor nem voltak szemtanuk! Én az voltam, úgyhogy ácsi! S minket is megillett akkora tisztelet mint a védenceidet, te bunkó!

bölcsbagoly 2014.09.21. 17:15:38

@nu pagagyí: aha, nem ők bombázták Kassát meg más városokat....az ártatlan kis szovjetek. mindig, mindenben csak a magyarok lehetnek hibásak, ugye internácik?

christophe 2014.09.21. 17:16:51

@bölcsbagoly: menj google kereso,oszt meglàttod,bàr a logikàd alapjàn amit ott irnak az is hazugsàg....

bölcsbagoly 2014.09.21. 17:17:55

@christophe: menj a francba a gugliddal! Ti mindent jobban tudtok, mint az aki átélte!

christophe 2014.09.21. 17:23:03

Egy kis matematika,Bolcsbagoly tanuja volt az 1944-s depportàlàsnak(ami szernte nem is volt,nèmeteknèl ezèrt mondjuk sitt jàr)nos legalàbb 14 èvesnek kellett lennie,hogy felfogja mi tortènik,azaz most 84 èves,dràga Bolcsbagoly akkor ki is hazudik?

bölcsbagoly 2014.09.21. 17:25:09

@christophe: te miket hablatyolsz? Azt írtam, te vadmarha, hogy Mo-on a német megszállásig egy magyar állampolgárt sem deportáltak sehova! Ezt próbáld cáfolni és ne hazudozz összevissza!

bölcsbagoly 2014.09.21. 17:28:21

@christophe: jellemző rád, hogy te csak 14 éves korodban csipátlanodtál és kezdted megérteni, hogy mi történik körülötted! De ne magadból indulj ki!

BelAmi 2014.09.21. 17:32:14

@bölcsbagoly: Csupán "idegenrendészeti" eljárás keretében küldtek biztos halálba közel 20 ezer MAGYAR zsidót, te hülye náci fasz.

bölcsbagoly 2014.09.21. 17:34:43

@BelAmi: te hülye vagy és pofátlanul hazudsz! Azok nem voltak magyar állampolgárok. A számmisztikába már nem is megyek bele (húsz év múlva már 100 ezret hazudtok majd).

sanyix 2014.09.21. 17:37:17

@nu pagagyí: de ártott volna ;)
(ne pofázz, nézd meg mitörtént lengyelországgal...)

christophe 2014.09.21. 17:37:25

@bölcsbagoly: Arrol mesèlj,hogy fedeztèk fel Amerikàt a magyarok,ugye Kolumbusz Kristof is magyar szàrmazàsu,jokat beszèlgetettek?
ui.; legyen tiz èv akkor 80 èves tetszik lenni?

sanyix 2014.09.21. 17:38:27

@_most_: az agyhalott jobberek az usa-ban élnek, republikánusoknak hívják őket, és állandóan háborúzni akarnak meg mindenkit seggberúgni ;)

bölcsbagoly 2014.09.21. 17:38:53

Ami a legérdekesebb, az itt is a magyar nemzetet gyalázók idegen nick nevekkel parádéznak. Jellemző a kozmopolitizmusukra és maygargyüléöl

Szelid sunmalac 2014.09.21. 17:42:17

@bölcsbagoly: Anyad budos picsaja a komcsi! Na ki vele! Hany eves voltal 44-ben? Gyerunk te pofatlan rohadek hazug diszno!

Indriq 2014.09.21. 17:52:20

@bölcsbagoly: hogy ne lattassanak teged teljesen hulyenek elmagyarazom, a NATOban az tortenik amit az USA szeretne, ha nem akarta volna a magyar tagsagot, se antall, se ork ban nem tudott volna mit tenni...
Az orosz kisebbseg/erdekeltseg vedelme pedig az orosz agresszio magyarazat mindenhol, ahol beavatkozott ( laza fenyegetes hogy le tudna rohanni lengyelorszagot es romaniat ket het alatt).
De egy dolgot eltalaltal, ballib vagyok...engem nem tudott a rezsicsokkentes megvezetni....

Indriq 2014.09.21. 17:56:12

@bölcsbagoly: "Ami a legérdekesebb, az itt is a magyar nemzetet gyalázók idegen nick nevekkel parádéznak. Jellemző a kozmopolitizmusukra és maygargyüléö"
Gondolom a te nicked osi magyar/ szikta/ sumer nev...
Az enyem fantasybol van, ha megtalalod az orszagot, elkuldhetsz oda... :)

bölcsbagoly 2014.09.21. 17:59:30

@Indriq: mit nem értsz a nickemen? A tied meg semmit sem jelent maygarul...

bölcsbagoly 2014.09.21. 18:03:10

@Szelid sunmalac: no né, egy tipikus, toleráns libsi replika!

christophe 2014.09.21. 18:04:31

Sràcok, tobb tiszteletet bölcsbagoly-nak hisz màr 80 èves,2.vilàghàborus veteràn!!!

bölcsbagoly 2014.09.21. 18:05:27

@Indriq: OK, fizesd vissza azt amit megspórolhattál, a többi idióta rezsizővel együtt!

Szelid sunmalac 2014.09.21. 18:06:52

@bölcsbagoly: Na mi van te kis pocs? Nem mersz valaszolni mi, mert egybol kiderulne mekkora hazug dog vagy. Soha nem voltal te szemtanuja semmilyen kitelepitesnek, sem vagonokra felpakolt embereknek, sem annak, hogy mit tudtak akkor, meg mit nem. Hazug dog vagy!

sanyix 2014.09.21. 18:07:06

@bölcsbagoly: miért fizetné? Viktorod mindenkinek megadta :)

bölcsbagoly 2014.09.21. 18:07:34

@christophe: persze, hiszen én biztosan voltam annyi idősek mint ti, de ti nem biztos, hogy lesztek annyi mint én most!

bölcsbagoly 2014.09.21. 18:08:26

@sanyix: de hát neki nem kell, ugyebár? Joga van hozzá, hogy elutasítsa. Sőt duplán is fizethet!

bölcsbagoly 2014.09.21. 18:10:05

@Szelid sunmalac: remélem kipurcansz a dühöngésed következtében. sorry...

