Fidesz pribékek agyonképzett hada igyekszik még mindig tompítani a nemzet pocakos focihuszárának Bálványoson elhangzott mondatainak valóságát. Orbán Viktor azon a napon világosan megfogalmazta mit is jelent választási ígérete, miszerint folytatja az eddigi politikáját. Mindenki világosan megértette a mondanivalót, a fél világ fel is háborodott rajta, már amelyik az eszét használja, de a talpnyalók azért nagyon igyekeznek a szennyest kimosni. Végül is érthető a szorgoskodása a sok kis csicskának, Orbán Viktor nélkül már valószínűleg régen börtönben, az árokban, vagy egyéb számukra kellemetlen helyen élnek az életüket a tehetségük szerint.

Ha figyelmesen nézi a választópolgár a beszéd teljes terjedelmét, fel kell tűnjön neki, a kis szarházi stadionépítő milyen megvetéssel ejti ki a szabadság, és demokrácia szavakat. Gyorsan tovább is siklik az értelmezés felett, mint akinek ezek valóban nem is jelentenek semmit sem, hiszen csak gátolják a tervei megvalósításában. Annál jobban csillog a szeme számára olyan kedves kedves országok felsorolásánál, ahol még létezik a halálbüntetés szokása, le lehet lőni az ellenzéket, sok az olcsó munkaerő az állam számára, a haverok meg szépen tollasodnak. Attól azért okosabb, és hazugabb, nyíltan beismerje szeretné ezeket az értékeket meghonosítani turulmadár tündérországában, de az Európai Unióhoz való tartozás ebben azért egy kis akadályt jelent számára. Azt azért nem titkolja a beszéd során Orbán Viktor, számára nagyon is megfelelő az állam olyan berendezkedése, ahol egy ember gyakorolja a hatalmat, nála van a kincseskamra kulcsa, ő mondja meg, mi a helyes, és mi az, amit nem kell figyelembe venni az állampolgárnak az élete során. Teljes kontroll alatt szeretné tartani az állampolgár gondolatait, igyekszik számára kizárólag csak a hatalom számára kedvező információkat eljuttatni a médián keresztül, és nem tűri, ha valaki ennek az éppen az ellenkezőjét igyekszik bebizonyítani tények, és érvek alapján. Na most pont ezek lettek Orbán Viktor számára a külföldről fizetett ügynökök, civileknek álcázva, akik még a gábrieles turulmadarat sem hagyják felavatni neki fényes nappal a Horthy szoborral szemben, ugyanazon a téren.

De igazán akkor rándul görcsbe a gyomra, és szorul ökölbe a keze magyar honban az értelmét használó melósnak, amikor Orbán Viktor a munkaalapú társadalomról kezd el beszélni, és pedig egy másik országban. Számos hazai példa fut végig a szeme előtt, hogyan szeletelte fel a gazdaságot a magát kormányzónak tartó senkiházi a maga tetszése szerint, a haverok és támogatók érdekei szerint. Hogyan adott oda trafikokat az arra érdemteleneknek, miközben az addigi dohányforgalmazók, kisboltosok, benzinkutasok igaz nem haltak éhen, de elég sokat veszítettek kb ezer ember kedvéért. Hogyan osztogatta a földeket a hozzá hű embereknek, és persze saját magának, és tett műkörmösöket papíron gazdálkodóvá a föld alapú támogatások felvétele miatt. A földeken addig gazdálkodók pedig mehettek hozzájuk szolgának, vagy visszabérelhették az ilyenektől az addigi földjeiket. Hogyan adott oda hétmilliárdot vén szar filmproducernek az állam pénzéből, akinek előtte a kedvére szabta a szerencsejáték ipart. Ezért biztos komoly munkát végzett előtte a nemzeti filmipar szivarosa. Hogyan tett sok százezer embert közmunkássá, és szabta meg számára az élet minőségét a kecsketartás előnyeivel, meg a havi negyvenhétezres pofátlansággal. Hogyan vette el az általa megálmodott új munka törvénykönyvével a bérből és fizetésből élők jövedelmének egy részét, és emelte a minimálbér adóját a munkavállaló kárára. Ezek a példák, melyeknek felsorolása lassan külön könyvet érdemelne azért világosan kifejezik Orbán Viktor értékrendjét, és a munkához való viszonyát.”Dolgozz nekem olcsón, akkor én és a haverok jól élünk, és még örülj is annak itt élhetsz. Ne gondolkozz, csak hidd el amit mondok neked, és nem lesz problémád az életben. Legyen elég gyereked, aki megtermeli majd a nyugdíjad, és akkor már az öreg korod is meg van oldva, az államnak nem kell rólad gondoskodnia. Én meg építek majd még magamnak fedett stadiont, ez az egy most beázik, utána beköltözök a várba, és király leszek.”

Orbán Viktor szavainak az értelmét nem nehéz felfognia annak, akit nem az érzelmei vezérelnek, hanem megérti a mögötte levő sötét szándékot. A sok elme roggyant, aki az érzelmei alapján szavaz rá, annak teljesen mindegy miről is szólnak a mondatai, náluk nem fontos szempont a megértés. Orbán Viktor ezzel tisztában is van, ezért is nyugodt a hatalma megtartásában. Mondhat bármit, a készséges talpnyalók mindig készek elmagyarázni ezen szavazóknak, már megint támadják bálványukat, pedig az csak értük, és nekik dolgozik. Pedig ha a tetteit is figyelembe vennék az ilyen eszementek, meglátnák a valóságban mi is történik. A hazai gazdaság nagy része szép lassan a Fidesz, és Orbán Viktor érdekkörébe kerül, a magántulajdon addig marad szent, amíg nem bántja a vezér szemét, és érdekeit. A pofátlan hazudozást be lehet kajálni egy darabig az ilyen szavazóknak, és el lehet fordítani a tekintetet a gátlástalanul profi, és hatékony tolvaj hatalomról. A kérdés már csak az ilyenkor, meddig lehet az ilyen agymosást fenntartani az elmékben. Egyelőre úgy néz ki sokáig, a Fidesz gépezete jól működik, az ellenzék is inkább magával van elfoglalva, nem az országgal. Így azonban még elég sokáig lehet a közpénzen való megélést fenntartani, és hatalomban tartani Orbán Viktor tolvaj bandáját. BANDITA.

