FélTEK otthon, Orbán Viktor?

 2013.08.26. 16:36

A megjelent hír szerint egy újabb hónapra lezárja a magánhadseregnek nevezett TEK , Orbán Viktor háza táját. Ez nem is lenne baj, csak néha kiengedik azért a gyáva férget, és olyankor mindig valami nagy disznóság történik az országban. Amúgy sem nagyon mer már kibújni a testőrök gyűrűjéből ha éppen a földön kell neki járni, és még az elmeállapota is lehetővé teszi számára a járás helyes lábsorrendjét, de ha még be is jelentik a fokozott őrzését, akkor vagy a gyógyszerét nem találták meg a lovagjai, vagy kiengedni készül egy újabb baltás gyilkost, némi állampapír vásárlásért cserébe.

Magyarázatnak persze ott van a különösen védett személy tartózkodása, aki biztos már be is költözött a házba ahol  Orbán Viktor is lakik, ha éppen arra jár, és eltölt némi időt az asszony vagyonával.Ezért is kell Orbán Viktornak egy vidéki stadion, ahol szerényen meghúzhatja ilyenkor magát ha innen kitúrják, és így még nyugodtan labdázhat is mind a két kapura ha már ellenfél nem jutott neki erre a pályára sem. Ahogy a szabadságharcában sem volt neki ellenség, de azért az is el volt szépen hazudozva így is. Biztos van szakmai oka is a védelemnek, különösen akkor ha még fel is hívják rá a figyelmet  a TEK részéről. Devizahitel károsultak is járnak arra néha ez igaz. Járhatna arra még mondjuk számos más tiltakozó is, de azok már olyan csórók lettek, hála Tündérország gazdasági teljesítményének, ma már közel négymillióan vannak szegénységben, és nem biztos az a legfontosabb dolguk megnézzék hol is lakik az, aki ezért felelős. És vajon mennyien élnek havi negyvenhétezerből? Na ők sem igen kíváncsiak szerénységére, legfeljebb egy kapát vagy vasvillát vinnének neki, de mivel dolgozni nem tudna vele Orbán Viktor, mert nem is tudja mi a munka, lehet másként használnák fel a szerszámokat az elkeseredettek. Mindenesetre sok mindet sejtet a fokozott védelem. Az hogy nem fél az országban mászkálni már köztudott, de csak előre kiválasztott úton, és emberek között, így úgy tehet, mint akinek fogalma  sincs milyen állapotok uralkodnak valójában az árokparton. Vagyis tudja, csak éppen ilyenkor másról beszél, vagy nem is nagyon érdekli, neki az a lényeg, jusson minden támogatónak trafik, föld, mutyi, takarék, közgép, járási hivatal. A többitől meg úgyis megvédi a Békemenet, ha már annyi közpénzből megalkotta magának néhány ingyenélő karrierista. Az ilyen védelem általában akkor szokott magasabb fokozatot elérni, ha már nemzetközi bonyodalmat is tud okozni akármilyen tette a focihuszárok csodacsatárának cselekedete. Legutóbb erre az volt a példa, egy addig baráti Örményország szinte teljesen megszüntette az országgal a diplomácia kapcsolatot, és még magyar zászlót is égettek miatta a nyílt színen. Igaz egy másik ország meg vett magyar állampapírt, és ünnepelhetett egy gyáva gyilkost, aki csak az alvó embert merte bántani, de akkor már baltával. Biztos megérte az országnak ez az egész cirkusz, de legalább Orbán Viktor biztonságban volt, mert rá fokozottan ügyeltek a közpénzt ilyen esetben nem kímélő testőrei, akik ezt előre tudhatták, különben nem készültek volna fel az esetleges következményekre. Most is lehet valami a háttérben, és az is lehet már tudják is mi, de nem mondhatják az:" Viktor hülye vagy? Ezt ne csináld, bajod eshet, de másnak is!" Így megvédik amíg tart a hatalma, és ki tudja őket fizetni, meg amíg ez a dolguk.

Nem nyilvános Orbán Viktor szakmai védelme, ez így helyes. Az sem nyilvános merre jár, mit csinál, kivel mit üzletel. Végül is csak az eredmény számít, az pedig siralmas, viszont neki legalább megéri. Az, hogy az országnak ebből milyen kára keletkezik közben az eddigi történések világosan mutatják. Biztos van benne némi félelem is a jövőtől, de itt a jelenben sem lehet nyugodt az álma ha már ennyire meg kell védeni. Azért volt olyan miniszterelnök, aki nyugodtan lekocogott az Országházba, Viktor viszont nem szeret futkosni céltalanul, neki legalább egy labda kell hozzá, meg egy stadion is, ahol ezt megteheti. Ha a háza mellett van ez az egész az még jobb, így rá is tudja fogni egyből az ott levő vak komondorra az okokat, és már magyarázat is van a miértre. Ezért  kötelező ez a háziállat a pártjában. Most lehet megtudja magát védeni, de arra is gondolhatna a nemzet kétharmados cöveke, ez nem fog kitartani egész életében. Lesz a közelében a jövőben majd olyan ember, aki tudja mit tett vele, és akkor már nem lesz fokozott védelem alatt a háza, és az álma. Igaz, amennyi közpénzt magáévá tett, élete végig élhet falak mögött, távol a valóságtól. BANDITA.

Címkék: hazugság otthon védelem Orbán Viktor TEK

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr695478023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.08.28. 09:51:49

Neki megéri,800 milkás osztalékot vett fel a csuti libafosrugdosó!
süti beállítások módosítása