Szelid sunmalac 2014.09.21. 18:11:05

@bölcsbagoly: Na mi? Nem mersz valaszolni? Gyava is vagy, nem csak hazug!

bölcsbagoly 2014.09.21. 18:18:43

@Szelid sunmalac: mars a francba, mocsok balliba...

christophe 2014.09.21. 18:19:03

Tisztelt,bolcsbagoly bàcsi,nèni egy idore elbucsuzom,tessèk bevenni a gyogyszereket,protkot beàztatni,nem elfelejteni a pisikèt ès àlmodjon szèpeket a szèpséges règmultrol amikor,honfitàrsainak segitett csakis adminisztrativ okokbol,megszervezni a ''nagyutazàst''

BelAmi 2014.09.21. 18:25:30

@bölcsbagoly: A te logikád szerint a határon túl élö magyarokkal "idegenrendészeti-leg" ma is így kellene eljárni. Idióta pöcs.

bölcsbagoly 2014.09.21. 18:29:21

@BelAmi: ne pofátlankodj! "idegenrendészeti" probléma volt, nem magyar állampolgárok lettek kiutasítva. Hogy a németek mit műveltek velük, az megint miért a a magyarok bűne?
Mindig kihozzátok a magyarokat bűnösebbnek mint a nácikat! gratula, idegenszivű mocsok banda!

bölcsbagoly 2014.09.21. 18:30:20

@christophe: kár hogy te nem vettél részt ebben az élvezetben!

bölcsbagoly 2014.09.21. 18:40:33

@BelAmi: az a ti bajotok, hogy mivel nem éltetek át még háborús helyzetet, nem is vagytok képesek felfogni, hogy olyankor más törvények vannak mint békeidőben! Nem tudjátok mivel,jár egy statárium, mennyivel mások az idegenrendészeti szabályok, stb. Ezért is írtok/mondtok annyi marhaságot ezzel kapcsolatban. legalább a Sorstalanságot olvasnátok el és értenétek meg! Kertész Imre nagy érdeme, hogy azt írta meg amit saját maga tapasztalt s nem a mendemondákat. Ezért is nem szeretik őt a megélhetési "túlélők"!

anyadmajma 2014.09.21. 18:48:08

@bölcsbagoly: Mivan, bolsikám, nem tetszik, hogy mások emlékeznek, mit műveltetek anno? szar érzés lehet.

bölcsbagoly 2014.09.21. 18:52:21

@anyadmajma: sajnos, mi arra is emlékezhetünk, hogy ti mit műveltetek az utóbbi majd 70 évben! S amit ma is műveltek, frusztrálva, nagypofával.

Hajdú Peter 2014.09.21. 18:57:03

Ez a feleszu amerikai az se tudja Magyarorszag, melyik kontinensen van.
A bunko amerikaiak, annyit tudnak Europarol, hogy Europa fovarosa Franciaorszag.
Ennyiben ki is merul a politikai, gazdasagi, tarsadalmi ismeretuk.

ember100 2014.09.21. 19:16:05

@bölcsbagoly:
Helló !
Azt azért vágod hogy 1944 ben a kivándorlás az az élet és halál döntése volt , ami persze nem döntés hanem kényszerűség !

bölcsbagoly 2014.09.21. 19:22:20

@ember100: csak éppen nem 44-ben vándoroltak ki többségében az emberek, hanem még 40 előtt! 44-ben már nem volt hogy és hova!

lombozódó 2014.09.21. 19:23:26

@Hajdú Peter: Mond is meg az amcsiknak a szemükbe az igazat. :-))))
Vége is a sok amcsi seggek nyalásának, mert most már utasításba jött, hogy orosz segget kell nyalni, de a kínai is jó. :DDDDDDD

Kb két hónapja meg ment - az analfabétáktól - a levél, hogy ha baj lesz az Ukrán- Orosz földgáz ellátással Amerika segítsen már ki a hatalmas palagáz készleteiből néhány morzsával. Ezért nem is töltöttük fel a gáztárolóinkat, várjuk majd a megváltót. :-)))))

lombozódó 2014.09.21. 19:25:38

@bölcsbagoly: na , de a párt brosúrában az van leírva :-))) akkor az a hivatalos.

ember100 2014.09.21. 19:25:42

@bölcsbagoly:
Helló !

Te tényleg ekkora barom vagy ?!
Neked csak a deportálás számít ?
Az hogy 1941 től kivitték a frontra a munkaszolgálatosokat kézzel aknát szedni stb , ja és azok magyarok voltak , aztán a német megszállás után annyira segítették a MAGYAR hatóságok a németeket hogy Wiesemayer még köszönő levelet is írt , Te agyatlan miről beszélsz , kit védesz ?

DR. Smit Pal 2014.09.21. 19:26:17

@nu pagagyí: "Az oroszok nem ártottak nekünk, de az USA sem, mégis hadat üzentünk nekik."

Persze semmit sem artottak, csak elloptak az orszagunk ketharmadat.

ember100 2014.09.21. 19:27:24

@bölcsbagoly:
Helló !
Biztosan , nem voltam ott , de azért itt már volt 1-2 zsidótörvény és mindenki akinek nem annyi volt az IQ ja mint Neked az láthatta mi lesz a jövő :)

bölcsbagoly 2014.09.21. 19:34:59

@ember100: az ez a másik vesszőparipátok! minden német oldali országban voltak ilyen törvények! Ez nehezebbé tette egyesek életét, de ettől még 40 után itt voltak a legnagyobb biztonságban! Sehol sem volt akkora számuk mint Mo-on!
Megint pofátlankodsz! Egy orszőágban sem adtak fegyvert a megbizhatattlanok kezébe, de ők is részt keleltt evygenek a háborúban! s megint csak kisájátitjátok a munkaszolgálatot is, mint az áldozat fogalmát! nagyon sok magyar és keresztény is munkaszolgálatos lett, mert politikailag nem volt megbizható!

bölcsbagoly 2014.09.21. 19:36:29

@ember100: az USA-ban is voltak zsidótörvények, tudsz róla? Angliában és az USA-ban is távborokba zárták a megbizhatatlanokat!

ember100 2014.09.21. 19:36:37

@bölcsbagoly:
Helló !
Azért ha már a rezsicsökkentés egy mekkora ópium a népnek !Kapsz 8-10-15 % az áramnál , gáznál , ne de mennyivel többet fizetsz a tojásért , kenyérért , benzinért , euróért , autó biztosítás stb.
Hát nagyjából ennyi :)

ember100 2014.09.21. 19:39:05

@bölcsbagoly:
Helló !
Persze , meg a japókat is internálták , csak éppen nem akarták megölni őket , nem úgy mint itt !

bölcsbagoly 2014.09.21. 19:41:43

@ember100: itt kit öltek meg te idióta? Ha Recskre gondolsz, az később volt...