Címkék: munka szabadság állam tolvaj Orbán Viktor Tusványos

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr806573281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ben Franklin 2014.08.05. 20:42:41

Olyan kezd lenni a hangvétel a fosblog szférában mint anno az SZDSZ agóniájakor.

De szép is a nosztalgia!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.08.05. 20:53:05

@Ben Franklin:

Nekem is ez jött le.
Mikor látja az ember a jéghegyet a Titanic orrából, és tudja hogy nincs tovább, csak a kurvaanyázás marad.

A megélhetési ballib bloggereink végső haláltusája rendkívül szórakoztató.. :)

baldoc 2014.08.05. 21:11:11

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Magának olyan vége lesz, mint a náciknak.Nehogy azt gondolja, hogy megúszhatja a náci sorsot.
Persze ,ha tanulna a történelemből akkor rájönne minderre, próbálja meg,amíg nem késő!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.08.05. 21:12:12

Olyan fideszesen csùsztatòs és gyűlölködő ìràs ez.

kvadrillio 2014.08.05. 21:18:34

1356: adományvonal az iskolakezdő gyerekek javára
Előző cikk
Nyomtatás
2014. augusztus 5., kedd 21:05 , forrás: MNO , szerző: BuL
1356: adományvonal az iskolakezdő gyerekek javára
Europress/AFP

A Katolikus Karitász diákonként 5000 forinttal száll be a rászoruló családok őszi terheinek viselésébe. Adományvonal is van: 1356.

holoemlékévre, SORSOK HÁZÁRA 20 MILLIÁRDOT SZÓRT EL A KORMÁNY !
TESSÉK VISSZAVENNI, MERT EZEK A GYEREKEK IS EGY SORSOK HÁZÁBA VALÓK MIND MA, 2014-BEN !!!!!

Tudományos libsizmus 2014.08.05. 21:18:52

"Fidesz pribékek agyonképzett hada igyekszik még mindig tompítani a nemzet pocakos focihuszárának Bálványoson elhangzott mondatainak valóságát."

Már ezért a mondatért mehetsz a pénztárhoz. A többi ezek után teljesen fölösleges volt, csak magadat dolgoztattad hiába:)

Tudományos libsizmus 2014.08.05. 21:26:51

Úgy látom, @s barátunk már egészen becsavarodott.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.08.05. 21:41:13

@baldoc:

"Magának olyan vége lesz, mint a náciknak."

Nem tudom..
Nem vagyok elég eltökélt ahhoz, hogy kiirtsak és eltöröljek egy népet a föld színéről, mint például a zsidók, a palesztinokat.

Gondolod olyan sorsom lesz, mint a zsidóknak ?

anyadmajma 2014.08.05. 21:50:22

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Remélem nem, mert a zsidók még mindig itt vannak. De amíg az ilyen kis senkiházi embernek nem nevezhető tárgyak, mint te is, ki nem döglötök, addig csak mindig a romlás felé halad a világ.
A zsidók közt sok a jóember, köztetek meg egy sincs.
Ez van.

kvadrillio 2014.08.05. 22:15:58

@anyadmajma: "amíg az ilyen kis senkiházi embernek nem nevezhető tárgyak, mint te is, ki nem döglötök, "....AMÍG KI NEM DÖGLÖTÖK, ADDIG ILYEN NAGYON JÓ EMBERKÉK VAGYTOK ?!
EJJNYAHHH MÁS EMBEREK HALÁLÁRA KUFÁRKOCC ???!!! EZ VALAMIFÉLE KIBASZOTT JÓEMBERRE VALL ! JAHVÉD MICCÓL EHHŐZ A HALÁLVÁRÁSODHOZ ? HE ??? :o)))))))))

1ghost 2014.08.05. 22:44:32

Baromi jó a cikk, minden mondata telitalálat.

A Fityeszes Zombik meg ne merjenek belőle érteni valamit, mert nekik segghülyének lenni narancshazafias kötelességük!

Tiborpapa 2014.08.05. 22:53:10

Aki seggé válik, törölni kell. Végleg. Erre Oxfordban már rájöttek. Nálunk marad a nyalás, pedig az csak újabb fosásra ingerel.
:)

Lacdelo 2014.08.06. 00:24:20

Orbàn tönkreteszi szàndèkosan Magyaroszàgot, hogy utàna ő ès haverjai szarèrt, hugyèrt felvàsàroljàk. Csak az ostobàk nem làtjàk.

Lacdelo 2014.08.06. 00:28:41

Minden fideszes irànt csak mèlysèges szànalmat èrzek. A sok birka azt sem tudja, hogy merre hajtja őket a vezèr. Èrtelmisègi ember nem fideszes.

Lacdelo 2014.08.06. 00:30:50

Az euró 315-ön van ès mèg nem akarja senki lemondatni ezeket?

turista a saját országában 2014.08.06. 01:45:34

"Fidesz pribékek agyonképzett hada igyekszik még mindig tompítani a nemzet pocakos focihuszárának Bálványoson elhangzott mondatainak valóságát."

