Merje azt állítani akárki is, a közszolgálati televízió nem nyal be csontig a nemzeti kormánynak a félretájékoztatással . A 2013.11.21-én leadott esti híradó első néhány blokkja, az egyoldalú tájékoztatás magasiskolájaként mutatta be az egykulcsos adó előnyeit. Nem kitakart, nem elhallgatott, egyszerűen úgy adta elő az egykulcsos adó bevezetését, mint az egyik legjobb dolgot a világon, amit a nemzeti mutyi kormánya valaha is kitalált. Végül is érthető a nagy igyekezet az itt dolgozó médiakutyáknál, valahogy meg kell hálálni az évi hetven milliárdot meghaladó közpénzt, amivel támogatják a működésüket.

A közszolgálati televízió már régen nem közszolgálati, nem független, és nem hiteles. A nemzeti kormány kizárólag arra használja fel az adó minden lehetőségét, az általa hozott törvények, döntések, botrányok a lehető legjobb színben legyenek feltüntetve a tájékozatlan néző előtt. Ha kell ezért a közszolgálatinál hamisítanak, félre magyaráznak, takarják a tényeket, kizárólag a kormánynak kedvező szemszögből adják le a híreket. Néha belefutnak egy pofonba, átlátszó talpnyalásba, de ez nem zavarja őket, a támogatásból megvásárolt hűség mindent felülír.

Az egykulcsos adó volt most soron, amit egy kicsit futtatni kellett a kormány döntései közül az eseti híradóban. A Századvég kutatója által nyilvánosságra hozott tanulmány mély sebet ütött a kormányzat hazugságfolyamán, és az ellenzék is folyamatosan támadja ezt a kizárólag jól keresőknek kedvező adózási fajtát. Most a hírekben azt a részt szerepeltették, mennyi jót hozott ez végül is tündérország gazdaságának. Valahogy olyan érzése volt az embernek a riportok közben, tényleg egy meseországról szólnak a hírek, ahol van munka, van fogyasztás, és mindenki boldog. Bármelyik kormányzati hivatalos magyarázatnak megfeleltek a riportok, csak ezúttal képi formában volt ráöntve a szájtátva bámuló nézőre. Ezt abban az esetben alkalmazzák a hazugságguruk, ha valakinek nem lenne elég jó a hallása, vagy nem tudná elolvasni az erről szóló hivatalos félre magyarázatokat. Mert ebben az esetben is, ahogy a kormányzati hazugságoknál megszokható, a tények ismét lemaradtak a tájékoztatásból. Sok minden kimaradt a hírekből, amit úgy hívnak, a valóság, de ettől a kormányzat mindig menekülni igyekszik. vagy legalábbis megpróbál nem venni róla tudomást. Az egykulcsos adó esetében a tájékozatlan néző nem értheti meg, neki akkor miért kellett csökkenni a fizetésének ennek a bevezetésével. Végül is nem kereshet mindenki két kiló felett, mert azok valóban jól jártak ezzel az adófajtával. Ez azonban nem zavarja sohasem a kormányzati magyarázatot, pedig az emberek többsége elég alacsonyan van megfizetve, ha egyáltalán van munkája. Számok nyelvére lefordítva a valóság nem olyan kápráztató, ahogy azt próbálják az emberek torkán lenyomni. A dolgozók sokkal nagyobb százaléka számára rossz az egykulcsos adó, de a hír nem is nekik szól, belőlük ugyanis nem lesz kormánypárti szavazó. Ahogy trafikot sem nyernek. Nekik nem marad a zsebükben több pénz, még örüljenek, ha egyáltalán meg tudnak élni a maradékból amit a kormány meghagy nekik, miután még harminc új adófajtát is rájuk hárít a nem megszorítás politikája. Aki meg jól jár az egykulcsos adóval, annak valóban brutális összeg marad a zsebében a költségvetésből. Azt viszont meg nem érdekli az így keletkezett hiányt a kisebb keresetűek fizetik meg, miközben vért izzadva aggódnak a megélhetésükért. Ezek a tények, és még ezen kívül más is, valahogy mindig lemaradnak a magyarázatoknál. Így a mondat mindig azon fele hallatszik, ahol minden szép, és jó. Aki meg ezt nem így látja az hazaáruló, bérenc, élhetetlen, segélyes, munkakerülő. Ezekből áll össze az országot elhagyók magas száma is, mert nem találják a megélhetésüket a rájuk rakott terhek között. És nem találják itthon azokat a munkahelyeket sem, amelyek a magyarázatokban találhatók, ahol ha többet dolgozol, több fizetést is kapsz. Inkább azt látják, egyre több munkahely szűnik meg a kormány agyament gazdaságpolitikája miatt itthon, ahol a tehetség most nem számít, csak a párttagkönyv megléte, és az alaptörvény módosítása.

Folyamatosan hangoztatni a hazugságait nagyon jól tudja a stadionépítés kormánya. Lopni is jól tud a közpénzből a saját maga hasznára, mert egyéb módon felkopna az álla, ha ne talán saját erőből kellene megélnie. Sajnos megteheti az állandó hazudozást, kevés hely van a hazai médiában, ahol a cáfolat elhangozhatna a valótlanság ellenében. Minden embernek nem lehet külön-külön felnyitni a szemét a hazugság leleplezésére, ahhoz az is kell, az illető higgyen is a saját zsebének. Ehhez viszont mindenkinek magának kell felismerni a valóságot, nem pedig annak hinni, amit mondanak neki. Nem véletlenül tartja kézben a kormány a tájékoztatást, a félre magyarázat elfogadásának kényelme sok ember számára könnyebb, mint elviselni a valóságot, vagy beismerni a tévedést. Ehhez belül kell először megváltozni, aztán ha van lehetőség, a körülményeket is megváltoztatni a döntéshozásban. Csak neki kell kezdni végre. BANDITA.

Címkék: média hírek közszolgálati hazudík

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr745649483

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Adózási program 2013.11.22. 18:21:10

Az Egyesült Magyar Baloldali-Jobboldali Nemzeti Szociális Demagóg Kisember Párt programjából az adózási rész: Átlagbérig az adó: 0 %. Átlagbér duplájáig: 10 %. Átlagbér triplájáig: 25 %. Átlagbér ötszöröséig: 50 %. Az új BTK szerint az átlagbér ötszöré…

Trackback: Adózási program 2013.11.22. 18:20:24

Az Egyesült Magyar Baloldali-Jobboldali Nemzeti Szociális Demagóg Kisember Párt programjából az adózási rész: Átlagbérig az adó: 0 %. Átlagbér duplájáig: 10 %. Átlagbér triplájáig: 25 %. Átlagbér ötszöröséig: 50 %. Az új BTK szerint az átlagbér ötszöré…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.22. 18:11:14

Mindettől függetlenül: igenis pozitív az egykulcsos szja.
süti beállítások módosítása