Krisz11 2014.09.21. 19:42:37

1.) Amerikának nem köszönhetünk semmit

2.) Clinton ma már egy senki. Ki a fenét érdekel mit pofázik az ilye-olyan gagyi amerikai talk-show-kban

bölcsbagoly 2014.09.21. 19:43:53

@ember100: tőlem éhen is halhattsz, ha semmiért sem akarsz fizetni! Segélykén tengődsz? Kétlem, csak nagy a pofád, mint a többi ballibának.

bölcsbagoly 2014.09.21. 19:46:28

@lombozódó: a tárolók 66%-ban tele vannak, a többit meg bérelik az oroszok! Ennyi igaz a böfögésedből. nem sok.

Öreg Sziszi 2014.09.21. 19:46:55

@bölcsbagoly:
"Azt írtam, te vadmarha, hogy Mo-on a német megszállásig egy magyar állampolgárt sem deportáltak sehova! Ezt próbáld cáfolni és ne hazudozz összevissza!"

Te barom ostoba, vén madár, látszik már rajtad az öregkori deminencia

"A kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás a magyarországi zsidó holokauszt első tömeges atrocitása volt, melynek során 1941. augusztus 27-28-án mintegy 23 600, nagyobbrészt Magyarországról kitoloncolt zsidót gyilkoltak meg Friedrich Jeckeln SS-Obergruppenführer alakulatai."

ember100 2014.09.21. 19:49:40

@bölcsbagoly:
Helló !

Látom egyre idegesebb vagy , sok a félreütésed :)
Ja pl. Kristallnacht , az is csak egy kis nehézség volt , meg persze a zsidócsilag is , meg a politika , iskola , üzlet megszorítások ez már itt magyarországon , Te milyen agyatlan vagy.
És mi az hogy a munkaszolgálat kisajátítása , ha már a vesszőparipánál tartunk eza jobberek agyréme , azért ne vegyük egyenlőnek a 100 katolikust , meg a 10.000 politikai muszost.Ja és ha valaki nem megbízható akkor azt a halálba kell hajszolni , küldeni pl. éheztetés , aknaszedés meg ilyenek ?

bölcsbagoly 2014.09.21. 19:50:57

@Öreg Sziszi: te hülye, hányszor kell leírni neked, hogy a Kamenec-Podolszkiba deportáltak nem voltak magyar állampolgárok? S nem a magyarok gyilkolászták őket odakint! Ráadásul ,a mik után megtörténtek az első tömeges kivégzések, le is lett állitva a deportálás a német tiltakozás ellenére is! de csak mocskold te is a hazádat! (?). Arra már nem is gondolom, hogy a nemzetedet, mert vagy idegenszivű, vagy internáci lehetsz.

bela 2014.09.21. 19:52:19

Kedves Bandita, nagyon jó írás, sírva röhögtem végig az egészet. Hogy rohadna meg az a gonosz törpe, akit nem érdekel a pénz...

Öreg Sziszi 2014.09.21. 19:53:28

Kommentelők, gondoljunk csak bele, hogy ez a @bölcsbagoly: egy "témavezetőként/opponensként/doktori bizottsági tagként", sőt biológusként" kommentel, mondjuk ez látszik is a kifinomult stílusán, úgy, hogy kéretik hasonlo stílusban válaszolni ennek a kiművelt vén baromnak.

bölcsbagoly 2014.09.21. 19:54:19

@ember100: te ökör, azok mind 44 március 19 után következtek be4 mi lenne ha tanultátok egy kis valós történelmet is,? Ezért is tiltakozik sok történész elvtársatok az új történelem könyvek ellen, nemde?

bölcsbagoly 2014.09.21. 19:55:03

@Öreg Sziszi: hányadik nickeden jössz már a marhaságaiddal?

Ellenzéki összeFOSÁS 2014.09.21. 19:56:24

@ember100: "Azért ha már a rezsicsökkentés egy mekkora ópium a népnek !Kapsz 8-10-15 % az áramnál , gáznál , ne de "

Az a 10-15% az valojaban, inkabb 30 %. Mert hozza kel adni, az 50 even at megszokott ev eleji 5-7% emeleseket is, ami szinten elmaradt. A lenyeg, ha a szocik kormanyoztak volna az elmult 5 evben akkor mar 30%-al fizetnenk tobbet.
Komolyan ugy kellett vona ezeket a rezsicsokkento torvenyeket meghozni, hogy aki akarja, az ne vegye igenybe.
Nyilatkozni kellett volna akinek nem kell, es nekik minden ment volna ugy ahogy megszoktak az elozo 40-50 evben.
Kivancsi volnek hanyan fizetnek a regi dijakat.

exterminador 2014.09.21. 19:56:38

@bölcsbagoly: na ez már sok. Hogy vagy képes ekkorát hazudni?

ember100 2014.09.21. 19:57:20

@bölcsbagoly:
Helló !

Nem recskre gondolok, ne izgulj be :)

exterminador 2014.09.21. 19:59:43

@exterminador: Kristallnacht: 1938
Munkaszolgálat: 1939-től
Zsidótörvények: első: 1938; második: 1939; harmadik: 1941.
De csak folytasd, kíváncsi vagyok, meddig tud valaki süllyedni.

ember100 2014.09.21. 20:01:22

@Ellenzéki összeFOSÁS:
Helló !
Te is egy agymosott fideszdroid vagy !
Csak a " jót " látod és a benzin euro ,stb amit írtam az semmi , persze nyilatkozok és a piacról venném az áramot gázt , de akkor az kérem a 268 ft eurót , olcsóbb tojást , gépjárműadót stb,
Na erre varrjál gombot , ne csak a rosszat kapjam !

csak egy néző 2014.09.21. 20:04:01

@bölcsbagoly:
Vén hülye madár,ahogy látom te még mindig szopni jársz ide, mint a viccbéli vadász.

ember100 2014.09.21. 20:05:14

@bölcsbagoly:
Helló !