Médiában G. Pont Fodor Gábor, Mrátz Ágoston Sámuel és faszszopó politológus (?) társaik, a blogszférában pedig a batyu, Lucky Larry - féle faszszopó, bérblogoló tucatnick-es siserehad.

nu pagagyí 2014.08.06. 05:14:26

@no_successful2: Tényeken alapuló érzelmi kitörést olvashattál. Nem tudsz cáfolni semmit. Viszont csicskaként vagy annyira ostoba, hogy nem veszed észre, ebben a rendszerben jutalomként kapod azt, amit más büntetésként.

Neked nem hiányzik a személyes szabadság, mert úgysem tudnál vele mit kezdeni. Boldogan menetelsz kényszermunkázni és még dicséred is, hogy végre valami elfoglaltságot biztosít neked a hatalom.

nu pagagyí 2014.08.06. 05:27:40

@kvadrillio: Békeidőben Izrael tartja el a palesztinokat. Cserébe annyit vár, hogy ne lődözgessenek rakétákat.
Ne a magyar viszonyokból indulj ki, ahol a hatalom szarnak nézi saját népét. Izrael megvédi a polgárait.

nu pagagyí 2014.08.06. 07:27:14

@Ben Franklin: Nehéz a te szintedre leereszkedni. Olvasgass Bayert.

röf 2014.08.06. 08:30:29

A liberális loncsos odvas kóborkutya-csorda ugat, a karaván halad.
(Mindenki teszi a dolgát...)

dr kíváncsivagyok 2014.08.06. 08:36:09

Munka alapú társadalom ?
A Fidesz vezérkarból egy sem dolgozott életében a politikán kívul...
Hasznos emberek ?!

dr kíváncsivagyok 2014.08.06. 08:37:38

@röf:
Meddig halad a karaván ?
Amíg nem leszunk Azerbajdzsán szintjén ?

röf 2014.08.06. 08:42:36

@dr kíváncsivagyok:
Megmondta a korábbi főnökötök, hogy el lehet innen menni.... nem én találtam ki.

Peterpapo 2014.08.06. 08:46:16

@no_successful2:

"Legalábbis az elvtársaid ne osszák az észt, ha ők sem a becsületesség szobrai."

Ez vonatkozik a tieidre is haver!

Peterpapo 2014.08.06. 08:50:59

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Nem vagyok elég eltökélt ahhoz, hogy kiirtsak és eltöröljek egy népet a föld színéről, mint például a zsidók, a palesztinokat."

Ezt a qrva okos Bayer, vagy a Táncsics díjas Szariszló (dierekt írtam R-rek)mondta neked, te idióta, hazug?

Peterpapo 2014.08.06. 08:52:40

@röf:

A mindenki teszi a dolgát gondolom azt jelenti, hogy a jobber birkák, meg csendesen bégetnek.

röf 2014.08.06. 08:58:00

@Peterpapo:
Elmondom, mit jelent.
Azt jelenti, hogy az arra fölbéreltek kórusban vonyítanak.
Ez a dolguk.
De ez nem probléma:)

Peterpapo 2014.08.06. 08:58:41

Egyébként a blog jó, csak kicsit visszafogottnak érzem a Viktorra vonatkozó jelzőket. Aki szerint a diktatúra jó, az az egyik legaljasabb, leghazugabb, szarszemétszar, mocskos kis bélféreg.

Peterpapo 2014.08.06. 09:00:06

@röf:

Inkább vonyítok magamtól, mint bégetek parancsra.

Bobby Newmark 2014.08.06. 09:30:23

@no_successful2: Én csak azt nem értem, hogy a MAI simlis aljas gerinctelenséget hogy az isten faszába mentegetheted egy 25éves üggyel?

Igen, oké, lőjük Dunába az elmúlt húsz év ÖSSZES politikusát. Az úgy neked is rendben van?

s 2014.08.06. 09:30:58

@susu64: Basszad szájba a szifiliszes kurva rohadt anyádat, te kretén fasz.

s 2014.08.06. 09:33:34

@megtorolom: Basszad szájba a szifiliszes kurva rohadt anyádat, te kretén fasz.

Nem vagyok ellenzéki aktivista - ezért talán ők a leghálásabbak, de én is megköszöntem már párszor. A saját magam érdekeit képviselem, méghozzá eddig egészen jól, bár nem akarom elkiabálni.

Peterpapo 2014.08.06. 09:39:03

@susu64:

"(milyen vicces, ez a csávó az alcímben a régi értékek eltűnésésn kesereg, nyilván Kádárra és Rákosira gondol)"

Azokra nem gondolhatott, mert most itt van nekünk Viktor. Túl tesz mindkettőn együttvéve.

s 2014.08.06. 09:42:07

@no_successful2:

"Legalábbis az elvtársaid ne osszák az észt, ha ők sem a becsületesség szobrai."

Nincsenek elvtársaim. Csak elveim vannak, de ezekkel baszottul egyedül vagyok. Nem panaszként mondom, csak úgy megjegyeztem.

"egy szódásüveg mögül kinéző kis pöcs jelenik ilyenkor meg előttem, aki itt éli ki frusztrációit"

Basszad szét azt a kurva tükröt! Nem is értem mi a faszért kell az oda, amikor netezel.

TrollSlayer 2014.08.06. 09:42:47

@s: túl sokszor mondod, nem aktuális, már 315.74 - és még csak háromnegyed tíz

s 2014.08.06. 09:47:57

@no_successful2:

"a saját táborod számára is"

Undefined variable.

Nincs táborom, hülyegyerek, nem akarom többet ismételni.