Nagyon ismerhetsz hogy semmiért sem fizetek , a sok új adó , meg áfa meg jövedéki adó emelések , azokat nem én fizetem , meg persze a vállalkozói adók , járulékok , mekkora egy általánosító egy agyatlan vagy !

bölcsbagoly 2014.09.21. 20:06:38

@exterminador: sűlyedj, csak sűlyedj.Mi a franc közünk van a kristályéjszakádhoz? A többiek meg ha nem tévedek a bécsi döntés környékén, ahogy más európai országokban is. A néped meg pont a hozzád hasonló pofátlankodóknak köszönhette az általános antipátiát! Ahogy most is.S még ti aprehendáltok miatt!

ember100 2014.09.21. 20:06:40

@bölcsbagoly:
Heló !

Mi jött 1944 után a munkaszolgálat ?? ismered egyáltalán a számokat?

bölcsbagoly 2014.09.21. 20:07:21

@ember100: ti semmiért sem szerettek fizetni, csak harácsolni.

exterminador 2014.09.21. 20:08:46

@ember100: persze, hogy nem ismeri. Engem meg látatlanban lezsidóz a szerencsétlen. Pedig nem vagyok az. Kezdem azt hinni, hogy ilyen ember nincs is. Egy szánalmas paródia.

bölcsbagoly 2014.09.21. 20:09:35

@csak egy néző: ez a ti balliba faliújságotok?

exterminador 2014.09.21. 20:09:48

@bölcsbagoly: te magad írtad: "te ökör, azok mind 44 március 19 után következtek be4 mi lenne ha tanultátok egy kis valós történelmet is,? Ezért is tiltakozik sok történész elvtársatok az új történelem könyvek ellen, nemde". Igen. Szó szerint. Jaj, nehéz a küzdelem a demenciával.

bölcsbagoly 2014.09.21. 20:10:13

@exterminador: de hülyének hülye vagy nemde?

exterminador 2014.09.21. 20:11:16

@bölcsbagoly: csak ennyire futja? Kifogytak az érvek is, a Cavinton mellett? Szegénykém.

bölcsbagoly 2014.09.21. 20:12:38

@exterminador: azelőtt meg azt, hogy a törvények, meg a munkaszolgálat minden többi országban bekövetkeztek a bécsi döntés környékén!

bölcsbagoly 2014.09.21. 20:13:29

@exterminador: sajna, csak a puszta igazság. fáj?

exterminador 2014.09.21. 20:15:37

@bölcsbagoly: milyen többi országban? Nyomd a példákat!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.21. 20:15:45

Valaki komolyan veszi még ezt a gyakornoklányt szopató gecit?

exterminador 2014.09.21. 20:16:45

Egyébként nem cáfoltál meg. Túl kevés vagy te ahhoz.

ember100 2014.09.21. 20:17:32

@exterminador:
Helló !

Én tiszteletbeli zsidónak tekintem magam , annyiszor kaptam már meg a fórumokon hogy már mindegy :)

exterminador 2014.09.21. 20:17:33

@polyvinyl: kicsivel nagyobb és több hatalommal járó tisztséget töltött be, mint te valaha is képes leszel.

exterminador 2014.09.21. 20:18:58

@ember100: a kreténségnek ezt a szintjét én még nem szoktam meg. :)

csak egy néző 2014.09.21. 20:20:40

Szijgyártó pubi, már beadta az amerikai vízum kérelmét és viszi (Haboby álltal írt) Viktor hadüzenetét.
A Fehér-házban a hír hallatára összeszaladnak és a röhögés fojtogatja a stábot, amikor meglátják a hadüzenet hozóját.
Obama, miután a külügyes bevitte neki az okmányt, megkérdezi:

– Mi Magyarország államformája?
– Köztársaság, 2/3-os kiskirálysággal.
– És ki a a király?
– Az momentán még nincs megkoronázva, de már próbálgatja a koronát a kiskirály.
– És ki van?
– Orbán Viktor a leghíresebb felcsuti pocakos csere csatár.
– Értem, tehát van stadionjuk?
– Nem is kevés és egyre több lesz.
– Van területi követelésük az USA-val szemben?
– Nincs.
– Kivel szemben van?
– Romániával, Szlovákiával, Ukrajnával, Horvátországgal, Szerbiával szemben.
– És mért nem hajtják be rajtuk?
– Azt nem lehet, Ukrajna és Szerbia kivételével az EU tagjai, a többi a szövetségesük.
– Értem, mondta Obama és ezután átvette a
hadüzenetet és elindult a papírral oda, ahova a felcsuti kiskirály is gyalog jár.

Ekkor még nem tudta, hogy mekkora veszedelem fenyegeti, hiszen már gőzerővel szervezték a birkamenetet a CÖFikések Washingtonba, megvédendő öfenségét.

bölcsbagoly 2014.09.21. 20:20:42

@ember100: ti tiszteletbeli hazaárulók lehettek, s idegenszivűek.

bölcsbagoly 2014.09.21. 20:21:17

@exterminador: pedig eleget gyakoroltad már.

exterminador 2014.09.21. 20:23:43

@bölcsbagoly: akinek nem inge, nem veszi magára.
Csilléry Andrásnak*
Azt mondják, vénülsz. Szíved sűrű vére
– ha van szíved – majd egy napon megáll.
Mondd, pogromok fekete denevére,
nem volna jó magadhoz térni már?
Lelked mélyén rohasztó gyűlölet forr,
s holnap kinő feletted a moha:
nagyságra törni késő már ilyenkor,
de jónak lenni nem késő soha.
Vagy nem gondolod, földi léted estjén,
hová úgy jövünk, akár a lelenc,
hogy hol van tőled ama sok keresztény,
János apostol, Assisi Ferenc,
kinek szeme sugárzó, tiszta kék volt
és farkasokat ültetett ölébe,
vagy Szent Tamás, ki mint a kristály égbolt
borult elámult hívei fölébe?
Mind-mind különb volt nálad s többre vitte,
habár nem váltott bankszámlát a hitre.
Vagy gondoltál a sok konok magyarra,
ki úgy virult mint bimbózó magyalfa,
ki nem törődött záporral és széllel,
de néma büszkeséggel tört a jobbra,
mert érces mellel s tiszta homlok-éllel
már életében lett önmaga szobra?
Ha rád pillantok, megborzongok s fázok,
bár jól tudom, hogy balga, aki fél:
örökké állnak a magyar akácok
s téged elvisz, mint szellentést, a szél.
De hogy még jókor érjen lényed bére
s elébb mint érted a halál izen:
hadd tűzzelek tollam kemény hegyére,
melyből nyugtod nem lesz a sírban sem.
Mert szennyes folt lettél a nagy penészből,
melyet csapásnak küldött ránk az Ég,
minden szavad dögbűz a sáskavészből,
amelytől elpusztul egy nemzedék;
jó darvaink más tájakon keresnek
szállást s az ország holtfakóra vált,
a föld kinyílt, mint bőrtelen, veres seb,
ahol hazát a zsellér nem talált,
innét szalad a száműzött szabadság,
s te azt rugdosod, kit a jog se véd,
s mivel hazánkat rossz pénzért eladják,
te is eladod, hitszegő szemét.
Éretted szenvedjük a poklok kínját
s a honfibánat minden szégyenét,
tőled tántorog a munkás a járdán
– az éhség táncoltatja, nem a bor –,
amíg kurjongó kém lettél a vártán
s pimasz döglégy, kit táplál a nyomor,
és pudvás szád szünet nélkül zsidózik,
míg ellened száll hadba, aki hős;
s hogy tudja ezt a boldogabb utód is,
kinek neved nem lesz már ismerős:
ha eljön majd a láncot oldozó nap,
s a nép felosztott földeken tapos,
hadd hallják meg, ki volt Csilléry András
s minden nyilas, hozzá hasonlatos –
miközben téged, lent a föld alatt
a féreg fúr, a nyálkás, sose renyhe –
ezért, hogy ott is égessen e vád
kellett nékem ma nem-múló rímembe
szőnöm neved múló gyalázatát.
Hadd fújják egykor drága iskolások
a sok jövendő, magyar reggelen,
avagy hazamenőben, ha a fázós
alkony kékes lidérce megjelent,
boldog, nyugalmas, békés estidőn,
mikor a kereszt többé nem lesz horgos
s csupán az őszi szél üvölt bedőlt
sírod füvén, te nyomorult fogorvos.

bölcsbagoly 2014.09.21. 20:26:22

@exterminador: jellemzően kedvenc államotoknak a II.Vh óta mindössze három normális elnöke volt: Kennedy, Nixon és Reagen. Milyen érdekes, hogy az elsőt meggyilkolták, a másodikat törbecsalva lemondatták, a harmadikat is megpróbálták megölni!

ember100 2014.09.21. 20:27:48

@bölcsbagoly:
Helló !

Ja persze , és majd Te mondod meg hogy ki a magyar .
Mekkora barom vagy , és ráadásul ezt is a fideszes főnökeidtől tanultad :)
Még egy önálló gondolatnyi agyad sincs :)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.21. 20:33:08

@exterminador:

"@polyvinyl: kicsivel nagyobb és több hatalommal járó tisztséget töltött be, mint te valaha is képes leszel."

Egy olyan idióta országban, ahol képesek voltak még egy western-színészt is a világ urává választani :D

Az USA lakosságánál idiótább nép a világon nincsen.

"oly időben, a melyben uralkodik az ember az emberen maga kárára" (Prédikátor 8:9)

bölcsbagoly 2014.09.21. 20:34:27

@ember100: látszik anélkül, hogy bármit mondanék. szemetek vagytok, az ország szégyene.

BelAmi 2014.09.21. 20:35:45

@bölcsbagoly: Clinton ma is az egyik legnépszerübb az USA-ban a volt elnökök között. Nem kizárt, hogy a következö amerikai elnököt is Clintonnak fogják hívni!

exterminador 2014.09.21. 20:36:59

@polyvinyl: ó, hát persze, idióták mind, nem is értem, hogyan lettek első számú nagyhatalom. Biztosan csaltak. És ami azt illeti, idiótákból Magyarországon sincs hiány, nem gondolod? Mónika-show vendégek, valóságshow szereplők, nulla ismerettel általánosítgató kommentelők, kriptonácik...

bölcsbagoly 2014.09.21. 20:37:09

@BelAmi: az is csak az amerikaiak idiotizmusát dicsérné!

exterminador 2014.09.21. 20:37:53

@polyvinyl: és a western-színész véletlenül legyőzte a Szovjetuniót. Persze ez gondolom, fáj neked, nem tudsz május 1-én vonulgatni.

csak egy néző 2014.09.21. 20:38:42

@bölcsbagoly:
Ostoba doktorkám, cseréltél már pelust ma este, mert, ahogy látom nem nagyon tudsz innen elszakadni.
Büszkék vagyunk rád te igazi mélymagyar hazafi.

exterminador 2014.09.21. 20:39:29

Na jó, elég volt belőletek: a hülyeségetek kihozza belőlem, hogy olyanokat kezdek védeni, akikért egyáltalán nem vagyok oda. De ez a mérhetetlen szellemi nyomorúság jobban irritál.

ember100 2014.09.21. 20:39:55

@bölcsbagoly:
Helló !
Mert Te már csak ismersz egymás mellett ültünk a bármiczvón :)

ZSírfeka 2014.09.21. 20:43:13

Korrekt kis bejegyzés. Egy kérdés: a kommentek többsége terelés, vagy mi célból megy egy teljesen más téma taglalása? Persze, egy operaelőadás közepette is lehet a fociról beszélni, de ez a fidesztrollok terelőeszköze, nem? :)

BelAmi 2014.09.21. 20:45:26

@polyvinyl: "Egy olyan idióta országban, ahol képesek voltak még egy western-színészt is a világ urává választani."
Ezt talán vitasd meg "bölcsbagoly" eszmetársaddal! Egyébként Reagen elnökké választása elött Kalifornia kormányzója volt, akinek mellesleg Budapesten szobrot állítottak. Most nem említeném világpolitikai szerepét, aminek nem kis részben a magyarországi rendszerváltoztatást is köszönhetö. Tanulj birka, hátha okosabb leszel!

bölcsbagoly 2014.09.21. 20:47:30

@BelAmi: no igen, de senki sem tudhatta előre, hogy milyen jól választanak!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.21. 20:52:59

@exterminador:

" nem is értem, hogyan lettek első számú nagyhatalom"

Terrorizálták a gyengébb és szervezetlenebb államokat, hogy hozzáférhessenek az erőforrásaikhoz.

Az USA ma már nem nagyhatalom egyébként. Lecsúszóban van a teljes nyugati világgal együtt.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.21. 20:54:07

@exterminador:

"és a western-színész véletlenül legyőzte a Szovjetuniót"

Ezt kifejtenéd?