"Egy dolgon azért csodálkozom, hogy nem pöckölnek ki innen a moderátorok."

Még alszanak, de szerintem hamarosan kikúrnak. Élvezd a műsort, ameddig lehet.

nu pagagyí 2014.08.06. 09:56:47

@röf: A liberálisok téged is kiszabadítanának az ólból, de te ragaszkodsz a meleg trágyában való dagonyázáshoz és napi kétszeri moslékhoz. Csak a gazdi ne fenné állandóan kését...

nu pagagyí 2014.08.06. 10:03:18

@no_successful2: Elsőre sem voltál sikeres, kár volt megduplázni.

Dr.Bio74 2014.08.06. 10:07:06

A leborult szivarvégit, kissé kiborult a posztoló, nem? Tessék bédobni 1-2 kupica páleszt, leöblíteni egy kis sörrel, oszt újra gondolni.

Felcsúti királyunk nem lop, de ügyesen gyűjt. Nem kimondottan szakemberekkel és jó arcokkal bástyázza körbe magát, de viszont abszolút szervilisekkel. Jó arc királyunk nem támad észérvekkel, mert tudja, hogy az érzelmekkel akár még egy Don-kanyarba, vagy akár egy Isonzóba lehet vinni az országot, sokak megdöbbenése mellett.
De kérdem én, hol vagyon itt a felháborodásnak helye? Eddig tán nem ez volt, csak kisebb méretekben?
Anno aljasságnak tartottuk, hogy a fityisz ellenzékből mindent farkalt, és mindent akadályozott. Most, hol van az ellenzék? Ja, hogy a szűkülő porondon a többi megélhetési ga.. politikus, inkább egymást öli és keveri a szart (mert máshoz nem ért)?
"de az Európai Unióhoz való tartozás ebben azért egy kis akadályt jelent számára."
Nem, nem jelent. Aki akadályt jelenthet neki az az ország népe. Az meg megszavazta. Tetszik, nem tetszik, de megtette. Lehet jönni az átírt választási törvénnyel, meg a soha ilyen kevesen nem szavaztak rájuk dumával. De az meg tény, hogy az átírt választási törvénnyel akár meg is szívhatták volna, de nem szívták, miért? Kéretik végre mindenkinek magába nézni.
Ilyen a magyar (magyar zsidó, cigány,szlovák, szerb, magyar-magyar stb.) tessék elnézni.

Dr.Bio74 2014.08.06. 10:11:15

@Bobby Newmark:
"Igen, oké, lőjük Dunába az elmúlt húsz év ÖSSZES politikusát. Az úgy neked is rendben van?"

Beszállok a lőszerbe.

Peterpapo 2014.08.06. 10:14:42

@Dr.Bio74:

"Anno aljasságnak tartottuk, hogy a fityisz ellenzékből mindent farkalt, és mindent akadályozott. Most, hol van az ellenzék? Ja, hogy a szűkülő porondon a többi megélhetési ga.. politikus, inkább egymást öli és keveri a szart (mert máshoz nem ért)?"

Doktor úr Ön nem itt él? Mi a vérvöröst csinálhatna az ellenzék a kétharmad ellen?????

Peterpapo 2014.08.06. 10:18:33

@Dr.Bio74:

"Aki akadályt jelenthet neki az az ország népe. Az meg megszavazta."

Igaznak is mondható csúsztatás. Az ország népének azon része, aki szavazati joggal bír, közel 40%-a nem szavazott sehova. A maradék 60 százaléknak a 45 százaléka szavazta meg őket. Vagyis az ország népének a körülbelül 27 százaléka és ezzel van meg a kétharmaduk.

Dr.Bio74 2014.08.06. 10:23:12

@Peterpapo:

A Dr. sajnos csak a pali bácsi miatt van kinn, de köszönöm.

Kétharmad ellenére, az ellenzéknek még adott a demokrácia lehetősége. Kezdhetne végre tenni valamit az emberekért.
Oszt:
El kellene takarítani a lejáratott arcokat, vagy következetesen elkerülni.( mszp vezetés csere, nem megújító szavazások, gyurcsány lefolyó, nem pedig leülni vele tárgyalni. stb.)
Következetesen kellene egy programot képviselni hazudozás és dac nélkül (ha hibás valahol az egyenlet elismerni, ha jó az ellenfél képlete átvenni stb.)
Most a régmúlt úram-bátyám politikát láthatod összeomlóban.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.08.06. 10:25:18

@no_successful2: Most nem állok neki felsorolni, hogy a Fidesz környékén hány volt MSZMP-s komcsi funkcionárius bassza a rezet. De érdekes módon pont a Fidesz-KDNP nem akarja még mindig nyilvánossá tenni az ügynök aktákat. Vajon miért? Qui prodest? Erre válaszoljatok végre konzervatív Orbán hívők.

Dr.Bio74 2014.08.06. 10:26:51

@Peterpapo:
"Igaznak is mondható csúsztatás. Az ország népének azon része, aki szavazati joggal bír, közel 40%-a nem szavazott sehova. A maradék 60 százaléknak a 45 százaléka szavazta meg őket. Vagyis az ország népének a körülbelül 27 százaléka és ezzel van meg a kétharmaduk. "

Nem csúsztatás, hol a faxomban voltak akik kidobhatták volna őket a hatalomból, és miért nem mentek szavazni? Ezt boncolgassa az ellenzék, vazze.
A kormányt jelenleg demokratikusan megszavazták, ennyi. A birkák meg otthon bégettek, hogy fúj orbán, fúj lézerjanó, oszt maradtak a seggükön, mert vagy lusták, vagy mert mégis jó nekik, vagy mert semmit sem érzékelnek különösebben a sok rosszból.