:D

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.21. 20:58:07

@BelAmi:

"Egyébként Reagen elnökké választása elött Kalifornia kormányzója volt, akinek mellesleg Budapesten szobrot állítottak. "

Reménykedj, hátha egyszer a Terminátort is elnökké választják a kaliforniai kormányzósága után :D

no_successful2 2014.09.21. 21:02:00

Na ja, egyre szarabbak ezek a fröcsögések.

Furcsa dolgok történnek, a magyar gazdaság prosperál, növekszik, a kormány népszerű intézkedéseket tesz, támogatottsága nem csökken, (legalábbis nem számottevően).

Erre hoppá, kitüntetést kap egy jobboldali patrióta körökben erősen vitatott író, és tanácsadóként pedig bevesznek a csapatba egy minden politikai oldalról vállalhatatlan volt munkásőrt.
Sokat filóztam, mi a franc lehet ez mögött, és nem tudtam másra gondolni, mint valami zsarolással kikényszerített lépésre, (a jó politikai érzékkel lavírozó kormányzó erőktől ilyen húzás nehezen képzelhető el, (már úgy értem önszántukból)) .
Rákényszerítették a Fideszt, hogy ezeket a lépéseket megtegye. Tiszta eszközökkel nem lehet eltávolítani, hát romboltassuk le velük, a saját népszerűségüket. Ügyes !!
De túlságosan feltűnő. Olyan, mint egy virág csendélet közepén a tehénlepény. Rohadtul nem illik a képbe.
Hogy mivel zsarolnak? Ezen a földön sztem . Kevés olyan ember él, akit valamivel nem lehet zsarolni. (Pl. fiatal korában részegen lehányta a Kossuth szobrot, vagy a f.szom tudja)

BelAmi 2014.09.21. 21:19:56

@polyvinyl: Nem hiszem, hogy Schwarzeneggert véletlenül választották a GDP-je alapján a világon az 5. helyet elfoglaló Kalifornia kormányzójává. Elnök egyébként az amerikai alkotmány szerint csak az USA-ban születettek lehetnek. Amúgy pedig ha Magyarországon egy falusi focistából lehetett miniszterelnök, az vajon nem a választóinak debilségét igazolja? (Nem én kezdtem, a veled hasonszôrüek állítják ezt az amerikai választókról!)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.21. 21:38:29

@BelAmi:

"a GDP-je alapján a világon az 5. helyet elfoglaló Kalifornia kormányzójává"

Kalifornia nem az 5. helyen van. Az országok listáján a 9., míg az egy főre eső GDP listáján a 21. helyen van a 2012-tes adatok alapján, számos európai ország előtte van a sorban.

Hiába, azok a fránya jenki nyuggerek csak költik a sok pénzt a tengerparton, de termelni, azt nem akarnak, helyette kiöregedett mozicsillagokat választanak meg kormányzónak :D

zila5 2014.09.21. 21:51:00

@polyvinyl:
Óvatosan duhajkodjál, Viktor kedvenc filmje a Volt egyszer egy vadnyugat. :D

P.Freddy 2014.09.21. 21:56:15

@Sexual Harassment Panda:

"...porszem fing ország..."

2010 óta már fingugor is vagyunk. Megnézel egy Fideszes politikust (Orbán, Lázár, KocsisKöcsögMáté, Selmeczi, Kósa stb.), naponta több köbméter fing ugrik ki a pofájukból.

zila5 2014.09.21. 21:56:41

@maxval a bircaman:
Orbán lenne a halál ezek szerint? :D

Hülye aki elolvassa! 2014.09.21. 22:14:33

Öreg pinabubus azt sem tudja magyarország hol van, de azért beleugat.

Bori Wó 2014.09.21. 23:17:06

@bölcsbagoly:
Viszont reméljük, hogy inkább korábban meghalunk, mint hogy annyira meglágyuljon az agyunk, mint amennyire a tied láthatólag meglágyult, főhazudozókám.

Bár lehet, hogy te fiatal korodban is egy agyalágyult barom voltál.
Nem csodálkoznék rajta.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.09.21. 23:28:58

@Hajdú Peter: Nyilvánvalóan semmit sem tud a világról ez a Klinton. Hiszen sziggya az Orbán Viktorot!!! Hát aki sziggya, az mind libsibolsi tuggyukki, aki vagy ostoba, vagy Magyarország elveszejtésére tör. Tuggyuk jól.

Éljen a Párt és Bölcs Vezére!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.09.21. 23:30:45

@bölcsbagoly: Milyen vesszőparipa?

Szemkilövetés... szemkilövetés...szemkilövetés...szemkilövetés...szemkilövetés...szemkilövetés...

Na ez a vesszőparipa.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.09.21. 23:32:13

@bölcsbagoly: És te hányadik nicken? Azt csinálod, mint a Vezéred. Mindig azzal vádolja az ellenfeleit, amit ő csinál a legpofátlanabbul.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.09.22. 00:12:54

@bölcsbagoly:

"fizesd vissza azt amit megspórolhattál, a többi idióta rezsizővel együtt!"

- Nagyon szívesen visszafizetem, feltéve ha én is visszakapoom azt, amivel többet hagyok a boltban a tejért, a húsért, a kenyérért, a benzinért, amennyivel többet fizetek be a telefonadón, a bankadón, és a többi extra adón keresztül.

Bori Wó 2014.09.22. 01:10:13

@polyvinyl:
Belehajszolta egy olyan fegyverkezési versenybe, amit a SZU nem bírt.
Te tényleg ennyire tájékozatlan hülye vagy? Mert akkor nem tudom, mire ez a kurva nagy arc.

felcsutisuttyo 2014.09.22. 05:26:08

Hogy mikor lesz tele a Pancsó stadion?
a FIDESZ GAZEMBEREK AKASZTÁSA A CSUTI PANCSÓ STADIONBAN LESZNEK!
JEGYEK már elkeltek...:D

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.09.22. 06:55:51

@bölcsbagoly: Jaj, tudjuk, te nagyon idős, hogy nosztalgiád van azok az idők után amikor feljelentgetted a feketevágásokat.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.09.22. 06:58:00

@bölcsbagoly: " hogy mivel nem éltetek át még háborús helyzetet, nem is vagytok képesek felfogni, "

Jajaj, essünk hasra a bácsitól? Tessék hívni a nővérkét és beadatni a nyugtatót, mert nagyon hangosan vacog a foga a műfogsora a bácsinak az idegességtől.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.09.22. 06:59:30

@DR. Smit Pal: "Persze semmit sem artottak, csak elloptak az orszagunk ketharmadat. "
Kihagytad a történelem órákat?