Netuddki. 2014.08.06. 10:27:33

@no_successful2: "Nos én akkor is szívesen hallgattam volna a posztoló véleményét, amikor az elvtársai a rendszerváltás után elprivatizálták az országot,"

Qrva anyádat te fideszes fasszopó! Pont azok akik a rendszerlopás után elprivatizálták az országot, azok irányítják a háttérből az orbánt. Az ilyen rövidtávú emlékezettel bíró szellemi fogyatékosok miatt van az orbán hatalmon mint amilyen te is vagy.

Peterpapo 2014.08.06. 10:29:36

@Dr.Bio74:

Sajnos az sem nagyon adott már, mert ha valami lehetőség lenne, Alkotmányba foglalják, hogy ne lehessen. Például bele akarják azt is tenni a Zalkotmányba, hogy az ülést vezetőnek is legyen szavazati joga, mert ha fideszes vezeti aznap a parlamenti ülést, akkor nincs kétharmaduk.

A többi leírttal teljes mértékben egyetértek.

nu pagagyí 2014.08.06. 10:32:04

@Dr.Bio74: Csinálj egy újabb ellenzéki pártot, ami 100%-ban megfelel az elvárásaidnak, ellenkező esetben csak az adott készletből választhatsz. A választási törvényt két pártra agyalták ki, így óhatatlanul összezárnak olyanokkal, akik nem tetszenek, de azért nem olyan bonyolult a dolog, csak azt kell eldöntened, akarod-e még Orbánt vagy nem.

Peterpapo 2014.08.06. 10:32:59

@Dr.Bio74:

" hol a faxomban voltak akik kidobhatták volna őket a hatalomból, és miért nem mentek szavazni?"

Mert qrvára unják, hogy minden magyar politikus hiteltelen, hazug, szar alak. Na jó egy-két kivétel azért van, de a zömük az. Senki nem mondta, hogy nem volt demokratikus a szavazás. Ettől még nem az ország népe szavazta meg őket, hanem csak azok, akik elmentek szavazni és azoknak is kevesebb, mint a fele.

Dr.Bio74 2014.08.06. 10:35:48

@nu pagagyí:
Lépten-nyomon összezárnak olyanokkal. Kérdés, hogy feltétlenül egyformának kell e lennünk?

A választás itt nálunk sajnos mindig erről szólt és ezért is tartunk itt:
- valaki ellen megyünk szavazni, faxa.

Most viszont én mentem, szép napot mindenkinek.

Peterpapo 2014.08.06. 10:36:21

@Dr.Bio74:

"A birkák meg otthon bégettek, hogy fúj orbán, fúj lézerjanó, oszt maradtak a seggükön, mert vagy lusták, vagy mert mégis jó nekik, vagy mert semmit sem érzékelnek különösebben a sok rosszból."

Nem. A birkák elmentek szavazni és Orbánra szavaztak. Én nem csak mondom, hogy fúj Orbán meg fúj Lézerjanó, hanem elmentem és ki is nyilatkoztattam az ikszemmel, hogy eltakarodhatnának a büdös qrva anyjukba mind a ketten. A többi gecivel együtt.

Blogger Géza 2014.08.06. 10:51:07

@Lacdelo: "Gyorsult az ipari termelés növekedése, az idén júniusban a termelés 11,3 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában,"

www.napigazdasag.hu/cikk/19635/

nu pagagyí 2014.08.06. 10:55:27

@Dr.Bio74: Reklamálj Orbánnál. Ha nem bízol benne, hogy sikeresen reklamálhatsz, akkor előbb el kell zavarni, aztán talán ki lehet dobni az alaptörvényt. Abban azért ne reménykedj, hogy mindenki úgy gondolkodik, ahogy te, normális demokráciában is szükség lehet a kormányzáshoz koalíciókra, de legalább neked személyesen nem kell egy masszára szavaznod.

Az én személyes ízlésemnek amúgy egy forradalom jobban megfelelne, mert szerintem el kell számoltatni a puccsistákat a tetteikkel és az összelopott vagyont is vissza kell szolgáltatni a köznek vagy annak, aki(k)től elvették.

Peterpapo 2014.08.06. 11:28:57

@Blogger Géza:

Na igen. Azt nem tudod véletlenül, hogy szeretett vezérünk most milyen búzatáblában fog lefényképeszkedni?

"Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke azt nyilatkozta a szerda reggeli Napi Gazdaságnak, hogy ősztől akár 30 százalékkal is drágulhat a liszt, mivel idén a vártnál rosszabb minőségű gabonát sikerült betakarítani – az ötmillió tonnából csak mintegy 1,5 millió tonna lesz sütőipari minőségű -, az euró–forint árfolyam miatt pedig megugrott az import alapanyagok ára."

Ja még egy kérdés:

Miből fizetik majd a fotóst?

"500 milliárdot tapsolt el a kormány a tartalékból

A 2010-es kormányváltás óta már 500 milliárd forint elköltéséről döntöttek egyszerű kormány határozatokkal – írja elemzésében a Policy Agenda. Az általános tartalék a költségvetés egyik legzavarosabb, legkevésbé átlátható eleme, a képviselők gyakorlatilag biankó csekket adnak a kormánynak,
hadd költse a pénzt, amire akarja.
A „rendkívüli kormányzati intézkedésekre” szolgáló, korábban „általános" tartalékot a törvény szerint bármire el lehet költeni, ami az év közben hozott kormányzati döntésekből következik.
A Policy Agenda által készített összesítés szerint a ciklus első felében még csak mérsékelten költött ebből a tartalékból a kormány, de 2013-ra már 123 milliárd forintról hoztak döntést egyetlen év alatt. Ez az összeg, ha összehasonlítjuk a 2006 januárja és 2010 májusa közötti időszak e célú kiadásaival, amikor összesen 197 milliárd forintot költöttek el ilyen módon, akkor látható, hogy az Orbán-kormány előszeretettel osztogatott pénzt ebből a külön kasszából."

borzimorzi 2014.08.06. 11:29:04

@s: Na, ez pontos volt. Külön jó, hogy miközben TEK-ék a számtek szobában kutakodnak az ilyen hsz-ek íróinak IP-címei és telefonszámai után, azok, akik kommenteznek, éppenséggel nem fogják bepiszkolni a kezüket effélével. Aki dörmög, kommentel és anyázik, az addig se a kaszát egyenesíti...

Ahogy elnézem, a csüngőhasúnak már nem sok ideje van a hatalomban, azért is lop turbófokozatban. Őszre a FED befejezi a feltörekvő részvénypiacokat élénkítő tevékenységét. A BUX nem fog szárnyalni ettől, azaz fog, csak ékezet nélkül. 2015 őszére a Malopcsy által unortodox módon, az IMF-hitelekhez képest kb. kétszeres kamatra felvett hiteleknek a tőkerészét is vissza kell fizetni. Szívás, mert az eddigi 600 ezer kivándorolt ember után készülődik a második, hasonló kivándorlási hullám. A végén az adófizetőktől kiürül az ország, és Orbán ittmarad a sok közalkalmazottal, köztisztviselővel, segélyessel meg nyugdíjassal, épp csak ezeknek mind fizetnie kell, viszont az adóbevételek meg sehol se lesznek addigra. Ja, és hamarosan már majd Putyinnak is fizetni kell PAKS II miatt, úgyhogy évtizedekre el lettünk adósítva megint.

Ebből a csüngőhasú már jól kijönni nem fog. Kérdés, tudjuk-e majd valami biztonságos helyről nézni, ami lesz, vagy nem? Mert nagyon sokan nem...

Üdv:
b

borzimorzi 2014.08.06. 11:47:42

@kvadrillio: :-DDD

Majd kifizetik az olajsejkek, ne aggódj. Mellényzsebből.

Ahogy a Hamász rakétázásához szükséges előkészületeket is kifizették. Szintén mellényzsebből.

Üdv:
b

Blogger Géza 2014.08.06. 11:55:17

@Peterpapo: Nem tudom, de azért remélem, az időjárásért nem a kormányt akarod felelőssé tenni. :)

susu64 2014.08.06. 12:32:36

@s: tudod, attól ilyen ez az ország, hogy ilyen hozzád hasonló szellemileg alultáplált, mocskosszájú ordas tahók (is) lakják.
Egyébként amikor anyámat emlegeted gondolom a tiedből indulsz ki, bár ahogy elnézem a hozzászólásaidat, lehet, neked nem jutott. Nyilván ettől vagy ennyire frusztrált. Keress egy jó pszichológust vagy leki gondozót, amíg nem késő. Nehogy aztán te is villamos alá lökdösd az embertársaidat.

Peterpapo 2014.08.06. 12:59:47

@Blogger Géza:

Természetesen azért nem. Csak ezért:

"az euró–forint árfolyam miatt pedig megugrott az import alapanyagok ára."

s 2014.08.06. 13:14:51

@susu64: Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró! Kurva anyádat orbán, bazdmeg! 316.63 Huf egy kibaszott euró!

Jolka40 2014.08.06. 14:20:41

@Dr.Bio74: "El kellene takarítani a lejáratott arcokat"...Kezdjük talán Viktorral...

Frau Janka 2014.08.06. 14:22:55

lol a demokraták egyetlen fegyvere mára már csak a kurvaanyázás lol

sic transit gloria mundi, seggfejek!!!!

Frau Janka 2014.08.06. 14:25:44

@nu pagagyí: 2014.08.06. 09:33:34

hallod, azt milyen forradalomra gondolsz? kimentek s-el meg kovival a Kossuth térre gulyás mártont verni? viszitek a vácpáörös csajt is?? szóljatok ha mentek, kimegyek röhögni

Frau Janka 2014.08.06. 14:28:09

@Peterpapo: 2014.08.06. 11:28:57

egyértelmű, orbán a hibás a rossz termésért. biztos információból tudom, h a demokraták márc15-i dzsemborijára IS(!!!!!!!!) ő intézte a rossz időt

Frau Janka 2014.08.06. 14:32:08

@borzimorzi: 2014.08.06. 11:29:04

milyen 600000-es kivándorlási hullám?? idióta vagy? itt akkora kibaszott terrordiktatúra van, h naponta 9 millió ember emigrál

@s: 2014.08.06. 13:14:51

1-el kevesebbszer írtad be, ez így gagyi

@Jolka40: 2014.08.06. 14:20:41

kezdjük inkább veled

Peterpapo 2014.08.06. 14:37:44

@Frau Janka:

Liebe Frau!

Ki a fene mondta, hogy az időjárásért ő a hibás? Mi ő? Mindenható? lehet, hogy Viktor és hívői azt hiszik, de nem így van. Egy egyszerű halandó és az egyszerű az úgy is értendő, hogy egyszerű, mint egy faék.

Frau Janka 2014.08.06. 14:49:37

@Peterpapo: 2014.08.06. 14:37:44

papo relax, egy prosperáló Magyarországon neked is jobb!