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.09.22. 07:00:51

@bölcsbagoly: Mi van bácsika? A balliba szóra teccik +int élvez ni? A nővérke meg cserélheti a lepedőt?

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.09.22. 07:08:21

@Tudományos libsizmus: Látom a KISZ titkár úr ebben a rendszerben is aktív.

@christophe: @Nisa: @_most_: @nu pagagyí: @Szelid sunmalac: @BelAmi: @anyadmajma: @ember100: @exterminador:

Figyeljetek! @bölcsbagoly: Egy megkeseredett vén ember, akinek már csak annyi öröme van hogy a ballibsizésre élvez el és nézheti közben a nővér seggét amint az kicseréli a lepedőjét. Mivel a vénség öreg prosztatája miatt már pisiléssel élvez.
Öreg ÁVÓ-s aki élvezettel vitte el a feketevágáson kapott szerencsétleneket.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.09.22. 07:10:34

@no_successful2: " a magyar gazdaság prosperál, növekszik,"
A nettó adósság meg vágtatva nő.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.09.22. 07:11:41

@polyvinyl: Csillagháborús terv? Nem rémlik? Reagan mondta, hogy ő háború nélkül is legyőzi a Szovjetuniót.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.09.22. 07:13:37

@polyvinyl: "Az USA ma már nem nagyhatalom egyébként. Lecsúszóban van a teljes nyugati világgal együtt."
Na, te aztán nagyon tájékozott vagy!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.09.22. 07:29:22

@bölcsbagoly: Mi van te fogatlan vénség? Mi előtt ÁVÓ-s lettél, keretlegény is voltál? Ne idegeskedj, mert kicsúszik a katéter!

Pal Szabo 2014.09.22. 07:50:58

Kara kàn ...A lecsuszo USA rol annyit csak hogy itt elek tobb mint 10 eve es bar ketsegtelenul nem az ami volt 10-20-30 evvel ezelott azert osszetenned a 2 kezed ha ilyen feltelek es adottsagok mellett elhetnel otthon....meg en is hazakoltoznek...nem csak az arak amig megfizethetok vagy a tisztesseges kereset amibol meg is lehet elni....de ha mar ez meg lenne otthon kezdetnek nem kellene ilyen amugy abszolut igazsag tartallommal biro vitriolos kis cikken vitazni...En szivem szerint elso lepeskent statarialis birosag ele allitnam a ciganybarot es a sleppjet aztan meg mint a vilaghatalmon levo Kina bekuldenem oket egy stadionba a golyoszoro ele....

torró 2014.09.22. 08:09:24

De idegesek a liberálisok! Már Clintonnal jönnek elő? A szopatóval? Az ő véleménye a mérvadó? Hol volt amikor a ballib csődbe vitte az országot? Orbán egy , még most is, csőd szélén levő országot kapott. Majd a 2/3-l azt teszi amit a másik oldal is megtett volna. Most nehogy valaki a Horn Gyuszival jöjjön elő! Akkor még más volt a helyzet. Pénzéhes. Itt mindenki az! Kinek nem kell a pénz?Hogy nem jut egyformán? Soha nem is jutott, és nem is fog. Még ha kommunizmus lenne hirtelen, akkor sem. Most jobboldali kormány van, még ha most a balosok komcsiznak is, ami roppant vicces "komenikáció" is, a liberálisok részéről meg pláne, mert ők verték a mellüket annó, hogy aztán az MSZP-l többet soha! Megtették mégis, és mi lett az eredménye? Süllyesztő.Most már az MSZP is! Amerika meg a szabadság őrzője, megannyi apró háború kirobbantója meg ne mondjon senki fölött ítéletet, jobb lenne ha önkritikát gyakorolna.Apropó! Ki tudja, kik a ludasak az Ukrán helyzet miatt? Mert nem Putyin az biztos. Lehet hogy Orbán?:DDD

torró 2014.09.22. 08:41:34

@Pal Szabo:
Már elnézést, de 10 éve kint vagy csak hallomásokból van híred itthonról, az is féligazság, vagy még az sem.amerikáról meg csak a kis szűk köreidből van fogalmad. A háttérről meg nulla. Így aztán a golyószóró elé magadat állítsad mert információs zavarban vagy. Igaz nem minden tetszik nekem sem, de jobb irányban vagyunk, mint a ballibek idején.Nemcsak a libsi híradást kellene nézned hanem mást is.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.22. 08:46:22

@Pal Szabo:

" azert osszetenned a 2 kezed ha ilyen feltelek es adottsagok mellett elhetnel otthon."

1. Az USA-ban NEM jólét van, hanem konzumidiotizmus, ám csak a társadalom 1%-át kitevő felsőbb osztály, és a 15%-ot kitevő felső-középosztály számára.

2. A 32%-ot adó alsó-középosztály lecsúszóban van, bár még erőn felül kapaszkodik a rablott javak újraosztásával biztosított "jólét" illúziójába.

3. A szintén 32%-ot adó alkalmazotti réteg lehetőségei korlátozottak.

4. A 20%-nyi alsóbb réteg pedig semmit nem érzékel abból, hogy az USA-ban állítólag jólét van.

Összegezve: ott "nálatok" kb. 15% él igen jól, 32% stagnál, 52%-nak pedig megélhetési gondjai vannak.

BelAmi 2014.09.22. 08:53:49

@polyvinyl: "Összegezve: ott "nálatok" kb. 15% él igen jól, 32% stagnál, 52%-nak pedig megélhetési gondjai vannak"
Szerinted Magyarországon ma mi a helyzet?

sas70 2014.09.22. 09:05:50

@torró: Nem vitték csődbe az országot, ez hazugság!
Orbán nagyobb megszorításokat csinált mint anno Bokros.
Ez a kormány nem jobboldali, ez egy ideológia nélküli, hataloméhes tákolmány.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.22. 09:06:07

@BelAmi:

USA és általában Nyugat-Európa:
1 % felső osztály,
60-65 % középosztály,
30-35 % szegény,
0 % nyomorgó.

Mo. és általában Kelet-Európa::
1 % felső osztály,
20-25 % középosztály,
60-65 % szegény,
10-15 % nyomorgó.

sas70 2014.09.22. 09:08:47

Az amerikai kormányokkal meg legendásan jó kapcsolata van Orbánnak. Látszik egy volt elnök véleményén és a rá adott reagálásokból.

sas70 2014.09.22. 09:10:22

@maxval a bircaman: Ezzel csak annyi a baj, hogy a nyugati szegény, kb. olyan szinten van, mint a magyar középosztály.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.22. 09:28:01

@sas70:

Nem, ezek közel azonos szintek. Persze abban igazad van, hogy mindenhol más a szegénység tartalma.