Peterpapo 2014.08.06. 14:54:56

@Frau Janka:

Kegyed megint rosszul fogalmaz és hibásak az elképzelései. Én nyugodt vagyok és egy prosperáló Magyarországon nekem is jobb LENNE!!! Ez a szó valahogy kimaradt a mondatból.

s 2014.08.06. 15:05:12

@Frau Janka: Faszt! Nem akartam túl sokszor ismételni. Így pont jó.

Blogger Géza 2014.08.06. 15:30:09

@nu pagagyí: Ez nem túl érdekes, az év végéi adat a mérvadó.

Peterpapo 2014.08.06. 15:39:04

@Blogger Géza:

Igen tudjuk, mert csak akkor tudják úgy manipulálni, hogy az kevesebbet mutasson, mint amennyi valójában.

Peterpapo 2014.08.06. 15:40:52

@Frau Janka: @s:

Ki mondta? Mikor mondta?

Annak a miniszternek, akinek a kormányzása alatt 300 forint fölé megy az euró ára, le kell mondania!

Blogger Géza 2014.08.06. 15:43:29

@Peterpapo: Nem, bármikor lehetne, de a kötvénykibocsátásunk és az év első felében erősebb, akkor jobban megszalad az adósság, másrészt a 2. félévben több az adóbevétel, főleg decemberben, az meg leviszi az adósságszintet. Az EU is csak az év végi értéket nézi.

Blogger Géza 2014.08.06. 15:44:42

@Peterpapo: És még így is történelmi mélyponton az infláció, na erre varrjál gombot.

Peterpapo 2014.08.06. 15:46:52

@Blogger Géza:

Aham. És mit fog mutatni, amikor vissza kell majd fizetni a kötvényeket kamatostul?

Hannibal ante portas 2014.08.06. 15:47:37

@The Ghost Wolf: ügynöklistához csak annyit: mindenki fölteheti már a maga ügynökeit (besúgóit) névvel együtt. Kikértem a magam s a szüleim papírjait, 87 oldal, sűrűn, rajta a kitakaratlan besúgókkal (persze művésznevükkel, de beazonosíthatóan), s közben azon rettegtem, hogy apám, akit 51-ben egy besúgókkal fertőzött baráti körben elsütött rossz vicc miatt a Népköztársaság megdöntésére szervezett tevékenység miatt hosszú időre lecsuktak, szóval nagy kő esett le, hogy a börtönben nem rántották be. S ezért nem posztoltam ki a felfedezett besúgókat, mert a legtöbbje maga is mocskosul megzsarolt áldozat volt. Nem beszélve a rendszerváltáskor ledarált (Végvári őrnagy) illetve sebtében elkészített kartonokról, miegyébről. Persze, jól lenne tisztán látni, de azok, akik beszerveztek, zsaroltak, tartótisztek voltak itt élnek közöttünk (még miniszterelnök is volt!), de nem beszélnek. A hálózat legföljebb kihal, de nem szól egy szót sem. H valaki érdemi információkról beszélhetne, az éppenhogy a tartótisztek - beszervezők, konspirátorok maradéka lehetne.

Peterpapo 2014.08.06. 15:47:57

@Blogger Géza:

Mert Matolcsy lejjebb vitte a kamatot? Az rövid távon ezt idézi elő. Erre még ne legyél büszke.

Peterpapo 2014.08.06. 16:02:24

@s: @Blogger Géza:

317,2 forintnál új, két és fél éves mélypontot ütött a magyar fizetőeszköz szerda délelőtt. 2012 január eleje óta nem volt ilyen gyenge a forint az euróval szemben.

Elemzők szerint kedden az okozta a forint gyengülését, hogy jelentősebb pozíciókkal rendelkező magyar államkötvény vásárlók próbálnak kiszállni.

Dr.Bio74 2014.08.06. 16:10:45

Unortodoxiában mindig az a jó ami van, majd jól megmagyarázzuk.
Bérrettegők, csak a gonosz liberális-zsidó-szocialista nyugat malmára hajtjátok a vizet.
Most a gyenge forint a jó, régebben ennél erősebb forintnál is ki kellett volna rúgni mindenkit, főleg ha az nem a szélkakas fityisz.
Az infláció most alacsony tehát így jó, ha magas lesz, akkor úgy jó, a lényeg, hogy elhiggyétek a fityisz akarja így az ország érdekében.
És különben is dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Blogger Géza 2014.08.06. 16:31:39

@Peterpapo: Igen, most van pár átmeneti hatás (MNB kötvényreformja, ukrán hadi események, bojkottügyek), amelyek torzítanak, érdekes kérdés, hogy pár hónap (vagy már pár hét) múlva mi lesz.

Peterpapo 2014.08.06. 16:33:29

Gézám! Nem azt kell nézni, hogy pár hét múlva mi lesz, hanem azt, hogy ennek, amit most csinálnak Matolcsyék, Orbánék, mi lesz a hatása 5-10 év múlva! Nem tanultál közgazdaságtant?

Blogger Géza 2014.08.06. 16:51:09

@Peterpapo: Talán rekord iparosodott ország? Csökkenő eladósodással, és magas foglalkoztatottsággal?

Blogger Géza 2014.08.06. 16:55:32

@Peterpapo: Egyébként ennél sokkal fontosabb, hogy az utolsó diszkontkincstárjegy aukción megint történelmi rekord született, már 1,61%-os kamatozással is eladható magyar állampapír.

www.napigazdasag.hu/cikk/19533/

Ez mutatja, hogy a tőkepiacon magas a bizalom Magyarország iránt. Ellenben a bankoknak a legfrissebb hírek szerint mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk a devizahiteles-probléma miatt, ennek is van egy átmeneti forintgyengítő hatása. De ez nem nagy probléma.

s 2014.08.06. 17:46:15

Mindenkinek a telibebaszott gennyes picsájú kurva rohadt tripperes anyját, eeeeeeeeffffffffffffftttttááááááááááárrrrrrrrrrssssssssaaaaaaaaaaakkkkkk.