A nagyon gazdag államokban szegény az, aki nem tud étteremben ebédelni.

A szerényen gazdag államokban (mint amilyen Mo. is) a szegény az, aki gyorsétteremben sem tud ebédelni.

sas70 2014.09.22. 09:53:44

@maxval a bircaman: És azokról már ne is beszéljünk, akik még ebédelni sem tudnak. Mert sajnos ilyen is van.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.22. 10:02:26

@sas70:

Az a mélyszegény réteg. Nyugaton ez 0 %, Kelet-Európában meg 15 %.

csak egy néző 2014.09.22. 10:08:12

@maxval a bircaman:
Ez is ritka, hogy majdnem egyetértek veled.
Azért megkérdezném, hogy pl az USA-ban azokat melyik közösségbe sorolod, akik összes vagyona egy kerekes bevásárlókosárban elfér és az esőviz csatornákban, hidak alatt élnek?

zila5 2014.09.22. 10:14:55

@maxval a bircaman:
Az agónia a halállal való küzdelem.
Clinton ezek szerint azt is mondhatta volna: az a magyar csávó a halálom. :)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.22. 11:20:40

@maxval a bircaman:

Jó lenne, ha nem etetnéd hasraütésből származó adatokkal az olvasókat.

USA:

Upper class - 1%
Upper-middle class - 15%
Lower middle class - 32%
Working class - 32%
Lower class - 20%

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.22. 11:30:19

@csak egy néző:

"@maxval a bircaman:
Ez is ritka, hogy majdnem egyetértek veled.
Azért megkérdezném, hogy pl az USA-ban azokat melyik közösségbe sorolod, akik összes vagyona egy kerekes bevásárlókosárban elfér és az esőviz csatornákban, hidak alatt élnek?"

Meg azokat, akik "mobil házaknak" nevezett, fixre telepített lakókocsikban laknak. Meg a gettólakókat. Meg azokat a milliókat, akiknek nincs társadalombiztosításuk, mert nem telik rá.

torró 2014.09.22. 11:55:25

@sas70:
Jó! Legyen ideológia nélküli.A csődről valóban igazad van nem vitték. 4 órányira voltunk a csőd bejelentésétől.Ezt maga Gyurcsány ismerte el, akkor kezdtek intézkedni az IMF-l.Egyébként meg ekkora adósság halmazt nem lehet egyik napról a másikra rendbe tenni, főleg nem a mi adómorálunkal, mert milliárdokat mozgatnak magánszemélyek most is Svájci bankokból, félve, hogy kiadják a nevüket. Az adósságot meg fizetni kell ha bele döglik is az ország. Ehhez meg intézkedések kellenek. Ha nem az Orbán lenne hanem bárki, akkor is fizetni kell, vagy még jobban eladósítani. Lehet ezt ragozni, de akkor sem lesz máról holnapra jólét. Lehetett volna rendezni a számlánkat amikor bukott a szocializmus, csak Antal papa nem volt legény a gáton. Azóta is szívunk, bárki van a nyeregben.

zila5 2014.09.22. 12:02:06

@polyvinyl:
Lehet, hogy csak nem jól tud angolul.
Azt olvasta, lover class, s úgy tudja, a szerelem öl, butít és nyomorba dönt.
Így lett nála a 20%ból nulla.

conchita 2014.09.22. 12:36:57

@Pal Szabo: A gúny nem érezted ki abból amit írt a barom @polyvinyl: -nek?

sas70 2014.09.22. 12:45:39

@torró: Sok mindent lehetett volna csinálni a rendszerváltás óta sokszor. Csőd egyszer sem volt, legközelebb egyébként '91-ben voltunk hozzá. És ez a mostani adóssághalmaz sem olyan kiugróan nagy, bár volt már kissebb is. Az intézkedéseken vitatkoznék, hogy mi az ami jó és mi nem. A politika gazdaságra települése egyértelműen rossz, nagyon sok okból, amiket most nem részleteznék, aki valamelyest ért a gazdasághoz az tudja, aki meg nem annak hiába magyarázzák valószínűleg úgysem érti. Ami "szép" ebben a dologban, hogy ha valaki nem ért egyet egyes politikai vagy gazdasági intézkedésekkel, rögtön hazaáruló, idegenszívű, libsbolsifaszomtudja mi lesz. Miközben olyan nagyon azért nem hasít a gazdaság és a jogrendszeren sem csak javítottak, hanem sok helyen, sok tekintetben rontottak.
A reakciók a Clinton nyilatkozatra, meg tisztára dejavu érzetet keltenek bennem, mert szocializmusban reagáltak ilyenformán az akkori hatalom birtokosai bármilyen nyugati bírálatra. Ettől persze még Clinton is beszélhet hülyeséget, de az meg legyen már az ő felelőssége.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.22. 13:29:49

@conchita:

Barom az anyád, aki a világra szart, drága.

torró 2014.09.22. 15:46:07

@sas70:
Azt hiszem, miközben nagyjából osztom a nézeted,nálunk az a probléma, hogy a hirtelen ránk szakadt önállósággal, hirtelen mindent meg szerettünk volna kapni.Ez ugye nem járható út, a politikusaink sem kimondott úri emberek, az istenadta nép meg a Kádár rendszerben szocializálódott, így aztán elvagyunk a hőzöngéssel még egy jó ideig.Arról nem is beszélve, hogy nyugat abszolút kimutatja, mi csak peremkerület vagyunk, és nem is szeretnének bennünket a centrumban látni, ha egy városhoz hasonlítanám az EU-t. Ezt egy Belga tisztségviselő el is mondta egy riportban.Szóval"van gondom, nem mondom" helyzetben vagyunk.

Latcho Rom 2014.09.22. 20:19:16

@maxval a bircaman: Halovany gozod sincs oregem hogy mi errefele a nyomor ismerve. Maradj csak a borgozos panszlav okorsegeidnel.

Latcho Rom 2014.09.22. 20:23:09

@polyvinyl: Hmm, kedves vinil, nekem is seggfejnek tunsz.

Nincs harag ugye? :-)
süti beállítások módosítása