Peterpapo 2014.08.06. 18:40:55

@Blogger Géza:

"Ez mutatja, hogy a tőkepiacon magas a bizalom Magyarország iránt."

Ennek azért némileg ellent mond ez:

"Elemzők szerint kedden az okozta a forint gyengülését, hogy jelentősebb pozíciókkal rendelkező magyar államkötvény vásárlók próbálnak kiszállni."

Nem gondolod?

Mercel 2014.08.06. 18:56:44

@Peterpapo:

"Gézám! Nem azt kell nézni, hogy pár hét múlva mi lesz, hanem azt, hogy ennek, amit most csinálnak Matolcsyék, Orbánék, mi lesz a hatása 5-10 év múlva! Nem tanultál közgazdaságtant?"

A gond, hogy nem 5-10 évre szól az a rombolás amit ez a féreg és a sameszai művelnek.

Nem olvastam az előzményt, így nem tudom pozitív vagy negatív értelemben értetted - akárhogy is, tényszerűen igazad van azzal kapcsolatban, hogy nem csak a jelent kell nézni hanem a hatásokat is.

"Fric"

Hannibal ante portas 2014.08.06. 19:42:20

@s: suttyókám, ird le még 200x, akkor talán élvezhetsz, mintha pornófilmet néznél, egy jót Rajta, rajta.

Hannibal ante portas 2014.08.06. 19:44:28

@s: csak kérdem a moderátoroktól, nem lehetne-e rendet csinálni, és ezt a mocskosszájú suttyó prolit elzavarni innen? Én csak röhögök rajta, de hátha van, akinek sérti az önérzetét, ha az anyját mocskolják.

Hannibal ante portas 2014.08.06. 19:46:02

@Peterpapo: jó lenne, ha az általad hivatkozott cikket tovább olvasnád. Ugyanis van folytatása, ez csak az egyik vélelmezett tényező.

Peterpapo 2014.08.06. 20:24:16

@Mercel:

Pontosan úgy, ahogy Te is gondolod. Féreg és sameszai.

Peterpapo 2014.08.06. 20:36:25

@Hannibal ante portas:

Tovább olvastam:

"Elemzők szerint kedden az okozta a forint gyengülését, hogy jelentősebb pozíciókkal rendelkező magyar államkötvény vásárlók próbálnak kiszállni. Ezt erősíti, hogy a magyar jegybanki alapkamat történelmi mélyponton, 2,1 százalékon van, és a jegybankelnök jelzései szerint tartósan alacsonyan is maradhat.
Ráadásul az évnek ennek az időszakában alacsony a devizapiaci forgalom, így ez felnagyítja azt a gyengítő hatást, amelyet a dollár euróval szembeni erősödése egyébként is kifejt a forintpiacra."

Ez a teljes cikk. Szóval ez nem az egyik vélelmezett tényező, hanem a szakértők szerint ez az ok. Ezt erősíti az alacsony jegybanki alapkamat. Emellett van még egy gyengítő hatás és punktum. Nincs más.

Peterpapo 2014.08.06. 20:40:42

@Hannibal ante portas:

De van itt egy másik cikk is, lehet erre gondoltál. Csak a címszavakat másolnám le:

Ebből olyan gyenge forint lehet, mint még soha

De mégis, miért lett hirtelen minden ilyen rossz? És ez most már így is fog maradni?

Nyaralnak a brókerek.

Sok a kockázat.

Túl jól megy az amerikaiaknak.

Felelőtlen az MNB.

Felelőtlen a kormány.

Ezekre gondoltál? Ez egy másik cikk.

megtorolom 2014.08.06. 20:49:23

@s:
Hát ezzel a mentalitással nem hiszem, hogy sokra viszed.Elég magányos is lehetsz.Kezdlek sajnálni.Csak nehogy agyvérzést kapj itt nekünk. Amúgy jó szar környezetben szocializálódhattál, hogy ilyen szinten megrekedtél:DDDD. Gondolom a korcsma környékén nem hintenél el ilyen dumát, mert ott elég hamar helyre tennék az agyadat. Szánalmas vagy.

s 2014.08.07. 09:41:38

@Hannibal ante portas: orbángeci nem olvassa ezt a szart, tehát biztosan nem fog megsértődni. Te meg ne vedd magadra, aztán te sem fogsz.

s 2014.08.07. 09:52:36

@megtorolom:
"Hát ezzel a mentalitással nem hiszem, hogy sokra viszed."

Már sokra vittem. Talán pont emiatt a mentalitás miatt - ami szar, arról sosem állítom, hogy dobostorta, még szerény javadalmazás ellenében sem. Hosszú távon csak ez a nyerő stratégia, és nem zavar, ha mások rövid távon elhúznak mellettem, mert tudom, hogy ők lesznek a jövő nagy vesztesei.

"Elég magányos is lehetsz."

Kösz, hogy aggódsz, pajtás, de felesleges. Harmonikus családi életet élek.

"Csak nehogy agyvérzést kapj itt nekünk."

Nem fogok. Amikor matolcsy beszélni kezd, mindig kinyitok egy üveg vodkát, és mire befejezi, már meg is ittam. Ez sokat segít. Szerintem nektek is ki kellene próbálni.

"Gondolom a korcsma környékén nem hintenél el ilyen dumát, mert ott elég hamar helyre tennék az agyadat."

Kocsmája válogatja. Ahova én járok, ott csak ilyenek mennek. Sokat tanultunk egymástól, ez ténykérdés.
süti beállítások módosítása